Az ország két napon át – teljes joggal – ünnepelte csatlakozásunkat az Európai Unióhoz. A szónokok felvételünk jelentõségét hangoztatva a várható gazdasági elõnyöket emelték ki, ködös ígéreteket ismételgetve azzal kecsegtetnek bennünket, hogy elõbb-utóbb jobban fogunk élni, minden jobb és szebb lesz, az ország modernizációja is új lendületet kap.
Így legyen, a szép álmok váljanak mielõbb valóra!
Viszont kevesebb szó esett arról, amire Pat Cox, az Európai Parlament elnöke emlékeztetett most Dublinban, hogy az alapító atyák azért hozták létre az Uniót, hogy vége legyen a háborúknak. Valóban Európa iránti rajongásunk közepette sem feledhetjük, hogy kontinensünk egész történelme folyamán egyre véresebb, egyre öldöklõbb háborúk színhelye volt. Az iskolai történelemórákon ma is tanítják, hogy a 16., illetve a 17. századtól kezdõdõen a nemzeti államok létrejöttéért, határaik minél szélesebb kiterjesztéséért, majd a piacokért, gyarmatokért gyilkolták egymást Európa népei. A huszadik század folyamán minden eddigi öldölést felülmúló, sok millió emberáldozatot követelõ két világháború – kiindulópontja volt Európa, itt Európa szívében ment végbe a Holocaust. Európa egyik legkulturáltabb nemzetének lelkiismeretét terheli hat millió ártatlan ember halomra gyilkolása.
Igaz, Európa földjén született meg a demokrácia gondolata, és itt valósult meg elsõként – még ha rövid idõre is – Athénban, majd Rómában. Innen indult el diadalútjára – nem a kard, hanem a szellem erejétõl hajtva – a görögök emberközpontú tudománya és mûvészete, és innen terjedt el a hellenizmus, majd a reneszánsz formájában. Itt fogalmazták meg a felvilágosodás gondolkodói, írói a tudomány és a véleményformálás szabadságának követelését, és jutottak el az emberek egyenlõségének a felismeréséhez. Európai gondolat volt az emberi szabadságjogok hitvallása, amely elõször az Amerikai Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatában kodifikálódott. Ezeknek az eszméknek a nevében indult el a Bastille, a zsarnokság fellegvárának ostromával a Nagy Francia Forradalom, amelynek a szabadságról, egyenlõségrõl, testvériségrõl hirdetett eszméit a guillotine lezuhanó bárdja sem tudta vérbe fojtani.
Most viszont nagyon reméljük, hogy az Európai Nemzetek új alkotmánya, ezekre az eszmékre épülve, egyesíti majd Európa népeit egy új, nagyszabású paktumban.
Ugyanakkor szólnunk kell a szabadságjogok legfõbb õrének, az Egyesült Államoknak az európai szerepérõl is. Már csak azért is, mert sajnos máris hallani olyan elgondolásokat, amelyek szerint a kibõvített Európát azért kellett létrehozni, hogy német-francia vezetés alatt kialakuljon egy olyan hatalmas gazdasági konglomerátum, amely kellõ súllyal léphet fel az Egyesült Államok túlhatalmával szemben.
Az igazság persze az, hogy Európa ma sem tud megállni az amerikai védelem nélkül. Ma is csak Washington rendelkezik azzal a katonai potenciállal és eltökéltséggel, hogy megvédelmezze az emberek, népek szabadságára és egyenlõségére alapozott EURÓPAISÁG eszményét.
Paradoxon, de tény, hogy a béke, az emberség, a demokrácia védelme sem megy fegyverek, háborúk nélkül. Az amerikaiak fegyveres beavatkozása nélkül még mindig egymást öldösnék a Balkán népei, az elvakult nacionalisták vezérletével. Szomorú, de itt is az bizonyosodott be, hogy végül eljutunk egy pontra, ahol a józan ész szavát a fegyverek logikájának kell felváltania. Nem feledhetjük, hogy Afganisztán és Irak városaiban, falvaiban megint csak az amerikai hadigépezetnek kell sakkban tartania az emberi szóra nem hallgató, az õrült, vak terror eszközeivel hadakozó vallási fanatizmust. Az amerikai tengerész-gyalogosok Európa polgárait, a mi utcáink békéjét, nyugalmát is védik az al-Khaida megveszekedett terroristáitól.
A mi tájainkon is bõven akadnak olyanok, akik az erõszakot elutasítva folyamatosan tárgyalni szeretnének. Azt kérdem tõlük, humorosra fordítva a szót, elképzelhetõ-e, hogy egy nagyszakállú fõimám leüljön velünk vitatkozni a Gerbeaud teraszán, egy csésze kávé mellett a Korán parancsolatairól?

Mihályi Gábor