A KÚT

VI/e Engedjétek hozzám a földönkívülieket! Szólt karjait széttárva nagybátyám, az öreg Sándor, csakúgy lobogott rajta az orkán. A rá jellemző, kishitűséggel felérő szkepticizmussal szólt, őérte már a halál se jön el; sose volt rá kíváncsi senki, kivétel vagyok én, de én is hogyan? Mint egy földönkívüli, úgy; aztán felsóhajtott. Engedjétek hozzám a földönkívülieket!

XII/a Néha meggyónok Magyarországnak. Addig éljek, jól hallod. Neked még Népköztársaság formában jelent meg, mint állam, mesélem nagybátyámnak, az öreg Sándornak. (Már nem él.) Na és Te, tudod, ki kell találjak dolgokat, hogy azért legyen Neki mit megbocsátani. Mert most már úgy is mindegy, higgye azt, hogy nagy volt, kegyes volt, jó volt; mintha nő lennék, hogy elmentem az orgazmusba miatta!
Na, fiam, te berúgtál.
Nem, csak szédítően friss a seb, most szakítottam a Fannival.
Fannival? 80 nap alatt a föld körül? Szólal meg mocskos, ősz szakállába túrva és vicsorít, hogy ő most már megint inna bort.
Miért?
Hobbiból.

VI/f Ördög és pokol. Halászlé és pacal. Szeged.
 

„Solymosi Bálint könyvében aztán tényleg minden megvan, amiért könyveket szoktunk vásárolni aluljáróban. Szerelem, halál, meg amit még e kettő közé szoríthat a Jóisten egyáltalán.” (Németh Gábor)

IX/c Mielőtt hypermáléra ittad volna magad és a régi ülőkalauz-rendszerből emlékezetes tétlen lyukasztó pozitúráját felvetted volna, egy ládának szűk négyzetméternyi tetején, a kezeid közé szaladt egy igazán remek, kicsit hányásszagú lány; kiküszöbölhetetlen ellentét biztos nincs köztünk, gondoltad, én legalábbis nem érzem, és már mondtad is, amit mutattál, hogy na, nézze csak…!
Nem volt teljesen világos, hol vagytok; egy romos éjszakai strandra emlékeztetett, ahol fémkorlátokkal védik a férfiakat a víztől, igen, a nőket valami miatt nem védik, közben körülöttetek és alattatok hatalmas csobbanások hallatszódnak; jól van, egy dzsunkán vagytok, tánczene szól, és a halak kiugrálják szemeiteket; egyszerre csak dzsunkátok a partnak vágódik, félelmetes zajok, lármák…, talán vadkacsák lehetnek; el sem tudod gondolni, és az egyikből aranykacsa lesz, abból meg egy gyönyörűséges lány. Megszólítod. Na, nézd…!
Hogy ugye, mindenkinek a helyében én vagyok, azt jól lehet látni… Látod? (Látja.) De azért megkérdezném, hogy ilyen lehet szerinted? (Aha, szerinte lehet.) Na most, ha lehet, és (egyébként szerinted nem lehet) (egyébként szerinte se, csak azt hitte, be vagy rúgva), ha tehát véletlenül egyedül csak a saját helyemben nem lennék, akkor ki van itt? (Azt most még nem tudja.) (Mutatkozzunk be? A név nem számít ebben a szituban!) (Számít a név, suttogja.) (Miért, hogy hívnak?) (Fanninak.) (Engem meg Iminek.) Imi, Imi, Imi! Ordítja. Száz meg száz Imi fordul felénk abban a pillanatban. Na, jól van, hagyjuk a témát. (Hagyja. Én azért nem hagyom –, rosszul esik, hogy hagyja.) Mert, szólsz, én nem vagyok tényleg sehol. (Ha nem vagy sehol, akkor ő lenne a te helyedben, suttogja.) (Most?) (Most.)
 
X/d ÍRÓVESZÉLY! Kiáltok fel magamtól szinte csak mint árnyéktól ijedezve. 
 
II/h Egyszer egy végérvényesen boldognak és ugyanígy reménytelennek látszó napsütéses júniusi délután olyan közel kerültem az Anna nevű, ocelot testű, zöld szemű, vörös hajú, szóval csodálatosan és együgyűen vonzó osztálytársnőmhöz, hogy akkor (hatodikosok lehettünk, emlékszem, Delhusa Dzson táncdalénekes sápadt arcát ábrázoló jelvény volt a melle fölé tűzve, kicsit zavart) együtt sétáltunk hazafelé, de nagyobb kerülőutat tettünk, és a szilfák mögötti vízmosásokkal tarkított homokfal alá bújtunk, hogy egymásnak megmutatjuk, mi van, és hát véletlen szájba ütöttem a farkammal. Azt a jellegzetesen igéző és méltóságteljesen gyönyörű mosolyt először láthattam lány arcán megjelenni. Anna, Anna! 
 
I/i Amikor hazaérkezek, azt mondom, mert hogy nem vagyok éhes, de viszont sietve el kell mennem:
– Nem bírok magammal, anyu, ne haragudj. – (Az egyik kedvenc mondatom ez régről.)
 
VII/g Mikor a Szent István térnél a víztorony melletti piacon megláttam az öreg Sándort a siralmas állapotú fa- és bádogbódék között tevékenykedett, és mint általában, idegeskedett, arra kalkulálva, hogy valami véletlen, hang vagy látvány tébolyító szívtelenséggel mikor szakítja ki magányából, holott egyáltalán nem volt magányra vágyó alkat különben. A Hatósági Húsbolttal szemben a ,,koszorús’’és a ,,papagájos’’ előtt sepregetett. Épp’ akkor nem sepregetett, de a kezében egy szurkos, szürkés sárga seprűnyéllel dicsekedett, hogy ő bizony ingerlékeny és érzékeny, és a rendőrök azok aztán tényleg ki tudják hozni a sodrából bármikor, de most nem, mert más dolga van; hunyorogva nézett a távolodó ,,fakabátok’’ kuszaságába, sötétjébe.
Azzal a másodikos lánnyal beszélgetett, kiről városszerte rebesgették, vele lehet, és nemcsak hogy lehet, de mindent lehet, mert egy nimfomániás, de hogy tényleg az. Nem volt nimfomániás, mint később kiderült, hanem hát az anyjával meggyűlt a baja…
Anyját igazából nem is ismerte…
Még kislányként arra ébredt egyszer, hogy megváltoztak úgymond a viszonyai; csak lógatta hosszú fehér térdzokniját kezében, kicsit cinkos mosollyal és kérdőn nézett moccanatlan anyjára, aki, tudta, mindjár’ elhagyja… Azóta szeret reggelente más mellett nem felkelni szex után (zokniban). Viszont egy tizennégy éves fiúnak édesmindegy; akit más simogat és aki mással csókolózik, az tuti nimfomán. Egy kerékpár volt akkor alatta kissé megdöntve, egyik lába pedálon, másik aszfalton, vöröses szőke, de most komolyan, ,,vöröses szőke copfja lelkesen verdeste vidor vállgödröcskéit’’. (Honnét ez olvasottság, fogalmad sincs.) Szinte suhant, ahogy fejét feléd fordította. Ez nem igaz!
A csajoknak ahhoz a fajtájához tartozott, kik karcsúságukat a mell és a segg, bocsánat, úgynevezett súrlódó növekvésének erejével tartják meg, sőt, fejüket hátravetve a látványosan hosszúdad nyak ívelésén is az áll alatti gyerekesen bájos tokácska szedi vámját, húúú.
Az anyját…!
Szóval hát szeret a fiúkon uralkodni ő is, szeret beleavatkozni mások, pl. a barátnői dolgaiba, és szeret, épp’ ellenkezőleg mint gondolnánk, az emberek kívánsága szerint cselekedni.
Valamit akartál volna neki mondani, olyat, amilyen te magad is vagy, hát hogyne; irgalmatlan és könyörtelen.
Igyunk egy fröccsöt! Rumot. Előtte. Együnk káposztáshasét. Fakadt ki belőled.
Igazságtalanság. Mormolta nagybátyád, az öreg Sándor, egyáltalán nem élvezte a helyzetet. Igazságtalanság. Ennyit hallottál. Köpött egyet, aztán üdvözült mosollyal lehajolt a köteg tengerkék papundekliért, egy pár piros női félcipő volt villanyvezetékkel hozzáerősítve, felemelte majd a koszorúsnak az oldalfalához támasztotta.
A papundeklit vitte haza az istállójába. A cipőt meg az egyik volt feleségének. Egy másiknak virágföldet vitt.
Most mit tegyek? Így az öreg Sándor, széttárva karjait, míg te elragadtatással és megbűvölten figyelted a lányt. Vagy csupán kamaszos érdeklődést mutattál. Vagy közönyt színlelve szinte csak hallgatóztál. (A csaj másodikos volt és gimnazista, te elsős, építőiparista.)
 
II/i Anna – teli szájjal – felnevetett. Imi az élet. Mondta. Imi?
Ezt mondja a plébános is úrfelmutatáskor; vagy nem?
Ilyesmi; csak fordítva gondolja, és részletezi, azt hiszem. Az isten tudja. Azt mondja, Imi?
Azt, hogy van jövő.
Hülye vagy.

VII/h Legnagyobb meglepetésedre egy úgynevezett kurva (profi asszony) avatott be aztán, és nem az a másodikos leány; meglepett csupaszsága, és igazából fölösleges másként mondani, mosolyának felhőtlen ragyogása, s minden szerepet levetkőzendő a tágra nyitott szeme, ébersége; meglepett, hogy a lehető legtermészetesebbnek véli tisztaságát, de azért büszke rá, s meglepett az a fajta viselkedés, mely ha nem is szűznek, de érintetlennek mutatja testét, és az elképzelhetetlenségig fokozott figyelme is meglepett, amely abban állt, hogy valójában ügyet sem vetett arra, hogy a ,,voyeur’’ mit tesz, mire gondol. Na de ilyet! Mondtad.
Na most megint, ha csak írni kellene, és nem ezt írnád, akkor itt volna helye egy szobabelső aprólékos leírásának, hogy különféle keleti, vagy nem, inkább a Nílus völgyének növényei borítják a falakat, és a szemnek váratlan helyeken vitrinek, üveges szekrények; mivel te egyáltalában nem is ismertél effajta bútorokat ilyen mennyiségben, olyannak tűnt az egész lakás, mint egy felfűtött fizika vagy biológia szertár, mik tudvalévőleg állatira hidegek, tehát ennek megfelelően vetkőztél, de ha fölnéztél, akkor forróság öntött el, a nőnek nem lehetett könnyű dolga...! (Csak azért nem fizettél, mert a férjével mindkettőtök számolt!)

XIII/b Minden napra egy mondat; mai kedvencem épp’ 30 éves, viszont az időpont az mindegy is.
,,Gyerekem születik, de mástól.’’
  
VII/i A Stefánia (Szeged) előtti csónakházban van a jópofa építő szakközepes brancs, erdészetisekkel kiegészülve, ragyogóan, keményen, egyedülvalón, valójában könnyes szemmel attól, hogy végre levetkőztétek az emberi fájdalmat, (anyátok, apátok!) vagy legalább most nem tudtok róla, és isztok még egy sört, csak a ,,hajós’’ kedvéért, hogy ez a meghitt öröm még közelebb legyen!
Addig isztok, és addig ordítotok, amíg csak rátok figyel mindenki; akkor egészen szorosan összebújtok, mint dögvész előtt szokás, és arról kezdtek el beszélni, hogy veszélyben a szerelem...! Csajok. Könyörüljetek...!

XII/b Az egyik kedves barátnőnk, mert unta a fáradt és nyűgös férfiak társaságát, maga kedvére egy kockacukrot festegetett körömlakkal. A Ráckert, mint a világegyetem egyik dohányzásra kijelölt helye ilyen tájt; fülledt volt, egykedvű és igyekvő; és amitől álló nap undorodott az ember, hogy körülötte mindenki kiváló pedagógus, vagy rendkívül hatékony, mi több, rendkívül hatékony s kiváló pedagógus, most és itt (meg)hasonul, teljes bizalmáról biztosító abszolút bizalmatlansággal fordul mások felé, és akkor felfedezi önmagában a pedagógusi hajlamot. ,,Nem úgy kell azt, hanem így; nézd, nem mutatom többet.’’
Végre nyílt színen szeretheti magát, hisz úgy sem tud már mit ellene tenni, és felkiált, ó, mennyi neveletlen, szerencsétlen ember!
Szóval elkülönültünk, mindenki a maga kurva csendjébe, mikor kiderült, hogy pettyeket festett a cukorkocka oldalaira, az oldalak számainak megfelelően oldalanként mindig egy pöttyel többet. Majd fogta és egy pohár vízbe dobta. Múlt az idő, és a pettyek elkezdtek leválni a cukorról, kockának a lehető legjobb indulattal sem lehetett már nevezni.
Ezt ti hogy magyaráznátok? Kérdezte, mert mégis csak jobb, ha egy vagy több férfi szórakoztat egy nőt, mint ha saját maga, lett légyen bár olyannyira ötletes, amennyire csak egy nő lehet.
Csend.
Hm!?
Csend.
1) Szerintem ez egy jóslási forma; jelen esetben és elsősorban ez egy ezredforduló utáni asszonynak a jövőről feltett kérdésére adott lehetséges válasz, miszerint a most bekövetkező özönvízkor, igen, Noé bárkája elsüllyed, és a leopárd elveszti pettyeit.
2) A férfiaknak adott lehetséges válasz pedig, hogy hiába számoljuk meg pettyeit a leopárdnak. Attól nem lesz sem barátságosabb, sem hűvösebb.
3) A számok meghatározzák egymást, de nem határosak egymással, vagyis nem egymásból következnek. (Ezt kidolgozni!)
4) Értelmetlennek tűnik számokkal dobálózni, másként szólva, értelmetlennek tűnik számot vetni –, ha nincs kocka. (Mert el van oldva.)

XIII/c Álmomban zöldfényű, jéghideg víz mélyén voltam, egy kockával a karjaim között. A gyerekfej méretű kockával bajlódok, hogy tudnám kiemelni, sehogy, és minduntalan az arcom elé libben, vagy nyomul a dobókocka valamely pöttye. Aztán egy hatalmas hal jelenik meg, rothadástól fénylő pikkelyekkel, kidülledt szemekkel; úgy kacsintgat rám, mint egy vén éjjeli pillangó a Thököly úton. Levegővétel nélkül nem lehet tovább bírni, már épp ott akarom hagyni a társaságot, amikor a kocka megéled, furcsán hullámozni kezdenek az oldalai; megkönnyebbülnek kezeim, de csak egy pillanatra, ugyanis a hallal tovább folytatódik a harc. A kocka átfordul a vízen, forogni kezd, mintha egy önmaga által elképzelt kocka körül forogna.

XII/c És a víg dal (…) zokogásba full extra.

Solymosi Bálint 1959-ben született. Utolsó, elbeszéléseket és kisprózákat magába foglaló kötete Detonáta címmel 2000 végén jelent meg az Orpheusz Kiadó gondozásában. A tizenkét ,,mesterember’’ novelláját tartalmazó könyve 1995 könyvhetén látott napvilágot, címe: Ágak egy hamisciprusról. Pályája elején verseket írt, költeményei 1992 tavaszán jelentek meg: A műnéger (JAK).