A főváros kutatója

Tosics Iván, szociológus, a koncepció project menedzsere

 

Budapest soha nem lesz világváros. Világváros London, New York, Tokió, ez a fogalom gyakorlatilag foglalt. Budapest európai jelentőségű regionális köz-ponttá válhat - jó esetben -, és ezt az irányt kellene igazából megcélozni.

A címkézés jó ötlet volt a szervezőktől, amit az is bizonyít, hogy mindenki tiltakozik ellene, hiszen egyikünket sem lehet csak úgy becímkézni, mint kutató, féltő, vagy éppen építő. Sokan indultunk kutatóként, és mint ahogy nem igazán lehetett a '90-es években csak kutatásból megélni, sokfajta irányban átalakultunk, fejlődtünk. Az utóbbi időben én talán tanácsadó-tervezőként aposztrofál-nám magamat, miközben még mindig szeretem a kutatást.
Lassan már 11éve annak, hogy Magyarország és benne ez a város saját kezébe vette sorsát. Ez alatt - ahogy Demján úr mondta - 20 milliárd dollár működő tőke is bejött, minden feltétel adott volt, hogy Budapest elinduljon a világváros-sá válás útján. Mennyire sikerült ez? Rögtön kijelentem, hogy szerintem Buda-pest soha nem lesz világváros - ebben egyetértek Demján úrral. Világváros London, New York, Tokió, ez a fogalom gyakorlatilag foglalt. Budapest európai jelentőségű regionális központtá válhat - jó esetben -, és ezt az irányt kellene igazából megcélozni.

Milyen kutatási eredmények voltak ebben az évtizedben, melyek beépültek - vagy beépülhettek volna - a várospolitikába?
Mi, kutatók a '80-as évek végén, a '90-es évek elején sok mindent megjósol-tunk: látni lehetett azt, hogy a decentralizáció vagy a lakásprivatizáció hova fog vezetni. A szocialista lakásmodell összeomlása úgy ment végbe Magyarorszá-gon is, mint a többi kelet-európai országban - kivéve Németországot, ahol nem privatizálták a lakásokat, legalábbis nem ingyen. Mindenhol gyakorlatilag ugyanolyan hatásokkal járt, a lakásrendszerben meglévő egyenlőtlenségek további elmélyülésének és a társadalmi rétegek egyenlőtlenségének fokozódása irányában hatott. Ez a városrészekre is visszahatott, egyesek nagyon szépen fejlődnek, ezt egész Budára - legalábbis a hegyvidékekre - elmondhatjuk. De vannak olyan részei a városnak, ahol a szegény lakók által magántulajdonba vett, leromlott házakkal nem történik semmi: először a lift fog leállni, aztán az erkély fog leszakadni, ekkor majd elgondolkozunk azon, hogy a privatizáció ezekben az esetekben milyen "eredménnyel" járt. Tanúi lehettünk a szocialista városmodell összeomlásának is, talán még emlékeznek arra az időszakra, amikor nem a város, nem is a kerületek döntöttek lakótelepek építéséről, hanem szinte végigment a lakótelepépítési korszak a város testén - ha egy képzavarral élhetek. Ebből az egyközpontú korszakból a '90-es évek elején átbillentünk ennek totális ellentétébe, a decentralizáció idejébe. Emlékszünk arra, amikor Csepel el akart szakadni Budapesttől, amikor a szennyvíztisztító kapcsán egy totális patthelyzet alakult ki: Csepel azt mondta, hogy szennyvíztisztítót nem fog engedélyezni, Budapest azt mondta, azon a területen csak szennyvíztisztító épülhet. Az évtized közepétől lassú átalakulás figyelhető meg. Az inga, amely a centralizálástól a teljes decentralizálás felé haladt, az évtized közepétől egy igazi kétszintű rendszer sejtetése felé tartott. Mégis van forrásmegosztás ebben a városban, minden évben jókat vitatkoznak rajta, mégis létezik. Mégiscsak van egy FSZKT (Fővá-rosi Szabályozási Keretterv - a szerk.), melyben a város kulcsfontosságú pontokon megszabhatja, mit lehet és mit nem. De a kerületek fejlesztésének nagyobb részébe mégsem szólhat bele.

Városrehabilitáció

Mégis vannak tehát olyan elemek, amelyek arra irányulnak, hogy ez a város a kétszintűség előnyeit kihasználva tudjon fejlődni. A városrehabilitáció terén hasonló átalakulást figyelhetünk meg: volt a szocialista modell, amikor a városatyák elhatározták, hogy a Klauzál tér környékén minden rendbehoznak. Egy tömb nagyságrendig eljutottak, a többire már nem futotta a pénz. Később ezek a kísérletek teljesen elhaltak, még később a kerületek önerejére lett bízva az egész. A ferencvárosi volt az egyetlen eset, amikor az új önkormányzat folytatta, amit az előző tanács megkezdett, és még ez is az első három évben kudarcnak tűnt. Ma már egyértelműen sikertörténet, de sajnos ezen kívül a kerületek önerejükből nem sokat tudtak felmutatni. Ma már azért csak van egy városrehabilitációs koncepció, ennek vannak területei, ahol a Főváros is hozzájárul, a lakók pedig vagy együttműködnek, vagy nem. Nagyon sajnálom, hogy nem erre a városrehabilitációs tevékenységre koncentrálódnak a források, ma a pénznek a jelentős része egyedi épületfejújításokra megy el.

Budapesten évente 17 ezerrel élnek kevesebben

Végül felvetném a szuburbanizáció kérdését, és ebben a témakörben néhány adatot is fel szeretnék sorolni. Miközben Magyarország lakossága évente évente 0.3% - 0,5%-al csökken, ezalatt Budapest lakosságszáma stabilan 1,2%-kal csökken évente, a legutolsó időszakban már 1,5%-kal, a város környékéé pedig 1,7-2%-kal növekszik. Ezek a folyamatok az utóbbi egy-két évben felgyorsultak. Annak lehetünk tehát tanúi, hogy Budapest vándorlási vesztesége évente 17 ezer fő (ennyivel több ember költözik ki, mint amennyi beköltözik). Ha ehhez még hozzávesszük a természetes fogyást, 15 év múlva 1,6 millióan fognak itt lakni. Nem tudom, mennyire fér össze a világvárosról való elképzeléssel az, hogy egy hajdanán 2 milliós város, most már csak 1,6 millió. Meg fogja előzni Budapestet népességszámban Bécs és Prága is. Persze mondhatják sokan, ez nem is akkora probléma, hiszen akkor majd lehet itt szellősebben elhelyezkedni, lehet jobban lakni. De szerintem a város világvárossá vagy európai központtá fejlődéséhez hozzátartozna az is, hogy a lakosságszámot tartani tudja, vagy legalábbis nem engedi ilyen drasztikusan csökkenni.
Talán úgy foglalhatnám össze ezt a gondolatkört, hogy voltak kutatásaink, voltak sejtéseink, amik nagyrészt bejöttek. Voltak továbbá javaslataink, amiket azonban a politika csak nagyon kis részben volt hajlandó tudomásul venni. Közben a város működése nagyrészt átalakult, és ennek során létrejöttek új, műkö-dőképes rendszerek is. Mindenesetre a részsikerek mellett egyre súlyosbodó problémák is vannak, és a szuburbanizáció felgyorsulása csak egy ezek közül.

Mi a stratégiai terv?

A súlyosbodó gondok kezeléséhez stratégiai városfejlesztési tervre van szükség - ez a következő állításom. Egyáltalán mi a stratégiai terv? Úgy látom, hogy az Európai Unióban az országhatárok leomlásával egyre inkább városok és régiók állnak egymással versenyben. Nem minden szempontból, de ahol a tőke, az em-berek vagy a szolgáltatások választhatnak különböző helyek között. Ezt a versenyt nagyon nehéz állni. A versenyt eleinte egyértelműen a kemény faktorok határozták meg. Oda ment a tőke, ahol volt autópálya, vasút, repülőtér, megfe-lelő infrastrukturális feltételek. Most már az EU-n belül egyre több helyen kiegyenlítődnek a feltételek, egyre több helyen majdnem minden hasonló szinten található meg, ezért a kemény feltételekkel azonos súlyúvá válnak a lágy feltételek: milyenek a szabadidős szolgáltatások, a kultúra, az életminőség adott vá-rosban. Budapest abban a kellemetlen helyzetben van, hogy egyszerre kell a kemény feltételek terén még mindig meglévő lemaradásait behozni, és nem engedni a lágy feltételek terén még mindig meglévő eredmények eltűnését. Sőt, azokat is fejlesztenie kell.
Hadd mondjak néhány példát. Budapest kulturális kínálata még ma is óriási. Egyik ismerősöm Ausztráliából jött, megnézte a Pesti Estet és azt mondta, ebben több program van, mint egész Ausztráliában. A tömegközlekedés még mindig működik valamilyen szinten, még mindig jóval magasabb a tömegközlekedés aránya az utazások között, mint mondjuk Bécsben, ahol emelkedik, nálunk viszont erősen süllyed.
Budapestnek tehát egy olyan stratégiai tervre lenne szüksége, melyben megpróbálja a kulcsfontosságú területeket megtalálni: a kettős kihívást, hogy a kemény faktorok területén igenis be kell hozni a lemaradást, felhasználva az EU támogatást, és egyebeket; a lágy faktorok terén pedig nem szabad engedni a leszakadást, sőt a legfontosabb területeken javulást kell elérni. Ki kell találni a kulcsfontosságú területeket.
Végső soron legalább három ok miatt van stratégiai tervre szükség: egyrészt, hogy a városversenyben helyt tudjunk állni, másrészt a településfejlesztési terv a törvény szerint csak akkor léphet érvénybe, ha van elfogadott városfejlesztési koncepció (stratégiai terv). Végül pedig, hogy el lehessen kerülni az ad-hoc döntéseket, azt, hogy valaki bedob egy ötletet, és ennek kapcsán tényleg minden megváltozik. Kell legyen egy távlati jövőkép, amelyhez ragaszkodhatunk.

A tervezés fázisai

A városvezetés megbízásából végül is elkezdhettünk a Városfejlesztési Koncep-ción is dolgozni. A tervezés folyamán nagyon lényeges kérdés volt, hogy hogyan lehet a tervezés különböző időszakait egymástól elválasztani. Ebben - úgy tűnik - most kezd kompromisszum formálódni: Budapest fejlesztésének három terv-fázisát javasoljuk megkülönböztetni. Egy nagytávlatú jövőképet, amely 30-40 évre megfogalmazza, milyen városnak kellene itt lennie. Ez a jövőkép nem foglalkozik azzal, hogy a városnak mennyi pénze van, a Fővárosnak milyen kompetenciái vannak, hanem azon gondolkodik, milyen legyen a város (vagy milyen ne legyen). Ennek ellentéte a hét éves finanszírozási prognózis, amely egy ügyes számítógépes modell alkalmazásával adja össze a konkrétan elhatározott fejlesztéseket, azok egymásrahatását figyeli és a működtetés költségeit is számításba veszi. E két - nagytávlatú, illetve középtávú - tervfázis között hiányzik a hosszú távú terv (mi ezt tizenöt évre taksáljuk), amelyben olyan programot kell kidolgoznia a városnak, amely nem annyira konkrét, mint a hét éves, de nem is annyira csak általánosságokban beszél, mint a nagy távlati jövőkép. Ugyanakkor már figyelembe veszi azt, hogy a városnak mik a kompetenciái, körülbelül milyen anyagi lehetőségei lesznek, azokat a helyeket, ahol a városnak szerepe lehet, hogy ott időben beavatkozzon, szabályozzon kisebb-nagyobb mértékben. Egy ilyen hosszú távú program keretet kell adjon a hétéves tervnek. Jelenleg a hétéves terv mögött lényegében nincs koncepcionális elképzelés. A hétéves terv mindig egy évvel tovább gördíti az aktuális politikai viták során elhatározott következő fejlesztések beemelését, illetve egyes fejlesztések elhagyását. A hétéves tervnek - amelynek a logikája tiszta és világos - ehelyett egy hosszú távú, tizenöt éves program keretei között kellene kialakulnia és évről-évre módosulnia.

Lakásépítés

A városfejlesztési koncepcióról most még csak annyit, hogy a térbeli vonatkozásokon kívül vannak térben nem megfogható, ágazati típusú javaslatai is, ezek közül kettőt emelnék most ki. Az egyik a lakásépítéshez fűződik. A városfejlesztési koncepció ezzel kapcsolatos fejezete azt állítja, hogy Budapesten foglalkozni kell a lakásépítéssel. Nem a Fővárosnak kell lakást építeni, ez az időszak már régen elmúlt, de a Fővárosnak segítenie kell, hogy a főváros területén épülhessenek lakások. Van most egy lakásépítési boom, talán eltart 5-10 évig, de nagyon hamar elfogynak a területek, és ha nincsenek megfelelő szabad térségek előkészítve és a lakásépítés számára felajánlva, akkor ez a lakásépítési boom hamar a fővároson kívülre kerül. Látszólag tehát egy olyan területen, ami nem a Főváros feladata, igenis kell a Fővárosnak valamit tennie, ha meg akarja tartani azokat a rétegeket, melyek ma már nagyon erősen gondolkoznak a város elhagyásán. A másik kérdéskör a szociálpolitika. Őszintén megmondva, általában nem szokták egy város stratégiai tervében, jövőképében a szociálpolitikát említeni. Budapesten azonban a város kettészakadása mára olyan mértéket ért el, ami előbb-utóbb a város további fejlődésének gátja lesz. Annak érdekében, hogy ez ne folytatódjon, sőt bizonyos közeledést lehessen elérni az egyes városrészek között, ezt stratégiai céllá javasoljuk emelni. Beszéltem olyan felelős pozícióban lévő budai önkormányzati politikussal, aki azt mondta, hogy ő nemigen megy át a Duna túloldalára, nem igazán érdeklik a pesti dolgok. Náluk hál' istennek már nincs több bérlakás, hál' istennek nincsenek már problémás lakásbérlők, elmentek Pestre, hiszen oda valók. Ezt a gondolkodást - nem akarom azt mondani, hogy politikától vagy pártoktól függ - a Fővárosnak nem szabad megengednie, fel kell lépni ellene, és ennek a problémának a súlya indokolja, hogy bevegyük a városfejlesztési koncepcióba.

A hosszútávú koncepció célja

Egy városfejlesztési koncepció akkor jó, ha ereje van, ha egy olyan dokumentumot sikerül a Közgyűléssel elfogadtatni, amelyik bizonyos értelemben kötelező. Természetesen nem lehet ma tizenöt évre megfogalmazni, milyen lesz a vá-ros jövője, de ha a koncepcionális vonalakat sikerül felrajzolni és megpróbáljuk az ezzel ellentétes fejlesztéseket megtiltani, akadályozni, korlátozni, akkor szerintem a koncepció elérte a célját.
Egy konkrét példa: van olyan nyugat-európai város, amelyik a városfejlesztési koncepciójában elfogadta a fő infrastrukturális vonalak melletti fejlesztés tervét: új munkahelyek, irodák azokon a helyeken épüljenek, melyek tömegközlekedési eszközzel viszonylag könnyen megközelíthetők. Az ilyen fő erek közötti területet pedig csillapítják. Az legyen kizárólag a lakás, az alacsonyabb szintű beépí-tés területe. Ne lehessen új lakótelepeket, lakóparkokat építeni tömegközlekedéstől távol, ahol nyilván az egyéni autóhasználat kerülne előtérbe. Ennek az elképzelésnek akkor van ereje, ha az ezzel ellentétes koncepciók elfogadását a városnak joga van a Koncepcióra hivatkozva megakadályoznia. Azaz ha kötelezően be kell vinni a nagyobb terveket valamilyen fórum elé, amelyik eldönti, hogy a terv ellentétes-e a város stratégiai tervével. Ha igen, akkor nem engedjük megvalósítani, vagy ha olyan új gondolatot vet fel, hogy mégis megéri engedni, akkor a Koncepciót kell módosítani. Jelenleg a Fővárosnak nincs olyan távlati elképzelése, amely erre a koncepcionális kontrollra akár térszerkezetben, akár ágazati vonatkozásban lehetőséget adna. És nincs olyan fóruma sem, amely egy ilyen kontrollt jól gyakorolni tudna. Én ezek megvalósulásában látom a városfejlesztési koncepció egyik fontos szerepét - ha majd elfogadják persze.

Budapest jövője

A városfejlesztési koncepciótól függetlenül milyen tényezők befolyásolják Budapest városfejlődésének jövőjét? Igaza van Demján úrnak abban, hogy a termelés jelentősége visszaszorult. Sok jel mutat arra, hogy az innovációt hordozó tevékenységek a szabadidős, kulturális, kommunikációs, informális tevékenységek lesznek, és ezek fognak a nagyobb városokban teret nyerni. Amikor a váro-sok haláláról lehetett olvasni, kialakult egy olyan jövőkép az emberekben, hogy jön az új információs technológia, kivonulok a laptopommal és a mobiltelefonommal a patakpartra, és onnan fogok dolgozni. Mert a mobilon keresztül becsatlakozom a központi hálózatba, bárkivel tudok kommunikálni, el tudom vé-gezni a munkámat, nincs szükség a városokra. Ez terjedt el pár évvel ezelőtt. A kutatások ezzel szemben azt mutatták ki, hogy mindenfajta új információ-technológiai eszköz erősíti a személyes találkozások iránti igényt. Nem igazolódott be tehát az, hogy az új információ-technológia a városok kihalásához vezet, éppen ellenkezőleg, a városoknak egy új lehetőséget ad.
A várakozásokkal ellentétben tehát éppen a városok új reneszánsza következhet be. Persze szükség van a városokon belül új növekedési pólusokra, amelyek az új funkciókat koncentrálják, lehetőséget adva arra, hogy a városok a saját területükön belül a régi városmagot megőrizzék. Ebből a szempontból London például rossz példa: beengedte a felhőkarcolókat, az amerikai típusú városfejlődést a város szívébe, ahová nem kellett volna. Párizs ezzel szemben valószínűleg jó példa, mert jobban tudta ezt a fejlesztést a külső részekre vinni. A jövő városához hozzátartozik tehát egy komplex várospolitika, melynek a negatív hatásokat tudnia kell kezelni.

Az EU-tagság következményei a város fejlődésére

Egy következő érdekes kérdés az EU-csatlakozás hatása. Akármit is beszélünk Budapest városfejlődéséről, 3-4 év múlva remélhetőleg EU-tag leszünk, hogyan fog ez hatni a város fejlődésére? A napi politikában elég hevesen zajlik az a vita, hogy jó-e a közép-magyarországi régió kijelölése, hogyan fog ez a régió részesülni az EU fejlesztési pénzeiből. Egy dolgot előre kell vetíteni ezzel kapcsolatban: ez a régió mai felállásában előbb-utóbb ki fog esni az EU nagy támogatási kalapjából relatív (egy főre eső) gazdagsága miatt. Ennek kapcsán meg kellene fontolni, hogy nem lenne-e célszerű a regionális rendszer átrendezése (magyarán a Közép Magyarországi Régiót jelentősen meg kellene növelni több megye hoz-zácsatolásával, hogy relatív gazdagsága az EU által megszabott támogatási küszöb alá essen). Vagy ha ezt nem tudjuk megcsinálni, ha a központi hatalom nem bírna el egy négymilliós közép-magyar régiót, mert legalább Szolnok megye kell ahhoz, hogy mi tartósan támogatásban részesüljünk, akkor viszont tudatosan arra kell felkészülni, hogyan fog ez a régió legalább a többi pályázati keretből némi támogatáshoz jutni.
Az új magyar infrastruktúra-fejlesztési politika időszakában élünk, épülnek vagy kezdenek épülni autópályák, egyre több hitelt lehet lakásépítéshez kapni. Ezek azok a tényezők, melyek az USÁ-ban a szétterülő városfejlesztéshez vezettek a '40-es, '50-es években. Egy óriási autópályaépítési program, jelzálog-hitelezési program, kellett hozzá még a benzin alacsony ára és egy csomó támogatás infrastruktúrához. Akkor döntötte el az amerikai városlakó polgár, hogy most ő ki-költözik a városból. Budapest felelőssége óriási: nem lehet ezt az infrastruktúra-fejlesztési politikát meggátolni, sőt alapjaiban valószínűleg jó politika, de a Fővárosnak nagyon figyelembe kell venni, hogyan tud erre a hullámra felülni, hogyan tud ebből pozitív hatást generálni, hiszen nem lehet szó nélkül nézni, hogy tényleg tömegesen elköltöznek a középréteghez tartozó családok, mert az autópályán könnyen vissza tudnak jönni, és mert ott kint fel tudják álmaik házát építeni, nagy kölcsönökkel. A városnak választ kell adnia a városkörnyékkel való kapcsolat problémáira. Ez iszonyatosan nehéz politikai kérdés, aminek még a körvonalait is nehéz megfogalmazni a mai jogi körülmények között. És még csak tanácsért se nagyon lehet fordulni a többi poszt-szocialista városhoz. Amennyire egyformák voltak a szocialista városok az utóbbi negyven évben, annyira különböző módon kezdtek el fejlődni. Egészen más ma Prága, mint Budapest, és egészen más Moszkva, ahol valószínűleg a világ leggazdagabb ön-kormányzata működik, amely minden döntést a kezében tart. Egészen más Tirana, ami egy teljesen informális városfejlődés kapcsán hirtelen duplájára nőtt. Tehát nagyon sok különböző modell kezdett el kialakulni a volt szocialista városokban, egyik város példáját nem nagyon lehet alkalmazni a másik város esetére.

Kulcskérdések

A budapesti városfejlesztés kulcsa véleményem szerint az, hogy a közszférának új szerepet kell találni. A közszféra erősen visszavonult ennek az évtizednek az első felében, igyekezett a legszűkebben megfogalmazni a saját feladatát. A közszférának most valódi, a város jövője szempontjából létfontosságú feladatokat kell betöltenie, és ezek egyike éppen a stratégiai fejlesztési irányok kijelölése kell legyen. A kerületek önállóságával szemben egy kétszintű rendszer keretein belül kell a Főváros szerepét a stratégiai kérdésekben erősíteni. Ezzel párhuzamosan nagyon fontos lenne a régiók szintjén is, úgyszintén a közszféra tekintetében, a város szerepének erősödését elérni.
Ebből a rövid áttekintésből talán leszűrhetjük, hogy számos kutatás folyt a '90-es években, amelyeknek az eredményei nem, vagy csak nagyon kismértékben hasznosultak. Mi közben kutatókból tanácsadó-tervezővé váltunk, és úgy gondoljuk, van már annyi tapasztalatunk, hogy talán érdemes lenne a városvezetés-nek ötleteinket, javaslatainkat, elemzéseinket figyelembe vennie. Mint ahogy a beruházó elképzeléseit is figyelembe kell vennie. Talán éppen a stratégiai terv lehet az, ahol a különböző elemzéseket össze lehet építeni, megtalálva azokat az elemeket, amelyekre a város a nagy távlatú jövőképét, a hosszú távú programját és a hét éves konkrét finanszírozási modelljét építheti.