Georges Schlocker

 

Georges Schlocker Párizsban élő német-svájci újságíró.

 

A tudós nyúlcipője

Maurice Godelier, a neves néprajztudós, igazolva a párizsi művészkörökben egy ideje lábra kapott szóbeszédet, lemondott az újonnan alapított Musée des Arts premiers ("Ősi művészetek múzeuma") tudományos igazgatói posztjáról. Maga a titulus is eltűnt a süllyesztőben, talán éppen Godelier állásfoglalása niatt. A projekt, amelyet Jacques Chirac oldalán barátjával, Jacques Kerchache műkereskedővel pártfogol, erősen borzolja a közvéleményt.

Az "ősi" művészetet állítaná ki 2003-tól a Jean Nouvel tervezte épület a Szajna bal partján, az Eiffel-toronyhoz közel. A művészeti tanácsadók testülete számára manapság már nem időbeli, hanem térbeli fogalom az, hogy "ősi", Európán kívüliség, az etnológusok és a művészettörténészek pedig torkuk szakadtából tiltakoznak. A tudósok azonnnal felhívták a figyelmet arra, hogy a művészi megnyilvánulás mindenekelőtt Afrikában, de más "primitív" kultúrákban is igen rövid múltra tekinthet vissza. Csakhogy "primitív"-nek (azaz francia értelemben kezdetlegesnek) ez a művészet korántsem mondható. A gyarmatosítók dölyfe csendül ki ebből a szóhasználatból, hangzik a vád. Íme, a political correctness hozadéka: a múzeumembriót átkeresztelték "Musée du quai Branly" névre. Művészeti szempontoktól mentes, el nem kötelezett topográfiai megjelölés.

Maurice Godelier nem is ezért lépett vissza, hanem mert a tetemes néprajzi anyag tudományos feldolgozásának kereteit anyagilag és elméletileg is szűkre szabták. Az új múzeum ugyanis két nevezetes intézmény örökébe hivatott lépni. A világ legszélesebb spektrumú néprajzi múzeumainak egyike, a "Musée de l'homme" és a "Musée national des arts d'Afrique et Océanie" származtatnák át gazdag gyűjteményeiket.

Az ám, de mi legyen nagy könyvtáraikkal? Együtt tartják őket a bibliográfusok örömére, vagy széttagolják? A válasz, amelynek a költségvetésben is kifejezésre kellene jutnia, még késik. Godelier kezdettől kikötötte az állomány digitalizálását. Az építtetők szóvivője, Stéphane Martin hiába hangoztatja, hogy számottevően emelik a költségvetésnek ezt a tételét, nem oszlathatja el a gyanakvást, hogy meglesz-e az oktatóapparátus átköltöztetésének és újrarendezésének anyagi fedezete. Bár Godelier sokat tett azért, hogy csillapítsa a kedélyeket, a kutatók máig mostohagyereknek érzik magukat az egzotikumfitogtató múzeum látványosságot szorgalmazó élharcosaival szemben. Mézesmadzagnak a Louvre is kiállít már az "egzotikus" művészet fantasztikus darabjaiból. Diadalmaskodik az esztéticizmus, amely a múzeumra a csábítás szerepét osztja, és eltántorít az idegen civilizációk művészi tevékenységének sokrétű elemzésétől.

A költségvetés igazolja a bizalmatlanságot. Mindmostanáig nem cáfolták meg Godelier szkeptikus kijelentését: "A két intézmény összeolvasztásából létrehozott múzeum működési feltételeit nem mérték fel kellő alapossággal. A költségvetésben az "oktatás és kutatás" tétel átgondolatlan." Valóban úgy fest, hogy a büdzsé zsugorítása körül forgott minden, az új múzeum olcsóbbnak kell lássék François Mitterrand egykori létesítményeinél. A vállalkozás eleve nehezen leplezheti, hogy az előd számos (és többnyire érdemes) építményével verseng, az építmények eszmei harcának hirtelen napvilágra kerülése pedig nem elhanyagolható árnyékot vet a jelenlegi köztársasági elnök "önmegörökítő" szándékára.

Kiss Zsuzsa fordítása