M. Nagy Miklós

Bret Easton Ellis Glamorámá-ja

Ha a nagyregény egyik ismérve az, hogy rendszerint sokáig írják, akkor Ellis igen fiatalon megalkotta a maga magnum opusát. Új regényét ugyanis nyolc éven át írta: amint egy interjúban nemrég elmesélte. Már aznap este hozzákezdett, amikor az Amerikai psychó-t befejezte. Annyi bizonyos tehát, hogy hosszú, szívós munka van benne. Ugyanebben az interjúban Ellis azt is elmagyarázta, miért tartott ilyen sokáig a megírása: bár sok minden ugyanaz maradt, mint az eddigi regényeiben és elbeszéléseiben (az első személyű narráció, a mai amerikai élet szatirikus ábrázolása, stb.). Most valami -- legalábbis számára -- egészen új dolog izgatta, s ez nem más, mint a cselekményszövés. A sztori. Az igazi, nagy sztori. (Mert az igazán maradandó irodalmi művek a legtöbbször nagy sztorik is egyben.)
Kétségtelen, hogy az eddigi, jobbára cselekménytelen (vagy helyben topogó cselekményű) művek után Ellis most olyan könyvet írt, melynek igazi -- A pontból B-be (vagy inkább B-ből A-ba?) eljutó -- cselekménye van. S miközben a regény tömérdek ravasz (posztmodern, ha úgy tetszik, de inkább annak paródiáját képező) játékkal van tele, legalábbis a második felében a legjobb detektívregények szintjén, zsigerien izgalmas.
A mű első fele könnyed, szellemes, csipkelődő szatíra a mai amerikai hírességek világáról. Antihős főhősünk, Victor Ward (vagy Victor Johnson -- hogy a neve is bizonytalan, az később lényeges lesz), egy nem túl régóta befutott modell, a warholi tizenöt perc (vagy húsz? ki tudja már pontosan) új csillaga -- akitől már azt kérdezik egy interjúban: „Úgy érzi, ön az új nemzedék szimbóluma?” --, éppen a saját klubja megnyitására készül... Közben viharos életet él: egymást követik a fotózások, üzleti megbeszélések és nagy szexek (itt még csak finoman megírt szoft-szex van -- az olvasónak a háromszáz-valahányadik oldalig kell kitartania az első keményebb jelenetekért), s közben -- az X-nemzedék műveinek megszokott dramaturgiája szerint -- természetesen az apjával is találkoznia kell, hogy a cselekmény ödipuszi mélységet kapjon…
Nos, megpróbálom vázolni a viszonyok bonyolult rendszerét, mert enélkül hiába is próbálnám részletezni a további cselekményt. Victornak Damien az üzlettársa (övé a pénz), és van két szeretője: Alison és Chloe, de Chloe a „hivatalos”, Alison ugyanis -- megint csak „hivatalosan” -- Damien menyasszonya. Victor megismerkedik egy harmadik nővel is, Laurennel, össze is jönnek, de kiderül, hogy Lauren nemcsak Chloe barátnője, hanem Damien (nem hivatalos) szeretője is. A regény elején Victor azon izgul, nehogy egy kompromittáló fotó megjelenjen róla és Alisonról egy újságban (ügyesen leszereli az újságírót: ad helyette egy zaftos pletykát -- a remekül megírt nagyjelenetben az újságíró orgazmust színlelve fogadja a hollywoodi hírességekről szóló egyre szenzációsabb információkat), végül aztán -- váratlanul -- róla és Laurenről jelenik meg egy intim pillanatban elkapott fotó… Erre elszabadul a pokol -- a viszonyok bonyolult rendszere egy pillanat alatt összegubancolódik, Victort az összes nője elhagyja, és egyik napról a másikra bukott ember lesz a személyes kapcsolataiban éppúgy, mint az üzleti életben.
Az elbeszélés mindeddig látszólag a realitás síkján mozog, s a szövetére legfőképpen az jellemző, hogy miközben halad-vánszorog az egyelőre nem túl izgalmas cselekmény (ez még a régi Ellis -- a jelenetek remekül ki vannak dolgozva, de mozgás alig-alig érzékelhető: egy eltaknyolódott-elmaszatolódott világ örök jelenidejében mozgunk), mintegy vattaként hírességekkel van kitömve a szöveg: kavarognak a filmsztárok, rendezők, zenészek, híres sportolók stb., a szereplők egy-egy mondattal reagálnak rájuk, kommentálják őket, szót váltanak velük, de a regényvilágba igazából egyik sem lép be (csak díszletként léteznek, és ennek van valami nagyon erőteljes, hátborzongató hatása)...
Ez azonban csalóka realitás. Bizonyos, egyre szaporodó motívumok már itt, ebben az első, könnyed részben lassanként kialakítanak valami dosztojevszkiji-kafkai hangulatot, s a realitás síkja mellett a művet szinte észrevétlenül emelik meg a fantasztikum, a modern világot kísértetiesen leképező vízió szintjére. A legfontosabb ilyen motívum -- mely később a cselekmény alakításában is döntő lesz -- a hasonmás, a doppelgänger motívuma: Victor többször is zavarba esik, mert a barátnői azt mesélik, hogy olyan helyeken találkoztak vele, ahol ő nem járt. Ugyanezt a motívumot Ellis szinte nabokovi ügyességel erősíti fel sok-sok apró részletben (Alison és Chloe például pontosan ugyanolyan ruhában jelenik meg a klub megnyitásán) -- nyilván azt akarja jelezni vele, hogy a modern amerikai civilizációban csak a szépség, a külső, a felszín számít, ezzel lehet sikert elérni, s így az emberek felcserélhetők, stb. Ez azonban didaktikusan, sőt szocreálosan hangzik -- jobb nem megfogalmazni, hogy mi az író message-e (ő egyébként az idézett interjúban megfogalmazza -- didaktikusan és szocreálosan, sőt a regény vége felé is van egy kicsit kínosan ható message-összefoglalás); Ellis bosszantó tulajdonsága ez a föl-fölbukkanó erkölcsi attitűd, ez a naiv, őszintén gyermekies (vagy éppen ravaszul kiszámított, mint Nabokovnál a Lolitá-ban?) moralizáló hajlam, amivel talán regényeinek szadista-pornográf rétegét kompenzálja. Folytatva a motívumokat: Victor időről időre faxot kap a következő szöveggel: „Tudjuk ki vagy, és tudjuk mit tettél” -- ez mintegy hangulati bevezető a később kibontakozó thrillerhez... Aztán folyton -- főleg a szeretői -- olyasmiket mondanak neki, hogy ő valami fontosat nem tud, sőt semmit sem tud, ezért örök „vesztes” stb... Ez eleinte nem látszik lényegesnek (mondjuk, Victor szép, de tényleg buta, van ilyen, miért ne cikizhetnék miatta?), csakhogy a többi alak semmivel sem tűnik okosabbnak, minden egyes szereplőnek ugyanolyan csökött az értékrendje, mint az övé, sőt... Mindenesetre lassanként kialakul valamiféle kafkai vízió hangulata: Victor egy olyan világba kerül, ahol semmit sem ért (hogy ki lehet az a fickó, aki ő és mégsem ő, hogy mit akar jelenteni az a rohadt faxüzenet, hogy miért mondja neki minden rohadt spiné, akinek csak a dugáson meg a szoláriumon jár az esze, hogy semmit sem ért stb.)... És közben mindent foltok és pettyek borítanak, mindent belep a konfetti (az állandó karnevál iszonytatóvá váló jelképe; a regény vége felé már olyan hatást kelt, mint némely horrorfilmekben a hangyák vagy méhek özönlése, vagy mint Sartre-nál a legyek)... És mindenütt filmet forgatnak; egyelőre még -- talán -- a realitás határain belül, de így is kezd elmosódni a határ valóság és film, fikció között... És még egy fontos, alig-alig észlelhető motívum: a bizonytalanság a narrátor személye körül. A 112. oldalon például Victor azt mondja: „Indítottam, anélkül, hogy visszanéztem volna, pedig ha visszanézek, láthattam volna, hogy Lauren ásít, miközben taxira vár.” Vagy: amikor a kifutóról egy pillantást vet a közönségre, huszonöt (!) híres embert tud kapásból felsorolni. A látható narrátor mögött nyilvánvalóan kell tehát lennie egy másiknak, aki ilyen logikátlanságokkal jelzi az ottlétét, illetve hatalmát. Victor egész lénye -- így narrátori szerepe is -- sokszorosan bizonytalanná válik a regény során...
A klub megnyitásának nagyjelenete azzal fejeződik be, hogy Victornak menekülnie kell két dühös csau-csau elől, amiket a „megcsalt”, hisztérikus Alison uszít rá. A cselekmény innen lódul meg, s aztán olyan viharosan felgyorsul, hogy végül szinte sebességmámort kap az olvasó. Megjelenik egy Palakon nevű rejtélyes fickó, aki nagy pénzt ajánl a leégett Victornak azért, hogy kerítse elő Jamie Fieldset, egykori szerelmét; Angliában forgattak vele egy filmet, de egyszer csak eltűnt.
A második rész egy hajón játszódik, az Atlanti-óceánon -- itt Victor megismerkedik egy Marina nevű nővel, beleszeret, és el akar menni vele Párizsba, valakiknek az ügynökei azonban azon igyekeznek, hogy eljuttassák Londonba -- ahogy Palakon instrukciója is szólt. Hogy kik ők valójában, kiknek dolgoznak, még nem tudjuk, az óceánjáró mindenesetre remek alkalmat nyújt arra, hogy elmélyüljön a kafkai hangulat -- Victor burleszkbe illőn tévelyeg a folyosók labirintusában, nem érti, mit akar tőle az a házaspár, amelyik folyton megakadályozná, hogy Marinával találkozzék. Aztán Marina egy viharos szeretkezés után rejtélyes körülmények között eltűnik -- valószínűleg meggyilkolják. A hajón már kiterebélyesedik a filmforgatás-motívum -- eleinte úgy tűnik, hogy az egész (Palakonostul, Jamie Fieldsestül) csak film, de aztán Victor a „rendezőtől” megtudja, hogy Palakon „nem szerepel”, nem is tudják, ki ő. (Ellis végig bizonytalanságban tartja az olvasót: sosem tudni pontosan, hogy a megtervezett, forgatókönyvben megírt -- persze, ki tervezte meg?, ki írta meg? --, filmszalagra vett történet a valóság mekkora részét fedi le; hogy mi van -- van-e valami? -- azon kívül, s az a valami hogyan szüremkedhet vagy robbanhat be a filmbe stb.)
Victor megérkezik Londonba, s kiderül, hogy Jamie már „megkerült” -- egy filmet forgat éppen (hatalmas robbantást, egy terrorista akciót vesznek fel; a trükkmesterek utána gratulálnak egymásnak, de mintha az áldozatok egy része valódi áldozat volna -- megint csak nem világos, hogy mi ez: film vagy -- részben -- valóság?). Victor (most már lenyesegetem a történet kanyarjait) egy furcsa társaságba keveredik. Egy modellekből-manökenekből álló csapatba, melynek egy Bobby nevű volt (de még ma is jó nevű) topmodell a vezetője. Bobby ügyes trükkel beszervezi Victort -- egy ázsiai diplomata fiát bestiális kegyetlenséggel megölik, s a fenekében a rendőrök Victor spermáját fogják megtalálni (a Jamie-vel valós szeretkezéséből származik). Victor tehát kénytelen a rendőrség elől védelmet nyújtó Bobbyékhoz csatlakozni, s csakhamar kiderül az is, hogy valójában egy terrorista osztagról van szó: Bobby -- az Egyesült Államok kormánya ellen hadat viselve -- zombiszerű, tökéletesen engedelmes modelleket szervez be, akik végrehajtják minden parancsát.
A következő rész Párizsban játszódik, itt a csapat Magyarországon keresztül átmosott iraki pénzen él egy luxusszállóban, fogadásokon vesznek részt, hírességekkel találkoznak, s közben időről időre megszerveznek valamilyen pusztító bombamerényletet -- ezeket Ellis természetesen aprólékos naturalizmussal írja le. És a robbantásokat is mindig filmezi egy forgatócsoport, mint ahogy minden mást is filmeznek különböző francia, angol és amerikai forgatócsoportok -- Victor minden este megtalálja az újabb forgatókönyvet a szobájában, de mivel több film, több forgatókönyv, több rendező, több összeesküvés (sőt talán még igazi valóság is) van, a dolgok összekeverednek… Néha már-már úgy tűnik, kezd megoldódni az egész szövevényes rejtvény (hogy miért hozták ide Victort, és mit akarnak tőle), sok minden megvilágosodik, s aztán mégis csak egyre kuszább lesz minden. Palakonról kiderül, hogy Victor apjának dolgozik, aki el akarta távolítani a fiát (elnök akar lenni, és fél, hogy Victor életmódja, imidzse, meztelen fotói, buta nyilatkozatai ártani fognak neki), és először mintha ki akarná menteni a rémült (és erkölcsileg is felháborodott) Victort Bobby csapatából, aztán kiderül, hogy Bobbynak is dolgozik meg a japánoknak is...
A szövevényes végkifejletben (melyben meghal Jamie, Bobby és még jó páran) Victor hősiesen szembeszáll a terroristákkal, menekülni mégsem tud -- bárhová megy, mindenütt Palakon emberei állják útját. Az utolsó részben Milánóban találkozunk vele, fegyverrel őrzik, nem tudni, mit akarnak tőle... S közben, mint az előző részben megtudtuk, New Yorkban immár teljesen a helyébe lépett a másik Victor, a hasonmása, akinek Alison újból a szeretője, aki kibékült Damiennel, aki jogi egyetemre jár, aki mindenben szép és tökéletes... És még Dosztojevszkijt is „újraolvassa”.
Victor pedig várja a... halált? Vagy mit? Hiszen már nem is létezik igazából. Nevét, szeretőit, mindenét elvették tőle...
Van és még sincsen...
Nincsen, és mégis van...
A való világ -- visszafelé pörögve (a fejezetek is visszafelé számozódnak) -- visszahull a fikció (a film, a filmfelvevőgép, a leírt szöveg, a hamis szépség) káoszába.

*

Az itt közölt fejezetek közül az első kettő a regény első részéből való: Victor készül a klub megnyitására, s közben végzi mindennapos teendőit, fotózzák, konditerembe jár…
A harmadik fejezet az Ellisnél elmaradhatatlán pornográf nagyjelenet a regényben -- itt Victor, akarata ellenére, már a modellekből álló terrorista csapat tagja…

 

 

 

Bret Easton Ellis

Glamoráma (részlet)

25

A konditerem a Flatiron-negyedben van, azon a részen, ami a múlt héten az alsó Fifth Avenue legdivatosabb szakasza lett, és amikor odaérek, az edzőmet, Reedet épp filmezi a „Buliajánló” stábja, a hírességek edzőiről szóló anyagot forgatnak, olyanokról, akik híresebbek, mint a hírességek, akiket edzenek, és a tornateremben -- neve nincsen, csak jele, és alatta a mottó: „A gyengeség bűn. Ne legyél bűnöző!” --, a videómonitorok sora alatt, amelyeken a kőkorszaki szakik epizódjai mennek, és egy kristálycsillár derengő fényében jelen pillanatban Matt Dillon, Toni Braxton, Brunei szultánjának felesége, Tim Jeffries, Ralph Fiennes látható -- mindannyian szenvedés közepette. Két férfi manöken, Craig Palmer és Scott Benoit még mindig ki van bukva rám valami miatt, amit Matt Nye piszok mázlijáról mondtam, és kerülik a tekintetemet, miközben törülköznek a Philippe Starck tervezte öltözőben. Danny Errico az Equinoxból hozta össze ezt a helyet Reednek, amikor megjelent a Playgirl-nek az a száma, amelyikben Reed benne volt, és vagy tízmillió példányt adtak el belőle, és utána kirakták a Gap új reklámkampányából. Reed most az egyik főszerepet játssza egy filmben -- egy nyomozóról szól, akinek két gibbon az új partnere. Egy óra 175 dollárba kerül nála, de az utolsó rohadt centig megéri (bizonygattam Chloénak): hosszú szőke haj, amit soha nem fog lófarokba, szexis borosta, természetesen napbarnította bőr, ezüstszegecs a jobb fülében, spécin tervezett ólomöv, olyan határozott vonalú izmok, hogy szinte bőr mintha nem is lenne rajtuk, CSIBÉSZ felirat a fekete BMW-je rendszámtábláján -- tutkó minden. Olyan hideg van a tornateremben, hogy gőzölögnek a lámpák, amiket a stáb állított fel.
A Details-es csaj késve érkezik. -- Bocs, eltévedtem -- mondja szenvtelenül, fekete kasmír pulóver van rajta meg fehér pamut ing, fehér selyem nadrág, és -- ahogy egy Details-es riporter csajhoz illik -- könyökvédő és biciklilámpás karszalag. -- Interjút kellett készítenem Omar Bongo gaboni elnökkel és a cuki unokaöccsével... ööö... -- A noteszébe pillant. -- Spencerrel.
-- Hölgyeim és uraim. -- Reed felém mutat. -- Victor Ward, a jelenlegi Tuti Fiú.
Elmotyogott „helók” és „halihók” hallatszanak a stáb felől, amelyik továbbra is sötétben van a StairMaster előtt felállított gőzölgő lámpák mögött, és végül valaki fáradtan azt mondja: -- Indulunk.
-- Vedd le a napszemüveged! -- súgja felém Reed.
-- Na ne, amíg égnek azok a lámpák. Üü!
-- Marlboro-szagot érzek -- mondja Reed, és máris terel a StairMaster felé. -- Nem szabadna cigizned, bébi, éveket vesz el az életedből.
-- Ja, a hatvanas éveimet. Pedig azt nem szeretném kihagyni.
-- Uh, ez jó. Na gyere, pattanj be! -- mondja Reed, megpaskolva a masina oldalát.
-- Lábikrára és combra mehet meg főleg hasra -- magyarázom. -- De bicepszre nem kell. Túl nagy lesz már.
-- Mi? Tizenhárom hüvelyk, bébi. -- Reed beállítja a StairMastert tizes fokozatra.
-- Nem... ööö... szoros egy kicsit a pólód? -- kérdezem évődve.
-- A kar az új mellkas -- nyilatkoztatja ki Reed.
-- Ó, odass! -- mondom, amikor észreveszek egy pirinyó mitesszert. -- Bimbó is van rajta.
-- Állj! -- sóhajt fel a rendező.
-- Victor! -- figyelmeztet Reed. -- Hamarosan beszélnünk kell a csekkedről, amit a bank visszadobott...
-- Hé, Chloe gondoskodott róla.
-- Ez biznisz, bébi -- mondja Reed, és próbál mosolyogni. -- Nem jótékonyság.
-- Figyelj, ha dolgozni akarsz, úgyis szükségem lenne pár kidobóemberre.
-- Nekem ez a munkám, haver.
-- Micsoda? Hogy tudod, hol kell bekapcsolni a fitness-gépeket? Ne akassz ki?
-- Már van mellékállásom, Victor.
-- Ide hallgass, én személy szerint azt gondolom, hogy amíg valaki biztonságos szexben utazik, férfikurvának lenni frankó -- már ha így tudod kifizetni a számláidat.
Reed tarkón legyint és rám vicsorog: -- Ma guggolás lesz a program.
-- És gyúrás hasra -- figyelmeztetem. -- Fotózásom lesz ma, bébi.
-- Oké -- szól ki a rendező. -- Indulunk.
Reed lazán tapsolni és kiabálni kezd: -- Egy kis akaratot, egy kis keménységet, egy kis verítéket akarok, Victor! Túl feszült vagy, haver. Hajítsuk ki azt a feszültséget! Szeretettel csináld!
-- Leszoktam a koffeinről, Reed. Tanulok mélytengeri vizualizációval relaxálni. Ellenállok a csábításnak, hogy félóránként ellenőrizzem a hangpostafiókomat. Mindenkit ölelgetek. És nézd! -- A Calvin Klein pólóm alá nyúlok. -- A nyugalmat adó gyöngyeim!
-- Óriási, bébi! -- sikkantja Reed, és összecsapja a kezét.
A kamerába nézve azt mondom: -- Voltam már Radunál és Pasquale Manocchiánál -- ő különben Madonna személyes trénere, bébi --, de a hírességek edzői közül Reed a csúcs, az abszolút első!
-- Nem tehetek róla, a mániám a bicepsz meg a tricepsz -- vallja be Reed szégyenlősen. -- A szálkás izom a fétisem.
-- A kitartásom, mint egy lóé, de a vércukrom alacsony, úgyhogy rohadtul kéne egy Jolly Rancher.
-- A következő dal után -- mondja Reed, és csak tapsol rendületlenül.
Hirtelen a Primal Scream „Come Together”-je harsog a hangfalakból. -- Szűzmáriám! -- nyögök fel. -- Ez a dal nyolc perc négy másodperc hosszú.
-- Honnan tudsz ilyesmiket? -- kérdezi a Details-es csaj.
-- Minél jobban nézel ki, annál többet látsz be -- lihegek. -- Ez a mottóm, kislány. -- Csipog a ketyerém -- megnézem: JD a klubból.
-- Reed, haver, add már kölcsön a mobilodat. -- Elengedem a korlátot és beütöm a számot, a kamerába mosolyogva közben. -- Hé, Leeza! Látod, kéz nélkül!
Reed erre fokozza a sebességet; én meg azt hittem, a StairMasteren a tizes a maximum.
-- Hé, meg vagyok híva a ma esti vacsorára? -- kérdezi Reed. -- Egyik cikkben sem láttam a nevemet.
-- Hát persze, a 78-as asztalnál vagy Lorax-szal és Pauly Shore-ral -- hadarom. -- JD, beszélj!
-- Nehogy nagyon felizgasd magad, Victor -- mondja JD izgatottan. -- De mi -- én, Beau és Peyton -- összehoztunk egy megbeszélést DJ X-szel.
-- Kivel?
-- DJ X-szel. A Fashion Caféban van találkozód vele délután ötkor -- mondja JD. -- Megcsinálná a ma esti bulit.
-- Épp egy StairMasteren vagyok, bébi. -- Igyekszem zihálás nélkül beszélni. -- Micsoda? Fashion Café?
-- Victor, DJ X a legmenőbb DJ a városban -- mondja JD. -- Képzeld el a publicitást, és dobd be magad. Céloz, lő, talál.
-- Tudom, tudom. Egyszerűen szerződjetek vele -- mondom. -- Mondjátok neki azt, hogy annyit fizetünk, amennyit csak akar.
-- De előbb találkozni akar veled.
-- Szűzmáriám!
-- Szüksége van egy kis biztatásra.
-- Küldjetek neki egy zacskó cukorkát. Vagy valami cuki, szuperszopható cumit. Vagy mondd meg neki, hogy szuperül tudsz szopni... na, oké?
-- Victor! -- mondja JD kétségbeesetten. -- Csak akkor csinálja meg, ha előbb találkozhat veled. Szükségünk van rá. Tedd meg!
-- Egy olyan ember akar parancsolgatni nekem, aki felnőtt fejjel homokozik? -- üvöltöm. -- Na ne már!
-- Fashion Café -- mondja JD. -- Öt óra. Ellenőriztem a programodat. Belefér.
-- JD, épp igyekszem merengő istenséggé változni -- nyöszörgök. -- Úgy értem, kibaszott nagy kérés, ha...
-- Fashion Café, öt óra. Cső, Victor. -- JD kikapcsol.
-- JD, ki ne kapcsold nekem, ne merészeld kikapcsolni! -- Én is kikapcsolok, és kapcsiból bejelentem: -- Hirtelen olyan mászhatnékom támadt.
-- Szerintem azt csinálod egész életedben, cimbora -- mondja Reed szomorúan.
-- Attól vagy ilyen morcos, hogy visszautasítottál egy Reebook-reklámot?
Miután lefilmezik, hogyan csinálok ezer guggolást, és átmegyek a Treadwallhoz, egy sziklamászó-szimulátorhoz, amin egy helyben marad az ember, miközben mászik, észreveszem, hogy a Details-es csaj az egyik falat támasztja, a noteszét egy Bubble nevű új magazin bemutatkozó száma alatt tartva. Annyira hideg van a tornateremben, hogy úgy érzem, mintha egy gleccseren másznék.
-- Jézusom! -- nyögök fel, amikor meglátom a magazin címlapját. -- Hát ez szuper! Luke Perry véleménye Kurt Russellről. Épp erre van szükségünk, bazmeg!
-- Na, mi az ábra? -- kérdezi közömbösen. -- Izgulsz a ma este miatt?
-- Ne feledd, amit a mogyorós pele mondott -- felelem titokzatosan, és közben Dillont lesem, aki egy energiaturmixot szürcsöl. -- Hé, Matt, csak keményen!
-- Te tényleg komolyan csinálod --- jegyzi meg a Details-es csaj.
-- Miért baj, ha az ember jól akar kinézni?
Ezen mintha eltűnődne. -- Hát, mi van akkor, ha ez valami másnak a rovására megy? Nem akarok semmire se célozni ezzel. Csak tegyük fel. De nehogy magadra vedd!
-- Elfelejtettem a kérdést.
-- Mi van, ha ez valami másnak a rovására megy?
-- Mi... másnak?
-- Értem. -- Próbál olyan arcot vágni, ami már tényleg rosszul esik.
-- Hé, bébi, mi mind együtt csináljuk ezt komolyan -- nyögöm. Az egész kezem csupa krétapor. -- Ja, naná, majd pont abbahagyom, hogy a hajléktalanokat etethessem. Tutira abba fogom hagyni ezt az egészet, hogy orángutánokat tanítsak jelbeszédre. Biciklivel fogok csatangolni az országban, és vázlatokat rajzolok. Vagy mit csináljak, he? Segítsek megoldani a faji viszályokat az országban? Induljak a kibaszott elnökválasztáson? Olvasd le a számról: Na ne akassz ki!

 

24

Mire megérkezem az Industriához a fotózásra, egészen határozottan az az érzés kerít hatalmába, hogy követnek, de valahányszor hátranézek, csak biciklis futárokat látok, akik modellek referenciaalbumait viszik a Clickbe, a Nextbe, az Elite-be, és az üldözési mániámat elfojtandó beugrok a Braque-ba egy nem túl habos koffeinmentes kávéra fölözött tejjel, és egyfolytában Alison számát mutatja a csipogóm, ahogy megyek át az üres, fehér helyiségek irdatlan során. A srácok -- kilencen vagyunk, néhányan már fürdőnaciban -- csak csellengenek: Nikitas, David Boals, Rick Dean, az újonc Scooter, pár srác, akiket nem igazán ismerek, köztük egy pincér a Jour et Nuit-ből -- rasta-frizurás kelet-európai, és a „Divatdosszié” stábja sürgölődik körülötte --, két iker, akik az Upper East Side-i Twinsben dolgoznak, meg még egy európai srác, akinek talán a legszuperebb a teste közülünk, de tisztára szamárfeje van. Mindannyian kábé egyformán nézünk ki: helyes arc (egy kivétellel), szuper test, klassz séró, finom metszésű száj -- hipermodern srác vagy csibész kölyök, ki hogyan kéri.
Miközben várok a soromra a szemöldökcsipeszeléshez, átböngészem a CD-könyvtárat, és kicsit hülyítem azt a csajt, aki rizst meg broccolit eszik, és az egyetlen szó, amit ismer, a „Haláli!”, és az egész teremben valami jól kivehető laissez-faire hangulatot érzek, főleg akkor, amikor Stanford Blatchtől kapok egy Wrigley’s Doublemint rágógumit. Megint menő a Caesar-frizura meg a rakoncátlan hajtincsek, amiktől Bingo, Velveteen és Didier, a fényképész tiszta pipa lesz, úgyhogy egy csomó PhytoPlage zselét elhasználnak, miközben valami operazene szól, és hogy ki lehessen bírni ezt az egészet, a srácok közül néhányan pezsgőznek és a horoszkópjukat olvasgatják a Post-ban, vagy macskabölcsőt játszanak fogselyemmel. Madonna volt partiszervezője, Ronnie Davis, valaki a Dolce & Gabbanától, Garren (aki a frizurákat csinálta Marc Jacobs és Anna Sui legutóbbi bemutatóin) és Sandy Gallin csak csellengenek, közömbösen meg-megbámulnak minket, mint... sőt, nézzünk szembe a tényekkel, nem mint, hanem az árukat.
Három felvétel készül: bermudás, madrasznadrágos és speedós. Hatalmas kék drapéria elé kell beállni, de később a hátteret tengerpartra cserélik a japán technikusok, és teljesen úgy fog kinézni, mintha valóban tengerparton lennénk, „még az is lehet, hogy a miamin”, igéri Didier. Áltetoválásokat tesznek fel pár bicepszre, mellizomra és három combra. Kurva hideg van.
Bingo egy adag zselét csap a hajamra, beledörgöli, hogy a hajszálak tövére is jusson, miközben Didier a közelben járkál, és ellenőrzi a hasamat --- ötvenöt --, és közben egy cumit szopogat. A bódult képű Scooter -- a SAT-tesztjére tanul -- ül mellettem egy magas bárszéken, és mindketten egy-egy óriási, ovális tükörbe nézünk.
-- Barkót akarok! -- nyögi Bingo. -- Meg kell nyújtani az arcát.
-- Most ne a természetességre figyelj, Bingo -- mondja Didier. -- Egyszerűen mindent bele kell adni!
-- Manapság senki sem használ sampont? -- borzong meg Velveteen. -- Uramisten!
-- Nyers stílust akarok, Bingo. Egy kis gonoszságot akarok. Rejtett haragot. Az az: rejtett haragot! A kölyök agresszív oldalát akarom!
-- Az agresszívet? -- morogja Bingo. -- Ez a srác cukrász a Dean & Delucában.
-- Akkor egy agresszív cukrászt akarok.
-- Didier, ez a srác kábé annyira agresszív, mint egy lamantinbébi.
-- Istenem, Bingo, muszáj neked mindenbe belekötnöd? -- sóhajt Velveteen.
-- Ez valami kihívás? -- mondja Didier, és föl-alá járkál. -- Mondjuk, hogy nem, mert nagyon hamar elunom magam.
-- Velveteen! -- kiáltja Bingo. -- Vigyázz, elcseszed Scooter frizuráját!
-- Bingo, egy mákszemnyit el vagy tájolódva.
-- Túlzást akarok -- mondja Didier. -- Red Hot Chili Pepperst akarok. Energiát akarok.
-- Én meg egy nagy, kövér jointot -- morogja Scooter.
-- Rikítót és szexit akarok -- mondja Didier.
-- Klassz kombináció, bébi.
-- Pezsgek az izgalomtól -- morogja Didier elgondolkozva. -- De hát hol van erről a kölyökről a barkó? Barkót kértem. Bingo? Hol vagy, Bingo?
-- Nekem van barkóm -- jelentkezem. -- Hű, haver, az archidratáló -- szólok rá Bingóra.
-- Azér’ ne túl bele az arcba, ugye, Didier? -- kérdezi Velveteen fanyarul. -- Már azér’, hogy ne vigyük el mambo királyba a fazont.
Mindannyian a nagy kék drapéria előtt állunk, néhányan súlyzózunk, hogy acélosabban dudorodjék a bicepsz, páran a padlón ülnek és nyújtanak, Didier meg közben szivarokat kér és kiosztja nekünk, aztán glicerin is kell neki, mert a bermudagatyós srácok sírni és szivarozni fognak, az az ábra ugyanis, hogy szomorúak vagyunk és szivarozunk a nagy, kék drapéria előtt, amiből majd tengerpart lesz.
-- Azért vagyunk szomorúak, mert szivarozunk? -- kérdezem. -- Vagy azért, mert ez az egész olyan túl baywatchos?
-- Azért, mert mind idióták vagytok, és erre épp most jöttetek rá, itt a tengerparton -- mondja Didier homályosan, nekikészülve a Polaroiddal.
Scooter csodálkozva nézi a szivarját.
-- Csináld vele azt, amit ezért a melóért csináltál -- mondom neki. -- Szopjad.
Scooter elsápad. -- Honnan... tudod?
-- David, tüntesd el a nikotintapaszt! -- szól ki Didier a gépe mögül.
-- Ha ezt a barátnőm meglátja -- nyöszörög Scooter --, azt fogja hinni, hogy buzi vagyok.
-- Feliciával jársz még mindig? -- kérdezi Rick.
-- Nem, ezzel a mostani csajjal egy mosdóban találkoztam a Principe si Savoia előcsarnokában -- mondja Scooter bárgyún. -- Eltévedtem, ő meg úgy nézett ki, mint Sandra Bullock. Legalábbis ezt mondják róla.
-- Mi a neve? -- kérdezi David.
-- Shoo Shoo.
-- Shoo Shoo micsoda?
-- Hát, lehet, hogy nincs is másik neve.
-- És a Calvin Klein-es melót hogy veszítetted el, haver? -- kérdezi tőle Nikitas.
-- Calvin bepipult rám -- mondja Scooter. -- Levágattam a hajam, de az egész sokkal... ööö... összetettebb ennél.
Csönd jó pár másodpercig, heves bólogatás, közben még forgat a „Divatdosszié” stábja.
-- Hidd el -- mondom, felrakva a kezem --, hogy Calvin és én jó párszor összekaptunk. -- Csinálok még pár bicepszfeszítést. -- Jó párszor.
-- De azért egész jó helyet kaptál tőle a bemutatóra -- mondja David, a lábizmait nyújtva.
-- Mert Chloe szerepelt benne -- mondja Rick.
-- Nem voltam a Calvin Klein-bemutatón -- mondom nyugodtan, aztán megismétlem üvöltve: -- Nem voltam a kibaszott Calvin Klein-bemutatón.
-- Kép is van rólad a WWD-ben, ahogy ott vagy -- mondja Rick. -- Daviddel és Stephennel. A második sorban.
-- Valaki hozza ide nekem azt a fotót, és bebizonyítom, hogy téved -- mondom magabiztosan, a bicepszemet dörzsölgetve, és majd’ megfagyok. -- Még hogy a kurva második sorban...
Az egyik iker épp a mai WWD-t olvassa, és óvatosan nyújtja felém. Fogom, és megkeresem a tegnapi bemutatón készült fotókat. Elég homályos a kép: Stephen Dorff, David Salle és én, mindannyian kötött ingben, napszemüveggel, besüppedve az ülésbe, kifejezéstelen arccal. A nevünk ott van vastagon szedve a kép alatt, és az enyém után, mintha szükség lenne magyarázatra, odabiggyesztették: „a Tuti Fiú”. Egy üveg pezsgő leesik az asztalról, és valaki takarítónőért kiált.
-- Szóval mi az ábra, Viktor? -- kérdezi David. -- Tisztázzuk csak a dolgokat! Ugyebár nem voltál a bemutatón? Nem te vagy ezen a képen? Hadd találjam ki -- akkor az ott Jason Gedrick.
-- Senki sem akarja megkérdezni, mi van a klubommal? -- kérdezem végül, visszahajítva az újságot az iker csávónak, hirtelen zokon véve a dolgot.
-- Ööö... mi van a kluboddal, Victor? -- kérdezi a másik iker.
-- Rock and roll egész éjszaka, buli mindennap...
-- Miért nem hívtatok meg a nyitásra? -- kérdezi Rick.
-- Rock... and... roll... egész... éjszaka... és buli... mindennap. -- Visszaveszem a WWD-t az iker csávó kezéből, és újból megvizsgálom a fényképet. -- Ez valami tévedés. Ez egy másik bemutatón készülhetett. Vagy az ott tényleg Jason Gedrick.
-- Milyen más bemutatókon voltál ezen a héten? -- kérdezi valaki.
-- Semmilyenen -- nyögöm ki nagy nehezen.
-- Szólj, ha már nem keringsz többé a Jupiter körül, rendben? -- mondja David, és megveregeti a hátam. -- És Jason Gedrick Rómában van, a Nyári szerelmesek II-t forgatja, bébi.
-- Én az itt és mostban vagyok, bébi.
-- Nem ezt hallani -- mondja Nikitas két bicepszfeszítés között.
-- Nem igazán érdekel, hogy milyen információt vagy képes feldolgozni -- mondom neki.
-- Nincs semmi hézag közted, Baxter meg Chloe között? -- kérdezi David hanyagul, mire Nikitas és Rick sunyin elvigyorodik, ami természetesen nem kerüli el a figyelmemet.
-- Annyira nincs, hogy ihaj. -- Hallgatok egy sort. -- Ööö... hogy érted ezt, ó, Bölcsek Bölcse?
Mintha mindhárman zavarba jönnének, és az arckifejezésük láttán azt kell hinnem, hogy valamiféle beismerésre számítottak a részemről.
-- Ööö... hát... -- motyogja Rock. -- Tudod, az van... ööö...
-- Kérlek! -- nyögöm. -- Ha valami mocsok pletykát akarsz kitálalni rólam, legalább gyorsan csináld!
-- Láttad a Hármasban című filmet? -- szól közbe David.
-- Öhö, öhö. -- Az a sztori, hogy Chloe, Baxter és Victor valami hasonló dolgot művelnek.
-- De ugye nem Baxter Priestlyről beszélünk, uraim? -- kérdezem. -- Nem arról a kis buzi nyomoroncról beszélünk, ugye?
-- Ő a buzi?
-- Úgy értem, tudom, hogy te egy menő srác vagy, Victor -- mondja David. -- Szerintem ez tök buli, de komolyan.
-- Várj egy percet! -- emelem magam elé a két kezemet. -- Ha csak egy másodpercig is azt gondolod, hogy képes lennék osztozni Chloén -- Chloe Byrnesen -- azzal a vizesnyolcassal... ó, bébi, ne akassz ki!
-- Ki mondta, hogy te osztozol bárkin is, Victor? -- kérdezi valaki.
-- Ez meg mit jelent?
-- Ki mondta, hogy a te ötleted volt? -- kérdezi David. -- Ki mondta, hogy örülsz neki?
-- Hogyan tudnék nem örülni valaminek, ami nem történik meg? -- villog a tekintetem.
-- Mi csak azt mondjuk el neked, amit az utcában csiripelnek.
-- Milyen utcában? Milyen utcában laksz, David?
-- Ööö... a Ludlowban.
-- Ööö... a Ludlowban -- utánzom hanyagul.
-- Victor, hogyan higgyünk el neked bármit is? -- kérdezi Rick. -- Azt mondod, nem voltál a CK-bemutatón, pedig ott voltál. Most azt mondod, hogy nincs egy klassz kis triola közted, Baxter meg Chloe között, miközben az egész városban...
-- És még mit hallottatok, bazmeg? -- csattanok fel, elhessentve az arcom elől egy fénymérőt. -- Na gyerünk, ki vele!
-- Hogy Alison Poole-t keféled? -- vonja meg a vállát David.
Csak meresztem a szemem pár másodpercig. -- Elég, elég! Soha nem is találkozom Alison Poole-lal.
-- Imponál a pókerarcod, cimbora.
-- Erre nem válaszolok, mert lányokkal nem verekszem -- mondom Davidnek. -- Amellett ez egy veszélyes pletyka, én a helyedben nem terjeszteném. Veszélyes őrá. Veszélyes rám. Veszélyes...
-- Nyugi, Victor -- sóhajt fel David. -- Asszed, érdekel engem?
-- Úgyis nemsokára húszdolláros pulóvereket fogsz hajtogatni egy Gap-áruházban -- morgok magamban.
-- Mókuskáim! -- kiált oda nekünk Didier. -- Kezdünk!
-- Hé, nem lehetne, hogy David arcára kentek valami moszatot vagy parti homokot? -- kérdezem.
-- Oké, Victor -- szól ki Didier a fényképezőgép mögül. -- Úgy nézek rád, mintha meztelen lennél, bébi.
-- Didier! -- mondja az egyik iker. -- Én tényleg meztelen vagyok.
-- Úgy nézek rád, mintha meztelen lennél, Victor, és élvezed. --Hallgat egy sort, és közben végigméri az iker csávót, aztán elhatározásra jut. -- Csináljatok úgy, hogy kergetnem kelljen benneteket.
-- Hé, Didier? -- kiáltok oda neki. -- Én vagyok Victor.
-- Táncoljatok körbe, és kiabáljátok, hogy „punci”!
-- Punci -- motyogjuk mindannyian.
-- Hangosabban! -- kiáltja Didier.
-- Punci!
-- Hangosabban!
-- Punci!
-- Fantasztikus, de még nem elég jó.
A bermudák után jönnek a Speedók, nyalókákat osztanak ki nekünk, az Urge Overkill szól, Didier eldugja a Polaroidot, aztán eladja egy srácnak, aki a legtöbbet kínálja érte, és a srác ír egy csekket róla lúdtollal. Az egyik srácnak szorongásrohama van, egy másik meg túl sok Taittingert iszik, és bevallja, hogy az Appalache-ből jött, mire valaki kér egy Klonopint. Didier ragaszkodik hozzá, hogy tökösen duzzadjon, amink van, és végül a „Divatdosszié” stábját is beleveszi a képbe, és aztán engem meg azt a srácot kivéve, aki elájult, mindenki elmegy ebédelni a SoHóba, egy Regulation nevű új helyre.

23

A zuhany alatt állunk Jamie és Bobby közös fürdőszobájában, és Bobby megcsodálja, milyen szépen lebarnultunk ma a jachton, hogy milyen meghökkentően fehér a bőrünk ott, ahol a boxeralsónk eltakarta, és hogy milyen mintákat hagyott Jamie bikinije, szinte ragyog ez a fehérség a fürdőszoba félhomályában, zuhog le ránk a víz a masszív krómzuhanyfejből, és mindkettőnknek éles szögben feláll a farka, és Bobby elkezdi verni a saját merev, vastag bránerét, feszesen lógnak alatta a tojásai, vállában megfeszülnek az izmok, ahogy dolgozik magán, és rám néz, találkozik a tekintetünk, és kásás hangon morogja: -- A faszodat nézd, haver! --, és lenézek a saját farkamra, amit én is verek magamnak, és az izmos lábomban is gyönyörködöm közben...
A zuhany alatt Bobby engedi, hogy dugjak Jamie-vel, és most Bobby feje van ott a lába közt, és Jamie térde többször megroggyan, de Bobby tartja a karjával, és belenyomja az arcát a pinájába, és Jamie ívbe hajlítja a hátát, rányomja a pináját Bobby nyelvére, és Bobby egyik kezével a farkamat markolja és szappanos kézzel veri, aztán szopni kezdi, és olyan kemény lesz, hogy érzem, ahogy lüktet, de még mindig keményedik, és egyre vastagabb, Bobby kiveszi a szájából és megvizsgálja, megszorítja a markában, aztán megnyalja a makkot, a nyelve hegyével emeli meg a farkamat, és apró, precíz kis mozdulatokkal nyalja azt a helyet, ahol a makk találkozik a nyéllel, miközben Jamie éhesen nyöszörög, „csináld, csináld”, és ujjazza magát a félhomályban, és aztán Bobby a szájába csúsztatja a farkamat, beveszi annyira, amennyire csak tudja, mohón, nyálasan nyalja, és közben leül a fenekére, és még mindig rejszol, és megfeszülnek a combizmai, ahogy helyezkedik. Hátrahajlítom a nyakam, és a mellemen ömlik le a víz, és amikor megint lenézek, Bobby felnéz rám és mosolyog, nedves haja a homlokára tapad, kilátszik rózsaszínű nyelve. Aztán int, hogy forduljak meg, és széthúzza a fenekemet, és érzem, ahogy feldugja a nyelvét, aztán kihúzza és a mutatóujját dugja be félig a seggembe, és az ujjával bassza a seggemet, amíg tövig bele nem megy az ujja, amitől majd szétdurran a farkam, olyan eszeveszetten lüktet...
Letérdelek és nyalni kezdem Jamie pináját, az ujjaimmal szétfeszítem neki, és miközben a hajamat markolássza, nekidöntöm a zuhanyzó falának -- Bobby közben még mögöttem térdel, ujja ki-be jár a seggemben, a másik kezével meg a feszes hasizmaimat kezdi simogatni --, és újra meg újra vévignyalom a csiklójától egészen a segge lyukáig, az egyik lábát a vállamra teszem, és beszívom a csiklóját, miközben két, aztán három ujjal baszom, és utána becsúsztatom a nyelvem a seggébe, a nyelvemmel baszom, miközben ujjaimmal a csiklóját rángatom, és amikor felállok, Bobby ujja kisiklik a seggemből, én pedig megfordítom Jamie-t, leguggolok mögé és szétfeszítem kicsi, feszes seggét, és mélyen becsúsztatom a nyelvem az ánuszába, és ott bent tartom, miközben addig dörzsölöm a csiklóját, amíg elélvez...
Miután megtörölközünk, bemegyünk Jamie és Bobby hálószobájába, az óriási ágy mellé, amiről le lett szedve az ágynemű, és minden lámpa ég a szobában, úgyhogy mindent látunk, és Jamie megmarkolja a farkamat és szopni kezdi a makkot, én pedig nézem, ahogy Bobby az egyik fiókhoz megy, és amikor lehajol, szétnyílik a segge, a segge lyukát is látni egy pillanatra, miközben kivesz egy kis üveget, aztán megfordul, és keményen ágaskodik a farka, és visszajön hozzánk, miközben már Jamie-t nézem, ahogy egyik ujját bedugja a pinájába, aztán kihúzza, és dörzsöli egy kicsit a csiklóját, majd a számhoz emeli az ujját, én pedig szopni kezdem. Aztán megint bedugja a az ujját a vaginájába, és amikor kihúzza, megint kínálja a számba, én pedig megfogom a kezét, és lenyalom a sós nedvet az ujjáról, szopogatom, aztán az arcomhoz húzom az arcát, és miközben csókolózunk, a kezem lesiklik a seggéhez, aztán fel a csípőjére, és még feljebb a kemény, súlyos mellekhez, tenyerem átsiklik a csöpp mellbimbókon, amitől megkeményednek, és Jamie közben egyfolytában reszket és nyög. Aztán az ágyra fektetem, én pedig odatérdelek mellé, és megszagolom a pináját, mélyen beszívom a szagát, még vízcseppek csillognak a szőrében, és finoman rálehelek, miközben egyik ujjamat végighúzom a szeméremajkain, még nem nyitom szét őket, csak izgatom, aztán egyik ujjamat mélyen feldugom a pinájába, és közben a csiklójával is játszom, és nézem, ahogy megváltozik a színe, Jamie pedig hanyatt fekszik az ágyon, le van hunyva a szeme, és aztán nyaldosni kezdem a csiklója körül, utána meg felemelem a csípőjét és széthúzom a seggét, amíg meg nem látom a rózsaszínt odabent...
Felsiklik a szám a melléig, és keményen szopom a bimbóját, miközben alatta markolom a mellét, aztán lesiklik a nyelvem a teste középvonalán, és Jamie felemeli és szétteszi a lábát, a csiklója már teljesen megduzzadt, de először szinte hozzá sem érek, szándékosan kikerülöm, úgyhogy Jamie egyfolytában mozgatja a pináját, próbálja eltalálni a csiklójával a nyelvem, nyöszörög közben, és amikor a nyelvem finoman megérinti, a csiklója még keményebb és nagyobb lesz, és a lábikráját markolom, aztán a combja belsejét, és közben egyfolytában baszom a nyelvemmel, és amikor megint felemelem a csípőjét, elkezdem nyalni a segge lyukát. Bobby is odahajol és falja a szemével, ahogy ki-be jár a nyelvem Jamie ánuszában, miközben ő a saját farkát veri. -- Istenem, olyan lucskos vagy -- suttogom. -- Olyan kurva jó lucskos vagy. Egyik ujjamal elkezdem baszni a pináját, Jamie-nek pedig megfeszül a csípője, ahogy felsiklik a szám és beszopom a szeméremajkát, és aztán megint a csiklóját nyalom, mire Jamie megint vonaglik és elélvez..
Az ágyon fekszem, és nézem, ahogy Jamie Bobbyhoz lép, aki az álla alá rakja hatalmas kezét és felemeli az arcát, aztán mélyen csókolja, összegabalyodik rózsaszínű nyelvük, és Jamie megmarkolja és megszorítja Bobby farkát, aztán finoman letolja az ágyra, mellém, a feje a lábamnál van, a a farka az arcomnál, és Jamie térdre omlik az ágy mellett és nyalogatni kezdi Bobby farkát oldalról, miközben engem bámul, és Bobby nyög és a lábamat nyalogatja, és Jamie felemeli, aztán leereszti a száját, olyan mélyen beszopja Bobby farkát, amilyen mélyen csak tudja, miközben Bobby keményeket lök a csípőjével. Jamie felmászik az ágyra és Bobby farka fölé helyezkedik, aztán lassan leereszkedik rá, és egyfolytában a szemembe néz, miközben Bobby farka belecsúszik a pinájába, aztán Jamie kihúzza magát, és a makkon dörzsöli a szeméremajkát, majd újból beleül, Bobby farka könnyedén belecsúszik, és Jamie ekkor megáll, nem mozdul egy darabig, hagyja, hogy a pinája megszokja a helyzetet, aztán elkezd lovagolni Bobby farkán, felhúzza magát egész a hegyéig, aztán keményen beleül, rá Bobby medencéjére, és Bobby nyögve pumpál belé, és hirtelen Jamie valamennyi izma egyszerre megfeszül, és próbálja visszatartani, hogy elélvezzen, de már nem bír magával, és üvölteni kezdi, hogy „basszál, basszál!”, és valahol a szobában megszólal egy csipogó, de senki sem törődik vele...
Bobby előtt térdelek, és biztat, hogy emeljem meg a farkát, hogy megszagolhassam a golyóit, aztán hátranyomja a fejem és tövig becsúsztatja a farkát a számba, hogy majdnem megfulladok, levegőért kell kapdosnom, de Bobby ott bent tartja a farkát, amíg megnyugszik a torkom, két kézzel húzza a fejemet le-föl a farkán, aztán majdnem teljesen kihúzza, hogy csak a makk marad bent, és megint keményen benyomja a torkomba, hogy a szőre a számat éri és és az orrom nekinyomódik kemény, feszes hasának, a golyói meg az államnak feszülnek. Amikor felnézek, hátra van vetve a feje, csak az állcsúcsa látszik nyakának inas-izmas oszlopa fölött. Bobby hasizmai a melle alatt egészen szélesek, aztán lejjebb vékonyabbak, egyik kezemmel azokat simogatom, a másik meg a hátán van, ott, ahol ívelni kezd a feneke, és keményen szopok, csupa nedves a szám a saját nyálamtól meg Bobby előváladékától, és nyalogatom a makkját, ki-be jár a farka a számban, lassan, rendületlenül csúszik be egészen tövig, az orrom elmerül izzadt szőrében, és aztán elkezdi keményebben baszni a számat...
Bobby hanyatt fekszik az ágyon és magára húz, úgy, hogy ő is szophassa a farkam, miközben én szopom az övét, és mélytorokra nyeli a farkam, minden egyes alkalommal a makkig csúsztatja a száját, aztán tövig szop megint, csurom nyálasan csúszik ki a szájából, hogy aztán megint keményen rászopjon és torkig benyelje, és közben finoman, ritmusra mozog a csípőnk. Aztán Bobby átgördül, a hasára fekszik, egyik térdét behajlítja, a golyói az ágyon nyugszanak a segge hasítéka alatt, és Jamie széthúzza a seggét, én meg zihálva lehajolok és megcsókolom a segge lyukát, és nyomban bele is dugom a nyelvem, mire Bobby felemeli a csípőjét, hogy végül már négykézláb áll, én pedig elkezdem fúrni a seggét a nyelvemmel, érzem, ahogy enyhén kitágul és összehúzódik, aztán megint kitágul, aztán Jamie az ágy végébe húzódik és szétteszi a lábát Bobby arca előtt, és közben megfogja a fejét, és Bobby próbál a pinájához férni, de Jamie azon ül, és Bobby hátrahúzódik, magára húzva Jamie-t, úgyhogy Jamie végül a hátán fekszik, és szétteszi a lábát Bobby arca előtt, aki enni kezdi a pináját, aztán megfordítja Jamie-t, hogy négykézláb legyen előtte, és hátulról kezdi enni a pináját, és közben hangosakat nyög, de ez Jamie két combja közül fojtottan hallatszik ki, én pedig elkezdem bekenni Bobby segge lyukát az olajjal, amit abban a kis üvegben hozott az ágyhoz...
Visszaülök a sarkamra, mire Jamie odahajol és elkezdi szopni a farkam, és ráköpdös, hogy a végén már csurom nyál, aztán előretérdeplek és eltolom Jamie-t, fél kézzel széthúzva tartom Bobby seggét, a másikkal meg bekenem olajjal a farkamat is, aztán beirányítom a hegyét Bobby lyukához, és keményen megfogom a csípőjét két oldalról, és gyengéden tolom be a farkamat, de aztán nem bírok magammal, és elkezdem jó keményen baszni, a hasam a seggének csapódik, és Jamie még kapaszkodik belém, húz vissza minden lökésnél. Egyik kezemmel elengedem Bobby csípőjét, lenyúlok, és érzem, hogy Bobby az ágaskodó farkát markolja és veri magának, ugyanolyan ritmusban, ahogy hátulról lököm, és rákulcsolom a kezem a kezére, és a lökésektől a kezem magától siklik előre-hátra, aztán elkezdem még keményebben hágni, és olyan gyorsan zihálok, hogy úgy érzem, mindjárt megáll a szívem, és totál kivörösödtem. -- Nyugi, nyugi -- hallom a nyögdécselését. -- Ne menj még el...
Bobby megfogja a farkam és segít bevezetni Jamie pinájába, és alulról szépen belecsúsztatom, miközben lentről markolom a combját, átölelem őket, kettőbe hajtva Jamie-t, aztán elkezdem szopni mind a két mellét, miközben baszom, a pinája szívja a faszomat, ahogy ring rajta, és totál együtt van vele, szívja vissza, mikor húzom ki belőle, hogy aztán tövig bedöfjem, nyögve minden lökéshez, és vörösen ragyog az arca, és sikít, és elomlik rajtam, én pedig kihúzom a farkam, megfordítom Jamie-t, és két ujjal széthúzom a seggét, és miközben belecsúsztatom és kihúzom egy ujjamat, Bobby megint bekeni a farkamat olajjal, én pedig lefogom Jamie csípőjét, aztán a saját csípőmmel körözve lassan benyomom kőkemény farkamat Jamie végbelébe, érzem, ahogy tágul, de nem várom meg, hogy teljesen ellazuljon, hanem rögtön elkezdem jó keményen baszni. Bobby lehajol, nézi, ahogy a farkam eltűnik, majd előbukkan, ahogy Jamie segge szívja magába, aztán elhelyezkedik az ágy fejénél, és megkapaszkodva a fejlapban előrecsúsztatja a csípőjét, felemelve és széttárva a lábát, hogy Jamie nyalhassa a seggét, miközben ő veri magának. Egyik kezemmel elengedem Jamie csípőjét , lenyúlok és megint megmarkolom Jamie mellét, aztán lesiklik a kezem a hasához, és még lejjebb, egész a csiklójáig, és elkezdem két ujjal dörzsölni neki, aztán ujjazom a pináját, miközben ő egyre csak nyalja Bobby seggét, és néha a farkát is szopja...
Jamie feláll az ágyon, és lovaglóülésben Bobbyra ereszkedik. Fél kézzel megragadja Bobby farkát, aztán benyomja a pinájába, és teljesen beleül, előrehajol, elnyúlik Bobbyn, az arcába nyomja a mellét, és Bobby két kézzel markolja neki, miközben a bimbókat szopja. Leguggolok Bobby lába közé, széthúzom Jamie seggét és elkezdem ujjazni a segge lyukát, ami kitüremkedik és duzzadt a nyomástól, hogy ott van benne Bobby jókora farka. Visszaülök a sarkamra, lüktet a farkam, és amikor még szélesebbre széthúzom Jamie seggét, ő felemeli a csípőjét, amitől Bobby kicsúszik belőle, hogy csak a makkja marad bent a pinaajkak között, és aztán a farkam könnyedén belecsúszik Jamie seggébe. Jamie óvatosan visszacsúszik Bobby farkára, miközben én finomakat lökök, Bobby farka tövig bemegy, miközben az enyém félig kicsúszik, és mindketten érezzük, ahogy Jamie vaginaizmai vadul összehúzódnak, amikor elélvez és ott vonaglik közöttünk...
-- Így, emeld meg! -- mondja Bobby, miközben megemelem a csípőm, ő pedig gyorsan becsúsztat egy törülközőt a fenekem alá; megérintem a mellét, végigsimítok teste középvonalán, ő szétrakja a lábam, miközben előrehajol és keményen szájon csókol, duzzadt és nedves a szája, és egy, aztán két ujját mozgatja a seggemben ki-be, és mindketten csillogunk a verítéktől, és a fejem Jamie ölében van, aki lefog és a fülembe sugdos, és előrehajol, és simogatja a farkamat. -- Gyerünk, mutasd meg nekem a farkadat, Victor! -- mondja Bobby. -- Úgy, csak simogasd! Tedd szét a lábad! Jobban! Emeld meg! Hadd lássam a segged lyukát! -- Felemeli a lábam és hátranyomja a térdemet, és érzem, ahogy szétrakja a lábamat és megszemléli a dolgokat. -- Aha, szép rózsaszín segglyukad van, haver. Most azt nézem. Akarod, hogy megbasszam? He? -- Felkészülök arra, ami jönni fog, feszülten nézek fel Bobbyra, akinek kifejezéstelen a tekintete, és nem vagyok biztos benne, hogy épp e pillanatban hány ujj van a seggemben, és körözve kezdi mozgatni a kezét, egyre mélyebben hatolnak be az ujjai, hogy végül meg kell fognom a csuklóját, és azt suttogom, „Nyugi, haver, nyugi”, és a másik kezével a mellbimbómat csavargatja, hogy végül már tiszta forró és fáj, és a fejem Jamie hóna alatt van, és meg kell feszítenem az izmaimat, hogy ne menjek el túl hamar...
-- Várj! -- nyögöm, felemelve a fejem. -- Van gumid?
-- Mi? -- kérdezi. -- Ó, haver, számít az?
-- Oké. -- Újra lehajtom a fejem.
-- Akarod, hogy megbasszalak? -- kérdezi.
-- Aha, oké.
-- Akarod, hogy megbasszalak ezzel a fasszal? -- kérdezi, és felrakja a lábamat a vállára.
-- Igen, basszál meg. Jamie figyelmesen nézi, ahogy Bobby becsúsztatja és kihúzza hosszú, vastag farkát, aztán fokozza a lökések hosszát és mélységét, majdnem teljesen kihúzza a farkát, aztán belevágja megint, a farka a prosztatámat lökdösi, én pedig felnézek rá és üvöltök, és a hasizmai minden lökésnél megfeszülnek, és próbál a vállamba kapaszkodni, karizmai duzzadnak az erőfeszítéstől, a szemöldöke összegyűrődik, és általában szenvtelen arca erre a rövid kis időre ragyog a gyönyörtől. -- Igen, basszad, basszad erősebben! -- ismételgeti Jamie. Bobby csak löki és löki a farkát a seggembe, és mindketten nyöszörgünk az élvezettől, egyre hangosabban, aztán felsikoltok, hevesen vonaglik a testem, mindketten rángunk, ahogy elkezdek élvezni, a vállamra, aztán a mellemre spriccelek, miközben Bobby csak bassza a seggemet, ánuszom összehúzódik a farka körül. -- Ó, ez az, ez az, haver! -- nyögdécsel Bobby, és elélvez ő is, aztán elterül rajtam...

 

M. Nagy Miklós fordítása