HATÁR GYŐZŐ
KISEMBEREK ÁLMA
Dan Macready kisember volt, a GANGLOONA INTERNATIONAL INCORPORATED roppant gépezetében egy kis fogaskerék picinyke foga csupán. Dan-t a GANG-gel összehasonlítani – egybevetni reménytelen vállalkozás lett volna: nem azonos léptéken létező lényeket, nem azonos dimenzión élő entitásokat egybevetni nem lehet, tudja ezt mindenki, aki a metafizikában járatos; nem lehet már csak azért sem, mert a GANGLOONA INT. INC. valóban metafizikai entitás volt, Dan Macready viszont, a kisember, csupán amolyan epifenomenon, visszfény jelenség, amelyet az Entitás önmagából kivetít és megálmodik. Ezerszámra kellettek neki a Dan Macready-féle kisemberek és dolgoztak is, tízezerszámra, a nemzetközi leányvállalatok toronypalotáiban, a hatalmas gépezet millió fogas-tárcsáin millió parányi Dan Macready-fog.
Már az eddigiekből is kiderül, hogy Dan Macready sem nem volt szép, sem nem volt fiatal, sem nem öltözködött választékosan. Az is bolond, aki író létére hőséül a Dan Macready-félét választja, mert vonzó nem lévén és mágneses hatást a női magazinok olvasóira nem gyakorolva, nem kecsegtetett ő bizony a világon semmiféle kalanddal, első rápillantásra látható volt, hogy nem néz ki belőle se családirtás, se kémhajhászat, így hát a semmirevaló selejt-figurák közé bátran visszaejthetnénk a dobozba. Az ám, de van néha úgy, hogy ilyen percemberkék elkezdenek a tulajdon selejt-fejük szerint gondolkozni, saját-fényt sugározni és úgy viselkedni, mint a lapulevél alatt ezer éve ott lappangó atomtányérakna, amely csak a gyanútlanul rátaposó világ-konszernre vár, hogy felrobbantsa.
Dan Macready kisember mivoltát mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy őt mindig teljes nevén, Dan Macready-nek szólították (már a bölcsőben is), a GANGLOONA INT. INC.-et viszont soha másként nem emlegették, mint: a GANG. Ami tudvalevőleg haramiabandát jelent. Volt-e ebben némi igazság? – kérdezhetnénk. Mi igen, de Dan Macready nem. Ő nem azonosulhatott a nagy, a káros, az ártalmas nemzetközi mammutkonszernek megdöntését–és lebunkózását célzó szélbal propagandával, amely persze csak egy még nagyobb, még károsabb és sokkalta ártalmasabb, sokkal nemzetközibb mamutkonszern felállítását eredményezte volna anélkül, hogy az Érdekeltség haramiabanda jellegén változtatna.
Neki a GANG-gel kellett azonosulnia, mind a sírig tőle húzta a fizetést, kezére-lábára rárakták a nyugdíjalap béklyóit, ő csak attól remélte boldogulását, hogy a GANG mesés toronypalotájában, annak 79-ik emeletén tovább kopoghat-szöszmötölhet és levelezhet-iktathat és tűri, hogy a komputeremelet csendes remegésével elzsongítsa szinkronban remegő csontvelőjét, míglen kábán az elégedettségtől, gyomrában elütik a félórás ebédszünetet.
Meg kell hagyni, Dan Macready – ha nem is boldog, de elégedett volt a maga módján; megtisztelve érezte magát, hogy olyan szőnyegmezőkön lépkedhet, amilyen csuda süppetegségre a maga otthonában szobányira sem telt volna. Élvezte a fényt, a rejtett fénycsatornák bengáli csurgását, a csurgatott zenét, a kristálytükrös étterem szembevillanó alteregóját – mert a szeléncellával működő siklóajtók felnyílására mindenki mosolygó-önmagával találta magát szemben és magamagát üdvözölte; s jóllehet tálcázó volt csupán, luxus-óceánjáróval felvehette a versenyt: Dan szerette az étkező étvágygerjesztő ét-automata parádéját, amelybe csak be kellett dugnia a GANG személyi kártyájának „kantin”-sávját, lebélyegzésre – és máris, tálcájára, eldobható GANG-tányéron kilökődött az a műmézga, hamishal-ikra avagy ét-gezemice, amire rámutatott. Élvezte a gyorsliftek fel-le siklását, a nagy-és kölcsönös ismeretlenségben-névtelenségben élvezte a GANG-főnökökkel való, mélyen demokratikus összeköszönéseket és megtisztelve érezte magát, hogy ha csak szükségre kellett mennie a 79-ikről a 80-ikra, akkor is (lépcső nem lévén), a GANGLOONA 1NC. akkora ménkű szuper-gépezetet mozgósít, hogy nem kellett volna hozzá sok extra beruházás és akár minden alkalommal a Holdra is elszállíthatta volna excrementumát.
Boldogságát tehát végelemzésben a GANG kidekázott személyzeti irányelveinek köszönhette; hiszen e boldogság természetes ritmusát – ritmikus ternészetességét szolgálta a Társaság azzal, hogy akiket egyszer és mindenkorra, mind-a-sírig, szőröstül-bőröstül elnyelt: a kisfizetésű kisemberek örömébe azért időről-időre egy kis ürmöt is kevert. A mi Dan Macreadynk is megkapta a magáét, éppen elégedettségi rohamában történt, a 80-ikon, hol is, a félreeső helyiségben (amelynek „alabáncsontclefástrom kombináció” fényléséhez Kleopátra fürdőhelyisége szánalmas sárviskó lehetett csupán) ürülés után, de még a műgyöngy kagylón rajtaülve; Dan hátranyúlt, hogy meghúzza az öblítő lánc műhab-fogantyúját, amikor élesen karcoló fájdalmat érzett, valahol a mutatóujj körömházánál vagy akörül. A veríték, ami hívatlanul kiült homlokán, hirtelen gyöngyeivel ugyanolyan volt, mint a halálraítélt homlokverítéke, ha nem is olyan hideg; de a HALÁLRAÍTÉLTEKET FELKAROLÓ FRANCIA EMBERBARÁTOK szerkesztette s oly kíméletes „keménygumi élű, szálkás hasítású guillotine” nem bontotta volna meg kellemetlenebbül a tarkótáji húst, mint amilyen ráspolyos hasítással a lánc az érzékeny s már hetek óta gyulladásos körömházat megbontotta.
– Katonadolog – ütötte el Dan Macready a dolgot és magában ostobaságnak minősítette az egészet (vagy tán ostobasággal ütötte el és katonadolognak minősítette – utólag a sorrendre nem emlékezett pontosan, de nem is fontos) és míg a kiserkedő vért leszopta, hátranézett. Sejtése bebizonyosodott, a gondatlanság esete forgott fenn a mammutvállalat részéről, a láncon hiányzott a műhab-fogantyú, a lánc közönséges rozsdás vécélehúzó lánc volt és utolsó szeme elnyíltan, éles vaskarmot képezett (e vaskarom-képzés a fogantyú nélkül elgazdátlanodó és vadon élő vécé láncok titkos kéjelgése és ördögi szórakozása: lázadás a toronyházi világ makulátlan luxus-rendje ellen). Dan Macready ebben maradt, ebben a „katonadologban”, hogy majd „sebaj, ügyet sem vetünk rá, holnapra begyógyul” s azzal ment a dolgára (helyesebben elsőbbet megtisztogatta fenekét és csak azután ment a dolgára). A folyosón még megfordult a fejében a 40-ik emeleti csinos Elsősegélyhely; de épp az riasztotta vissza, hogy az édensnővér olyan cuki volt. Mit szólna egy ilyen elragadó kis dög, ha látná, hogy ő, Dan Macready ilyen anyámasszonykatonája?
Az asztalnál még egyszer megpiszkálta a sebet és így szólt:
– Mi volna, ha mégis lemennék a 40-ikre? Linda legalább kitisztítaná és megfogná a praclimat rózsaujjaival, Linduska. Amilyen zabálnivaló. Még elpiszkálom.
De nem ment.
Még nem tudta, hogy ez lesz a veszte.
A mammutvállalat sem. Nemcsak hogy ez a vécéöblítő lánc lesz Dan Macready, a Kisember veszte – de még elképzelni sem tudta, hogy egy Kisember a GANGLOONA INTERNATIONAL INCORPORATED, egy gigászi nemzetközi konszern vesztét okozhatja és megingathatja mindazokat a kormányokat mindazokban az országokban, ahol, amelyeknek államháztartási zökkenésmentes és szolvens likviditása a GANG hitelnyújtásától függött.
Másnap Dan Macready, a Kisember mégis úgy határozott, hogy dagadt praclijával felkeresi Linduskát a 40-iken, de már nem a zabálnivalósága érdekelte, hanem egészségügyi elsősegély mivolta; mert Dan hónaljmirigyei megdagadtak és bezupált az anyámasszonyság derékhadába, gecihuszárnak.
– Mióta van ez magának? – kérdezte rózsaujjú hangon Lindácska; de balzsamos vattaérintésére Dan Macready felüvöltött, mint a sakál.
– A kutyateremtését! – mordult oda fogcsikorgatva; de meg restellte is, hogy előhozakodjék a vécéöblítő rozsdás láncával. A következő pillanatban azon vette észre – hogy meggondolta magát és csodálkozva hallotta tulajdon szájából a tajtékzó üvöltést: – ha azt hiszik, hogy elviszik szárazon és elbánhatnak egy kisemberrel, nagyon tévednek!
– Hát mit csinált vele: rágta? betépte?
– Veszekedett fene! A rozsdás vécélehúzó lánca! Mint az élesre fent vaskarom! Vétkes üzemi gondatlanság!
– Kitisztítottam, behintettem penicillin-porral, de jobb volna, ha megmutatná a vállalati orvosnak…
– Jelentsen be neki!
– Honnan vegyem elő?! Tudja, hogy csak hétfőn és pénteken…
– A keserves Krisztusát annak a vállalati orvosnak! Négy napig várjak?!
– Emberelje meg magát, Dan; hiszen csak a vécélehúzó lánca volt. Tudja, hogy a Vállalat nem szereti azokat, akik telekiabálják a világot a maguk apró-cseprő fájdalmaival, hogy így-úgy, már mindjárt csillagokat látnak…
– Hát már a kisember gebedjen meg?! – robbant ki Dan-ből a szónoki kérdés és kirohant.
Linda a Vállalat pártján állt; ő viszont nem állhatott, csupán a jobbkarja pártján.
Másnap, a toronypalota gyorsliftjében, az alácsurgó zenét megtörve, azzal hozta kínos zavarba a különben csak látásból ismert Elnök-igazgatót, hogy a jóidőért hálálkodó néma mosolykacsintás helyett, egyenesen a fülébe ordítozva rázendített a mondókájára:
– Látja a jobb karomat? Tudja, miért van felkötve? Mert magánál még a vécélehúzó is aranyláncra jár, de bezzeg a kisemberek birkanyájának a rozsdás lánc jó kell legyen.
A Fejedelem a kőszobor részvétével hümmögött: akinek nincsenek arcizmai, azon nincs mi megránduljon.
– Hm.
– Tessék? Hogy miért nem maradok otthon?! hát hogy maradjak otthon, amikor az orvost, a magukét, ha igaz, csak mára eszi ide a fene…?! Az orvos kitapogatta hagymagumóvá duzzadt hónaljmirigyeit és a fejét csóválta.
– Kórházba, de azonnal.
Dan Macready-t ottfogták, lefektették, mentőautón a Vállalat mamutkórházába szállították. Az ügy kezdett titokzatossá válni (Linda nővérke kérdőleg felvont szemöldökkel nézett a távozó orvosra: mit mondjon a többieknek? Választ nem kapott). Az orvos is vele ment.
– Nagyon-de-nagyon rosszul vagyok. Nehezen kapok lélegzetet – suttogta Macready elfulladva. – Nagyon de nagyon…
– Csitt, csak csendeskén – paskolt a főnővér a fájós jobbkarjára, hogy felordított; spanyolfalat vontak köré és onnan hallgatta félfüllel az izgatott konzíliumot.
– Miért nem adtatok neki mindjárt tetanusz-injekciót? Könnyen meglehet, hogy exitál nekem a kés alatt, örülhetünk, hogyha a félkarjával megússza.
– Vastüdő?
– Gégemetszés?
– Amputálás?
– Az is. Minden.
– Brenda. Négyes terem. Felkészülni. Azonnal műteni.
Dan Macready kiszólt a spanyolfal mögül.
– Mit akarnak velem, doktor úr, csak nem vágják le a jobbkaromat, mi lesz velem?!
– Maga csak legyen nyugodt, kisbarátom. A javát akarjuk.
„Kisbarátom” – nyelte le Dan Macready tehetetlen-keserűn. A kisembert lekisbarátomozzák, bezzeg a…
Nem Sokáig bezzegeskedhetett, beledöfték a tűt – aludt.
Jobbkarja híján ébredt fel – onnan tudta, hogy megmondták neki; különben a jobb vállán százmázsás fatörzset érzett, amely odanőtt és ő nem tudja letenni.
Gyógyították-zsongították-végkielégítették, a törzslapjára ráírták, hogy gyógyultan és egészségesen távozott, balkézzel ráügyetlenkedte az elismervényre az aláírását, hogy a zizegő ezresek birtokában immár újfent elégedett, a csorvasz életjáradékot is elfogadja s azontúl a GANGLOONA INT. INC. világkonszernjével szemben semmi követelése nincs, keresetet ellene be nem adhat, jogigénnyel nem élhet. Aláírásának kicsikarása után útilaput kötöttek a talpára és elvesztették szem elől.
*
Csak épp Dan Macready nem vesztette el magát szem elől.
Mert jóllehet a művégtag Osztály ellátta luxus-művégtaggal és kilátásba helyezte – mihelyt a műjobbkar mű-ujjbegyén ismét felbizsereg az élet, hogy szolgálattételre újra jelentkezhet; és jóllehet megmondták, hogy valahányszor az igazi jobbja hiányzik, emelje a füle mellé a bankóköteget és zizegtesse az ezreseket, hogy nem jobban járt-e – Dan Macready nem úgy látta a dolgokat, ahogy a vállalati illem megszabta: nem hitt az elemre járó művégtag életrepezsdülésében és akárhogy zizegtette füle mellett az ezreseket, a pénz a századát – a milliomodrészét sem érte elvesztett hús-és-vér jobbkarjának. Eluralkodott rajta a kisember kisszerű mentalitása és az agya olyanná vált, mint a bolondgombatermesztő pincéje. Hogy azt az aláírást tőle kicsikarták. Hogy balkézzel írta alá és az ilyen „minden igényről lemondó” aláírás csak úgy érvényes, ha azzal a kézzel írják alá, amellyel írni szoktak: a jobbal. Keresetet adott be a GANG INT. INC. ellen és jogigénnyel élt.
– Van pénze? – kérdezte savanyúan a zugügyvéd, akihez beállított. – Még meg se indította, máris elvesztette, előre megmondom.
– Perelni akarok – jelentette ki a félkarú Dan Macready, a Kisember; és megzizegtette az ezreseket a zugügyvéd fülénél.
– Kisember ne pereljen – figyelmeztette az ügyvéd (bár a bankózizegés hallatára megindult az esze-kereke: mi lenne, ha hagyná magát megvásárolni jópénzért, ennél sokkalta nagyobb pénzért, a mamutvállalat Vesztegető Alapja által).
– Perelni akarok – mondta a Kisember és megint zizegtetett. – Vállalja?
– Kár a pénzért, Kisember –- mondta a zugügyvéd, hátranyúlva (hogy viszkető púpját megvakarja, mialatt egyre sebesebben forgott az eszekereke: Kisembernek jó sajtója van; ha jól forgatják, sok világlapnak Kisember-cikksorozata sok zizegő ezrest hozhat a konyhára. De még ódzkodott:) – hagyjon fel vele.
– Perelni akarok – makacskodott a Kisember, és nagyot zizegtetett ezresein: – ha nem vállalja, vállalja más.
– Őrültség, de mi egyebet tehetünk – adta be a derekát a zugprókátor. – Nem bánom, Dick Macready…
– Dan – javította ki a Kisember.
– Dick vagy Dan, Tom vagy Harry, mindegy, egykutya a bíróság előtt, ha a GANGLOONA Interkonszern az alperes.
– Nekem nem mindegy – vágott vissza a Félkarú. – Ha nem vállalja, megyek.
Vállalom – nyújtotta kezét a Púpos, egy suta kézfogásra Dan Macready baljával) – ha én nem vállalom, vállalja más.
A pert első – és másodfokon elvesztették. A fellebbezéseket már rég nem a Kisember pénzelte, hanem a sajtó. Harmadfokon a Felsőházi Ítélőtábla parókás-taláros lordjai már a tévé-kamerák és a hangosreflektorok össztüzében tárgyalták az ügyet, valami obskúrus kis Dan Macready kártérítési keresetét az óriás Interkonszernnel szemben, amely keresetben a Kisember – jogi tolvajnyelven – sommás visszahelyezési eljárást kért és bejelentette, hogy ép, egészséges és eredeti jobbkarja teljes restitúciójánál kevesebbel nem éri be.
A GANG Interkonszern védőügyvéd-stábja, védőtanúk és védőbizonyítékok látványos felvonultatásával halomra döntötte a felperes Kisember állításait. A GANGLOONA INT. INC. minden palotatornyában – bárhol a világon –, minden emeleten csakis a1abáncsont- elefástrom kombináció luxusillemhelyek vannak, melyek műgyöngy kagylói fölött kizárólag arany ciszternaöblítő húzórántó láncot alkalmaznak platinovinilium ciszternákon, TEHÁT. Nemcsupán a ciszternamérgezés kizárt, de az arany rántóhúzó szerkentyű még akkor is eleve fertőtlenítené, ha tetanusznak ezrelékes eshetősége állna fenn – DE. Köztudomású, hogy a tetanusz, mint afféle néphiedelem, már rég kiveszett a feketehimlővel, feketehalállal, leprával, kacagókórral, templombajárással és sötét középkorral egyetemben. A keresetnek mint alaptalannak és mint képtelen kitalációnak sommás elutasítását kéri.
Felperes (zugügyvéd-stábja) tovább kötötte az ebet a karóhoz, istenkedett-bizonykodott és – Kisemberre jellemző konoksággal – kijelentette: de-igenis-hogy rozsdás volt a rozsdamarta lánc és csakis vaslánc lehetett a lánchordta, mély sebet csikaró rozsdájáról ítélve; ha pedig a garasos-hitvány húzólánc utolsó felnyíló szemének kamrában olyan tetanuszfertőzést tároltak, amely középkori eredetű, úgy ezt őlordságuk méltóztassanak terhelő ténykörülmény KÉNT és GYANÁNT betudni Alperes elleni elmarasztaló ítéletük meghozatalakor osztentatíve, melyben pártatlan döntésüket nem befolyásolhatja az, hogy a gyámoltalan-védtelen-ártatlan Kisember egymaga áll egy olyan, minden elvetemült, megátalkodott – az aljasságot monopolizáló haramiabandánál IS gonoszabb Érdekeltséggel szemben, mely érdekszövetséget jogi pontossággal úgy lehetne meghatározni, hogy: a Közöny Maffiája.
A továbbiakat olyantól tudjuk, aki nem volt sem a védelem tanúja, sem a vád tanúja – csupán szemtanúi minőségben a történelem koronatanúja volt.
A felsőházi Ötös Tábla ítélethozatalra vonult vissza.
Dan Macready tudta, hogy döntése megfellebbezhetetlen.
Hogy mi ment végbe lelkében-zsigereiben, csontonyájában-zsiranyában avagy melle-hónalja-fenekelyuka szőrhagymáiban, mialatt a sajtóriporterek gyűrűjében zugfiskálisi stábjával pusmogott – nem tudni. Semmiesetre sem olyan folyamat volt, amelynek visszaadására akár a természettudományos gondolkodás, akár az emberi nyelv képes lett volna (kivált olyan időkben, amikor emez is, amaz is csődjével hivalkodott). Bár annyi szent, a „folyamat” nem volt teljes mellétalálat.
Az ítélethirdetés alatt – amelyet állva hallgattak végig (az Ötös Tábla Kisember keresetét elutasítja, a mammutvállalat perbefogásáért dőreségét megrója, felsőházi minőségében megfellebbezhetetlen joghatállyal az összes elfekvő periratok és saját /balkezes/ aláírásával ellátott nyilatkozatának [melyben hiteltérdemlően tanúsítja, hogy minden jogigényről lemondott volt] a megevésére ítéli az engedélyezett egy pohár víz kíséretében; egyben a csillagászati perköltségek megtérítésére kötelezi) – az ítélethirdetés alatt Kisemberen a következő folyamatos változások voltak tapasztalhatók:
a) megfolyt
b) kibomlott körvonalaiból
c) elszürkült
d) szürke folt gyanánt szét-el-tova terjengett
e) a fehérszurkén füstölgő Gomoly gyomrában elemi morgás támadt
f) a Kisember-morgás egyre erősbödött, míg végül betöltötte a (korál-gót) üléstermet
g) a dübörgés már mondott is valamit, de hogy a lárma mi volt – arra vonatkozólag megoszlanak a vélemények; éspedig:
1) ajtócsapkodás
2) bevert ablaksor sorozat-csörömpölése
3) liftaknába zuhant lépcsőház, lépcsőházba repített lift
4) artikulálatlan üvöltözés, vaskos gorombaságok
5) fenyegető jelszavak-és szólamok, csataordítás; Kisember-tézisek
6) basszamázás
7) akusztikai kiirtással, ultrahanggal fenyegető halálmennydörgés
8) „majd adok én nektek” –- „majd lesz annak a haramiabandának haddelhadd” – „majd még a keserves édesanyátokba is visszabújnátok, jópipák, csak visszaadhatnátok az ép jobbkaromat” (a „jópipákat” csak egy fültanú hallotta)
9) hullámokban érkező, hegyomláshoz hasonlatos, vérig ingerült kacaj-dobaj
h) a fehérszürke kisembergomoly polipfejet vetett ki magából
i) a polipfej, a kupola alá érve csakhamar betöltötte annak egész üregét s akkor már
j) a kupolaüregzet alatt a fej vérbenforgó szeme is megtetszett. Ezt kivétel nélkül mindenki látta, aki ott volt a teremben. Oly óriásszem volt, hogy
k) a kora-ál-gót kolostorbolt alatt egyszerre mindenki úgy érezte: őt nézi
l) az alsó füstpad végül pihésedni-foszladozni kezdett, a jelenlevők ismét megpillanthatták egymást a padsorokban, ám a kedélyek nem nyugodtak meg
m) alighogy őméltóságáék – parókáikat-talárjaikat hátrahagyva – pánikszerűen távoztak, Rolls-Royce-aikat a palota előtti téren felborogatva találták. Behorporpadt luxus-tetejükön még billegtek a fényesfekete döglött bogarak s mialatt égnekálló kerekeiket meregették-forgatták (járt a motor) – a bennrekedt parádés soförök pislogva-gesztikulálva-berezelve könyörögtek kiszabadításukért.
*
Aznap este a derült égből – amire az ég és TIMES fennállása óta nem volt példa – a TIMES különkiadása havazott alá milliós ingyen-példányszámban, amelyből a járókelö megtudhatta, hogy a GANGLOONA NEMZETKÖZl HARAMIABANDA INC. bűnszövetkezetét leleplezték: az összeesküvés azzal a sátáni célzattal hálózta be a világot, hogy luxusközpontnak álcázott tetanusz-csapdáiban halálos tőrbe ejtse a Kisembert, hogy azután – leamputált jobbkarjáért – kiszúrja a szemét három krajcárral és kicsikart aláírásával örök időkre elnémítsa. „Milyen kísérleti célokra tárolják a hóhérok a Vállalat hűtőházaiban a levágott jobbkarokat?!” szalagcím alatt különleges metapszichikai eljárással készült fénykép volt látható: az ég felé gomolygó rém, akinek vérbenforgó szemkráterében (hunyorítvást és kellő homorszögben rézsút ránézve) azok, aki Dan Macready-re emlékeztek, Dan Macready szemére véltek ráismerni. A magyarázat a kép alatt
A Kisember RETTENTŐ DZSINNÉ VÁLTOZÁSA!
Dan Macready A BOSSZÚÁLLÁS DÉMONA az embertelen Vállalaton kiszakított JOBBJÁT követeli!…
A sajtó nem tudott róla, a TIMES kalóz-különkiadását sem a TIMES, sem más nagy lap nem vállalta. A Vállalat rendőri vizsgálatot követelt; de a rendőrség alig indította meg a vizsgálatot, az asztalról Valaki lefricskázott írógépet, jegyzőkönyvet, a golyóstoll a főfelügyelő kezében kajlára görbült, a gumibotok pedig a kezekben – kozmikus porrá változva – áttűntek a semmibe. A menekülő vizsgálati különítmény szolgálati autóit lapos pléh-ronccsá kalapálva találta és szégyenszemre gyalog kullogott, szétszóródva, ki-ki a legközelebbi őrszobára. Az emberek szúrósan méregették a lomposan hazasompolygó rendőröket.
– Adják vissza a kisembernek a jobbkarját. Mért nem adják vissza?!… Kezdett a Kisembernek igaza lenni.
A sajtó tanácstalanul kapkodott. Hol azért verték el rajta a port, mert híven jelentett „bizonyos eseményeket”, hol azért, mert eltussolta – hol mert célzatos-átlátszóan és pimaszul cáfolta, hol meg mert elmulasztotta eltussolni. „Nem leszünk ostorhegyesek” – horkantak fel a laptulajdonosok, hol ezt, hol azt a mammutvállalatot pécézték ki („üzelmek, szabálytalanságok! Harmadik Hatalom számára újabb titkos végtag-amputálásoknak jöttek a nyomára”) és kezdtek a Kisemberhez húzni.
A vállalatok pedig – kis-, és nagy mammutok – kezdték behúzni a farkukat.
Vezérigazgatók tűntek el és kerültek meg, sápadt-egészségesen: jobbkarjukkal megkurtítva, a mellükön fityegő – saját bal-aláírásukkal tanúsított –- cédulán lemondva minden kártérítésről és a műtéti költségek fejében elfogadva a vagyonelkobzást.
A Kisembert hamarosan megnyergelte a széltében, iparszerűen űzött áltudománygyártás, a sikerkönyvkiadás, az egyetemleges és statisztikus kisemberkutatás. Felmérték, szondázták, „körüljárták”, grafikonokpálcagörbéivel ábrázolták, megzenésítették, regényes életrajzát megfilmesítették; meggazdagodtak rajta. Megjelent a KISEMBER ANATÓMIÁJA, a KISEMBERMAGATARTÁSTAN, a HOGYAN ÉLJEN A KISEMBER HA NEM SZÍVBAJOS, stb.; egy szélsőséges kisemberpárti csoport kiáltványt adott ki, a mozgalom (állítólag Dan sugalmazta) jelszavával, VILÁG KISEMBEREI EGYESÜLJETEK!
A világ kisembermilliói eredendő egyesülhetetlenségük átka alatt roskadozva, ökölbeszorult kézzel vizslatták az uszító falragaszokat és akaratlanul is fenekedni kezdtek mindenre, ami mammut méretű, kivált ha vállalat; és e fenekedés második természetükké vált.
Világszerte a GANGLOONA INTERNATIONAL INC. toronypalotáiban kongtak a folyosók az ürességtől. Aki merészebb igazgató végigment rajtuk (hogy felelősségre vonja a kisemberek hadát az indokolatlan távolmaradásért) – az kilószám gyűjtötte magára a pókhálót, amelyen keresztülgázolt. Ha leült székére, íróasztala az orráig emelkedett, pillanatokig imbolygott-lebegett – míg ő felugorva, falnak vetett háttal nézte – majd egy heves oldalbillenéssel pofoncsapta a Vezéri Kristálycsillárt és meteor erejű becsapódással átvitte a szomszédba a válaszfalat. Ilyenkor a szőnyegpadló alól a kisember robajröhécselését hallotta, hogy azonnyomban megőszült.
Aki igazgató ilyenkor megpróbált hazamenekülni, a toronypaloták 80-ik emeletén vagy az éhenhalás gondolatába őrült bele, vagy a szemétledobó aknán, lefele másztában, abba az érzésbe, hogy Dan követi; vagy abba, hogy amit a 80-ikon hiába keresett: a földszinten megtalálta a vészlépcsőházat.
Napirenden volt, hogy az emlékezetüket vesztett, sírva bolyongó vállalati elnökigazgatókat kisemberek vezették haza – méla undorral; de ha így, iparbáró mivoltukból kivetkőzve, galambőszen és esetleg még leamputált jobbjukat ajándékdobozban, a bal hónuk alatt hozva érkeztek haza, nem ismert rájuk a család. Nem akarták befogadni vagy kiabálni kezdtek vele:
– Úgy kell neked!
– A törtető rondája!
– Rühedelem karrierista!
– Mert sohasem fértél a bőrösiben, mindig a kisember jobbkarjára pályáztatok, te meg a cinkos cimboráid!
– Lesből, orvul és alattomban amputálni a jobbját tőből a szegénynek!
– Laborban előállítani a tetanusszal preparált rozsdás húzóláncot, a Kisember vesztére!
– Minek is szültelek! (Ezt a mamája mondta).
– Minek is engedtelek ágyamba, szültem neked gyereket, már félig rádfajzóban! (Ezt a felesége őnagysága).
– Takarodj innen, papa. Kitagadunk, nem ismerünk. Fel is út, le is út. Tisztességes, amputálatlan kisemberek akarunk lenni. Elhordd magad! (Ezt a gyerekei).
A Világűrben Röpködő Ismeretlen Tárgyak (ViRIT) amatőr figyelői átnyergeltek Dan-ra – a Kisemberre, aki dzsinné változott. Itt-látták, ott-látták. Naplózták. Riadóztatták egymást. Amatőrrádiósok jelentették.
Sao Paolo mellett nemzetközi-vállalati telex-kábeleket tépett fel és a falu fölött – amelyre ráhajolt – vállával elhomályosította a Napot. San Franciscóban a Golden Gate híd kábeleit fenyegetően megpengette – mintha gitárhúrt pengetne: gyanúba vette az áthaladó tehergépkocsioszlopot, hogy vállalati és a GANG félévi Amputált Anyagát szállítja.
Honkongban egy hűtőház tolófalait feszegette és az így támadt résen a távcsövező ViRIT-figyelők jól láthatták a kampóra akasztott embervégtagok hosszú sorát (valamennyinek belesajdult a jobbkarja – innen gondolták, hogy mélyhűtött mirelit jobbokat figyelnek).
A tundrákon egy kutatócsoport az északi fény különös csattogásáradübörgésére lett figyelmes. A legyezőszerűen felnyíló fénypadokból kiábrázolódott Dan Macready, a Démon (picassói) ábrázata (a Mester kubista korszakából; ám mesterre-kubizmusra az expedíciónak kisebb gondja is nagyobb volt, hogy figyeljen). A jeges mennyekből szózat hallatszott:
– Vissza! Nincs expedíció, ha a GANGLOONA pénzeli!… Nem addig, amíg sommás restitúcióval vissza nem adják Dan Macready Jobbját.
Az eszkimó-kutyák nagy csaholással visszafordultak és vágtatva vitték haza a kudarcba fulladt expedíciót a megrettent jégerezőkön.
– Adják vissza Dan Jobbját! Épen! Az Eredetit!
– Disznóság! Aljas vállalati bandája, ahány ahol csak van!
– Ahol csak egy is van!
– Mire várunk?! Vagyunk százannyian, ha kell!
Gyűlni-gyülekezni kezdtek a kisemberek; bár egyelőre csak zúgolódtak, ahogy kisemberek szokták, amikor még nem tudják, mitévők legyenek.
Az ám, de nemcsak a világ innenső felén vannak mammutvállalatok; a vasfüggöny mögött – ott vannak csak igazán mammutnak mondható vállalatok. S e még-mammutabb Érdekeltségek hogy a kisemberek jobbjának tömeges leamputálásában és célirányosan tetanuszos tömegmérgezésekben elmarasztalhatók-e – nem tudni; de annyi szent, hogy Nyugaton, sőt tán az egész világon tizedannyi kisember nem nyögi a Nemzetközi Mammutkonszernek igáját, mint ahány kisember forgatja milliószámra a Kelet mammutvállalataiban a mókusok kerekes rácskalitkáját.
A kutatásmentes közvélemény titkos beérző-kupakjai körülimbolyogtak köztereken, gyárakban és jelezték a telítettségi veszélyt. A biztonsági szelepek megnyitása mit sem használt. A múlt század kapitalistáinak távolról sem lúdbőrzött a háta annyira, amikor a marxi-engelszi kiáltvány rájukijesztett, mint ahogy a huszadik század uralmon lévő sztálinista pártjainak a hátán futkározott a szuper-hideg, amikor a huszadik századi Szuper-Marx a Lomonoszov Egyetem könyvtártermében, új Kiáltványában meghirdette:
– Kísértet járja Európát: a Kisember kísértete…
– Ellentármadásba kell lendülni – jelentette ki a GANGLOONA INTERNATIONAL INC. elnök-fejedelme eltökélten, az atombiztos fedezékben megtartott kormányközi monstre-értekezleten (a bunker hollétét ő maga sem tudta biztosan, őt is csak bekötött szemmel vezették oda a Biztonsági Rohambanditák, akárcsak a szuperhatalmak Kormányainak meghatalmazottjait).
– Elpusztítani Dan-t.
– Ellentámadásba lendülni.
– Közös érdek.
Addigra már Kelet és Nyugat tisztán látta, világosan felismerte, hogy a Kisember kísértetének tovariasztása és elűzése a Kelet és a Nyugat – az egész civilizáció együttes érdeke; hiszen minden csecsemő tudja, hogy nincs civilizáció erőszakszervezet nélkül, márpedig a Kisember kísértete a két erőszakszervezetet szuperlétében fenyegeti – mihelyt a kísértet elkezdi malomalatti suttogópropagandáját:
…Világ Kisemberei (pssszt!) Egyesüljetek –––
Pedig ha most készítettek volna valamelyik keringő műbolygóról űrfényképet kontinenseinkről, láthatták volna, hogy Dan, a Bosszúállás Démona, a Rettentő Dzsinn, földrésznyi vállával bolygónkat körülfelhőzve – mindenre felkészülve vár.
A támadást éjfélre tűzték ki.
Nulla óra nulla egy perckor, a kiszámolt pillanatban ezer torokból ugatni kezdtek az atomaknavetők, az atomsztálin-orgonák; az óceánok mélye megnyílt és vízpásztát hasítva – földrészközi atomkartácsok vágódtak Dan üstökének.
A csata tombolt. Négymilliárd kisember leste kimenetelét, magatehetetlen szurkolva. Az aggastyánok nyálcsorrantó sírással – az unokák ugrándi toporzékolással követelték:
– Dan! Dan! Vedd vissza a jobbkezed! Az épet! Az eredetit!
– Ami neked mindig is volt! Vedd vissza erőszakkal!
– Tipord a randája mammut-belét, verj be neki! Húzz be neki!
– Keverj be neki, a mamut-haramiának, aki mindene van!
– Sommás visszahelyezési eljárással! A jobbkarodat!
A Liga – a Szövetségesek – nem számoltak azzal, hogy Dan, a Démon, minden földrészközi rakétánál sebesebb interkontinentális Démon. Dzsinn-ábrázatával hol Tókió fölött tűnt föl az égen, hol Csikágó tóparti autósztrádáin; hol Milánó táján tolta a magasba Dzsinn-üstökét, hol Leningrád fölött tépte szét a felhőtakarót, hogy a lyukon levigyorogjon. és ahol csak feltűnt, Dzsinn-mancsával leverte-elhajlította a Társaság toronypalotáit. A Nemzetközi Bankérdekeltségek bábeleit karmolva belezte ki; szellem-markának satujában az Olajkorporációk felhőkarcolója úgy ropogott, mint a törek. Az acéltrösztök luxus-központjai kohóstul-üzemestül úgy borpadoztak-kornyadoztak, mintha garázda gigantoszaurusz gázolt volna rajtuk keresztül.
A csata vesztésre állt.
– Ámokfutó Kisemberrel van dolgunk, Mentsük, ami menthető.
A mamutkonszern a haját tépte. A nemzetközi nagyvezérkar lemondással és kapitulációval fenyegetőzött.
– Rendben van. Kezdjünk tárgyalásokat.
Égnek tátott hangszórók harsogták az arcvonalon – felhőtakaróra vetített felírások adták tudtul a Szörnynek a tárgyalókészséget.
– Elhárítjuk az akadályokat az egyezkedő tárgyalások újrafelvétele elől. Helyt adunk mindennemű kártérítési keresletnek, most és a jövőben. Hajlandók vagyunk a sommás visszahelyezési eljárásra. A Királynőre és a Szovjet Csillagra! Szent esküvel fogadjuk! Dan! Dan! Kíméld meg, ami neked is hajlékod volt, míg ember voltál, kíméld meg, Dzsinn! Visszaadjuk a jobbkarodat, tetanusztalanítva, megműtetlenül, az épet, az igazit, az eredetit!
Rosszabb volt, mint ha magukra omlasztják a bunkert. A közeli győzelem mámorában az ámokfutó Dzsinn haragja megkétszereződött. Álnok esküdözések, fogadkozások égre-földre – több se kellett neki. Bebizonyosodott, hogy kerüljön félkarjába bár: ha gyalázatosságon éri a Közöny Maffiáját, nincs az a szuperhatalom, szuperhatalmak bűnszövetkezetének nincs az az atomarzenálja, amelynek ereje Dan Macready, a Kisember megmaradt félkarjával felér.
Most vette sorra a GANGLOONA INTERNATIONAL INCORPORATED büszke adminisztrációs palotáit, az Eiffel-torony fölé magasodó párizsit, a televízió tornyát verő moszkvait, a Trade Center ikertornyaival vetekedő manhattanit, a manilait, a brüsszelit, a szingapúrit, a buenoszaireszit. A fokvárosi acéltornyát kitépte tövestül és mint a furkóval, úgy csépelte-páholta a többit. Csörömpöltek az üvegköpenyek, csorbán lengedeztek-lógadoztak a mozgólépcsők; freccsenve kenődtek el a dézsapálmák a mólókon, hangos búgással kipengve szakadoztak el az üléstermek betonhéj tetejének tartókábelei – amikor –––
*
Nos, ha eddig nehéz volt elhinni, nyomon követni Dan Macready, a Kisember átváltozását bosszúálló Dzsinné, a Harag Démonává, még százszorta nehezebb felfogni azt az érzékfölötti metamorfózist, ami Dan Macready-ben, a Szörnyetegben most következett.
A változást egy horkanás jelezte. Az alvó Dan Macready, az álom jóleső elégedettségi izgalmában elcsorrantotta nyálát és a másik oldalára fordult. Nem kérdezte – hol vagy, Dan Macready? – úgy is tudta: otthon van. Félálomban még baljával megtapogatta jobbvállát, majd jobbkarját, végig; a kezefeje is megvolt. Sohasem hiányzott: ott volt, ő volt, ép volt – az egészséges és az eredeti. A Vállalatra? Dehogy haragudott, miért is haragudna? A GANGLOONÁRA, amelynek ezt a cukor mini-lakást, a másfélszobásat köszönheti? Gyermeki derűvel nézett elébe az aznapi munkábamenetelnek és el is határozta – fejét a párnába fúrva – hogy mihelyt bemegy, első dolga lesz. Hiszen olyan zabálnivaló, hogy az is huncut, aki. Nincs még egy. Megkéri Linduska kezét, aztán ha a Vállalat is úgy akarja, boldogan élnek, míg meg nem halnak.
