KISS BENEDEK

SZÉL FUT ÁT A RÉTEN

Szél fut át a réten
- űzött indián.
Fű izgul serényen
sebes lábnyomán.
Cserje csahint egy sort
- komondor, kötött.
Habot freccsent: rongyolt
papírlap pörög.
Meglendül most távol
két szál jegenye:
egy kis erdő-sátor
ajtófüggönye.
Néhányat még ring-leng,
majd ingón megáll,
s kifújja magát bent
a szél-indián.

HA A TÉL BESZÉL

Hófehér
száj a szél -
a tél így beszél.
Bájol rád
hósubát,
ha dúl-fúl a szél.
Havakkal
betakar:
dől csak, dől a hó.
Minden egy
hópehely:
tél ajkain - szó.
Dúl a szél,
fúl a szél,
a hófehér száj.
Havakkal
betakar -
havat kiabál.

VIRRASZTÓ

Tenyerébe vett a langyos este,
mint szeplős lány
szőke kiscsibét.
Rajzik körém kerítő seregben
léptek emlékeként
a sötét.
Cipőkoppanások - szívverések!
Messze guruló
üveggolyók!
Az ég kaptárát ellepik a méhek -
most rebbenek szét
a csillagok.
De aki virraszt, bújhat az magába,
dúrhatja szárny alá
busa fejét!
Rajzik körém cipőknek koppanása,
kiket imént nyelt el
a messzeség.

UTASSY JÓZSEF

RÓKA FUT AZ ALKONYATBAN

Hull a nap narancsa lassan,
csillagosul a magas,
róka fut az alkonyatban,
szőre szikrás, parazsas.
Kipirosít riadalmam:
"Ni, a tolvaj, a ravasz,
menekül nagy diadallal,
szeme, szája sugaras!"
Ha jő a hatalmas hajnal:
kikelt engem, kiskakas?!
Hull a nap narancsa lassan,
csillagosul a magas.

ANYÁM LIBÁI

Egy gúnár, és egy lúdanyó
állnak a jégen. Hull a hó.
Minden csupa zúzmara, dér,
és hófehér és hófehér.
Miről is hallgattok libák
féllábon állva, mint a fák?
Titkotokat ki fejti meg?
Csak a hó, a fagy, a hideg.
Vajon szép a liba-álom?
Legyek eb, ha kitalálom!
Lesek rátok napok óta,
nehogy ellopjon a róka.
S ha falunkra piros fény dől,
hazahajtalak a jégről.

HATTYÚETETŐ

Kék a szigligeti alkony,
derengek kint a tóparton.
Március van, kikelet,
csak szítsad szél szívemet!
Susmusol a pletykás nádas,
arany az ég, kerek, tágas,
pillérei jegenyék:
de szép, istenem, de szép!
Egyszerre csak valahonnan
egy hó hattyú elém toppan.
Rimánkodik, kérve kér:
akadna-e kis kenyér.
Látom, bögye puha, petyhüdt.
No, e hattyút megetetjük!
Mivel mással nincs mivel:
három kajla kiflivel!
S míg a hattyú falatozott,
egészen bealkonyodott.
Csókot dobtam neki én!
Tűz volt a tó, csupa fény.

MEZEY KATALIN

A KÖVÉR - A SOVÁNY

Míg a sovány a
kiskertben kapál,
addig a kövér
a konyhán zabál.
Sosem lesz így a
kövérből sovány,
sosem lesz így a
soványból kövér!
Menjen kapásnak
mind, aki kövér,
menjen szakácsnak
mind, aki sovány.
Mert ha kövérrel
a sovány cserél,
a kövér sovány lesz,
s a sovány kövér.

A FESTŐ TERRASZÁN

Száz éve állt ijedten
ez a kicsi leány
a virágos tavaszban
Renoir terraszán.
Piros, keserű szájjal
száz éve nézett félre
ez a karcsú kis asszony
a piros tükrű fénybe.
Mint aki útrakész már,
s nem győzi türelemmel,
mindjárt: Elég! - fölugrik. -
A szobában az ember
mit pacsmagol örökké!
Az idő elszalad,
a fasorban kocsizni
úgy szép, ha süt a nap.
A kislány engedelmes,
kapaszkodik a tálba.
Mikor egymásra mérges,
mindkettő őt cibálja.
Igaz, hogy nem sokáig..
A festést abbahagyja,
átfogja anyu vállát,
vezeti, vigasztalja,
bekencézi ruháját,
a függönyt összehúzza.
Anyu csak durcás, nem sír,
a szemét is behúnyja.
A kislány tudja, most már
nincs, aki ráfigyelne.
Lecsapja nagy kalapját
és kiszalad a kertbe.

MADARAK RÖPÜLÉSE

A CINKE
úgy repül,
ahogy a víz színén
szökken a kő.
Minden szárny-ütésére
finoman megpendül
a levegő.
A RIGÓ
mint az árnyék
libben a kerítésre.
Szárnyait összezárva
lendületét leinti,
ahogy a karmester
egyetlen mozdulattal
az utolsó akkordot
lecsöndesíti.
A PACSIRTA
remegve
száll följebb, egyre följebb,
mintha légszomj emelné
magasabb légterekbe.
De hogyha fuldokolna,
közben miért dalolna?
A VARJAK
mint az árnyak,
fekete hóesésként
egyszercsak itt kerengnek.
Valahol elhamvadt tűz
szélfújt levelei.