A LIBERÁLIS ESZMÉK KISAJÁTÍTÁSA 
Budapesti beszélgetés a Párizsban élő Fejtő Ferenccel

 

Író, történész, újságíró. Franciául és magyarul megjelent kötetei az 1937-ben Budapesten kiadott Érzelmes utazás-tól a legfrissebbig, az ezredvégen írott Magyarság, zsidóság-ig több polcot megtöltenek. Műfaját tekintve van köztük regény (a legelső), emlékirat, politikai esszé és történelmi monográfia. Aki itthon nagyon keveset tud Fejtőről, az is számon tartja, hogy a Szép Szó egyik alapítója volt, József Attila barátja. Párizsban azt is tudják, hogy a Le Monde publicistája, a népi demokráciák történetének tudós, kutatója 1988-ban megkapta a Becsületrendet. A Magyarság, zsidóság c. kötet akadémiai könyvbemutatóján ritka és örvendetes “üzemzavar” történt: az összegyűlt hallgatóság nem fért el a szervezők választotta teremben, így együtt, csapatostul vándoroltunk át a népes közönséget befogadó nagyelőadóba. Ahol a 91 éves szerző korát meghazudtoló frissességgel ismertette könyvének tárgyát és téziseit, majd állta a kérdezők ostromát.

Néhány nappal később, egy immár hatszemközti beszélgetésben talán még fűtöttebben, oldottabban válaszolt a bennünket foglalkoztató magyar és európai sorskérdésekre.

 

- Mi az oka annak, hogy a liberális pártok ma Európa szerte sehol sem tudtak igazán áttörni, noha a korszerű liberalizmus alapvető célkitűzéseit, a piacgazdaságon alapuló többpárti parlamentarizmust ma ezen az égtájon mindenütt elfogadják? Ennek ellenére a liberális pártok nálunk is, másutt is törpepártok lettek vagy maradtak…

- A legfőbb ok a liberális eszmék kisajátítása a konzervatív és a munkás pártok által. Az angol munkáspárt is a liberalizmus gyermeke, tagjai és vezetői a liberális eszmék hatására döntöttek úgy, hogy részt vesznek a parlamenti választásokon.. A whigek bátorították a szakszervezeti mozgalmat, a fabianizmus és a keynesianizmus gyökerei is a liberális mozgalmakból erednek. Azután egyre erősebb lett az eltávolodás igénye: megszabadulni a liberálisok paternalizmusától..

Hasonló utat járt be Magyarországon a Fidesz is. Még nagyon is emlékszünk rá, hogy kezdetben a Fideszben tevékenykedő fiatalok mozgalmára is az SZDSZ paternalizmusa nyomta rá a maga szellemi bélyegét, mindaddig, amíg nem győzött az elszakadás, elszabadulás igénye. Az életkori okból sem marxizált fiatalok később egyre eltökéltebben akartak szakítani a marxizmussal.

- Ez, mint a politikájuk mutatja, sikerült. De bizonyos eszméket, törekvéseket azért megőriztek?

- Programjuk lényegét tekintve liberális, és a legfontosabb célok kijelölésében a konzervatívok és a szocdemek alapvetően egyetértenek. A különbségek másban – mindenekelőtt a hangsúlyokban vannak.

- Hogy érti ezt?

- Itt van például a szociálpolitika. Nyilvánvaló, hogy a konzervatív eszmék vallói és a piacgazdaság legeltökéltebb hívei egyaránt igyekeznek szociálpolitikát csinálni. Az államosítás programja sem igazán választóvíz: Franciaországban a szociáldemokraták után felvállalták a gauelle-isták is. De nem vitás, hogy azért a munkáspártok erőteljesebben és következetesebben képviselik a programot. Magyarországon az SZDSZ, illetve Demszky Gábor legfőbb gondja olyan pártprofil kialakítása, ami markánsan különbözik a konzervatív és a szocialista erőkétől is. Olyan célok megvalósítására kell mozgósítania a választókat, amely célok már nincsenek benne sem a tőlük balra, sem a tőlük jobbra álló pártok programjában.

- Melyek lehetnek ezek a törekvések?

-Ezek felismerése, felmutatása a legnehezebb. Érdemes közelebbről megvizsgálni a Fidesz politikájának erősen etatista elemeit, mert ezek a magyar jobboldalra általában is jellemzőek. Függetlenül attól, hogy néhány éve a privatizációban szinte versenyt futottak egymással a különböző szemléletű pártok. Amikor Párizsban felkeresett Demszky Gábor, - Budapest föpolgármestere és a magyar liberális párt jelenlegi elnöke - ,arról beszélgettünk, hogy ez nem csak magyar probléma: Az angol, francia, sőt a német polgári középpártok is őrlődnek. Küzdenek azért, hogy meggyőzzék választóikat arról, hogy az emberek mindennapi életében fontos szerepet játszó kérdésekben a liberálisoknak saját véleményük van. Másként gondolkodnak, pl. az abortuszról, a homoszexualitás megítéléséről, mint a konzervatív pártok. De fontosnak tartom azt is, hogy például a szabadabb szellemű nevelésben a baloldal általában érdekeltebb. Viszont nem biztos, hogy ez önmagában elegendő érv, mozgósító erő lehet a tömegek megnyerésére. A liberális pártoknak most azon fő a feje, hogy mit javasoljanak, mit ígérjenek választóiknak olyat, amiben a népérdek is kifejeződik. Enélkül ugyanis reménytelen vállalkozás tömegpárttá válni.

- Azért, ha az ember elolvassa, akár csak a napilapokat is, élesebben kirajzolódnak a nézetkülönbségek.

-- Kérem, Magyarországon jogállam van, sajtószabadság van, és ebben az emberek is, a pártok is egyetértenek. De azért a szociáldemokrata elveket valló MSZP programjában, elvben legalábbis, nagyobb hangsúlyt kellene kapni a szociális intézményeknek, szociálpolitikának, a szakszervezetek képviselte érdekeknek. Más kérdés, hogy tudható: ugyanezeket a célokat Franciaországban, Angliában a konzervatívok is felírták a zászlóikra. Az elmúlt évtizedekben ezért alakulhatott úgy a politikai paletta, ahogy alakult: a munkásság egy része konzervatív szavazó, és a baloldalon is nyilvántartanak nagysúlyú paternalista egyéniségeket. Politikusaink felismerték, hogy sok engedményt kell tennünk a piacnak és a piacgazdaságnak, mert a privatizálás során bebizonyosodott, hogy a magántulajdonba került gyárak, üzemek működőképesebbek, dinamikusabbak az állami mamutcégeknél. Igaz, ezt sem lehet abszolutizálni…

- Mire gondol?

- Például az angol vasutakra. Itt megtörtént ugyan a privatizáció, de bebizonyosodott, hogy a lakosság számára jobb, biztosabb volt a vasúti forgalom, amíg egy, azaz állami kézben volt. A magánosítás új és nehezen megoldható koordinációs problémákat produkált. Olyannyira, hogy Franciaországban nemcsak a szocialisták ellenzik a vasút privatizálását. Kiderült, hogy a munkáspártok éppen az állami kézben levő óriáscégek, szolgáltatások alkalmazottaira, a posta, a vasút és általában a közlekedés dolgozóira támaszkodhatnak. A régi, klasszikus értelemben vett proletár elpolgárosodott, ma már a szakszervezetek is ennek a konszolidált körülmények között élő rétegnek – régen azt mondtuk: a munkásarisztokráciának – a képviselői. Ettől persze független, és fontos is a munkanélküliek érdekképviselete, akkor is, ha ez részben retorikára szorítkozik.

- Mi következik mindebből a hazai liberális erők politikájára vonatkozóan?

- Olyan gazdasági-politikai programpontokat kell találni, amelyek jobbról-balról elválasztanak, és középpárti jellegükkel megnyerhetik a tömegeket.

-Ezzel mintha visszakanyarodtunk volna a majdnem megoldhatatlan feladatokhoz?

- Nem megoldhatatlan, csak nehéz. Végig kell gondolni, mi irritálja legjobban az embereket. Például a korrupció! Ez jobb és baloldalon is megtalálható, legfeljebb nem azonos mértékben. Franciaországban például a kommunista párt kevésbé korrumpált. Magyarországon, akivel csak beszélek, egyetemi tanártól a taxisofőrig, mindenki panaszkodik, mindenki dühös a jogtalan jövedelmekre, a vadprivatizáció során megtollasodott újgazdagokra, a kenőpénzt elfogadó, sőt követelő helyi hatalmasságokra. Egy az emberek gondját felvállaló liberális párt első programpontja lehetne a tiszta kéz!

- Ez fontos lehet, de valószínűleg nem elég a tömegek megnyerésére.

- Vagy itt van például az elavult intézmények korszerűsítése. Mindenekelőtt a régi betegsegélyző rendszeré. Mindenki tudja, hogy a magyar egészségügy organikusan és költségvetésileg is elavult. Ennek reorganizálása is olyan program, amire sokan odafigyelnek. Nem véletlen, hogy a szocialista párt is napirendre tűzte.

- Itt a reformnak nemcsak gazdasági gátjai vannak. Az érdekeltek közül, úgy hírlik, éppen az orvosok tartanak legjobban az alapvető változásoktól.

- Franciaországban is tapasztalható, hogy az orvosok, - és éppen a legnagyobb keresetűek – egyre konzervatívabbak. De ez nem jelenti azt, hogy ne kellene itt Magyarországon is keresni a megfelelő megoldást, kialakítani egy a többség számára vonzó, vagy legalábbis elfogadható programot. A politikában sajnos, vállalni kell az ütközéseket is. Itt van például a környezetvédelem. Elvben, a retorika szintjén, - mindenki zöld. De a problémák orvoslásához elengedhetetlen áldozatokra az emberek kevésbé hajlandók. Nem népszerű, de jogos javaslat: a környezetünk megmentése érdekében bizonyos adókat fel kell emelni. De mindjárt más a javaslatok visszhangja, ha hozzáértők azt fogalmazzák meg, hogy lehet igazságosabbá tenni az adórendszert. Ebben a kérdésben már fel lehet lépni úgy, hogy az emberek megértsék, mi a többség érdeke.

- Milyen eredményre számíthat ezekben a vitákban a jelenlegi ellenzék?

- Eleve számolniuk kell azzal, hogy ezeknek a kérdéseknek a megoldása érdekében csak egy erős államra lehet apellálni.

- Kérdés, hogy ez a szempont mennyiben felel meg a liberalizmus eszmerendszerének?

- Nyilvánvaló, hogy az állami funkciókat a többség érdekében kell gyakorolni. A politika szükségszerűen beleütközik a privatizálás gyakorlatának tapasztalataiba is. Mindenkit foglalkoztat, hogy lehet igazságosan privatizálni? Vagy nyugodjunk bele, hogy a legkitűnőbb privát klinikák Franciaországban is csak a felsőbb rétegeknek állnak rendelkezésére?

- A feloldhatatlan ellentétek után egy egészen másfajta kérdés: mennyire személy- függő a cselekvési lehetőségek felismerés és kihasználása? Milyen szerepe van a politikai, gazdasági, társadalmi problémák megoldásában, a liberális pártok történelmi, vagy inkább jelenlegi hátrányának leküzdésében az egyéniségnek?

-Nagyon nagy. Csak a jó és karizmatikus vezető képes szakítani a régi pártok cinizmusával, létrehozni a tiszta és a népet szolgálni kívánó szervezetet, meghallgatni a kisembert…

- Van-e tere, szerepe a liberális pártok, mozgalmak tevékenységében a kultúrának, vagy mondjuk inkább úgy – az értékek védelmének?

-Természetesen: van. De tudomásul kell vennünk, hogy ez bármilyen rokonszenves törekvés, nem választási szempont, tehát másodrendű fontosságú kérdés. A liberális párt kiállhat a kultúra értékei mellett, képviselheti a művészek és művészetek érdekét, de valljuk be, hogy ettől még nem lesz önálló profilja, és nem fordul felé a tömegek érdeklődése. A tömegpárttá váláshoz, az emberek megnyeréséhez kell bizonyosfajta demagógia is.

- Nálunk a demagógia, mint szó és mint fogalom is: riasztó.

- Csakhogy én a tisztességes demagógiára gondolok. Olyan ígéreteket kell megfogalmazni, amelyek vonzzák a választókat, de amiket az a párt valóban teljesíteni is akar.

- Akar, vagy tud?

- Egyelőre a liberális erőknek arra kell szellemi energiáikat koncentrálni, hogy megtalálják azt a vonzó programot, ami más, mint a vetélytársaké. A tiszta kézzel való kormányzás és a költségvetésileg megvalósítható, reális egészségügyi reformprogram, véleményem szerint, ilyen ígéret.

A tudósítók formális köszöneténél fontosabb és súlyosabb záradék lenne azzal búcsúzni a 91 éves tudóstól, hogy igyekszünk megszívlelni tanácsait. Ez azonban meghaladja kompetenciánkat. A legtöbb, amit tehetünk, hogy reménykedünk az illetékesek hajlandóságában, és közzétesszük, amit Fejtő Ferenctől tanultunk.

 

Földes Anna - Mihályi Gábor