Szanyi Tibor

ECSETVONÁSOK A SZABADSÁGRÓL

 

Az egyén és a kiválasztott elit közé a társadalom lelkületét ékeljük, akkor megkapjuk azt aszövetet, amely összeköti azt, amely a modern demokrácia-deficitek által keltett vákumokkal vannak elválasztva.
A liberalizmus ezzel a vállalással teheti magát ismét társdalomformálóvá, azaz a szabadság kiteljesítőjévé.

A liberalizmus nem tunt el, csak felzabálták a magukat középre helyezo pártok. Tömegpártok, néppártok, jobbról, vagy balról érkezve a középre, egyszeren értelmetlenné tették a jobb-, vagy baloldali politikákat. Amit kínálnak: tömegáruként fogyasztható egylövetu üzenetekre építo politika a tömegmédia közvetítésével. Pragmatizmust árulnak, de csak álmokat adnak, s a tartalom, a gondolat maximum - ha egyáltalán - az összeköto elem szerepét kapja. A gondolkodás amúgy sincs a politika centrumában: a modern politika az ösztönökre igyekszik hatni, a "feelinghez" keres támogatást, szavazatot. A választópolgárt lefokozta szavazópolgárrá. "Arra szavazz, amiben hiszel!" Ez a generális jelszó. "A hitet viszont én adom!" Ez pedig a középen álló pártok kompakt üzenete.

S ez a modern demokrácia drámája is. Ha a demokrácia azonos lenne a szabadsággal, akkor nem lennének, nem lehetnének gyökeresen különbözo választójogi rendszerek. A fo kérdés: kié a hatalom? Mely kiválasztott elit gyakorolhatja a hatalmat a nép felett, a nép pénzébol? Kinek az igájába hajtom a fejemet? Ezek a valóságos kérdések. Idonként persze igát válthatok. Ennyi a szabadságom. A bal-, illetve jobboldali (értsd: markáns, karakterisztikus, karizmatikus) politikáktól fél a modern ember. Középen senki nem bánt senkit, igaz, ennek a békének hatalmas ára van: a közkassza elitista fosztogathatósága.

Ám valóban a közép lenne-e az alternatíva a jobb- és baloldali politikákhoz képest? Aligha. A liberalizmus azért veszít teret, mert kitartóan az egyént, a polgárt állítja a gondolkodás horizontjába. Az egyént, amely oly védtelen, oly sérülékeny a világ kihívásai elott. És oly befolyásolható is. A liberalizmus vétkesen megfeledkezik a véleményformálás igazán demokratikus eszközérol, a civil szervezetekrol.

Holott az önkéntességre alapozó, konkrét érdekek kifejezésére és érvényesítésére alkalmas szervezetek, ha entitásnak véljük oket, valószínüleg képesek egy olyan testületet választani, amely visszafoghatja a kormányok (értsd: parlamenti többségek) túlkapásait. Vagyis civil kontrollt helyezhetnek a politikai pártok meglehetosen katonás muködése fölé. Kérjük fel a civil világot egy társadalmi szövetkezet alakítására, amely a mindenkori jó kormányzás biztosítéka lehet! Tulajdonképpen adjunk egy különleges jelölési és választójogot valamennyi civil szervezodésnek, a pártokat kivéve, lett légyen az egyesület, alapítvány, kamara, egyház, vagy bármilyen más, ámde bejegyzett szervezet. Az általuk választott testület vegye át a felsoház szerepét, amely a parlamenttel párhuzamosan dolgozva veszi ki részét a döntéshozatalból.

Kérdés persze, hogy a döntéshozatal és az ellenorzés ilyetén árnyalása korlátozza-e az egyéni szabadságjogok érvényesülését? Meggyozodésem, hogy nem. Sot, az egyéni jogok mellé helyez egy további jogosítványt, egy kisközösségit, amely csökkentheti a pártokat övezo csalódások és bizonytalanságok társadalmi érvényesülésének mértékét, vagyis hozzájárul a közakarat pontosabb megformálásához.

Ha a pártosan felálló parlamentrol feltételezzük, hogy képes pártatlan intézmények (pl. alkotmánybíróság, ombudsman) létrehozására, akkor ugyanez duplán kell igaz legyen a civil világra, hogy társadalmi szövetkezetté szervezodve szüloje lehet egy civil felsoháznak. Mert a törvények nemcsak a jog szintjén kell kielégítsék az emberek akaratát, hanem azon a szuronek is meg kell feleljenek, ami arra a kérdésre keres választ, hogy az adott törvény jó-e a társadalomnak?

A "jó kormányzás", mint kortárs fogalom, ugye arra épít, hogy a döntések a leheto legszélesebb társadalmi egyeztetés nyomán születnek, s a döntések végrehajtása a leheto legvilágosabb átláthatóság, számonkérhetoség közepette zajlik. A szétszórt és gyakran egyoldalú kommunikációt produkáló fórumok, tanácsok csak akkor tölthetik be eredeti funkcióikat, ha muködésük mögé igaz, valós és garantált jogosítványokat helyezünk. Ha az egyén és a kiválasztott elit közé a társadalom lelkületét ékeljük, akkor megkapjuk azt a szövetet, amely összeköti azt, amely a modern demokráciadeficitek által keltett vákuumokkal vannak elválasztva. A liberalizmus ezzel a vállalással teheti magát ismét társdalomformálóvá, azaz a szabadság kiteljesítojévé.

London, 2001. június 7.