LIBERÁLIS PÁRTOK -- KÖZGAZDÁSZ SZEMMEL
-Beszélgetés Tardos Márton közgazdásszal -

 

Tardos Márton közgazdász, az SZDSZ, a magyar liberális párt parlamenti képviselõje arra kívánja felhívni a liberális eszmék híveinek és pártbeli társainak a figyelmét, hogy a párt csökkenõ népszerüségének oka nem elsõsorban személyi kérdés, nem elsõsorban azon múlik, hogy kik vezetik a pártokat, hanem mélyebb, a kialakult történelmi helyzetre visszavezethetõ okai vannak. Mihályi Gáborral folytotott beszélgetésben ezeket az okokat elemzi.

 

 

MIHÁLYI: Ankétunk kérdése, mi magyarázza, hogy a liberális eszmék - a piacgazdaság, szabad verseny, többpárti demokrácia követelményrendszerének - az általános elterjedése, minden diadalma ellenére a liberális pártok Európa szerte visszaszorulnak?

TARDOS: Elõször beszéljünk a kérdés általános elvi és nemzetközi vonatkozásairól.

A radikális liberális felfogás szerint, amit libertariánus álláspontnak neveznék, a piac, a szabad verseny magától megoldja a gazdasági és a társadalmi konfliktusokat. A libertáriánusok szerint az állam minél kevésbé vagy egyáltalában ne avatkozzon a piaci folyamatokba, Az állam beavatkozása - állítják- mert rossz gazda - igen káros következményekkel jár.

Ezt a radikális libertariánus álláspontot én nem osztom. Az elmúlt évtized éppen azt tanúsította, hogy e nézet alapjául szolgáló " általános egyensúly" elmélet számos problémát vet fel. Noha én is azt vallom, hogy az " általános egyensúly " elméletnél nincs jobb közgazdasági elmélet. A problémákra Kornai János hívta fel a figyelmet Anti-equilibrium" (1971) címû könyvében, amelyben kifejti, hogy az általános egyensúly állapot a kivétel, Hasonló következtetésre jutott Soros György is, amikor megfogalmazta a nyitott gazdaság követelményeit. (Open Society. Reforming Global Capitalism. 2000.) Mindketten kétségbe vonják a gazdaság szereplõinek az egyensúly elméletben megfogalmazott célrendszerét. Nem fogadják el általános igazságként, hogy az egyensúlyi állapot lenne a normális, s az ettõl való eltérés a kivétel.

Amibõl is következik, hogy a radikális liberális állásponttal szemben mégis szükség van egyes esetekben állami beavatkozásra, annak elõsegítésére, hogy a gazdaság egyensúlya mielõbb helyre álljon, illetve mielõbb megközelítse ezt az egyensúlyt.

Nézetem szerint elsõsorban öt területen van szükség állami beavatkozásra: az infrastruktúra valamint az oktatás fejlesztésében, a környezet védelemben, a társadalmi szolidaritás kialakításában , megõrzésében és nem utolsó sorban - legalábbis itt Kelet- Európában az emberi jogok érvényre juttatásában.

Némileg leegyszerûsítve a felvázolandó folyamatokat. a XIX, és a XX, században még úgy tûnt, hogy a technikai, társadalmi fejlõdés egyenes vonalúan töretlen, Csak a XIX. század eleje felé derült ki, hogy a társadalmi célok és a spontán piaci fejlõdés összhangja nem biztositott. Vagyis nem beszélhetünk többé egyenes vonalú fejlõdésrõl, ahogy azt a libertáriánus elmélet ideológusai elképzelik.

Az állampolgárok jogos igénye a szociális biztonság, hogy legyen munkájuk, megfelelõ keresetük, nyugdíjuk, egészségbiztosításuk, hogy gyerekeiket tanítathassák. Nyugaton a jóléti állam vállalta ezeknek az igényeknek a kielégítését. Csakhogy az állami gondoskodás nagyon is adóigényes. Kérdéses viszont , hogy a magas adóterhek mennyiben mennek a nemzetgazdaság fejlesztésének a rovására. A jóléti állam egyik legkifejlettebb formájában Svédországban valósult meg. Idõvel azonban kiderült, hogy a nagy adóterhek miatt a svéd vállalkozások nem kis része külföldre menekült, , dolgozóik meg munka nélkül maradtak. Másutt is hasonló folyamatok játszódtak le, ami végül is elindította a jóléti állam részleges felszámolását. Ezt tette Thatcher asszony konzervatív kormánya is, amikor a nemzetgazdaság fejlesztése érdekében radikálisan csökkentette a jóléti kiadásokat, bezáratta vagy eladta a ráfizetést termelõ állami gyárakat, vállalatokat. Ez a restriktív politika természetszerûleg elégedetlenséget vált ki, és a szélsõjobbot erõsíti, Auisztriában Haideréket, Franciaországban Le Pen mozgalmát, olyan erõkét, akik demagóg, populista szólamokkal, nem is eredmény nélkül törekszenek választói bázisuk kiszélesítésére.

Nyilvánvalóan kell az állami beavatkozás, csak éppen nem könnyû eltalálni, mi a helyes mérték, mennyi állam kell, És persze az sem tagadható, hogy az állam is tévedhet, rossz döntéseket hozhat.

Nézetem szerint a liberális pártoknak a trial and error - a próbálkozás és tévedés kockázatát vállalva kell támogatnia a helyes mértéket keresõ törekvéseket.

A konzervatív pártok a növekedés pártján állva az adócsökkentés hívei, míg a szociáldemokraták magas adók kivetésével a szociális kiadások növelését szorgalmazzák. Azonban nem idegen e két gyakorlatban sikeres párt vezetõ politikusaitól, hogy meggyõzõ erejük növelése érdekében gazdaságilag megalapozatlan populista érveket hangsúlyozzanak A liberális pártok viszont középen állva a helyes mértéket keresik. miközben annak a veszélynek teszik ki magukat, hogy választói bázisuk szúkül,

A liberális pártok csökkenõ népszerûségének talán ez a fõoka . Nézetem szerint ugyanis az okos, trial and error álláspont nem igazán népszerû a nagy tömegek elõtt. Ezért úgy vélem, hogy a liberális pártok visszaszorulása nem egyes ügyetlen akciók következménye, hanem a föntiekben jellemzett tendenciák hatása. Ez a diagnózis természetszerûleg az SZDSZ-re is vonatkozik. ahol a helyzetet még az is rontja. hogy a párt fontos vezetõi a visszaesés mélyebb okainak feltárása helyett gyakran egyesek vélt vagy valós ügyetlenségeit teszik bírálatuk fõ témájává.

A magyar helyzetnek speciális vonásai is vannak. Fejtõ Ferencnek biztos igaza van, a magyar liberális pártnak is meg kell küzdenie azzal, hogy a konkurenciát jelentõ két párt, a szociáldemokraták és a konzervatív jobboldal is liberális alapon áll, õk is a piacgazdaság, a parlamenti demokrácia hívei. A 98-as verség után Juhász Pál szocialista képviselõ azzal vígasztalt bennünket, hogy ha a párt nem is, eszméink diadalmaskodtak.

Kétségtelen, mi vagyunk az a párt, amely fenntartás nélkül, következetesen vállalja az 1989-ben bekövetkezett fordulatot. Igaz, akkor azt hittük, hogy a Rákosi és a Kádár világ bukása után, a rendszerváltás közvetlenül nagy gazdasági fellendülést fog hozni, Én már akkor sem voltam ennyire optimista, de ilyen méretû életszínvonal zuhanást én sem képzeltem. Igen sajnálatos, hogy az ország lakóssága tíz évvel a rendszerváltozás után átlagban még mindig nem érte el azt az életszínvonalat, amit a Kádár éra biztosított számára. Az átlagnál szegényebb rétegek meg jóval rosszabbul élnek, mint korábban. A helyzet ellentmondásosságát jellemzi, hogy Ferge Zsuzsa szociológus éppen azt hányta Kádárék szemére, hogy szociális juttatások dolgában mennyire elmaradtunk a kapitalista Nyugat mögött. Igaz, Kornai már akkor figyelmeztetett, hogy az ország gazdasági teljesítõ képessége már a meglevõ juttatásokat sem képes fedezni.

Közben sok minden történt, amire nem számítottunk, Nem számítottunk a nyugati szovjetológusokkal együtt a Szovjetunió , a szovjet rendszer kártyavárszerû összeomlására. Már pedig a magyar export jelentõs része a szocialista országokba, mindenekelõtt a Szovjetunióba irányult. Az új helyzetben az iparcikkek és mezõgazdasági termékek nagy része gyakorlatilag eladhatatlanná vált, az azokat termelõ üzemek nem kis része csõdbe ment, dolgozóik munka nélkül maradtak. Megszûnt egyik korábban számottevõ jövedelmi forrásunk, a szovjet nyersanyagok és ezen belül elsõsorban az olajtermékek nyugati reexportja, amikor rubelen vett árut tudtunk haszonnal nyugati valutára konvertálni. Csak kis mértékben tudtuk kihasználni azt az elõnyünket, hogy a Kádár idõk vége felé már jelentõs lépéseket tettünk a piacgazdaság kialakítása irányában. Nem hallgathatunk arról sem, hogy a romló gazdasági nehézségek közepette Kádárék nagyrészt az életszínvonal fenntartása érdekében nagy nyugati kölcsönöket vettek fel, amelyeknek a terhei is egyre jobban nyomasztották a nemzetgazdaságot. A privatizáció során sok magyar nagyvállalat a multinacionális cégek kezébe került, ami kétségtelenül segítette a hazai gazdaság talpráállását, de ugyanakkor a társadalmi ellenállást is kiváltott. A mai helyzetre jellemzõ, hogy a gazdasági növekedést elsõsorban a beáramló nyugati tõke. a multinacionális cégek tevékenysége biztosítja, miközben a privatizáció során magyar kézbe került vállalatok nem kis része vergõdik, ugyanakkor a tulajdonosok - akár tõkéik felélésének az árán is - elsõsorban arra törekszenek, hogy minél jobban éljenek. Az új gazdasági berendezkedés kirívó gazdasági különbségeket eredményezett. Az az új elit egy része nem a protestáns etika szellemében él és dolgozik, nem eléggé önmegtartóztató, nem törekszik arra, hogy jövedelmének minél nagyobb részét vállalatainak, üzleteinek fejlesztésére fordítsa, hanem inkább villákat épít és szabadságát Thaiföldön luxusszállókban óhajtja tölteni. Ez pedig érthetõen ugyancsak társadalmi feszültségeket szül. A feltámadt indulatokat a jobboldal antiliberális demagógiája elsõsorban ellenünk fordítja.

Az elsõ választások idején nem sok hiányzott ahhoz, hogy az akkori liberális Fidesszel többséget szerezzünk a parlamentben. Ehhez képest valóban nagy hanyatlás, hogy az SZDSZ egyedül maradt liberális pártként a magyar közéletben, és ez a párt a közvélemény-kutatásokban a parlamentbe jutás küszöbére esett vissza. Elsõsorban ránk ütött vissza a Bokros csomag restrikciós intézkedéseinek az ódiuma még annak ellenére is, hogy Bokros az MSZP embere volt.

A nehézségeket evvel párhuzamosan növeli, hogy sem a szocialisták, sem a liberálisok nem tudnak megbirkózni a jobboldal a rendszerváltás kedvezõtlen hatásait kihasználó. sokak számára ígéretes, de alapjában káros, gátlástalan nacionalizmusával, klerikális propagandájával.

MIHÁLYI: Az SZDSZ radikális antinacionalizmusa azzal a következménnyel járt, hogy a jobboldal nem eredménytelenül hazafiatlansággal vádolhatja a pártot. A szélsõjobb azt terjeszti, hogy az SZDSZ nem magyar párt.

Holott kézenfekvõ lenne sokkal erõteljesebben hivatkozni a negyvennyolcas hagyományokra, a reformkori õsökre, Kossuthra, Petõfire és persze a második reform nemzedékre is, Ady, Kunfi, Szabó Ervin, Károlyi Mihály szellemi örökségére.

TARDOS: Erre már Hanák Péter (néhány éve elhunyt történész, a monarchia korszakának neves kutatója -MG.) is figyelmeztetett bennünket. Igaza is volt, csakhogy nem is egyértelmü ez az örökség. Sokak példáját említem, akik ugyan élharcosai voltak az országmodernizálásának, de eszükbe sem jutott, hogy síkra szálljanak a nemesi elõjogok, kiváltságok eltörléséért. Még sem felejthetõ el, hogy a szabadságharc hõseinek zöme a magyar szupremácia érvényesítését fontosabbnak tartották, mint az általános modernizációt és az emberi jogok érvényesülését.

MIHÁLYI: Gondolom, arra kellene hivatkozni, ami gondolkodásukban, munkálkodásukban, hõsi harcaikban ma is érvényes.

Sajátos paradoxon, hogy a hazai pártok közt a ti szellemi holdudvarotokban található a legtöbb kiváló gondolkodó, filozófus, közgazdász, író, mûvész és még sem tudtok élni ezeknek a támogatásával.

TARDOS. Ezek viszont nem egyszer erõsen vitatható nézeteket hangoztatnak. Itt van például Tamás Gáspár Miklós. Valóban rendkívül felkészült filozófus, bravúrosan forgatja tollát, de hát te is láthatod, miket beszél.

MIHÁLYI: Most éppen valamiféle antiglobális anarchizmust képvisel.

TARDOS: De hivatkozhatok más kollégára is, aki egyes SZDSZ funkcionárusok - mint már említettem - a párt vélt vagy valós ügyetlenségét éles és ideológikus támadásra használták fel.

Nem egyértelmûen örültem Kis János legújabb tanulmányának sem. Bármennyire kívánatos lenne a pozitív diszkrimináció bevezetése a romák védelmében, vagy az abortusz szabadságának fenntartása, az eutanáziához való jog kimondása - nézetem szerint tudni kell, és világosan meg kell fogalmazni, hogy nem ezek a magyar politika, a magyar gazdaság polgárokat leginkább foglalkoztató, legfontosabb kérdései.

Azonban visszatérve arra, amit mondtam, a magyar liberális párt mai gondjai nem elsõsorban személyeken múlnak. Bárki is vezeti a pártot, nehéz elmozdítania arról a küszöbrõl, ahová a történelmi helyzet leszorítja. A liberális mozgalomtól való elpártolás tömeges jelensége annak a következménye, hogy a prokapitalista liberális demokrácia gondolatának mi vagyunk a legkövetkezetesebb hívei. Ugyanakkor az állampolgár, aki az utolsó tíz év negatív tapasztalatainak hatása alatt nem képes a mai nehézségek, gondok komplexitásának átgondolására, elsõsorban bennünket okol életszínvonalának csökkenéséért, a folyamatos létbizonytalanságért.

Fejtõ Ferencnek persze igaza van, nekünk ebben a nehéz helyzetben is meg kell találnunk a tömegekre ható politizálás lehetõségét. Még abban is egyetértek vele, - és az SZDSZ el is fogadta javaslatát, - hogy a korrupció elleni harcot kell az elõtérbe állítani, Mint tapasztalható, ezt meg is tesszük.

Kidolgoztuk a 2001 -re szóló programot, a korszakváltás forgatókönyvét, ami - nézetem szerint - kitûnõ munka. Különösen Magyar Bálint bevezetõjét tekintem meggyõzõ, hatásos írásnak. Azonban tagadhatatlan, hogy még nem tudtunk kellõen intenzív párbeszédet kialakítani a társadalommal, egyes meghatározó személyekkel, hogy velük együtt dolgozhassunk az ország felemelkedésén.

Mihályi Gábor