Király Nina

Színházi március idusa Lengyelországban

Lengyelország térképén alig van olyan nagyobb város, amely ne rendezne valamilyen színházi fesztivált. Az idei kulturális rendezvények naptárában, amelyet az újonnan létrehozott Adam Mickiewicz Intézet adott ki, 16 országos és nemzetközi fesztivál szerepel topográfiailag az ország egész területére kiterjedően. A fesztiválok nem csak regionálisan, de műfajilag is nagyon árnyaltan különböznek egymástól. Az idén már 27-ik opolei lengyel klasszikus műveket bemutató fesztivál és a 27-ik krakkói Reminiszcenciák - az alternatív színházak szemléje - mellett vannak egészen fiatal fesztiválok is. Ilyen, pl. a krakkói Misztériumok, beavatási rituálék elnevezésű nemzetközi fesztivál, amelyet harmadszorra rendeznek a Magyarországon is ismertté vált gardzienicei színház kezdeményezésére. Az előzőnek Richard Schechner volt a díszvendége. Ebben az évben a workshopot Ernesto Savon vezeti majd, az előadóművészek közül pedig Noirin Ni Riain-t - az ír archaikus dalok tolmácsolóját - hívták meg. A kaliszi színészi fesztivál, a Gombrowicz műveinek szentelt fesztivál Radomban, az immár a huszadik kiadását megért Utcai Színházak Nemzetközi találkozója Jelenia Górában és sorolhatnánk tovább - ezen rendezvények sokaságában is külön helyet vívott ki magának a katowicei "Rendezői interpretációk" elnevezésű fesztivál. Ebben az évben a március 1 - 7 között ötödszörre megtartott fesztiválon továbbra is érvényesült az a koncepció, mely szerint a televíziós színházi produkciók együtt szerepelnek a színházi előadásokkal. A fesztivált Kazimierz Kutz, a híres filmrendező hozta létre, aki maga is több TV színházi előadás rendezőjeként vált ismertté. A 70-es évek közepén, a lengyel színház virágkorának tartott időszakban 150 TV színházi produkció készült évente, ezért a lengyel kritikában sokszor találkozhatunk olyan megállapítással, hogy a TV-színházat a lengyelek fedezték fel. Minden hétfőn, amikor a színházakban nem játszották, szinte fél ország foglalt helyet saját otthonaikban a TV képernyők előtt, hogy találkozzon kedvenc színészeivel, rendezőivel, drámaíróival. A bevezetőt, az előadások elemzését a legismertebb szinikritikusok tartották, s ezek az interpretációk most azon kritikusok szerzői kiadásait vagy szakmai antológiait gazdagítják. Jómagam is figyelemmel követtem ezeket a műsorokat, és most utólag azt gondolom, hogy a lengyel színház nemzetközileg is elismert "nagyhatalmi" pozíciójához lényegesen hozzájárult ez a "felvilágosítói" program. Ízlést és érzékenységet csíszolt, művészi értékrendet teremtett az ideológiával átitatott korszakban. Még tíz évvel ezelőtt is a lengyel TV legyártotta a korábban említett százötven előadást, jelenleg ez a szám 24-re zsugorodott, és figyelembe véve a nehéz gazdasági helyzetet, további csökkenésre lehet számítani. A szerény anyagi keretek azt eredményezték, hogy a nagy, komoly repertoár helyett kevésszereplős, pszichológiai előadások kerültek előtérbe, és ahogy azt Kazimierz Kutz ironikusan megjegyezte - talán elérkezhet az a pillanat, amikor egy komolyabb produkció csak úgy valósulhat meg, ha az ambiciózus rendező saját bankcsekket is csatol hozzá.

A katowicei fesztivál szabályzata szerint a résztvevő rendező debütálása nem lehet 15 évnél korábbi. A keret - a kezdő és a záró előadás - két nagymester előadása szokott lenni. Ezáltal a fesztiválon belül nyomon lehet követni a generációk és a hagyományok folytonosságát, és a két műfaj - a TV és a színház egymás közötti átjárhatóságát. A zsűri nem a tagok szavazatainak az összesítése alapján dönt, hanem egyénileg, ami felelősségteljes és elkötelezettséggel járó döntés. Minden zsűri tag "rendelkezik" egy valódi pénzes zsákkal (10. 000 zloty~ 2. 500 US dollár), amelyet az általa legjobbnak ítélt rendezőnek ad át a nyilvánosság előtt elhangzó indoklása mellett. Az a rendező, aki a legtöbb zsákot szedi össze, kapja Konrad Swinarski Díját - "Laur Konrada". (Swinarski Katowicében született, az anya sziléziai német volt, ide került az archívuma, ezért indokolt a katowicei Swinarski díj.. 1975-ban a tragikusan elhunyt Konrad Swinarski Jerzy Grotowski és Jerzy Jarocki mellet, a lengyel színház legjelentősebb alkotóinak egyike. A német színészekkel készített Tarelkin halála, a krakkói Teatr Stary Mickiewicz és Wyspianski előadásai, valamint a berlini, Majakovszkij szövege alapján készült Poloska c. előadása a 20. századi európai színháztörténetének a legjobb "100" közé sorolhatóak).

Ebben az évben a legjobb előadás díját egy TV-előadás rendezője - Wojtek Smarzowski - kapta a Gyógykezelés (Kuracja) c. produkcióért. A forgatókönyv sajátos módon utal Csehov 6.számú kórterem c. elbeszélésére. Majer, a fiatal ambiciózus pszichiáter, ahhoz, hogy jobban megismerje a skizofrén betegek világát, önkéntesen bezáratja magát három hónapra egy pszichiátriai klinikába. Tervéről csak két embernek van tudomása: a klinika vezetőjének és a főorvosnak. Mivel pontosan tudja a betegség lefolyásának a tüneteit, átkerül a megfigyelői stádium után a zárt osztályra. Arra, hogy szimulálja a betegséget, a betegek rájönnek, de az orvosok betegnek hiszik. A szituáció hirtelen megváltozik: a főnök külföldre utazik, a főorvos meghal, és így senki sem tudja, hogy ő nem beteg. Ő viszont idegileg nem bírja, többször fellázad a bánásmód ellen, de viselkedése csupán erős nyugtatók adagolását váltja ki kezelőiből. Nincs menekvés, és rövid időn belül valóban beteg lesz. A film törékeny, láthatatlan határon mozog a normális és abnormális között, ezért sok komikum is van benne, annak ellenére, hogy tragédiával végződik.

A másik két díjat két műfajilag egymástól teljesen eltérő előadás kapta. Osztrovszkij Farkasok és bárányok c. polgári drámáját Andrzej Bubien rendezte, aki a varsói polonisztika után, 1993-ban a pétervári Szín- és Filmművészeti iskolán végzett Tovsztonogov osztályában. Jelenleg a toruni prózai színház művészeti igazgatójaként, tanárának - Tovsztonogovnak - elvét vallja, hogy a színpadi előadás meg kell hogy érintse érzelmileg a nézőt (elég, ha a híres Ló történetére gondolunk), és hogy a rendezőnek az első tíz évében nagyon sokat kell dolgoznia, hogy még fiatalon alakítsa ki saját poétikáját. Bámulatra méltó még csak a szerzők felsorolása is, akiknek a műveit Andrzej Bubien színpadra állította: Kafka, Dorst, Beckett, Rózewicz, Witkacy, Sophoklész, Jarry. Csehov, Shakespeare, Moliere, Fredro, Albee. Osztrovszkij darabjai Lengyelországban utoljára a 60-as években kerültek bemutatásra, főleg az orosz és szovjet darabok fesztiválján, de kedveltek voltak a nagy színészi alakítások révén. Most újra kezd divatba jönni, hiszen a darabjai a francia "piece bien fait" technikájának köszönhetően rendkívül jó karakter szerepeket kínálnak a színészeknek. A Mejerhold évforduló - amelyet főleg Franciaországban (Arianne Mnouchkine színházában megrendezett szimpózium, biomechanikai workshopok, az előadások rekonstrukciói) és Oroszországban (Valerij Fokin vezette új Mejerhold Központban szervezett megemlékezések sora) széles körben megünnepeltek - Osztrovszkij Erdő c. előadásának legendáját Mejerhold eredeti olvasatában is felelevenítette.

Andrzej Bubien előadásában semmi sem maradt az orosz "epikus" színpadi stílusból. A dialógusok gyors tempója, a könnyed, koreográfiailag tökéletesen megkomponált mozgás, a táncritmusban és lépésben előadott jelenetek, az egységes stílusban kivitelezett jelmezek, áttetsző díszletkonstrukció a forgószínpadon - mindez már régen nem tapasztalt élményt sugaroz a néző felé. A színészi alakítások játékossága, a hagyományos színház iránt tanúsított iróniája nem tompította el azt az előadásban rejlő kegyetlen mindennapi élet-halál harcot, pénzéhséget, álszentséget, amelyek a mai társadalmi viszonyokra is oly jellemzőek, és talán vidéken még leplezetlenebb formában jelennek meg, rímelve az Osztrovszkij darab konfliktusaira.

A másik díjazott előadás azért is érdekes, mert a forgatókönyvét több egyfelvonásosból készítette a rendező, még pedig olyan szerzőtől, aki az utolsó pár év nagy felfedezettje a lengyel drámaírásnak. Ingmar Villqist - a skandináv hangzású álnév mögött egy lengyel művészettörténész rejtőzik - darabjait szerte az országban játsszák, sőt, bár kisebb sikerrel, ő maga is színre lépett rendezőként. Lukasz Kos, fiatal rendező (aki teatrológiát végzett Varsóban, rendezői szakot Krakkóban, film kurzust Andrzej Wajdánál, és ösztöndíjas volt a prágai DAMU-ban), az Oxigénnélküliek (Beztlenowce) c. előadásban funkcionális, filmszerű díszletek között egy modern, de nem modoros és exhibicionista collage-t kreált öt emberpár életéből. Házasulandó fiatal emberek, két homoszexuális egy adoptált kisgyerekkel, egy házaspár elképzelt, fantom gyerekkel, a haldokló AIDS-es fiú és a szülei - olyan intellektuális, érzelmi problémákkal kénytelenek megküzdeni, amelyek túlsúlyban vannak a kortárs német, angol drámákban megjelenített társadalmi, erkölcsi, szociális problémákkal szemben.(Mayerburg, Ravenhill). A lodzi Teatr Nowy (Új Színház) színészei naturalizmus, rájátszás és kegyetlenség nélkül teremtik meg az egzisztenciális félelemre és magányosságra ítélt emberek sorsát.

A katowicei fesztiválon korábban díjazott rendezők között, ma már nemcsak a lengyel színházi életben, hanem nemzetközileg is elismert rendezők vannak: Anna Augustynowicz, Grzegorz Jarzyna pl. új színpadi formát teremtettek, a színésszel való munkájuk magas fokú professzionalizmusra vall. Anna Augustynowicz, aki ez alkalommal zsűri tag volt, kérdésemre, hogyan dolgozik a színészeivel azt válaszolta, hogy "csak miután kialakul a "belső pszichológiai tér" a színészek között a színpadon, kezdődhet a második stádium, vagyis annak a külső megfelelő térnek megkomponálása, amit ui. a színházban szcenográfiának neveznek. "Hiszen a legfontosabb az, ami a színpadon az élő emberek között történik".

Varsóban, március 12, és 13-án viszont a Mestert ünnepelték. Józef Szajna 80. születésnapja alkalmából a királyi Várban kezdetét vette az idei évre tervezett jubileumi rendezvények sorozata. Szajna a lengyel színház nagy reformátorai közé tartozik: 1962-ban Grotowskival együtt alkotta meg a híres Akropolis c. előadást, amelyben Wyspianski azonos című drámájának bibliai jeleneteit ötvözte a saját életrajzi tapasztalatával, a holocaustot túlélő ember sorsával. Szajna 17 évesen került koncentrációs táborba, kétszer próbált megszökni, kétszer ítélték halálra. Világot bejárt előadását - a Replikát - Magyarországon is nagy sikerrel mutatták be 1975-ben, az Ernst Múzeumban.

A Replika első verziója Svédországban született a Reminiszcenciák c. installációból, az első előadásra az edinburghi fesztiválon került sor a Demarco Galériában, két angol színész részvételével (Traverse Theatre színészei). Ezen a fesztiválon mutatták be egyébként első ízben Tadeusz Kantor A Szépek és Bestiák c. happeningjét is. Csak 1973-ban mutatták beVarsóban Szajna Replika IV. lengyel variánsát, 1986-ban Tel-Avivban az utolsót, Replika.VII. Miközben Szajna az emberiség Apokalipszisét jelenítette meg Replikájában, párhuzamosan megalkotta azokat az előadásokat, amelyekben a nagy világalkotók egyéni tragikus sorsait ábrázolta: Dante, Witkacy, Majakovszkij, Cervantes. Érdekes, hogy körül-belül ezekben az években Jean-Louis Barrault szintén egy nagy művész-portré sorozatot hoz létre: Rabelais, Jarry sur la Butte, Im-ígyen szóla Zarathustra, Patrice Chereau - Toller c. előadását, Jurij Ljubimov Majakovszkij és Puskin szövegei alapján alkot a szerzői színházat. Olyan előadások voltak ezek, ahol a verbalitás, a fény, a vizualitás, a színpadi gesztus- és mozgásrendszer egy szerves egységgé olvadtak össze, ami Szajna esetében "a vizuális narráció színháza" -ként szoktak emlegetni. Március 13-án, Szajna születésnapján erről tanácskoztak a Szajna művészet méltatói a varsói Kortárs Művészetek Központjában (Centrum Sztuki Wspólczesnej). A szimpózium: Szajna művészete - motívumai és kontextusai címmel még mindig tudott újat mondani ahhoz képest, ami Szajna nemrégen kiadott albumában jelent meg. A manöken szerepéről Kantor és Szajna előadásaiban a bábművészet történeti kontextusában, Szajna és Grotowski kapcsolatáról, Szajna festészetéről és színházi plasztikájáról a posztmodern művészeti irányzatok tükrében szóltak az előadások. (Egyébként az említett album - Józef Szajna világa - két verzióban jelent meg - angol és lengyel nyelven). Meglepő volt, hogy mennyi fiatal jelent meg a Művésszel való találkozáson és a róla készült filmek vetítésen. Azonban kétségtelen, hogy éppen Kantor, Grotowski, Szajna teremtették meg a 20. századi lengyel színház legendáját. Brook és Bergman mellett Szajna még mindig aktív és megújulásra képes alkotó. Az utolsó években is színházi rendezései, kiállításai- Spanyolországban, Törökországban, Egyiptomban és más országokban - foglalják le. Szajna, Peter Brookhoz hasonlóan, aki 1971-ben alakította Párizsban a Színházi Kutatások Nemzetközi Központját (CICT) ugyan ebben az évben hozta létre Varsóban a Stúdió színházat, amely nem csak kísérleti színpad volt, hanem a kortárs művészetek galériája, rendezők és színészek műhelye, alternatív akadémiája. Akkoriban ez volt az első ilyen típusú intézmény, amelynek Szajna 1982-ig igazgatója volt, és csak a politikai események következtében mondott le. Azóta sem kötődik semmilyen intézményes formához. Szülővárosában - Rzeszówban, ahonnan Grotowski is származik, a művész gyűjteményéből létrejött Józef Szajna Galériája.

A két márciusi színházi esemény a félévszázados lengyel színháztörténetet elevenítette meg.