Hatszor olvasta föl nekem a Beszélgetések első oldalait
És mindig ugyanazoknál a fordulatoknál sírta el magát;
lázasan ivott rá a gyógyszerre, aranyló rizlingködben élt
a csillagok áramtól vibráló drótkeritése közt,
mintha teremtő istenét Fjodor Mihajlovicsnak hívnák,
És ő lenne, fél lábán zoknival, a Félkegyelméje...
Ki tehetett volna Érte bármit is?
A hatvanas években együtt kiborultunk, Zoro és Huru:
megbénított sistergő verssora, a kazánból kicsapó gőz,
de démonian ártatlan, kiscserkész lénye is;
Én táncoltam a nőkkel, ő megbabonázta őket,
aztán megrémült és üzent nekik, hogy belázasodott.
A hős egy marék hó, hát lavinaként mennydörög a mélybe,
nem tartja föl sem a verses zsindelytető, sem a hit vasbetonfala.