A Piac tér. Székesfehérvár legforgalmasabb helye. Területén és közvetlen közelében található az autóbusz-pályaudvar, a piac, lakótelepek és a városközpont is. A megyeszékhely közvéleményét leginkább az autóbusz-állomás közbiztonsága foglalkoztatja. Mi, a székesfehérvári József Attila Szabad Szellemi Műhely elnevezésű önképzőkör tagjai vagyunk. Mivel kollégiumban lakunk, hazautazáskor gyakran vesszük igénybe a Volán Rt. járműveit, így alkalmunk nyílt bepillantást nyerni az állomás belügyeibe, életébe. Érdeklődésünket számos újságcikk megjelenése is fokozta. Íme a legutóbbi:

Zsebesnek áll a világ?

"A fehérvári Piac tér sokak visszatérő rémálma. Főleg a buszpályaudvar, ahol rendszeresen hangosbemondón figyelmeztetik a zsebtolvajokra polgártársainkat. Hosszú buszjáratokon csak két város határában lehet olyan szerencsénk, hogy a "pilóta" érkezés előtt tárcánk védelmére hívja fel figyelmünket. Az egyik Szeged, a másik Székesfehérvár.
Nem ilyen vészes a helyzet valójában – állítja Bozor József, Fehérvár rendőrkapitánya. A Piac téren nincs zsebtolvajlás, csak csoportosulás. A piacnapokon a fokozott rendőri jelenlét eredményes: tavaly az egész városban húszas nagyságrendben követtek csak el zsebtolvajlást - állítja. Hitetlenkedő kérdésünkre a bűncselekmény látenciáját alacsonyra becsülte, s az ismertté vált esetekhez hasonló nagyságrendben gondolta csak a földerítetlen ügyek számát.
Nagyobb a gond a gyufázókkal, akiket a köznyelv csak speciális "itt a piros, hol a piros" nevű játékukról ismer. A kapitány szerint a zsebelésből megélni nem lehet, de a gyufázásból egy darabig igen jól.
A megoldás ebben az esetben az önkormányzatok kezében van. A vigéceket három szabálysértési eljárás után tiltott szerencsejátékért jelenthetik fel az ügyészségen. Az ítélkezési gyakorlat még nem kiforrott e cselekményekkel kapcsolatban, de a bírságok már a 20 ezer forintot közelítik. Legnagyobb baj, azon kívül, hogy a polgárok leállnak a pénztárcájukra vadászókkal, hogy bejelenteni is restek a zsebtolvajokat és a gyufázókat. Az áldozatok többsége ittas vagy idős ember. A közhiedelemmel ellentétben, bár a Piac téren levő gombánál – a kis talponállót hívják így – főleg ők csoportosulnak, a lopások többségét nem ők követik el – hangoztatja évtizedek tapasztalataival a kapitány. ?…?
Lapunk pár szakmabelit is megkeresett. József, aki nem valami televíziós vetélkedő résztvevője, pár éve még a Sár utcában lakott, ma saját lakásában él. A fiatalember a szakma néhány fogását szívesen mondta el. Eszerint a zsebesek mindig legalább párban járnak, figyelővel dolgoznak. A tárca egy pillanat alatt a másiknál van. A nyúló, aki valójában "szerez", sokszor törülközőt, pólót vagy újságot terít egyik kezére. Miközben dolgozik, társa "takar". A profik –mondja – soha nem otthon dolgoznak, ezért a fehérváriakat is csak ritkán látni a városban. Eleinte taxival vagy bérelt magánautóval jártak vidékre, ma azonban többnyire saját autóval járnak." (Fejér Megyei Hírlap, 1998. Július 3. péntek)

Buszunk két másik jármű mellett elhaladva végre üres helyet talál. Az ajtók nyílnak, végállomás: Székesfehérvár. Kilépünk a "friss" levegőre, majd elénk tárul a szocialista realista építészet helyi remeke. A leginkább kifordított esernyőkre emlékeztető épületre ráférne a felújítás. Benzingőztől elszíneződött falak, mosatlannak tűnő ablakok, gusztustalan, ragadós padok, motorzaj, szmogbűz és rohanó emberek. Nem egy megkapó látvány!
    A váróterembe lépve tekintetünk egy nagy táblára téved: a pályaudvar házirendje. Akaratlanul is olvasgatni kezdjük:

ALBA VOLÁN RT. AUTÓBUSZ-PÁLYAUDVAR VÁRÓTERMÉNEK
ÉS PERONSZAKASZÁNAK RENDJE
?…?
4. A váróteremben csak konkrét utazási szándékkal, érvényes utazási bérlettel, jeggyel, továbbá bérletet, utazási jegyet, vagy egyéb cikket vásárlók tartózkodhatnak, kizárólag a vásárlás, vagy az induló, érkező, illetve csatlakozó autóbusz indulásának időtartamáig.
A váróterem peron részén is (utazási induló, érkező állomásokat is) elsősorban csak utazási célokra lehet igénybe venni.
5. A váróteremben (peronszakaszon) szigorúan tilos:
- akadályozni, zavarni az utazóközönség jegyvásárlását, pénztárosok, forgalmi dolgozók és a takarító személyzet dolgát
 - akadályozni az utasforgalmat
 - szemetelni, zajongani, kiabálni, énekelni
 - a berendezéseket, padokat, bútorokat rongálni, eredeti helyéről elmozdítani
 - szeszesitalt fogyasztani, vagy ittas állapotban ott tartózkodni
 - kártyázni, vagy más tiltott szerencsejátékot játszani
- olyan tárgyat és kutyát bevinni a váróterembe, amely zavarja az utasok közlekedését, nyugalmát
 - az utasok biztonságérzetét, vagy vásárlási szándékát megzavarni, és félelmet kelteni

AKI EZEN RENDELETET NEM TARTJA BE, KÖTELES FELSZÓLÍTÁSRA A VÁRÓTERMET, ILLETVE A PERONSZAKASZT ELHAGYNI.
KÖSZÖNJÜK A TISZTELT UTAZÓKÖZÖNSÉG MEGÉRTÉSÉT!
        Alba Volán Rt.

Miközben elmélyülten szemezgetünk a házirend pontjaiból, hangos kiabálásra leszünk figyelmesek. Diktafonunkat „véletlenül” bekapcsolva lépünk közelebb az esethez. (A következő oldalak szalonképtelenségéért és nehéz érthetőségéért elnézésüket kérjük, de a helyzet érzékeltetése érdekében nem fogalmazhattuk át a párbeszédeket.) A társalgás egy rendész és egy asszony között folyik, melynek mi csak a végére érkezünk:
- Hiába panaszkodik az ember akárkinek! - üvölti a hölgy. - Nem vagyok én se k*rva, se marha, kikérem magamnak! Engem nevező’ te …-nek - szavai szinte az érthetetlenségig torzulnak. (Talán az italtól?) - Meg mindent csinálló’?
Az őr még higgadtan felel: "Ne kiabáljon!"
- Ne?! Én magát nem kérdeztem! Én nem magához beszéltem, én a lopásró’ beszéltem!
Az őr most már idegesen:
- Takarodjon el innét! Nagyon gyorsan takarodjon el! - üvölti. A választ nem hallani, majd:
- Az isten b*ssza meg, egy szavamba kerül és… két percen belül elvitetem.
- Engem ne bántson, én nem bántottam senkit. - próbálja a hölgy menteni a menthetőt. - Ilyenér’ akar engem bántani? A mai világba’? Az egyik ember… abb, mint a másik!
Egy ideig egyszerre beszélnek, és a hölgy a hangosabb. Hamisíthatatlan akcentusával ad tanácsot a rend emberének:
 - Hívja ide a rendőrt, aztá’ majd beszé’getünk! - a társalgás itt megszakad, a hölgy távozik, azonban mi nem hagyhatjuk ennyiben a dolgot. Diktafonunkat a táska mélyére rejtve, s papírt, ceruzát ragadva közelítjük meg az egyik "tűzközelben" lévő harmincöt körüli roma férfit:
- Elnézést, uram, megmondaná, mi történt az imént?
- Én nem nyilatkozom - próbál lerázni minket, s már lépne tovább, de mi hajthatatlanok vagyunk.
- Gyakran történik ilyesmi?
- Milyesmi? Nem történt itt semmi! Ez a nő az elmeosztályról jött. Dilis. Nincs itt semmiféle probléma. Én nem beszélek, de talán ő. - s rámutat egy hasonló korú férfira, aki éppen most lép mellénk.
- Nincs itt semmi probléma. – erősködik ő is - Tavaly volt, de már nincs.
- Mi változott azóta? - s ekkor kezdünk csak eszmélni: lassan tíz-tizenöt hasonló úr áll minket körül. Kicsit kivégzési hangulat lesz úrrá rajtunk, de legyűrjük.
- Az egyetlen baj, hogy cigányellenesek a rendőrök. - világosít fel az egyikük. Az iménti rendésznek feltűnhetett a csoportosulás, mert közénk lépett. Ő is segítőkésznek bizonyult, hisz miután megtudta, mi járatban vagyunk, válaszol a kíváncsiskodásunkra:
- Én rendészi feladatokat látok el. Rend és fegyelem fenntartása.
- Milyen jogai vannak egy rendésznek?
- Verekedésnél akár fegyvert is használhatok - s az oldalán lógó pisztolytáskára mutat.
- Ez riasztó, vagy éles fegyver?
- Erre nem adhatok választ.
Innentől kezdve kérdezni sem nagyon kell. A beszélgetés folyik magától.
- A rendőrök visszatartanak minket a munkában! - mondja valaki a tömegből.
- Ez miben nyilvánul meg?
- Hogy miben? Eszünk vagy nem.
- Az ő kereseti forrásuk az itt átutazók értéktárgyai - mondja az egyenruhás.
- Ha lenne munka, dolgoznék. Nemrég' voltam segédmunkás, de kevés volt a pénz.
- Körülbelül mekkora kiadásai vannak egy hónapban?
- Családos ember vagyok. A cigi, kaja, gyerek… kb. negyvenezer havonta.
- A feleségemet megbüntették tízezer forintra, mert „tiszteletlenül beszélt a rendőrökkel”! - szól közbe egy úr. - csak a cigányokat igazoltatják. Közülünk nem mindenki lop, s magyar is van, aki lop! Az albacomposok is lopnak. Csak azok milliókat. Sőt, a rendőrök is!
- Csütörtökönként elmennek a munkáltatókhoz, de nem vállalnak el semmilyen munkát - említi meg a biztonsági őr.
Majd új arc, egy 20 év fölötti nő mosolyogva mondja:
- D. M. (Ő az egész nevet ismertette.) biztonsági ember lop. Ezt így írd le! A cigányoktól elvesz tárgyakat! Sőt, engem meg is ütött, amikor terhes voltam.
A rend őre nyugodt marad, nem szól semmit, mint aki már megszokta. Egy úr a jegyzetelő társunk kezére teszi jobbját, majd felszólítja:
- Azt húzd ki, amit a csaj mondott! Hülyeség! Húzd ki az egészet!
A rendész csak most kommentálja az esetet:
- Értetlen barom. Felszólítottam, hogy tisztességes legyen. Intézetből jött, csíp-lop, nem vállal semmilyen munkát. Engem, tisztességes embert köcsögnek hív, mert megvédem az ártatlanokat. Vele túl elnéző vagyok. Némelyik ilyen, a másik meg köszön. Munkát kéne adni nekik. Ha mindenkinek rendes állása lenne, én sem kellenék ide. Én nem haragszom a cigányokra, csak a viselkedése számít.
- És az itt élő hajléktalanok?
- Egy-két hajléktalan van. Lehangoló látvány; rendetlen göncökben vannak, gyakran bepisilnek. Nekik ilyen az életük. Rondább, mint a cigányoké, mert ők nem mernek lopni, s munkát sem kapnak a kinézetük miatt. Viszont tudok olyan cigányról, akinek hatvanezret ígértek valami bútorszállításért, és nem vállalta el. Ez jobban megéri nekik.
- Lehetne ezen a helyzeten változtatni?
- Új pályaudvar, új szabályzat kell! Nem figyelmeztetésre - mint a mostani házirend - hanem határozatokra van szükség! Erre és erre a vétségre ez és ez a büntetés! Akkor hivatkozhatnék a paragrafusokra. Most az ötezer forint alatti büntetéseket eltörli az önkormányzat.
- Mi volt az iménti összetűzés kiváltó oka? Most az ön és a hölgy közötti vitára gondolunk.
- Szotyolázott, s a héját a kezében tartotta. Én mondtam neki, hogy ne dobja el, mert az büntetendő. Erre ő mégis eldobta. Aztán cigire gyújtott ott, ahol nem szabad, és szemtelenül beszélt velem. Elpateroltam. De egyébként a pénztárat nem hagyhatom el. Tavaly benyúltak az ablakon, és egy marokkal százharmincezret vettek ki. Közben máshol „ittapirosoznak”, zsebeznek. Akár szidhatnak is minket, ha feljelentem, sincs semmi. Jogok kellenének nekünk és a rendőröknek. Például csak akkor használhatom a fegyveremet, ha már megbizonyosodtam a felől, hogy meg akar ütni. Hát azt nem várom meg, hogy megüssön! Abban a pillanatban szétloccsantom a fejét - az eddig higgadt biztonsági őr most egy kissé ingerülté vált. Erre felfigyel néhány roma férfi a már szétszéledt tömegből, és az egyik ideszól valamit.
- Most ki beszélt hozzád? - reagál a rendész.
- Hozzám beszélsz? Ájjá’ vigyázzba, ha hozzám beszé’sz! Aztán majd csodá’kozó’, ha agyonverlek! Na mindjárt odamegyek! Kötözködik itt velem, nem is szóltam hozzájuk!
- Meg sem üthetem őket, ilyen aljasan beszélnek velünk, bár mi nem félünk tőlük, nem tehetünk semmit.
- A neveltetésükben látja a problémát?
- Nem nevelés, ez faj. Ha nem ütik őket, nem lesz változás. A magyar egy százaléka szemét, a cigány egy százaléka rendes. Ezeket nem lehet tisztelni. Nem a színükért utálom őket, némelyik sepri az utcákat, takarít. Én fegyverviselő vagyok, ezért rendészként nem nyilatkozhatom, ezt magánemberként teszem. Rászólok, hogy hallgasson, erre ő azt mondja, szájba ver! Ezt igenis meg kell írni, ezt a mocskos dolgot meg kell írni! Ha a feletteseim beleegyeznek, akár a nevemet is adom a dologhoz. Nekem harmincötezer a fizetésem, ezek a többszörösét lopják. Egyik nap 14 óra tájban egy cigány házaspár ment előttem, s hallom, kérdezi a férj a nőt: „Mennyi van eddig?” „Már összejött hetvenötezer, s ütögetni kezdi a zsebét.”
- Ha jogot kapnék, két nap múlva itt semmi nem lenne. A cigányok túl sok jogot kaptak, olyanok, akik nem érdemelték meg.
Ekkor közbevág az időközben hozzánk csatlakozott heves vérmérsékletű civil rendész:
- Agyon kéne őket lőni a helyszínen! Ha ketten vannak, soha nem pofáznak, csak ha tíz-tizenöten.
- Előfordult már, hogy harminc cigány állt velem szemben, s a közelben álló kb. hetvenöt magyar nem segített. - szólt közbe iménti beszélgetőpartnerünk - Ekkor kénytelen voltam elővenni a fegyveremet. Arra, amit ezek művelnek, magyar ember nem képes. Előttem rabolják ki az utazókat. Például egy idősebb férfi fagyit akart venni, és csak ötezrese volt. Miközben fizetett volna, kikapták a kezéből a pénzt. Szegény haza sem tudott menni.
- Vissza kéne vezetni a rabgazdaságot. Börtönökbe szállítani, s dolgoztatni őket. Egész nap itt rohadnak reggeltől fél hétig. Utolsó aljas trógerek. A társadalom legalja. Az ÁVH-s időszak a Kádár-korszakban! Az volt az igazi! Az Antall-kormány eltörölte a halálbüntetést. Ez a baj!
- Minden lopásért halál járna?
- Azért persze nem. Az én és az ön apját leütik, hogy ne kelljen dolgozniuk. Régen azt büntették, aki nem dolgozott. Most ezeket fizetik. Újévkor azt mondta a cigányszövetség elnöke, hogy járjanak ezüstbe’, aranyba’, hát így előbb lesz nekik, mint nekünk. A múltkor is Sárosdról hoztak be 2-3 családot, s ők kaptak itt lakást, pénzt. Nagy István (Székesfehérvár polgármestere - a szerzők) adott nekik! Falhoz kéne őket állítani. Pesten ilyen nincs. Harmincnégy évig voltam sofőr. Sem Pécsen, sem Kecskeméten nincs ilyen.
- Miskolcon sincs?
- Ott sincs. Félnek ott meghúzódni, elmennek a kisebb városokba, ahol a rendes emberekből élnek. Ezek soha nem dolgoznának, inkább ölnének. Egy kormány nem ernyedhet el ennyire, hogy ezt megengedje! Egy-két év és fényes nappal fognak gyilkolni!
 

Mindennapi gondok a Piac téren