Ebben a témában igen meghökkentõ eredményeket kaptunk.  A 114 megkérdezett diákból mindössze egy jár rendszeresen pszichológushoz, ketten keresték föl egyszeri alkalommal és csupán két lány érezte úgy, hogy szüksége van/lett volna a „lélekdoktor” segítségére. Az öngyilkosjelöltek közül csak egy keresett fel egyszer pszichológust, de úgy érzi, hogy egyáltalán nem segített neki. Az a két fiatal lány, akik egy alkalommal voltak kezelésen, semmi változást nem észleltek, közérzetük ugyanolyan maradt. Viszont részben javult a lelki állapota annak a fiúnak, aki rendszeresen járt pszichológushoz.
 Meglepõdtünk azon, hogy a 114 diák közül egy sem akadt, aki valaha igénybe vett volna telefonos lelkisegély szolgálatot. Azonban a diákok tudnak ezekrõl a szolgálatokról, leginkább a médiából értesülnek, nagyon kis százalékuk a barátoktól és az iskolából, illetve egy ember különbözõ diákkonferenciákon szerezte ezeket az információkat.
 A 4. kérdésben arról faggattuk a középiskolásokat, hogy véleményük szerint hasznosak-e ezek a szolgálatok. A lányok 83%-a, a fiúk több, mint kétharmada válaszolt igennel. Mi lehet ennek az oka? Valószínûleg az, hogy a lányok sokkal nyitottabbak, a fiúk viszont általában sokkal zárkózottabbak és sokkal bizalmatlanabbak az idegenekkel szemben. Akik hasznosnak találják, azzal érvelnek, hogy:

• vannak olyan személyes problémák, amelyeket az ember szívesebben beszél meg egy idegennel
• már az is segítség, ha valakinek elmondhatjuk a gondjainkat
• az ember bármikor tud könnyíteni a lelkén
• van olyan, aki nem is tud máshoz fordulni

• segít a pillanatnyi görcsök feloldásában, de hosszú távon nem mûködik
• telefonon egy idegen emberrel nem lehet olyan közvetlenül beszélni, mint egy baráttal vagy egy családtaggal
• a komoly problémára nem megoldás egy telefonhang
• az ilyen szolgálatok csak azoknak a fiataloknak kellenek, akik nem értik meg, hogy valójában mi is a bajuk