SOROS ALAPÍTVÁNY If You '98

[Fõoldal] [Pályázatok] [Seregélyes] [Arcok] [Fotóalbum]



 Öngyilkosság

 Kutatásunk szerint a középiskolások 5,5%-ának (6 fõ) fejében gyakran megfordul az öngyilkosság gondolata, egyharmadának egyszer-kétszer, 61,5%-a (70 fõ) pedig még soha nem gondolt rá.
 



 




 Több ok miatt merült fel bennük, úgy, mint a: szeretethiány a család és a barátok részérõl, az örökös veszekedés a szülõkkel, az elhagyatottság, a magáramaradottság érzése, iskolai gondok, ismeretlen kihívás, stb. Ez a legtöbb esetben nem végsõ elhatározás. A serdülõkor legjellemzõbb tulajdonságai a bizonytalanság, a határozatlanság, a sehova nem tartozás kínos érzése. Ekkor szorulnak a fiatalok leginkább a környezet segítségére, s ha ez a segítõkészség hiányzik, komoly lelki válságba sodródhatnak. Ilyenkor fordulnak elõ - persze legtöbbször csak kóros esetekben - ifjúkori öngyilkossági kísérletek.
 Ami mégis visszatartotta õket, az nagyrészt az volt, hogy rádöbbentek saját fiatalságukra, és arra, hogy még keveset tapasztaltak, túl keveset láttak a világból.
 A kérdõív alanyai közül négyen követtek el öngyilkossági kísérletet, egy fiú és három lány. Velük alkalmunk volt személyesen is elbeszélgetni. Próbáltunk a miért?-ekre választ kapni. A fiú esetében barátnõje elvesztése jelentette az okot. A lányoknál érdekes módon az öngyilkossági kísérlethez egy hosszabb folyamat vezetett, több problémát is megjelöltek, amelyek fokozódása miatt úgy gondolták, hogy ez az egyetlen megoldás. A három lány különbözõ gondokkal küszködött:

  • - régóta tartó, sok fájdalommal járó betegség és sorozatos iskolai kudarcok
  • - nemi erõszak áldozata lett, amely nagy lelki válságba sodorta, emellett családi és iskolai problémái voltak, elege lett a világból
  • - úgy érezte, hogy senki sem szereti, nem törõdnek vele, elveszettnek érezte magát
 A vélemények megoszlanak az öngyilkosságról. Egyesek gyávaságnak, a problémák kikerülésének, mások különös bátorságnak tartják. Van, aki szerint önzõ dolog, hiszen az  embernek nincs joga a saját élete fölött rendelkezni. Sokan elítélik, de van olyan ember, aki szerint bizonyos esetekben ez a végsõ megoldás.
 Szerintünk az öngyilkosság kétoldalú dolog, lehet bátorság vagy gyávaság, értelmetlen dolog vagy megoldás, egyetlen lehetséges választás vagy figyelemfelkeltés. Nehéz állást foglalni, de mi teljes mértékben elítéljük, hiszen az embereknek meg kell tanulniuk élni, és a gondokkal, fájdalommal, bánattal is szembenézni és harcolni ellenük. Az az igazi sikerélmény és erõ, ha a problémákat le tudja küzdeni és a kudarcok után újra értékesnek találja a világot, az életet.
 
 
A hasonló korúakkal való kapcsolat




SOROS Alapítvány webmaster@soros.hu