|
|
|
|
„Nem sokkal ezelőtt kutatók csoportja Föld bolygó több pontján nagyon érdekes leleteket talált. A leletek feltételezett kora ezer év. Kiterjedésük rendkívül nagy, és megdöbbentő, hogy egy helyen nagyon sok hasonló tárgyra leltek. Hatalmas tömegekben találtak fémdobozokat és különféle műanyag tárgyakat, valamint olyan többrétegű dobozokat, amelyek műanyag- és fémrétege között sértetlenül maradt meg a papírréteg. Bizonyára ezt a különleges technikát arra kísérletezték ki, hogy minél hosszabb ideig fennmaradjanak ezek a dobozok. Arra viszont ezidáig senki sem talált elfogadható magyarázatot, hogy miért gyártották le ezeket a tárgyakat ilyen mérhetetlen mennyiségben, hiszen a Földön ekkortájt kevesebb mint 6 milliárd ember élt.
A tárgyak használatáról a tudósok még vitatkoznak. Egyes korabeli írásos leletek arra utalnak, hogy ezeket a tárgyakat akkoriban csak egyszer használták, de ezt a legtöbb tudós valószerűtlennek gondolja, arra hivatkozva, hogy az akkori emberek agykapacitása nem volt lényegesen kisebb a mai emberekénél, tehát nem feltételezhető róluk ilyen ésszerűtlen viselkedés.
Egyes hipotézisek mégis azt feltételezik, hogy a harmadik évezred küszöbén az emberek hajlamosak voltak hihetetlenül meggondolatlan módon bánni a forrásaikkal. Ez lehetett az oka annak is, hogy az emberiség olyan közel került akkoriban a világkatasztrófához.
A mai ember mindennapi életébe beépült takarékosság egyes feltételezések szerint a huszadik század végén teljesen hiányzott az emberekből. Ezt azért is nehéz elhinni, mert már évezredekkel előtte is képesek voltak takarékosan élni az emberek. Ezt a hipotézist támogató tudósok szerint a hihetetlen pazarlást csupán valamiféle világszerte kiterjedt önpusztító szekta idézhette elő, amely az öngyilkosságnak a környezet elpusztításán keresztüli módját választotta. Valószínűleg a szekta nagyon szigorú elveinek engedelmeskedve győzték le az emberek a takarékosság mindannyiunkban benne rejlő ösztönét, s dobták el a tárgyaikat mindig újra és újra.
Ezt a feltételezést támasztják alá azok az írásos emlékek, amelyek a szekták szokásos módszerére, az „agymosásra" emlékeztetnek. Ez a módszer azon alapul, hogy ha az ember sokszor hall bizonyos állításokat, egy idő után elkezdi elhinni azokat, még akkor is, ha a legnagyobb képtelenségek. Így lehetséges, hogy az emberek elhitték, hogy van értelmük olyan tárgyakat venniük, amelyeket másnap már kidobnak. (Akkoriban a gyártó cégeknek még nem volt kötelességük gondoskodni termékeik használat utáni visszaforgatásáról.)
A kérdés csupán az: hogyan lehetséges, hogy azok, akik létrehozták ezt az agymosó szisztémát, nem voltak képesek kézben tartani azt? Vajon ők is áldozatul estek a saját agymosásuknak?"
(Részlet a Lélegzet 2999. februári számából)
Mikola Klára
