Energiaadók az Európai Unióban

Az 1990-es évek elején felmerült, hogy vezessenek be egy CO₂-, illetve energiaadót az Európai Unióban. Úgy vélték, hogy az energiaadó megfelelő és hatásos fegyver lesz az üvegházhatás elleni küzdelemben azáltal, hogy a vállalatokat innovációra és energiahatékonyabb termelésre ösztönzi, és megváltoztatja a társadalom fogyasztási szokásait. Az energiaadó bevezetéséről folyó állandó viták, valamint az egyes tagállamok próbálkozásai és sikerei ezen a téren felszínen tartották a problémát, amelynek eredményeképpen 1998. július 17-én az Európai Parlament jóváhagyta az ún. Olsson Jelentést, amely az Európai Unió számára előnyösnek ítélte meg az újabb energiaadók bevezetését (ld. a Lélegzet 98/10 számának 5. oldalát.).

A Wuppertali Energia-, Éghajlat- és Környezetkutató Intézet Energiaadók az Európai Unióban és néhány tagállamban* című tanulmányából megtudhatjuk, hogy milyen érvek szólnak az energiaadó bevezetése mellett, nyomon követhetjük a tagállamok útját a bevezetés talaján, és megismerhetjük a bevezetés felgyorsításának lehetőségeit és akadályait.

Mindenekelőtt vegyük sorra az energiaadó kiterjesztése és emelése mellett szóló érveket:

• ösztönzőként szolgálnak az energiahatékonyság javításához,
• innovációra sarkalnak és kijelölik annak irányát,
• beépítik a külső költségeket (externáliákat) az árakba, amely kijavítja a piacot és a torz árakat,
• választási lehetőséget ad a termelőknek és a fogyasztóknak: megelőzik a szennyezést vagy fizetnek a szennyezésért,
• bevételnövekedést eredményez, ami lehetővé teszi más adók csökkentését (pl. az élőmunka és a tőke adóterheit), ezáltal javulna a pénzügyi rendszer hatásossága,
• mérsékelné a tőkét és az élőmunkát terhelő adók kedvezőtlen hatásait a versenyképességre és a foglalkoztatásra,
• hatásos politikai eszköz a meglehetősen szétszórt szennyezőforrások kezelésére (pl. közlekedés, mezőgazdaság stb.), és
• megerősíti a környezetvédelemben használatos egyéb eszközöket, különösen a jogi szabályozást.
• Az EU szintű környezetvédelmi adóreform bevezetéséről folytatott viták során a következő akadályok, ellenérvek merültek fel az érintettek részéről:
• A tagállamoknak eltérő a gazdasági helyzete, főként a kevésbé fejlett országok félnek attól, hogy egy magas energiaadó akadályozná a gazdasági fejlődésüket és a jólét növekedését.
• Ellenállnak az energiaigényes iparágak, mivel úgy vélik, hogy a rájuk vonatkozó kedvezmény átmeneti, idővel támogatásnak minősül és megszüntetésre kerül.
• Aggódnak az energiaigényes iparban dolgozók munkavesztése miatt, különösen akkor, ha az ipar a világ más részére helyezi tevékenységét.
• Egyhangú szavazás van az EU-ban a költségvetési eszközökről, amit eddig nem voltak hajlandóak megváltoztatni, és így akár egy tagország is megakadályozhatja az új adó bevezetését.
• Nem ésszerű egy CO₂-/energiaadó bevezetése addig, míg az energiaipar különböző formájú támogatásokat kap.
• A pénzügyminiszterek félnek attól, hogy az energiaadó csökkenti az energiafogyasztást, ezzel a képződő bevételeket is, ezáltal veszélybe kerül az adó finanszírozó funkciója.
• A tagországokat eltérő kulturális közeg veszi körül, ami azt eredményezi, hogy egyes országokban kiemelt helye van a környezetvédelemnek, máshol pedig erős lobby hátráltatja a cselekvést.
• Néhány déli tagország úgy véli, hogy egy pótlólagos energiaadó kedvezőtlenül hatna az Európai Monetáris Unióra vonatkozó Maastrichti Kritériumra, kiemelten annak inflációs hatásától tartanak.

A következő táblázatból kiolvasható, hogy mely országok járnak élen az energia-felhasználás megadóztatása terén, és az egyes országoknak számszerűen mennyi energiaadó-típust kell bevezetni vagy emelni 1998 és 2002 között:

 Érdekes megfigyelni, hogy elsősorban nem az elmaradottabb országok azok, amelyekre a legtöbb feladat vár, hanem néhány fejlettebb ország, mint Belgium vagy Luxemburg. Mint ismeretes Németország nagy hangsúlyt fektet a környezetvédelemre, mégis az elmaradottabb országok között kapott helyet a sorban, és még Franciaország is megelőzi. A legkevesebb energiaadó-emelést a skandináv országoknak, Hollandiának, Olaszországnak, az Egyesült Királyságnak és Ausztriának kell végrehajtania. Olaszország példaként szolgálhat a többi déli országnak.

Az élmezőny egyik tagja, Dánia 1996-ban módosította energia- és CO₂-adórendszerét az iparra vonatkozóan. Azóta a CO₂ adómérték attól függően változik, hogy mekkora a termelési folyamat energiaigénye, és a vállalat hozzájárul-e egy energetikai átvilágításhoz. Az ország számos ökoadót vezetett már be hulladékra, kéndioxidra, PVC csomagolásra stb. A bevételt a személyi jövedelemadó csökkentésére fordítják.

Svédországban 1991-ben vezettek be CO₂-adót abból a célból, hogy az EU-t megelőzően innovációt érjenek el az iparban. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az EU halogatja a döntést, az iparban ezt az adót a háztartások ugyanezen adójának 25%-ra csökkentették. Ennek következtében az ipari energia-felhasználás megnőtt, így a mértéket 50%-ra emelték. Ebből kedvezményt csak az energiaigényes ágazatok kaphattak. Időszerűvé vált továbbá két hatásos adó kivetése, mégpedig a kénre és a nitrogén-oxidra. 1997-ben az illetékes bizottság újabb ökoadók bevezetését javasolta.

1990-ben Finnország volt az első, aki kivétel nélkül vezette be a CO₂-adót. Az energiával kapcsolatos adók 75%-a CO₂ adó volt, 25%-a energiaadó. 1997-től az adómértékek növekedtek, és különbséget tettek az ágazatok között. Amíg a háztartások a villamos energia után kb. 0,006 ECU/kWh adót fizetnek, addig az ipar és a kereskedelem 0,0025 ECU/kWH-t.

Olaszországban a magas energiaadónak több magyarázata van. Egyrészt a közvetett adóztatás megbízhatóbb a déli országokban, másrészt az olaszok kis autókkal közlekednek, és földrajzi okok miatt fűtési célból nem sok energiát fogyasztanak. A kormány legutóbbi költségvetési javaslatában szerepel a benzin, a gázolaj, a szén és az ásványi olaj jövedéki adójának emelése évente 5 éven keresztül. 1999-ben az így keletkező 1,5 milliárd ECU-t Dél-Olaszország munkanélküliségének csökkentésére és környezetvédelmi programokra fordítják.

Számos kisebb ökoadó kivetése után 1996-ban került bevezetésre egy energiaadó Hollandiában. A létminimum alatti és egy bizonyos küszöbérték feletti energia-fogyasztás adómentes maradt (ez utóbbi azért, hogy az energiaigényes iparágak versenyképességét ne veszélyeztessék). Most döntöttek úgy, hogy az energiaadót három lépésben megkétszerezik az elkövetkezendő négy évben. A végrehajtás –főleg az üzemanyagadó emelése– függ a német adópolitikától is, mivel Hollandia küzd a Németországból jövő üzemanyag-turizmus ellen. Jelenleg pénzügyileg támogatják a határhoz közel eső töltőállomásokat, hogy ellentételezzék a veszteségüket.

Az energiaadó bevezetésével kapcsolatos félelmek és akadályok leküzdésére Magyarországon a fenti esettanulmányokból is meríthetünk ötleteket, úgymint az energiaigényes folyamatoknak, iparágaknak nyújtott adómentesség, a határmenti adókiegyenlítés, a bevételek visszaforgatása, az energiatakarékossági beruházások adókedvezménye, nemzetközi harmonizáció, a környezetvédelmi adóreform egy politikai csomagba való beépítése stb. Ezenkívül hasznos lenne itthon is az érintetteket tömörítő ún. Ökoadó Bizottság felállítása, a környezetvédelmi szempontból káros támogatások és szabályok megszüntetése, széleskörű párbeszéd a társadalommal és az érintettekkel, és az adó alapos megtervezése és fokozatos bevezetése.

Tanyi Anita

* Kai Schlegelmilch: Energy Taxation in the EU and some Member States: Looking for Oppoprtunities Ahead. Brüsszel, 1998. november. A teljes tanulmány lehívható Interneten: http://www.wupperinst.org/Publikationen/Taxation/tax.pdf