|
|
|
|
Az állampolgárok és a gazdálkodó szervezetek szeretnének minél kevesebb adót fizetni az állam részére, sokszor törvénytelen módokon is igyekeznek azt elkerülni, másrészt az államnak is komoly nehézséget és költséget jelent az adók beszedése. Ebbôl a szempontból tehát célszerű, ha az adóterhek minél kisebbek. Ugyanakkor az állampolgárok és gazdálkodó szervezetek azt is szeretnék, hogy minél magasabb színvonalú oktatási, egészségügyi szolgáltatásokban, jobb szociális ellátásban részesülnének, javuljon a közbiztonság, korszerűbb lenne a tömegközlekedés stb., vagyis az állam megfelelô szinten látná el mindazokat a közfeladatokat, amelyek nem (vagy csak részben) piacosíthatók. Ebbôl a szempontból pedig az lenne jó, ha minél nagyobbak lennének az államnak az e célokra fordítható bevételei, azaz növekednének az adóterhek. (Rendkívül fontos az is, hogy az állam a bevételeit a lehetô leghatékonyabban és valóban a köz érdekében használja fel, de ez már egy másik cikk témája lehetne.)
Ha összevetjük azt az összeget, amit az állam adók, járulékok, díjak formájában és egyéb módon beszed, majd szétoszt különbözô célokra, azzal az összeggel, amit az ország egy évben megtermel (vagyis a bruttó hazai termékkel, a GDP-vel), akkor megkapjuk az állami újraelosztás mértékét. Ez a mérték 1994 és 1998 között jelentôsen csökkent 60%-ról 47%-ra (ld. az 1. ábrát!). A Pénzügyminisztérium 2000–2002. évi költségvetési irányelvekrôl szóló elôterjesztése szerint ezt a mértéket fokozatosan tovább kívánják csökkenteni oly módon, hogy 2002-ben csak 41%-ot tenne ki.
1. ábra
Vajon megalapozottak a Kormány ezirányú tervei? Ezt egyre többen vonják kétségbe. Nem ismerünk ugyanis semmiféle olyan tanulmányt, háttéranyagot, amely megalapozná ezt a döntést. Ugyanakkor sokan kételyeiket fejezik ki azzal kapcsolatban, hogy ésszerű-e az állami újraelosztás mértékének további csökkentése. Fontos ezzel a kérdéssel nekünk is foglalkoznunk, mert komolyan érinti a környezetvédelmet és a társadalmi szervezeteket is.
1. Az állami újraelosztás mértékének jelentôs csökkentése – amit a Bokros-csomag és az azt követô gazdaságpolitika idézett elô – az elmúlt években súlyos társadalmi deficitet eredményezett, hosszú távon is nehezen helyrehozható károkat okozva az országnak, miközben még rövid távon is szinte elenyészô mértékben segítette elô a gazdaság fejlôdését. A Levegô Munkacsoport és a KKDSZ Ajánlások az 1999. évi állami költségvetési törvényjavaslathoz és a 2000. évi költségvetési koncepcióhoz című tanulmánya kimutatta, hogy 1994 és 1998 között az 1994. évi szinthez képest az állam összesen 7000 milliárd forintot vont el az oktatástól, a kultúrától, az egészségügytôl, a szociális ellátástól, a közigazgatástól, a tudományos kutatástól és a környezetvédelemtôl, ugyanakkor a vállalatok jövedelmezôsége alig emelkedett, a külkereskedelmi hiány és a központi költségvetés hiánya szinte változatlan maradt. Nem segíti, hanem akadályozza a piacgazdaságot, ha lerontjuk azoknak a rendszereknek a működését, amelyek elengedhetetlenek a társadalom fejlôdéséhez, illetve a szociális feszültségek kezeléséhez. Fontos felhívni a figyelmet arra is, hogy amennyiben csökkentjük ezen ágazatok részesedését a GDP-bôl, akkor visszaesésük rendkívül megnehezíti az EU-hoz történô csatlakozásunkat is, hiszen kedvezôtlen hatásuk néhány év múlva fokozottan jelentkezik. Amennyiben azonban jóval nagyobb hangsúlyt fektetnénk arra, hogy polgáraink magasan képzettek, testileg-lelkileg-erkölcsileg egészségesek legyenek, akkor az egész társadalom hatékonyabban működne.
2. Ebben a tekintetben nem vehetô alapul a fejlett ipari országok gyakorlata, hiszen ott jóval magasabb a GDP, és más a gazdaság szerkezete, valamint a társadalom állapota. Tehát ezekben az országokban a kisebb mértékű állami újraelosztás is azt jelenti, hogy ott jóval több pénz jut az oktatásra, egészségügyre stb., mint nálunk. Azonban ha mégis figyelembe vennénk a külföldi adatokat, akkor is csak azt állapíthatjuk meg, hogy az egyes országokban igen eltérô az állami újraelosztás mértéke, és ez a mérték sok esetben növekvô tendenciát mutat, csakúgy mint az adóbevételeknek a GDP-hez viszonyított aránya (ld. a 2. ábrát!).
2. ábra
Forrás: OECD és Norvég Központi Statisztikai Hivatal
Megjegyzés: A magyarországi érték 1995-ben 39% volt, azaz már akkor is alacsonyabb volt, mint az európai OECD országok átlaga.
3. Magyarországon az állami újraelosztás mértéke nemzetközi összehasonlításban tulajdonképpen rendkívül alacsony, mivel az erre vonatkozó hivatalos adatok nem a valóságot mutatják. Ugyanis a nemzetgazdaságban magas a feketegazdaság részesedése (jelenleg 30 százalék körülire becsülik, de ez a realizált jövedelmeknek ennél jóval nagyobb arányát jelenti), és emiatt a bruttó hazai termék 20–30 százalékkal kisebbnek tűnik a valóságosnál, és így az újraelosztás mértéke pedig nagyobbnak. A magyar társadalom számára aligha elfogadható, hogy a társadalmi újraelosztás mértékét csökkentik, miközben a feketegazdaság aránya változatlan marad (sôt relatíve kedvezôbb helyzetbe kerül).
4. Az adósságszolgálat kiadásai teszik ki az állami költségvetés kiadási fôösszegének 22 százalékát. Ez az arány nemzetközi összehasonlításban igen magas. Ezen ok miatt is torzítanak az állami újraelosztás mértékét mutató adatok.
5. Fontos felhívni arra is a figyelmet, hogy az egészségügyre, az oktatásra, a kultúrára, a tudományos kutatásra, a szociális ellátásra, a környezetvédelemre (beleértve a tömegközlekedést is) fordított közpénzek egyrészt visszajutnak az államháztartásba (az adókon és járulékokon keresztül), másrészt pillanatok alatt megjelennek a gazdaságban, keresletet támasztva a termékek és szolgáltatások széles köre iránt, ily módon elôsegítve a gazdasági fellendülést. „A középületekre fordított kiadásoknak ugyanaz a makrogazdasági hatása, mint a magánépületekre fordított kiadásoknak, és a közkönyvtárak fenntartására fordított közösségi fogyasztási ráfordítások ugyanolyan hatást gyakorolnak a munkalehetôségekre, mint a filmekre vagy könyvekre fordított magánfogyasztási ráfordítások" – állapítja meg a Nobel-díjas Paul A. Samuelson – William D. Nordhausszal közösen írt – Közgazdaságtan című könyvében (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1997–98). Nem állja meg tehát a helyét az az érv, hogy az állami újraelosztás mértékének növelése forrásokat von el a gazdaság fejlôdésétôl. Számos esetben éppen ennek az ellenkezôje az igaz. „Bár merész kijelentésnek tűnhet ma Magyarországon, hogy az oktatás vagy az egészségügy csökkenthetné a fizetési mérleg hiányát, stratégiailag nem volna téves célkitűzés. Ez a két terület az Egyesült Államokban például a gazdaság legfontosabb vivôágazata, és megfelelô fejlesztéssel nálunk is felhozható lenne olyan szintre, hogy legalább a környezô országok viszonylatában aktívumot jelentene" – állítja Hamar Judit, a Kopint Datorg Rt. fômunkatársa (Magyar Hírlap, 1999. január 19.) .
6. Egyetértünk azzal, hogy a közpénzeket minden területen hatékonyabban kell felhasználni. Ennek azonban nem az a módja, hogy az állam egyszerűen csökkenti a közfeladatokra szánt összegeket. A hatékony felhasználáshoz többek között az is szükséges, hogy például a magas szellemi képzettséget követelô és óriási felelôsséggel járó munkakörökben dolgozók (oktatás, kultúra, egészségügy) kiemelt fizetésben részesüljenek, és így megszűnjön az évek óta folytatódó kontraszelekció. Ez esetben várható el joggal, hogy a résztvevôk fokozott felelôsséget vállaljanak a hatékony, hagyományosan magas színvonalú humán szolgáltatásokért.
7. Az újraelosztás a fogyasztási oldalon is kedvezôen befolyásolhatja a környezet állapotát és a fajlagosan magasabb szellemi tartalmú hazai termelést. Például a pedagógusok bérének emelkedése a szellemi termékek iránti nagyobb keresletet vonja maga után. Ez a folyamat tovább erôsödhet, mivel a világpiacon a magasabb szellemi hozzájárulást tartalmazó termékek felértékelôdtek, így az ilyen jellegű tevékenységek erôsödése javítja versenyképességünket.
8. Az újraelosztás mértékének csökkentése azért is veszélyeztetné Magyarország csatlakozását az Európai Unióhoz, mivel az EU forrásaihoz csak megfelelô hazai hányad biztosításával juthatunk. Ugyanakkor, amennyiben hozzájutunk az EU támogatásokhoz, akkor csak a hazai hozzájárulást tekintve az államháztartási újraelosztás mértéke valóban csökkenhet. Amennyiben a Kormány is így gondolja a csökkentést, akkor ezzel egyetértünk.
9. A magasabb arányú újraelosztás önmagában még nem ellentétes a piacgazdasággal, amennyiben a közteherviselés igazságosan oszlik el a gazdasági élet szereplôi között. Nem az újraelosztás mértéke hátráltatja a korszerű piacgazdaság kialakulását. Azzal egyetértünk, sôt kifejezetten támogatjuk, hogy az újraelosztást úgy csökkentsék, hogy megszüntetik a gazdaság egyes szereplôinek indokolatlanul és gazdasági szempontból is ésszerűtlenül nyújtott nyílt és burkolt támogatásokat. Így az állami újraelosztást természetesen haladéktalanul szükséges megszüntetni ott is, ahol ez a súlyosan környezetszennyezô tevékenységek közvetlen és közvetett támogatását jelenti (pl. autópálya-építések). Ezzel legalább három nemzetgazdasági elôny érhetô el: (1) csökken a költségvetésre nehezedô nyomás, (2) javul a környezet állapota, és (3) kedvezôbb helyzetbe kerülnek a környezetet kevésbé terhelô és egyben a világpiacon is versenyképesebb tevékenységek.
10. Ha az állam egyre inkább kivonul a közfeladatok finanszírozásából, az azzal a veszéllyel is jár, hogy az állampolgárok egyre kevesebb befolyással rendelkeznek majd, és egyre nagyobb szerephez jutnak a nagyvállalatok vezetôi. Nem az állampolgárok és választott képviselôik döntenek majd arról, hogy mi kell az oktatásnak, a kultúrának, milyen tevékenységek szükségesek a környezetvédelem területén, vagy mely civil szervezetek tevékenységét támogatják. A tôkeerôs, sokszor külföldi tulajdonú cégek döntik majd el mindezt nagy kegyesen. Pedig ezeknek a cégeknek a vezetôit nem az állampolgárok választották, és nem adtak nekik megbízást arra sem, hogy döntsenek országos vagy akár helyi közügyekben. Pénzüket sem ebbôl a célból adják nekik. Például amikor valaki pénzt ad egy olajtársaságnak, azt azért teszi, hogy benzint kapjon a kocsijába, és eszébe se jut, hogy ezzel felhatalmazná a társaság vezérigazgatóját arra a döntésre, hogy – mondjuk – mely környezet- és természetvédô szervezeteket finanszíroza. Ezeket a döntéseket a választott képviselôinknek kell meghozni az érintett szervezetek és intézmények bevonásával.
11. Az elôzô ponthoz kapcsolódva fel kell hívnunk a figyelmet arra is, hogy ami a nonprofit szférát illeti, az állami szerepvállalás a fejlett nyugati demokráciákban jóval nagyobb arányú, mint Magyarországon. Mindez annak ellenére igaz, hogy a nyugat-európai országokban és az Amerikai Egyesült Államokban nagy hagyománya van annak, hogy a magánszemélyek elismerjék a különbözô nonprofit szervezetek tevékenységét és ezt anyagi támogatással is kifejezésre juttassák. Elgondolkodtató, hogy az amerikai társadalom gyanakvással tekinti az állami beavatkozásokat, ami miatt a kormányzat lehetôleg tartózkodik is az ilyen cselekedetektôl, mégis még az ottani állam is jóval nagyobb arányban támogatja a nonprofit szférát, mint a magyar (ld. az 1. táblázatot!).
1. táblázat
A fenti táblázat az 1990. évet mutatja, a helyzet azonban azóta sem változott. Sôt a KSH 1995. évi adatai szerint az állami hozzájárulás aránya valamelyest csökkent is! Ezt tükrözi a társadalmi szervezeteknek nyújtott országgyűlési támogatások aránya is (ld. a 2. táblázatot!). 1991-ben 400 millió Ft volt a civil szervezetek parlamenti támogatási kerete, ami mára már 300 millió Ft alá süllyedt, s ez reálértékben 1/5-e a 9 évvel ezelôttinek! Még ennél is sokkal erôteljesebben esett vissza a környezet- és természetvédô szervezetek támogatása: reálértékben az 1991. évi szint 1/8-ára! Ráadásul ezen idôszak alatt nagymértékben megszaporodtak az ilyen tevékenységet folytató szervezetek, óriásira nôttek a velük szembeni lakossági elvárások és egyre gyakrabban kérik ki a véleményüket a döntéshozók, politikusok is.
2. táblázat
„A Fidesz – Magyar Polgári Párt szerint ma már nem igaz az a tétel, hogy Magyarországon az állami újraelosztás mértéke túlságosan magas. ... Álláspontunk szerint nincs szükség az állami közszolgáltatás drasztikus lefaragására. Sôt, bizonyos területeken csak fokozott állami szerepvállalás ad esélyt az európai modell megvalósítására."
Bízunk benne, hogy az elkövetkezô évek költségvetési törvényei ennek megfelelôen alakulnak, annak ellenére, hogy napjaink tendenciái és az elfogadott 1999. évi költségvetési törvény ezzel ellentétesek.
Összefoglalva: az állami újraelosztás optimális mértékét tehát nem dogmatikus kinyilatkoztatásokkal, hanem átfogó társadalmi és gazdasági hatásvizsgálat elvégzésével, megfelelô háttértanulmányok elkészítésével, valamint széles körű szakmai és társadalmi viták lefolytatása után kell meghatározni.
Lukács András
