Az idén Hajdúböszörményben megrendezett Környezet- és Civil Szervezetek Országos Találkozóján a környezeti nevelési szekció népszerűnek bizonyult; több mint ötven résztvevôje volt. Örvendetes, hogy különbözô korú és hátterű, az ország minden tájáról érkezett emberek – akik alighogy ismerték egymást – a nevelés kérdésében milyen távlatosan tudtak együttgondolkodni. A szekció legfontosabb eredményének azt tekinthetjük, hogy – jóízű vita és tanakodás után – a társaság megfogalmazta a környezeti nevelés néhány alapelvét. Ezek a következôk:
1. minden létezô tiszteletére nevelés,
2. az élet fenntarthatóságára nevelés,
3. az interdiszciplináris szemléletmód fejlesztése,
4. az érzelemre hatás,
5. valamint a fentieket alátámasztó értékrendszer kialakítása.
Nézzük ezeket kicsit részletesebben egyenként!
1. „Minden létezô tisztelete". Vegyük észre ebben a mondatban a természet legtágabb értelemben vett védelmének szándékát. Nemcsak a pandamacit kell védenünk, s nem is csak a veszélyeztetett fajokat, hanem mindent, ami csak ezen a (teremtett) világon van a kavicstól az égbetörô hegyekig, a barlangok mélyétôl a magas levegôégig, a fűszáltól az évszázados famatuzsálemig és a kicsi pataktól a végtelen óceánig. És ráadásul nem egyszerűen védelemrôl van szó, hanem tiszteletrôl. Ne azért védj tehát valamit, mert emberi céljaid szerint fontos a számodra, hanem azért, mert tiszteled és szereted, mint atyádat és anyádat.
2. „Az élet fenntarthatósága". A fenntarthatóság kifejezéssel ma egyre többen visszaélnek. Ugyanis nem a Föld és a rajta lévô élet gyönyörűségének fenntartását gondolják, amikor ezt a szót kimondják, hanem saját mértéktelen fogyasztásuk fenntartását, a környezetpusztító életforma minél tovább való folytathatóságát. Ezért fontos, hogy a hajdúböszörményi alapelv hangsúlyosan az élet fenntarthatóságáról szól. Az életérôl, amely csakis a maga változatosságában maradhat fenn, ezért ezt a sokféleséget mindenáron ôriznünk kell. Rejtve tehát a második alapelv is tiszteletrôl szól: az élet sokféleségének tiszteletérôl, védelmérôl – s így megmaradásának lehetôségérôl.
3. „Interdiszciplináris szemlélet". Csúnya, hosszú idegen szó, mégis ezt használjuk a pedagógiában. Magyarul tantárgyközinek (vagy tudományközinek) szoktuk mondani. Az a lényege, hogy a való világ csak mesterségesen, erôszakot téve osztható különálló tudományokra vagy tantárgyakra. A világ – lényegét tekintve – egységes és oszthatatlan egész. Jó lenne megtanulnunk ilyennek is látni; jó lenne elsajátítanunk ezt a szemléletet. Ez pedig a nevelôkön múlik.
4. „Érzelemre hatás". Ennek az alapelvnek a megfogalmazása kettôs gyökérbôl táplálkozik. Egyrészt abból, hogy korunk egészségtelenül túlhangsúlyozza az értelem szerepét az érzelemmel szemben, s ezt az aránytalanságot jó lenne visszabillenteni. Másrészt abból a tapasztalati fölismerésbôl fakad, hogy az emberek többségükben a „szívükön" keresztül foghatók meg, az agyuk is általában csak akkor nyílik meg valami új befogadására, ha elôbb a szívük már megmelegedett. S a kisgyermekek nevelése esetében ez végképp így van!
5. „Értékrendszer". Végsô soron ez az egyetlen alapelv: a megfelelô értékrendszer kialakítása, elsajátíttatása. Az elsô négy pont csak konkretizálása, kifejtése annak, hogy melyek a helyes „környezeti értékrendszer" pillérei.
A fenti alapelveket a találkozó környezeti nevelési szekciója a találkozó többi résztvevôjének üzente, de rajtuk keresztül közvetve minden zöld szervezetnek. Sôt: ezek az alapelvek mindenkinek szólnak, nemcsak a természetvédôknek.
Szép üzenet. Fogadjuk meg!
Victor András