1991. szeptemberéből
Jevgenyija Majnejevna azt mondja, hogy az ő életében összesen három olyan év volt, 1924 – 27-ig, amikor az üzletekben tele voltak a polcok, de akkor meg olyan drága volt minden, hogy azért nem lehetett megvenni. Az élete többi részét azzal töltötte, hogy kenyérre és egyéb alap dolgokra vadászott, vagy sorban állt. Most 83 éves és először készül külföldre.
*
Tegnap vendégségben orosz vendéglátóink megkérdezték, hogyan tudtunk olyan sokáig grúzok között lenni? Aztán a házigazda vállon veregetős hangsúllyal javasolta, hogy igyunk Magyarország szabadságára, hozzátéve, hogy nem érti, mi bajunk volt velük. Az angol megértő részvéttel volt az oroszok felé, akik csak most kezdik elveszíteni gyarmataikat, mint korábban Anglia. Aztán az is kiderült, hogy két skót is lakik a szállodánkban, mire előadta, hogy mennyire utálja a skótokat, walesieket, és az íreket.
*
A szukumi strandon a közelünkben ült három orosz, és arról társalogtak, hogy milyen kár volt kiengedni a kezükből Kelet-Európát. Igor alig volt hajlandó együtt heverni velünk a közstrandon, inkább átjárt a minisztertanácsi strandra, ahol végre rendes orosz arcokat lát – mivel oda főleg oroszok járnak nyaralni. De ez még semmi. Grúzoknál voltunk vendégségben, és a hatalmas terített asztalnál, ahová őt is meghívták, elkezdte szídni a grúzokat – mellesleg a magyarokat is -, hogy ezek mind piócák Oroszország testén. A grúz fizikusnő ezen nagyon megsértődött, de aztán kiderült, hogy azért neki is gyarmatosító lelke van. Mondta ugyanis, hogy Grúzában csak októberben kezdődik az iskola, hogy amig meleg van, a gyerekek pihenhessenek. Csakhogy én láttam a városban szeptember elején iskolásokat, és mikor ezt említettem, azt mondta, hogy ó, azok csak abházok, mintha akkor már nem is gyerekek lennének. Tett olyan megjegyzéseket is az abházokra, hogy azoknak nincs is kultúrájuk, és hogy ez itt mindig is Grúzia volt. De az abházok sem maradtak adósak, mert azok meg ugyanezt állították a grúzokról, hogy nincs is kultúrájuk, csak tőlük vették át, és ez mindig is Abházia volt.
*
Egyik este a Vrémjában azt mutatták, hogy a magyar üzletekben hatalmas húsoktól roskadoznak a polcok – a hír folytatása az volt, hogy nem tudjuk külföldre eladni -, erre Igor azt mondta, hogy ezért kell az ő anyjának reggel 6-kor sorban állnia, mert nálunk minden van, mivel ők olyan jó szívűek, hogy mindent nekünk adnak, és nekik nem marad. Egyszóval azt hiszi, hogy a világ legnagyobb országában azért éheznek, és azért nincs semmi a boltokban, mert mindent odaadnak a világ majd’ legkisebb országának, hogy azok lakjanak jól. Szerinte sokkal jobb a Volgában fürödni, mint a Fekete tengerben, és azt is ki akarta húzni belőlem, hogy a Krím szebb, mint a Kaukázus (pedig a Krím már nem is Oroszország, hanem Ukrajna). Mintha egy tájnak a szépségét az határozná meg, hogy Ő orosz. A grúz házinénink azt mondta, hogy be se engedett volna a házába oroszt, ha nem velünk jön.
*
Megérkezett a szerb vendég is a konferenciára, aki ugyancsak előhozta, hogy a horvátok milyen szörnyűek, holott kölcsönösen akarják kiirtani egymást, tehát nyilván a szerbek is ugyanolyan szörnyűek.
*
A leningrádi Olja '89-ben utazott a szukumi trolibuszon, amikor grúzok szálltak fel, és leakarták lőni a sofőrt, mert abbháznak látszott. Pisztolyt nyomtak a fejéhez és csak az mentette meg az életét, hogy nála volt az igazolványa, amelyben benne volt, hogy örmény.
Szilágyi Lenke: Volga, 1991
A kirándulásra, amelyet a Volga menti Sirjajevo faluba tettünk, az egyetem irodalom-szakos hallgatói kísértek el, valamennyien tadzsikok. A saját összedobott pénzükön vendégeltek meg minket, egy falubeli ház udvarán főztek, hatalmas asztalt csináltak a konferencia résztvevőinek. Az orosz szervező nem mulasztotta el megjegyezni, hogy az oroszok pénzén tanulnak itt "ezek a ferde szeműek".
*
A költőnő (orosz), aki Grúziában él, azt hangoztatta a helyi tévében, hogy jobb lenne, ha a grúzok és az abházok békében élnének és megférnének egymással, úgy mint eddig, erre grúzok fenyegették meg, hogy ha továbbra is ilyeneket beszél, lelövik.
*
Most az írek is megint egymásnak ugrottak, amihez az angolok megjegyzése az volt, hogy az íreket nem kell komolyan venni, azok nem is nép.
*
A hajón is megkérdezték, hogy hol sültünk le, az öreg veterán nénike a sok kitüntetésével ugyancsak csodálkozott, hogy tudtunk olyan sokáig grúzok között lenni.
*
Néztük a hajón a tévében a híreket, és bemondták, hogy visszaadtak egy kolostort, amit idáig a KGB használt. Az egyik öreg bácsi erre azt mondta a másiknak, ez borzasztó, hetven évig harcoltunk a vallás ellen, és most megint itt vannak! Ez már új nemzedék - válaszolja amaz -, most már másképp gondolkodnak. Erre ez - De hiszen a mi fiaink az új nemzedék: ezek szerint rosszul neveltük a fiainkat!
*
Reggel nyolckor indultunk Volgográdból. A rádióból megkérték az utasokat, hogy menjenek ki a fedélzetre és vessenek búcsúpillantást a hős városra. Utána műsort adtak a sztálingrádi csata emlékére. Azt is bemondták, hogy ne dobjunk kenyeret a sirályoknak, mert az a nép vagyona.
*
A szobaszomszédunk hetven éves, rég nyugdíjba mehetett volna, de dolgozik egy csirke-keltető üzemben, mert így ingyen kap havonta harminc tojást és három csirkét, ami nagyon nagy kincs. Ezért minden reggel ötkor kel, negyven percet buszozik az állomásig, onnan még fél óra elektricskán, és negyed óra gyalog. De van akinek a felesége is ott dolgozik, az már hat csirke egy hónapban, és hatvan tojás. Azt is mondta, hogy milyen jó, hogy Asztrahányban jegy nélkül lehet kapni a gyufát. Erre mi mondtuk, hogy egyáltalán nem láttunk ott gyufát, mire mondta, hogy ő se, de tudja, hogy ott jegy nélkül van, és ez milyen jó.
*
Ogyesszában felállítottak egy Lenin szobrot, de rosszul készítették
el, így egyszer csak leesett a feje. Kiadták a szobrászoknak, hogy csináljanak
neki új fejet, azok meg nem nézték meg az eredeti szobrot, így csak a leleplezéskor
derült ki, hogy két sapkája van Leninnek: egy a fején, egy a kezében.
folytatás 1993-ból
Megérkezett a novoszibirszki Igor, családostól. A hat órás repülőúton egy pohár vizet kaptak az utasok, mivel Novoszibirszkben nem találtak semilyen ételt. Utána leszálltak Szocsiban, hogy benzint vegyenek fel, de az oroszok nem akartak adni, mert nem az Aeroflot, hanem idegen (ukrán) légitársaság gépe volt. Végül dollárért mégis adtak, de ez újabb hat órába telt.
*
Június 20-án áthurcolkodtunk Gelendzsikbe. A buszon álló utasok is voltak, ahányszor ellenőrző pont volt az úton, megkérték őket, hogy tűnjenek el. Ilyenkor az egész középső sor leguggolt az ülések közé. Volt ukrán határellenőrzés, megkérdezték, hogy van-e még rajtunk kívűl külföldi, mire egy orosz néni megjegyezte, hogy mindenki külföldi, aki orosz.
*
Ebben az öbölben lakott negyven hattyú, de tavaszra csak tizenkettő maradt, a többit megették az emberek.
*
Igor ősei Volga-menti németek voltak, a második világháborúban a szüleit és az egész kolóniát kitelepítették Szibériába, nehogy a németekkel kollaboráljanak. A háború után meg háborús bűnösöknek nyílvánították őket, mert németek. A szülők több, mint tíz évig egy tyúkólban laktak, Igor is ott született. 50 fokos hidegekben reggelenként az arcáról kapargatták a jeget. Csak 56-ban, két éves korában tudtak lakásba költözni. Viszont azóta sem volt, soha életében beteg!
*
Ez az Igor nyolcszor felvételizett a Zeneakadémiára. Mindig a legmagasabb pontszámot érte el, meg is kapta levélben az értesítést, hogy gratulálnak, fel van véve, aztán néhány nap múlva jött a szokásos telefon, hogy mégsem vehetik fel, mert megtudták, hogy templomi kórusban énekelt.
*
Torzsokban megnéztünk egy kolostort, ami idáig börtön volt. A portás elújságolta, hogy húsz évig lakott itt, ami azt jelenti, hogy húsz évig börtönben volt. Ezt most visszaadták az egyháznak, és felújítás, meg ásatások folynak. Az udvaron egy ládában emberi csontok voltak összegyűjtve, és egy nagy gödör falából szintén csontok álltak ki. Egy koponyát megpróbáltam kikapírgálni, de rámszólt a régészeti nacsalnyik, úgyhogy főleg a lábszárcsontokat tudtam megnézni. Mindenesetre úgy nézett ki, hogy az időközben elhullott rabok csontjai lehettek ott.
*
A repülőtéren a szokásos szovjet bonyodalmak folytak, hogy az utolsó
pillanatig nincs hely a gépre, aztán mégiscsak van, de addigra meg már
nincs idő, hogy a dollárokkal számolgassanak, így aztán három dollár fejében
rubelért is kiadják a jegyet és máris repülünk Szimferopolba.
Az egész repülőtér egy fejetlen felfordulás. A felnőttek idegesek,
hatalmas csomagokkal tolonganak, sírnak a gyerekek, kutyát, macskát, papagájt
szorongatnak, akik szintén hallatják hangjukat. A jegyünk az ukrán légitársaságnál
lett lefoglalva, de ott verekedés tört ki, és nem lehet senkivel sem beszélni.
Az oroszok pedig semmit sem tudnak róla, mert a számítógépeik nincsenek
összekötve egymással. Petya nemzetközi botránnyal fenyegetőzik. Megígérik,
hogy intézkednek. Végül már csak ránk vár a gép, persze tele üres helyekkel.
*
Az ukrán pénzt úgy hívják, hogy karbovanyec, röviden kupon, és úgy néz
ki, mint a "Gazdálkodj okosan" játékpénzei. Az egyik vizes lett, és szétfolyt
rajta a festék. Rubelt hivatalosan nem váltanak a bankban, mert most már
függetlenek, és inkább dollárt akarnak. Meg is követelnek a külföldiektől
ötven dollár belépődíjat, de se a tengerparton, se máshol, semmi olyan
szolgáltatás nincs, ami egyetlen nyugati turistát is idevonzana, és a lakosság
nagy büszkeségében még le is hülyézi a külföldieket. Így akarnak belőlük
élni.