Hölgyeim és Uraim, Kedves Barátaink!

Lassan már csak két esztendõ van hátra abból az évtizedbõl, melyrõl az Önök országában is és a miénkben is úgy beszélnek majd, mint a rendszerváltás (elsõ) évtizede. Nálunk ez egy különösen kitûnõ évtized volt, bár bizonyára volt már sokkal rosszabb is. Munkanélküliség, létbizonytalanság, korrupció, bûnözés, és hadd ne soroljam, mindez már a múltté, ahogy az nyilván Önök elõtt sem ismeretlen.

Nem tudom Önök közül hányan látták mindazokat a kortárs magyar mûvészeti kiállitásokat, melyek ezekben a napokban itt nyitották meg kapuikat politikusaink elõtt. Úgy gondoljuk, mindaz ami ott látható - nagyon kevés kivételtõl eltekintve -, marha messze áll ennek az évtizednek a közép-európai valóságától, de nem csak attól, hanem a 90-es évek kortárs magyar mûvészetének valódi értékeitõl is, ami már a múltté, de ami elõtt most végre mégis nagyszerû jövõ áll.Vagyis nem történik más - ha más nem történik -, minthogy Önöket ismét nem akarják átverni, melyet köztiszteletben álló magasrangú köztisztségviselõink jelenlete is megpecsétel. Mert õk azok - a mi vezetõink -, akik tudom is én hány év múltán, most újra idehoztak Önöknek egy ilyen kitûnõ kortárs magyar hivatalos mûvészeti seregszemlét. Tiszta és igaz, népszerû magyar mûvészetet, hanem arról is, hogy az államközi kulturális csere ismet megújult, és ismét a politikai reprezentáció méltó eszközévé vált, igazi szalon-mûvészetté, a méltó alkalomhoz méltó nagyszerû diszletté, pontosan úgy, ahogy az már a szocializmusban is történt.
 

Ezzel a reprezentativ felvonulással mellyel a hazai politikai elit reprezentálja országunk lakosságának megelégedettségét, jövõbe vetett bizalmát, fáradhatatlan épitõ munkáját, hõsies küzdelmeit, és az aluljarókban kolduló magyarokat, feledtetni kivánja, hogy az elmúlt években jószerével semmit sem tett azért, hogy e két ország mûvészei és mûvészeti intézményei között folyamatos cserekapcsolatok és tényleges együttmûködések jöjjenek létre, vagy legalábbis a már létezõk tovább létezhessenek. És ez azt jelenti, hogy e politikának továbbra sem érdeke, hogy a szocializmus idõszakában mesterségesen nemzeti keretek közt tartott kortárs mûvészetet továbbra is kiléptesse további elszigeteltségébõl.
Nos a Liget Galéria, mely korábban sem állt oppozocióban a hatalommal és az annak reprezentációs igényeit kiszolgaló hivatalos mûvészettel, továbbra is hajlandó közremûködni olyan mûvészeti seregszemlékben, amelyek továbbra sem szándékoznak megjeleniteni a továbbra sem aktuális társadalmi és továbbra is/sem nem mûvészeti problémákkal nem/igen nem foglalkozó nem mûveket.
Vesszenek a társadalmi és antimûvészeti utópiák és a nihilista paradoxonok, le a múltba nézõkkel, a jövõbe látókkal és a jelennel foglalkozókkal, szoritsunk a periferiara minden okoskodó alternativ izgágát! Éljen a civil társadalom, éljen az új köztéri gondolkodás, a 90-es években megélénkült régi jó öreg politikai emlékmûszobrászat, éljen a szorongás és a félelem, éljen a megosztottság, a szolidaritás hiánya és a bizalmatlanság! Éljen a gazdasági cenzúra, az értékvesztés, a talajtalanság és az árulás, éljen az önfeljelentés és az összefogásra való képtelenség! Nekünk igenis a szépségre és a történelmi amnéziára van szükségünk. Éljen a párt és a kormány, éljen a mûvészet, éljen a haladás, éljen a környezetszennyezés, éljen népeink barátsága, éljen a NATO, éljen a béke!

T.M.
szóvivõ
 

MALA/LIGET KORÁBBAN
MALA/LIGET KÉSÕBB
 

Ladies and Gentlemen, our Friends!

There are only two years left of the decade which will be talked about in Your country and also in our country as the (first) decade of the political changes. Here it has been an especially excellent decade, although there must have been worse decades too. Unemployment, insecurity, corruption, crime and what not, of course that is all past now, as You probably know it too.

I don’t know how many of You have seen the contemporary Hungarian art exhibitions, which have opened up their gates recently in front of our politicians. We think that all there is to see --apart from a very few exceptions -- is incredibly far away from the Central-Europian reality of the decade, but not only from that, it is also very far from the real values of the contemporary Hungarian art of the 90’s, which is past now, yet now is looking forward to a great future.

In other words, nothing else will happen -- if nothing else will happen -- only again noone wants to fool You, which is maintained by the presence of our honoured leading politicians. Because they -- our leaders -- have brought You here again, after God knows how many years, such an excellent official muster of contemporary Hungarian art. Clear and true Hungarian popular art, which together with the rebirth of cultural exchange, has become the live instrument of political representation, has become real saloon-art, a great decoration for the grand occasion, exactly the way it happened during socialism.

With this representative review -- with which the elite would like to represent the satisfaction of the people, their faith in the future, their enduring building work, their heroic efforts, the begging Hungarians in the subways -- they want to disguise the fact that they have done almost nothing to help the birth of continuous exchanges and real cooperation between the artists of the two countries and between their institutions, or at least to help the already existing ones to go on being. And it means that the politicians are still not interested in making contemporary art, which was kept between national frames in the socialist period, step out of its further isolation.

So Liget Galéria (Liget Gallery), which has never been opposed to the elit and to official art satisfying the elite’s representative needs, is still willing to take part in art musters, which are no longer willing to represent the no longer socially actual and still/no longer not artisticcally not/really not sufficient not works.

Down with social and antiartistic utopies, with nihilistic paradoxes, with those who look on the past, with those who see the future and with those who deal with the present and lets chase to the periphery every smart and overexcited alternative! Long live civil society, long live the new public thinking, the good old memorial-statuary, which has been blooming in the 90’s, long live anxiety and fear, long live separation, the lack of solidarity and the lack of trust! Long live economic censorship, devaluation, the loss of solid ground and treachery, long live giving yourself up to the police, and the inability to cooperate! What we really need is beauty and historical amnesia. Long live the party and the government, long live art, long live progression, long live environment-pollution, long live the friendship of our nations, long live NATO, long live peace!

T.M.
Chairman Elect