Várnagy Tibor
    Ten Years After, Blood Sweat & Tears stb.
 

    A 90-es évek Kelet- és Kelet-Közép Európájában olyan anakronizmusokat böfögött fel a történelem, amilyeneket mi, a 60-as, 70-es években felnőtt nemzedékek addig legfeljebb olvasmány élményeinkből vagy a korabeli filmekből ismertünk. Másrészt viszont azt is ebben az évtizedben kellett - és talán az elkövetkezendőkben kell méginkább - megtanulnunk, hogy mi minden volt, amit nem szabadott volna, és nem szabadna veszni hagynunk. Ez az évtized talán túlságosan rövid volt ahhoz, hogy kialakuljon benne valami, de arra sajnos bőven elegendő, hogy a változásokhoz fűzött reményeket az emberek nagy része elveszítse. Ha valakinek 1999-re mégis maradtak még illúziói, azokat aligha lehetett volna alaposabban leforrázni, mint azzal, hogy Visegrádi országok NATO csatlakozását - "csatlakozását Európához" - alig néhány nap elteltével a jugoszláviai NATO bombázások követték, amelyek immár több mint ötven napja tartanak. Budapesttől Belgrád még olyan messzire sincs, mint  Csernobil, a Jugoszláviával szomszédos déli határvidéken hallani lehet az egyébként jelentős számú magyar kisebbség által is lakott Vajdaságra hulló bombák robajait. A 90-es évek közép-európai történelme sajnos úgy tűnik messze nem a rendszerváló országok sikertörténete, hanem a dél-szláv háború rémségeié.

     A magyarországi művészeti fejleményeket tekintve úgy látom, hogy a 80-as évek művészete nálunk 86 körül lezárult, s onnantól kezdődött el az a korszak, ami úgy körülbelül 95-96-ig tartott. Mindabból, ami azóta történt, én itt most Szabó Dezső képeit, valamint Dominic Hislop és Erhardt Miklós Saját szemmel című projektjét szeretném bemutatni.
Szabó Dezső harminckét éves, s így ahhoz a fiatal művészgenerációhoz tartozik, amelyik művészeti tanulmányait már a politikai rendszerváltást követő évben, 1990-ben kezdte el és 1995-ben fejezte be. Jóllehet Szabó az Akadémia festészeti tanszakának növendéke volt - ahol számára Károlyi Zsigmond monokróm-, ill. radikális festészeti kurzusa bizonyult meghatározó stúdiumnak -, eddig még sosem állított ki festményeket. Objektjeit fémből készíti, fényképeinek nagy részét pedig ugyancsak testes fémlapokkal és csavarokkal installálja, vagy pl. bádogvödrök fenekére helyezve állítja ki.
    Az itt látható fotókat Szabó 1993 és 1999 között készítette. Az eredetileg több száz képből álló kollekció (a korábban ugyancsak a Liget Galériában bemutatott - részben átfestéssel, lakkozással vagy ragasztással - átalakított standard postai üdvözlőlapokkal együtt), mintegy naplószerű jegyzetanyag egészíti ki a fiatal művész eddig öt másik önálló kiállításon bemutatott munkáit. E fotók közt találhatók olyan képek, melyek előképei vagy variációi Szabó részben meditatív, részben konceptualista tájképsorozatainak, vagy nagyméretű fiktív tájképeinek, de természetesen rengeteg olyan is van köztük, ami nem hozható közvetlen összefüggésbe eddig bemutatott műveivel. E kollekció egyfajta stúdium, a Szabót foglalkoztató fotográfiai toposzok gyűjteménye.

    Az ugyancsak 32 éves skót Dominic Hislop a budapesti Képzőművészeti Akadémia intermédia szakának posztgraduális hallgatója volt 1996-97-ben. Hislop minden korábbi munkája - legyen az helyspecifikus köztéri installáció, vagy budapesti szélsőjobboldali nacionalista-soviniszta stickerseket parafráló matrica - közvetlenül a primér társadalmi környezetet reflektálta. Az ugyancsak intermédiás, Erhardt Miklóssal közösen megvalósított Saját szemmel című projekt a budapesti hajléktalanok életét mutatta be. Az 1998 tavaszán megrendezett kiállítás katalógusában a Hislop/Erhardt szerzőpár az alábbiakat írta:
    "A 'saját szemmel' címet viselő fotóprojekt 1997 júliusában indult el. Idén februárig körülbelül negyven eldobható színes fényképezőgépet osztottunk szét Budapesten élő hajléktalanok között, akik vállalkoztak arra, hogy fényképeket készítsenek mindennapjaikról - bármiről, amit fontosnak, vagy érdekesnek tartanak -, tudván, hogy ezek a képek a későbbiekben a széles nyilvánosság elé kerülnek majd."

    A különböző menhelyeken vagy az utcán élő, és véletlen találkozások során felkért emberek fotóit Dominic Hislop és Erhardt Miklós a fotók készítőinek saját szöveges kommentárjaival együtt állította ki. A kiállítási plakát és katalógus, továbbá az ezzel párhuzamosan publikált képeslapsorozat forgalmazása nyomán keletkezett bevételeket, valamint az ezen anyag bemutatása után kapott minden honoráriumot az illető hajléktalanok kaptak és kapnak meg.
    "A 'Saját szemmel' fotóprojekt számunkra olyan provokatív jellegű művészeti akció - írja jegyzeteiben Erhardt és Hislop -, amely a művésznek, mint a kultúra egyedüli legitim termelőjének szerepére kérdez rá. Tulajdonképpen két művészeti projekt folyt le egyidőben, egymástól el nem választható módon. A művészet közvetlen termeléséhez szükséges eszközöket a kiállításon résztvevő hajléktalanok kezelték, a kamera az ő médiumuk, míg a mi médiumunk a résztvevők személye, a szociális és morális szituáció, a kontextus és maga a folyamat volt."
 

Budapest, 1999. május

    Tibor Várnagy
    Ten Years After, Blood Sweat & Tears etc.
 

    In Eastern and Central-Eastern Europe in the 1990s, history has thrown up such forms of anachronism which we, the generation which grew up in the 1960s and 1970s, had only until now known in books and films from previous eras.  During this decade however, we have had to learn that values which were primary under the previous regime would not survive fundamental societal reorganisation.  Perhaps these ten years have been too short for something particular to take shape.  Sadly though, in this respect, it has become clear that the hopes and expectations originally harboured by most people in relation to systemic political changes have been lost.  If someone were, however, to still delude themselves in 1999, then it could not be more poignant for these hopes to have been crushed by the fact that within a few days of Visegrad countries becoming part of NATO (and subsequently ’becoming part of Europe’), NATO began its bombing of Yugoslavia which, at the time of writing, has lasted for more than fifty days.  Budapest is not really so far from Belgrade, not as far as say Chernobyl, as heard by those in the southern regions of Hungary which neighbour Serbia, as the bombs explode over the border in Vojvodina.  It appears that central European history in the 1990s has unfortunately not been characterised by the success stories of states progressing towards change, but the atrocity of the war in the land inhabited by southern Slavs.

    I would say that, with regard to the development of Hungarian art, that the art of the 1980s came to an end in 1986, and from then on began then the period which was to last until 1995-96.  In the light of this, I would now like to present the pictures of Dezső Szabó, and the project of Dominic Hislop and Miklós Erhardt entitled ’Inside Out’.

    Dezső Szabó is 32 years old and thus belongs to the generation of young artists, whose era began in 1990 and ended in 1995, thus running concurrent with the political upheavals starting at the same time.  The said generation’s artistic undertakings were therefore shaped by the changes taking place in society around them.  Although Szabó was a student of the Academy of Fine Arts’ painting department (and has not, until now, exhibited his paintings), the course in monochrome and radical painting  taught under Zsigmond Károlyi proved to be decisive in Szabó’s studies.  His objects are made from metal and, likewise, his photography utilises in large part bulky metal sheets installed with screws or, for example, works presented on the bases of alloy sheet metal buckets.

    The photos on exhibit here were made by Szabó between 1993 and 1999.  The collection, which originally comprises of hundreds of photographs, is in the form of diary notes and represents the culmination of the artist’s work from five different solo exhibitions to date.  Similarly, the work which was earlier shown in the Liget Gallery is in part constructed with the use of repainting, enamelling and gluing, together with adaptations of standard postal greetings cards.  Among the photographs shown here, we may find certain pictures, the tableaux or variants of which demonstrate Szabó’s part-meditative, part-conceptual landscape series or large scale fictitious landscapes.  Naturally, alongside these, we may also see a large number of pictures which are not directly connected to his other exhibited works to date.  This collection is therefore a uniform study, the collection of photographic codes employed by Szabó.

    The Scottish artist Dominic Hislop, also 32, was a postgraduate student of the intermedia department at the Academy of Fine Arts.  All of his earlier works while at the Academy, such as the site-specific installations and series of stickers mimicking those of the nationalist and chauvinist extreme right in Budapest, directly reflected their primary societal environments.  The ’Inside Out’ exhibition was realised together with Miklós Erhardt, 32, also a student of the Academy’s intermedia department, and introduced us to the lives of Budapest’s homeless.  In the catalogue of the exhibition which took place in the spring of 1998, Hislop and Erhardt wrote the following:
    ’The ’Inside Out’ project began in July 1997.  Between then and February 1998, around 40 homeless people living in Budapest were given simple disposable cameras and invited to take pictures of whatever they found important in their everyday lives with the knowledge that their pictures would later be viewed publicly as part of an exhibition.’

    The participants, found in the various homeless shelters or on the street, or met by chance on the street, had their photos exhibited together with  text commentary in their own words.  All income from the exhibition posters and catalogue, as well as the accompanying series of postcards, has gone to and will continue to go to the homeless people who took part in the project.

    ’For us, the ’Inside Out’ photo project was an artistic statement of a provocative nature – write Hislop and Erhardt in their notes – which questioned the role of the artist as the sole legitimate producer of culture.  In fact two artistic projects took place concurrently in a way in which they were not distinguishable from one another.  The homeless people participating handled the tools which were directly necessary for the production of the art - the camera was their medium -, while our medium was the person of the participant, the social and moral situation, the context and the process itself.’
 

Budapest, May 1999