Tatai Erzsébet: Kiss-Csapó Gergely képeiről

               Kiss-Csapó Gergely néhány éve szabályosan menekült Tibetbe, menekült a városból,
               Magyarországról, Budapestről. Valami innen űzte. Talán akkor még ő maga sem tudta,
               miért pont Tibetbe indult, de most már látszik, jó oka volt arrafelé venni útját, mintha
               valamire rátalálna, … újra és újra visszatér.

               Minden szeme elé kerülő nagyléptékű látványt lefényképezett: természetet, tájat, széles
               medencét, égig érő hegyet, vad folyót, kolostort, Körösi Csoma Sándor nyomát..

               Kiss-Csapó képeinek legfontosabb tulajdonsága az őszinteség. Ez az őszinteség nem a
               manipulálatlan fotografálás evidenciájából fakad, hanem Kiss-Csapó Gergely
               megközelítési módjából. A téma nyűgözi le, nem a módszer; puszta esztétizálás helyett
               a közvetíthető és közvetítendő tartalom köti le. Kíváncsian kutató geográfus és
               fotográfus egyszerre. Ember nélküli tájai valamiféle távolságtartást, hűvös magatartást
               sejtetnének, pedig ezek inkább háborgatástól mentes tájképek, melyeket szemérmes
               tapintatos, érzékeny szemek látnak - legalábbis amennyire ez fotografálásról egyáltalán
               állítható. És ezért is van az, hogy arcképet nemigen fényképez. Amit fényképez az nem
               a Másik birtokolható valósága-teste, hanem az a hely, ahol a különbözőséget keresve
               magára talált. Csupán két, - az egész sorozat jellemző arányát tükrözve -
               gyermekekről készült fotója látható itt. És ez a kettő nem feloldja, hanem épp
               ellenkezőleg: ellenpontozva, még megragadhatóbbá teszi a tájak kristályosságát,
               nem-ember-szerűségét, egyúttal hangsúlyozza az utazó magányosságát.

               A válogatásban nagyon sokminden kétszer szerepel, vagy nagyon hasonló dolgok
               szerepelnek. A látvány azonban sosem ugyanaz; nem ugyanaz a kép, csak nagyon
               hasonló. Mintha ez a megduplázás, az ismétlés adná a tények valódiságát, mintha ez
               erősítene meg, adna biztonságot és uralmat az elillanó pillanat felett.

               Kiss-Csapó fényképei egyszerű képek; semmi kunszt, semmi dekor vagy pózolás,
               mégis van valahol egy olyan pont, elem, vagy valami, ahol megfordul a normálisan,
               medrében haladó elbeszélés. Ez a pont nem az egyes fényképeken van, nem egy
               gyűrött papírzsebkendő, különleges virág vagy fényeffektus formájában
               manifesztálódik, hanem itt, ahol állunk, a fényképek közötti térben jön létre.