Sugár János:
Esztétikai Profilaxis
A szövegek falra írásának a nagyvárosi folklórban hatalmas hagyománya
van. A szabadság demonstrálásnak ez az egyik legegyszerűbb módja, az alkotó
elvileg minden városlakóval kommunikál. Olvashatóvá tesznek egy amúgy -
lényegét tekintve - olvashatatlan várost. Gondoljunk csak a falakon megmaradt
vallomásokra, nevekre és egyéb aktualitásukat vesztett jelekre.
Ezek többsége olyan egyszeri felirat, amit sem fizikailag, sem erkölcsileg
nem védelmez semmi, sőt inkább ezek eltüntetésén fáradoznak.
Fontos elemük e falfeliratoknak, hogy komoly tiltás ellenére születnek
meg. A graffiti művészek rejtve, a demokratikus társadalmakban egyedülálló
módon, illegalitásban alkotják meg műveiket; álneveken, fedőneveken dolgoznak.
A közteret a mindenkori hatalom reprezentációs célokra használja, ezért
engedély nélkül a köztéren nem jelenhet meg semmi. A legegyszerűbb falfirka
is elvileg illegális rongálás; ebből következik a sietség, rövidség ill.
a munkák befejezetlensége. A graffiti fizikai kereteit az emberi
test lehetéségei szabják meg: minden graffiti a saját előállításának a
mozgás-kottája is egyben. Ezért ezen művek legfontosabb formai eleme, hogy
sajátos koreográfiaként is értelmezhetőek, a sietség egész testet igénybevevő
kalligráfiája hagy nyomot, amely kiegészülhet a menekülés és a felelősségrevonás
egyéb sérüléseivel.
Jelen munkámban egy vagy több ilyen feliratot szeretnék megörökíteni, azaz a művészet fogalomkörébe vonva természetes életkorát meghosszabbítani. Az egyik ilyen felirat Budapesten, a Városház utca végén található, emlékeim szerint több, mint tíz éves lehet. Az alkotó eredeti szándékot ma már csak találgatni lehet, nem tudni miért is volt a SZTRIPTÍZ szó neki akkor fontos, ezért mára a szöveg hatása kifejezetten költői. Tehát ezt a feliratot szeretném bronzba öntve megőrizni, méghozzá úgy, hogy az eredeti tipográfiát kb. két centi magas bronzból kiöntve, és azt a falra visszaszerelve mintegy letakarnám az eredeti festett betűket. Remélem ezzel az egyszeri aktussal sikerül a falfeliratokra terelni a figyelmet, emléket állítva egy néhai futó gondolatnak, egy ismeretlennek, aki öntudatlanul a művészet eszközeit alkalmazta, hogy kitörjön korlátai közül. Ez az eljárás egyszersmind demonstrálja a művészet jócselekedet jellegét is: egy elcsúfított falból műtárgyat varázsol. Nem bánnám, hogyha ezzel egy olyan mozgalom indulna el, amely célul tűzi ki nagyvárosokban egy-egy falfelirat ilyen jellegű megörökítését. Alternatív javaslatként vagy akár a munka másik részeként egy hasonló megörökítésre javasolnám a Kodály köröndön található JOY DIVISION feliratot. (Sugár János, Graffiti mentés, Polifónia, 1993.)
A tiltás okozta nehézségek miatt a falakon végül is megjelenő forma mindig speciális, a klasszikus névjegytől a konkrét üzenetekig, a rekordidő alatt megfestett begyakorolt, kalligrafikus, színes képekig. A műveket a legritkább esetben értékeli a külvilág, a legjobb esetben is, ha nem szemétként, vagy zajként veszik tudomásul, akkor is a design és/vagy a korszellem kategóriába sorolják; holott csupán csak arról van szó, hogy a hatalmi közeg a falfirka médiumát hagyta egyedül kihasználatlanul, azaz mindenki által szabadon gyakorolható köztéri (public art) alkotásnak. A közterekre a hatalmi reprezentáció mellett a kommersz zaj telepedett A graffiti esetében a szimbolikus tilos megvalósítása a fontos, és az aktuális kép pillanatnyi jelleggel bír csupán, majdnem mellékes, hiszen esetleg befejezetlen, és/vagy lemossák, és/vagy átfesti egy másik csapat. A nagyvárosi folklórban a graffiti mindig is a kiszorítottak médiuma volt, amely manapság a művészet és az extrém sport interdiszciplinaritásában jelenik meg. (Johan Sjerpstra: Amikor az attitűd nem válik formává)
––––––––––––––
SPIEGEL: Akkor a graffitisek lennének a társadalom esztétikai nevelői?
BAZON BROCK: A jeleik a normatív rend meg-nem-értésétől való félelmet
ábrázolják. Egyfajta Mene Tekelt jelenítenek meg. Itt legalább még látják
az emberek az írást a falon. (Spiegel, 45/1999)
2002. JANUÁR 27, VASÁRNAP 19:05 BUDAPEST
Templomgyalázás, a kereszténység elleni támadás és közösség elleni
izgatás miatt feljelentést tesz a rendőrségen a budapesti Szabadság téri
református templom egyházközösség presbitériuma, mert vasárnap reggel ismeretlen
tettesek feliratot festettek az épület falára. A sérelmezett felirat egy
bibliai idézet.
Az egyházközség lelkésze ifj. Hegedűs Lóránt MIÉP-es parlamenti képviselő,
aki ellen az ügyészség vizsgálatot folytat egy kerületi lapban megjelent
kirekesztő írás miatt. A templom falára ismeretlenek egy idézetet írtak
Dániel próféta könyvének ötödik részéből, ez a presbitérium közlése szerint
így szól: "mene, tekel, ufarszin, azaz "megmérettettél, könnyűnek találtattál
és szerte széjjel szaggattatol." A presbitérium szerint ez az esemény is
beleillik abba a támadássorozatba, amely az utóbbi időkben az egyházközösséget
és annak vezetőjét érte.
Az arameus nyelvű rejtélyes üzenet a Biblia szerint Belzacar babiloni
király lakomáján jelent meg, jelentése "megszámláltatott, megmérettetett,
könnyűnek találtatott". A felirat megjelenése után a király meghalt, az
ő helyét vette át Dareiosz. A modern művészetben is gyakran használatos
a mondás átvitt értelemben, intő, fenyegető hangú kijelentés - Karinthy
Frigyes például Méné, tekel … című versében a fasizmus rémségeinek
próféciájaként használja. (FrissHirek.hu)
Bora Gábor:
WO ES WAR SOLL KILROY WERDEN
Egy házfalon állt a következő:
ISTEN HALOTT /NIETZSCHE
NIETZSCHE HALOTT /ISTEN
Minek lehet ezt tekinteni? Vallásos, vagy filozófiai graffitinak? Avagy
a vallásos felülkerekedésének a filozófiain? Mint szlogen elég ismert az
idézett felirat, talán nem túl jó, nem is eléggé vicces. Mint graffitit
egyszerűen nem tudom megítélni: nem emlékszem a helyszínre, anélkül pedig
értelmezhetetlen. A graffiti ugyanis konkrét helyeket produkál absztrakt
terekből: kihült, absztrakttá vált, például transzportszakasszá redukálódott
tereket forrósít fel, de-geometrizál, hellyé változtat. (Elég arra gondolni,
hogyan hül ki újra, absztrahálódik egy fal, ahonnan lemosták a graffitit.)
*
Ha a fenti graffiti "filozófiai", lehetne ugyanilyen értelemben például
esztétikai graffiti is:
AZ ESZTÉTIKA OLYAN A MŰVÉSZETNEK, MINT AZ ORNITOLÓGIA A
MADARAKNAK /BARNETT NEWMAN
AZ ORNITOLÓGIÁÉ A JÖVŐ /ARCHAEOPTERYX
*
Ami a jövőt illeti, úgy hírlik, van egy futurológus graffiti-társaság
ebben a retribalizálódó szubkultúrában, valahol, vagy szétszórva szerte
a világban. Láthatatlan festékkel róják falra üzeneteiket, ezek, állítólag
súlyos figyelmeztetések, gyakran vésztjósló próféciák. (Amolyan "Mene tekel
ufarszin...") Századok, vagy évezredek múltán a festék előtűnik, életerősen,
brutális színekkel, mintha vadonatúj lenne. Ám akkor már a megfogalmazottak
nem próféciák, nem figyelmeztetések, inkább megállapítások. Megfelelő vegyszerrel
ma is előhívhatók lennének ezek az üzenetek, persze nehezebb feladat volna
ez, mint a látható graffitik lemosása: bárhol lehetnek. Épületek vagy sziklák
falán, barlangok mélyén, talán folyómedrekben, olyan helyen, ami csak nagyon
alacsony vízállás esetében kerül vízszint fölé... Ha igazak e próféciák,
fontos lenne találni és előhívni ilyen, a jövőnek szóló graffitiket, mert
a tudott jövő köztudottan befolyásolható, megváltoztatható.
Ha a falra róttak megállapításokká válnak mire előtűnnek, mi lehet ezek jelentősége akkor? Itt, konkrétumok ismerete hiányában feltételezésekbe kell bocsátkozni. Sokan revírmegjelölésnek értelmezik a graffitiket, noha azok nyilvánvalóan inkább kaotikus elemeket visznek a megjelölt territórium rendjébe: deterritorializáló mozzanatok. Mármost a jövőben előtűnő graffitik ugyanígy, káoszt adnak az idő rendjéhez, detemporalizációk. A temporalitás rendjében egyre gyakrabban megfigyelhető hibák esetleg e graffitik effektusai.
Talán ebben a hiba-generáló hatásban van értelmük, s nem abban, milyen
jelentést hordoznak. Talán csalódást is okoznának, szavak, melyeknek ma
még nincs jelentésük, olyan nyelvek, melyek még nincsenek: mindezek egy
inverz etimológiát feltételeznének. Avagy az állna, mondjuk, "HA EZT EL
TUDOD OLVASNI, MÉG ÉLETBEN VAGY" [Jeff Noon, Falling out of Cars]. Vagy
Freud mondatát, "Wo es war soll ich werden", alapul véve: "WHERE KILROY
WAS, THERE SHALL EGO BE". Ám sokkal valószínűbb, hogy a festék előtűnésével
a következő verzió válik olvashatóvá:
WHERE EGO WAS THERE SHALL KILROY BE
––––––––
A tüntetés médiuma egykor spontán erejével akár forradalmak kirobbantója
is lehetett, ma azonban elsősorban a dokumentált formában is közérthető
demonstrációkat jelenti. A műfaj a hatalmi befolyással rendelkező médiumok,
a sajtó és a tv, irányába változott. Mivel a lényeg a minél nagyobb nyilvánosság
elérése, ezért a gondolatok, alapeszmék egy sajtófotóba sűríthető vizuális
- olvasható megjelenítése a cél. Az eszme erejét, súlyát az egyirányba
mozgó jelképes tömeg van hivatva jelezni. Különösen érdekes egy ilyen beszélő
kép az aktualitás elmúltával, mikor is a szavak és szimbólumok jelentése
már félreérthetővé válik
A sajtó médiumának fejlődése, megkívánta az összefoglaló, rövid, azonnal
felfogható, szinte megjegyezhető megfogalmazásokat. Ezek általában egyértelmű,
kompakt, teljesen transzparens tálalású információs egységek. A kép és
szöveg kombináció miatt természetesen közeli rokonságban áll a sajtóhirdetés
médiumával. A következetes design a közérthetőség már-már költői mélységébe
juttatja tárgyát, aktualitását túlélve akár a konkrét vizuális költészet
példájává is válhat. (Sugár János, Művészet a jelenben, 1993, http://www.ljudmila.org/nettime/zkp4/50.htm)
S.J.
KORÁBBAN A LIGETBEN
SUGÁR EARLIER IN THE
LIGET
Writing texts on the wall has a tremendous tradition in the folklore
of big cities. It is one of the simplest ways to demonstrate freedom; the
creators communicate with every citizen of the city, in principle. They
make an intrinsically illegible town legible. Just think of the confessions,
names preserved on the walls and other signs having lost their significance.
The majority of them are occasional inscriptions defended by nothing, neither
phisically nor morally; to the contrary, people seek to remove them.
One of the important aspects of the inscriptions is that they are born
in spite of a serious prohibition, even the most ordinary graffiti is an
illegal damege in principle; haste, shortness and incompleteness are consequences
of this. Its phisical frame is determined by the features of human body:
every graffiti is also the movement-notation of its realization.
Through my present work I would like to record one, or more inscriptions
of this kind, that is, to lengthen its natural lifetime by placing it into
the medium of art. One of the inscription of this kind in Budapest is to
be found at the end of Városház Street, it is more than ten years old,
as far as I remember.
By now we can olnly guess what the creater’s original intention was,
it is impossible to know why the word SZTRIPTÍZ (streaptease) were important
for him/her, therefor the effect of the text jhas become expressly poetic.
So I would like to preserve this inscription by casting it into bronze;
I would cast the original typography into bronze about 2 cms high and by
putting it back into the wall I would cover the original painted characters.
I would hope to call attention to the grafitti by this particular act,
by raising a monument to the memory of an old fleeting thought of an unknown
person who applied unconsciously the instrument of art in order to break
out his/her own restrictions. At the same time this procedure demonstrates
the good-act character of art: it transfigures a deformed wall into a work
of art.
I would not be sorry if it would initiate a movement with the objective
to preserve some grafitti in the bigger cities. As an alternative suggestion
or even as a second part of this work I would suggest a preservation of
a similar kind of the inscription JOY DIVISION at Kodály Körönd in Budapest.