Kedvenc motívum az ablaküveg is, amelyen ki- vagy éppenséggel belátunk valamilyen térbe, és ez a tér életlenül jelenik meg a mélységben.
    Itt két fénykép is látható ablakkal.... látom, hogy az egyiken az ablak tiszta, a másikat meg vízcseppek borítják. Esik az eső. Ráadásul ez az egyik a kiállítás nyitó-, a másik meg a záróképe. Keretbe foglalva a történet, Nagykovácsi, mondja mind a két kép címe, mert címekként ilyen lakonikus helyneveket olvasok, a legmesszebbi Thaiföld, Zátonyi ellenben Nagykovácsiban lakik...
    Emlékkképek Zátonyi fotói, megfejthetetlen pillanatok leírásai. A megfogalmazásban rejlik a titokzatosságuk, meg a tónusaikban. Tele vannak ezek a képek piszkos-szürke tónusokkal, és a piszkost itt nem negatív értelemben kell látni, hanem annak leírásaként, hogy hiányoznak az éles fények, az éles árnyékok meg a kontrasztok. Talán és tulajdonképpen Zátonyi képeit egy-egy avatottabb szem e stílusjegyek alapján fel is képes ismerni, akár első látásra is. Minimalista képek, egy-egy harsány magazinban nem is volna helyük. Úgy írnak le történeteket, hogy kevés fényképi szót vagy kifejezést használnak. Rejtőzködő fényképész ez a Zátonyi.
    Kis kamarakiállítás, szűkre fogott szókinccsel."