megnyitotta dr.Máriás Béla, 2012. augusztus 31-én, 18 órától a Liget Galériában
(1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor. 5.)
a kiállítás megtekinthető szeptember 22-ig
Sorsszépítő szerek: Elek Is (Kada) emlékkiállítás II.
megnyitotta a Zöld Alsó, 2012. szeptember 4-én, 19 órától az Óbudai Társaskör Galériában
(1036 Budapest, Kiskorona u. 7.)
a kiállítás megtekinthető október 7-ig
Érzelmi gyarmat: Elek Is (Kada) emlékkiállítás III.
megnyitotta Boros Géza művészettörténész 2012. szeptember 26-án a Magyar Műhely Galériában
(1072 Budapest, Akácfa u. 20.)
a kiállítás megtekinthető október 19-ig
Emlékkiállítást rendezni múzeum nagyságú intézmények feladata, de Elek Is halála után (2011. augusztus 8.) többen is úgy gondoltuk, akik ismertük - és anélkül, hogy összebeszéltünk volna -, Kada barátunk nem egy olyan művész, akinek hagyatékára azonnal lecsapnak a legreprezentatívabb hazai kiállítótermek. Elek Is ugyanis 67 éves koráig az overground-ot, a kánont, a main stream-et elkerülve dolgozott, és mint egy rosszcsont, mint outsider alkotó vált ismertté. Végül Berhidi Mari, az Óbudai Társaskör Galériájának vezetője vetette fel, csináljuk meg együtt Kada emlékkiállítását. És gondolom azért épp nekem, mert náluk is, nálunk is volt Kadának egyéni kiállítása, itt is, ott is előkerültek művei csoportos bemutatókon. Ekkor keresett meg Szombathy Bálint, a Magyar Műhely Galéria művészeti vezetője, ugyanezzel az ötlettel.
Mivel úgy alakította az élet, hogy már nyár elején tudtuk, időben a Liget nyitja meg a legelső kiállítást, végül úgy döntöttem, ha mégoly vázlatosan is, megpróbálom fölvázolni Elek Is teljes pályaképét. Hagyatékát ennél jóval korábban kezdtük nézegetni, én gyakorlatilag a halála másnapján kezdtem el bedigitalizálni az általam készített fotókat, a rá vonatkozó nálam őrzött dokumentumokat, amit aztán kiterjesztettem közös barátaink
gyűjteményeire is. Azt hiszem, ez volt az én gyászmunkám. Miután Mari és Bálint kiválasztotta a műveket, műcsoportokat, amelyeket szívesen bemutatnának, azonnal világossá vált, hárman együtt se tudnánk Kada minden fontosabbnak látszó munkáját bemutatni. Egyrészt azért, mert az életmű terjedelmesebb annál, másrészt mert rengeteg benne az olyan mű, amit rekonstruálnunk kellene. Ezért, és mert - mint említettem -, az derült ki, hogy a Liget Galéria kezdi a kiállítástrilógiát, úgy döntöttem, én a Kada által összeállított 14 vaskos portfólió-szerű mappákkal fogok dolgozni. Azért mondom, portfólió-szerű, mert Kada nem kronológiai sorrendben, hanem tematikus-, és műfaj szerinti egységek szerint állította össze a mappáit: volt amelyikben kisebb rajzokat, vázlatokat gyűjtött, egy másikban hivatalos leveleket, egy harmadikban újságokban publikált grafikáit, plakátterveit, és így tovább. Hozzátenném, egyik mappa se volt teljes, tehát pl. a hivatalos levelezéséből millió dolog hiányzott, amire emlékeztem, más esetben csak a válaszokat őrizte meg, miközben akadt arra is példa, hogy az általa küldött javaslatok másodpéldányait, és az azokra adott válaszokat is archíválta.
Az én problémám az volt, miként lehetne mindebből egy olyan Ligetes kiállítást rendezni, ahol minden korszakából be tudnám mutatni néhány jellegzetes művét úgy, hogy közben többé-kevésbé az is kirajzolódjon, milyen műfajokban dolgozott, mely korszakában kikkel, illetve melyek voltak fontosabb kiállításai? Természetesen nem állítom, hogy mindezen kérdésekre sikerült válaszolnom. Tandori Dezső kifejezésével élve, csupán Elek Is életművének kőkorszakolására vállalkozhattam. Arra, hogy mikor - remélhetőleg - a Liget Kada emlékkiállításának látogatói elmennek az Óbudai Társaskör, és a Magyar Műhely Galéria kiállításait is megnézni, akkor már meg tudják saccolni, melyek a korai, melyek a későbbi művei, melyik hol helyezkedik el az életműben. Partnereimmel együtt annak reményében hoztuk létre e kiállítás trilógiát, hogy talán sikerül felkeltenünk a szakmai-, és a laikus közönség érdeklődését, ez iránt a sajátos, az irodalom, és a képzőművészet határterületén létrehozott, erősen közéleti, olykor vicces, máskor provokatív életmű iránt. Így utólag azt vettem észre, Kada életműve nem egyszerűen csak kritikai, hanem átszövik azt a különféle társadalmi-, és művészeti utópiák. Egész biztos vagyok benne, hogy életműve fontos a street art, és a public art magyarországi története szempontjából, s bizonyos értelemben talán az MKKP (Magyar Kétfarkú Kutya Párt) egyik előfutárának is tekinthetjük.
Kada halálának másnapján egy hosszú-hosszú beszélgetés közepén, azt kérdeztem Anditól, hogy a Kada és köztünk kialakult viszonyt egyáltalán barátságnak lehetne-e nevezni?
bizonyos tények mellette szóltak, mások ellene
végül oda jukadtam ki, h bár ifjabb korunkban nem így képzeltük el a barátságot, most mégis mit nevezhetnék barátságnak, ha ezt nem?
Atti, Balázs, és Péter még a rajzkörből ismerték Kadát, én azonban már nem jártam oda, mikor Kada érkezett
jó ég tudja, Kadával mikor és hol találkoztam először
legkorábbi emlékem, h Somogyi Győző ajánlja nekem, csináljak neki kiállítást, miközben ugyanazon napokban derül ki, h mi együtt szeretnénk művészcsoportot alapítani
mármint Atti, Balázs, Péter, meg én, s ez a számomra ismeretlen, nálunk majd' másfél évtzeddel idősebb pasas
jó, ha a többiek úgy gondolják - Balázsék lakásán jöttünk össze -, miért ne?
ettől függetlenül, amiket én először láttam Kadától, asszem a tusfestményeit, azok nekem nem tűntek különösebben érdekesnek
h mi legyen a neve a csoportnak, azt nem tudtuk elsőre eldönteni, de abban maradtunk, nyáron lemegyünk Kisőrsre, ami a többiek számára már vszleg ismert terep volt, s majd ott csinálunk egy kiállítást
vmivel később, a Kiáltvánnyal együtt értesültem róla, mi leszünk a Hejettes Szomlyazók (j és ly fölcserélve)
a nevet Kada találta ki, de Balázsnak is tetszett, és a Kiáltványt is együtt írták
Balázst abban az évben vették föl a Fiatal Képzőművészek Stúdiójába, s mint új tag megkapta a Stúdió statementjét, így ő Kiáltványunk megszövegezésekor sokmindent onnan merített, tán teljes mondatokat is, míg másokat alaposan átírt, kiforgatott, Kada pedig hozta a maga addigra jól kiérlelt formáját:
a szöveg nekem úgy ahogy volt, elsőre naon tetszett
az első kisörsi bulira nem naon emléxem
azt se éreztem, h - szándékainknak megfelelően - egy húron pendülünk
ezzel együtt a hangulat nem volt rossz, s azzal az elhatározással váltunk el, h ősszel elkezdünk egy saját, házi készítésű újságot csinálni
a megállapodás az volt, h mindenki legyártja 100-100 példányban azokat az A4-es lapokat, amiket meg akar majd jelentetni benne
az első két szám nem naon fogyott: úgy kellett tukmálni - Kada szavajárásával - ismerőseinknek, holott úgy terveztük, 50 forintot fogunk kérni példányonként, h az anyagár megtérüljön
azt is gondoltuk, havonta csinálunk egy-egy újabb számot, de - mint kiderült - ez is lassabban ment
viszont mire a harmadik számhoz jutottunk, elfogyott az első, és a másodikból is alig volt már, s akkor már akartak oanok is, akik hajlandóak voltak leperkálni érte 50 forintot, ill. oanok is keresni kezdték, akik nem tartoztak baráti köreinkhez
asszem tkp. ez volt az első siker, de persze naon szerény, naon mérsékelt, amit észleltünk
vagy a második? mert a Kiáltvány is oasmi volt, ami szép lassan terjedni kezdett
Kada bizonyos vitákban, mikor látta, h nem győzött meg, egyszerűen nem hagy szóhoz jutni, mondván, csak vesszőt tettem - értsd: még nem fejezte be -, ahol persze bosszantó volt, h ilyenkor nem vesszőt tett, hanem témát váltott
ebből a szempontból a Kiáltvány azon kitétele - amit sztem Balázs tett bele -, h döntései során a csoport nem indokol, nem egy esetben prófétikusnak, s gyakorlatilag naon hasznosnak bizonyult:
nem mondom, h egyáltalán nem voltak közös pontok, de vszleg jóval kevesebb, mint amennyi indokolhatta volna, h együtt dolgozzunk :DDD
h Kada mennyire jó apa, arról vmelyik rákövetkező nyáron Kisőrsön győződhettem meg igazán, mikor vele voltak srácai, miközben a felesége nem volt ott
feleségétől akkor vált el, ill. válásuk folyamata akkor kezdődött, mikor a Ligetben rendeztük első önálló kiállítását, s ez 1986 legeleje
kiállításának megrendezése után jöttünk hazafelé a trolin - Király, anno Majakovszkij utca, öreg téli este -, ekkor beszélgettünk először személyes dolgokról
naon szarul érezte magát miatta, de akkor már tisztában volt vele, h házasságuk menthetetlen
azt hiszem a barátságunk akkor kezdődött, mert a rákövetkező hónapokban egyre gyakrabban jött föl hozzánk egy-egy két decis konyakkal, h elmondja mi történt a bíróságon, majd másnap, harmadnap nekünk olvasta föl előző éjszaka fogalmazott vád-, és védőbeszédeit, beadványait
a procedura vége felé kénytelen volt feladni a harcot, mert szúrt a szíve, pánik rohamai voltak, s úgy érezte belehal, ha folytatja a kilátástalannak tűnő párbeszédet a bírósággal, és feleségével
a Hejettes Szomjazókon belül - közben csatlakozott hozzánk Gránit, és Tilcsi - oldódtak a feszültségek
egyre lazábbak mertünk lenni, feloldódtak görcseink, noha azt továbbra se mondhatnám, h ideáinkat, eszméinket tekintve azonos platformra kerültük volna:
állandó és deklarált a széthúzás, ahogy azt Kiáltványunk fogalmazta, de - s akkor ezt már érteni véltem -, ettől jó az egész
mérlegelve-vitatkozva, mely műveinket állítsuk ki, s melyeket ne, Kada vezette be azt a fogalmat, h családifotóalbum-effektus: minden oasmi, amit csak mi néhányan értünk, csak számunkra érdekes, de kifelé nem kommunikál, mások számára nem, v csak nehezen értelmezhető. Röviden: magánügy
elfelejtettem mondani, a rákövetkező évben, h Balázst fölvették a Stúdióba, én is Stúdió tag lettem, s kettőnk nevén állítottuk ki az éves kiállításon a csoport munkáját:
ez volt a Siralomház Munkácsy, illetve a Zrinyi és Frangepán Madarász műve alapján
h Munkácsyt csináljunk, az a Komjádi Uszoda Sörözöjének teraszán dőlt el, miután kiderült, h a köv. éves Stúdió kiállítás az MNG-ben lesz (Gránit írja: Történeti Múzeum, s igaza van, de ez u.az az épületkomplexum, s számunkra u.az a kontextus)
így nem is annyira az volt a kérdés, melyik Munkácsy festményhez nyúljunk, hanem, h hogyan?
milyen anyagból csináljuk?
erre megint nem emléxem, hogy jött az, h rozsdás vasakból, és Kisőrsön?
ez volt a sodik siker, mert vhogy képesek voltunk megoldani, h ez az egész följusson Kisőrspusztáról Pestre,
ahol ezt volt akik utálták, míg mások lelkesedni kezdtek érte, v legalábbis érdeklődéssel fordultak a dolog felé, ami már vmelyest meg volt alapozva azzal az egyre jobban terjedő újság szerűséggel - v magazin persziflázzsal -, amibe egyre többen szálltak be, mint alkotótársak
a helyünkben minden fiatal művész naon komolyan vett volna minden újabb felkérést, minden újabb kiállítási lehetőséget, számunkra viszont egyre inkább vicces lett az egész
nem görcsöltünk, hisz egyre öntudatosabban nem szerettünk volna megfelelni senkinek, pusztán csak jól érezni magunkat egymás társaságában, miközben e társaság folyamatosan bővült
rövidre zárva egy lehetséges hosszabb mesét, ez tartott egy darabig, aztán unni kezdtük,
s véget vetettünk a közös munkának, amelyben egyre kevesebb élvezetet találtunk
a jó oldala ennek a mások számára talán váratlan felosztásnak az volt, h nem vesztünk össze:
semmi sértődés, semmi bántás, v legalábbis, ahogy én éltem át, magától múlt el az egész
nagyjából akkor amikor kellett, u.n. fénykorunkban, sikereink csúcsán, minél fogva később se gondoltuk azt, h újra össze kéne állnunk
amin én ezt le tudtam mérni, h a Ligetbe, a Liget megnyitóira ezt követően is éppoly gyakran jöttek a többiek, mint azt megelőzően,
s Attinak, Tilcsinek még csak ezt követően következtek nálunk első szóló kiállításaik
aztán az Epigon, amiben Balázst, Tilcsit, és Rollandot leszámítva mindenki részt vett, sőt Kada és Atti ismét együtt dolgozott, immár Hecker Petivel
ez utóbbiból lett A Négy Nagy Gazdag, s az ő remek kiállításuk, az Igyál Magyar! a Ligetben
jut eszembe, Medve Andrásról se feledkezzünk meg!
Kada mutatott be neki, még Kisőrsön, mondván, ő ismer itt a szomszéd faluból valakit, aki Beuys haverja volt :DDD
András atyai jó barátunk lett, oan idősebb kollegánk, akivel azonnal szót érettük, ahogy a Cserésekkel, Litván Gáborral, Galántai Gyurival, Tóth Gáborral, fe Lugossy Lacával, az Újlakosokkal (akikkel Hannoverben dolgoztunk egymás mellett, s kerültünk elszállásolásra ugyanazon családi házban), Máriás doktorral, másokkal
nyilván egy csomó mindent kihagytam, pl. h segítettünk neki kiragasztani plakátjait az utcára 86/87 körül, v h ugyancsak hozzánk járt föl, mikor a Rózsadombi villára gyűjtök, s Az állam én vagyok című akcióit csinálta 88-ban a Belvárosban. Nekünk mesélte a rendőri figyelmeztetéseket, s aztán azt, h többszöri figyelmeztetés után bevitték a Szalai utcába, ahol rendesen megverték, mielőtt följelentették volna szabálysértésért. Mutatta a hátát, mesélte miként csinálták, h naon fájjon, de ne hagyjanak komoly nyomot. Én meg persze totál hiába téptem a szám az első rendőri figyelmeztetések után, h várjon egy kicsit, egész biztos, heteken belül lesz oan alkalom, mikor intézményes keretek közt csinálhatja ugyanezt az utcán, és akkor nem fogják basztatni a rendőrök
még csak azt se mondhatnám, h nem hitte el, ne látta volna be, de már benne volt, s annyira élvezte az utca népével folytatott spontán párbeszédet, h nem tudta abbahagyni
aztán naon szerettem azt is, amit 97-ben a Bartók 32-ben csinált: bomba jó kiállítás volt, s engem - őszintén szólva - naon meglepett, h ien jól installál, mert azelőtt ez nem volt az erőssége
ott viszont ez akkor á-tól z-ig végig volt gondolva, naon lazán, s mégis szépen, elegánsan megcsinálva
szval asszem ez úgy van vhogy, h képzelünk vmit a barátságról, mikor elkezdődik felnőtt életünk - elvek, eszmék, blablabla -, s aztán életünk vége felé az derül ki, h nem feltétlenül azok voltak a fontos, komolyabb barátságok, amelyek e paramétereknek a legjobban megfelelnek
miközben én most se merném Kada legjobb barátai egyikének nevezni magam
inkább az van, h szerettem, ahogy szerettem, s ő is bennünket - mikor, hol, mennyire -,
és annyi:
ez volt az életünk