megnyitotta Tatai Erzsébet művészettörténész, 2013. február 14-én, 18 órától
Eredetileg háromdimenziós, üvegburába zárt éltképeket akartam csinálni. Mivel óraburához nem tudtam hozzájutni, tervemet először kétdimenzióban valósítottam meg: a sozat első nyolc darabja, a mosakodó disznó, a majom filmtekeccsel, a hímző macska, a korallszemű hal, az egyházú csigák, a fényképező gyík, a páviánkirálynő és a sáska vonalzóval 2009-ben készült. Azóta folyamatosan bővül a repertoár, a cigző varjú, a gitáros medúza, a pálmakígyó, a jósló, a tarajosgőte esernyővel és a továbbiak azóta készültek, és elkezdtem egyes témák térbeli megvalósítását is.
A képek alapjául szolgáló fatáblákat gyűjtöttem; olyan fadarabokat, amelyek munkeszközökként szolgáltak: régi vágó- nyújtó vagy vasalódeszkák, rajztáblák a festményeknek alapjai. A festészeti technikával az ikonfestés módszerét idéztem, temperával, paraloidos fixálással festettem a képeket. Idővel aztán oldódott ez a koncepciózus szigor, és pár kép olajtechnikával készült.
Konkrét személyeket festettem meg állatokként, emberi tevékenység művelése közben. Önarckép is van a képek között (a hímző macska), és több képet is készítettem megrendelésre, pl. megfestettem egyik barátom férjét: söröző jegesmedve. Barátnőm szokása, hogy minden embert rögtön beazonosít az állatvilág egyik fajával, amivel frappánsan közel kerül annak a fogalomnak a megfejtéséhez, amit úgy is hívnak, hogy az egyén pszihológiája. Az évek során ez a fajta analizálás az én szokásommá is vált. Ismerőseim portréit állítom ki. Bármilyen megegyezés mások ismerőseivel csak a véletlen műve lehet.
Szabó Ágnes