Hermann Nitsch
1938 augusztus 29-én született Bécsben.
1958-ban kitüntetéssel végzi el a bécsi Grafikai Kísérleti Tanintézetet.
1957-ben fogalmazódik meg az O.M. Színház eszméje, s ezen belül a 6 napos játéké, amely ettõl kezdve folyamatosan foglalkoztatja, s amelyre innentõl kezdve valamennyi erõfeszítése irányul.
1960-ban létrejön az akciófestészet, mint az O.M. Színház része
1962-68: huszonöt akció, részben más akcionista mûvészekkel együtt Bécsben; emellett számos kiállítás és publikáció.
1968-71: további akciók és kiállítások Európában és az USA-ban.
1971-ben megvásárolja az also-ausztriai prinzendorfi kastélyt az O.M. Színház céljaira.
1971-81: tovább dolgozik az O.M. Színház tervén - melynek ebben az idõszakban a zenei aspektusa kerül elõtérbe -, elõadásokat rendez világszerte, összesen mintegy 40 újabb akciót.
1984-ben mutatja be Prinzendorfban a 80. Akciót, ami a 6 napos játék három napjának és három éjjelének elsõ folyamatos, 62 órán át tartó bemutatása.

Adamik Lajos, Jelenczki Istvan, és Peternak Miklos beszélgetese Hermann Nitsch-csel
BBS - Liget Galeria, 1988. június 3.

 

Részletek Hermann Nitsch írásaiból

A dráma ünneppé fog fokozódni, a játékban a résztvevõk élménye, az evés, az ivás részei a játéknak. Az ünnep lezajlása a játék történése, s az életmenet esztétizálásának és intenziválásának tekinthetõ.
A lét kimerítõen felölelõdik a meditatív átéléstõl egészen az extázisig. Az O.M. Színházban nincs színpad, legfeljebb mint az ábrázoló színház reliktuma kerül felhasználásra. A játéktörténés tényleges megéléssé tágul. A játék tárgya a történés, amely környezetünk észlelési mezejében zajlik. Ez kiterjed a tájra, a táj szépségére is. Az éjszaka, az éjjel hangjai, a madarak kiáltása, az égitestek jelei és pályája, a kegyetlenségig gerjedõ életösztön, az erosz vonzási körei, a halálba olvadás közvetlen eseményei a játéknak. Önmagunk beleélése a misztikus elragadtatás állapotába, a lét mámorába az ünnep célja.

Elõször is adott a borvidék, mint táj; számomra ez az egyik legsértetlenebb és legszebb táj a világon. Ez a táj magában hordozza az eszményi élet feltételeit; a mindennapi élet, a létfenntartás lehetõsége mellett fölemelkedhetünk a víg mámorig is.

(A prinzendorfi megnyitó beszédbõl, 1973)

*

Volt valami megható ezekben a közös mámorba-merülésekben, az emberek elfelejtették kicsinyes énjüket, közelebb kerültek egymáshoz. A kispolgár a mámorral szeretetreméltó nagyságot vásárolt magának, szelíd kiszabadulást a mindennapok korlátai közül. Kapcsolatba lépett a többi emberrel, érezte magát a másikban, alámerült a rajta túlnyúló kllektív rétegbe. Megérintõdött az ember mint faj, a maga egyedeken úlmutató voltában. Egyszerre mind jóban voltak egymással, jóllehet sokan nem is ismerték egymást. Testvéri megértés, a mámor víg, szép közössége, boldogság áradt széz valamennyiük fölött. A mámoros életben felismerhetõvé válik valamennyi az életet átható metafizikumból, az ember megpróbál fölülkerekedni a halálon. Úgy érzi, mintha örök élete lenne. Aki mámoros, az énekel.

(Mámorra készen, 1977)

 Életünk menetének megformálása, érzékenyebbé, illetve intenzívebbé tétele és esztétikai ritualizálása az összmûvészethez vezet. Az a mûvészet, amely megtanulta, hogyan kell elõre megformált valóságtartományokkal bánni, lehetõvé teszi, hogy a tényleges életmeneteket elrendezzük és sûrûbbé tegyük. Maga az élet válik mûalkotássá, esztétikailag túlszárnyalódik, a forma ünnepbe hajtja az életet. Az egész emberi testet, a teljes pszichofizikai szervezetet igénybe veszi ez az életmenet, amely túllép a normális, a civilizáció rendjétõl megszabott meneten. A mûvészet legyõzte leképezõ jellegét.

Eredetileg a drámából indultunk ki, a mitosszal egybekapcsolódó drámából. A halál és a feltámadás mitikus képlete, a rombolás építõ, alakító ereje mint szakadatlanul terebélyesebbé váló elevenség lényeges eleme a drámai katasztrófa sodrásában jelenik meg. A dráma csupán láthatóvá teszi a legbelsõ, az esszenciális elevenséget, bepillanthatunk a szakadékba, amely ésszel fel nem fogható, hátborzongató valóságot és természeti erõket tár elénk, életen-halálon túllépõt. Letérünk a nyelv oltalmat adó pályáiról.

A szüntelenül zajló dráma, az Atridák gyilkosságai, a megvakított apagyilkos és vérfertõzõ Ödipusz, a megfeszített Krisztus lényegivé válnak az O.M. Színházban. Megragadhatóvá válik a valóság lényege, amely a világmindenség tragikus beteljesülésének, a drámaként lezajló teremtési aktusnak a mélyén rejlik.

(A prinzendorfi Orgia Misztérium Színház)

 
Adamik Lajos: Hermann Nitsch in vivo / Az O.M. Színház misztériuma

Napjaink már megírt és még megirandó mûvészettörténetének egyedülálló jelenségeként, több mint 25 évnyi, nem mindennapian következetes és sokrétû belsõ fejlõdés után, a lehetõ legpontosabban és legrészletesebben dokumentálva, Hermann Nitsch Orgia Misztérium Színháza a maga teljes, elméletet és a realizálás valamennyi formáját magába foglaló összetettségében jószerén megragadhatatlan misztériumként áll a puszta szemlélõ elõtt. Ha végigkövetjük ennek a fejlõdésnek a történetét, akkor egyfelõl azt látjuk, hogy valamennyi késõbbi fõ elem csírájában megtalálható már a legkorábbi munkákban - akár az elsõ költészeti próbálkozásokban, akár a nemrégiben újralelt rajzkísérletekben a bécsi tanulóévekbõl -, másfelõl pedig egyre növekvõ összetettséggel találjuk szembe magunkat, a tervek és az akciók egyre gazdagodtak, egyre szélesebb létszférák kerülnek kipróbálásra, a mûvész és alkotása egyre intenzívebben közelítik meg az összmûalkotás eszményét. Már az O.M.Színház eszméjének elsõ, 1957-bõl származó megfogalmazásában és az eszme megvalósítására 1959-ben alapított rend szabályaiban is találkozunk az ember átalakításával, mint az összmûalkotás céljával, alkímiai transzmutációjával valamennyi érzéki és lelki területének feltárása révén, valamennyi érzelmének és érzésének, mind a tragikusaknak, mind a gyönyörteljeseknek, az extatikumnak is meg az excesszusnak is át- és kiélése segítségével, s ezek föloldásával a katarzisban, megfelelõen az antik dráma céljának, de visszanyúlva annak eredeti gyökeréig, a dionüszoszi rétegekig; az ember alkimista transzmutációjával valamennyi pszichikai erõinek összebékítõ reaktivitálása, a lét valamennyiterületére kiterjesztett szeretetként értelmezett létmisztika útján - vagyis antik és keresztény elemek egyesítõ újjáélesztésével, mely újjáélesztés az ókorból inkább mágikus, a kereszténységbõl inkább szimbólikus valóságrétegét ragadja ki s alakítja át, megszûrve a bécsi pszichológiai iskola eredményein, új mûvészetté. Már az elsõ tachista fesztészeti akcióiban is jelen van a nitschi akciófestészet magja és lényege; a bécs akcionizmus szûk tíz éve pedig, a közös akciók Brus-szal, Mühllel és másokkal ismét csak a közösségi elem irányában járulnak hozzá az O.M.Színház fejlõdéséhez. Ezzel párhuzamosan fokról-fokra szélesedve bontakozik ki a 6 napos játék terve és megvalósítása, levezetõ játékok, akciók hosszú sora kerül megrendezésre az NSZK-ban, Olaszországban, Franciaországban, az Egyesült Államokban, a játék szimbolikája egyre határozottabban ölt formát, a festészet  mellé társul a zenei alkotó tevékenység is, hogy aztán 1973-ban a prinzendorfi O.M. Színház megnyitásával az alsó ausztriai borvidék szívében megteremtõdjék az állandó (és a játék iránti jelentõségénél fogva éppannyira reális, mint amennyire mitikus) hely is. A HELY. Itt és innen kiindulva zajlik azóta a nagy terv, a hat napos játék megvalósítása, amelynek elsõ három napját 1984-ben a 80, és az eddigi legnagyobb akcióként sikerült realizálni.
Nekünk magunknak azonban aligha lesz elégséges, hogy ezt a hatalmas teljesítményt, a negyed századnyi mûvészi fejlõdés felmérhetetlen erõkifejtéseit végigkövessük és megismerjük ahhoz, hogy magának a játéknak a misztériumát fölfoghassuk; ha igaz, még az sem lehet elegendõ, hogy (amint az e brosúra összeállítóinak megadatott) a helyre ellátogassunk, megtapasztaljuk a táj szelíd vonalait, a házigazda vendégszeretetét és az õsi prinzendorfi borok ellenállhatatlan voltát - ez a misztérium nyilván csak „in vivo”, magában a drámában, tulajdon átélõ, önfelszabadító „történésünkben” pillantható meg; de talán közvetíthet számunkra valamit ebbõl a misztériumból - ha nem is hordozója az akkor már sokkal inkább és mindenekelõtt a bor, az összes ókori és keresztény vonatkozásával együtt, és azon túl -, de megteremtõje és bizományosa, Hermann Nitsch személyes jelenségével.

 (Felhasznált kiadványok: H.Nitsch: Das Orgien Mysterien Theater 1960-1983, Eindhoven 1983; H. Nitsch: O.M.Theater Lesebuch, Freibord 1983)