A 25 éves Lódz Kaliska újra Budapestre látogatott, betegségek miatt megcsökkent létszámban ugyan, de a régi lendülettel, hogy szexuálisan felizgató, lágyhangulatú polgárpukkasztások sorával zúzza szerte a művészetek értelmébe vetett illúzióink maradványát is.
A Lódz Kaliska neve fogalom ma már, sőt, hosszú-hosszú évek óta működik a revelatív hülyeségek szeretett-gyűlölt műhelyeként, és ellátogat mindenfelé. Van akit, ha csak rájuk gon dol düh fogja el, és vannak, akik bizonyságként raktározzák lelkükben a kalandokat, amelyeket átélnek akkor, amikor, szokás szerint, lépre menve feloldódnak a művekben és performenszekben, amikkel a programokban szembesülnek. Nem a jó és nem a rossz a kérdés abban, amit bemutatnak, a minőség szó itt idejétmúlt, hanem a pillanatban rejlő monoton gyönyörökben található csiklandozódás, a disznólelkű én ünnepe, a vagyok, mert lenni sose késő érzés röfögése. Röfögést hallató hárfák zenéjével tisztelik a művészetet, amelyek húrjait mellbimbókkal rezegtetik; ha pedig, leereszt a hárfa húrja, kólazuhany áztatja fel, hogy süket fülünk zenét halljon. A középkor alkimista mesterei jelennek meg a szemem előtt, valahányszor azt látom, ahogy tesznek, vesznek letargikus pózba zárva valamit, ami több, mint látvány, de kevesebb, mint új stáció, mint új állapot a látvány után. Ahogy reszelnek, kalapálnak, fújtatnak és sak-
koznak, úgy élnek mintha rovarlétbe zárva cipelnék az élet terhét: valamit, amit cipelni kényszerít a csordatörvény, de már nem tudható, vajon miért?
Az Új pop programcím nagyszerű választás. Annak idején a pop vívmányaként, a szemét, a maradék, a kimaradt anyagok és gesztusok, a nagyvárosi népművészet és divatmaszlag épült be a művészetbe, sztároktól és reklámhősöktől virult minden házibuli, de ennek mára az ellentétén is túlvagyunk. Reklám lett minden magas és szar művészetből. Dzsungellétünk útjelzőit reklámtáblák mutatják fel, azok között bóklászhatunk a kiutat keresgélve.
A lengyel nyelven megjelenő Playboy címlapján a Lódz Kaliska egyik tagja által felvett akt látható. A fényképezés nyilvánosan meghirdetett performensz keretében történt. A fényképek közül Pesten is láttunk kettőt: az aktot elölről és háttal nekünk. A szép lány lába alatt, körül Coca-Cola üvegtenger látható. A Liget Galériában kitett Playboy első lapján viszont, a modell aktja a semmiben áll. Nem láthatjuk csak a lengyel nemzet szimbolikus sasmadarát a háta mögött, kitárva két szörnyű szárnyát. A képlet egyszerű: két birodalmi reklámközpont, a Coke és a nyuszikirály nem vájja ki egymás szemét.
Miközben ehhez hasonlatos bölcseletek születtek az agyunk mélyén, a falakat beborító, magyar nyelvű reklám cetlicskéket böngészhettük kedvünkre: belezsibbadva a zsigerekig a hirdetések szövegébe. Valamint, megbámulhattunk négy, csak a képeken üldögélő, szexi hölgyek személyében különböző szobabelsőt, és elolvashattuk négy nyelven ugyanazt a szöveget: mert hogy a lengyel, zsidó, orosz, német kultúrák egyesülése teszi, történelmi értelemben gazdaggá a Kaliska otthonaként ismert Lódzot. Miközben a látványban gyönyörködtünk, és köhögtünk a sűrű légtől, mert sokan voltunk, zárt ajtó mögött, Rutkai Bori, decens ruhájában, a művészek kiáltványát olvasta fel magyarul. Ezalatt, áttetsző lepel mögött meztelenül álló, lódzi szépség nyávogta, hogy „koólá… koólá” a hangsúlyos részleteknél. A hölgy valóban nagyon szép volt: leborotvált lába köze minden jót és szépet ígért. A zárt ajtók másik oldalán, odakint a „nagyvilágban” két igéző női szépség cipőket próbált fel, míg férfi társuk kerékbelsőt fújtatott volna, hogyha akart volna. Ehelyett régi, öreg rovarvirtussal forgatta kezében az eszközöket: monoton és „értelmetlen” időmérést alkalmazott tevés – vevés ürügyével szellemében. „Programírások”, definiáló szövegek is lógtak „idebenn” a reklámfalon a Kaliskások tolla nyomán, úgy hogy volt mivel az időt mérni, és mire fulladozva kieshettünk az ajtón túli nagyvilágba, légzésünk megnyugodását csak a kocsma követhette. Annyi szépség terhelte meg a máskor lusta agyközpontot, hogy alkoholtartalmú folyadékanyaggal töltöttük fel a lustálkodó fizikumot, mely csak hordozott és henyélkedett míg szellemünk harcot vívott.
Lódz kultúrközpont. Többek között, a filmes képzés otthona is. A Lódz Kaliska tagjai is fotózással és filmcsinálással indították pályájukat, a híres filmiskolát is látogatták. Mindkét tipu-sú művészeti tevékenység repertoárjuk része maradt. Filmjeik éppen úgy provokatívak, mint képzőművészetük és performenszeik, de tapasztalataim arról győztek meg, hogy a független alkotói szemlélettel készült filmek befogadása, követése és megértése általában még az érzékeny nézőknél is nehezebben megy a más művészeteknél megszokottnál. Az alkotótehetség látszólagos pazarlása, a vállalt „komolytalanság” itt a káros pazarlásnak tűnik sokak szemében. Pedig, a kaliskások filmjeinek legnagyobb értéke éppen a professzionalizmusnak és tudatosságnak, valamint a nagyképű komolykodás elvetésének egymásba oltásán alapul. A programot ugyanaz a felüdítő, mert totális szabadság jellemezte, mint nyilvános szereplésüket a Ligetben és az ott kiállított kompozíciókat. Sőt, természetes átfedések vannak a két világ között. Egyik filmjükben például, szinte a kiállítótérben „koólázó” széplány akcióját idézve, két meztelen, nagykeblű hölgyet rejt egy kólás hűtőszekrény az annak fedelét leszerelő két férfi elől, de hiába incselkednek egymással bentről – kintről, a hűtőszekrény ajtajai a film végén is zárva vannak. A fedél, keretbe foglalva a filmecskét, - helyére visszakerülve – lezárja a találkozást. Nevetségesnek tartom persze, a filmsztorik elmesélését, hiszen hangulatuk, atmoszférájuk hordozza azok lényegét. Lazasággal, mívességgel, a jó vágással, pornókat lepipáló, erotikus töltésükkel hatnak ezek, a történet csak úri cafrang. Egy történelmi tisztelgés is bővítette a kínálatot. A Lumier testvérek híres első/?/ filmje, a gyárkapun kilépő munkásokkal, átszínezett verzióban szerepelt, és a színek által mérhetetlen mennyiségű vizuális jelentéssel – új térdimenziókkal – lett gazdagabb.
Nekem Bonanza című filmjük tetszett legjobban, a régi western zenéjével, ami egy tükör által képbe lépő meztelen nő öltöztetését-vetkőztetését helyezi a művészeten innen és túl.
