Anna Lesniak:
NEW POP
Balkon, 2004/8

A Łódź Kaliska tevékenységének legújabb formája a New Pop. A művészek ezt dacosan „szépművészetnek” nevezik, ellentétben az alkotás korábbi formáival, amelyeket „tébolyodott művészetként” emlegetnek. A Łódź Kaliska huszonöt éve ott van a művészet arénájában, ahol az „outsider” és a gúnyolódó pozícióját foglalta el. A csoport tagjai szembeállították a komoly művészettel a nem időtálló, vicces dolgokat, a tudományos elméletekkel a saját művészeti kiáltványaikat, melyek hangvétele meglehetősen távol állt az elmélyült töprengéstől. A tevékenységük közelebb állt a duchamp-i antiművészethez, amely metsző iróniával és látszólag abszurd cselekvéssel mutatta be a bennünket körülvevő világ értelmetlenségét. A Łódź Kaliska az akkori helyzet elutasításából jött létre, vonatkozik ez a művészeti életre és általában véve az egész országra is. De a csoport művészeitől mindig távol állt az, hogy komoly jelszavakat hirdessenek és közvetlenül fogalmazzanak. Maradt a röhögés, a kekeckedés és a pastiche. Azzal kezdték, hogy vitatták a művészet közvetítő szerepét, majd a kultúra ikonjaival, például a nagy mesterek műveivel folytattak dialógust, végül pedig a popkultúrából merítettek ihletet. Ez utóbbi tevékenységet nevezzük New Pop művészetnek.

NEW POP / HIPERART - Mala Galeria, Varsó 2004. november 30.

Az elnevezés kétségkívül kapcsolódik a pop art művészethez. Vannak az irányzattal közös inspirációk, ilyen az a törekvés is, hogy marketingstratégiát csináljanak a művészetből. Az alkotók a művészet területén alkalmazzák a piac és a reklám mechanizmusait. Nemcsak ők folytatnak ilyen tevékenységet, ebbe a vonulatba helyezhetők többek között Zbigniew Libera vagy Marcin Maciejowski művei. Bár az említett művészek munkái hasonló alapokon állnak, formailag nagyon különbözőek, egész másképp közelítenek a témához. A Łódź Kaliska rendezvényeit „nagyon komoly szórakozásnak” nevezhetjük. A művészek olyan látványos show-k és revük mintájára szervezik akcióikat, amilyeneket gyakran láthatunk. A csoport happeningeket tart szép lányok részvételével; elszavalja a New Pop kiáltványait, melyek arra biztatnak, hogy vásároljunk új, exkluzív tárgyakat, vegyünk részt az olyan akciókban, mint a lengyel sas feminizálása; fényképeket készít a reklám stílusában. A Łódź Kaliska tudatosan és eredményesen számolja fel a határokat az élet és a művészet között. Ez nem újdonság a csoport gyakorlatában, csakhogy ezúttal a művészet és a reklám közti határokat vizsgálja, amelyek elválasztják a „magas művészetnek” minősíthető szférát a mai ember környezetét alkotó képi kultúrától.
A csoport a Crack Film 2000 fesztiválon demonstrálta új törekvéseit. Pontosan ott mutatták be először a művészek a Felszámoló kiáltványt, amely azt hirdette, hogy „február 6-án felszámoltuk a magas művészetet és a reklámot mind ez idáig elválasztó határokat. Jó dolog olyan magas művészetet alkotni, ami reklám. Ennek érdekében ki kell választani az adott árut, és örökre bele kell helyezni a magas művészet abszurdumába. Az a jó reklám, amit csak kevesen értenek, mindenki más pedig el van ragadtatva tőle. A magas művészet akkor jó, ha mindenki el van ragadtatva tőle, és csak kevesen értik. A Łódź Kaliskának jól jön egy kis pénz annyi év után.”
A csoport akkor érzi elemében magát, ha a határokon ügyeskedhet, átlépheti azokat. A nyolcvanas években eltüntette az életet a művészettől elválasztó határokat. Bevitték a meglepetés elemeit a szürke hétköznapokba, környező világunk láthatóvá vált művészetük görbe tükrében. Akkor még egyszerűbb volt a felosztás: a szocialista Lengyelország fapados világa, szemben az utolérhetetlen nyugati luxusvilággal. Manapság a média és a reklám fogyasztói javakban dúskáló világot kínál mindenkinek, akinek van kellő mennyiségű kápéja. Ez problémátlan, borzasztó kellemes és esztétikus világ. A Łódź Kaliska művészete ebből a testi szépséget csodáló és a fogyasztásra ráállt jelenből táplálkozik.
Ezt a helyzetet írja le a Reklámkiáltvány. Az első sorok arról tájékoztatják a vásárlót, hogy „a reklám boldog világot ábrázol, bemutatja az eszményi társadalom modelljét, itt minden szép és egészséges, maga a reklám is szép (szép nők, szép tárgyak és szép tájak vannak benne) – könnyebbséget, rendet és harmóniát ad”. E szavak után jutunk el a következtetéshez: „minden erőnkkel arra kell törekednünk, hogy olyan legyen a világunk, mint a reklám (akkor majd mindenütt eluralkodik a boldogság és jó lesz)”. E jelszavakban megint érzékelhető némi posztmodern fonákság, hisz nehéz lenne megmondani, hogy ezek a kijelentések a reklámot magasztalják, vagy ironikusan tekintenek a művészek arra a gondtalan, de lehetetlen világra, amely káprázatos filmeket és reklámképeket mutogat nekünk.
A csoport a Négy Kultúra Dialógusa című fesztiválon mutatta be, hogyan közelíti meg a művészetet és a kultúrát. A nagy utcai installációkat bemutató rendezvényhez kapcsolódva a Łódź Kaliska készített egy Győzelem című installációt. Kifüggesztettek a Piotrkowska utca fölé négy méretes molinót. Mindegyik fiatal nőt ábrázolt, idomaik valamivel csenevészebbek voltak annál, amit megszokhattunk a médiában. Mindegyikük a strandon feküdt egy nagy málnafagyin.
 

német lány

- Nevem Korina Küchler
- Hannoverben születtem
- Édesapám fekete
- Hiszek a népek barátságában
- és a szerelemben is
- jelenlegi barátom Josim, Tel Avivban született
- hobbim az állatgondozás
- szerintem jobbá kellene tenni a világot
- és vigyázni a környezetre
- szeretném felhívni az emberek figyelmét a csatornázásra
- nagyon szeretnék Lódzban lakni, mert itt nagyon jókat lehet beszélgetni (és én szeretek sokat beszélni)
- Lódz azért is kedves város számomra, mert nem szeretem a sietséget

 
lengyel lány

- nevem Ewa Karpf
- Wroclawban születtem
- bérházaim vannak, egyebek közt Lódzban is
- hobbim az angol nyelv
- hiszek a népek barátságában
- azon kívül a szerelemben is
- utoljára Lódzban, a Poznanszki Múzeumban láttam egy kiállítást, s aztán ettem egy fagyit
- szeretném jobbá tenni a világot
- jövőre szeretnék visszavonulni, és Lódzban élni a saját házamban, de ez sajnos lehetetlen, mert Varsóban dolgozom
- szeretem a fagyit
 

orosz lány

- nevem Swietlana Jeroszyna
- bojár családban születtem
- hiszek a népek barátságában
- azon kívül a szerelemben is
- jelenlegi partneremmel az interneten ismerkedtem meg, Hans Jürgennek hívják, s badan-badeni
- hobbim a természetvédelem
- szerintem jobbá kellene tenni a világot, kevesebbet kellene aszfaltozni
- a jövőben nővér szeretnék lenni egy kórházban
- nagyon szeretnék Lódz közelében élni, mert arra kevés az aszfalt
- szeretem a fagyit, de fölidegesít, mikor lepottyan az aszfaltra
 

zsidó lány

- nevem Andzela Adamczyk
- lengyel zsidó családból származom
- családom őrizte a hagyományokat
- hiszek a népek barátságában
- azon kívül a szerelemben is
- szerdán pélául Karollal beszélgettem, aki Zyrardowból érkezett
- hiszem, hogy jobbá lehet tenni a világot, mert sok benne az erőszak, s elkelne benne több együttérzés
- hobbim a természetvédelem
- szeretnék Lódzban lakni, ahol rengeteg a tradíciónk, de sajnos Varsóban élek
- szeretem a fagyit
- mindenkit üdvözlök

A fényképek részleteikben különböztek egymástól, mert más-más nőt ábrázoltak, akik kicsit másképp tartották a fejüket és a kezüket, mintha minden molinó egy-egy filmkocka lenne. A második képen három kéz volt, mintha egymásra csúsztak volna a kockák. Minden molinó alatt beleapplikálták a Piotrkowska utca kövezetébe a fényképeken szereplő nők iratairól készült másolatokat. Csak ezekből tudhatták meg a járókelők, hogy ezek a nők négy nációt képviselnek. Volt egy wrocławi lengyel, egy hannoveri német, egy jekatyerinburgi orosz és egy Lengyelországban született zsidó nő. A molinókat nézve nem tudunk szabadulni attól a benyomástól, hogy ugyanazt a személyt ábrázolják. A képek annyira reklámízűek voltak, hogy nem is figyeltek fel rájuk a járókelők. Majdnem ugyanúgy néztek ki a nők, ugyanazt a kosztümöt és fejfedőt viselték, mégis mindegyikük más-más nemzetiségű volt. Egyformává alakították őket az alkotók, mint ahogy ma már az egész világ egyforma. Minden nő Triumph fehérneműt visel, mindenhol lehet hamburgert és olasz fagyit enni. A strand és a fagyi – Marek Janiak szavaival  – az emberi vágyak, a boldogság világának kópiái. Ekkor olvasta fel a csoport a New Pop első kiáltványát. „Le a faji jegyek vizsgálatával, az elkülönítéssel, a sovinizmussal és a nacionalizmussal. Csak egyetlen emberi társadalom létezik. Mindannyian ugyanolyanok vagyunk.” E szövegben a művészek a modern élet egységesítésének és szabványosításának problémájára utalnak.

A New Pop szellemisége hatja át a Kilenc fűző című akciót is. A testek, a bőr, a tüll, a fűzőket bemutató lányok sminkje mind a tömegkultúrára, a fogyasztásra, a termékek imádatára utal. A varsói Qult klubban mutatták be a projektet. Kilenc manöken jelent meg a fiatal tervező s egyben a Łódź Kaliska egyik múzsája, Anna Krawczyk által készített fűzőkben. Andrzej Świetlik hangsúlyozza, hogy ez nem divatbemutató volt, hanem művészet, mert a fűzők abban a pillanatban műtárgyakká váltak, amikor kisajátította őket a csoport. A rendezvény keretében hangzott el a New Pop művészet második kiáltványa, amely az exkluzív termékeket és a szép nőket dicsőíti. A szöveg a divat és a művészetté váló reklám világának sajátos apoteózisa: „A New Pop a természetből vett / Emberkéz teremtette / Szépség igenlése / A divat géniusza egyesíti magában a tömény szépséget / A termékek szeretetét / A fogyasztás imádatát”.
2002-ben készültek a New Pop újabb kiáltványai, de Marek Janiak arra figyelmeztet, hogy a legfőbb kiáltványt még nem fogalmazták meg. A már elkészült manifesztumok a fogyasztás és az embert körülvevő különféle új és egyre vonzóbb tárgyak szférájáról szólnak. A szövegek a kényelmes élet, a konformista életmód apológiái, de olyan túlzással magasztalják a korszerű tárgyak erényeit, hogy nyilvánvalóan gúnyt űznek abból a modern társadalmakra jellemző szokásból, hogy az emberek állandóan vásárolnak, mindig új tárgyakkal veszik körül magukat.
A New Popra jellemző attitűd a csoport tevékenységének minden területén megmutatkozik. Készülő filmjeiket is beleértve. Tematikailag a New Pophoz tartoznak, formailag viszont közel állnak a csoport korábbi stílusához, hisz a felvételek nem konvencionálisak, az ábrázolásmód szokatlan. A Le premier film a Lumiére fivérek filmjének számítógépes technikával színezett, hangosított és lassított filmje. Gyárból kijövő tömeg látható rajta. 2002-ben készült. A 2003-as Fagyigyár is New Pop darab. Az egész filmen végigtekereg a nagy olasz fagyi, szállítják, mérlegre teszik, a címben szereplő fagyigyárról pedig végül kiderül, hogy egy meztelen nő. A néző felfigyel a különleges filmkockákra, az ezeken látható alakok nem férnek el abban a mezőben, amelyet át tud fogni a kamera – ez is a csoport korábbi stilisztikájára utal.
A csoport egész pályafutására, mind a művekre, mind a közleményekre jellemző neodadaista attitűd lejáratta és leleplezte a művészetben ható mechanizmusokat, a teóriáktól kezdve a hideg, kiagyalt elmélet és gyakorlat működésén át (a csoport tagjai szerint ez hermetikus nyelvvé vált) egészen a „művészkedő” magatartás kritikájáig. Azt utóbbin azt kell értenünk, hogy az illető kivetíti maga köré a rendkívüli ember auráját, műveit és tevékenységét pedig pátosszal telíti.
Tehát kételyeink merülnek fel: vajon a művészekből kiveszett a kritikai érzék, vagy a mai korban már nincs mi ellen tiltakozni, ezért az alkotók a legnagyobb egyetértésben helyeslik az olyan jelenségeket, mint a fogyasztás, a reklámok világába és a tréfás vetélkedőkbe vetett hit? Látszólag igen. Váltig állítják, hogy korábban nem érdekelte őket, mit gondolnak a művészetükről a befogadók, most viszont a nagyközönségnek alkotnak. Akárcsak a marketingben, a közönség azt kapja, amit vár – jó mulatságot impozáns keretek között, nem különösebben bonyolult tartalmat. Akkor hát milyen álláspontot alakíthat ki ilyen esetben a Łódź Kaliska? Mi ellen tiltakozhat? Hisz a fogyasztói javakban dúskáló világ szép és kellemes. Tehát nem marad más hátra, mint örvendezni és gyönyörködni benne.
De a Łódź Kaliska nem a kópiát, a valóság mimetikus leképezését ajánlja, hanem pastiche-sal leplezi le a dolog abszurditását. A csoport megmutatja, milyen értelmetlenek a tárgyakra korlátozódó vágyak, mint ahogy az is nonszensz, hogy mindenáron el akarják választani a művészetet az emberek más tevékenységi formáitól. A művészek lerombolják a magas művészetet és a reklámot elválasztó falakat. Szerintük ez a felosztás több okból is erőszakolt, különösen az utóbbi évek fejleményeinek ismeretében. A magas művészet szépségre és eredetiségre törekedett, ugyanezek a jelenségek a reklámban is megvannak. A művészet eszméket fejezett ki, meg akarta változtatni a világot, manapság ezt a feladatot a reklám vette át. A termékeknek köszönhetően nyugalmat, biztonságot találhatunk, javíthatunk szellemi képességeinken. A reklám olyan esztétikai élményeket ad, amilyeneket egykor a magas művészet adott. Tehát a művészek követelik a művészet és a reklám, a divatbemutató és a happening, a művészfotó és a reklámkép egyesítését. A kereskedelmi termékek vonzó színhatásukat, kompozíciójukat és a kivitelezés gondosságát tekintve felveszik a versenyt az artefaktumokkal. A reklám a művészetről vett példát. Most végre a művészet kezdi felhasználni a reklámot, adaptálja és átértelmezi a piaci mechanizmusokat.
  Tehát el kell ismernünk, a Łódź Kaliska arra az álláspontra jutott, hogy passzívan helyesli a kommercionalizálódás jelenségét ahelyett, hogy a befogadók problémaérzékenységét finomítaná. De ha a média szép, esztétikus és problémátlan világot ígér, miért ne örülnénk neki? Miért ne adhatnánk át magunkat a komformizmusnak? A New Pop egyfajta stratégia, amelyet elfogadott a csoport. A látszólag mulatságos, szórakoztató rendezvények duplafenekűek. Görbe tükörben mutatják azt a világot, amelyet látszólag mindenki rendjén valónak tart.
Bár az alkotók megteremtik a művészet és a popkultúra sajátos fúzióját, döntő jelentőségű az a tény, hogy igazából művészeknek érzik magukat, nem reklámgrafikusoknak vagy promóciós szakembereknek. A piaci mechanizmusok és elvek, a castingok, ahol mindig van jobb és rosszabb, van, aki nem illik bele a szépség és a vonzerő kánonjába – mondezeket természetesnek szokták venni, ritkán vonják kétségbe. Csak ha mindezt más alapokra helyezzük, akkor láthatjuk, hogy léteznek, akkor gondolkodhatunk el a természetükön. Ezt az egyszerű eljárást végzi el a Łódź Kaliska. A művészek nem bírálják azokat a jelenségeket, amelyekből ihletet merítenek. Egyszerűen megmutatják, hogy léteznek ilyenek. Művészetet csinálnak a reklámból, a művészetet pedig reklámfunkciókra vezetik vissza, miközben jó mulatságokat rendeznek maguknak és a közönségnek is. Ez a látszólag könnyed és vicces tevékenység ellenáll minden szimpla leírásnak vagy osztályba sorolásnak. A Łódź Kaliska így megint csak kétértelműségével izgat, következetesen megakadályozza azt, hogy egyértelműen besoroljuk a művészet szférájába vagy a szórakoztatóiparba.