Boros Géza:
A LÓDZ KALISKA BUDAPESTEN

A két Andrzej, Marek, és Adam fiatal lengyel művészek, barátaikkal együtt alkotják a Lódz Kaliska nevű csoportot. Megrögzött és javíthatatlan avantgardisták. A művészeti intézményrendszer peremén fejtik ki áldásos és "bosszantó" tevékenységüket, főként a kísérleti film, fotó és video területén. Munkáik többségének nincs különösebb "mondanivalója", mókás történések könnyed, gyilkos humorral - a rosszakaróik szerint idétlenkedések, túltengő exhibicionizmussal -, a dadaizmus óta azonban jól tudjuk, hogy az efféle hülyéskedések a múzeumban szoktak kikötni. Műveik alapját akciók, happeningek és élőképek (Botticelli-, Delacroix-, és Goya-persziflázsok) alkotják, melyekben módfelett örömüket lelik. Tíz éve dolgoznak együtt, és tíz éve nem akar benőni a fejük lágya. A kamera előtt letolják a nadrágjukat, grimaszokat vágnak, lehúzzák a lányok bugyiját. Nem tudnak normálisan viselkedni! Akárcsak Mórickának, mindenről egy dolog jut az eszükbe, és akárcsak Móricka, állandóan ráhibáznak a lényegre. Itt van például egy lottószelvény (A Lódz Kaliska tippje), melyen az összes szám be van ikszelve - nem telitalálat? Vagy itt van Adam, aki klottgatyában szoptat egy csecsemőt (Project of the monument of a Polish Father). Mit kezdjen magával egy vidám művész egy olyan országban, ahonnét a fiatalok kilencven százaléka Nyugatra szeretne távozni? - ez itt a kérdés.
A film alatt szól a lakodalmas rock, Marek tíz számmal kisebb méretű trikót próbál felvenni, valaki rágyújt a Vörös téren, tenyérnyi mellbimbók lógnak a képbe, a vámosok üldözőbe vesznek egy férfit, akin negyven gumipelenkát találnak. Pereg a film.
 

A LÓDZ KALISKA
                                    - ma már történelem. Patetikusan hangzik, mégis ez az igazság. Erre utal az is, hogy működésük tizedik évében létrejött a Lódz Kaliska Múzeum. Múzeumot olyankor hozunk létre, amikor szeretnénk megőrizni, megmenteni a jövő számára azt, ami a múltban történt. Materiálisan, de szimbolikusan is. Minden bizonnyal ilyen típusú múzeumra gondoltak a Lódz Kaliska művészei, amikor úgy döntöttek, hogy 1989 tavaszán a budapesti Liget Galériában utolsó happeningjeik egyikével lezárják igencsak aktív tevékenységüket.

Egy évtized alatt rendkívül intenzív munkát végeztek. Kétségtelen, hogy megteremtettek egyfajta reagálási módot, amivel az unalmas, szürke világra válaszoltak, így akartak betörni az akkori ún. művészeti élet megszokott körforgásába. Végeláthatatlan happeningeket szerveztek, ahol sokszor nem lehetett különbséget tenni a mindennapi élet elemei és az előre eltervezett, művészi akciók között. Áthágtak minden konvenciót, összezavarták az elméleti szimpóziumokat, amelyeket tekintélyes tudósok tiszteltek meg, a banalitást súrolva keltettek botrányt, ugyanakkor épp a banalitást emelték a művészet szintjére. Tevékenységük néha vitára ingerel, gondolatokat ébreszt, máskor naiv és ma már felszínesnek tűnik, mégis sok benne az eredetiség. őszinte volt, amit csináltak. Jelentős holdudvaruk lett "hittestvérekből", szimpatizánsokból, sőt rajongókból. Sok-sok olyan fiatalt ihletett meg konvenciókat elutasító magatartásuk, akik később a művészet területére léptek. De az is valószínű, hogy semmit sem adnak ingyen. Egyéni sorsuk összekuszált szálaival fizettek érte. Mégsem tetszelegnek a jó ügyért harcoló, sirámokat hajtogató bajtársak szerepében. Több műfajban próbálnak dolgozni továbbra is. Ezek közé tartozik a fotográfia, ez volt művészi kifejezésmódjuk kiindulópontja és alapeszköze, amikor 1979-ben a fiatalok darlowói művésztelepén létrehozták a Lódz Kaliskát.
 

LODZ KALISKA KÉSŐBB A LIGETBEN
MALA/LIGET KORÁBBAN
MALA/LIGET KÉSŐBB