FELHÍVÁS AZ ALTERNATÍVÁÉRT

Ez a felhívás az európai kultúra és civilizáció valamennyi lakójához szól. LÉNYEGE A NYITÁS A TÁRSADALOM JÖVŐJÉNEK MEGÚJÍTÁSA ÉRDEKÉBEN. Hogyan érhetjük el ezt a célt? Így: Európában megszületett egy mozgalom, amely megújító erejénél fogva le fogja dönteni a Nyugat és Kelet között emelkedő falat, és át fogja hidalni az Észak és Dél között tátongó szakadékot.

Ki kell jelentenünk, hogy sokminden megvalósulhatott volna már, ha itt, Közép-Európában, még idejekorán eldöntöttük volna, hogy ennek a felhívásnak a szellemében cselekszünk. De ha ma indulunk el az úton, amely megfelel az idő, az országaink és társadalmaink közötti együttélés és együttműködés támasztotta igényeknek, annak is nagy visszahangja lesz a föld összes többi pontján.

Óvakodnunk kell az elhamarkodott váltásoktól. A MIT TEHETÜNK? kérdés előtt fel kell tennünk egy másikat: HOGYAN KELL GONDOLKODNUNK?, nehogy a pártprogramokból ismerős, magasztos eszmékkel teli üres szócséplés a jövőben is úgy jelenhessen meg, mint a világgazdasággal, a világpolitikával és a világ kulturális életével kapcsolatban felerülő gyakorlati kérdésektől való végleges elfordulás kifejeződése.

Kezdjük azzal, hogy ÖNMAGUNKBA MÉLYEDÜNK. Kérdezzünk rá, miért távolodtunk el mindattól, ami mostanáig tartott. Keressük azokat az eszméket, amelyek megmutatják a lehetséges fordulat irányát. Gondolkodjunk el a politika és a társadalom húszadik századi fejlődésén.
Vizsgáljuk meg újra azokat az elveket és fogalmakat, amelyek mentén az életfeltételek Nyugaton és Keleten elrendeződnek.
Próbáljuk megvilágítani, hogy ezek az elvek vajon javították-e a társadalmunk szerveződését és kölcsönhatását a természeti alapokkal; hogy egészséges életet tettek-e lehetővé, avagy beteggé tették, megsebezték az emberiséget, kétségessé tették-e a túlélést.

Vegyük nagyon komolyan a megfontolásra irányuló törekvésünket, és tegyük fel a kérdést: vajon a nyugati kapitalizmus és a keleti kommunizmus elvei elég nyitottak-e arra, hogy befogadják azt, ami a modern kor fejlődési áramából, mint centrális impulzus, egyre határozottabban bontakozik ki az emberiség lelkületében, és az önmagunk iránt érzett konkrét felelősség kívánságában fejeződik ki; s ami végül ennyit jelent: legyen vége annak, hogy az embert a rend és az alávettetés, a hatalom és az előjogok viszonyrendszerének igájába fogják.

Éveken át türelmesen kitartottunk ezek mellett a kérdések mellett. Mindazoknak a segítsége nélkül, akik osztoztak velünk a vizsgálódásban és a tapasztalatainkban, bizonyosan nem jutottunk volna el azokhoz a válaszokhoz, melyeket ebben a felhívásban közreadunk. Ezért ezen a helyen nemcsak a magunk, de számos társunk véleményét is képviseljük.
Ám, hogy a szükséges fordulat megvalósulhasson, még több szimpatizánsra lesz szükségünk. A felhívás akkor érte el a célját, ha létrejön a szellemi összefogás, mind politikai téren, mind a szervezés területén, és megkezdődik az ÖSSZEHANGOLT PARLAMENTEN KÍVÜLI ÉS PARLAMENTÁRIS AKCIÓ. Tehát: HATALOMFÜGGETLEN FORRADALOM EGY EVOLÚCIÓS ALTERNATÍVÁÉRT, MELYNEK CÉLJA A NYITÁS A JÖVŐ FELÉ.

A VÁLSÁG JELEI

Tegyük fel, hogy közismertek azok az okok, amelyek miatt eltávolodtunk a valóságtól. Elég, ha jelzésszerűen összefoglaljuk a problémaegyüttes legfontosabb összetevőit.

A katonai fenyegetés

A föld nukleáris megsemmisítésének veszélye a szuperhatalmak agresszív szándékai nélkül is fennáll. A technológia és a pusztító erejében abszurddá növelt fegyverarzenál nem teszi többé lehetővé a totális apparátus biztos ellenőrzését. A föld százszoros megsemmisítéséhez elegendő potenciál ellenére, az úgynevezett leszerelési tárgyalások kulisszái mögött évről évre élesedik az elkeseredett fegyverkezési verseny. A kollektív örület következménye az energia és a nyersanyagok, valamint több millió ember kreativitásának elképesztő pazarlása.

Az ökológiai válság

A természettel való viszonyunk mára tökéletesen destruktív viszonnyá vált, ami azzal fenyeget, hogy megsemmisülnek az életünk természetes alapjai. Mivel a tudományos rendszerünk gyakorlata is ezen alapok gátjavesztett kizsákmányolására épül, a legjobb úton vagyunk afelé, hogy a megsemmisülés teljes legyen. Nagyon világossá kell tennünk, hogy a nyugati, magántőkére épülő kapitalizmus tudományos rendszere ebből a szempontból nem különbözik alapvetően a keleti államkapitalizmusétól. A megsemmisítés univerzális gyakorlat.
Bányák és hulladék-lerakók között vezet a modern ipari civilizáció egyirányú útja. Ezen civilizáció expanzív gyarapodásának pedig mindinkább áldozatául esnek az ökoszisztéma láncolatai és ciklusai.

A tudomány válsága

abban a tünetegyüttesben mutatkozik meg, amellyel nap mint nap tele vannak az újságok és a hírműsorok. Sztrájkok és munkabeszüntetések, világszinten ugyanakkor több millió munkanélküli, aki nem állíthatja az emberiség szolgálatába a kreativitását. A szubvencionált túltermelés következtében alapvető élelmiszerek óriási mennyiségeit semmisítik meg szemrebbenés nélkül, pusztán azért, hogy ne kelljen levágni a "piaci törvények" szent tehenét, miközben a világ más területein milliók éheznek, halnak éhen napról napra. A termelés tehát nem a fogyasztók szükségleteinek kielégítéséért folyik: mindez gyakorlatilag a javak ügyesen álcázott tékozlása. Az irányításnak ez a módja az emberiséget egyre inkább a legnagyobb multinacionális klikkek prédájává teszi, akik — együtt a kommunista állami monopólium éles elméjű funkcionáriusaival—, a sorsunkról döntenek a tárgylóasztaloknál.
Lemondunk arról, hogy mélyebben elemezzük a helyzetet annál, amit "valutaválság", "a demokrácia válsága", "nevelésügyi válság", "energiaválság", "törvénykezési válság" címen amúgy is ingyenesen házhoz szállítanak nekünk, és röviden, konklúzióként, az alábbiakról ejtünk szót:

Tudati és érzelmi válság

Az emberek nagy része a környező felfordulás áldozatának érzi magát, és sehonnan sem kap segítséget. Ez megsemmisüléssel fenyegeti a belső világukat is. Már képtelenek bármiféle értelmet találni az élethez az őket uraló destruktív folyamatokban, az állami és gazdasági hatalom áthatolhatatlan masszájában, az olcsó szórakoztatóipar dekoncentráló, eltérítő manővereiben. Különösen a fiatalok menekülnek egyre növekvő számban az alkoholhoz, a drogokhoz, vagy az öngyilkosságba. Egyáltalán: nagy konjunktúrája van a világtól való menekülésnek. Az általános identitásvesztés következménye az "utánam az özönvíz" típusú gondolkodás, az örömszerzés elvének végletes gyakorlata, a problémamentes alkalmazkodás, hogy a mindenütt jelenlévő értelmetlenségből összekaparhassunk magunknak, ha csak egy élet hosszára is, annyit, amennyit lehet.

Sürgető szükség van olyan változásokra, amelyek kiegyenlítik a környezetünkkel, a kortársainkkal és az utánunk jövőkkel szembeni tartozásokat. Itt az idő, hogy a "szervezett felelőtlenség" rendszerét a kölcsönösség és a szolidaritás alternatívájával váltsuk fel.

A VÁLSÁG OKAI

Elérkezvén a kérdés magjához, elmondhatjuk, hogy a jelenlegi pusztulás valódi oka a PÉNZ és a ÁLLAM, két olyan szerkezeti elem, melyek a húszadik században kerültek uralomra a társadalom szerveződésében, vagyis az a szerep, amelyet ezekben a rendszerekben a pénznek és az államnak tulajdonítanak. Mindkét elem a hatalom fontos eszközévé vált. AZÉ A HATALOM, AKINÉL A PÉNZ ÉS/VAGY AZ ÁLLAM. A kapitalizmus a pénz fogalmára épül, ahogyan a totalitárius Állam fogalma —ahogy azt eddig megismerhettük— a kommunizmus alapja.

Időközben ez a két fogalom, mind Nyugaton, mind Keleten, asszimilálódott a jelenlegi viszonyok konkrét kifejeződéseiben. Nyugaton az uralkodó tendencia az állam szerepének kiterjesztése, míg Keleten a mai napig megkerülhetetlenek a pénz mechanizmusának a kapitalizmus által kifejlesztett tényezői. Jóllehet, jelentős különbségek vannak a nyugati és a keleti kapitalizmus között, különösen az emberi jogok területén, mindkét rendszer mégis növekvő mértékben hajlik a destrukcióra, ráadásul hatalmi szembenállásukkal módfelett veszélyeztetik az emberiség jövőjét. Ezért itt az idő, hogy mindkettőt átalakítsa egy új elv, mivel mindkettő a végét járja. Ez, ott is, ahol mi állunk, csak rendszerváltás útján történhet meg.

Az alaptörvénynek való szinte mániákus engedelmeskedés elvakít, megbénít minket, holott éppen a törvény rendelkezéseinek progresszív fejlesztésére volna sürgős szükség.

Miért van az, hogy nem lehet nyíltan megvitatni a szükséges lépéseket, egy olyan társadalomban, amely pedig már eljutott egy jól körvonalazható szintre a demokratikus fejlődésében? Túl sokan félnek már attól, hogy a rendszerellenesség gyanújába keverednek. Ezek az emberek lemondanak az önálló gondolkodásról, és arról, hogy az egyszer már elért törvényi lehetőségeket tovább tágítsák, ha a tudati fejlődés ezt megkívánná. Pedig most megköveteli.

Eredmény: A KAPITALIZMUS ÉS A KOMMUNIZMUS ZSÁKUTCÁBA VEZETTÉK AZ EMBERISÉGET.

Mindez elvitathatatlen, és hatásában annyira kiterjedt, hogy ki sem bújhatnánk alóla, ha nem állnának rendelkezésünkre kidolgozott, racionális megoldási modellek, vagyis olyan szabad, demokratikus, embertársainkkal és a természeti folyamatokkal szolidáris eszmék, melyeket az emberiség jövője iránt érzett aggodalom és felelősség hat át. Ilyen megoldási modellek pedig léteznek, az egyiket ki is fejtjük az alábbiakban.

A KIVEZETŐ ÚT

A "jogra alapozott fogalmak elve"  Wilhelm Schmundtnál egyet jelent egy szilárd alternatíva alapvető igényével. Ugyanezen a véleményen van Eugen Löbl, a Prágai Tavasz gazdaságelméleti szakembere is, mikor a "FOGALMAK FORRADALMÁNAK"  halaszthatalanságáról beszél. Schmundt egyik könyvének a "Forradalom és evolúció" címet adta, utalván arra, hogy csak a "Fogalmak forradalmával", tehát a társadalmi szervezet alapvető viszonyainak újszerű szemléletével nyílik meg az út egy olyan fejlődés előtt, mely nem ismeri a kényszert és az önkényt.

A nézet, hogy mindez nem az elveken és a fogalmakon múlik, sajnos éppen azokban a körökben tartja magát legerősebben, ahol pedig hisznek egy politikai alternatíva lehetőségében. Ha valóban azt akarjuk, hogy ez az új társadalmi mozgalom elterjedjen és politikai erővé váljon, meg kell haladnunk ezt az előítéletet. A fogalmakhoz valójában mindig kötődik egy óriási horderejű gyakorlat, és az a mód, ahogyan egy-egy helyzetet felfogunk és értelmezünk, döntő abból a szempontból, hogy az adott helyzetben hogyan viselkedünk. A lényeg tehát, hogy hogyan fogjuk fel, és hogy felfogjuk-e egyáltalán.

Az alternatíva, vagyis a HARMADIK ÚT felvázolásánál —amelyről, első kommunista pártként, a KPI  is pozitívan nyilatkozik mostanában— az emberből indultunk ki. Ő formálja a SZOCIÁLIS PLASZTIKÁT: a társadalmi rendet tehát a maga mértékére és a maga akarata szerint kell megalkotnia.

Az emberi méltóság érzése és annak elismerése alapján ma az embernek három dologra van alapvető szüksége:

1. SZABADON kívánja FEJLESZTENI a viszonyulásait és a személyiségét, valamint SZABADON akarja egyesíteni a képességeit mások képességeivel, egy JELENTŐSNEK felfogott cél érdekében.

2. Mindenfajta előjogot a demokratikus jogegyenlőség megbocsáthatatlan megsértésének fog fel. Mint felnőtt ember, EGYENLŐ akar lenni AZ EGYENLŐK KÖZÖTT, minden, a gazdaság, a társadalom, a politika vagy a kultúra területéhez kapcsolódó jog és kötelesség szempontjából, valamint igényli, hogy egy demokratikus megegyezés keretében részt vehessen a társadalom valamennyi szintjét és szféráját érintő döntések meghozatalában.

3. Szolidaritást akar ADNI és KAPNI. Talán kétségbe vonható, hogy ezzel a mai ember valódi igényét fejezzük-e ki, mivel az önzés már jó ideje az egyén viselkedésének domináns mozgatója.

Egy alapos vizsgálat mindazonáltal más eredményt mutat. Az önzés természetesen szerepelhet az első helyen a viselkedést meghatározó tényezők között. De az önzés nem igény, nem egy eszme, amely felé haladhatnánk. Az önzés egy impulzus, amely ural, amely a hatalmában tart minket. Amit valóban akarunk, az a SZABADON VÁLASZTOTT KÖLCSÖNÖS SEGÍTSÉGNYÚJTÁS.

Ha emberinek és természetesnek érezzük az igényt a szolidaritásra, akkor az a dolgunk, hogy úgy alakítsuk át a mechanizmusokat, amelyek ma a társadalom rendszerében az önzést hozzák mozgásba, hogy azok többé ne forduljanak szembe az ember legkomolyabb szándékaival.

1. Az "integráns rendszer", a munka és a jövedelem új fogalma

A munkamegosztásra épülő ipari társadalmakban a GAZDASÁGI ÉLET "integráns RENDSZERRÉ" fejlődőtt, ahogyan azt Löbl megfogalmazza. Ez annyit tesz, hogy az emberek, mikor dolgozni mennek, és összegyűlnek az egyesített termelés helyszínein, elhagyják a magánszférát, a családi egységet. A munkájuk révén előállított termékek többé már nem egyéneken vagy céheken keresztül jutnak piacra, mint a cserére épülő gazdasági rendszerekben, hanem komplex folyamatok révén. Minden egyes végtermék a VILÁGGAZDASÁG keretében végzett közös munka eredménye.

Valamennyi tevékenység, így a nevelés, az oktatás, a tudomány, a bankok, az államigazgatás, a parlamentek, a közvetítők stb. tevékenysége is az egészbe szervesül.

Ennek a gazdasági modellnek két folyamat adja az alapszerkezetét: a munka során alkalmazásra kerülő KÉPESSÉGEK ÉRTÉKÉNEK áramlása, és FOGYASZTÁSI ÉRTÉKEK áramlása, mind a szellemi, mind a fizikai fogyasztás értelmében. A műszaki termelőszeközöket magasabb fejlettségi szinten álló eszközöknek kell tekintenünk.

Az integráns rendszerben minden munka elsősorban MÁSOKÉRT VÉGZETT MUNKA. Ez annyit jelent, hogy minden egyes aktív személy, egy adott munkahelyen, hozzájárul egy olyan érték előállításához, amelyet végül bárki más felhasználhat. Az egyes ember munkája tehát nincs többé kapcsolatban a saját fogyasztásával. A másik, ugyanennyire jelentős dolog az, hogy az integráns redszer jellege nem teszi lehetővé, hogy az aktív személyek jövedelmét mint az általuk nyújtott szolgáltatás csereértékét fogjuk föl, mivel ebben a rendszerben nem mérhető objektív módon az egyes ember hozzájárulása egy adott fogyasztási érték előállításában. Ugyanígy nem határozható meg objektív módon az egyes vállalatok részvétele sem az össztermékben.

Ha tudomásul vesszük ezeket a tényeket, és nem is hagyjuk figyelmen kívül őket ilyen, vagy olyan érdekek mentén, akkor észben kell tartanunk, hogy munka és jövedelem viszonya teljesen átalakult, a cserealapú gazdaságból (ide értve a pénzalapú cserét is) az INTEGRÁNS GAZDASÁGBA történő átmenettel.

Ha csak ebből a vizsgálódásból vonjuk le a magunk számára a következtetéseket, az máris a mindennapi gazdasági valóság megváltozását eredményezi. A jövedelem, amelyre az embereknek szükségük van az életük fenntartásához és az életfeltételeik javításához, többé nem valamiféle derivátum lesz, hanem eredendő emberi jog, amelyet olyan módon kell biztosítani, hogy megmaradjanak azok az előfeltételek, melyeknek birtokában az ember felelősen, kötelességérzettel eltelve folytathatja a munkát a munkatársai körében.

Ezzel megszűnnek a mindennapi kényszerek, jogtalanságok és frusztrációk, amelyek mind a munkáért járó kompenzáció anakronisztikus képzetéből erednek, feleslegessé válnak a szakszervezetek és a munkaadók szervezetei is. Ha vannak is jövedelemkülönbségek, azok mindenki számára egyértelműek, és demokratikus döntés révén jönnek létre. A kompenzáció elvétől való függés megszűnése pozitív szociopszichológiai következményekkel is jár. Senki sem vesz, és senki sem ad el képességet és munkát. Minden aktív személy, a jövedelme kapcsán, az egyenlő polgárok demokratikus közösségéhez tartozik.

2. A pénz szerepének megváltozása

Ahogyan a munka lényege gyökeresen átalakult az integráns gazdaságba való átmenettel, átalakultak a pénzzel kapcsolatos folyamatok is. De ugyanúgy, ahogy a cserealapú gazdaság fogalmai a munka -és jövedelemviszonyok szabályozásában továbbra is fennmaradtak, döntőek maradtak a pénzügyi rendszer tagozódásában is. Így a pénz képtelen volt megfelelően "beilleszkedni" a társadalom szervezetébe.

Ennek okán azután számos tanulmány született, melyek a pénz szerepét pszichológiai, szociológiai, gazdasági és sok más szempontból vizsgálták, bár ezek a szempontok igen keveset segítettek. A pénz hatalma érintetlen maradt. Miért? Mert nem változtattuk meg a pénz fogalmát, ahogyan pedig a történelmi fejlődés azt megkívánta volna!

Mi vezetett el a pénz átalakulásához, amit még a mai napig sem vettek tudomásul? Az átalakulás a központi jegybankok megjelenésével történt meg, a modernkori pénzügyi fejlődés során. A pénzt elhagyta a gazdasági értékek szféráját, ahol egészen addig a pillanatig mint egyetemes csereeszköz funkcionált.

A központi jegybankok intézményén keresztül történő pénzkibocsátás és disztribúció új módja a társadalomban egy áramlási rendszert alakított ki, amelyen keresztül a társadalmi egész komplexebb létformát kapott. Ezt összevethetjünk azzal a biológiai fejlődési folyamattal, melynek során egy alacsonyabbrendű szervezet magasabbrendűvé válik. A pénz egy új működési rendszert hozott létre. A JOGOK SZABÁLYOZÓJÁVÁ vált, minden kreációs- és fogyasztási folyamat számára.

A termelés oldalán a vállalatoknak pénzre van szükségük, hogy eleget tehessenek a kötelezettségeiknek. A pénzt hitelbe kapják a bankrendszertől (a kamat, amit ma a hitel fogalmával társítunk, egy ellentétes pénzfelfogásból származik, amely szerint a pénz még mindig gazdasági értéknek tekintendő).

Következésképpen, a vállalkozó kezében a pénz (=TERMELŐTŐKE) egy jogi okirat, egy dokumentum. Ez kötelezi a vállalatokat, hogy a velük együttműködők képességeit munkába állítsák. Ha az aktív személyeket felhatalmazzák, hogy jövedelem címén pénzzel rendelkezzenek, annak törvényes státusza megváltozik. Mint FOGYASZTÁSI TŐKE, a felhasználókat FELJOGOSÍTJA fogyasztási javak megvásárlására.

Ezzel a pénz visszatér a termelés területére, és még egyszer, utoljára, megváltozik a jellege, státusza. Most a PÉNZ SEMMIFÉLE VISZONYBAN NINCS A GAZDASÁGI ÉRTÉKKEL. Íly módon semmire nem ad jogosítványt a vállalatoknak, amelyekhez befolyik. Azok visszafizetik a hiteleket, és a hitelbankokban kiegyenlítődnek a számláik. Miután sok vállalkozás —mint például az iskolák és az egyetemek— szolgáltatásaiért nem kell árat fizetni, a vállalatok számláinak egymás közötti kiegyenlítéséhez a társult bankokat kell igénybe venni, amennyiben egyes vállalkozások felesleggel rendelkeznek, másoknak pedig hiányuk van.

Ha a pénz felfogását a fenti módon megfeleltetjük a társadalom jelenlegi fejlettségi szintjének, az döntő következményekkel jár majd.  Feloldja a hatalom problémáját, amennyiben az még monetáris felfogás szülötte volt.

Miután ezidáig nem ismerték el, hogy a pénzügyi rendszer elszakadt a gazdasági élettől, amennyiben törvényi szinten autonóm működési rendszerré vált, korlátlanul megőrződhetett a tulajdon régi római fogalma. Így maradhattak érvényben a "nyereség" és a "veszteség" kategóriáit is. Jogos maradt tehát a szertelen kisajátítása mindannak, aminek köze van a termelés helyszíneihez.

A pénz koncepciója átalakulásának felismerése, illetve elismerése viszont a legkisebb állami intézkedés, és a fiskális stratégia akrobatamutatványai nélkül is elvezet a tulajdon és a profit elvének felszámolódásához a termelés szférájában. És mi a helyzet a tőzsdei hamisításokkal, az ingatlanspekulációkkal, az uzsorakamattal, az inflációval? Eltűnnek, csakúgy, mint a munkanélküliség istencsapása. A részvények világa máról holnapra elcsendesül, anélkül, hogy a gépezetnek akár egyetlen fogaskereke is megakadna. És a részvényesek, a spekulánsok, a nagybirtokosok? Felkínálják vajon szent gazdagságukat az emberiségnek, a rohanva közeledő új idők áldozati oltárain?

Meglátjuk. Valahogy mindenki helyet fog találni magának a társadalmi életben, ahol szabadon, produktívan és jelentékenyen használhatja majd a képességeit az egészért.

Ami a fogyasztást illeti, a helyzet az, hogy a termelés a fogyasztási szükségletek alapján lesz kialakítva. Semmiféle profittal kapcsolatos, vagy tulajdoni érdek nem akadályozza, nem térítheti el ettől az egyedül adekvát gazdasági céltól.

A testvériség, mely az integráns rendszerrel elemi szinten már megvalósult —  ahol a munka elsősorban mások érdekében végzett munkává vált —, akadálytalanul bontakozhat ki.

Az ökológiai kérdés is új fényben jelenik meg. A gazdasági ökológia beolvad az átalakult elvek megvalósításával létrejövő viszonyokba, ha tehát a tudomány, a nevelés és az információ szabadon, és összehangoltan kutatják az élőlények törvényeit, terjesztik azokat az emberek között, és világítják meg a jelentőségüket.

3. A társadalom szervezetének szabadságformája

Az államot is meg lehetne bízni a társadalmi fejlődés irányításával, ha ez nem lenne tökéletes ellentétben a szabadság impulzusával, a saját sorsunkról való döntés, az önmagunk iránti felelősségérzet és az autonóm adminisztráció (decentralizáció) igényével. Ezért csak a "társadalmi szervezet szabadságformájának" (Schmundt) leírásával válaszolhatunk az utolsó fontos kérdésre, mely a harmadik út evolucionista alternatívájának összképével kapcsolatban felmerül: hogyan tudja a kényszereitől megszabadult társadalom felismerni az emberi szükségletek és a természet szükségleteinek irányában ható fejlődés irányát?

A szabadság egyrészt individuális hajtóerő, önállóan választott motívumok mentén történő cselekvés. Másrészről, az autonóm cselekvés csak akkor szabad, ha "az Egész életfeltételeinek belátása" (Rudolf Steiner) mozgatja.

A munkamegosztáson alapuló termelési rend komplexitása azt hozza magával, hogy az egyes ember, vagy az egyes vállalatok csak nagy nehézségek árán találhatják meg önállóan azokat a szempontokat, amelyek alapján időről időre a lehető legmegfelelőbb módon lennének képesek megoldani a mások igényeinek kielégítésére történő termelés feladatát. Ezért szükséges, hogy a funkcióknak egy új rendszerét illesszük be a társadalmi testbe: a TANÁCSADÓ TESTÜLETEK autentikus konzultációs, felügyeleti RENDSZERÉT, amelynek állandó inspirációs forrásként kell jelen lennie és működnie.
A munkaközösségek akkor nyerhetik a legjobb rálátást a maguk tevékenységének feltételeire, viszonyaira és kihatásaira, ha egy felügyeleti tanácshoz fordulnak, ahol a vállalat demokratikusan meghatalmazott vezetése, a többi vállalat, bank, tudományos kutatóintézet vezetőivel, valamint a fogyasztóik képviselőivel együtt, a lehető legösszetettebb szempontok szerint határozzák meg a feladatokat, a célokat és a vállalat fejlesztésének irányát. A döntéseket a mindenkori felelősök hozzák. A felügyeleti tanácsok segítsége révén azonban ezek a döntések a lehető legoptimálisabban felelnek meg a valóság igényeinek.

Az, ami ilyen módon érvényes a munkaközösségek egymás között létrehozott egyesületeire, szerepet játszik az egyes szabad vállalatok alapszerkezetében is. A "munkaadók" és a "dolgozók" között feszülő ellentét meghaladásával megnyílik az út egy olyan társadalmi formáció felé, amelyben egybefonódnak a SZABAD TANÁCSADÁS, a DEMOKRATIKUS EGYETÉRTÉS, végül pedig a társadalmi környezetért végzett KÖZÖS MUNKA folyamatai.

Minden embernek jogában áll a szabad kezdeményezésen alapuló vállalkozás. Mert az ember kezdeményező lény. Fontos, hogy a munka irányítói képesek legyenek a munkatársaikat azok hozzáállása és kompetenciája alapján értékelni. Ebből a funkciójukból azonban számukra sem anyagi előny, sem pedig egyéb olyan hatalmi forma nem származik, mely nincs demokratikusan legitimálva.

Egy lehetséges harmadik út alapvető jellemzőinek együttesében tehát a SZABAD VÁLLALAT —egy autonóm módon irányított gazdaságban és kultúrában— a VALÓDI SZOCIALIZMUS ÚJ TÁRSADALMÁNAK demokratikus alapegysége.

A törvényhozás, a kormány és az államigazgatás szerepe leszűkül azon jogok és kötelességek maghatározására, melyekkel mindenki demokratikus módon rendelkezik a másikkal szemben, valamint ezek érvényesítésének irányítására.
Az állam jelentősen össze fog zsugorodni. Hogy mi marad belőle, majd meglátjuk.

A VÁLTOZAS MÓDOZATAI

Mit tehetünk az alternatíva megvalósításáért?

Aki látja maga előtt egy evolúciós alternatíva képét, az világosan felfogta a SZOCIÁLIS PLASZTIKA lényegét, amelyet az ember formáz, ÉPPEN ÚGY, MINT EGY MŰVÉSZ.

Aki azt mondja, hogy szükség van a változásra, de nem vet számot a "Fogalmak forradalmával", és csak valamely ideológia külsőségeit támadja, szükségszerűen elbukik. Vagy kénytelen lesz beérni reformokkal, vagy a terrorizmus zsákutcájában végzi. Ez a rendszer stratégiája győzelmének három formája.

Végül, hogy választ kapjunk arra a kérdésre: MIT TEHETÜNK, hogy elérjük az alapoktól történő újrarendezés célját, a magunk számára is világossá kell tennünk: csak egyetlen útja van a fennálló átformálásának, ám ez az intézkedések széles skáláját kívánja meg.

Az egyetlen mód a KÉNYSZERMENTES ÁTALAKÍTÁS. Nem azért kell kényszermentesnek lennie, mert a kényszer jelenleg nem tűnik célravezetőnek, vagy más speciális okból. Kényszermentes, pusztán emberi, morális, szellemi, politikai és szociális okból.

Az emberi méltóság egyrészt szorosan kötődik a személyiség jogainak sérthetetlenségéhez, és aki ezzel nem vet számot, az kizárja magát a humánum szférájából. Másrészt éppen azok a rendszerek alapulnak a kényszer minden elképzelhető formájára, amelyeket át kell alakítanunk.

Ezért bármifajta kényszer alkalmazása a rendszerhű viselkedés jele, így éppen annak a megszilárdulását segíti elő, amit el akar törölni. Ez a felhívás úgy akar bátorítani az átalakításra, hogy abban ne legyen helye semmilyen kényszernek. A buzdítás: LÉGY AKTÍV!, azoknak szól, akik mostanáig passzivtásban éltek, jóllehet elégedetlenek voltak és szűkölködtek. A Ti aktivitásotok talán az egyedüli, amely elvezethet a kényszermentes cselekvéshez, amely után az aktívak, a maguk erőszakos eszközeivel csak sóvároghatnak.

Jóllehet az említett "Fogalmak forradalma" a változás itt vázolt módszerének tengelye, azonban nem kell minden alkalommal az emlékezetünkbe idézni, mielőtt egy lépést is tennénk. Nem tart igényt abszolút érvényre sem. Akinek van ereje ahhoz, hogy végiggondolja a marxizmus, a liberalizmus, a keresztény szocializmus stb. elméleteit, észre fogja venni, hogy a miénkkel éppen egyező következtetésekre jutott.

Ma amúgy is nagy szükség van arra, hogy végiggondoljuk ezt a történelmi függeléket. Aki megtette, az láthatta, hogy mennyire eltolódtak a perspektívák. Akkor Bahro közelebb kerül Karl-Hermann Flach-hoz és William Bormhoz, mint amilyen közel ezutóbbiak vannak párttag-társukhoz, Lambsdorffhoz, vagy mint amilyen közel ő van az elvtársaihoz, akik elfogták és elítélték.

Nemzetközi Szabadegyetem

Megindult a megmerevedett fogalmak és elméletek újraformálásának folyamata, melynek el kell vezetnie a PÁRBESZÉDHEZ, az alternatív megoldási modellek közötti interdiszciplináris, nemzetközi, frakcióközi kommunikációhoz.

A NEMZETKÖZI SZABADEGYETEM (szabadiskola a kreativitás és az interdiszciplináris kutatás fejlesztésére) léte folyamatos javaslat és lehetőség a kommunikáció fenntartására és fejlesztésére.

"A zárt hatalmi érdekekkel szemben még egy esélyt ad egy magával ragadó eszme, amely legalább annyira erős, mint a humanista eszme volt az elmúlt, vagy a kereszténység eszméje volt az első századokban" (Gruhl). Ennek a "magával ragadó eszmének" a sikeréért széleskörű, folytonos párbeszédre van szükség. A Nemzetközi Szabadegyetem, mint szervezett kutató-, munka- és kommunikációs központ jelen van a társadalom valamennyi olyan csoportjában és csírájában, ahol azért szövetkeztek az emberek, hogy a társadalmi jövőt illető kérdéseket alaposan megfontolhassák. Az alternatív elgondolások annál hatékonyabbá és átfogóbbá válnak majd, minél többen kapcsolódnak be ebbe a munkába. Ezért a felhívás: ALAPITSÁTOK MEG A NEMZETKÖZI SZABADEGYETEM, A NÉP EGYETEMÉNEK MUNKAHELYEIT!

Harmadik út akció

De ez még nem elég. Az alternatív élet- és munka GYAKORLATA mellett kell döntenünk, mindenütt, ahol ez lehetséges. Sokan elkezdték már, szűk zónákban, speciális területeken. "HARMADIK ÚT" REKONSTRUKCIÓS AKCIÓ néven létrehoztuk az alternatív gazdasági és kulturális vállalkozások únióját (vállalkozói társaság, alapszabály, tagszervezetek). Felhívást intézünk azokhoz a magánszemélyekhez és vállalatokhoz, akik az alternatív eszméket tettekkel is követni akarják, hogy erősítsék ezt a projektet.

Únió az új demokráciáért

Egy utolsó, ám igen aktuális szempont, az átalakulás szempontjából talán a legdöntőbb fontosságú: Hogyan emelkedhet az új társadalmi mozgalom a politika szintjére?

Ezzel, legalábbis a nyugati demokráciákra vonatkozóan felvetődik a parlamentáris akció lehetőségének kérdése. Ha ezt utat választjuk, akkor tesszük megfelelő módon, ha a munkában és a politikai szervezésben egy új stílust honosítunk meg. Csakis akkor sikerülhet leküzdeni az alternatív fejlődés útjában álló, különböző klauzulák és hasonló dolgok képében jelentkező akadályokat, ha ebben az új stílusban gyakorlatot szerzünk.

Szükséges volna, hogy a parlamentek részéről is nyilvánosan észlelhető, alternatív megoldási modellek szülessenek. Ehhez azonban e modellek kidolgozóinak be kell kerülniük a parlamentekbe. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy teljes erejüket egy közös választási kezdeményezésre összpontosítják.

Egy ilyen kísérlet szempontjából döntő megtudnunk, hogy milyen mértékben értették meg a közös alternatív mozgalmat.

A mozgalmat az áramlatok, kezdeményezések, szervezetek, intézmények stb. bősége alkotja. Mindezen dolgoknak csak akkor van esélye, ha a közösség fogja egybe azokat.

A polgári kezdeményezés mozgalma, az ökológiai mozgalom, a békemozgalom, a nőmozgalom, a praxis-modell mozgalma, a mozgalom a demokratikus szocializmusért, a humanitárius liberalizmusért, a harmadik útért, az antropozófiai mozgalom, a keresztény-felekezeti áramlatok, a polgárjogi mozgalom, a harmadik világ mozgalma fel kell, hogy ismerjék, hogy elengedhetetlen alkotórészei egy tömegmozgalomnak; részek, melyek nincsenek ellentétben egymással, nem kizárják, hanem kölcsönösen kiegészítik egymást.

Az alternatívának létezik marxista, katolikus, evangélikus, liberális, antropozófiai és ökológiai felfogása. Ezek több ponton találkoznak. Erre épül a KÖZÖSSÉG AZ EGYSÉGBEN elve. Más pontokon valódi véleménykülönbségek vannak. Erre épül a SZABADSÁG AZ EGYSÉGBEN elve.

Az alternatív tömegmozgalom közös választási kezdeményezése csak több autonóm csoport ÖSSZEFOGÁSA révén valósulhat meg, melyeknek az egymással, valamint a közvéleménnyel való viszonyát az AKTÍV TOLERANCIA jellemzi.

Parlamentünknek nagy szüksége van egy ilyen únió, jelesül az ÚNIÓ AZ ÚJ DEMOKRÁCIÁÉRT meglétére és szabad szellemére.

Rendelkezésünkre állnak az eszközök az új cél eléréséhez. Helyet és munkát kínálnak mindenkinek.