Kereskedelmi galéria az épülő üzleti elit piacán:
a Dovin Galéria
A Dovin Galéria és vezetője, Délceg Katalin nyolcvanas években szerzett vállalkozási realitásérzéket plántált át sikeresen a kilencvenes évek lassan oldódó tradicionális struktúráinak talajába. A galéria egy adott piaci jelleget célzott meg, ám igen összetett stratégiával. A műpiac alig kiépült várát az adott jövedelmi, piaci helyzetben alapvetően a vállalati szférán keresztül tartotta bevehetőnek, amelynek belátható ideig potenciális meghatározó szerepe már a nyolcvanas években, Délceg Katalin Generalartos - állami műkereskedelmi - tevékenysége idején látható volt, s azóta is - minden változás és piacépülés ellenére - érvényes maradt. A Dovin e vállalati körrel igyekezett a lehető legszélesebb hatósugarú, minél termékenyebb kapcsolatokat kialakítani. A galéria tulajdonosai végül egy teljes - sajátosan kelet-európai - gazdasági-műkereskedelmi vertikumot építettek ki, ahol az ingatlankereskedelmi szolgáltatás, építészeti valamint belső építészeti tervezés és kivitelezés, bútorozás és műkereskedelem láncolatban a termékek, szolgáltatások egymásnak adják a piacot. A vállalati szektorra épülés első mozzanata - a nyolcvanas évek mintájára - a belső építészeti szolgáltatások bevezetése volt. Ehhez a piachoz kapcsolódtak később az ingatlankereskedelmi és beruházási szolgáltatások, amelyek a piacépítési és tőkeakkumulációs meghajtást magasabb szintűre emelték a Dovin-féle vertikumban. Más galériák tapasztalatából az sejthető, hogy az említett mozzanatok hiányosabb vagy alacsonyabb szintje esetén még a vállalati bázisú műpiacépítés is jóval kevésbé lehet sikeres. Így a Dovin stratégiája a kelet-európai helyzethez illeszkedő műpiacépítés egyik szegmensének potenciális sikerstratégiája. A vállalati szférán belül e közelítés az üzleti elit piacára épül, minthogy a galéria tapasztalatai szerint az üzleti elit már egy - a falak borítását és a képeket is magában foglaló - "nyugatias" vállalati kultúra felé tekint. A galéristák ugyanakkor már a nemzetközi kapcsolat- és piacépítés lehetőségére is orientálódnak. E téren is csak fokozatosan lehet haladni, mivel ez az eddigieknél nagyobb ráfordításokat igényel. Ez a terjeszkedés mégis egy további - a szűk kelet-európai piaci helyzetből is adódó - sikerstratégiája lehet a galériának.Nagy Generalart - kis "Generalart"
Délceg Katalin műkereskedelembeli előélete, és az említett stratégia koncepcionális előzménye is a nyolcvanas évek állami műkereskedelméig nyúlik vissza. 1983-ban a Művészeti Alap a kortárs művészet kereskedelmének fellendítésére és ehhez kapcsolódóan bizonyos vállalkozási tevékenységek folytatására leányvállalataként megalapította a Generalartot. Addig a Képcsarnok Vállalat tradicionális és középszerű kínálata dominált, a kortárs képzőművészek többségének művei a műkereskedelmi intézményeken keresztül hozzáférhetetlenek voltak. Ezért alapították a Generalartot. A cég azonban a művészetközvetítés mellett belső építészeti, és alkalmazott grafikai szolgáltatások közvetítésével is foglalkozott, részben a jobb finanszírozhatóság, részben a szolgáltatások egymáshoz kapcsolható, a vállalati piacra is orientált jellege okán. 1986-tól - miközben a cég pályája a kezdetleges piacon, belső nehézségekkel is küszködve lefelé ívelt - Délceg Katalin már a Művészeti Alap egy speciális szakértői teamjében dolgozott a műkereskedelem lehetséges modelljein. Ezek után 1988-ban, a tapasztalatokat leszűrve, férjével műkereskedelmi és szolgáltatói magáncéget alapított.
A Dovin Művészeti Kft-t a galérista joggal nevezi "kis Generalart"-nak, minthogy a vállalkozás valóban a nyolcvanas évek állami cégének jól kitalált modelljét fejleszti tovább. A "kis Generalart" a kortárs műkereskedelem mellett szintén belső építészettel, illetve alkalmazott grafikával és könyvkiadással foglalkozott. Ehhez járultak 1991-től az ingatlankereskedelmi és beruházási szolgáltatások, egy külön cég formájában.
Mindazonáltal a műkereskedő cégnek sokáig nem volt galériája. 1993-ig a cég irodája szolgált bemutatóteremként, a Haris közben kialakított galériahelyiséget csak akkor nyitották meg. E késlekedés oka egyrészt az az ambíció volt, hogy a Dovin alkalmas és központi helyen szerette volna megnyitni galériáját - amihez a források (még az ingatlankereskedelmi és beruházási szolgáltatások bekapcsolásával is) csak ekkorra álltak elő - , másrészt a vállalati piacon elért sikereik következtében nem voltak rákényszerülve, hogy mielőbb, akár egy gyengébb helyen is nyissanak.
Ugyanakkor a már megnyitott galériák a Dovinnak versenyt jelentettek. Az Ipartervben szervezett sikeres kiállításaik ellenére, s vállalati irányú eladásaik ellenére is egyes kiszemelt művészek inkább más, már megnyílt galériákhoz pártoltak át. Legfőbb ideje volt tehát, hogy 1993 elején - 5 millióért vásárolt bérleti jog és 5 milliós felújítás árán is - megnyitották a Haris közben a Dovin Galériát (innen 1995 szeptemberében költöznek tovább a tágasabb, utcai, de szintén csendes és központi helyen lévő Galamb utcai helyiségbe).
Programépítés tőkeerős háttérrel
A Dovin galéristája szerepét kettősnek látja. A kereskedői szerepet csak egy missziót betöltő művészetközvetítői szereppel együtt tudja értelmezni. Céges eladásainál a kép, az adott művészeti irány iránti bizalom- és hitelteremtést alapvetőnek éli meg.
A tisztán művészetközvetítői szerepet ugyanakkor - akár csak a tájképekre orientált tisztán kereskedelmit - nem a maga irányának tartja. A független terek meghatározóan kiállítási formában történő művészetközvetítői szerepét egy saját pénzzel, egzisztenciával érintett magángalérista anyagilag sem engedheti meg magának. Délceg Katalin úgy érzi, hogy menedzselési és kereskedelmi tevékenységével többet vállal a művészért, s a művészetnek a fogyasztói kultúrába való beépűléséért egy következő, a műkereskedelmi mezőbe vezető lépcsőfokot segít meglépni.
A Dovin Galériának nincs speciális áramlathoz, irányzathoz kapcsolódó programja. Inkább a legjobbnak, legeredetibbnek ítélt művészek kiválasztására törekszik. Művészei az 1988-as cégalapítás óta: El Kazovszkij, Pollacsek Kálmán és Barabás Márton; a Haris közi galéria 1993-as megnyitása óta: Kelemen Károly, Konkoly Gyula, Szikora Tamás, Mazzag István, Gémes Péter, valamint 1996-tól majd Nádler István.
A fiatalabb nemzedéket eddig csak Pollacsek Kálmán képviselte. Ennek oka részben az, hogy a galerista számára a fiatalabb generációból nem akadtak kiválasztható tehetségek, részben, hogy a fiatalokkal általában több probléma adódik a menedzselésben, kevésbé egyértelműen értékelik és fogadják el a galéria által kínált feltételeket, mint a középnemzedékbeli művészek. Túl ezen a piaci szempontok is az utóbbiak mellett szóltak.
A művészek kiválasztásánál Délceg értelemszerűen igyekszik figyelembe venni a piaci realitásokat. Ez ugyanakkor bizonyos értelemben relativizálja kulturmisszióként megfogalmazott tevékenységét.
A Dovin különböző formákban vállalja a művészek menedzselését. A kiállítások költségei mellett kiállításonként katalógus kinyomtatását is vállalja, valamint a belföldi és külföldi propaganda- és menedzselési költségeket.
A galériának bizományosi szerződése van a menedzselt művészekkel, melynek keretében vállalja, hogy a művész kiállított műveit egy évre bizományba veszi, és legalább két képet vagy elad vagy megvesz. A művész átadott munkáit - a múzeumi eladást leszámítva - csak a Dovinon keresztül értékesítheti. A galériát viszont minden esetben, a helyzettől függően eltérő mértékű, százalékos részesedés illeti meg. A bizományi szerződések változások előtt állnak. Lehet, hogy nem mindegyik művésszel kötnek továbbra is minden évben ilyen szerződést.
A galéria néhány művésszel még szorosabb együttműködési formát vállalt. Pollacsek Kálmánnal és Barabás Mártonnal a Dovin 1988-ban kötött (8 évre) ilyen - exkluzív - szerződést. Ennek keretében kötelezettséget vállalt arra, hogy függetlenül attól, hogy van-e kiállításuk, képeket vesz a művészektől, emellett propagandát, kiadványokat szervez és fedez, és a Dovinon kívüli kiállításaikat is támogatja. A művészek pedig vállalták, hogy csak a Dovinon keresztül adnak el; hogy kivételeket leszámítva bármely művükre lehetővé teszik a Dovin vásárlását, amennyiben vevőt hozna; hogy bármely eladásuk után százalékot adnak a Dovinnak. Exkluzív szerződést kötöttek még El Kazovszkijjal. Több művésszel szerződést a Dovin - az exkluzív szerződések anyagi vonatkozásai miatt - nem kötött, s elképzelhető, hogy az eddigieket is felül kell vizsgálni. A három művész közül El Kazovszkij a Várfok Galériával is együttműködik, gyakorlatilag két galériás művész lett.
Délceg Katalin a Dovin nemzetközi bevezetéséhez elengedhetetlennek tartaná a legnagyobb nemzetközi vásárokon való részvételt, ám ez tetemes költségekkel jár. A bázeli vásárra a legutóbb a rendezőség meghívta őket, ám ezt az 5 millió forintos részvételi díj miatt egyelőre nem tudták elfogadni, a tervek szerint 1997-re lesz rá forrás.
A határokon túli piacépítés további formája a Dovinnál a berlini Raab Galériával való együttműködés. Első lépésben Luciano Castelli állíthatott ki Budapesten. Válaszként 1996 szeptemberére a Raab vállalta, hogy kollektív kiállítást rendez Dovinos művészek részvételével Berlinben. Szó van arról is, hogy a Raab Kelemen Károly munkáit kiállítja a kölni vásárban.
Felmerülhetne még további galériákkal való hasonló együttműködés is, ám noha az efféle expanzió némileg olcsóbb, mint a nemzetközi vásárokon való közvetlen megjelenés, így is sok pénzbe kerül, és hatásai kevésbé átfogóak, mint egy sikeres vásári szereplés. A legszínvonalasabb és leghatékonyabb internacionális szereplést - a nemzetközi projektekhez kapcsolódó tevékenységet - a galéria külföldi terjeszkedése még így sem foglalja magában.
Gazdasági-műkereskedelmi vertikum az épülő üzleti elit piacán
A Dovin által kiépített vertikum sajátosan kelet-európai, egyrészt annyiból hogy noha nyugati galériáknál is megtalálhatóak számos esetben a galérián kívüli üzleti jellegű finanszírozási források - például hotelek, bútorirodák - ezekre általában nem hárul különösebb szerep a piacépítésben. Másrészt - bár a nyugati galériáknál is számottevő és növekvő szerepe van a korporatív piacnak - ott a piac kiegyensúlyozottabb, nincs annyival nagyobb súlya a vállalati piacépítés lehetőségének.
A Dovinnál a műkereskedelem egy teljes vertikum utolsó szakasza, a "polírozás" a teljes ház elkészülte után, átadása előtt. Kiépült a háztól a képig tartó folyamat. A belsőépítészek, építészek állandó külső partnerek, alternatív csapatok; a beruházó mérnökök cégen belüliek. A megrendelők néha csak az ingatlant igénylik, néha csak az építést, a bútorozást olykor bútorszalonokból oldják meg s a képekre utóbb visszatérnek. Más a helyzet egyes irodákra, illetve irodaházakra vonatkozó megrendeléseknél. A folyamat azonban sokszor végigfut a teljes vertikumon.
Az ingatlankereskedelmi és beruházási láncolat a Dovinban mára külön üzletté nőtte ki magát, ennek ellenére a galériával együtt vizsgálandó. Egyrészt mivel a gondolat a piacépítés oldaláról, a klienseknek a kapcsolódó szolgáltatások iránt támasztott igénye alapján fogalmazódott meg, másrészt - noha ez az üzletág nagyobb mértékben már saját növekedését finanszírozza, s csekélyebb a galériának juttatott eszközök aránya - a galéria fenntartásában továbbra is jelentős, 30-40%-os szerepet vállal. (Jó néhány galériánál e külső finanszírozási igény kétszerese is lehet az említett százalékos aránynak.) A vertikum nemcsak az alsóbb szakaszainak piramisszerűen tágabb finanszírozási lehetősége folytán kínál előnyöket a galériának, hanem a vállalati szférában nyíló piacépítési lehetőségek következtében is.
A vállalati szféra Magyarországon - a tágabb vállalati beruházási keretösszegek kontextusában szemlélve még nyilvánvalóbban - megfelelő anyagiakkal rendelkezik képzőművészeti alkotások vásárlásához, beleértve a nyugati árszint elfogadását, ám meg kell nyerni ehhez. A Dovin szerint ez nem lehetetlen. Ellenkezőleg: nagyon ígéretesnek tűnik az a tapasztalatuk, hogy a vertikum vállalati piaci partnerei közül tízből átlagosan négyen végül képvásárlás mellett döntenek. Az e kérdésekben döntéseket hozó vezetők többnyire tájékozottak. Mindazonáltal a legerősebb tényező, hogy a vállalatok nyugati partnereiknél - majd belföldi versenytársaiknál is - látják a belső dekoráció képeket is magában foglaló kultúráját, s ehhez igazodni kívánnak. Így a Dovin Galéria "falakat tör át" az épülő üzleti elit piacán - a hazai műkereskedelemben ma még kevéssé ismert és elfogadott színvonalas művészek alkotásai számára is.
A magyar műkereskedelem fejlődése előtt különböző utak állhatnak nyitva. Elképzelhető, hogy a nem túl távoli jövőben a magánszféra műkereskedelmi piaca is fejlődésnek indul. Ez nagyban bővítheti majd a sikeres műpiaci stratégiák körét. A jelenleg legszélesebb vállalati piacon is ellentmondásos a fejlődés: a képeladások száma nő, de ezen belül egyelőre nagyon magas arányt képviselnek az alkotóközösségi és az ügynöki, sokszor másod- vagy harmadvonalba tartozó képeket érintő eladások, és csekélyebb a színvonalasabb alkotásokat közvetítő galériák részaránya. Ez ugyan növeli a piacot, ám egyidejűleg negatív referenciákat teremt. A Dovin Galéria mindenesetre ügyes piacépítési és tőkefelhalmozási gyakorlatával sok galériához képest helyzeti előnyökre tett szert; a vállalati piacon kelet-európai típusú sikerstratégiát folytat, és készül az első lépésekre - a Nyugaton alapvető követelményként, nálunk egyelőre nehezen megvalósítható alternatívaként felmerülő - nemzetközi orientáció irányába.
(1994/95)