Oldalak: 364 365 366 367 368 369 370 371 372 373 374 375

Zsirai Miklós és a tobolszki hadifogság

A magyar finnugrisztika kimagasló egyéniségének, Zsirai Miklósnak ezt a korai életszakaszát mostanáig nemigen kutatta a tudomány, holott azért méltó a figyelemre, mert a tudós fogságának körülményei és eseményei rávilágítanak arra a mentalitásra, amely a majdani nagy teljesítmény záloga.

Vizsgálódásaimban két forráscsoportra támaszkodtam: a tudós leánya, Zsiray Jolán által gondozott családi archívumra, valamint 1998 nyarán tett tobolszki gyűjtőutam¹ eredményeire. Különösebben nem vizsgáltam a magyarországi szakirodalmat és levéltári forrásokat, noha tájékozódásul őket is igénybe vettem. [364]

1. Források

A) Családi archívum

1. Önéletrajzok. — A családi archívumban fennmaradt 8 önéletrajz, ha hézagosan is, de átfogja a tudós egész felnőttkorát 1922. november 25-től 1951. június 19-ig. Ami szinte mindegyik önéletrajzra érvényes: Zsirai a gépiratot kézírásos, az esetek túlnyomó részében gyorsírásos kiegészítésekkel, korrekciókkal látta el, láthatóan a következő változat előkészítéseként. A különböző okból, céllal és alkalommal írott önéletrajzokban a hadifogság természetesen különböző részletességgel szerepel.

2. A fogságban kapott levelek. — A családi archívumban 63 olyan levelezőlap maradt fenn, amelyet Zsirai a hadifogság idején kapott. Nyilvánvaló, hogy ez nem a teljes postája,hiszen pusztán e levelek alapján is kizárható, hogy például az öccsével vagy más hozzátartozóival ne állt volna levelezésben. Sokkal valószínűbb, hogy a fogságból hazahozott lapok egy része megsemmisült Budapest ostroma idején, mikor a Zsirai-házat találat érte.

A levélírás dátuma szerint az 1915-ös lapok közül 4 db maradt fenn, az 1916-osak közül 36, az 1917-esek közül 22 és az 1918-asok közül 1. A kézhezkapás dátumát Zsirai többnyire jelzi a lapokon. A 63 lap 10 levélírótól maradt fenn: Hajba Károlytól 34, Farkas Gyulától 7, Pethő Ilmától 6, Takáts Bélától szintén 6, Takáts Zoltántól 3, Németh Mimikétől ugyancsak 3, Kövendi Dénestől, Kovács Kálmántól, Sármány Róberttól, valamint a finnországi Saikku-családtól 1-1. A háborús idők cenzúra-követelményeinek megfelelően a lapok túlnyomó része német nyelvű, a finn család angolul küldi kétszavas üdvözletét, Farkas Gyula, aki oroszországi hadifogságban van, egyre javuló orosz nyelven ír. A német nyelvű lapokat Láng Nóra fordította, és a fordítást Vermes Stefánia vetette egybe az eredetivel, az orosz nyelvűek fordítása az én munkám.

3. Fotók a háborús évekből. — A családi archívum e fontos dokumentumcsoportjából három felvétel a hadifogságra nézve alig nyújt valamit. Kiemelésre kívánkozik a tisztképző tanfolyam

Tobolszk, 1916. II. 13.
(Fotó a Zsiray-család archívumából, 14 ×9 cm) [365]

emlékét őrző csoportkép, amelynek a hátoldalán, nyomtatva a bécsi fotográfus neve és mű termének címe olvasható. Zsirai maga nincs vagy nem felismerhető a képen, csak a neveket őrzi kézírása a hátoldalon.

Négy felvételen Zsirai kézírásával tobolszki dátum áll. A legkorábbi az első fogolykarácsony emléke: 1915. december 25-én készült, s hátoldalán a dátumon kívül hat (részben olvashatatlan) aláírás van. Az erősen megrongálódott, nagyon kis méretű felvételen tintával írt X jelzi a kép jobboldalán összefont karral ülő Zsirai Miklóst.

Egy másik fotó hátoldalán a felirat: “Lakásunk a Szeremetnikben. 1916. II. 17 — ... (ez valószínűleg a beköltözés dátuma, különben nem volna ott a kötőjel) Tobolszk, 1916., III. 8.” (ez tehát a fotózás dátuma).

A további két szabadtéri téli felvétel egyazon napon készült, 1916. II. 13-án, tehát másfél hónappal a karácsonyi kép után, négy nappal a “Szeremetnik”-be költözés előtt. A ház, amely előtt a csoport áll, lényegesen különbözik a “szeremetnik”-itől. A közelebbről készült fotó balszélén az orosz őr, tőle jobbra 29, a lábaknál Zsirai kézírásával tintával sorszámozott férfi látható. Az 5-6-7-8-as és a 24-25-26-27-es számmal jelzett foglyok csoportjában egy-egy férfi sorszámozatlan maradt. A nevek egyikét sem találjuk a bécsi tanfolyam csoportképén. Rejtélyesebb a távolabbról felvett kép. Középpontjában hat fegyveres és egy fegyvertelen orosz őr, valószínűleg ő a parancsnok. Az őrök csoportjától balra és jobbra állnak vagy ülnek a túlnyomórészt katonai egyenruhás foglyok. Sajnos sorszámozás nincs, a kép hátoldalán a nevek között a nyolcadik és tizedik szó gyorsírásos. A két szó között szabályos, mellékjeles fonetikus átírással: Starši. Azaz ’rangidős, parancsnok’. A bécsi csoportképen szereplőkkel megint nem azonosítható senki.

4. Notesz. — A notesz kemény kötésű, 6,5 x 11,2 x 0,5 centiméteres, 26 lapból áll. A belső címoldalon (1a) felül lila tintás elmosódott cirill betűs monogram, amelyből az orosz  egyértelmű, a Miklós orosz megfelelőjének kezdőbetűje csak valószínű. Alatta átlósan a teljes név, magyarul. A notesznak a témánk szempontjából legfontosabb információcsoportja Zsirai Miklós gimnáziumi órarendje. Szerepelnek még — nem biztos, hogy tobolszki — magántanítványai névvel, címmel, a megtartott órák idejével és az óradíjfizetés év nélküli dátumával meg összegével, valamint egyéb, részben értelmezhetetlen feljegyzések oroszul, angolul, finnül, németül, latinul. Mindenütt nagyon sok a gyorsírásos szöveg.

B) Tobolszki anyagok

1. Levéltári anyagok. — A tobolszki levéltári dokumentumok között egyetlen egyszer sem bukkantam Zsirai Miklós nevére, holott címe szerint több iratcsomó is olyan névsorokat tartalmaz, amelyekben Zsirainak szerepelnie kellene. A három heti kutatás és a levéltárosok tanácsai azt sejtetik, hogy a tisztekre vonatkozó anyagok a kormányzósági, majd megyeszékhely szerepét átvevő Tyumenyban keresendők, minden bizonnyal az államvédelmi hatóság levéltárában. Ám arra is számítani kell, hogy az októberi forradalom utáni többszörös hatalomváltás során számos dokumentum megsemmisült. Általában elmondható, hogy a forradalom utáni anyag nagyon hézagos, annak következtében is, hogy a 20-as évek végén központi határozattal gyűjtötték össze a megyeszékhelyeken a forradalom és polgárháború idejének dokumentumait. (A megye szót kényelmi okokból használom a forradalom utáni időszak többször változó közigazgatási egységének megnevezésére).

Amiről viszont van levéltári anyag Tobolszkban: a hadifoglyok, néha a szökésben lévők létszámáról, időnként a foglalkoztatottságáról és munkabéréről különböző időpontokban; a katonai cenzori jelentésekben idézett fogoly-levelek jóvoltából a hadifoglyok körülményeiről és hangulatáról; a fogolytáborok fenntartásának költségeiről; a hadifoglyokra vonatkozó egyes rendőri, csendőri, kormányzói és közgyűlési határozatokról és jelentésekről; a tobolszki Mária Leánygimnázium személy- és pénzügyeiről és hellyel-közzel a Zsirai szempontjából érdekes időszak óraterveiről.

2. A Megyei Közoktatási Múzeum gyűjteménye. — A Tyumeny Megyei Közoktatási Múzeum a tobolszki Mengyelejev Tanárképző Főiskola alsóvárosi épületében működik, több évtizede. Szívós aprólékossággal és hozzáértéssel gyűjtöget mindent, ami e hatalmas terület [366] iskolaügyével kapcsolatos: iskolai dolgozatokat, bizonyítványokat, tankönyveket, táborozási fotókat, pályamunkákat, tanárok és öregdiákok visszaemlékezéseit, tablóképeket stb. Ennek köszönhető, hogy egy Zsirai-fotóval gazdagabban térhettem haza.

3. Könyvtári anyagok. — A messze földön híres, gazdag tobolszki könyvtárban két fő témakörben igyekeztem tájékozódni. Elsősorban magáról Tobolszkról az I. világháborút közvetlenül megelőző és a világháború-forradalom-polgárháború hármasával jellemezhető időszakban, másodsorban arra próbáltam fényt deríteni, hogy a “Finnugor rokonságunk” hivatkozásaiban szereplő, 1920-ig kiadott orosz nyelvű könyvek közül melyeket tanulmányozhatta Zsirai a tobolszki fogság éveiben — más szóval, milyen szellemi tőkét gyűjtött a kevésbé erős akaratú emberek számára lélekromboló körülmények között. A könyvtárosok ismeretei szerint a tobolszki könyvtár nem gyarapodott más könyvtárak forradalom előtti könyveivel, több-kevesebb valószínűséggel tehát feltételezhető, hogy amire Zsirai a “Finnugor rokonságunk”-ban hivatkozik és ebben a könyvtárban megvan, azt jórészt itt olvasta.

Noha az újságok híreit nem tekinthetjük történelmileg hiteles bizonyítéknak, fontosnak tartottam, hogy megismerkedjem a tobolszki kiadású lapokkal. A három lap, a Szibirszkij Lisztok,a Tobolszkije Gubernszkije Vedomosztyi és a Jeparhialnije Vedomosztyi közül az utóbbi kettő közlöny-jellegű, ezért végül csak a Szibirszkij Lisztok c. hetente háromszor megjelenő liberális lapot szerettem volna átnézni, de időhiány miatt csupán az 1915-ös évfolyamból szemelgethettem olyan anyagokat, amelyek a kor és a város atmoszféráját érzékeltetik.

4. Fotók a helyszínekről. — Szubjektív tényező, hogy nem tudok, nem szeretek és nem szoktam fotózni, ezúttal azonban kivételt kellett tennem. A felvételeken igyekeztem mindazt megörökíteni, ami a városban Zsiraihoz, a körülményeihez, életének helyszíneihez kapcsolódik, gyakorlatlanságom azonban érzékelhető az eredményen.

2. A hadifogság tényei

A) A hely és az idő

Zsirai Miklós a fennmaradt önéletrajzokban a következő ide vágó tényeket említi: 1915. március 29-én esett orosz fogságba az uzsoki harcoknál; egy kérdőíven szereplő válasza szerint “a galíciai Turka városka közelében levő Suchy-Richy falu mellett”. Fogsága hatodfél évig tartott, 1920. november 21-én tért haza. A fogság helyszíne: “Kelet-Oroszország és Szibéria különféle fogolytáborai”; az önéletrajzok egyetlen konkrét helyet neveznek meg: “1919-ben Petropavlovszkban” volt.

A vizsgált forrásokban a családi archívum 4 fotójának feliratai adják a Zsirai kezétől származó egyedüli írásos támpontot arra nézve, hogy a fogság egyik, s mint rövidesen kiderül, legtartósabb helyszíne Tobolszk volt.

Levéltári adat nincs Zsirai és fogolytársai érkezéséről, ám a Szibirszkij Lisztok c. lap “A hadifoglyokról” c. hírösszeállítása 1915. május 5-én, kedden (/52: 2) ezt közli: “Az utóbbi napokban Omszkból a következő hadifogoly-szállítmányokat indították útnak az Irtis menti városokba: Uszty-Kamenogorszkba 10 tisztet és 506 közlegényt, Szemipalatyinszkba 80 tisztet és 1509 közlegényt, Tobolszkba 19 tisztet és 1496 közlegényt, Pavlodarba 248 közlegényt. 30-ára virradóra Tobolszkba indítottak 20 tisztet és 445 közlegényt [kiemelés tőlem — V. A.], április 26-án az Irkutszki járásba 3 tábornokot a przemyśli garnizonból...”. Ez utóbbi közlés azt valószínűsíti, hogy Zsirai a cikkben említett transzportok egyikével érkezhetett Tobolszkba, hiszen az uzsoki és a przemyśli harcok térben és időben egyaránt közel estek egymáshoz. A sajátos csoportosítás (Irtis-menti városok) arra enged következtetni, hogy a hadifoglyokat hajóval szállították, annál is inkább, mert a vasút ekkor és még fél évszázadig elkerüli Tobolszkot, közúton pedig tavasszal egész Szibéria járhatatlan.

Ha lehet, még kevesebb a támpontunk a tobolszki fogság pontos végének meghatározásához. A levéltári anyagok között szereplő óraterv-változatok, amelyeknek a latin nyelvoktatás bevezetési [367] ideje szempontjából van jelentősége, összevetve a Noteszban talált heti órarenddel, valamint a Közoktatási Múzeumban őrzött tablóképpel és végbizonyítványokkal pontosítják az önéletrajzban szereplő 1919-es petropavlovszki “szandáltalp-varrás” által szabott időhatárt.

Legalább ilyen fontos, hogy milyen az a Tobolszk, ahová a jövendő tudós fogolyként érkezik. Az 1913-as kiadású “Szibériai ipari és kereskedelmi évkönyv” 422. o. Tobolszki Könyvtár /a továbbiakban: TKt/ N^o 15.369) ezt írja: “Kormányzósági székhely a hajózható Irtis folyó partján. 1597-ben alapították. Mintegy 30.000 lakosa van. Kőház: több mint 210, faház: 3.500. Templomok: 25 ortodox, egyéb vallások: 5.” Majd felsorol 26 oktatási intézményt, köztük a Zsirai szempontjából oly fontos Mária Leányiskolát, amely 1913-ban még nem gimnázium, és folytatja: “10 kórház és ispotály 260 ággyal, ebből 50 ágy a lelkibetegeknek. 2 patika, 1 kórház a beteg háziállatoknak az állatfelcserképző iskolában, 1 állat-bakteriológiai állomás, 6 orvos (köztük az állategészségügyi felügyelő és az állatfelcserképző iskola igazgatója). A városban van egy múzeum, több egylet és jótékonysági intézmény”. És következik 21, mai szóval élve, civil szervezet “satöbbi”-vel végződő felsorolása. Tehát pezsgő és sokoldalú a szellemi és társadalmi élet, holott például a színházra egy szót sem veszteget a statisztika. Viszont 6 orvos jut a 30.000 emberre és az állatállományra.

A város szellemének érzékeltetéséhez a sok lehetőségből hadd emeljek ki egyetlen, noha némiképp morbid összetevőt: az Orosz Birodalom büntetésvégrehajtási rendszerét, sőt abból is egyetlen formát: a száműzést, összekapcsolva a mindenkori hadifogoly-kérdéssel. Attól fogva, hogy Jermak győzelme jóvoltából 1582-ben szabaddá vált az út Szibériába, ill. hogy 1587-ben a csatatér közelében megalapítják Szibéria székvárosát, Tobolszkot, ez a büntetési forma is új lehetőségekkel gazdagodik. Élnek is vele!

Az első “politikai száműzött” 1593-ban érkezett Tobolszkba. Ám előtte kegyetlenül megbüntették: a lázításért megkorbácsolták, a nyelvét kitépték, a fülét levágták. Háromszáz uglicsi lakos vitte Tobolszkba fél Oroszországon meg az Uralon keresztül... Uglics város száműzött harangját, mert megszólalt Rettegett Iván meggyilkolt kisebbik fiának a holtteste fölött. Tobolszkba száműzték a Sztyenyka Rázin-, majd a Pugacsov-féle fölkelés résztvevőit, ide érkeztek a svéd háború hadifoglyai, a zaporozsjei kozákok, Avvakum protopópa és óhitű követői, a múlt századi lengyel felkelés résztvevői. Nem mindenkit magába a városba száműztek, de mindenkinek át kellett rajta haladnia: Nagy Péter hajdani játszópajtásának, a kegyvesztett Alekszandr Mensikov nagyhercegnek csakúgy, mint Puskin dédapjának, “a cár szerecsenjének”, Abraham Hannibálnak. 1790-ben érkezett Ragyiscsev, az “Utazás Pétervárból Moszkvába” c. könyv szerzője, akit Nagy Katalin cárnő még Pugacsovnál is veszedelmesebbnek tartott. Az 1825-ös dekabrista felkelésnek 14 résztvevője került több évtizedre tobolszki vagy tobolszki kormányzósági száműzetésbe, köztük a drámaíró Fonvizin és Puskin líceumi barátja, a költő Küchelbäker is. A Petrasevszkij-ügy kapcsán száműzöttek között 1850-ben érkezik Tobolszkba a vasra vert Dosztojevszkij, s az irodalmi elitből mások is megfordulnak az itteni börtönben: 1864-ben Csernisevszkij, 1881-ben Korolenko. Majd — ez már Zsirai Miklós tobolszki hadifogsága idején történt — 1917. augusztus 6-tól 1918. április 26-ig az utolsó tobolszki kormányzó házában raboskodik az utolsó orosz cár, II. Miklós, családtagjaival együtt.

Tobolszk lakossága — több, mint groteszk helyzet — a mai napig büszke ezekre az emberekre. Magáéinak érzi őket, és némi joggal: sokan közülük a helybeli szabad emberekkel egyenértékűen vettek részt a város életében. Hogy ne az oroszok példáit idézzem: a XVIII. századi svéd hadifoglyok például a várfalak átépítésének és a Kreml korszerűsítésének mérnöki munkálataiban játszottak jelentős szerepet (a mai napig Svéd palotának nevezik azt az épületet, amelyben jelenleg a régészeti kutatócsoport dolgozik, s amelyben a forradalom előtt egész Szibéria prémadóját raktározták, mielőtt továbbvitték volna a világ nagy szőrmeaukcióira). A város legnagyobb szülötte, Dmitrij Mengyelejev egy Mendel nevű, Tobolszkban megnősült hajdani svéd hadifogoly leszármazottja. XIX. századi lengyel száműzöttek építették a város most helyreállított katolikus templomát, [368] s az 1913-as statisztikai kiadvány szerint mindkét gimnáziumban nemcsak ortodox, hanem katolikus hittan, azaz megfelelő számú diák is volt.

B) Az elhelyezés

A Szibirszkij Lisztok 1915. június 21-i, vasárnapi (/72: 2.) számának Városi Krónika rovata a tobolszki hadifoglyoknak építendő barakkról számol be:

“A döntés értelmében Podcsuvasiban kell 6000 főre barakkot építeni. Az építmények a tyumenyi barakk típusát fogják követni: oszlopokat ásnak le, ezekhez [ti. mindkét oldalról — V. A.] 1 collos deszkát erősítenek, a köztük lévő helyre pedig földet döngölnek.(...)” Egybevetve a fogolylétszámról fennmaradt jelentésekkel, ez legénységi szálláshelynek készült, Zsirai tehát nem itt lakott.

A Zsirait is ábrázoló 1915-ös karácsonyi fotó hátterében fehérre mázolt, valószínűleg színes betétes magas szobaajtó figyelhető meg — ez nem barakkra, hanem normális lakásra vall. Ezt látszik alátámasztani a szomszédos katonai körzetből származó 1915. május 5-i sajtóhír arról, hogy az osztrák tisztek magatartását megtorlandó, ezután “Laktanyákban fogják őket elhelyezni, nem pedig magánházaknál, állandó felügyelet alatt fognak állni, külön engedély nélkül a körleteiket nem hagyhatják el, s akkor is csak őr kíséretében. A fogoly tisztek semmilyen körülmények között nem tarthatnak fenn semminemű érintkezést magánszemélyekkel sem elhelyezési körletükben, sem az utcán” (Szibirszkij Lisztok 1915/52: 2/május 5., kedd/).

Az 1916. február 13-án készült két csoportképen látható emeletes ház, amelynek ablakai helyi mércével mérve óriásiak, a tobolszki lakosokból azonos reakciót váltott ki: “Látszik, hogy nem kellett takarékoskodni a kincstári tüzelővel!” Mindnyájan úgy gondolták, hogy nem lakóház, hanem valamilyen hivatal vagy középület előtt készülhetett a felvétel. A kötényes figura közös étkezdét sejtet.

A “Lakásunk a Szeremetnikben. 1916. II. 17 – ...” feliratú fotó Zsirai következő, a hozzá írt levelek címzésének tanúsága szerint végleges tobolszki szálláshelyén készült: egy vékony fákkal benőtt hegyoldalon álló földszintes, nyeregtetős boronaház előtt. Balra jól kivehető a ház előtti, hótól megtisztított út, amelynek folytatására a ház távoli jobb sarkánál sejlő sorompó utal. Onnan lehet tehát megérkezni.

A Szeremetnik szó névelője és -ben ragja völgyre utal, csakhogy ilyen völgynév az 1987-es várostérképen nem szerepel. Ám az idősebb tősgyökeres tobolszkiak emlékezetében még él a Kurgyumka patak völgyének egykori nem-hivatalos neve, amely utalás Alekszandr Sziromjatnyikov szeszgyáros és nagykereskedő századfordulós telepeinek helyére. A háború kezdetén bevezetett szesztilalom magyarázza, miért váltak átmenetileg beköltözhetővé a szeszipari létesítmények.

A “szeremetnik”-i fotó beköltözési dátuma 1916. II. 17. A fennmaradt leveleken kétféle tobolszki címzés szerepel: Gruppe “B” (az utolsó így címzett levelet Kövendi Dénes írta 1916. május 6-án, és 10-én adta postára) és Gruppe “S” (az első így címzett levelet Takáts Zoltán küldte Orenburgból 1916. május 4-én). Figyelembe véve a posta lassúságát — van levél, amely Magyarországról 221 nap alatt ér el Zsiraihoz —, feltehető, hogy a Gruppe “B” a karácsonyi fotóról sejthető magánházas elszállásolást jelenti, a Gruppe “S” pedig Sziromjatnyikov fogolytáborrá avanzsált szeszgyárait, azaz a “Szeremetnik”-nek írt Kurgyumka-völgyet.

C) Egyéb körülmények

A cenzori jelentések levél-idézeteiben sok tanulságos mozzanat maradt fenn. Csak a Tobolszkból feladott vagy jelöletlen feladási helyű levelekből idézek:

“Itt általában elég jól élünk — írja egy tiszt —, de 80 különböző műveltségű, korú, nézetű, szokású ember kötelező együttélése nagy türelmet és önuralmat igényel. Még az a jó, hogy tömény szeszesitalokat nem árusítanak, noha egyes társaim panaszkodnak a hiányuk miatt. Kétszeresen kellemetlen, hogy a közös laktanyában keverednek a német, osztrák és török tisztek.” (Tyumeny Megyei Állami Levéltár Tobolszki Részlege /a továbbiakban: TLt./ N^o 152/27/191. = Az Omszki Katonai Cenzúra Bizottság [369] jelentéseinek másolatai a hadifoglyok levelezésének ellenőrzéséről 1913. július 23. — 1917. február 8.; 94 — 103. l.)

“A fogság általában is lehetetlen körülményein kívül az utóbbi időben a tiszteknek ’csökkentett’ fizetést adnak, amiből képtelenség megélni.” (TLt. N^o 152/27/191., 118 — 128. l.)

“A fogfájást három héttel a fájdalom kezdete előtt be kell jelenteni, csak ennyi idő alatt lehet kijárni az engedélyezést a fogászati kezelésre.” (TLt. N^o 152/27/191., 118 – 128. l.)

“Itt és mindenütt dizentéria van és hastífusz, és mi lesz télen, csak a krasznojarszki lágerban tavaly télen a hidegtől és a tífusztól kb. 2000 katona, 20 tiszt és orvos halt meg.” (TLt. N^o 152/27/191., 129 – 140. l.)

“Teljesen érthető, hogy ilyen elhelyezési körülmények mellett a foglyok között erősen terjednek a fertőző betegségek. Meg hát Oroszország mindig is mint egyes számú bacilustenyészet volt híres. Gyógyítás viszont nincs. A kórházakban nem ápolják az embert. A mi orvosainknak meg van tiltva, hogy gyógyítsanak, az orosz orvos meg hetente vagy tíznaponta egyszer jelenik meg. Csak szóval gyógyít, orvosság nincs. Akár jól van az ember, akár rosszul, csak legyint és továbbmegy.” (Tobolszk) (TLt. N^o 152/27/191., 154 – 160. l.)

“Nehéz itt élni ebben a hótengerben, a fagy birodalmában. (Itt minden megfagyott: a tojást, a tejet, a húst egyetlen zsákban hozzák a piacról.) A pokoli hideg ellenére a kályhákat nem fűtik. Hogy felmelegedjen az ember, mozgásban kell lennie, a mozgáshoz fokozott táplálkozás kell, az pedig nincs, és mi naphosszat kabátban ülünk, már akinek van(...)” (TLt. N^o 152/27/191., 176 – 183. l.)

“Reggel üres forró vizet kapunk, ebédre ugyanaz a ’kipjatok’ van, csak hús-szagú, este ismét forró víz.” (TLt. N^o 152/27/191., 176 – 183. l.)

“Csak a moszkvai német képviselők beavatkozása után lett jobb a koszt.” (Tobolszk) (TLt. N^o 152/27/191., 129 – 140. l.)

“A bajunkon a csomagjaitokkal nem tudtok segíteni: ami jó csak van bennük, azt ellopják a katonai írnokok, akik az így szerzett holmik eladásából befolyt pénzen részegednek le a szesztől, sörtől, dohánytól.” (Tobolszk) (TLt. N^o 152/27/191., 184 – 191. l.)

“A nekünk küldött könyvcsomagok 80%-át nem kapjuk meg.” (TLt. N^o 152/27/191., 267 – 274. l.)

A dátumoknak innen kezdve jelentőségük van:

1916. szeptember 10. “De úgy látszik, végéhez közeledik a dolog; ebédre egyre gyakrabban kapunk vegetariánus ételeket, hús már csak hetente háromszor van, a teát már cukor nélkül isszuk. Ennek ellenére én még dohányzom, de úgy nézem, rövidesen ezt a rossz szokásomat is el kell hagynom.” (TLt. N^o 152/27/191., 222 – 228. l.)

1917. április 16. “A tél véget ért, beköszöntött a tavasz a természetben is, a népek életében is. Itt megismétlődött 1848.” (TLt. N^o 152/27/191., 345 – 351. l.)

1917. október 30. “A kormányzás módja ugyan megváltozott, csakhogy az emberek ugyanazok, a demokrácia a rossz embereket nem teszi automatikusan jóvá, és ezeknek az embereknek különben sincs kötelességérzetük.” (TLt. N^o 152/27/191., 376 – 383. l.)

1917. október 30. “A szellemi foglalatosságok iránti érdeklődés jelentősen csökkent, de nem is lehet semmivel foglalkozni, ha az ember arra kényszerül, hogy nemcsak egy házban, de egy szobában éljen olyan emberekkel, akiknek az érdeklődése és fejlettsége nagyon is eltérő.” (TLt. N^o 152/27/191., 376 – 383. l.)

1917. november 16. “A húr itt olyan feszesre van húzva, hogy rövidesen elpattan, és akkor ki lehet törni a ketrecből.” (TLt. N^o 152/27/191., 400 – 406. l.)

Ez áll az utolsó cenzori jelentésben idézett egyik levélben. Ám Zsirai végleges kitöréséig még sok idő eltelik.

D) Zsirai elfoglaltságai

Az önéletrajzok elég részletes képet rajzolnak arról, mivel töltötte az idejét Zsirai a hadifogságban. Tételesen idézem: [370] “a forradalom utáni kényszermunka két évén kivül minden időmet önképzésre használhattam fel”; “orosz nyelvtanulás, orosz történeti, néprajzi és nyelvészeti munkák tanulmányozása”; “zürjén nyelvtanulás zürjén anyanyelvű őreinktől”; “Az orosz forradalmakig rengeteget olvastam: szépirodalmi és ismeretterjesztő meg tudományos munkákat, napilapokat”; “nyelveket tanultam és tanitottam”; “gyorsiró-tanfolyamokat vezettem”; “a hadifogoly tábori ujság munkatársaként tevékenykedtem”; “a Nemzetközi Vöröskereszt közvetitésével hazulról kapott finnugor szakirodalmat tanulmányoztam”; “orosz leánygimnáziumban latint tanitottam”; “amerikai filmek angol szövegének oroszra forditásában segédkeztem”.

Foglalkozzunk azzal, ami a jövendő tudós szempontjából fontos!

1. Tanulás, kutatás. – A “hazulról kapott finnugor szakirodalom” témájában Hajba Károly Zsirainak írt levelei nyújtanak némi fogódzót. Nézzünk néhányat a könyvekre vonatkozó levélrészletek közül:

1916. május 6. “Azonnal rendelek neked Szinnyeit: a finn szójegyzéket és a finn olvasmányokat. Lehet, hogy megkapod őket, de valószínűbb, hogy nem. Ezen a területen nincs rend.”

1916. július 4. “A már rég megrendelt könyveket először se Sopronból, se Pozsonyból nem sikerült elküldenem a legjobb akarattal sem. Olvastam az újságokban, hogy könyveket nem enged át az orosz posta, mégis megpróbáltam, de nem sikerült. Magam láttam Tobolszkba címzett könyveket, amelyek egy hónap múlva visszajöttek.”

1916. július 10. “Július 8-án Bécsbe utaztam, ahol végre sikerült újra megrendelnem a könyveket a Központi Nyilvántartási Irodában, a Hadifoglyok Információs Osztályának “H” — Könyvellátó Részlegén. Remélem, hogy a három Goeschent, a francia—német és az angol—német Toussaint-féle szótárt a legrövidebb időn belül — ha egyáltalán lehetséges — megkapod.”

1916. július 30. “Nagyon örülök, hogy legalább egy könyv eljutott hozzád. A három Goeschen és egy francia—német, valamint egy angol—német szótárnak már két hete úton kell lennie.”

1917. január 11. “Amikor átutaztam Budapesten, beszéltem Szinnyei professzorral. Adni fog néhány könyvet a számodra, amit január 26 és 28 között feladok neked Budapestről.”

1917. június 1. “Sajnálom, hogy pont a szótárakat nem kaptad meg. Az említett hat könyvet, amelyeket Szinnyei professzortól kaptam számodra, már 1917. január 27-én Mihályiban küldtem azzal az utasítással, hogy küldjék tovább neked.”

1918. szeptember 7. “Megkaptam a lapodat, amiből tudom, hogy a könyvek megérkeztek hozzád.”

Vajon melyik küldemény? Ha az első maradéka, akkor alig két esztendőbe tellett...

Az “orosz történeti, néprajzi és nyelvészeti munkák tanulmányozása”-ként megfogalmazott hadifogoly-lét meggyőző eredménye, hogy Zsirai Miklós a “Finnugor rokonságunk”-ban 72 olyan oroszországi kiadványra hivatkozik, amely 1920 előtt jelent meg. Természetesen nem valószínű, hogy ebből semmi nem volt számára hozzáférhető a hazai évek során vagy finnországi tanulmányútjai alkalmával. Mivel azonban mindenütt hangsúlyozta az oroszországi időszaknak ezt a fajta önképzését, joggal tehető fel, hogy a fogság alatti olvasmányait jelentékeny szellemi gyarapodásként értékelte. Sajnos a tobolszki könyvtár állományrendezése és katalogizálása jelenleg is tart, ezért csak a már feldolgozott, a néprajzhoz besorolt irodalmat tudtam ellenőrizni.

A “Finnugor rokonságunk” hivatkozásainak az egybevetése a tobolszki könyvtár 1998 nyarán vizsgálható állományával 11 olyan művet mutat, amelyet Zsirai nagy valószínűséggel Tobolszkban olvasott. Ennél többről lehet szó, de a volt Mária Leánygimnázium könyvtárába a nyári szünidő miatt nem tudtam bejutni, holott a felső ablakon át látszott, hogy az eredeti polcrendszer még megvan (ikerpárját a Mengyelejev Tanárképző Főiskola — a volt fiúgimnázium — folyosóján fényképeztem le). Az sem zárható ki, hogy mikor Zsirai már tanított, a kollégáitól is kaphatott kölcsön olvasnivalót.

A “Finnugor rokonságunk” hivatkozásainak és a tobolszki könyvtári állománynak az egybevetése a mennyiségen kívül is kínál tanulságokat. [371]

a) Némelyik hivatkozás megtalálásához azért kellett bizonyos szívósság, mert az ekkor még csak jövendő tudós többféleképp jelölte a folyóiratcikkeket: vagy a folyóiratcím — évfolyam — szám közlésével, vagy szerző — cím — a megjelenés helye — éve rendszerben. Több év elteltével itthon már nem tudta egységesíteni azoknak a forrásoknak a jelölését, amelyek Magyarországon hozzáférhetetlenek voltak.

b) Néhány tobolszki kötetben minden bizonnyal Zsirai sajátkezű megjegyzéseit találtam. Természetesen ismét gyorsírásos formában. Sajnos egyelőre nincs megfejtés. Azt azonban munkahipotézisként elfogadhatónak tartom, hogy azt a művet, ahol van gyorsírásosnak minősíthető lapszéli jegyzet, úgy tekintsem, mint amit Zsirai Tobolszkban olvasott. Ezek a következők (úgy idézem őket, ahogy Zsirai hivatkozik rájuk): Abramov, N. A., Opiszanie Berezovszkogo kraja (Zap. Russzk. Geogr. Obscs. XII.) N^o 9.952: 331, 418, 427. — gyorsírásos bejegyzés. | Dmitriev, A., Pokorenie ugorszkich zemel? i Szibiri (Permszk. Sztar. V). | Dunin-Gorkavics, A., Toboljszkij Szever I–III. 1904–11. | Infantjev P. P., Putesesztvie v sztranu Vogulov. 1910. | Nevolin, K. A., O pjatinavh i pogosztach Novgorodszkich v XVI. veke (Zap. Imp. Russzk. Geogr. Obscs. VIII, 43). | Noszilov K. D., U vogulov. Ocserki i nabroszki. 1904. | Novickij, Gr., Kratkoe opiszanie o narode osztjackom, szocsinennoe v 1715 godu (Majkov adta ki 1884-ben). | Pavlovszkij, Vl.,Voguly. (Ucs. Zap. Kazanszk. Univ. 1907). N^o 21.309: Nincs bejegyzés. N^o 19.756: 46 — gyorsírásos bejegyzés. | Patkanov, Szerafim, Tip osztjackago bogatyrja po osztjackim bylinam i geroicseszkim szkazanijam. 1891. N^o 3.555: 40, 49, 59 — gyorsírásos bejegyzés. | Szmirnov, I. N., Mordva. Isztoriko-etnograficseszkij ocserk (Izv. Obscs. Arch., Iszt. i Etn. pri Imp. Kaz. Univ. X–XII.) | Troickij, V. P.: Cseremisszko-russzkij szlovarj (Izv. /Obscs./ Arch./,/ Iszt. /i/ Etn. /pri Imp. Kaz. Univ./ XI–XII; külön 1894.). A szótár folytatásokban jelent meg, mellékletként, nagy kihagyásokkal. Sajátos módon egy olyan számban találtam gyorsírásos megjegyzést, amelyikben a szótárból nincs közlés: N^o 1769: 1. 86: piros ceruzás, gyorsírás jellegű bejegyzés a tobolszki sajtóra vonatkozó bekezdés mellett a “ ” rovatban.

2. Tanítás. — A tobolszki Mária Leányiskola átalakulása Mária Leánygimnáziummá többlépcsős folyamat volt, amelyet, ha hézagosan is, de tükröznek a Megyei Közoktatási Múzeum és a Levéltár dokumentumai. Az oroszországi nőnevelés és politikai-jogi emancipáció sajátos vetülete az a küzdelem, amelyet Voszkreszenszkij igazgató folytat azért, hogy az itt végzett lányok többre is vihessék, mint az okleveles házitanítónők vagy nevelőnők, s megszerezhessék a jogot az egyetemi tanulmányokra. Ehhez azonban a leánygimnáziumnak olyan tudást kellett nyújtania, amely egyenértékű a fiúgimnáziumokban szerzettel. Ennek egyik kulcs-tantárgya a latin.

A levéltári dokumentumok tanúsága szerint 1916-ban még nem tanítottak latint a tobolszki Leánygimnáziumban. (TLt. N^o 165/1/389.) A 17/18-as tanévben sincs olyan jóváhagyott óraterv, amelyben a latin szerepelne (TLt. N^o 165/1/397.). Jekatyerina Znamenszkaja tanuló VII. osztályos bizonyítványában, amelyet 1918. március 22-én Voszkreszenszkij igazgató írt alá, szintén nincs latin (Megyei Közoktatási Múzeum, ltsz. nélkül). 1918 augusztusában Voszkreszenszkij apróhirdetésben keres latintanárt (a hirdetés kézirata szintén a levéltárban maradt fenn: TLt. N^o 165/1/393.). Alighanem ez Zsirai gimnáziumi tanárkodásának a kezdete; különben is nehezen feltételezhető, hogy a békekötés előtt egyáltalán joga lett volna efféle munkavállalásra. Jekatyerina Znamenszkaja VIII. osztályos bizonyítványában már van latin, viszont megbízott igazgató írja alá 1919. május 22-én (Megyei Közoktatási Múzeum, ltsz. nélkül). Ugyanakkor Zsirai noteszában a fennmaradt iskolai órarend alatt, év nélkül a következő áll: “Angol: III. 4, IV. 4, Lat.: IV. 2, V. 2, VI. 2, VII. 2, VIII. 4.” A szórványosan fennmaradt bérjegyzékekben Zsirai nem szerepel. Ha tehát Zsirai is, Voszkreszenszkij is szerepel azon az osztályképen, amely a Tyumeny Megyei Közoktatási Múzeum egyik kiállítási tablóján látható és Znamenszkajától került a múzeumba a bizonyítványaival együtt, az csak úgy képzelhető el, hogy az 1918/19-es tanévet együtt dolgozzák végig, a tanítási idő végefelé a végzős osztállyal még együtt ülnek a fényképezőgép elé, majd [372] Voszkreszenszkijt eltávolítják,² Zsirait és fogolytársait pedig átvezénylik Petropavlovszkba. Zsirai (és Voszkreszenszkij) neve ezért nem olvasható az 1919. május 22-i bizonyítványon.³

3. Amiről nincs tobolszki adatom

A) Helyi kapcsolatok. — A hadifoglyoknak, legalábbis 1915 közepétől a forradalomig, tilos a kapcsolattartás a lakossággal. Persze ezt a kását sem ették olyan forrón: a Szibirszkij Lisztok, miközben 1915 novemberében beszámol arról, hogy más városokban bizonyos hölgyek börtönbe kerülnek honleányiatlan magatartásukért, decemberben arról ír, hogy a Szent Szinódus engedélyezi az orosz nők házasságát a hadifoglyokkal. Ám én Zsirainak nem ilyen kapcsolataira kerestem adatot.

A helyi értelmiség képviselői közül Zsirainak kollégája volt Georgij Szimonov, a Mária Leánygimnázium orosz irodalom szakos tanára, akit az orosz pedagógiatörténet az ország egyik első honismereti mozgalmának a megszervezőjeként tart számon. Minden bizonyíték nélkül is bizonyosnak látszik, hogy a két tanár talált közös témát: az őslakosság, Szibéria régészete, oroszok előtti és későbbi történelme mindkettejüket érdekelte. Nem tudni, bejáratos volt-e Zsirai Szimonovékhoz, de hogy nagy műveltségű tanártársától kaphatott hasznos útmutatásokat, esetleg olvasnivalót is a búvárkodásaihoz, az valószínű. Georgij Szimonov a forradalom utáni időszakban helytörténeti szakkört hozott létre a város diákjaiból, és a tobolszki szemléletmódnak megfelelően elítéltekkel tartott kapcsolatot: “A szakkör instruktorai száműzöttek voltak: egyetemisták és főiskolások a Don menti Rosztovból”⁴. Szimonovot a harmincas évek elején hurcolták el, további sorsáról nincs adat.

Zsirai másik tobolszki kapcsolata kevésbé kézenfekvő, mégis valószínű. Dunyin-Gorkavicsról van szó, a három kötetes “Tobolszkij Szever” c. földrajzi, néprajzi, szociológiai, hajózási, erdészeti stb. enciklopedikus mű szerzőjéről. Könyve számos salátává olvasott példányban van meg a tobolszki könyvtárban, hiszen a szerző helybeli volt, s akkor is Tobolszkban élt, mikor Zsirai ott volt hadifogoly. Dunyin-Gorkavics munkájának egyes részletei valóságos segédletek egy hadifogoly-szökés előkészítéséhez, annyira részletesen írja le például azt, hogy melyik folyón mennyit kell evezni az őslakosság egyik jurtjától a másikig. Nyilván nem véletlen, hogy a térképmellékletek [373]

Zsirai Miklós 1919 tavaszán, Tobolszkban
(Kunkovács László fotóművész nagyítása Vándor Anna amatőr reprofotójáról)

egyetlen tobolszki könyvtári példányban sem maradtak meg, sőt az 1998-ban megjelent reprint-kiadásból is hiányoznak. Nem tudni, hogy mire Zsirai kézbe vette a könyvet, neki jutott-e még, hogy az önéletrajzában említett szökéseit előkészítse.

B) Szökési kísérletek. — Zsirai szökéseiről sajnos nem találtam semmit, holott még a két tobolszki börtön névsorait is átnéztem. Meglehet, nem is Tobolszkból szökött meg. A szökésekkel kapcsolatos általános helyzet viszont a cenzori jelentésekből rekonstruálható:

1916. január 9. “Le kell lépni innen — határoz egy fogoly —, az egész kockázat 30 nap letartóztatás, a szökési lehetőségek pedig tágak: pénzért Oroszországban mindent és mindenkit meg lehet venni, és persze könnyű okmányokat szerezni.” A levélíró kéri, a szökés megszervezésére és folyó kiadásaira küldjenek 300 rubelt. (TLt. N^o 152/27/191., 161–7. l.)

1916. november 12. “Jó lenne megszökni ebből az életből, de nem sok sikerrel kecsegtet. Volt rá példa, hogy Kína helyett a krasznojarszki börtönben kötöttek ki.” (TLt. N^o 152/27/191., 267–74. l.) [374]

1917. október 30. “Ide (Tomszkba) naponta érkeznek sikertelen külföldi utazások résztvevői. Az ilyen szabadságok céltalanok és értelmetlenek, szigorú büntetést vonnak maguk után a büntetőtáborokban.” (TLt. N^o 152/27/191., 384–98. l.)

“A szökésünk a pétervári ellenforradalom következtében nem sikerült, de azért nagyon érdekes dolgokat láttunk. A letartóztatásunk után elég jól bántak velünk.” (TLt. N^o 152/27/191., 384–98. l.)

“Hogy hogyan megy a sorunk, azt leginkább a megszaporodott szökések jelzik. Tőlünk most vagy két tucat ember keringőzik szerte Oroszországban.” (TLt. N^o 152/27/191., 376–83. l.)

C) Zürjén nyelvtanulás. — Az egyetlen életrajzi megjegyzésen kívül semmi adat nem került elő. Hacsak annak nem tekintem, hogy azon a bizonyos fotón, amelyiken orosz őrök is láthatók, két gyorsírásos szó ékelődik a nevek felsorolásába a hátoldalon, épp ott, ahol a Starši ’rangidős, parancsnok’ szerepel. Ezzel a trükkel védené Zsirai azt, akinek egy nyelvet köszönhet? Tartok tőle, hogy az eddigiektől eltérően ez már soha nem fog kiderülni.

4. Tobolszk után

A tobolszki kutatások és a családi archívum adatai tehát azt mutatják, hogy Zsirai Miklós valamikor 1919-ben, május 22. előtt átkerül Tobolszkból Petropavlovszkba. A leszerelésével kapcsolatban kitöltött “Kérdő-ív”-ből azt is tudjuk, hogy 1920. október 4-én indult haza hajóval, Vlagyivosztokon keresztül, 1920. november 20-án lépte át Magyarország határát, 23-án szerelt le a csóti hadifogoly-áteresztő táborban. És egy önéletrajzi adat a folytatásról: “1921. dec. 9-én magyar nyelvészetből mint főtárgyból, szláv nyelvészetből és latin filológiából mint melléktárgyakból summa cum laude eredménnyel letettem a bölcsészetdoktori szigorlatot.”

A hatodfél éves hadifogság tehát véget ért. Emberi, szellemi hozadéka azonban végigkíséri Zsirai Miklóst egész életében. Nekünk pedig van min elgondolkodnunk sopánkodásra hajlamos pillanatainkban. [375]

¹Köszönet annak, aki a helyszíni gyűjtéshez hozzásegített: a MALÉV Budapest—Jekatyerinburg járatát üzemeltető Aeromoszt magyar—orosz vegyesvállalatnak, s tulajdonosainak, a magyar Gál Gábornak és az orosz Mihail Kindlernek.

²A tobolszki Mária Gimnázium. Történelmi feljegyzések az első tobolszki leányoktatási intézményről fennállásának 140. évfordulója alkalmából. Tobolszk, é. n. Összeállította: G. K. Szkacskova, a Múzeum és Laboratórium tudományosmunkatársa. 18–9.

³A fentieknek ellentmondani látszik egy újonnan felbukkant adat, amelynek hitelességét még nem állt módomban ellenőrizni. Füsi József “A nyelvtudomány és a béke” c. írásában (In: Fehér Klára szerk., Békénk őrei. Magyar írók a munka és a béke hőseiről. Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1950., 159 l.; 23–31. o.) a következőt mondatja Zsiraival: “a Nikolszk-usszurijszkiji leánygimnáziumban latint tanitottam az utolsó évben... átéltem a forradalmat, annak minden fordulatát, még az intervenciós csapatok ellen is harcoltam a vörösökkel együtt és ezek a vörösök éppen koreai dohánytermesztők voltak, akik ott éltek Vladivosztok alatt, Korea és a Szovjetunió határán, és természetes, hogy már akkor is az imperialisták ellen harcoltak.”

⁴Krjucseva Anna, a tobolszki (Tyumeny megye) I. sz. középiskola X. B osztályos tanulója: A tobolszki helytörténet a 20-as években (Városismeret a 2. fokozatú 1. számú iskolában). — A pályamunka a Vernadszkij Tudományos Diákverseny “Haza-98” c. országos pályázatán, amelyre 276 tanulmány érkezett, elnyerte a jogot arra, hogy szerzője felolvashassa. A pályamunkát a volt Mária Gimnázium mai nevelési igazgatóhelyettese bocsátotta a rendelkezésemre.

Vándor Anna

Vissza a Tartalomhoz