 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
   |
 A TÖRTÉNETMESÉLÉS TÖRTÉNETE | ||
 Előző fejezet:9. A produceri uralom vége, középpontban a rendező | Tartalom | Következő fejezet: 11. Filmnyelv - vajon mire jó? |
10. A néző nincs többé mindenbe beavatva
A hagyományos mozifilm megkérdőjelezhetetlen alapszabálya volt a teljes informáltság törvénye. A nézőt nem lehetett kétségek között hagyni, magyarázatot kellett kapnia a cselekedetek motivációiról, a konfliktusok végkimeneteléről. Az új filmek középpontjába a sokértelműség, a kétely és a bizonytalanság kerül. A néző nem tud meg mindent a szereplők sorsáról, cselekedeteik okairól és következményeiről; a vetítés végén kínzó kételyek gyötörik, mintha a hagyományos történet töredékes, távoli visszfényét látta volna. Magának kell tehát értelmeznie a látottakat. A történések úgy kerülnek a szeme elé, akár az életben: töredékesen, szaggatottan, előzmények és tanulságok nélkül. A rendező már nem tetszeleg többé a mindent tudó Nagy Mesélő isteni pózában: töprengéseit, bizonytalanságait és kételyeit közli a nézővel, s közös elmélkedésre szólít fel. Történt-e valami tavaly Marienbadban? A kérdésre a rendező, Resnais azt válaszolta: 'talán igen', Robbe-Grillet, a forgatókönyvíró pedig azt: 'talán nem'. Antonioni közölte, fogalma sincs, mi lett a Kalandban eltűnt lánnyal, nem tudjuk, mihez kezd magával a Csend hősnője az idegen városban, ki érkezik meg a Muriel végén az üres lakásba, történt-e s ha igen, miért, gyilkosság a Nagyításban.
| Előző fejezet: 9. A produceri uralom vége, középpontban a rendező | Tartalom | Következő fejezet: 11. Filmnyelv - vajon mire jó? |
Hírek - Tollhegy - Iskolák - Pedagógusképzés - Szaktanácsadók - Tanítás - Taneszköz - Ajánlott filmek - Fórum - Irattár - Szakirodalom - Internet ajánlat - Felsőoktatás |