 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
   |
 A TÖRTÉNETMESÉLÉS TÖRTÉNETE | ||
 Előző fejezet:1. Történés és történet | Tartalom | Következő fejezet: 3. A kép megmozdul |
2. A megállított idő: a festmény és a fotó
Minden történet az időben zajlik. Azok a kifejezésformák, melyeknek nincs időbeli kiterjedésük, nem beszélnek el - legfeljebb felidéznek - történeteket. A Háború és béke vagy a Hamlet történetét el tudjuk mesélni, de a Mona Lisának nincs története. Nincs eleje, közepe és vége. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy bizonyos képzőművészeti alkotások, például a Sixtus-kápolna freskói vagy Fra Angelico evangéliumi táblaképeinek sorozata értelmezhetők történetként is. Ha a műnek nem is, a mű befogadásának - ahogy lépésről lépésre haladunk az elejétől a végéig - van időbeli dimenziója. Egymásra következő pillanatokat megragadó képek sorával van dolgunk, melyeket nem egyidőben szemlélünk. E folyamatosságból kerekedik ki - akárcsak a filmben - a történet. A festmény, a szobor, a fotó egyetlen időpillanatot merevít ki. Különböző történetek felidézésének kiindulópontja lehet, akár előre, akár visszafelé az időben.
A film: állóképek, azaz fotográfiák sorozata. A film és a fénykép közös vonása, hogy - szemben az összes eddigi kifejezésformával - a valóságot rögzíti, a maga dokumentatív hitelességében: a képen csakis az jelenik meg, ami a kamera előtt a valóságban jelen volt. André Bazin joggal nevezte ezért a fényképet és a filmet "fotografikus művészetnek". E két kifejezésformának az időhöz való viszonya egyszerre hasonló és ellentétes. Mindkettő kiragad eseményeket az időfolyamatból. Ugyanakkor a fénykép legfeltűnőbb sajátossága, hogy kimerevíti a pillanatot, következmények és előzmények nélkül. A film ezzel szemben megmozdítja az állóképet, a fotografikus rögzítést az idő dimenziójával gazdagítja. A mozgókép időfolyamatot metsz ki az időből, mellyel egymást követő események sorozatát mutatja be. "A film: objektivitás az időben" - írja Bazin, kifejtve, hogy a mozgóképen a dolgok képe az időfolyamat képével egészül ki. Edgar Morin szerint a film "megszabadította a [fény]képet láncaitól... és az élet mozgásával ajándékozta meg".
A fényképnek nincs időbeli kiterjedése: nem beszél el történetet. Igen sok
fotográfia olyan magas hőfokon sűríti egyetlen pillanatba az időt, hogy köré történet[ek]
képzelhető[k]. De a történetet mi, befogadók mondjuk. Hosszú történeteket képzelhetünk el
például a varsói gettó egyik utcáján álló sovány kisgyerek képe, vagy Robert Capának a spanyol
szabadságharcos elesését mutató fényképe láttán; de soha nem fogjuk megtudni a valódi
történetet: honnan jöttek, mi történt ezekkel az emberekkel, stb. Roland Barthes elmélkedik
Világoskamra című könyvében egy kivégzésre váró fiatalember fotójáról. Tudjuk, hogy élt, és
hogy rövidesen meg fog halni - írja. De a történetet ebben az esetben inkább a képaláírás
hordozza, sem mint maga a kép, melyből megtudjuk, hogy egy fiatal bűnözőt látunk, kivégzés előtt
|
| Előző fejezet: 1. Történés és történet | Tartalom | Következő fejezet: 3. A kép megmozdul |
Hírek - Tollhegy - Iskolák - Pedagógusképzés - Szaktanácsadók - Tanítás - Taneszköz - Ajánlott filmek - Fórum - Irattár - Szakirodalom - Internet ajánlat - Felsőoktatás |