 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
   |
 A TÖRTÉNETMESÉLÉS TÖRTÉNETE | ||
 Előző fejezet:3. A kép megmozdul | Tartalom | Következő fejezet: 5. A lineáris filmelbeszélés |
4. A mozgóképi elbeszélés nyelve
A korai némafilmeken történeteket láttunk, a film azonban nem elbeszélte, hanem rögzítette, reprodukálta a történeteket. Filmi elbeszélésről akkor beszélünk, amikor a film a saját eszközeivel, a saját nyelvén meséli el a történetet: a történet a valóságban nem játszódik le, csak a filmszalagon létezik. A történetet a különböző időszakokban és különböző helyszíneken felvett jelenetek egymást követő sorozata hozza létre. Ebben a történetmesélésben nagy szerepe van a film önálló kifejezőeszközeinek: a plánozásnak, a képkivágásnak, a kameramozgásnak és mindenekelőtt a vágásnak. Ez az a kultúrtörténeti pillanat, amikor a film saját nyelvet alakít ki magának: az elbeszélés nyelvét.
Hogy a filmképek sora mennyiben tekinthető nyelvnek, arról a filmtudományban komoly viták folynak. A filmképek sorozata annyiban feltétlenül nyelv (is), amennyiben a puszta leképező, dokumentatív szerep mellett narratív funkcióhoz jut. Minden kép - amellett, hogy önmagát jelenti, új, csak abban az összefüggésben érvényes jelentést hordoz. A történetmesélés eszközévé lesz.
Míg a 'fényképezett színház' típusú filmeknél a vágás csupán technikai jellegű beavatkozás, a filmes elbeszélésben kulcsszereplővé válik. A különböző jelenetek a vágással állnak össze történetté. A történet a valóságban nem megy végbe, csak a rendező fejében és a forgatókönyvben létezik; e 'terv' alapján forgatják le az egyes felvételeket, s kerülnek helyükre a vágószobában.
A vágás jelentőségét a történetek elbeszélésében elsőként David Wark Griffith ismerte fel. Legfontosabb felfedezése, hogy a filmvásznon egymást követő események a néző tudatában az egyidejűség érzését keltik. A filmidő nála már nem azonos a történés idejével. A Türelmetlenség zárójelenete váltakozó gyors vágásokkal mutatja a hős kivégzésének aprólékos előkészületeit és a felmentő ítéletet hozó feleség száguldását a vesztőhely felé. Bár a két jelenetet soha nem látjuk egyidőben, a néző számára nem kétséges, hogy párhuzamosan futó eseménysorokat szemlél.A klasszikus orosz némafilm készítőinek a montázsról vallott felfogása a montázs használatának újabb lehetőségeit tárta fel. Vertov, Eizenstein, Kulesov filmjeiben a képeknek nincs önálló jelentése, a jelentés a képek egymásra hatása által jön létre. Ily módon olyan fogalmak vagy metaforikus tartalmak is érzékelhetők, amelyek az egyes képeken nincsenek jelen. [Kulesov híres montázskísérletében egy férfiarc és egy tányér leves képe egymás után azt jelenti: éhség; ha ugyanezt az arcot egy koporsó képe követi, a jelentés megváltozik: gyász].
Ebben az újfajta elbeszélésmódban már nagy szerephez jut a jelenetek megvilágítása, a kameraállás, a képkivágat [plán], a kamera óvatos mozgatása, az egymásra épülő jelenetek ritmusa. Mindezek fontos jelentéshordozókká válnak: belőlük formálódik ki a film önálló elbeszélői nyelve. Már nemcsak az a fontos, mit rögzít a kamera, hanem az is, hogy a sokféle lehetséges rögzítési mód közül ezt hogyan teszi.
| Előző fejezet: 3. A kép megmozdul | Tartalom | Következő fejezet: 5. A lineáris filmelbeszélés |
Hírek - Tollhegy - Iskolák - Pedagógusképzés - Szaktanácsadók - Tanítás - Taneszköz - Ajánlott filmek - Fórum - Irattár - Szakirodalom - Internet ajánlat - Felsőoktatás |