 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
   |
 A MOZGÓKÉPKULTÚRA-TERJESZTÉS MÓDSZERTANA | ||
 Előző fejezet:Előszó | Tartalom | Következő fejezet: 1.2. A mozgóképoktatás főbb kérdései |
1. A mozgóképkultúra terjesztése a közoktatásban
1.1. Kis mozgóképoktatás-történet"Nincs példa Európában arra, hogy a film valamely iskolatípusban egységes tantervvel, közismereti tárgyként szerepeljen" - olvashatjuk a Filmkultúra hasábjain a 60-as, 70-es évek fordulóján lezajlott vita egyik hozzászólásában. Valóban, oktatásirányításunk a tárgy életét hosszú időre befolyásoló döntést hozott akkor, mikor az 1963-ban megjelent miniszteri rendelet és a tantervi reform értelmében a film 1965-től tantárgy a középiskolákban. 1962-ben - némileg talán elébevágva a tárgy bevezetésének, de valószínűleg a diákok érdeklődéséről való előzetes tájékozódás igényével - már a magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi tételei között szerepel egy, a témába vágó választható cím: "A film (a rádió, a televízió) szerepe a művészi élmény felkeltésében, az irodalmi alkotások népszerűsítésében." Ahogy a tétel megfogalmazásából kitűnik, itt még erősen kísért a film ‘képes irodalomként’ való értelmezése, ám - amint azt a dolgozatokat összegző felmérés mutatja - az érettségizők széles körű tájékozottságról tettek tanúbizonyságot, mintegy megerősítve, hogy a kor igényei követelik egy adekvát szemléletű, mozgóképpel foglalkozó tárgy bevezetését.
Az elsőként megjelenő segédanyagok és tankönyvek szerzői, összeállítói nem hagynak kétséget afelől, hogy a filmről szóló ismeretek terjesztését a magyartanároknak kell végezniük; egy másik, kevésbé elterjedt elképzelés a témát az osztályfőnöki órákhoz utalná.
1968-ban tizenkétezer tanulót mozgósító, munkafüzetes kísérlet indul, amelyhez az Iskolatelevízió készít egy programot. Az elemzendő filmeket az adások előtt a televízió leadta, így a tanulók a műsort a filmélményt követő napok valamelyikén nézhették meg. Az adások szerkezetének és módszertani arculatának felfrissítésére 1973-ban került sor, ekkor az egyes évfolyamok óraszámai is módosulnak: az eddigi 7-4-4-4-es felépítés helyett az első és a második osztályban 5-5, a harmadik és negyedik osztályban 4-4 óra áll a tanárok rendelkezésére. Az adások a monológszerű előadások helyett inkább a tanár-diák párbeszédre és az élményszerűségre helyezik a hangsúlyt. Az utóbbi műsorfolyamot Gyürey Vera gondozta, az előbbi házigazdája Bíró Yvette volt.
A minisztérium dokumentumaiban jól nyomon követhetők a tantárgy tematikájáról, órabeosztásáról, sajátos módszertani fogásairól szóló elképzelések. Az órakeret meghatározása az első Tanterv és utasításban ugyan nehezen értelmezhető - első osztályban: "Mai magyar epika, líra megbeszélésére, filmesztétikai ismeretek kialakítására kb. 10 óra"; - ám ez is előrelépés volt a korábbi helyzethez képest.
A tanterv az első osztály anyagaként "a filmművészet formanyelvének legalapvetőbb eszközeivel" való megismerkedést irányozza elő. A második évben kerül sor a képszimbolika, a képritmus kérdéseire, közösen megtekintett film kapcsán. A harmadik osztályban a téma "a rádiójáték alapvető formaeszközei", a negyedik osztályban pedig - órakeret megjelölése nélkül - "korunk filmművészetének legkiemelkedőbb stílusirányai". Figyelemre méltó, hogy már ez az 1965-ös tanterv is megfogalmazza a követelményt: "Alapfokon rendelkezzék azzal a képességgel, hogy a különböző művészeti ágakkal való találkozáskor egymásra tudja vonatkoztatni mindazt az ismeret- és élményanyagot, amelyet középiskolai tanulmányai során a művészi megismerés különböző eszközeivel dolgozó tantárgyakban (irodalomban, énekben, rajzban, a történelembe épített művészettörténet tanulmányozásában) szerzett". A "Koncentráció más tárgyakkal" című fejezetben pedig ezt olvashatjuk: "Igen jelentős feladat a művészi megismerés egyéb eszközeivel dolgozó tantárgyak és az irodalom közötti koncentráció megteremtése."
Az első tankönyv és tanári segédanyag annak a szerzőnek a tollából született meg, aki a kezdetektől fogva sokat tett az iskolai filmoktatásért. Bölcs István munkatankönyvének az első középiskolás évfolyamra szánt kötete 7 órát tervez a filmesztétikára, a második évfolyam órakerete 4 óra. Az elsőosztályos tankönyvben egyórás művészetelméleti bevezetőben tárgyalja a film helyét a művészetek között. Öt órában a film formanyelvének összetevőivel foglalkozik, további egy órát szán elemzésre. Másodikban két elméleti fejezet - A film mint kifejezési forma és mint technika, A forgatókönyv és a rendező művészete -, valamint az Emberi sors és a Húsz óra című filmek elemzése szerepel. A harmadikos tankönyv a tantervnek megfelelően három témakör köré csoportosítja az anyagot: ezek a filmelemzés technikája (a Sodrásban című filmet használva példaként), a rádiójáték, illetve a televíziójáték. A negyedikes tankönyv bizonyos filmtörténeti szempontot vesz fel az elméleti és elemzéstechnikai mellé, amennyiben javasolt négy témakörében klasszikus alkotásokat tárgyal, ezek sorrendben az Országúton, A hosszútávfutó magányossága, a Hamu és gyémánt és végül a Szegénylegények. Az utolsó két évfolyamon használt könyvek Függeléke olvasmányokat tartalmaz, ezek kiegészítő tudnivalókat hoznak a megfelelő anyagrészekhez.
Időközben kísérletek történtek az általános iskolai filmes képzés tervének kidolgozására is. Az ilyen elképzelések megszületését a mozgókép mindennapi élménnyé válása diktálta, valamint az a felismerés, hogy már az általános iskolában szükség van valamilyen orientáló, ízlésfejlesztő tárgyra.
1969-ben érettségiztek először olyan diákok, akik a középiskola mind a négy osztályában tanultak filmesztétikát. A tapasztalatok összegzése céljából került megrendezésre a Filmművész Szövetség országos tanácskozása.
A szakembereknek lehetőségük nyílt arra is, hogy a nemzetközi tapasztalatok fényében vizsgálják a hazai vizuális nevelés eredményeit.
A 70-es évek közepén azonban már a filmesztétikai nevelés válságáról beszélnek. Nyilvánvalóvá vált, hogy évi fél tucat órában lehetetlen filmesztétikát tanítani, de a tantervi órakeretek átgondolatlanságán kívül a pedagógusok számos más problémát is megfogalmaztak. A felsőoktatás képzési rendjének hiányosságaira mutatott rá, hogy többen elmondták: ismereteiket nem érzik elégségesnek ahhoz, hogy biztonsággal tudnák a tárgyat oktatni. Számos helyen megoldatlan feladat elé állította a pedagógusokat a technikai bázis kiépítése, hiszen az iskolatelevízió adásait még csak meg tudták nézni, de az órákhoz szükséges egy vetítőhely, kellenek tankönyvek, munkafüzetek. Az iskolák többségében formálissá vált a filmes képzés, hiszen évente egy-két film közös megtekintésében merült ki. A tanárok túlterheltek és nem eléggé képzettek a témában, a tanórák anyaga a filmesztétika nélkül is rendkívül zsúfolt - fogalmazódott meg a hozzászólásokban.
Sajátos, bensőséges és termékeny közeget jelentett azonban a filmklubos mozgalom, ami az iskolákban is tért hódított; néhány pedagógus és népművelő körül valóságos kis műhelyek alakultak ki országszerte. Vonzó lehetett a forma kötetlen volta, a foglalkozások iskolán kívüli jellege és az, hogy ezekben a filmklubokban nem csupán filmekről lehetett eszmét cserélni. A filmklubok jól kiegészítették -
bizonyos helyeken helyettesítették a filmesztétika oktatását. A filmklubos mozgalom történetéről és a filmklubos keretek között folyó mozgóképkultúra-terjesztésről szó lesz a továbbiakban.
Az 1978-as tanterv lényegében nem változtatott a filmesztétika státusán, gyakorlatilag meghagyta a témára szánható óraszámot és a tárgy kiegészítő jellegét is. A korábbi tantervhez képest eltérés csupán néhány elvi-elméleti kérdés megfogalmazásában volt. A rádiós műfaj helyett a harmadik osztályban bevette viszont a televíziójáték és a színpadi előadás témáját, ha lehet még reménytelenebbé téve ezzel a tananyag áttekintését. A tizenöt évvel ezelőttihez hasonló vita a tanterv ezen fejezete körül egyrészt azért maradt el, mert a filmelmélet helyzetének újragondolása késedelmet szenvedett, másrészt a szakmai közvélemény el volt foglalva más kérdések megvitatásával - gondoljunk a tankönyvháborúnak nevezett, politikai és oktatáspolitikai felhangokat is tartalmazó cikksorozatra. A 80-as évek közepén és végén lezajlott változások aztán végleg levették a témát a napirendről.
Meg kell említenünk azonban egy 1979-ben napvilágot látott tankönyvet, amely módszertani szempontból talán kevésbé szerencsés, de szemléletében mindenképpen előremutató módon szolgálta éveken át a mozgóképoktatás ügyét, és tanári segédkönyvként egészen a legutóbbi időkig használatban van. Honffy Pál Filmről, televízióról középiskolásoknak című tankönyvének fő vonulatát a szemiotika alapfogalmai adják, hiszen jelelméleti megközelítésűek olyan hangsúlyos fejezetei, mint A jelszervezés néhány sajátos módjáról, A film jeleinek sajátosságai, A kontextus jelentésmeghatározó szerepe. A tankönyv felvet továbbá bizonyos esztétikai és szociológiai szempontokat is. A tankönyvhöz kiadtak egy Útmutatót, amely technikai-módszertani tanácsokkal szolgál a tanárok számára. A film középiskolai oktatásának didaktikai és módszertani meggondolásait foglalja össze Honffy Pál egy korábbi munkája Filmelemzés a magyarórán címmel.
Természetesen lehetetlen felidézni mindazokat a tervezeteket, amelyek a kezdetektől fogva megjelentek filmes és pedagógiai lapok és kiadványok hasábjain, és úgyszólván reménytelen vállalkozás lenne valamennyi, a filmoktatás területén működő pedagógus tevékenységéről megemlékezni annál is inkább, mert ezek a helyi kezdeményezések anélkül haltak el, hogy valamilyen írásos emlék maradt volna utánuk. Él ugyan az ország különböző részein tevékenykedő tanárok filmes óráinak hatása a mindenkori tanítványok emlékeiben, ezekről azonban a dolog természeténél fogva nincsen összegezhető képünk. Mégis felidézhetünk egynéhány publikációt a teljesség igénye nélkül.
A 80-as évek végén készült néhány olyan segédanyag, amely a korszerű mozgóképi oktatásban is használható. Ilyen dr. Nagy Imre A mozgókép és a filmalkotás című tankönyve, amely alapvetően filmnyelvi elvű, számos mozgóképelméleti fogalmat vesz sorra a film formateremtő elveitől a vágástípusokig és a kameramozgás különböző fajtáiig. A tankönyvhöz egy úgynevezett Módszertani levél és egy kétkazettás Filmidézetek kapcsolódik, mintegy teljes oktatócsomagot alkotva. A másik említésre érdemes segédanyag a Fejezetek a film történetéből című hatkazettás, tizennyolc részt tartalmazó videosorozat. A videofilmek sajátos ‘mozgó tankönyvként’ szolgálhatnak, közösen nézhetők, a bennük közölt ismeretek pedig kiegészíthetők a kazettákhoz kiadott füzetekből. A sorozat egyes előadásai történeti időszakot tárgyalnak, mások filmes műfajokat ismertetnek, vannak továbbá az európai "újhullámokat" bemutató részek. Tulajdonképpen videóra vett előadásokról van szó, amelyeket bőséges idézetanyag tesz teljessé. A két utóbbi kiadvány bizonyos módszertani fogások alkalmazásával használható az iskolai órákon.
Új fejezetet nyitott az iskoláztatás szabályozásában az 1995 őszén elfogadott Nemzeti alaptanterv azzal, hogy a tizenhatodik életév végéig meghatározta a tanulók fejlesztésének alapelveit, azokat az egységes ismereteket, képességeket és készségeket, amelyeket minden, nem eltérő tanterv szerint haladó magyar gyermeknek el kell sajátítania. Ehelyt nem foglalkozunk a Nemzeti alaptanterv valamennyi változatával, illetve az ezekben megjelenő filmes fejezetekkel. A NAT három, jellegében eltérő redakcióját vesszük figyelembe azzal a szándékkal, hogy bemutassuk: miként alakult ki a mozgóképpel foglalkozó rész a végleges, jelenleg érvényben levő változat elfogadásáig.
Az MKM 1992-ben kiadott szövegében a mozgókép két műveltségi területben jelenik meg. Az egyik a Vizuális kommunikáció, tömegkommunikáció, informatika címet viseli. Követelményrendszeréből témánk szempontjából a Tömegkommunikáció elnevezésű fejezet érdemel figyelmet, hiszen ez foglalkozik a sajtó, a rádió és a televízió iskolai megjelenésével. A Művészetek műveltségi terület foglalja magába az Irodalom, a Képzőművészet és tárgykultúra valamint a Zene elnevezésű tömbökön kívül a Film blokkját. A fenti tagolásból kiolvasható, hogy a mozgóképpel, illetve a mozgókép különböző médiumokban való megjelenésével foglalkozó műveltségi területek között a témakör nagyjából-egészéből a művészi és az alkalmazott mozgóképi felhasználás mentén mintegy kettéhasad, problematikussá téve ezzel a formanyelvi eszközök tantervi elhelyezését. A következő változat szemléletileg egységesíti a mozgókép megjelenésének területeit, amennyiben Mozgóképkultúra elnevezésű fejezetében tárgyal valamennyi, a témához kapcsolódó problémát.
A NAT végleges változatában a Mozgóképkultúra és médiaismeret címet kapta az általunk tárgyalt fejezet, jelezve ezzel a mozgókép, illetve iskolai reprezentációja kettősségét: a NAT szellemében íródott tantervekben, vagyis végső soron a tanórákon egyként kell foglalkozni az audiovizuális közlemények művészileg formált és nem-esztétikai alakulataival. A Mozgóképkultúra és médiaismeret fejezetben tetten érhető a helyi tantervekben majdan kifejeződésre jutó hangsúlyeltolódások: olyan sokszólamú, az egyes iskolák és pedagógusok lehetőségeit és törekvéseit tárgyiasító, a rokon területekkel - Anyanyelv és irodalom, Vizuális kultúra, Informatika, Ember és társadalom - szakmai-koncepcionális párbeszédet folytató tananyag kialakítására nyílik lehetőség, amely rétegzettségével mintegy leképezi a műveltségi blokk belső logikáját. A NAT szellemét és betűjét érvényesítő tantervek szerkesztésének mikéntjéről, illetve a NAT előírta tartalmak tanításmódszertani konzekvenciáiról a továbbiakban lesz szó. Az országban működő programok mindenesetre megindultak a professzionalizációnak ezen az útján; a helyi tantervek megszületésének tehát igen fontos ösztönző ereje az alaptanterv.
Meg kell még emlékeznünk két, mozgóképoktatással kapcsolatos konferenciáról: az elsőt 1993 őszén a Magyar Mozgókép Alapítvány Kutatási, Képzési, Kísérleti Film és Folyóiratkiadási Szakkuratóriumának Mozgókép az oktatásban munkabizottsága szervezte a budapesti Rátkai klubban. A tanácskozáson bemutatkozott néhány, országos eredményekkel rendelkező program, valamint szó esett a mozgóképoktatás időszerű kérdéseiről. Az időrendben második, 1995 tavaszán Szombathelyen megrendezett konferencia Záródokumentumában a résztvevők a következőképpen fogalmaznak: "Az elektronikus jeltovábbításon alapuló tömegkommunikációs rendszerek térhódítása befolyásolja gondolkodásunkat és átalakítja a társadalmi érintkezés bevett formáit. Tudásunk minőségén múlik, hogy az új kommunikációs eljárások a korlátlan ismeretszerzés és kapcsolatteremtés feltételeit teremtik meg, vagy éppen ellenkezőleg: a kiszolgáltatottságét és az elszigetelődését. Az iskola feladata, hogy az új audiovizuális környezet értő, szuverén használatára neveljen. A hazai közoktatás most teszi ebbe az irányba az első, elhatározó lépéseket."... "A mozgóképoktatás egyes mozzanatai nehezen illeszkednek a hagyományos iskolai keretekbe (kreatív gyakorlatok, műalkotások közös megtekintése). E keretek rugalmas alkalmazásának azonban számos módszere terjedt el az utóbbi időben... "
Az alábbiakban ezekről a módszerekről lesz szó - azokról tehát, amelyek a média értő használatára nevelnek.
| Előző fejezet: Előszó | Tartalom | Következő fejezet: 1.2. A mozgóképoktatás főbb kérdései |
Hírek - Tollhegy - Iskolák - Pedagógusképzés - Szaktanácsadók - Tanítás - Taneszköz - Ajánlott filmek - Fórum - Irattár - Szakirodalom - Internet ajánlat - Felsőoktatás |