Néhány fogalom megnevezésének tagoltsága és szóföldrajzi realizációja a felvidéki Medvesalján

A nyelvjárásgyűjtés helyszíne, Medvesalja a mai Szlovákia területén található a Cserhát északkeleti oldalán emelkedő Medves-hegy és a Gortva-patak között, az egykori Gömör vármegyének Nógráddal határos délnyugati részén.

A Medvesalja tájnév már a XVIII. századtól ismerős megnevezés, s főleg Óbást, Egyházasbást (= Újbást), Vecseklő, Medveshidegkút és Tajti települések tartoznak ide, de egyes szakmunkák medvesaljinak tartják Almágy, Dobfenek, Gömörpéterfala és Cered falvakat is. Kiss Lajos megállapítása szerint egy közeli patakról kaphatta a hegy a nevét (vö. FNESz. Medves címszó). A néphagyomány azt tartja, hogy az erdőben valamikor sok medve élt, s róluk nevezték el a hegyet is.

A falvak határa a XIX. század második feléig, a mocsaras területek lecsapolásáig alig változott. Azóta az erdők területe is megfogyatkozott, s nőtt a szántóföldek aránya.

Jelentősebb számú nemesség csupán Egyházasbáston és Péterfalán élt, de egységes nemesi vidék a felszíni viszonyok miatt nem alakulhatott ki. Mai lakosságának egy része mezőgazdasági munkából igyekszik megélni, de egyre több a közeli városokba ingázó is. Medvesalja lakossága római katolikus vallású, kultúrájában, népszokásaiban, nyelvjárásában erősen hagyományőrző, nem egy tekintetben archaikus.

A vizsgált 12 település (Sőreg, Ajnácskő, Csevice, Gömöralmágy, Dobfenek, Gömörpéterfala, Óbást, Egyházasbást, Bakóháza, Vecseklő, Medveshidegkút és Tajti) [1. melléklet] népességének alakulása az utóbbi évtizedben különösen kedvezőtlenül alakult. 1980-ban még 5797 fő élt itt, ebből 5500 volt magyar. Az 1991-es népszámlálási adatok szerint a lélekszám 5261 volt, a magyaroké pedig 4946. Az összlakosság létszáma tehát 10 év alatt 536-tal, a magyarságé 554-gyel csökkent. A 18-as különbséget a más nemzetiségekkel való időközbeni feltöltődés magyarázza. (Vö. Gyurgyik László: Magyar mérleg. Kalligram, Pozsony, 1994.)

Ha a lakosság lélekszámának az alakulását figyelembe vesszük, könnyen beláthatjuk a néprajzi, nyelvjárási és egyéb gyűjtések valóban halaszthatatlan voltát ezen a nemzetiségi területen.

Az utóbbi két évtizedben leginkább a néprajzkutatók járták ezt a területet, s jelentettek meg értékes tanulmányokat gyűjtésük eredményeként. A Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszéke és a Herman Ottó Múzeum közös kutatási programként indította el a helyszíni munkát 1979-ben.

1. melléklet

2. melléklet
MNyA. 36. levél (a kukoricáé)

3. melléklet
MNyA. 33. szár (a kukoricáé; szárazon)

4. melléklet
MNyA. 35. címere (a kukoricáé)

5. melléklet
MNyA. 39. fattyúhajtás (a kukoricáé)

6. melléklet
MNyA. 45. polyva (a kukoricáé)

Nagyobb és szervezett nyelvjárási gyűjtés Medvesalján 1993 nyaráig még nem volt. Kisebb közlemények ugyan föl-fölbukkannak a századforduló tájékán a Magyar Nyelvőrben, később pedig a Magyar Népnyelv oldalain főként Kovács István jóvoltából. A magyar nyelvjárások atlaszának [továbbiakban: MNyA.] a gyűjtése erre a vidékre nem terjedt ki. Északról a legközelebbi kutatópont Bolyk és Magyarhegymeg. Ezek a települések légvonalban is legalább 20 km-re találhatók Medvesaljától. Déli irányból mindössze 7–8 km-re fekszik a legközelebbi kutatópont, Bárna, de a térség felszíni adottságai, valamint – a II. világháború óta – az államhatár sem teszi lehetővé az érintett települések között az állandó kapcsolattartást. Nyugati és keleti irányban még távolabb vannak a kutatópontok.

A fent említett okok miatt esett választásom Medvesalja nyelvjárásának a tanulmányozására. Ehhez azonban mindenekelőtt lehetőleg minél szélesebb körű gyűjtésre volt szükség. 1993 nyarán aktív indirekt módszerrel – az MNyA. lexikai és morfológiai kérdéseivel, valamint a palóc kérdőívvel (összesen 1204 kérdés) – önkéntes főiskolai hallgatók közreműködésével végigjártuk az említett falvakat, majd 1994 nyarán – jórészt az előző évi hallgatók bevonásával – magnetofonnal szövegfelvételeket készítettünk. A két szakaszból álló gyűjtés során összesen kb. 80 adatközlővel beszélgettünk, közülük némelyekkel többször is. A gyűjtés technikai és anyagi feltételeit saját erőnkből biztosítottuk a hallgatók számára is.

Témánk, vagyis az egyes fogalmak megnevezési rendszerének a tagoltsága szempontjából érdektelen morfológiai kérdésekre adott válaszok mellőzése után [kb. 35–40 ezer adat] a még fennmaradó közel 40 ezres korpuszra terjed ki a vizsgálatom. Az MNyA. 1162 térképe közül 617 lexikai jellegű. Az előre összeállított kérdések és rajzok kötelező alkalmazásával biztosították az atlasz munkatársai a lexémáknak a valóságnak ugyanazon elemére való vonatkozását. A tagoltsági vizsgálat szempontjából ez alapkövetelmény, ezért nem tértünk el mi sem az atlasz kérdéseitől. Ezen túlmenően fontos szempont volt az összehasonlíthatóság lehetővé tétele is a legközelebbi kutatópontok adataival.

Természetes jelenség, hogy valamely tájegység más-más településeinek élő szóanyagában több lexéma fejezi ki a valóság ugyanazon elemét, de az ugyancsak gyakori, hogy egy-egy lexémának különböző alakváltozatai léteznek akár egy kutatóponton belül is. Ezek alapján s a korábbi kutatásokat figyelembe véve, Imre Samu és Kiss Jenő osztályozására alapozva, Bokor Józsefét – árnyalati eltérésekkel – alkalmazva a következő kategorizálás látszik célszerűnek: 1. teljesen tagolatlan, 2. alakilag tagolt, 3. lexikailag tagolt, 4. alakilag és lexikailag tagolt elnevezési rendszer (vö. Bokor József: Regionális lexikológiai vizsgálatok a nyugati magyar nyelvterületen, MNyTK. 203. sz. 97–100; Imre Samu: Nyelvjárási szókészletünk néhány szerkezeti kérdése a magyar nyelvatlasz anyaga alapján. Akadémiai Kiadó 1987; Kiss Jenő: A mihályi nyelvjárás változásai 1889–1990 között, MNyTK. 190. sz. 75).

A teljesen tagolatlan csoportba soroltam be azokat az azonos jelentésű adatokat, amelyek között csupán fonémarealizációs, hangszínbeli különbségek mutatkoznak, tehát az ejtésváltozatokat (pl. kölës ~ köls ~ köüles).

Az alakilag tagolt csoportba kerültek azok az adatok, amelyekben a címszóhoz képest fonematikus jellegű eltérés, fonématöbblet vagy fonémahiány mutatkozik, továbbá a több tőváltozatú szavak esetében az egyes tőváltozatoknak a köznyelvitől eltérő formái (pl. ubork | ibork; zbol | zbl).

A lexikailag tagolt csoportba tartoznak azon címszók adatai, amelyek ugyanazon fogalmak hangtestüket tekintve merőben eltérő megnevezései, valamint az azonos tövekből különböző képzőkkel alakult származékok és az összetett szók, az igekötős igéket is beleértve, továbbá a szószerkezetek (pl. a ’farol’ jelentésű frol: ëlfrol: sendereg: kicspódik).

Az alakilag és lexikailag tagolt csoportba azon címszók adatai tartoznak, amelyekre az előbb bemutatott alaki és lexikai jellemzők ráillenek, vagyis az egyes szótári egységek hangalakváltozatai is előfordulnak (pl. az MNyA. 312. ’ágyerek, öregasszonyń gereblyézés után az elhullott kalászokat a tarlón összeszedi’ jelentésű tallóz címszó adatai: bengéz | bëngéz | bëngezik | bengézik : klszó | klszol : klcc gyűt | klsz szëd, klszt szëd).

Megjegyzendő, hogy a fenti kategorizálás kialakításában alapvetőnek tekintem a tájszók közös, illetve külön szócikkbe sorolásának az ÚMTsz.-ben megfogalmazott elveit (vö. Új Magyar Tájszótár 1: 12–3).

A 617 címszóból 234-nek (37,9%) alakilag és lexikailag egyaránt tagolt a megnevezési egysége, 142-nek (23%) lexikailag tagolt, 121-nek (19,6%) alakilag tagolt és 116-nak (18,8%) tagolatlan. A fennmaradó 4 címszóra (0,7%) nem kaptunk adatokat.

Az elkövetkezőkben az igen gazdag anyagomból egy egészen szűk fogalomkör, a kukorica és részei megnevezési rendszere tagoltságának és szóföldrajzi jellemzőinek bemutatásával foglalkozom.

Az MNyA.-ban s így nálam is a kukorica és részeinek a megnevezését összesen 15 lexikai kérdés érinti. Az ezekre kapott válaszokat értékelem a továbbiakban. Először azt mutatom be, hogy egy-egy fogalom megnevezési rendszere mennyire tagolt, majd a megnevezések földrajzi elterjedését elemzem. A tagoltság – mint láttuk – voltaképpen azt fejezi ki, hogy egy adott nyelvi rendszeren, részrendszeren belül ugyanannak a fogalomnak, jelenségnek a jelölésére hány megnevezés él, s azoknak milyen alaki jellemzőik vannak.

Bemutatandó anyagomban tagolatlan rendszerrel nem találkoztam, alakilag mindössze 2 tagolt, az MNyA. 41. üszök (a kukoricán) megnevezési rendszere (az általános üszök mellett a 9. és a 10. kutatópontomon üszög fordul elő, a 1l.-en pedig a kettő váltakozik: üszög ~ üszök) és az MNyA. 36. levél (a kukoricáé) [2. melléklet] rendszere (levél a 2., 3., 4., 6. és 8. kutatóponton, lëvël/ë/ az 1., 11. és a 12. kutatóponton, lëvl a 10. és lëvl az 5. kutatóponton). Csupán lexikailag tagolt szerkezetű ugyancsak 2 címszó. Az MNyA. 33. szár (a kukoricáé; szárazon) [3. melléklet] elnevezésére két lexéma fordul elő: általános a szr//, a 4., 11., 12. kutatóponton pedig a kukoricszr és ejtésváltozatai. Az MNyA. 44. csutka (a kukaricacsőé) elnevezése egyöntetűen csutk, csupán az 5. kutatóponton váltakozik a csö ~ csöv szóval. Legnépesebb (11) az alakilag és lexikailag egyaránt tagoltak rendszere. Ezek a következők: MNyA. 31. kukorica, 32. szár (a kukoricáé; zölden), 34. szár (a kukoricáé; ha a marha lerágta), 35. címere (a kukoricáé) [4. melléklet], 37. gyökere (a kukoricáé), 38. tuskó (a kukoricáé), 39. fattyúhajtás (a kukoricáé) [5. melléklet], 40. cső (a kukoricáé), 42. bajusza (a kukoricáé), 43. borítólevél (a kukoricacsőé), 45. polyva (a kukoricáé) [6. melléklet].

Az előforduló alak-, illetőleg lexikai változatok mennyisége szerint megkülönböztethetünk kevésbé és erősen tagolt rendszereket. A kevésbé és az erősen tagolt rendszerek elemei között előfordulhatnak morfológiailag, valamint jelentéstanilag motiváltak és motiválatlanok egyaránt. Ebben a tanulmányban a jelentéstani motiváltsággal nem foglalkozom.

Az alaktanilag tagolhatatlan egyszerű szavakat motiválatlan szavaknak szokás nevezni. A nyelvjárási tanulmányokban a morfológiai motiváltság fogalmát a szokásosnál kissé szűkebben értelmezik, ugyanis csak az összetételeket és a szószerkezeteket nevezik motiváltnak, a képzett szavakat nem (vö. Imre Samu: Egy fogalomkör nyelvjárási megnevezéseinek típusai; MNy. 1981: 2). Anyagomban mind a kevésbé, mind pedig az erősen tagolt rendszerek elemei között találtam motiválatlan és motivált megnevezéseket. A kérdések természetéből adódóan a motivált megnevezéseknek egy sajátos fajtájával is találkozhatunk, mégpedig a hiányos szerkezetűekkel. Az adatközlő teljesen természetesen válaszol a beszélgetés közben birtokos személyjeles alakokkal az alábbi és az alábbihoz hasonló kérdésekre: „A cső végén, mikor még száron van, vékony szálak lógnak ki. Mije ez a kukoricának?” [MNyA. 42. bajusza (a kukoricáé)] Mivel a birtokos személyjel mindig jelzi a birtokos jelző szerkezeti szükségességét, joggal tarthatjuk az efféle megnevezéseket is motiváltaknak.

A kevésbé tagolt rendszerek közé azokat sorolom, amelyekben a címszóként szereplő megnevezésen kívül még egy vagy kettő található: üszög ~ üszök, kukoric : tengeri, gyökere : töve ~ tövi stb.

Erősen tagolt rendszereknek azokat tekintem, amelyekben egy fogalom, jelenség jelölésére a címszón kívül még legalább három megnevezés használatos: MNyA. 35. címere (a kukoricáé): motiválatlan: üstök, zb, virg; motivált: kukoric zbj, címere, zbj, virgj [4. melléklet], 39. fattyúhajtás (a kukoricáé): motiválatlan: fkds, fttyú, fijók; motivált: kukoric fij, ftty, fijókj [5. melléklet] stb.

A gyűjtött adatok közel fele (35 megnevezés) motiválatlan, a további része (33 megnevezés) motivált. Ezek közül 9 teljes szerkezetű (összetétel vagy szószerkezet), 24 pedig hiányos szerkezetű (birtokos személyjeles) megnevezés. A 15 fogalomra tehát összesen 68 nevet használnak területünkön.

A továbbiakban bemutatom az előbbi megnevezések földrajzi elterjedések szerinti típusait. Attól függően, hogy az egyes fogalmak nevei mennyire általánosak, mennyire változatosak (tagoltak), a következő fokozatokat figyelhetjük meg.

l. Kevésbé tagolt megnevezési rendszerben az egyik név szinte az egész területen él, általános, mellette azonban csupán egy helyi változat fordul elő néhány helyen. Például a csutka (a kukoricacsőé) fogalmára valamennyi kutatópontunkon a csutk választ kaptuk, egy helyen azonban, Dobfenek községben cső ~ csöv is használatos a csutk mellett.

2. Egy megnevezés az egész területen általános, de mellette több helyi elnevezés is használatos. A címere (a kukoricáé) címszóhoz tartozó adataim a következő képet mutatják. Mindegyik településen él a zbj, kukoric zbj szó, illetve szószerkezet, mellettük azonban Gömörpéterfalán, Vecseklőn és Medveshidegkúton a virg/j/ és a címere is előfordul, sőt Újbástban az üstök is. Ehhez hasonló sajátosságok jellemzik a borítólevél címszóhoz kapott adatok megoszlását is.

3. A következő csoportba azok a tagoltabb megnevezési rendszerek sorolhatók, amelyek elemei közül a kutatott területen egyik sem általános. Azt a kukoricaszárat, amelyet a marha lerágott, régiónk északi és délkeleti részén górénak hívják, a délin szrnak, a keletin pedig tövinek. Sőregen előfordul (ez a legészakibb pont) a góré mellett csutk is. Ide sorolható a tuskó névrendszere is.

4. Az adott fogalomnak viszonylag sok megnevezése van. Ezek közül egyik-másik több helyen is előfordul, s gyakori a területi átfedés. A polyva (a kukoricáé) címszó adatai [6. melléklet] szépen példázzák az elmondottakat. A 12 kutatóponton összesen 8 név ismeretes erre a fogalomra (pelyv, kukoricpelyv, pëhëly, gz, por, pihe, szemetyi, mohetk), területileg azonban teljesen egymásba olvadnak. A pelyv és ejtésváltozatai Sőregen, Óbástban, Bakóházán, és Medveshidegkúton fordul elő önállóan, Almágyban a pehely, Vecseklőn pedig a szemetyi mellett. A pëhëly ~ pëlhë Ajnácskő és Csevice településeken önállóan járatos, Tajtiban pedig a sokkal jellemzőbb mohetk mellett használják. Hasonló sajátosságok jellemzik a fattyúhajtás és a bajusza (a kukoricáé) adatait is.

Előadásomban csak igen szűk fogalomkör megnevezési rendszerével és szóföldrajzi jellemzőivel foglalkozhattam. E mikrovizsgálat is megmutatta azonban, hogy nyelvjárási szókincsünk mennyire színes, árnyalt. A további lexikológiai és szóföldrajzi vizsgálatok segíthetnek annak a kérdésnek a tisztázásában, hogy Medvesaljának és környékének mint természet- és gazdaságföldrajzi tájnak a határai mennyire esnek egybe nyelvi, nyelvjárási határokkal.

Cs. Nagy Lajos

Cs. Nagy, Lajos: The structure of some designations and their word geographical realizations in Medvesalja. The author carried out research among the gradually decreasing Hungarian population of twelve villages in the relatively separated region of Medvesalja, Slovakia. The research was based on lexical and morphological elicitation questions of The Atlas of Hungarian Dialects (A magyar nyelvjárások atlasza). The present study focuses on regional usage in the designation of the plant ‘maize’ and its parts. Sixty-eight designations are used for the fifteen concepts involved, thirty-five of which are unmotivated, while thirty-three are motivated. In the last part of the study, the author presents some geographical aspects of usage that are illustrated by six maps.