A segédigék kérdéséhez*
Válasz Uzonyi Kiss Judit és Tuba Márta cikkére

Válaszom első részében bemutatom a megjelenés alatt álló Magyar grammatika A segédigék és származékaik című fejezetét. A második részben az új egyetemi tankönyv fejezetéhez fűzök megjegyzéseket. Végül, a harmadik részben szólok hozzá Uzonyi Kiss Judit és Tuba Márta cikkéhez.

I. A segédigék és származékaik

1. A segédigék és a segédigékből alkotott segédszók típusai

A segédige olyan viszonyszó, mely az ige grammatikai jelentéseit hordozza. A segédige szám- és személyjelentést, idő- és modális jelentést, ritkábban aspektuális és pragmatikai jelentést tartalmaz. Az igei viszonyjelentéseket egy fogalomjelölő szóhoz adja hozzá, melynek lexikai jelentése lehet igei vagy névszói (főnévi, melléknévi, névmási) jelentés.

A magyar nyelv szófajai között két segédigetípust tartunk számon. Megkülönböztetjük egymástól az összetett állítmányban szereplő igésítő segédigéket, pl. ügyes volt, jó marad; valamint az analitikus szerkesztésű igealakok segédigéit, például menni fogok. A segédigék tehát vagy az összetett állítmányok vagy az összetett igealakok létrehozásában vesznek részt. Másképpen fogalmazva: a segédigék egyik csoportja mondatrészteremtő, a másik szóalakteremtő jellegű.

A segédigékből – képzők segítségével – igenévi alakokat hozhatunk létre. A segédigékből képzett igenévi szóalakokat segédigeneveknek nevezzük. A segédigenevek elsősorban az összetett bővítményekben (összetett alanyban, tárgyban, határozóban) szerepelnek. Nagy részük tehát mondatrészteremtő szerepű, mivel mondatrészteremtő segédigéből jött létre. Például (szeretne) okos lenni, okos lévén (tisztelték).

Mondatrészteremtő segédigéből hozzuk létre a való és a volta segédszavakat is, melyek szintén összetett bővítmények grammatikai szerepű tagjai.

A mondatrészteremtő segédigéket, segédigeneveket és segédszavakat összefoglalóan kopuláknak nevezzük.

Mind a mondatrészteremtő, mind pedig a szóalakteremtő segédigékre az jellemző, hogy nincs tartalmas lexikai jelentésük, grammatikailag azonban az igékhez hasonlítanak. Így természetesen ragozhatók. A segédigékből képzett egyéb szófajokra is jellemző lehet a ragozhatóság (ld. később). A segédigék és származékaik tehát a viszonyszók egyik jellegzetes csoportját alkotják, hiszen a viszonyszók többi csoportjára általában a toldalékolhatatlanság a jellemző.

2. A mondatrészteremtő segédszók (a kopulák)

2.1. Az összetett állítmány segédigéi

Az összetett állítmány névszói részből és segédigei részből áll, például Látom, egészen tiszta lettél; A nagybátyám régen kalauz volt; Ez voltam én. Az összetett állítmány fogalmi jelentését egy főnév, melléknév vagy névmás tartalmazza. Az állítmány azonban – mint tudjuk – grammatikai szófajiságát tekintve igei természetű: személyt, időt, módot kell kifejeznie. Ebből következően a névszók csak akkor tölthetik be a mondat állítmányának szerepét, ha kiegészülnek azokkal a segédszókkal, melyek az ige grammatikai jelentéseit hordozzák: azaz a segédigékkel. A segédigék toldalékolásával a névszói alapú állítmány grammatikai kategóriáit a tartalomnak megfelelően változtathatjuk időben, módban, számban és személyben. Pl. A próbálkozásaink sikeresek lesznek/voltak/lennének/lehetnek stb. A segédige tehát alkalmassá teszi a névszókat az állítmányi szerep betöltésére, ezért nevezzük ezt a segédigetípust mondatrészteremtő jellegűnek. A segédige töve – az összetett állítmány megteremtésének folyamatában – leginkább a szófajváltó szintaktikai képzőhöz hasonlítható, hiszen névszóból grammatikai igét hoz létre. Vö.

ügynök | ösköd | t | em

ügynök | vol | t | am

A névszó tövű egyszerű és összetett állítmány a segédige képzőszerűségének köszönhetően azonos morfológiai felépítésű: a névszó tövét vagy igeképző vagy hasonló értékű segédszói tő követi, mely után igei jelek és ragok állhatnak.

A magyar nyelv összetett állítmányaiban háromfajta lexéma jelenhet meg segédigeként: 1. a van (lesz) alakkiegészüléses paradigmában, 2. a marad és 3. a múlik (elmúlik).

A van segédige szóalakjai csupán akkor jelennek meg a névszói alapú állítmányban, ha az állítmány valamely grammatikai kategóriájának jelöltnek kell lennie. Ha az állítmány első vagy második személyű (szép vagyok, nagy vagy), ha jövő vagy múlt idejű (erős lesz, fényes volt), ha felszólító vagy feltételes módú (légy bátor, kék lenne), illetőleg ható jelentésű (fontos lehet), a segédige használata kötelező. Amennyiben az állítmány minden grammatikai kategóriája jelöletlen, tehát kijelentő módú, jelen idejű és 3. személyű, a segédigének semmiféle grammatikai igejelentést nem kell hordoznia (Ez kevés; János szerelő). A többes szám jelölésére az állítmány névszói része önmagában is képes, ezért a kopula az állítmány többes számú jelentésében is elmaradhat, pl. Ők lelkiismeretesek; Mariék nagyon kedvesek. A kopula elmaradása határozottan kijelöli az állítmány paradigmatikus értékét, ezért ilyenkor – az igei zéró morfémáknak megfelelően – zéró kopuláról beszélünk.

A marad és a múlik segédigék az állítmány alapalakjában is megjelennek, például Ő mindig határozott marad; (?)Az öcsém nyáron múlik húszéves. Mindkét segédige grammatikai jelentéstöbbletet hordoz, aspektuális jelentést tartalmaznak; használatuk ezért kötelező az állítmányok alapalakjában.

Ritkán a van kopula is megjelenhet a kijelentő módú, jelen idejű, 3. személyű grammatikai igében, ha ún. emfatikus mondathangsúly helyeződik rá, és a szerkezet mértéket, mennyiséget nyomatékosítva fejez ki. Pl. Van ő olyan bátor, hogy bemenjen az oroszlán barlangjába. De vö. nyomatéktalan mondatban: Ő bátor.

A kopulák (az egyébként jelszerű) -hat/-het képző kivételével más szófajtartó képzőt nem vehetnek fel. Igekötőket is csak korlátozottan kaphatnak, általában hangsúlyos helyzetben: Elmúltál már negyvenöt?; Megvan ő másfél mázsa is. Mindez annak köszönhető, hogy alig van tartalmas jelentésük.

A van/lesz létige és kopula paradigmája (Kugler Nóra táblázata az igeragozás fejezetből):

2.2. Az összetett mondatrészek segédigenevei

A segédigeneveket formálisan a segédigékből hozzuk létre az igenévalkotás szabályai alapján, például van/lesz lenni, lévén; marad maradni, maradva; múlik múlni, múlva, ilyenkor ugyanis az összetett állítmányból mint grammatikai igéből összetett bővítményt, vagyis grammatikai igenevet alkotunk. Pl. Én első vagyok (összetett állítmány) Jó érzés első lenni (összetett alany); Szeretnék első lenni (összetett tárgy); Igyekszem első lenni; Első lévén jutalmat kapott (összetett határozó). Az összetett alany, tárgy és határozó, mint láttuk, összetett állítmányból jön létre. Fogalmi jelentésüket – az összetett állítmányhoz hasonlóan – a névszók hordozzák, grammatikai jelentésüket pedig a segédigenevek (kopulák) képviselik. A segédigenevek az összetett mondatrészek alkotóelemei. Mondatrészteremtő segédszók, kopulák.

A marad és a múlik segédigék igenévi alakjait ritkábban használjuk, például Péter győztes akar maradni; Mindenki megünnepelte, győztes maradva; Nem szeretne harmincéves elmúlni.

A segédigenevek ritkán toldalékolhatók. A határozói igenév alakú kopula természetesen nem vesz föl toldalékokat, hiszen a határozói igenév grammatikai tulajdonságait képviseli. De nem társul szívesen személyragokkal a főnévi igenév alakú kopula sem. Például Jó volna első lennem; de: *Kellemetlen náthásak lennetek; *Megéri okosak lennünk stb.

2.3. A volta és a való segédszavak

A volta kopula a segédigenevekre emlékeztető segédszó. Az összetett állítmányból létrehozott összetett bővítmények grammatikai jelentésű komponense: János orvos volta sokaknak hihetetlen volt (összetett alany); Még mindig csodálom erős voltát (összetett tárgy); Ne kételkedj okos voltában (összetett határozó).

A volta segédszó a van kopula tövéből a -t igenévképzőből származó főnévképző felhasználásával keletkezett. (Ezt a képzőt találjuk meg a léte, főztje, napkelte stb. szavakban is.) Jellemzője, hogy kétfajta toldalékolása van: a személyjelezés és a viszonyragozás morfémáit is fölveszi, mint a tartalmas főnevek. Vö. erős voltom/voltomat/voltomról; voltodat/voltát/voltunkat stb.; illetőleg: házam/házamat/házamról; házadat/házát/házunkat stb.

A volta kopula szerepe leginkább a -ság/-ség főnévképzőhöz hasonlít, melynek alapvető funkciója szintén az állítmányi szerepű főnevek és melléknevek (ritkán igék) átalakítása főnévi szófajú bővítménnyé, vö. Kati szép Kati szép volta vagy Kati szépsége; Kati anya Kati anya volta vagy Kati anyasága.

A való kopula az összetett jelző grammatikai szófajiságát teremti meg. Előfordulása, használata eltér a többi mondatrészteremtő segédszóétól, hiszen az összetett jelző nem vezethető le az összetett állítmányból. A való kopulát olyan összetett jelzőben alkalmazzuk, melynek névszói részében egy ragos főnév van, például vásárba való indulás, karácsonyra való készülődés. Az összetett jelzőt tulajdonképpen egy szerkezetes ige szófajváltása hívja elő. Az igék főnévvé válása után az igei határozók nagy része jelzői értékű lesz: Miskolcra utazik utazás Miskolcra; gondolkodik a feladaton gondolkodás a feladaton. A való segédszó ilyenkor az igei határozókat mintegy melléknevesíti: olyan viszonyjelentést ad a határozói szerepű főnevekhez, hogy azok betölthessék a jelző szerepét a főnevek mellett. Például Miskolcra való utazás; a feladaton való gondolkodás.

Vannak olyan összetett jelzős szerkezetek, melyek melléknévi alaptagú határozós szerkezetekre vezethetők vissza. Pl. megfázásra való hajlam hajlamos a megfázásra; a gyerekekhez való türelem türelmes a gyerekekhez.

A való melléknevesítő szerepű kopulát nem keverhetjük össze az azonos alakú, általában modális jelentést hordozó való lexémákkal, melyek különböző jelentésűek lehetnek; például a terítő az asztalra való; ez a kabát lányoknak való; nem való így viselkedni. Az összetett jelzős szerkezet mindig visszavezethető igei vagy melléknévi alaptagú, határozói vonzatos szerkezetre, vö. esküvőre való készülődés készülődik az esküvőre; a matematikában való jártasság jártas a matematikában. Ilyenkor nyilvánvalóvá válik, hogy a határozói bővítmény az igéhez vagy a melléknévhez tartozik. A modális és egyéb jelentésű való melléknévnek, illetőleg melléknévi igenévnek önálló bővítményei vannak: rád való ruha; az ebédhez való teríték; bőrből való cipő stb.

3. A szóalakteremtő segédszók

A szóalakteremtő segédszók egy-egy lexéma valamely szóalakját hozzák létre. A szóalakteremtő segédszókkal összetett, úgynevezett analitikus szóalakokat alkotunk, melyekben a segédszók egy vagy több grammatikai jelentés hordozói. Analitikus szóalakjai a magyarban az igének vannak (ritkán a belőlük képzett igeneveknek). Az ige jövő idejű alakjai a fog segédigével, feltételes módja a múlt idejű alparadigmában a volna segédszó részvételével fejeződnek ki, például oda fog ugrani, szét fogja szedni, láthattad volna, gondolkodtunk volna.

Tágabb értelemben a szóalakteremtő segédszók közé számíthatjuk a modális, az aspektuális és a pragmatikai jelentésű segédszókat is. Ilyenek a szokott, talál és tetszik segédigék.

3.1. Az igei paradigma segédszavai

Az igei paradigmába a jövő idejű igealakok segédigéje, a fog, és a feltételes mód jelentését hordozó volna segédszó tartozik. Mindkét segédelemmel analitikus igealakot hozunk létre.

A fog olyan segédige, mely egy főnévi igenévi szóalakkal együtt alkot teljes értékű igét. Pl. írni fog, el fog merengeni. A főnévi igenévi alaknak önálló mondatrészszerepe nincsen, feladata az összetett igealakban az ige fogalmi jelentésének kifejezése. A főnévi igenévi forma ebben az esetben az ige személy-, idő- és módjelentésétől megfosztott, ún. határozatlan alakját képviseli. Az igei személyragozást, időjelentést a fog segédige hordozza. A segédigének az esetek többségében teljes szám- és személybeli paradigmája van: járni fogok/fogsz/fog/fogunk/fogtok/fognak; illetőleg látni fogom/fogod/fogja stb. A hiányos ragozású igék természetesen a jövő idejű alparadigmában is hiányosak, így a fog segédige csupán 3. személyű alakban jelenik meg pl. a virradni fog, be fog esteledni, be fog hegedni igékben.

A fog segédige a személyragozás toldalékain kívül egyéb toldalékmorfémákat nem vesz föl, idő- és módjele nincsen; illetőleg nagyon ritkán, alkalmilag élünk vele (?írni fognék), és képzők sem járulhatnak hozzá.

A volna segédszó az igei paradigmában az ige múlt idejű alakjainak feltételes módját fejezi ki. Pl. játszottad volna, elküldtük volna, felnézhettél volna. A volna szót nem tekintjük segédigének, hiszen a segédigéktől sokban különbözik. Nincsen személyragozása, semmiféle igei toldalékot nem vesz föl. Alakja megváltoztathatatlan, merev. Teljes alakú (személyragozott, a múlt idő jelével ellátott) igéhez kapcsolódik, azt egészíti ki egyetlen grammatikai jelentésmozzanattal: a feltételes mód jelentésével.

A volna szót igei segédszónak nevezzük. Keletkezését, részvételét az igei szóalakban annak köszönhetjük, hogy az ige csupán egyetlen testes jelet enged meg egy egyszerű szóalakban. Az igében vagy az idő kategóriája van jelölve testes jel által (pl. énekeltem) vagy a mód kategóriája (pl. énekelnék) (vö. igeragozás). Ha az idő és a mód kategóriájának is jelöltnek kell lenni, tehát az ige egyszerre múlt idejű és feltételes módú, akkor a múlt idő jele marad meg az igető mellett; a feltételes mód „kiszorul” az igei szóalakból. Önálló szóvá válva, az igéhez szorosan hozzátapadva jelöli a feltételes mód jelentését. A volna segédszó kapcsolata az igével olyannyira szoros, hogy szórendje, sorrendisége megváltoztathatatlan: mindig közvetlenül a személyragozott ige mögött áll. Eléje nem kerülhet, s más szavakat sem enged maga elé. Ez abból következik, hogy a volna szóvá vált morféma, mely az igealakhoz szinte toldalékszerűen tartozik.

3.2. Az ige aspektuális, modális és pragmatikai segédigéi

Segédigének tekintjük a főnévi igenévi alakokkal együtt megjelenő szokott, talál és tetszik szavakat. Pl. Reggel szoktak fürdeni; Nehogy meg találd érinteni!; El tetszik utazni? Mindhárom segédigénk morfológiai szerkezetet alkot a főnévi igenévvel: a főnévi igenévvel együtt képviselnek egyetlen igealakot. A szokott, a talál és a tetszik segédigés összetett igealak morfológiai szerkezete azonos a fog segédigés jövő idejű, összetett igealakkal. Az ige fogalmi jelentését a főnévi igenévi szóalak hordozza, grammatikai jelentéseit pedig a segédigék képviselik. Az ige ragozása, idő- és módjelezése a segédigén található, például el szoktam/szoktál/szokott járni; be találok/találnék/találtam nézni; tetszik/tetszene, tetszenék/tessék ülni.

A) A szokott segédige a főnévi igenévvel együtt aspektuális jelentéstöbbletet hordozó igealak, vö. esténként olvas – esténként olvasni szokott; ásítozik a moziban – ásítozni szokott a moziban. A segédige a cselekvés, történés folyamatának rendszerességére, gyakoriságára vonatkozik, tehát csupán grammatikai jelentést fejez ki. Jellemzője a szokik segédigének, hogy hiányos ragozású: csak a múlt idejű paradigmája létezik.

B) A talál modális jelentésű segédige; a cselekvés, történés véletlen, akaratlan voltára vonatkozik. Vö. Ha elárulod a titkot, megharagszom – Ha el találod árulni a titkot, megharagszom; Néha összeveszünk – Néha össze találunk veszni. A talál segédigének teljes személy- és módbeli paradigmája van.

C) A tetszik használatához sajátos pragmatikai jelentés kapcsolódik. Vö. Üljön le – Tessék leülni; Vett már a süteményből? – Tetszett már venni a süteményből? Egyetlen beszédhelyzetben fordul elő: akkor, amikor a beszélő a beszédpartnerhez szól. S minthogy a tetszik a magázódás kifejezésének egyik változata, ezért csupán 3. személyben használatos; 1. és 2. személyű alakjai nincsenek. Számbeli alakváltozatai: Meg tetszik/tetszenek nézni? A tetszik segédige és a főnévi igenévi alak olyan összetett igealakot hoz létre, mely alanytalan mondat főtagja.

Mindhárom bemutatott segédigére jellemző az időbeli paradigma hiányossága: e segédigék jövő idejű alakjait nem használjuk. Amint arról már volt szó, a jövő idejű igealak azonos felépítésű e segédigék főnévi igenévvel együtt alkotott szerkezetformájával. A kettős segédige-használat bonyolulttá tenné a létrejövő konstrukciót, például *be fog tetszeni menni; (?)azt fogja találni mondani…; *be fog szokni járni. A három segédigének igenévi alakjai sem használatosak, kivétel a talál, melynek egyedül a ritka határozói igenévi alakjára láthatunk példát: Be találván nyitni a szobába, megláttam az ajándékomat.

4. Segédigeszerű szavak a magyarban

Az ige és a segédige között nincsen éles határvonal. Nem tudjuk pontosan megmondani, hol „fejeződik be” az igék sora, és „hol kezdődik el” a segédigéké. Mindez abból fakad, hogy az igék különböző mértékben hordoznak fogalmi és grammatikai jelentéseket. Van olyan ige, melyben erősebb a tartalmas fogalmi jelentés, s van olyan, melyben a grammatikai viszonyjelentés domborodik ki. Segédigének a csupán viszonyjelentéssel rendelkező igéket nevezzük. Tárgyalt négy szóalakteremtő segédigénk egyúttal teljes ragozású ige is, de segédigei használatuk szófajilag jól elkülönül.

Azok az igék, melyekben a grammatikai jelentés erősebb, dominánsabb, de mégsem tartalmatlanok, a segédigék felé közelítenek, segédigeszerűek. A segédigeszerű igék átmeneti sávot alkotnak az igék és a segédigék között. Ezeket a szavakat elemzéseinkben az igék között tartjuk számon. Igéknek nevezzük őket, de a szófajok jellemzésében segédigeszerűségüket is hangsúlyoznunk kell.

Vannak olyan segédigeszerű igék, melyek a mondatrészteremtő segédigékhez hasonlítanak, s vannak olyanok is, melyek a szófajteremtő segédigékhez közelítenek.

A) A mondatrészteremtő segédigékhez hasonlóak az úgynevezett funkcióigék. A funkcióigék toldalékos névszókhoz kapcsolódnak, például levelezést folytat, beszédet tart, javítást végez. E kifejezések igékké alakíthatók át, ld. a fenti példákat: levelez, beszél, javít. A funkcióigés szerkezetek és az egyszerű igék közötti különbség legtöbb esetben csupán stiláris, nem grammatikai különbség. A funkcióige a kopulához hasonlít, mert szerepe a szófajváltó képzőével egyenértékű. Ám a kopulás és a funkcióigés szerkezetek között több különbség is van. Az egyik, hogy a mondatrészteremtő segédige ragtalan névszóval kapcsolódik össze, s a segédige és a névszó között morfológiai viszony van. A funkcióige ragos névszóhoz tartozik. A ragos névszó a funkcióigének eredetileg vonzata volt, szintaktikai kapcsolatuk jelölője, a viszonyrag a névszón megtalálható. A funkcióigét mégsem tekinthetjük valódi vonzatos igének, hiszen a határozóragos névszó csupán formálisan bővítménye, vö. Nagy kiabálást rendez – *Mit rendez?

Az is gyakori, hogy a funkcióigés szerkezetekhez önálló bővítmény tartozik, mely eltér a vele párhuzamos, egyszerű ige szinonim vonzatától. Például javít valamit/valamin de: *javítást végez valamit; csak: javítást végez valamin. Illetőleg: beszél valakivel/valakihez/valakinek, de: beszédet tart valakinek/*valakihez/*valakivel.

A funkcióige és a kopula közötti további különbség az, hogy a funkcióige legtöbbször igéből képzett főnévhez vagy igei tartalmat hordozó, eseményre utaló főnévhez kapcsolódik; míg kopula bármely névszó mellett megjelenhet.

B) A szófajteremtő segédigék és az igék közötti átmeneti sávban aspektuális és modális tartalmú igék vannak. Modális jelentésűek például az akar, bír, kell, lehet, óhajt, szeretne, tud igék, valamint a szabad melléknév, mely igeként is toldalékolható. Tudni akarom az igazat; Fel bírja emelni a zsákot; Meg kell nézni a filmet; Ezt nem lehet így elintézni; Mária aludni óhajt; Szeretném már befejezni a varrást; El tudod ezt nekem intézni?; Neked is szabad beleszólnod. Aspektuális jelentésű a kezd ige és az akar más jelentésben: Mindjárt esni kezd; Hát sohasem akar már kitavaszodni?

A felsorolt igék nem egyenértékűek a segédigeszerűség szempontjából, hiszen sem grammatikai, sem szemantikai tulajdonságaik nem egyformák. Segédigeszerűek abban a tekintetben, hogy elsősorban, dominánsan grammatikai jelentést fejeznek ki. Segédigeszerűvé teszi őket az is, hogy a főnévi igenév igekötőjének és igetövének kapcsolatát megszakíthatják, például be kell kötni, meg tudja fejteni, haza szeretne menni stb. (Az igekötő és az igető közötti szórendet jellemzően a viszonyszók bonthatják meg.) Nyomatéktalan mondatban a hangsúlytalanság jellemzi őket, de kaphatnak mondathangsúlyt is, mint a segédigék.

A felsorolt tulajdonságok mellett még jó néhány grammatikai sajátosságot kell megvizsgálnunk ahhoz, hogy egy-egy igealakról bebizonyíthassuk: ige-e vagy segédige. Most csak néhányat sorolunk fel e tulajdonságok közül. A segédigének nem lehet önálló bővítménye. A segédige és a főnévi igenév kapcsolata nem alakítható át összetett mondattá, például Juli haza fog jönni *Juli fog, (és) hazajön. A segédige nem változtathatja meg a főnévi igenév lexikai jelentése által kijelölt vonzatstruktúra mennyiségi tulajdonságait (magyarán: új vonzatot nem vezethet be, s a régiek közül sem törölhet), csak átrendezheti azt.

A felsorolt szavak már a fenti tulajdonságokat tekintve sem viselkednek egyformán. Sőt, egy-egy segédigeszerű szó másképpen viselkedhet a különböző típusú igéket képviselő főnévi igenévi alakok mellett. A kezd mediális jelentésű szerkezetben sokkal közelebb áll a segédigékhez, mint cselekvő jelentésű igenév mellett, vö. fázni kezd és énekelni kezd.

A segédigeszerű szavak sokszínűsége miatt nem zárjuk ki azt a lehetőséget, hogy a szokott, talál és tetszik segédigék mellett a későbbiekben más igéket is fölvegyünk a szóalakteremtő segédigék közé.

Részlet Kugler Nóra Az igeragozás című fejezetéből:

„A segédigékről szólva azt szoktuk mondani, hogy igei paradigmájuk van, kivéve a volna igei segédszót. Épp az lehet az egyik kritérium ige és segédige elhatárolásában, hogy van-e az elemnek paradigmája kijelentő módban, jelen időben és van-e jövő idejű alakja (pl. meg kell enni, *meg kellek enni, *kelleni fog megenni v. *meg fog kelleni enni). Ha nincs, akkor elképzelhető, hogy segédigével van dolgunk, de a biztos szófaji besoroláshoz egyéb szempontokat is szükséges figyelembe vennünk.

a) szokott

Múlt idejű, kijelentő és feltételes módú paradigmája teljes, a jelen idejű hiányzik. Ennek az az oka, hogy a múlt idejű alakok a jelenben is meglévő szokást, rendszeres tevékenységet jelölnek. Ha lényeges annak érzékeltetése, hogy valami csak régebben volt szokásunk, a jelenben már nem, akkor indokolt megoldás az összetett múlt idő (szoktam volt) fölelevenítése ennek egyértelművé tételére.

b) tetszik, tetszenek; tetszett, tetszettek; tessék, tessenek

Jelen és múlt időben, mindhárom módban, de csak harmadik személyben használatos udvariassági formula főnévi igenév mellett (Hogy tetszik/tetszenek lenni?; Kinek tetszett/tetszettek mondani?; Meg tetszene/tetszenének várni?; Tessék/tessenek bejönni!). Más felfogás szerint a tetszik nem ige, hanem segédige, a -ni alakkal együtt alkotja a mondat főtagját. Tény, hogy a tetszik ebben a használatban elszigetelődött eredeti funkciójától (vmi tetszik vkinek), erre utal az is, hogy gyakran már nem az eredeti alannyal, hanem a kiinduló mondat részeshatározójával (a származtatott mondatban alany) egyeztetjük:

A tetszik ’vki, vmi ízlésének megfelel, vonzódást, rokonszenvet kelt benne’ jelentésben teljes alaksorral rendelkezik.

c) Hasonlóan viselkednek -ni képzős alakok a talál és egyéb segédigeszerű szavak mellett is: lehet, kezd, és a már idézett kell.”

II. Megjegyzések a segédigékről szóló fejezethez

1. Tankönyvünk segédige-felosztása valamelyest eltér a hagyományos nyelvtanokban megszokott rendszerezésektől. Azt reméljük, hogy osztályozásunk alapján könnyebb lesz tanítani a segédigéket az egyetemi és az alsóbb fokú oktatásban; egyszerűbben, szemléletesebben magyarázhatjuk a segédigék tulajdonságait, a segédigék különféle típusai közötti eltéréseket.

Újdonságnak számíthat már az is, hogy a segédigék külön alfejezetet kaptak, hiszen sem a MMNyR.-ben, sem a MMNy.-ben nincsen segédigékről szóló fejezet. A nyelvtanunkat megelőző összefoglaló grammatikákban a segédigék általában az igékhez kapcsolva, illetőleg az igeragozás fejezetében kaptak helyet.

A segédigéket az általános szófaji rendszerezésben a viszonyszók közé soroltuk. Kézenfekvő volt tehát, hogy az igéktől külön tárgyaljuk őket. De az elkülönítésnek más oka is volt. A segédigék egy részéből más szófajú segédszavakat képezhetünk; pontosabban több olyan nem igeszerű (hanem igenévi, főnévi, melléknévi jellegű) segédszavunk van, mely funkció szempontjából a segédigékkel rokonítható (s nem az igenevekkel, főnevekkel, melléknevekkel). Az igeszerűen toldalékolható segédigék ragozását az egyszerűség és az áttekinthetőség miatt az igeragozás fejezetében mutatjuk be, ld. a fejezethez csatolt táblázatot, illetőleg morfológiai elemzést.

A kopulák és „nem kopulák” közötti különbségtevés nem számít újdonságnak. Új azonban e két segédigecsoport elnevezése: mondatrészteremtő és szóalakteremtő segédigék, segédszók. Az elnevezések a segédigéket funkcionális tulajdonságaik szerint ismertetik fel: a kopulák mondatrészek létrehozásában vesznek részt, a „nem kopulák” szóalakok létrejöttét segítik elő.

2. A kopulák között továbbra is a van, marad, múlik igéket, valamint a belőlük alkotott segédszókat (lenni, lévén, maradni stb., volta, való) tartjuk számon. Arra törekedtünk ugyanis, hogy e viszonyszók morfológiai és funkción alapuló összetartozása világossá váljék. A segédigenév terminust nem erőltetjük, már csak azért sem, mert nem adtunk nevet a volta és a való segédszóknak. (Mesterkéltnek érezzük a „segédfőnév”, „segédmelléknév”; illetőleg bonyolultnak a „segédigéből alkotott főnévi/melléknévi segédszó” elnevezéseket.) A kopula vagy a mondatrészteremtő segédszó megnevezések elég pontosak. Az úgynevezett funkcióigéket a tartalmas igék és a kopulák közötti átmeneti sávba helyeztük.

A szóalakteremtő segédigék közé a hagyományos grammatikák a fog és a volna viszonyszókat sorolják. A volna szót azonban mi nem nevezzük segédigének (Keszler 1980: 487; 1995: 302). Nem toldalékolható, alakja merev, nem változtatható, szórendje, mondatbeli helyzete szigorúan kötött. Felvettük azonban a szóalakteremtő segédigék közé a szokott, tetszik és a talál szavakat, emellett segédigeszerűnek tekintjük az akar, bír, kell, kezd, óhajt, szeretne, tud, valamint a szabad lexémát.

3. A szóalakteremtő segédigék jellemzője az, hogy igenévi szóalakokhoz kapcsolódnak, például figyelni fog; olvasni tetszik. A szerkezetek igenév alakú elemei nem valódi igenevek, sőt nem is önálló szófajok, hanem az ige lexikális jelentését tartalmazó, de az igei kategóriák többségétől (szám-, személy-, mód- és időjelentéstől) megfosztott szóalakok. (Verseghy 1817: 211: határatlan ’határ, végződés nélküli’ igealak; Kálmán C. György–Kálmán László–Nádasdy Ádám–Prószéky Gábor 1989: 99: igevivő.) Az analitikusan szerkesztett igék igenév alakú tagjai nem kizárólag főnévi igenévi formák. A magyarban (a francia, olasz, angol, orosz, lengyel stb. gerundium-formáihoz hasonlóan) megszerkeszthető az analitikus igealak határozói igenévi szóformával is, például el van dőlve; be van lakatolva. A határozói igenévi szóalak és a segédige kapcsolatából létrehozott analitikus igealakok aspektuális, illetőleg igenembeli különbséget tartalmaznak az egyszerű igealakokhoz képest. Vö. átfest – cselekvő, dinamikus ige, át van festve – passzív, statikus ige; lefogy – mediális, dinamikus ige, le van fogyva – mediális, statikus ige. A határozói igenév alakú tag ez esetben is „határatlan” igealak, „igevivő”, azaz csupán lexikális képviselője az igének. Az ige grammatikai jelentéseit a segédige hordozza. A szerkezet segédigéje tehát nem kopula, hanem szóalakteremtő segédige.

Az egyetemi grammatikában – a hagyományos nyelvtanok gyakorlatához igazodva – ezt a szerkezetet egyelőre nem soroltuk az analitikus igealakok közé.

4. Az összetett igealakok segédigéi nem lehetnek tartalmas jelentésűek. Csupán olyan grammatikai jelentésük lehet, mellyel pótolják vagy kiegészítik a ragozás nélküli „igevivők”, „határatlan igealakok” jelentését. A szintetikus és az analitikus szerkesztésű igék lexikai és grammatikai kategóriái azonosak. Az ige grammatikai kategóriái a következők: a) szám- és személyjelentés, b) időjelentés, c) igemódjelentés, d) modális jelentés, e) aspektuális jelentés, f) igenemjelentés. Az egyes igealakok használatához saját g) pragmatikai jelentés is kapcsolódhat. A segédigék jelentése nem lépheti túl az a)–g) jelentéseket. Az a), b) és a c) jelentések a segédigék körében ugyanúgy kötelezők, mint az igék körében, hiszen az igeragozás összetett igealakok esetében a segédigéken jelenik meg.

A fog segédige csupán a) és b) viszonyjelentéseket tartalmazza; ez a „legüresebb” szóalakteremtő segédigénk. Az a)–g) kategóriák figyelembe vételével igazolhatjuk a volna segédszó kizárását a segédigék közül, hiszen a volna egyetlen igei grammatikai kategóriát sem tartalmaz. (Még az igemód kategóriáját sem, hiszen módja nem változtatható. A volna az igemód morfémaszerű kifejezőeszköze.)

A határozói igenévi alakhoz kapcsolódó van a), b) és c) kategóriákon kívül e) és f) grammatikai jelentéseket tartalmazza csupán, ld. fönt.

A főnévi igenévhez szorosan kapcsolódó igék közül a következők tekinthetők segédigeszerűeknek.

d) Modális jelentésűek: akar, bír, kell, kíván, látszik, lehet, megkísérel, óhajt, próbál, sajnál, szándékozik, szeretne, talál, tud; illetőleg a szabad melléknév-ige osztatlan szófajiságú szó. (Esetleg a mer, illik, sikerül; a modális igék és modális segédigék elhatárolása csupán jelentés alapján lehetetlen.)

e) Aspektuális jelentésűek: akar2, kezd, szokott.

g) Pragmatikai jelentés fűződik a tetszik és méltóztatik használatához.

5. Az igekötős igék szórendi tulajdonságaira, illetőleg a segédigés mondatok hangsúlyviszonyainak összefüggéseire Kálmán C. György–Kálmán László–Nádasdy Ádám–Prószéky Gábor (1989) mutat rá tanulmányában. A segédigékre a hangsúlytalanság jellemző, mindemellett a segédigék semleges mondatban az igék hangsúlyos részéhez tapadnak. Ennek köszönhetően az igekötős igetőhöz kapcsolódó segédigék megszakítják az igekötő-igető sorrendet, közvetlenül az igekötő után állnak, egyetlen fonetikai egységet alkotva azzal, például be van kötve, ki fog nézni.

A sorrendmegszakító képesség, más szóval beférkőzés általában jellemző a modális és a pragmatikai szerepű nyelvi elemekre (vö. Szerebrennyikov 1986: 147). A modális és pragmatikai szerepű mondatszók (módosítószók, megszólítások stb.) képesek megszakítani a mondat lazábban összefűződő grammatikai kapcsolatainak láncolatát. Pl. Ő csakugyan látta; A tények, kérem, most is meggyőzőek; Te, János, mikor következel? Így ékelődik be a modális -hat/-het morféma a képzők és jelek sorának határára: írogathatnék. Ugyanilyen beékelődést tapasztalunk a módosító és pragmatikai használatú lexémák mondatba kerülése során: be kíván menni; be szándékozik menni; be méltóztatik menni stb.

Az igaznak tűnik, hogy minden segédige képes megszakítani az igekötő-igető sorrendet. De az is valószínű, hogy ami megszakítja az igekötő-igető sorrendet, az nem biztos, hogy segédige.

Sorrendmegszakítók a következő szavak: akar, bír, fog, kell, kíván, lehet, mer, szabad, szeretne, talál, tetszik, tud; esetleg: illik, méltóztatik, óhajt, próbál, szándékozik. Ez utóbbiak a lehetséges mondatszerkezeteknek csak egy részében helyesek, például *meg illik mondani az igazat; de: haza illett volna menned; ?föl méltóztatsz már kelni?

6. A segédigegyanús szavak különféle igecsoportokból származnak. Kivétel közöttük a szabad, mely szófajilag különbözik a többitől. Az igeszerűek között van személytelen és személyes igecsoportból származó (kell – akar), van tranzitív és intranzitív eredetű (szeretne – lehet), van mediális és cselekvő igei eredetű (tetszik – talál) stb. Természetes tehát, hogy vizsgálatuk alapján nem alakul ki egységes kép róluk, vagyis nincs olyan általános szempont, melynek figyelembe vételével egyértelműen el lehetne dönteni, hogy melyikük ige és melyikük segédige. A segédigegyanús szavakat több különféle szempont alapján érdemes vizsgálni.

A segédige nem önálló mondatrész, hanem (itt) szóalak része. Önálló mondattá vagy tagmondattá nem emelhetjük ki. Nincsen saját bővítménye: a vonzatokat és a szabad bővítményeket az analitikus szóalak egésze veszi föl. A segédige alapvetően egyetlen grammatikai jelentést képvisel (modális, aspektuális vagy grammatikalizált pragmatikai jelentést); komplex jelentése pedig az ige grammatikai alapkategóriáit (idő-, igemód-, szám- és személyjelentést) is tartalmazza. Ebből következően igekötőt, képzőt nem vagy csak korlátozott esetben kaphat. A segédigéhez kapcsolódó igenévi alak az igetövet képviseli, az ige lexikális jelentését hordozza. Igenévi alakja morfémaszerűen kötött, ebből következően nem nominalizálható.

A vizsgálatok eredményeinek összegzésénél fontos szerepet játszik annak figyelembe vétele is, hogy anyagunk könnyen tanítható, megjegyeztethető legyen. Kerülni kell tehát a vitatható kérdéseket, az egyszerűségre kell törekednünk.

7. A modális szerepű igealakokból csak a talál szót hagytuk meg a tiszta segédigék között. Az illik, óhajt, próbál, szándékozik sorrendmegszakító képessége, mint láttuk, kétséges. Emellett a próbál kaphat képzőt és igekötőt is: próbálgat bejutni, megpróbál bejutni. A mer csak lazán kapcsolódik a modális szerepű igékhez (a szakirodalom egy része nem tekinti modálisnak). A modális igékre az jellemző, hogy modális főmondat főtagjai lehetnek, például Azt akarom/kívánom/óhajtom/szeretném, hogy pihenjünk (  pihenni akarok/kívánok/óhajtok/szeretnék); Az kellene, hogy bejuss oda (  be kellene jutnod oda). Néhány ige főnévhez és főnévi igenévhez is kapcsolódhat: akar egy almát és enni akar; kell a pihenés és pihenni kell. Ezeket az igealakokat – a segédigeség elismerésével – kétféleképpen kellene elemeztetnünk: 1. Azt akarja, hogy pihenjünk; a pihenést akarja (akar – tárgyas ige); 2. pihenni akar (akar – segédige). Ez a megoldás nem szerencsés az iskolai nyelvtanokban; ésszerű tehát az elemzést egységesíteni. A talál az egyetlen olyan ige, mely világosan elhatárolható homonim párjától: talál egy ceruzát; mosolyogni talál; s nem rokonítható egyetlen tartalmas igével sem, nem emelhető ki főmondattá, illetőleg főmondat önálló állítmányává, nem toldalékolható stb.

Az aspektuális jelentésű szavak közül a szokott került a tiszta segédigék közé hasonló megfontolásból. A kezd, akar (tüsszögni kezd, esni akar) igék is megjelenhetnek segédigei szerepben, de ezek elhatárolása a tartalmas igei szerepektől (írásba kezd, könyvet akar) nehézséget jelenthet.

A pragmatikai jelentéstöbbletet tartalmazó tetszik könnyen megkülönböztethető a tartalmas igék mindegyikétől és a segédigék más változataitól is (ld. a tankönyv fejezetét), így segédigei minősítése egyértelmű volt.

III. Hány segédigénk van?

A kérdést Uzonyi Kiss Judit és Tuba Márta teszi föl e számban található tanulmányuk címében, de a választ írásukban hiába keressük. Csak sejteni lehet, hogy a szerzők véleménye szerint a magyar nyelvben nincsen segédige, hisz mind a kopulák, mind pedig az analitikus igealakok segédelemei vonzatos igéknek tekinthetők. Ám a szerzők tanulmányuk végén még ebben a hitünkben is megingatnak, tudniillik feltételezik „a segédigés segédigenévi állítmány”, „segédállítmányos” alany, valamint tárgy meglétét (e kategóriákat én nem értem). Emellett egy helyütt beszélnek arról is, hogy „segédigék azok az igék, amelyek állító, csak igekötő nélküli, és csak bizonyos bővítményeket tartalmazó mondatban a főnévi igenév után állnak”. Arról, hogy melyek ezek a bizonyos bővítmények, egyelőre nem adnak számot. Így sajnos nem is tudjuk meg, hogy mely szavak lehetnek segédigék, ha egyáltalán vannak ilyenek. Nem nyilatkoznak egyértelműen a legtisztább (legüresebb jelentésű) szóalakteremtő segédigéről, a fog-ról sem. A cikkben a fog megjelenik mint „segédigévé minősült” szó, néhány sorral lejjebb azonban a fog mint vonzatos ige szerepel.

Hiányolom annak bizonyítását, hogy a fog, szokott, talál, tetszik miért vonzatos igék. Miért értékelődik föl elsősorban a fog tartalmas szóvá; s ha ezek valóban vonzatos igék, milyen mondatrésznek tekinthető mellettük a főnévi igenévi bővítmény?

1995-ös tanulmányomat bíráló megjegyzéseikre a választ remélhetőleg megtalálják a szerzők e tanulmány I. és II. fejezetében. Hozzáteszem, néhány kérdésükre, észrevételükre a bírált tanulmányban is van felelet. Nem értik például, miért éppen azt a 15 igealakot tekintettem segédigegyanúsnak, melyeket fölsoroltam. A felelet az eredeti tanulmányban a fölsorolás mellett (igaz, zárójelben) található: ezek azok az igealakok, melyeket Kálmán C., Kálmán, Nádasdy, Prószéky, valamint Molnár segédigéknek tekint.

Cikkük alapján úgy tűnik, mintha a fog és a hasonló, főnévi igenévvel társuló segédigéket azonosítanám a kopulákkal. Ez természetesen nem igaz. (Vö. Lengyel 1995: 324; valamint e tanulmány I. és II. fejezetét.)

A kopula strukturális és hagyományos szemléletű meghatározásában éles ellentétet vélnek fölfedezni. Kár; tudniillik véleményem szerint a két definíció ugyanazt mondja, csak két különféle megközelítésmódból. Az úgynevezett névszói vagy névszói-igei állítmányban mindkét felfogás szerint állítmány a névszó, s a kopula mindkét felfogás szerint az állítmány kötelező funkcionális-grammatikai kiegészítő eleme, tehát segédeleme.

A szerzők által leírt egyes mondatok elemzésének vitája külön tanulmányt tehetne ki. Csak a legfontosabb kérdéseket érinthetem.

Bizonyára sok szó esik még a tetszik elemzéséről, hiszen ez az igealak nem csak az igéktől, hanem a segédigéktől is különbözik. Nem igaz – amint azt Uzonyi és Tuba állítja –, hogy a tetszik a kell, lehet és szabad igealakokkal azonos típusú szerkezetben szerepel. A tetszik szót az ún. logikai alannyal számban egyeztetjük: Miért tetszik a sötétben ücsörögni?; Miért tetszenek a sötétben ücsörögni? Ellenben főnévi igenevét nem ragozhatjuk: *Miért tetszik a sötétben ücsörögnie? – A kell, lehet, szabad szóalakok számban (és személyben) nem változtathatók, de főnévi igenévi kiegészítőjük kaphat személyragokat: *Miért kellenek a sötétben ücsörögni?; de: Miért kell/lehet/szabad a sötétben ücsörögnie?

A szerzők láthatóan nem tudják elemezni a Festőművész tetszik lenni? és a hasonló felépítésű szerkezeteket (ilyenek még: bosszús szoktam lenni; utolsó találsz lenni). Pedig a megoldás roppant egyszerű. A fog, szokott, talál és a tetszik analitikus igealakok segédigéi. Igealak azonban nemcsak tartalmas ige lehet (pl. megy fog menni, szokott menni, talál menni, tetszik menni). Az állítmány kopulája is igealak, mely lehet egyszerű, például a magas vagyok állítmányban; de lehet összetett is, például a magas lettem volna állítmányban. Analitikus igealakot hozhatunk létre a szokott, talál, tetszik segédigékkel a van kopulából is, például A magasugrásban te szoktál lenni a legügyesebb; Vigyázz, mert mérges találok lenni; Csak nem festőművész tetszik lenni? Ha ezeket az állítmányokat a szerzők segédigés segédigenévi állítmánynak kívánják nevezni, akkor valószínűleg nem látják át az állítmány szerkezeti felépítését:

Az állítmány igei részében kopula van. A kopula azonban összetett, analitikus felépítésű igealak. Egyik tagja a szóalakteremtő segédige (szoktál, találok, tetszik), másik tagja a lenni elvont igealak (határ nélküli igealak, igevivő; ld. föntebb). A lenni tehát nem segédigenév, s nem is igenév. Valóban, a festőművész tetszik lenni olyan névszói állítmány, melyben két segédige van, csakhogy a szóalakteremtő segédige a kopula része, alkotóeleme. A festőművész tetszik lenni tehát névszói-igei állítmány.

A segédigék kérdéskörét továbbra sem tartom tisztázottnak, lezártnak. Régebben sem titkoltam, s most sem kívánom elhallgatni kétségeimet, bizonytalanságaimat. Elismerem tehát: nem tudom megmondani, pontosan hány segédige van a magyarban. Arról azonban számot tudok adni, hogy miféle vizsgálatoknak vetettem alá a főnévi igenévvel társuló igék csoportját, s e vizsgálatokban milyen eredmények vagy éppen milyen további kérdések születtek, merültek fel. Hasonló gondolkodásmódot ajánlok Uzonyi Kiss Juditnak és Tuba Mártának is, hisz a puszta tagadásnál, kritikánál sokkal hasznosabb lenne mindannyiunk számára a tényekkel, adatokkal, eredmények felsorakoztatásával, rendszerezésekkel alátámasztott tudományos vita, az együttgondolkodás.

SZAKIRODALOM

Budai László 1984. A nominalizáció korlátai a magyarban. MNy. LXXX, 313–23.

Dezső László 1969. A főnévi csoport. ÁNyT. VI., 25–158.

Fülei-Szántó Endre 1987. Segédigék és módosító igék a magyarban. NyIrK. XXXI, 143–50.

Hámori Antónia 1954. A jelzői értékű hátravetett határozó használatának kérdéséhez. MNy. L, 419–31.

Jakab István 1981. Gondolatok az összetett mondatrészekről. Nyr. 105: 286–92.

Kálmán C. György–Kálmán László–Nádasdy Ádám–Prószéky Gábor 1989. A magyar segédigék rendszere. ÁNyT. XVII, 49–103.

Keszler Borbála 1980. Elmélet és gyakorlat viszonya az igenevek mondatbeli szerepének tárgyalásában. NytudÉrt. 104. sz. 481–9.

Keszler Borbála 1992. A mai magyar nyelv szófaji rendszere. Emlékkönyv Rácz Endre hetvenedik születésnapjára. Szerk. Kozocsa Sándor Géza és Laczkó Krisztina. 131–9.

Keszler Borbála 1995. A mai magyar nyelv szófaji rendszerezésének problémái. Nyr. 119: 293–308.

Kiefer Ferenc 1970. Mondattani-szemantikai tanulmányok. OMKDK. A tudományos tájékoztatás és gyakorlata. 13–4. sz.

Kiefer Ferenc 1984. A tud segédige jelentéstanáról. MNy. LXXX, 144–60.

Klemm Imre 1956. A létige mondatbeli szerepe. Emlékkönyv Pais Dezső hetvenedik születésnapjára. Szerk.: Bárczi Géza és Benkő Loránd. 224–30.

Komlósy András 1989. Fókuszban az igék. ÁNyT. XVII, 171–82.

M. Korchmáros Valéria 1997. Ige vagy segédige? Nyíri Antal kilencven éves. Szerk. Büky László. 109–23.

Kubínyi László 1955. Az iskolai elemzés kérdései. Nyr. 79: 195–8.

Kugler Nóra 1997. Az igeragozás. Nyr. 121: 436–58.

Lengyel Klára 1995. Átmeneti kategóriák a nyelv különböző szintjein. Nyr. 119: 324.

Molecz Béla 1914. A módosító igék és névszók szórendje. Nyr. 43: 201–7; 241–9.

Molnár Katalin 1993. A magyar segédigék rendszere. Emlékkönyv Fábián Pál hetvenedik születésnapjára. Szerk. Kozocsa Sándor Géza. 221–5.

Papp István 1953. Elemzési problémák az iskolában. Nyr. 77: 115–6.

Papp István 1955. Az elemzés kérdéséhez. Nyr. 79: 17–23.

Radics Katalin 1984. Tipológiai és grammatikai jegyzetek a nominális mondatokról. ÁNyT. XV, 257–73.

Szerebrennyikov, B. A. 1986. Általános nyelvészet. Akadémiai Kiadó.

Sziklai Lászlóné 1986. Terpeszkednek vagy körülírnak? Nyr. 110: 268–73.

Szvorényi József 1864. Magyar nyelvtan tanodai s magán használatra. Pest.

Tóth T. Albin 1895. Az alanytalan mondatok. Nyr. 24: 106–11.

Varga László 1981. A magyar névszói állítmány kérdésköréhez. NyK. 83: 79–95.

Veress Ignác 1890. „Van” alak- és mondattana. Pótkötetek az Egyetemes Philologiai Közlönyhöz 2. kötet. 122–220.

Verseghy Ferenc 1817. Analyticae Institutionum Linguae Hungaricae. Szerk.: Szurmay Ernő. Szolnok, 1972.

Lengyel Klára

Lengyel, Klára: On auxiliary verbs. This paper is a reply to „How many auxiliaries are there in Hungarian?” by Judit Uzonyi Kiss and Márta Tuba (in the present issue of Magyar Nyelvőr). It introduces the chapter on auxiliary verbs of the forthcoming university textbook „Hungarian Grammar” (Borbála Keszler ed., Magyar grammatika. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó, to be published in 1999). The author draws a distinction between function words contributing to sentence constituents and function words contributing to word forms. She calls the former ‘sentence constituent function words’ (or copulas), while the latter are referred to as ‘word form function words’. Then she discusses the syntactic and morphological behaviour of such function words in detail. In the second part of the paper she comments on the analysis and teaching of auxiliaries. She touches upon the auxiliary-like verbs of Hungarian and the problems of distinguishing verbs from auxiliaries.

* Készült az OTKA (A/053/94) támogatásával.