A magyar szókincs szófaji arányai a Magyar ragozási szótár tükrében*

1. A magyar ragozási szótár „csupán egy könyv” (hogy Papp Ferencet idézzem, aki a Magyar szóvégmutató szótárról írta ugyanezt: Papp 1965: 196), de „ami e könyv mögött van, az jóval több, mint a kiadott anyag”. Nincs meg ugyan szabályos lyukkártyákon, és számítógépes rögzítése is csak félig történt meg. De egy kartoték- és cédularendszer és a hozzá tartozó kódtáblázat, mellékkatalógusok (pl. az utótagjukétól eltérő ragozású összetételek gyűjteménye), valamint egy különféle szempontok szerint az anyagot keresztül-kasul átvilágító segédtáblázat-rendszer segítségével nyilván van tartva a magyar szókincs 65 614 szónyi törzsanyagának ragozási rendszere és a különféle kivételek, hiányos ragozások is.¹ Ez a nyilvántartás sok mindent nem tartalmaz, ami a Szóvégmutató szótárban megvan (pl. címszavak szótagszáma, a benne előforduló tövek száma), de megállapíthatók belőle másféle sajátosságok, melyekről viszont Papp Ferencék nem igazítanak el: eltérések és ingadozások a főnevek teljes birtokos személyragozásában (nem csak a 3. személyű alakban), a melléknevek ragozásának típusai, összetett szavak fő összetételi határa, tagjainak esetleg igekötőszerű szétválása stb. Az alaktani ingadozások tekintetében (vö. Papp–Jánoska 1967) a debreceni kollektívától függetlenül felülbíráltuk az ÉrtSz. adatait, igen sokszor feltüntetve az összetett szók utótagjának eltérő toldalékolását is.

Azt a kérdést, hogy szókészletünk szófajonként hogyan oszlik meg, szintén Papp Ferenc tette fel (1964: 457). Akkor ezt nem válaszolta meg, csak mintavétel alapján következtetett az arányokra. Összefoglaló főművében (1975: 271) 30 579 főnevet mutat ki az 58 326 címszó közül. Akár ezt a számot vesszük alapul, akár az ÉrtSz. összesítésében (VII, 269) megadott 58 023-at, a főnevek száma a teljes címszóanyagnak kb. 52%-a. A Magyar ragozási szótár a Kéziszótár 65 614 címszava közül 38 041 mellett tüntet fel csupán főnévi besorolást. Ez a kéziszótári címszóknak 58%-a. De ezt csak akkor vethetjük össze az ÉrtSz. Papp-féle 52%-ával, ha levonjuk belőle a hiányos ragozásúakat, mégpedig először is azokat, melyek nem tőalakban, hanem többes számú vagy esetragos vagy személyragos alakban címszók. Az ilyen – csak toldalékos – főnevek száma 188. Van ezenkívül 19 teljesen toldalékolhatatlan főnevünk, 294 erősen hiányos ragozású és 31 néhány esetraggal használatos főnév, mely már közel áll ahhoz, amit határozószónak minősítünk. Mindezek levonásával megkapjuk a viszonylag teljes ragozású főnevek számát: 37 508 (57%). A kisebb, részleges hiányosságokra itt nincs mód kitérni, a nem csupán főnévi szófajú címszókról pedig a továbbiakban (3.), a több szófajúak keretében szeretnék említést tenni.

2. Tipikusan egy szófajúak az igék. Ezekkel Papp Ferenc nem foglalkozik, csak a kettős szófajú két ige-főnevet veszi számba (Papp 1975: 269): nincs és dicsértessék. A van-t is ide lehetne sorolni, de a szótárak szerkesztői úgy döntöttek, hogy ezeket homonim címszókként (álhomonimákként) kezelik. De két szófajú lett a tartozik és a követel, mert teljes ragozású igeként is, ragozhatatlan jelzőként is bemutatja őket a Kéziszótár. A dicsértessék viszont nem teljes ragozású ige, hanem egyetlen igealak, mely a régi nyelvben és irodalomban főnévként is előfordul (dicsértessékkel köszön). Van még 6 ilyen igealakcímszó a RagSz.-ban I. szófajként: vala, volna, legyen (II. szófajuk: segédige), éljen (II. szófaja isz, III. szófaja fn; az ÉrtSz. nem említi mint igealakot), tessen és tessék (mind a kettőnek mondatszó a II. szófaja). Az igék egyébként zárt szófaji osztályt alkotnak, mind a 15 324 egy szófajú (a címszók 23%-a), ezek közül 2 ragozhatatlan: ityeg, úgymond, és van még 2 ragozhatatlan egy szófajú igealak: addsza, bocsá’.

Az igék pontosan megállapítható szótári arányával szemben igen bizonytalan az igeneveké. A főnévi igenév alakilag távol esik a főnévtől és lexikailag az igéhez kötődik, szorosan beletartozik az ige paradigmájába. Szótáraink az ige alakjai közt szerepeltetik, bár csak akkor, ha az ige megfelelő jelentésének, használatának bemutatásához okvetlen szükség van rá. Az ÉrtSz. nem ad az ige cikkének végén főnévi igenevet a származékszók közt. Egyetlen főnévi igenév kapott címszót: lenni (mely a van és a lesz igéknek egyaránt igeneve). A melléknévi igenevek azonban alig választhatók el a melléknévtől. Hozzátartoznak az ige paradigmájához mint szoros értelemben vett igenevek és mint grammatikai szabályossággal képzett származékok, de igen sokuk melléknevesült, és mint ilyen saját címszót is kapott. Az ÉrtSz. ilyenkor 1. jelentésként a tiszta igenévi használatot értelmezi; de ha nincs saját lexikalizált melléknévi jelentése, akkor az ige cikkének végén adja meg, értelmezés nélkül.² A Kéziszótár másképp jár el: a sajátos értelemben, melléknévként lexikalizálódott igenév szócikkfejében röviden utal a szónak igenév voltára. Ezt azonban nem következetesen teszi, nemegyszer elhagyja. Leggyakrabban adja meg az -ó, -ő képzős igenév, legtöbbször hagyja el a beálló (-andó, -endő képzős) igenevek mellett. Egyetlen címszó van, mely szótárunkban csak melléknévi igenév: hagyatott, ez ti. csak a magára hagyatott szókapcsolatban használatos.

A beálló melléknévi igenév kapcsán külön meg kell emlékeznem Országh Lászlóról, aki egyébként nemigen avatkozott be a szótár nyelvtani besorolásaiba, rábízta azokat olyanokra, akik otthonosabbak a nyelvtanban, elsősorban Kelemen Józsefre. Az -andó, -endő képzőre azonban Országh különösen érzékeny volt. Jóllehet maga is élt ilyen igenevekkel (mégpedig mondatrövidítő, aktív értelmű szerepében, stílusallúzióként egy múlt századi divatra – ahogy mostanában is sokan felkapják), passzív jelentésére nézve úgy látszik, motoszkált benne az „-andó, -endő kerülendő” tetszetős jelszava, ezért nem engedte, hogy az ige szócikkének végén származékként feltüntessük, de önálló szócikknek is csak néhány tipikus használatát vette fel. Ezért az ÉrtSz. nem tükrözi a beálló melléknévi igenév valóságos használati arányát. A ragozási szótárban ezt az igenevet is szabályosan megtaláljuk az ige paradigmájában, kivéve a hiányosabb ragozású igéket és a legtöbb tárgyatlan igét.

A határozói igenevek nem jutottak ilyen mostoha sorsra az ÉrtSz.-ban. (A -va, -ve képzős alakokat akkor még nem szorította annyira háttérbe a hivatali nyelvhasználat, mint az utóbbi évtizedekben.) Igaz, hogy származékként ezek sem szerepelnek, de az ige szócikkének szabad vagy irodalmi példaanyagába éppúgy vagy még jobban beleférnek, mint a főnévi igenév. A címszók közé csak 3 határozói igenév került, az is ragozhatatlan: hagyatva, lévén, vártatva. (Az ÉrtSz. többi ilyen igenévi címszava a Kéziszótárban határozószóként szerepel.) Az ige paradigmájában persze megvannak, de hogy mégis melyiknél hiányzik, arról a szótári nyilvántartásban nincs pontos adatunk.

Mivel a szorosan érintkező melléknévi igenév és melléknév egymásmellettiségét nem tekintjük igazi kettős szófajúságnak, ragozási szótárunkban nincs nyilvántartva a melléknévi címszók igenévi használata. Nyilvántartjuk azonban az olyan címszókat, melyekben a főnévi használatmellett fel van tüntetve az igenévi érték is (vagyis melyekben az – elsősorban -ó, -ő – igenévképző egyúttal főnevet is képez). Ezek többsége azonos ragozású: 419.

Megjegyzés: Kimutatásainkban római számmal jelöljük a címszó több szófaját akkor is, ha maga a szótár nem tagolja így. A kötőjeles kapcsolás azt jelenti, hogy a szófajok a szótárban nem okvetlenül ilyen sorrendűek. Áttekintésünk nem tartalmazza a kettőnél több szófajúak nagy részét.

3. Szembetűnőbben kettős szófajúak a főnév-melléknevek. Az azonos ragozású főnév és melléknév minősítésű címszók összesítésében nem tettünk aszerint különbséget, hogy a kettő közül melyik az első szófajuk. Ilyen kettős (fn-mn) szófajú címszó van 1625. Ezenkívül van még 222 olyan kettős szófajú, melynek első szófaja főnév, második szófaja pedig ettől eltérő toldalékolású (akár pl. fokozható) melléknév. Ezek a számadatok közvetlenül nem vethetők össze Papp Ferenc adataival. Feltehetjük ugyan, hogy a „fn (mn-i in is)” kategóriába sorolt címszók az ÉrtSz.-ban melléknév-főnévként szerepelnek, és hozzávetőleg azt is, hogy a II. szófajukban eltérő ragozású I. szófajú főnevek II. szófaja melléknév, sőt ehhez még hozzáadhatjuk a Kéziszótárban mn-i első szófajú és valószínűleg mn-fn sorrendű (de a két szófaj toldalékolásában eltérő) 472 címszót, az összeg így is csak 419 + 1625 + 222 + 472 = 2738 lesz, holott az ÉrtSz.-ban Papp statisztikája szerint 606 + 3701 = 4307 fn-mn címszó van, a szófajok sorrendjétől függetlenül. Ez az ezres nagyságrendű eltérés a Kéziszótár szerkesztési elveivel magyarázható. Igen sok melléknév jelent emberi tulajdonságot (bamba, goromba stb.), s ezeket főnevesülve egy-egy személy vagy embertípus megemlítésére is használjuk. Az ÉrtSz. egy sereg ilyen szónál feltüntette a főnévi értéket. A Kéziszótár ezeket a típusjelentéseket a melléknévi címszó mellől elhagyta. Ugyancsak elhagyta a főnévi szófajt az összetett színnevek mellől, tehát például a sárga szerepel főnévként is mint az ilyen színnek és festéknek a neve, de az aranysárga, citromsárga stb. csak melléknévként.

Annyit mégis egybevethetünk, hogy egyáltalán hány főnévi minősítésű szó van a két szótárban akár egyetlen, akár nem egyetlen szófajként. Az ÉrtSz.-ban ez összesen 35 171, a teljes címszókészlet 60%-a. A ragozási szótárban számba véve a csak főnévi 37 853 tőalakú (+ 188 toldalékos), az I. szófajában főnévi 222, a főnévi, de több szófajban is azonos ragozású 2080, valamint a nem első szófajában eltérő ragozású főnévi 1902 címszót, van összesen 42 063 tőalakú és 188 toldalékos főnévi címszó. Ez a kéziszótári anyagnak 64%-a. Ebből látszik, hogy a Kéziszótár anyaga az Értelmező szótárhoz képest elsősorban főnevekkel vagy főnévként is használatos szavakkal bővült.

4. A főnevet és igét nem érintő szófajok megoszlása a következő:

Melléknév 7215 (11%), sorszámnév 6, egyéb számnév 60, ragos számnév 7; névmás 249, ragos névmás 29. A sorszámnevet azért érdemes külön tartani, mert nyelvtani viselkedésük szerint ezek melléknevek.

A ragos névmások pedig – mint az esetragos főnevek is – átmeneti kategóriák a határozószók felé. De ha ezeket a megszilárdulóban levő ragos alakokat még alapszófajukhoz számítjuk, az elvileg ragozható egy szófajú címszók száma 60 951 (93%). Csak első szófajában ilyen szófajú 738. Elenyésző számmal vannak két szófajú, toldalékolható, nem főnévi kombinációk: névmás-határozószó 1, ragos számnév-határozószó 1.

A határozószók közül ki kell emelnünk az ún. személyragos (pontosabban: személynévmási) határozószókat, mert ezek hat alakja teljes paradigmát alkot; ilyen van 38 és még 3 hiányos ragozású. A többi határozószók és egyéb szófajok elvileg ragozhatatlanok, de egy kis számuk fölvehet néhány ragot. Így az 1114 határozószó közül csak 954, a 7 állítmányi névszó közül 6, a 188 mondatszó közül 181, a 44 névutó közül 40 nem kaphat semmilyen ragozási toldalékot, a 4 állítmányként használatos szó, a 121 indulatszó, a 70 kötőszó, az 5 elöljáró (illetve ej-szerű fn) és 9 igekötő pedig mind ragozhatatlan.

A ragozhatatlan címszók közül tehát egy szófajú 1390 (a címszók 2%-a). De vannak két szófajú ragozhatatlanok (89), három szófajúak (10) és olyan több szófajúak, melyek csak első szófajukban ragozhatatlanok (91), illetve csak III. szófajukban ragozhatók (7). A négy szófajú teli határozószóként és igekötőként ragozhatatlan, melléknévként és főnévként ragozható; jelen mn-ként, hsz-ként, mondatszóként ragozhatatlan, II. (főnévi) szófajában ragozható. A két szófajú teljesen ragozhatatlanok 16 kombinációját nem sorolom fel; hatot csak egy-egy szó képvisel (pl. névmás-határozószó: azon). A három szófajúak hatfélék: hsz-ik-mn (külön, tele), hsz-ik-msz (újra), hsz-ik-ksz (viszont), hsz-ksz-msz (hát, ugyan), hsz-nu-ik (át, együtt, körül, szembe). A III. szófajukban ragozhatók két ragozhatatlan szófaja hsz-mn, nmás-hsz, msz-hsz, isz–állítm. nszó; III. szófajuk fn, 1 esetben mn. A csak első szófajukban ragozhatatlanok többnyire két szófajúak; I. szófajuk lehet mn (12), hsz (27), msz (32), isz (10), nu (5), II. szófajuk fn (68), szragos fn (2), mn (7), hsz (3), szragos hsz (5). A muszáj állítm. névszóként ragozhatatlan, igeként és főnévként igen hiányosan ragozható.

A szófaji besorolások némelyikét a RagSz. korrigálta a Kéziszótárhoz képest. (Ezeket a változtatásokat a RagSz. függeléke tartalmazza.) Bevezettük az elöljáró szófaját (pl. , ad, per), pontosítottuk az „állítmányi névszó” és az „állítm-ként haszn szó” megnevezést; az előbbivel azt jelöltük, hogy a csak állítmányként élő szó megállapíthatóan névszói értékű, de ezen belül nem dönthető el, hogy főnév-e vagy melléknév (pl. egykutya, kampec; ez utóbbit Kelemenék mondatszónak minősítették, holott a mondatszó tagolatlan és tagolhatatlan mondatként használatos, nem szókapcsolat tagjaként, márpedig a kampec szintagmatikus viszonyba állítható: ennek már kampec). Ha még a névszói jelleg sem mutatkozik meg, mert akár igének is felfogható, akkor „állítm-ként haszn szó” megjelölést kapott, ilyen a hoci, kusti.

Végül meg kell említenem azokat a címszólexémákat, melyek nem szavak, hanem szókapcsolatok. Ezek közül 26 igei alaptagú tárgyvonzatos, 1 határozós, 2 főnévi alaptagú jelzős, 2 pedig határozóragos, egészként ragozhatatlan főnévi szerkezet.

Az adatok összeszámlálásában előforduló esetleges hibák kiküszöbölhetők lesznek akkor, ha befejeződik a ragozási szótárnak és a vele kapcsolatos részletezőbb alaktani rendszernek az elkezdett, de vontatottan haladó számítógépes rögzítése.

SZAKIRODALOM

Elekfi László 1997. A ragozási szótár és „Szókincsünk nyelvtani alakrendszere”. Nyr. 121: 213–21.

Komlósy András 1992. Régensek és vonzatok. In: Strukturális magyar nyelvtan 1. Mondattan. 299–527.

Papp Ferenc 1964. A magyar szókincs lyukkártya-rendszerű feldolgozása. Nyr. 88: 457–64.

Papp Ferenc 1965. A Magyar Szóvégmutató Szótár és a vele kapcsolatos munkálatok. MNy. 61: 187–200.

Papp Ferenc 1975. A magyar főnév paradigmatikus rendszere. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Papp Ferenc–Jánoska Sándor 1967. A Magyar Szóvégmutató Szótár és az alaktani ingadozások vizsgálata. MNy. 63: 138–48.

Elekfi László

Elekfi, László: Part-of-speech proportions in the Hungarian word stock as reflected in the ‘Dictionary of Hungarian Inflexions’. The ordered data base that the Dictionary of Hungarian Inflexions is based on makes it possible to give a more exact calculation of the number of entries in the Concise Hungarian Explaining Dictionary (CHED). The correct number is less than the estimated seventy thousand that has been in circulation so far: it is approximately 65 600. This figure, calculated additively, confirms the earlier claim that more than half of the headwords of any dictionary are nouns. Why the proportion of nouns is higher in the CHED than in the seven-volume Hungarian Explaining Dictionary requires further research. It is probable that the CHED has increased the set of specialized vocabulary items primarily by nouns. The proportion of verbs is at most one fourth, that of adjectives is less than one eighth of the number of headwords. The number of nominal meanings is even higher, given that more than 4% of the headwords are double-class items one of whose word classes is a noun. The headwords belonging to other parts of speech are not very numerous but double-class and multi-class items occur in a wide variety of combinations. A comparison of lexical proportions with text frequency data reveals that the relative frequency of conjunctions or pronouns is characteristic of texts in general and usage as a whole, whereas that of verbs is genre and speaker specific. The paper demonstrates how diverse and multifarious statistical results can be gained from a traditional non-computerized database.

* A magyar nyelvészek VI. nemzetközi kongresszusán elhangzott előadás (Eger, 1994. augusztus 24.) alapján.

¹ Bővebben l. Elekfi 1997.

² Grammatikai szempontból Komlósy András vizsgálta legalaposabban az ige, az igenevek és a melléknevek határkérdéseit (Komlósy 1992: 389-93), és többek közt arra is felhívta a figyelmet, hogy az aktív jelentésű igető az igenevek egy részében passzív értelművé válik, ez pedig nem grammatikai, hanem lexikai különbség.