Lelkes György: Magyar helységnév-azonosító szótár.
Talma Könyvkiadó, Baja, 1998. 930 lap, 4 tábla, 64 térkép. Második, bővített és javított kiadás.
Évezredünk utolsó száz esztendeje igen nagy mértékben hatott a Kárpát-medence helységneveinek életére, változásaira, soknak a megszűnésére (lefordítására vagy idegennel való helyettesítésére), újabbak keletkezésére. E változások nagy részének közigazgatási (több azonos nevű település), geopolitikai (határok átrendezése, más országhoz való kerülése települések ezreinek), politikai (emlékállítás a személyi kultusz idején vagy „méltatlannak” talált név) és egyéb okai voltak, amelyeknek nagy részét jól ismeri mindenki, de amelyekről hosszú időn keresztül nem beszéltünk, nem beszélhettünk, s ma is inkább csupán tudomásul vesszük. Amíg a két világháború közötti helységnévtáraink fölsorolták az akkori határokon kívülre került helységeket, s megadták éppen használatos neveiket, az 1945 utániak már – ezernyi lapos terjedelmük ellenére – szót sem ejtettek az elcsatolt területek településneveiről, azok változásairól, idegen neveikről. Ebben az időben is voltak azonban olyanok, akik szabadidejüket föláldozva évtizedeken keresztül gyűjtötték az adatokat, vizsgálták a térképeket, névtárakat, egyeztették a neveket, s ennek eredménye, hogy nem sokkal a politikai változások után, a megjelentetési lehetőségek bekövetkeztével számos olyan kisebb-nagyobb könyv látott napvilágot, amely helynévazonosításokat tartalmazott: Sebők László, Magyar neve? Határainkon túli helységnévszótár. Arany Lapok Kiadó. Bp., 1990. 267 lap, 1 térk.; Rátkai Árpád, Megváltozott földrajzi nevek katalógusa. JGYTF Kiadó. Szeged–Szolnok, 1992. 85 lap; Szabó M. Attila–Szabó M. Erzsébet, Dicţionar de localităţi din Transilvania – Erdélyi helységnévszótár – Ortsnamenverzeichnis für Siebenbürgen. Kriterion Kiadó. Bucureşti, 1922. 250 lap; Lelkes György, Magyar helységnév-azonosító szótár. Balassi Kiadó. Bp., 1992. 628 lap, 2 térk. a szennycímlapokon. Közülük mindenképp a legtartalmasabb és legfontosabb e legutóbbi, Lelkes György műve, amelynek második, javított és bővített (többek között történeti adatokkal és térképekkel kiegészített) kiadását szeretném ismertetni az alábbiakban.
A tiszteletreméltóan vaskos könyv négy nagy részből áll. Az első (11–53) magyar és német nyelven tartalmazza azt a bevezetést, amely leírja a szótár céljait, összeállításának menetét, tartalmát, az egyes szócikkek felépítését, alapos részletességgel eligazít bennünket a szótár, az idegen nyelvű névmutatók, táblázatok és egyéb jegyzékek használatában. Ezek után következnek az ugyancsak kétnyelvű rövidítésmagyarázatok, majd a gazdag forrásjegyzék és a fölhasznált irodalom fölsorolása zárja ezt a részt. A terjedelmes szótár magyar része (59–661) a legkülönbözőbb helynévtárakban és történeti munkákban föllelhető helységneveket sorolja föl a magyar névhasználati alakok betűrendjében, s értékes leírást ad mindegyikről, vagy utal arra a szócikkre, ahol a bemutatást megkaphatjuk. Ugyanebben a fejezetben a különböző nyelvű mutatókkal is találkozhatunk (663–902). Végül az önállóságukat vesztett vagy nem azonosítható települések történeti névadatait először Csánki Dezső, majd külön Lipszky János, illetve Fényes Elek helységnévtárai alapján sorolja föl (903–918). A harmadik rész (919–930) a történeti Magyarország közigazgatási beosztását mutatja be 1913-ból. A vármegyéken belül megadja a járásokat, a törvényhatósági jogú és a rendezett tanácsú városokat is közli. Ezt követi az 1920–1938, 1939/41–1944, 1945–1949, 1950–1989 és az 1990 utáni vármegye, illetve megyenevek listája. Az ide sorolható négy lapszám nélküli tábla megyénként és nagyobb városonként adja a történeti Magyarország nemzetiségi megoszlását az 1910. évi népszámlálás adatai alapján. Végül a 64 színes térképlap a kötet legnagyobb meglepetése, amely részben a megyebeosztást mutatja be az 1930., 1942. évi és az 1950-től 1998-ig érvényes közigazgatás szerint. Ezt követi a történeti Magyarország 71 nagyobb közigazgatási egységének 50 színes térképlapon való bemutatása, végül Moldva, Bosznia-Hercegovina és Dalmácia térképlapja, valamennyi a korabeli magyar településnévvel.
Természetesen számunkra legfontosabb a magyar rész, amely egyben a legterjedelmesebb és legtartalmasabb is, hiszen tartalmazza a történeti Magyarországnak minden egyes településnevét, de még a környező országoknak azokat a helyneveit is, amelyeknek volt az ország nyelvétől eltérő magyar neve, s a magyar történelemben vagy művelődéstörténetben szerepet játszottak a múlt századok folyamán. Mivel az egyes települések nevének az eddigi névtárakban előforduló minden alakváltozatát fölveszi a kötet, igen sok az utaló szócikke. Ennek nagy előnye, hogy nemcsak a helyesírási változatok találhatók meg köztük, hanem azok az utótagok is, amelyek az Alsó-, Fölső-, Kis-, Nagy- stb. összetételekben elvesznének a kutató és érdeklődő számára. Így például a Czegö, Czegö(Szász) utal a Cegőtelke szócikkre, ahol megtudhatjuk, hogy a volt Szolnok-Doboka vármegye Bethleni járásában fekvő településről van szó, amelynek Lipszky szerint volt Csegö (Szász-), Czego (Szász-), Szász-Czegő stb. névalakja is, és természetesen valamennyinek az utaló szócikkei ide irányítják az olvasót. Vannak olyan utalónevek (Újfalu, Vár stb.), amelyeknél az utalások száma meghaladja a százat, vagyis ennyi névcikkre hívja föl a figyelmet az utalónév, ahol ez valamilyen névadatban szerepel.
A végig nagybetűvel és félkövéren szedett címszavak szócikkei igen alapos tájékoztatást nyújtanak a megnevezett településről. Először is közigazgatásilag lokalizálják azt: megadják az 1913. évi Helységnévtár szerinti megyébe és járáshoz való tartozását. (Ezt még segíti a névcikk végén közölt térképszám, amely világos vagy besötétített számával arra is utal, hogy megtalálható-e a megadott térképen a település, vagy csak a körülbelüli helye következtethető ki.) A lokalizálás után következik a lakosságszám és annak nemzetiségi megoszlása. A történeti névalakok elsősorban Csánki, Fényes Elek, Fekete Nagy, Lipszky és a helységnévtárak adatait tartalmazzák. Ezek között természetesen vannak olyanok is, amelyek nem magyarok, hiszen színmagyar településeknek is volt német, horvát, szlovák vagy román neve. Amennyiben ezek hangalakilag meg is egyeztek a magyar névformával, de írásképük eltért, akkor is szerepelnek a szótárban: SARKAD volt Bihar megyei, ma Békés megyei település román nevei Şărcad és Şercad formában szerepelnek (természetesen megfelelő pontos hivatkozással). Amennyiben összeolvadás vagy kiválás történt az egyes települések történetében, erre is utalásokat kapunk, s utánanézhetünk a megadott névnél, hogy milyen jellegű volt a változás, milyen más települések vettek még részt benne: LAJOSMIZSE… Lajos és Mizse egyesülése; lásd még Felsőlajos. Végül annak az országnak a betűjelét találjuk meg a névcikk végén szögletes zárójelben, amelyik területén ma (1999-ben) található a település, s ha ez nem a mai Magyarország, akkor az idegen hivatalos név is szerepel az ország jele előtt: PÁRKÁNY… [Štúrovo, SZK].
Van még igen szépszámú (714) olyan névcikk, amelynek a címszava dőlt nagybetűvel és félkövérrel van végig szedve, s ezek olyan helységneveket tartalmaznak, amelyekről ugyan történeti adatokat talált a szerző Györffy György Árpád-kori helynévtárának első három kötetében vagy a föntebb már említett történeti helységnévtárakban, de ma már eltűntek a hivatalos nevek köréből, sokszor a népnyelv sem őrzi az emléküket. Ilyen például CSÓKA3, amely a hajdani Zágráb vármegyében volt, majd egy ideig a Horvát Főkapitánysághoz tartozott, ma Északnyugat-Boszniában található, s régi neve: Csókavár, ma várrom Cazin környékén, Vrnograč helység területén, Bosznia-Hercegovinában.
Az idegen nyelvű mutatók azoknak a településeknek a neveit tartalmazzák a nyelvek betűrendje szerinti csoportosításban, amelyeknek a magyaron kívül volt más, nem magyar nevük is. Az idegen nyelvű név után annak magyar megfelelőjével átutalja az olvasót a magyar részbe, ha a településről, annak különböző neveiről többet, mást is meg szeretne tudni. Meglepő, hogy a horvát, német, román, szerb, szlovák, szlovén, ukrán nyelvi mutatók mellett találkozunk lengyel, orosz és latin nyelvűvel is. A lengyel nevek száma nem nagy, s elsősorban nagyvárosainknak, meg észak-magyarországi kisebb településeinknek van lengyel neve is. Az orosz neveken nem kell csodálkoznunk, hiszen Kárpátalja közel fél évszázadon át a Szovjetunió területéhez tartozott, s ott az ukrán nevek mellett voltak orosz hivatalos nevek is. A latin nyelvű nevek száma viszont meglepően nagy, ami egyrészt a középkori, s nálunk még tovább tartó latin hivatalos nyelvvel magyarázható, de az itt fölvett nevek egy része csak a település azonos helyen való megtalálásával magyarázható, s nincs összefüggés történetileg a két különböző korban létezett település latin és magyar neve között: Ad Novas = Vörösmart, Campona = Nagytétény, Intercisa = Dunapentele stb.
Nagyon érdekes és hasznos rendszerezést tehetnének az egyes nyelveket ismerő névtani kutatók az idegen nyelvi mutatók fölhasználásával annak megállapítására, hogy melyik állam területén milyen módszereket használtak a magyar nevek megváltoztatására. A román mutatóban található Petroasa Mare = Vecseháza névvel kapcsolatban megállapíthatjuk, hogy jóllehet csak német lakosai voltak a településnek, s a német név is nyilván a magyarból való fordítás (Wetschehausen), már a múlt század elején Lipszky talált román elnevezést is (Petroza), s ezt elevenítették föl a mai hivatalos névben. Máskor összekapcsolták a régi román nevet a magyarral: Ohaba-Forgaci = Temesforgács színromán lakosú falu, amelyben az Ohaba román nevet már Fényes Elek is följegyezte a múlt század közepén. S ezeken a típusokon kívül még számtalan található lenne a különböző mutatókban, szótárakban.
A térképek szépségéről és nagy hasznáról már szóltam, de ki kell itt is emelni jó áttekinthetőségüket, világos és jól megrajzolt, egyértelmű közigazgatási határaikat, ha nem is teljes, de viszonylag nagyszámú helynévadatukat. Különös értékük, hogy igyekeznek lokalizálni a már elpusztult várakat, várromokat is.
Lelkes György munkája a magyar helynévkutatásnak nagyon értékes, hasznos eredménye. Összesen 58.581 önálló névcikket tartalmaz, amelyből 14.004 alapszócikk, vagyis olyan, amelyik a történeti Magyarország valamelyik helységére vonatkozik. Nagyon sok, 43.471 az utaló cikk, s vannak még úgynevezett kiegészítő névcikkek (1105), amelyek a régi határokon kívül eső területek (Dalmácia, Bosznia-Hercegovina, Galícia, Bukovina, Moldva vagy Európa bármely országa) olyan helységeire vonatkoznak, amelyeknek valaha volt, vagy ma is van magyar elnevezése. Végeredményben négy nagy helységnévtárat kap egy könyvbe sűrítve az olvasó: Joannes Lipszky 1808-ban megjelent Repertorium Locorum… címmel ismert történeti helységnév-fölsorolását, Fényes Elek 1851-es geographiai szótárát, az 1913. évi Helységnévtárat, s egy soha el nem készülő könyvet, a Kárpát-medence mai helységnévtárát. Fölmerül a kérdés, hogy mi vezette el a szerzőt, egy mérnököt a magyar helységnevek változásának kutatásához, ilyen nagyszabású munka elvégzéséhez, és hogyan tudta megvalósítani ezt az alapos és sokoldalú szakmai ismereteket igénylő munkát. Azt hiszem, a maga által választott mottó válaszol ezekre a kérdésekre: Cum Deo, pro Patria.
Hajdú Mihály
