Húr szavunk a növénynevekben

A növénytan, a nyelvészet és a néprajz határterületén három kérdéskör egyidejű vizsgálatából kialakult etnobotanika művelői (pl. Szabó Attila, Péntek János, Gunda Béla, Vígh Károly, Al. Borza, Fr. Krauss) közleményeikkel nagyban segítették az anyanyelvi növénynévanyag eredetének kutatását, a népi és tudományos növényismeret művelődéstörténeti, településtörténeti stb. vonatkozásainak föltárását. Az ember és a növényzet együttéléséből a nyelvészt a növénynevek, az etnográfust a növények hagyományos felhasználási módjai, a növények, mint a népművészet, népköltészet fontos motívumai, a népi mesterségek, gyermekjátékok alapanyagai, valamint a népi gyógyászatban és táplálkozásban betöltött szerepe érdekli. A botanika szakemberei pedig az ember hatását vizsgálják itt a növényvilágra.

A tájnyelvi terminológiai adatok, a hangalaki változatok nyelvileg pontos lejegyzésével, botanikai ellenőrzésével és néprajzi, történeti kiegészítésével állítható össze az az adattár, melynek segítségével a népi nómenklatúra viszonya a hivatalos szaktudományi nevezéktanhoz, az eredet szerinti rétegződés, a nyelvi kölcsönhatások, a szókölcsönzés, a tükörfordítás és a népetimológia, a szinonímia, a homonímia és a poliszémia, a földrajzi heteroszémia kérdései megvilágíthatók, a növénynevek lexikológiai elemzései sikeresek lehetnek.

Az alábbi elnevezések egyrészt belső keletkezésű növénynevek, szóösszetételek, másrészt pedig fordítással kerültek a magyarba. Alakfestő, a növény vagy a növényi rész formájára utaló elnevezések. Van közöttük több poliszemantikus kifejezés, az egyes közvetlenül összefüggő jelentések között a jelentésviszony metaforikus. A zoomorf terminusok sorában az állati testrésszel leírt növényi morfológiai sajátosságra utaló nevek közé tartoznak. A névadás indítékai kimutathatók, a motivációt rekonstruálni lehet. Alaki hasonlóság áll fenn állatok testrészei és a szár, gyökér, levél vagy a virág között.

Húr szavunk ismeretlen eredetű, a magyar írásbeliségben már a XV. század elejétől adatolható: 1405 k.: „quaquinus: hurus madar” (SchlSzj. 1812) ’bél, belsőség’, 1436–39: vrocbol (BécsiC. 100), 1516–19: hwrath (JordC. 82), 1526: hwray (ÉrdyC. 204b), 1578: összetett növénynevek utótagjaként: pipe húr ’Alsine’, tyik húr ’hühnerdarm’ (Herbarium 33). A CzF. szótár (1864. 2: 1743) az ’állati bélből v. fonalakból v. érczszálakból való rugonyos és zsinegalakú test’ jelentésű húrt a lat. chorda szóval értelmezi.

Budenz Vámbéry összevetését a tör. kur ’húr’, kirg. kur ’kötél, öv’ szavakkal – jelentéstani okokból – megkérdőjelezi az 1884-ben írt Feleletben (NyK. 18: 16), és összehasonlító szótárában (MUSz. 137) a húr finnugor rokonságát igyekszik kimutatni, ám a felsorolt rokon nyelvi szavak (fi. suole, lp. čole, md. śula, cser. šolo stb.) nem tartoznak ide. Wichmann (FUF. 11: 203) a fi. kurkku ’torok, gége’ és md. E. kirga, korga, m. húr szavakat vélte az uráli *kirk ’belsőség’ (UEW. 161) szóból levezethetőnek, Toivonen (FUF. 18: 190) nyomán Collinder (FUV. 36) a magyar húr és hurka szavakat a jurák-szamojéd hurku szóval egyezteti (melyben a -ku végződés ugyanolyan kicsinyítő képző, mint a m. -ka). A szamojéd szó azonban egy ’kötözni, piszkálni’ (UEW. 216) igéből van képezve. Szintén helytelen G. Ganschow felvetése (m. húr és cser., votj., osztj., vog., szam. ’kosár, zsák, zacskó’ jelentésű „megfelelői” [CSIFU. 1: 142]). Bárczi (SzófSz. 128) – a szó finnugor eredeténél maradva – azt állítja, hogy egyeztethető a vog. kver ’belső rész’, zürj. gyrk „hasüreg’ és a KSz. és az FUF. cikkei nyomán további votják, cseremisz és mordvin megfelelőkkel. Modern etimológiai szótáraink szerint (EWUng. 589 és TESz. 2: 169) a húr eddigi finnugor, illetve uráli egyeztetései nem fogadhatók el, török származtatása is téves. Hangutánzó szóként való magyarázata szintén.

Az eredeti ’bél, belsőség’ jelentésből egyrészt tárgyi hasonlóság alapján, másrészt az anyag sajátos fölhasználásai folytán jött létre a többi jelentés.

A m. húr szó tehát ’bél’ jelentésű volt a régiségben; l. pl. 1682-ből Haller J. írását (NySz. 1: 1517): „Felette szűk az húr bennünk, mellyen le kéne takarodni, valami gyomrunkban vagyon”. A húr kicsinyítő származéka hurka szavunk. Apáczai Cs. J. Enciklopédiájában olvasható, hogy „a megrágott eledel a nyelő hurkán a gyomorba ér”. Míg a húr meg a bél a XV. sz. első felében tűnnek fel írásos emlékekben, a hurka közel egy évszázaddal későbben (1533: Murmelius 2124). A hurka eredeti jelentése is ’bél’ volt, l. a Szakácstudományban (Nyr. 66: 97): végső hurka ’vastagbél’; „az végső hurkának az hurát rizskásával is megtöltheted, ez az egyik igen kedves hurka az urak között” (a második hurka itt már a mai használatot tükrözi); segg-véghurka, R. 1604: seggvég-hurka ’Longanon’ (MA.); Pápai Páriznál is a Procidentia sedis: vég hurka. A nyelvjárásokat vizsgálva szintén találkozunk a húr használatával: a húr ’a sertés megtisztított vékonybele, melybe a kolbászt töltik’ (SzamSz. 1: 399), Heves megyében és a Székelyföldön a ’disznó vékony, porcogós, kövér, fehér hurkája’ a gyöngyöshurka (MTsz.). Ismert a húros ’sérves állat’ (ÚMTsz. 2: 1034: Dunántúl) kifejezés, a húrol ’kés fokával megtisztít’ (SzamSz. 1: 400), ’késsel kaparva tisztít’ (ÚMTsz. 2: 1033: Alföld), húrolás ’bél tisztítása’ (> húrolófa) (uo.) jelentésű tájnyelvi szó. A disznóvágáskor készülő kolbászok, hurkák a sertés belébe töltve füstölődnek, sülnek; a hurka jelentésfejlődése világos. Míg bél szavunk a ’dolgok belseje, belső része’ jelentéssel használatos (vele vannak rokonságban a be, bele, benn határozószavaink, a bel-, belső mellékneveink), addig a hurka a megtöltött bél. Ennek képzetét idézi a hurka az ember bőrén is, ha pálcával végigvernek rajta.

Jelentésbővüléssel már 1636-ban megtaláljuk a húr más értelmezését: „farkas-bélből tsináltt húrok egybe nem igazodhatnak a báránybél húrokkal” (Pázmány: Vasárnapi és innepi prédikátziók. Pozsony, 854). A húr tehát a bélből készült (használatos volt a húrbél [1864: CzF. 2: 1744] kifejezés is), majd hasonló funkciót betöltő dolgok neve lett (az íj, a pengetős hangszerek, a teniszütő húrjai eredetileg állati bélből készültek; később átvitt értelemben, jelentésfejlődéssel: egy húron pendül, túlfeszíti a húrt, penget inkább szelídebb húrokat, sőt, lélek húrjai, velőket rázó húrok stb.). A hegedű húrjával kapcsolatos a húrpénz (Torda-Aranyos vm.), húrpíz (Hajdúnánás) ’a bálban, lakodalomban a muzsikusoknak fizetett pénz’ (ÚMTsz. 2: 1034) jelentésű összetett szavunk.

Így érthető a pipehúr, tyúkhúr, lúdhúr, csibehúr, madárhúr stb. növénynevünk. A növénynevekkel kapcsolatban a CzF. szótár (2: 1743: tikhúr, gólyahúr [ilyen nincs, nem is volt, ez a Diószegiék alkotta gólyahír elírása lehet]) nagyon helyesen utal a hosszúkás, vékony, húr alakú szárakra, de ugyanakkor lehetségesnek tartja a her (lóher), har, sarj, súr (súrjány) nevek idevonását is. Az elnevezés valóban az illető növények gyakran messze kúszó, hengeres metszetű, kanyargós szárára utal, amely a baromfi beléhez hasonlít.

Összetett növénynevek utótagjaként Melius J. P. óta adatolható a húr a magyar írásbeliségben, aki különböző háziszárnyasok neveivel összekapcsolva alkotta meg pipehúr, lúdhúr, tyúkhúr növényneveit. A baromfiaknak a nevei azért kerültek az összetett szavakba, mert a jelölt növények ezek kedvelt takarmánynövényei, azaz az előtag azt fejezi ki, hogy az állat eszi a növényt. (A népnyelvben ma is használatos ezeknek a növényeknek madáreleség [MF. 305], sőt a csibehúrnak tehénabrak [uo. 318] társneve.)

Noha Szikszai F. B. műve (Nomenclatura) csak 1590-ben, tehát időrendben Melius műve után jelent meg nyomtatásban, feltételezhető, hogy a szójegyzék a Herbarium megírásának korában közismert lehetett, kéziratban már közkézen forgott, és így forrásul szolgálhatott. Ezt az is alátámasztja, hogy a Herbariumban a Szikszai szójegyzékénél korábbi források (SchlSzj., BesztSzj., GyöngySzt., Murmelius) több száz növénynevéből – Szabó T. A. lelkiismeretes összehasonlítása alapján – mindössze 73 elnevezés lelhető föl. Ráadásul ezek mind közismert, a mindennapi életben használatos növénynevek; nincs feltétlenül szükség összeírásukhoz írásos forrásra. Szikszai ezzel szemben igen sok növénynevet gyűjtött a nép körében, és a kevésbé ismert népnyelvi elnevezések hatalmas mennyiségben, teljes alaki egyezéssel bukkannak föl a Herbariumban. Ennek fényében fel kell tételeznünk, hogy a húr utótag mégsem Melius révén került a magyar növénytani szakszókincsbe a – nála is szereplő – ném. Hühnerdarm mintájára, hanem (pl. a madárhúr, mely Szikszai szójegyzékében olvasható) már előbb is használatos volt a népnyelvben növénynévként.

Hogy a névadás indítéka még ma sem homályosult el a köztudatban, arra jó példa egy – a közelmúltból származó – adat. Még 1950-ben is kapott a húr szó új értelmezést (tárgyi hasonlóság alapján); vö. húr ’a zöldbab szálkája’ (Nyr. 74: 396). Egy Budapestre került csíkszentkirályi székely asszony használta ilyen értelemben: „A ződbabnak, mikor már kissé öregëdő, aszt mongyák: … jó lë këll szënni a húrját. Lë këll a babot húrozni, má megöregëdëtt, nagyon húros”.

A húr eredeti ’bél’ jelentésében szerepel egy növénynévben bél szavunk; vö. tyúkbélfű, R. 1604: tikbélf’Asyla: barom orvoslo f’ (MA.).

(Megjegyezzük, hogy a zoológiában is használatosak olyan metaforikus állatnevek, melyek a húr szóval képzett összetételek. Pl. húrféreg v. zsinegféreg ’Gordius’ [Pallas 9: 488], húrférgek ’Nematomorpha’, melynek német tükörszava a Saitenwürmer [Gozmány: Vocabularium Nominum Animalium. Bp., 1979. 1: 7601.])

apróhúr J: Sagina (MNöv. 208). A kis, törékeny szagyán (uo.) egyik társneve. Az összetett szó utótagja nyilván a húr ’bél’ jelentésével van összefüggésben, és a szaknyelvi szó keletkezésére a növény német neve hatott, hiszen a ném. Mastkraut (PbF. 504) ’hízlalófű’ (Mastdarm = végbél) jelentésű. Akárcsak a tudományos nemi név, a lat. sagina ’hízlalás, etetés’. A latinból való az apróhúr m. szagyán elnevezése.

csibehúr J: Spergula (P. 67). R: 1807: tsibehúr ’Spergula’ (MFűvK. 279), 1807 u.: árlevelű csibehúr ’Sp. subulata’ (Diószegi 278), 1843: csibehúr ’Spergula’ (Bugát 61), 1862: ua. és parlagi csibehúr ’ua.’ (CzF. 1: 977), 1864: csibehur ’ua.’ (Gönczy 238), 1869: ua. ’Stellaria media’ (Math. és TermTudKözl. 6: 170), 1872: ua. ’Spergula’ (FKézK. 124), 1893: csibehur ’ua.’ (Pallas 4: 700), 1911: ua. (Nsz. 73), 1925: csibehúr ’Spergula’ (MF. 318), ’Stellaria media’ (uo. 305), 1975: ua. ’Spergula arvensis’ (ÉrtSz.).

N: Molnár 30: csibehur (Zemplén) ’Spergula arvensis’ / MF. 319: csitrehúr ’Spergularia rubra’. (Ez utóbbi nyilván a csirkehúr alakváltozata.)

A csibe a tyúkfélék és a fácán pelyhes kicsinye. A csibehúr Diószegiék szóalkotása a növénytan műnyelvében. A név motivációja a CzF. szótár szerint a növény húr alakú szára, „vagy talán a her (lóher), har, sarj, sur (surjány) növényt jelentő szókhoz rokon”. Ez utóbbi szófejtés nem vehető komolyan, hiszen az összetett szó utótagja valóban a növény gyakran messze kúszó, hegyes metszetű, kanyargós szárára utal, mely a csibe beléhez hasonlítható. (A MFűvK. Diószegi saját jegyzetelt példányában szereplő árlevelű csibehúr magyarázata az, hogy a növény szálai felegyenesedők, molyhosak, levelei pedig szálas árformák.)

csillaghúr J: Stellaria (P. 68). R: 1807 előtt: tsillaghúr (Diószegi–Fazekas Jelentése „A’ Debretzeni Reformatum Collegium Seniorának”; in Julow 402), 1807: ua. ’Stellaria; határos a lúdhúrral’ (MFűvK. 272), 1807 u.: közép tsillaghúr ’St. media’ (Diószegi 272), 1833: ligeti tsillag húr ’Cerastium aquaticum’ (Kassai 2: 470), 1862: csillaghúr ’Stellaria’ (CzF. 1: 997), 1864: ua. (Gönczy 243), 1868: csillag-hur ’sok magvú növ. a tizhimesek osztályából’ (Ballagi 1: 182), 1909: csillaghúr (Graumann 33), 1911: ua. ’Callitriche; Stellaria’ (Nsz. 74).

N: MF. 689: vízi csillaghúr ’Callitriche verna’ / SzegSz. 1: 242: csillaghur ’fűfajta; Stellaria’.

A magyarba a latinból került, eleinte R. 1590: czillag leuel f ’Stellaria’ (SzikszF. 27), 1706: csillag szék ’ua.’ (PPNomH) formában. A csillaghúr Diószegiék részfordítása; a debreceni füvészkönyvben (357) olyan nevek sorában is olvashatjuk, amelyek: „a’ Deákból fordítódtak: … tsillaghúr”. Sikeres genusnevük.

(Csak a „nyelvészi lámpást” buzgón tartó Fialowskynak nem nyerte meg a tetszését, már 1878-ban [méghozzá a Magyar Nyelvőrben; 7: 264] a helyettesítendő nevek közé sorolta a szót. Akárcsak a nyelvileg szintén helyes és szép hangzású csillagfürt ’Lupinus’ esetében, szörnyű javaslatokkal élt: a csillagfürt helyett: gerezdes, a csillaghúr helyett pedig: lelleg.)

A tudományos Stellaria elnevezés a lat. stella ’csillag’, stellaris ’csillag alakú’ szón alapul; a növény virágjára utal, mely csillag alakú, szirmai sugarasan szétállnak. A Stellaria mintájára keletkezett a német Sternmiere ’ua.’ (Boerner 386) név is. A magyar csillaghúr tehát a lat. stella ’csillag’ fordításának és a húr szavunknak összetételével keletkezett. Ez az utótag a növény vékony, húrszerű szárára utal.

homokhúr J: Arenaria (P. 117). R: 1807 előtt: homokhúr ’Arenaria’ (Diószegi–Fazekas: Jelentés; in Julow 402), 1807: ua. (MFűvK. 273), 1823–27: pázsitos homokhúr ’A. graminifolia’ (Sadler. MNy. 79: 119), 1864: homokhúr (Gönczy 241 és CzF. 2: 1664), 1868: ua. ’homokfű’ (Ballagi 1:583), 1911: ua. ’Arenaria’ (Nsz. 146), 1925: ua. (MF. 315).

Az összetett szóban a homok előtag a növény tudományos elnevezéséből származik: Arenaria < lat. arenarius = homok. A növény termőhelyére vonatkozik, régi magyar neve is homokfű ’ua.’ (Földi J.: Rövid krítika és rajzolat. Béts, 1793. 29.). Akárcsak a német tükörszó, a Sandkraut (Boerner 381), azaz ’homokfű’.

hurkó J: Colchicum autumnale (ÚMTsz. 2: 1032). Az őszi kikerics tájnyelvi neve (Hú.hetény). Idetartozása bizonytalan.

kakukkhomokhúr J: Arenaria serpyllifolia (P. 117).

R: 1807: kakuk homokhúr ’Arenaria serpillifolia’ (MFűvK. 273), 1864: ua. (Gönczy 241), 1911: ua. (Nsz. 146), 1925: ua. (MF. 316), 1966: kakukkhomokhúr ’ua.’ (MNöv. 91).

Ez az elnevezés is a növény tudományos latin nevének mintájára keletkezett. (A homokhúr utótag magyarázatát l. fent.) A kakukk madárnév pedig a serpyllifolia hatására került a névbe; a régi latin serpullum, serpyllum (Terentius Varro 120; Vergilius: Eclogae 2: 11, Georgica 4: 31) ’illatos kakukkfű’ jelentésű. A Thymus serpyllum neve a németben is Feldthymian (Boerner 364), azaz ’réti kakukkfű’.

kőhúr J: Minuartia (P. 149). A kőhúr név korábban csak Jávorka művében és tudtommal azóta csupán Priszter Sz. növénynévjegyzékeiben bukkan föl (l. még: MNöv. 110). A növény tudományos elnevezése a spanyol orvos és botanikus, Juan Minuart (1693–1768) nevét őrzi.

lágyhúr J: Myosoton aquaticum (P. 157). R: 1911: lágyhúr ’Stellaria’ (Nsz. 170), 1925: ua. ’Stellaria aquatica’ (MF. 304).

Társneve a vízi csillaghúr (uo.). A név minden bizonnyal német mintára alakult; vö. ném. Wasserdarm, Wassermiere ’ua.’ (Genaust 404). A tudományos névben szereplő aquaticum utótag szintén a vízinövény termőhelyére utal, a lat. Myosoton pedig régi elnevezés; már Pliniusnál olvasható (27: 23), a gör. myósoton növénynév (Dioskorides) folytatója; tulajdonképpeni jelentése ’egérfül’ (< gör. mys, gen. myós = egér, valamint ous, gen. otís = fül).

libacsillaghúr R: 1807: liba tsillaghúr ’Stellaria alsine’ (MFűvK. 272), 1862: liba csillaghúr ’Stellaria egyik fajtája’ (CzF. 1: 997), 1868: liba-csillaghúr ’Stellaria alsine’ (Ballagi 1: 182).

A többszörösen is összetett szó liba előtagja a vízkedvelő háziszárnyas nevével a növény termőhelyére utal. Utótagjának magyarázatát l. a csillaghúr szócikkében.

lúdhúr J: 1. Minuartia (P. 149); 2. Stellaria media (MNöv. 196). R: 1578: ludhúr (Herbarium 182), XVI. sz. 2. fele: lud hur ’Alsine major’ (NépNyelv. 173), 1775: ludhur ’Alsine’ (Csapó 286), 1807: lúdhúr ’Alsine’, gyenge lúdhúr ’A. media’ (MFűvK. 213 és 384), 1813: lúdhúr ’Alsine’ (OrvF. 209), 1807 u.: gyenge ludhur ’Alsine media’ (Diószegi 272), 1835: lúd-húr ’Alsine’ (Kassai 4: 124), 1843: lúdhúr ’ua.’ (Bugát 287), 1845: ua. (Műsz. 309), 1864: ludhur ’ua.’ (Gönczy 240), 1865: lúd-húr ’ua.’ (CzF. 3: 1569), 1869: ludhur ’ua.’ 1872: ua. (FKézK. 122), 1873: lúd-húr ’az öthimesek közé tartozó növény’ (Ballagi 2: 202), 1874: gyöngelúdhúr ’Alsine media’ (CzF. 6: 554), 1895: lúdhúrfű ’Alsine wahlenb.’ (Pallas 11: 711), 1909: lúdhúr (Graumann 33), 1911: ludhúr ’ua.’ (Nsz. 184), 1925: lúdhúr ’Minuartia’ (MF. 312).

N: ÚMTsz. 3: 915: ludhur (Kék), lúdhúr (Makó, N.szalonta, H.böszörmény, Hódmezővh., Szabolcs vm.) ’gyomnövényfajta’ / Molnár 30: ludhur ’Spergula arvensis’ (Zemplén) / Kassai 4: 120: lúd-húr (Hegyalja) ’Potentilla anserina’ / SzegSz. 2: 64: lúdhúr / SzamSz. 2: 46: luthúr ’Veronica arvensis’.

Ezt a növényt arról a háziszárnyasról nevezték el, amelynek kedvenc eledele (mint Melius írta: „hogy a ludoc ezik”, Csapó szerint: „köz haszna: a’ ludak igen zeretik ez füvet enni, kivált a’ Libák … meg-hiznak töle”); az utótag magyarázata pedig a növény szárainak húrformája (húr = bél). A jelölt növények szárának hoszúsága, hajlékonysága, kerek, csőszerű keresztmetszete, baromfibélhez való hasonlatossága motiválta a névadást.

A lúdhúr a debreceni füvészkönyvnek köszönhetően vált a mai növénytani szaknyelv részévé. Az elnevezés Diószegiéknél már 1807 előtt szerepel a mű szerzőinek egy Jelentésében (Julow 401), melyben a „Linne rendi szerént” írandó „Debreceni Florahoz” az általuk javasolt növényneveket véleményezni kérik: „közöljük azért most előre tsak a’ 13 első seregekben lévő Nemi neveinket, ezzel az alázatos kérelemmel, hogy az ahoz értő érdemes hazafi társaink, méltóztassanak ezeket megrázogatni, bárdolni, változtatni a’ mint hellyesebbnek ítélik; és mind ezek felől, mind más ide tartozó dolgokban való értelmeket, akar a’ közönséges Újság Levelek által, akar más módon tudtunkra adni”.

A korábbi forrásokban szereplő Alsine értelmezés a régi latin növénynévvel függ össze; vö. lat. alsine (Plinius 27: 23) < gör. alsíne (Theophrastos). A nyelvjárási lúd-húr (Hegyalja) ’Potentilla anserina’ nevének utótagja a latin anser = liba (anserinus = libáknak a-) szóból származik. A Pliniusnál szereplő növénynév, a pes anserinus ’libaláb’ megfelelője ma is használatos az újlatin nyelvek közül a franciában; vö. fr. ansérine ’ua.’ (Genaust 65), de szó szerint megvan más nyelvekben is; vö. ném. Gänsefuß ’Chenopodium’ (Boerner 365), (a Chenopodium is a görög ’liba’ és ’láb’ szavakból alkotott összetétel), holl. ganzevoet (Nytud.Ért. 71: 46), a. goosefoot, cs. N. husia slapka, or. N. guszinaja lapka, r. N. laba gi^stei (Szabó–Péntek 171), és persze a m. libaláb, lúdláb elnevezések.

lúdhúrképű füzike J: Epilobium alsinifolium (P. 94). Jelzős összetétel. Az elnevezés füzike utótagja önálló növénynevünk, névadási motivációja a jelölt növény leveleinek hosszúkás, keskeny, lándzsás formája, melyek a fűzfa leveleihez hasonlatosak. A R. fűzike, fűzlevelű fű (MF. 741) nevekből keletkezett a piros füzény, réti füzény ’Lythrum salicaria’ (uo.) szaknyelvi terminus. Benkő József szóalkotása a füzény (NclB. 335), mely osztatlan sikert aratott és mindmáig használatos (több tekintetben a MFűvK. szerzőire irányadó volt Földi, az ő ajánlása nyomán vették föl művükbe a füzényt is Diószegiék [282]).

Az Epilobium német neve Weidenröschen (Genaust 230), melyben a Weide ’fűzfa’ jelentésű. A lat. alsinifolium szintén a levélre utal.

madárhúr J: Cerastium (P. 168). R: 1590: madar hur ’Ligustrum’ (SzikszF. 20), 1604: madárhúr ’ua.’ (MA.), 1629: ua. (Nom. 90), 1708: madár-húr ’Ligustrum’ (MA. 139), 1762: madár-húr ’Ligustrum’ (PP. 906), 1780: madárhúr ’ua.’ (Phytologicon 88), 1775: madarhur ’Alsine; Morsus galinae’ (Csapó 286), 1807: madárhúr ’Cerastium’ (MFűvK. 277), 1813: ua. (OrvF. 379), erdei Madárhúr ’Cerastium silvaticum’, csibe Madárhúr ’C. manticum’, rózsás Madárhúr ’C. gradiflorum’ (Diószegi 278), 1831: ua. ’Ligustrum’ (Kresznerics 1: 51), 1833: madár húr ’Cerastium viscosum, Ligustrum’, vízi madár húr ’Cerastium aquaticum’ (Kassai 2: 470), 1834: madár-húr ’Cerastium’ (uo. 3: 307), 1843: ua. (Bugát 290),1845: ua. ’fagyal’ (Műsz. 312), 1864: madárhur ’ua.’ (Gönczy 242), 1867: madárhúr ’Cerastium; Ligustrum vulgare’ (CzF. 4: 13), 1872: ua. ’Cerastium’ (FKézK. 118), 1895: madár-húr ’ua.’ (Pallas 11: 778), 1925: madárhúr ’ua.’ (MF. 306).

N: Molnár 30: madárhur ’Spergula arvensis’ (Zemplén) / Nyárády 36: madárhúr (Marosv.h.) / KertLap. 17: 243: ua. (Nagykőrös) ’fagyal’.

A madárhúr elnevezés alighanem a német Vogeldarm (tk. ’madárbél’) ’Stellaria media’ (M. 594) növénynév mintájára keletkezett. Bár, mivel Szikszai rengeteg népi elnevezést gyűjtött, lehetséges, hogy a különböző nyelvet beszélők gondolkodásának analóg voltát ez a tükörszó is bizonyítja, és a madárhúr a régi népi terminológia része.

Kardos Albert (Nyr. 37: 215) kifogásolta, hogy a Magyar Nyelvújítás Szótára „szándékosan vagy véletlenségből” ezt a nevet nem tárgyalja. Szerinte Diószegiék szóalkotása ez a debreceni füvészkönyvben előforduló elnevezés; a növénytan műnyelvében „új szó”, mely később köznyelvivé vált. A fenti szótörténet azonban azt mutatja, hogy Diószegi és Fazekas egy ismert, már korábban – messze a nyelvújítás időszaka előtt – is meglévő növénynevet vett fel munkájába, „melly a’ két magyar hazában találtatható növevényeknek megesmerésére vezet a’ Linné alkotmánya szerént”.

A mai tudományos név, a Cerastium a gör. kerastés ’szarvval ellátott’ (< gör. kéras, gen. kératos ’szarv’, a lat. cornu ’ua.’ szóval rokon’) szóból van képezve. Ez a ’szarvasfű’ elnevezés a növény gyümölcseire vonatkozik, melyek a csészéből szarvszerűen állnak ki. A régi Ligustrum (SzikszF., MA., PP., Phytologicon, Kresznerics) értelmezés pedig a lat. ligare ’kötni’ igéből való, és arra utal, hogy a növény fiatal, hajlékony vesszőit kötözésre, fonásra használták.

mocsárhúr J: Callitriche (P. 179). R: 1807 előtt: motsárhúr ’ua.’ (Diószegi–Fazekas [dátum és nyomda megjelölése nélküli] Jelentése „A’ Debretzeni Reformatum Collegium Seniorának”. in: Julow 398), 1807: ua. (MFűvK. 358), 1864: mocsárhur ’ua.’ (Gönczy 62), 1992: mocsárhúr ’Callitriche cophocarpa’ (Simon 318).

Az összetett szó mocsár előtagja a vízinövény élőhelyére, az álló vagy csendes vizekre, lápokra utal. Húr utótagjának motivációja pedig hajszálvékony, tekervényes gyökereinek alakja. Tudományos neve a gör. kallíthrix, kallítrichon növénynévből (Dioskorides) származik, melyet Plinius is átvett; vö. lat. callithrix ’Adiantum capillus-veneris’ (25: 135, 26: 160). A görög kallíthrix (< kállos = szépség, kalós = szép, és thríx, gen. trichós = haj) ’széphajú’ jelentésű, és szintén a gyökérfonadékra vonatkozik. R. m. neve is (1708): haj fű, haj nevelő fű (PP. 83).

A Callitriche és a Stellaria növények idegen nyelvi elnevezései ’vízicsillag’ jelentésűek; vö. r. steaua-băl,tii, a. water starwort, fr. étoile d’eau, ném. Frühling-Wasserstern (Bejan 166).

pikkelyhúr J: Lepigonum (Gönczy 239). Hapax. Csak Gönczy Pál Pest megye és tájéka viránya c. könyvében (kiadási év:1864) bukkan föl. Nyilván a latin név mintájára alkotta, hiszen abban a gör. lepis ’pikkely’ szó rejtőzik. A pikkely, pikkelyes előtagú összetett növényneveink (pikkelybogyó, pikkelyesfenyő, pikkelyfa, pikkelyvirág, pikkelyharaszt stb. [MNöv. 153]) a jelölt növények valamelyik morfológiai tulajdonságára vonatkoznak. A botanikában a pikkelyes alatt különféle növényi részeknek (pl. gyökereknek, fészkes virágoknak) egymást részben lefedő s a hal pikkelyeihez hasonló állását értik. Jávorkánál a pikkelyes: squamosus, squamatus (Magyar–latin–német szakszótár Jávorka S. MF. c. munkájához. Bp., 1932. 38). A pikkelyhúr talán a lapos levelek alakjára utal.

pipehúr J: 1. Potentilla anserina; 2. tyúkhúr; 3. Cerastium vulgatum = réti madárhúr; 4. Veronica hederaefolia = borostyánlevelű veronika (MNöv. 153).

R: XVI. sz. 2. fele: pipe hur ’Alsine major’ (NépNyelv. 173), 1578: pipe húr ’ua.’ (Herbarium 182), 1706: ua. (PPNomH.), 1775: pipehur ’ua.’ (Csapó 286), 1780: pihe hur (ez nyilván nyomdahiba eredménye, pipehúr helyett) (Phytologicon 97), 1807: pipehúr ’Alsine’ (MFűvK. 213), 1832: pipe-húr ’ua.’ (Kresznerics 2: 132), 1835: ua. ’Alsine media’ (Kassai 4: 124), 1843: pipehúr ’ua.’ (Bugát 346), 1845: ua. (Műsz. 309), 1873: ua. (Ballagi 2: 433), 1897: ua. ’tyúkhúr’ (Pallas 14: 10), 1903: N. ua. ’Stellaria media’ (NövKözl. 2: 24), 1911: pipehur ’ua. és Stellaria’ (Nsz. 240), 1925: pipehúr ’Cerastium caespitosum’ (MF. 307), ’Cuscuta epithymum’ (uo. 835).

N: Molnár 30: pipehur (Zemplén) ’Spergula arvensis’ / Péntek–Szabó 292: pipehúr (Bánffyhunyad, Gyalu, Ketesd, Kiskapus, Magyarbikal, Nagykapus, Szucság, Tordaszentlászló, Váralmás, Zsobok) ’Stellaria media’, ua. (Türe) ’Veronica hederifolia + V. persica’ / Ethn. 87: 206: pipehur (Árapatak) ’Lysimachia nummularia’ / Nyr. 28: 237: pipehúr (Zilah vid.) ’Stellaria media’ / NövKözl. 2: 24: ua. (Szucsák, Kiskapus, Kolozs m.) ’ua.’ / SzegFüz. 2: 165: pipehur (Szászfenes, Torda, Bonchida) ’Stellaria media’, 167: ua. (Torda, Szászlóna) ’Veronica hederaefolia’.

Ez a kicsi, a földön szétfutó szárú növényke a ludak kedves étele. Melius névmagyarázata a Herbariumban: „mert a lúdfiakat kiczin korokban ezzel tarttyác” az összetett szó előtagjára vonatkozik (pipe = fiatal liba). Csapó azt írja, hogy „Köz haszna: … kivált a’ Libák meg-hiznak töle, ez okból is Erdély Orzágban Pipehurnak neveztetik, mert ott a’ libakat Pipéknek nevezik”. Jávorka szintén hasonlóképpen említi: pipehúr ’lúdfiak étke’ (MF. 307).

Erdélyben átkerült a románba; vö. r. N. pipehur ’Lysimachia nummularia’ (Ethn. 87: 222).

posványcsillaghúr J: Stellaria alsine (PE. 170). A libacsillaghúr – szintén a vízinövény élőhelyére, a nedves lápra, mocsárra, posványra utaló – hasonneve. L. még: csillaghúr.

semlyékhúr J: Montia (Diószegi–Fazekas Toldaléka; Julow 407).

R: 1807: semlyékhúr ’Montia’ (MFűvK. 116), zsemlyékhúr ’ua.’ (uo. 76), XIX.sz. közepe: zsemlyékhúr (Diószegi 3; [Csécsi névlaistroma]), 1870: semlyékhúr ’Montia’ (CzF. 5: 779).

A szó a mocsárhúr hasonneve, hiszen semlyék szavunk (R. 1244: Tendit ad Semekfiv; 1434: In loco Selmekreth habitam [OklSz. 840], 1533: Papyrus: Selmeek [Murm. 1400], 1832: semlyék [Kresznerics 2: 178]) ’mocsár, ingovány, fertő’, illetve ’vízinövény’ jelentésű. A növény termőhelyére utal a semlyék egy másik, újabb növénynevünkben: zsemlyéki csorbóka ’Sonchus paluster’ (< lat. palus = mocsár) (MF. 1195).

A semlyékhúrt Fialowsky – a múlt század vége felé, 1878-ban – az elvetendő nevek között sorolja föl (Nyr. 7: 263), mint magyartalan, érthetetlen nevet. Megvallotta, hogy „felizgatott nyelvtani rosszalásunk sokszor megbokrosodik, de nyelvészi lámpánk a jó útról való eltérést nem engedi”. Pedig nem rossz hangzású név, és az előtag sem lehetett annyira elfeledett még abban az időben.

tengerhúr J: Honkenya peploides (P. 248). Az összetett szó tenger előtagja a jelölt növény termőhelyére utal. A tudományos fajnév az antik (gör. peplís, péplion, péplos [Dioskorides], lat. peplis ’egy farkastej-fajta’ [Plinius 20: 210, 27: 119]) növénynévvel függ össze. Az Euphorbia peplis német neve is Meerstrands-Wolfsmilch (Genaust 468), azaz ’tengeri farkastej’.

tócsahúr J: Peplis portula (Simon 231). R: 1807 előtt: lotsahúr ’Peplis’ (Diószegi S. és Fazekas [kiadási hely, év, nyomda megadása nélküli] Jelentése „A’ Debretzeni Reformatum Collegium Seniorának”; in Julow 401), 1807: lotsahúr ’ua.’, henye lotsahúr ’Peplis portula’ (MFűvK. 238), 1864: locsahúr ’Peplis’, henye locsahúr ’Peplis portula’ (Gönczy 272), 1865: ua. (CzF. 3: 1515), 1873: locsa-húr, henye locsa-húr ’Peplis’ (Ballagi 2: 194), 1925: henye tócsahúr ’Peplis portula’ (MF. 741), 1995: tócsahúr ’ua.’ (PE. 189).

A múlt század eleji növénynév lotsa előtagja (< locs = víz, nedvesség locsagaz, locsa-szironták ’Ranunculus hed.’ [Ballagi 2: 1949]) ma sem ismeretlen szó. A nyelvjárásokban a locsa ’fürdő(víz)’, a locsadék ’mocskos lé’ jelentésű (ÚMTsz. 3: 881). Az ártéri berkekben honos növény elnevezése a mocsárhúréhoz hasonló névadási szemléletet tükröz, azaz – mint Diószegiék a Fűvészkönyv más helyén besorolják – olyan növénynevek közé tartozik, „meljek a’ Helytől vevődtek” (358). A locsahúrt alighanem Jávorka „magyarította” tócsahúrra, és használta szaknyelvi szóként. A mai tócsagaz (MNöv. 191) is régebben locsagaz (pl. Gönczy 62) volt.

tyúkhúr J: Stellaria (p.p.); Stellaria media (P. 260).

R: 1577 k.: tkhur (OrvK. I: 62a), 1578: tyik húr ’Morsus gallinae’ (Herbarium 182), 1584: tik hur ’Alsine’ (NomPann. 14), 1588: t¨k hur (FrankHasznK. 19), XVI. sz. második fele: tijk hur ’Alsines primum genus’ (TermTudKözl. 4: 400), tik hur ’Alsine major’ (NépNyelv. 1935: 173), XVI. sz. utolsó harmada: tikhur (Ars Medica), 1603 k.: tyk hur (MedVar. 110), 1604: tikhur ’Alsine, Anagallis’ (MA.), 1643: tic hur (Com: Jan. 24), 1619 e.: thiuk hur (OrvK. 1459), 1683: tyuk hur ’Alsine’ (Nyr. 40: 114), 1708: tik-húr ’ua., Anagallis, Morsus gallinae’ (MA. 232), 1762: ua. ’Alsine, Anagallis’ (PP. 1012), 1780: tik hur (Phytologicon 97), 1775: tyukhur ’Alsine, Morsus galinae’ (Csapó 286), 1792: tyúk-húr (SzD. 252), 1807: tikhúr ’ua.’ (MFűvK. 213), 1832: tik-húr, tyúk-húr ’Alsina anagallis, Morsus gallina’ (Kresznerics 2: 281), 1833: ua. ’Alsina media’ (Dankovszky 886), tyúk-húr ’ua.’ (Kassai 2: 470), 1835: tík-húr ’Alsine media’ (uo. 4:124), 1838: ua. (Tsz. 363), 1843: tikhúr ’ua.’, tyúkhúr ’Herba anagallidis’ (Bugát 434 és 446), 1845: ua. (Műsz. 309), 1874: ua. (CzF. 6: 554), 1897: tyúkhúr ’Stellaria’ (Pallas 16: 472), 1911: tyukhúr ’ua. és Stellaria’ (Nsz. 322).

N: Molnár 30: tikhur ’Spergula arvensis’ (Sopron, Vas m.) / MTsz. 2: 841: tikhúr, tyukhur (Zemplén m., Deregnyő) ’Alsine media’ / Nyr. 10: 332: tikhur (Sopron és Vas m.) ’Stellaria’ / MNy. 39: 254: tyúkhúr (Kürt) ’ua.’ / SzegSz. 2: 611: ua. ’Spergula arvensis’ / SzlavSz. 3: 168: tíkhúr ’ua.’ / Édes 37: tikhur (Balaton-felvidék) / OrmSz 563: tikhúr ’fűféle’ / KkSz. 260: tikhur / MNöv. 190: tikhúr (Somogy) ’csibehúr’ / Kovács 37: ua. (Szigetköz) ’Anagallis arvensis’ / BüTsz. 229: tikhur (Büssü) ’gyomnövény’ / Nagy 9: ua. (Nagyváty) ’a tyúkok csemegéje’ / MNy. 33: 348: ua. (Őrisziget) ’Cerastium arvense’ / Ethn. 3: 60: ua. (Csallóköz) ’Stellaria media’ / MNy. 23: 590: ua. (Páka) ’ua.’ / Kótyuk 82: tyukhúr (Kárpátalja, Rát) ’ua.’ / NéprÉrt. 35: 82: tikhur (Göcsej, Zalabaksa) ’ua.’ / uo. 33: 236: ua. (Cserszegtomaj) ’ua.’ / Nyr. 33: 478: ua. (Rábaköz, Bősárkány) ’Alsine media’.

Jó takarmánynövények, a lúdhúr, pipehúr, csibehúr, libafű, madáreleség, tyúkbegy stb. hasonnevek szintén erre mutatnak. Amellett, hogy a baromfi (és a juh is) szívesen csipegeti, legeli, fontos gyógynövény is; teája a vese- és az epeműködést serkenti. A jelölt növények kerek keresztmetszetű, csőszerű, tekervényes szára a névadás motivációja. 1604-ben még ismeretes volt egy gyógynövénynek tartott herba tyúkbélfű neve is, a húr ’bél’ jelentésének megfelelően; vö. tikbélfü ’Asyla: barom orvoslo f’ (MA.).

A tyúkhúr minden bizonnyal Melius névalkotása fordítással, vö. ném. R. 1578: Hnerdarm ’Morsus gallinae’ (Herbarium 182), Hühnerdamm ’ua.’ (Dankovszky 886), N. Hüner-darm, R. 1574: Hüenerderm ’Stellaria media’ (SchwäbWb. 3: 1897). Mai szaknyelvi alakja a Hühnerdarm egész sor (16) különféle növényt jelöl. (A szóban a német Darm utótag ’bél’ jelentésű, a Hühner pedig a Huhn ’tyúk’ többes számú alakja.)

tyúkhúrvirág R: 1894: N: tikhúrvirág ’kerti Mesembryanthemum’ (FöldrKözl. 22: 74).

Tájnyelvi szó, a Balaton mellékén nevezték így – külső hasonlóság okán – ezt a kertekbe ültetett dísznövényt; ezzel a névvel a tyúkhúrhoz hasonlították. Az összefüggés nem egészen világos, hiszen ez egy jóval nagyobb és szép díszvirág. A tudományos Mesembryanthemum nevet az elődök áttekinthetetlen rendszertanát homonímiával, sőt hypernímiával fölszámoló Linné adta a növénynek a gör. mesembría ’dél’ és az ánthemon ’virág’ szavak felhasználásával (vö. Chrysanthemum). Nyilván a Mesembryanthemum mintájára keletkezett a növény német Eispflanze (Boerner 362) (> m. jegesvirág, jégvirág ’ua.’ [P. 428]) neve mellett a Mittagsblume ’ua.’ és Dorotheanthus (PbF. 290 és 157) tükörszó. A magyarban is akad arra utaló elnevezés, hogy a jelölt növény csupán a legerősebb napon, délben virágzik, vagy csak délig – virágait akkor már becsukja –, mint pl. a vadhajnalka; vö. [a tükörszó] délvirág, illetve délike, napcsillag ’Delosperma’ (P. 73), N. déliglátó ’Calistegya sepium’ (MNöv. 171).

zöldhúr J. Sagina (MNöv. 208). L. az apróhúr szócikkét.

A Pallas lexikon egyik növényneve a hura (9: 487). Ez viszont nem idetartozó, a ’kutyatejfélék nagy fáját’ jelentő szó a növény tudományos lat. Hura crepitons nemi név megfelelője.

SZAKIRODALOM ÉS A NEM KÖZISMERT FORRÁSOK RÖVIDÍTÉSEINEK FÖLOLDÁSA

Ars Medica = Lencsés Gy.: Ars Medica. 1570 k.

Ballagi = Ballagi Mór: A magyar nyelv teljes szótára. I–II. Pest, 1868–73.

Bejan = Bejan, D.: Nume romănes, ti de plante. Cluj-Napoca, 1991.

Boerner = Boerner, F.: Taschenwörterbuch der botanischen Pflanzennamen. Berlin, 1966.

Botanicon = Dorstenius, Th.: Botanicon. Frankfurt, 1540. A füveskönyvbe bejegyzett magyar növénynevek 1703-ból.

Bugát = Bugát Pál: Természettudományi szóhalmaz. Buda, 1843.

Csapó = Csapó J.: Uj fűves és virágos magyar kert. Pozsony, 1774.

Dankovszky = Dankovszky, G.: Magyaricae linguae lexicon critico-etymologicum. Pozsony, 1833.

Diószegi = A MFűvK. Diószegi saját jegyzetelt példányának kézírásos betoldásai, valamint egy későbbi tulajdonos, Csécsi Nagy Imre debreceni főiskolai tanár „névlaistroma betürendben”. (OSZK Kézirattár és Régi Nyomtatványok Tára 1290 oct.Hung.1–2.)

Édes = Édes J.: A Balatonfelvidéki népnyelv. Bp., 1907.

FK. = Beythe A.: Fives knv. Németújvár, 1595.

FKézK. = Hazslinszky F.: Magyarhon edényes növényeinek füvészeti kézikönyve. Pest, 1872.

FrankHasznK. = Frankovith G.: Hasznos és fölötte szikseges könyv. Monyorókerék, 1588.

Genaust = Genaust, H.: Etimologisches Wörterbuch. Basel–Boston–Berlin, 1966.

Gönczy = Gönczy P.: Pestmegye és tájéka viránya. Pest, 1864.

Graumann = Graumann S.: A magyar növénynevek szótára. Langensalza, 1909.

Herbarium = Melius J. P.: Herbarium a faknac fvveknec nevekrl, természetekrl és haßnairol. Kolozsvár, 1578.

Julow = Julow V.: Bepillantás a Magyar Fűvészkönyv műhelyébe. Debrecen, 1965.

Kassai = Kassai J.: Származtató ’s gyökerésző magyar–diák szó-könyv. I–V. Pest, 1833.

KertLap. = Kertészeti Lapok. Bp., 1885–.

Kovács = Kovács A.: „Járok-kelek gyöngyharmaton”. Mosonmagyaróvár, 1987.

Kótyuk = Kótyuk I.: Népi növényismeret és növénytani szókincs Ráton. Ungvár–Bp., 1993.

Kresznerics = Kresznerics F.: Magyar szótár gyökérrenddel és deákozattal. Buda, 1831–2.

M. = Marzell, H.: Alphabetisches Vezeichnis der deutschen Pflanzennamen. Leipzig, 1957.

MFűvK. = Diószegi S.–Fazekas M.: Magyar Fűvész Könyv. Debrecen, 1807.

MedVar. = Medicinae Variae (Melius Herbariumához kötött recipék). 1603 k. In: Medicusi és borbélyi mesterség. Bp., 1989.

MF. = Jávorka S.: Magyar flóra. Bp., 1924–1925.

MNöv. = Csapody–Priszter: Magyar növénynevek szótára. Bp., 1966.

Molnár = Molnár N.: A magyar gazdasági növénynevek történetéből. Gödöllő–Bp., 1961.

Műsz. = Kováts Mihály: Háromnyelvű fejtő műszótár. Buda, 1845.

Nagy = Nagy R.: Adatok a Baranya megyei Nagyváty… Kolozsvár, 1943.

NclB. = Benkő J.: Nomenclatura botanica. (in Magyar Könyvház I.) Pozsony, 1783.

NépNyelv. = Népünk és Nyelvünk. Szeged, 1928–.

Nom. = Nomenclatura seu dictionarium Latino-Germanicum. Szeben, 1629.

NomPann. = Clusius, C.: Stirpium nomenclator pannonicus. Antverpiae, 1584.

NövKözl. = Növénytani Közlemények. Bp., 1902–.

Nsz. = Cserey A.: Növényszótár. Bp., 1911.

NP. = Friedrich, Kr.: Nösnerländische Pflanzennamen. Beszterce, 1943.

Nyárádi = Nyárádi E. Gy.: Marosvásárhely és környékén élő… Marosvásárhely, 1914.

OrvF. = Diószegi S.: Orvosi Fűvész Könyv. Debrecen, 1813.

P. = Priszter Sz.: Növényneveink. Bp., 1998.

PbF. = Schubert-Wagner: Pflanzennamen und botanische Fachwörter. Leipzig, 1988.

PE. = Pannon Enciklopédia. Magyarország növényvilága. Bp., 1995.

Péntek–Szabó = Péntek J.–Szabó A.: Ember és növényvilág. Bukarest, 1985.

Phytologicon = Molnár J.: Phytologicon. Buda, 1780.

PPNomH. = Pápai P. F. följegyzései: Nomenclatura Herbarum. Anno 1706. (Nyr. 29: 363–6)

SchwäbWb. = Fischer, H.: Schwäbisches Wörterbuch. Tübingen, 1911.

Simon = Simon T.: Harasztok – virágos növények. Bp., 1992.

StirpAdv. = Beythe András följegyzései a Stirpium adversaria nova (London, 1570) c. könyvből. Koruk: 1601–16. (Nyr. 29: 362.)

Szabó–Péntek = Szabó A.–Péntek J.: Ezerjófű. Bp., 1996.

SzikszF. = Szikszai Fabricius Balázs: Nomenclatura. Debrecen, 1590.

Weeds = Williams, G.–Hunyadi K.: Dictionary of Weeds of Eastern Europe. Bp., 1987.

Rácz János