Ami a Magyar helyesírási szótárból kimaradt

E sorok nagyjából fél esztendővel azután íródnak, hogy Deme László, Fábián Pál és Tóth Etelka kézikönyve, mondhatni kitűnő vállalkozása a könyvesboltokba került. Az elismerés kötelező gesztusán túl alázattal kell közelednünk e munkához, eredményeihez. A mintegy 140.000 szó és kifejezés korántsem jelent(het)i a teljességet. Ennek mind az összeállítók és áldozatkész segítőik, tanácsadóik, mind pedig a megcélzottak tudatában kell hogy legyenek. A rádió egyik anyanyelvi műsorában Fábián Pál kifejtette: egy okos és természetszerű fokozatiság áll fönn: a Helyesírásunk-féle kiadványok az általános iskolások alapozó fogódzói; az AkH. szószedete a gimnazistákat, a középfokú iskolákat végzőket szolgálja; a Magyar helyesírási szótár – a továbbiakban MHSz. – az igényesebb, tanultabb rétegeket: tanárokat, lektorokat-korrektorokat, egyetemistákat stb. elégíti ki. Tanári és mind gyakoribb lektori-korrigálói mivoltomnál fogva is, de egyszerű olvasó emberként is az eltelt hat hónap során – ha „betűközelségben” voltam – kezem ügyében tartottam az MHSz.-t. Kritikusabb helyeken (nem szégyen tanulni, netán fölfrissíteni az emlékezetet!) fel-felütöttem. Az esetek nagy részében eligazítást kaptam problémáimra. Mintegy két tucat példán viszont azt mutatom be az alábbiakban, hogy nem találtam megoldást gondjaimra; találgatnom kellett; jobbik esetben bizonyos analógiák továbbvittek azért… Sem felbukkanásukkor, sem pedig ezúttal nem lehet célom a kákán is csomót keresés. Mindössze „dokumentálok”. És örülök: hiszen e huszonvalahányra tehető gondgyűjtemény végelemzésben elenyésző. Lássuk most már őket ábécé-sorrendben! Valamennyi nyomtatott adalék 1999-ből való, így az évszámtól eltekintek.

Sigmund Freud (Dr. Lengyel József, Erős Ferenc ford.) Újabb előadások a lélekelemzésről című művében a következő szerepel: „Előrehaladott korom időközben felmentett azon kötelezettség alól, hogy az egyetemmel – bárcsak külső – kapcsolataimat előadások tartásával kifejezésre juttassam…” Fogós határeset a kiemelt szóé! Talán a különírás mellett döntenék. Igaz, az MHSz. tartalmazza a bárcsak-ot, sőt a bár csak-ra is hoz példát; elkelne (majd a későbbi bővítéskor!) egy a mostanihoz hasonló példaeligazítás. Ráadás: szinonimát keresvén, fölvillant csakhamar a „még ha csupán külső kapcsolataimat (is)” összefüggés lehetősége. Ekkor ért a meglepetés: a még ha nincs benne az MHSz.-ben!

Gergely Mihály szerkesztésével.: Anyanyelv, világnyelv – Bábel (31): „Ausztráliában … a XIX. század előtt mintegy 200 bennszülött nyelv élt, napjainkban csak 92…” Útleírások, kalandregények, nyelvi tárgyú ismeretterjesztő munkák lapjain bizonyára ezután is meg-megjelenhet e kiemelt kapcsolat. Kérdésem: hogyan? Föltételezem: nem bennszülöttül (!) kommunikálnak beszélői(k). Én szívesebben írnám egybe máskor is: bennszülöttnyelv.

Divatba jött/jöhet (akár nosztalgia, akár komoly történeti búvárlatok, cikkezések kapcsán) a csonka szónak kötőjelezése a Magyarország szóalak előtt. Erre lektorálás közben ébredhettem rá. A kis „cs”-vel szemben a nagy „Cs”-zést érzem helyesnek: Csonka-Magyarország. A majdani kiegészítéskor szívesen látnám ezt az ortográfiai megjegyzést De: a csonka Magyarország.

Balai András Disszidol (Kecskemét, 258): „Előttünk egy fél Európányi távolság…” és: Rudl József: A Szovjetunió utódállamainak földrajza (18): „A több mint 1,5 Európányi terület természeti viszonyai igen változatosak.” Az iménti két idézet közege – előfordulási helye – önmagáért beszél. Joggal vélhetjük: hasonló típusú kiadványokban is előbb-utóbb élni fognak e leleményesen tömörítő (az ’Európával fölérő’-t sugalló) jelzővel. Egyelőre aggódom: kis „e”-s, azaz helyes példával eleddig nem találkoztam! (Remélem, azért akad…) Biztos, hogy menti a szótárkészítőket: a sok -s meg -i képzőzést tartván szem előtt, eszükbe se juthatott, hogy a -nyi is követelheti jogait. Igen: nem csupán anyányi van (23). A jövőbe pillantok hát: Európa, európai, európányi…

A lektorálandó szövegben megtudtam: „A rádió élő adásban közvetítette az eseményt”. És egy hasonló: (Kincses Kalendárium 2000: 256): „Szombat este élő zenére táncolnak a fiatalok.” Mindkét fogalom meglehetősen gyakori: ott lehetne a helyük az élő rovatában!

A HVG-ben is, napilapok apróhirdetésében is rám köszönt már ez a fajta közlés: „Három diplomás … közgazdász(nő) … (középvezetői v. egyéb) állást keres.” Nyilván rájövünk, nem hárman hirdetnek, csupán egyetlen illető. Talán a diplomás kiegészítőjeként ajánlhatnám az egybeírt jelentés-megkülönböztető alakot: háromdiplomás.

Egy Hévízről keltezett képeslap ejtett gondolkodóba. Röviden elintézem, nehogy álproblémázásnak hasson. „Az orvos hévizet ajánlott a betegségemre. A névnél maradva föl is kerestem…” Nos: Hévízt, Hévizet, netán Hévízet? Tudom ez utóbbi dolgában még a szótárszerkesztőknek is meg kellene kérdezniük a legilletékesebbeket: az ottaniakat, a hévízieket… Csupán mint érdekességet rögzítettem, de mégis megkockáztatom: idővel a szépen megkülönböztetett hévíz – Hévíz páros (220) esetleg egy-két újabb toldalékos formával kiegészülhetne. Például a tárgyragossal.

Vidéki lap apróhirdetésében egy lakás jellemzői közt állt ez is: hideg-meleg vízórás. A mozgószabályt erőltetni aligha lenne szerencsés, ezért elfogadom e lapbeli formát. Ha mód nyílhatna az MHSz.-be bekerülésre, inkább az (-s nélküli) alapállást szorgalmaznám: hideg-meleg vízóra. (Szemben tehát a kevésbé szimpatikus hidegmelegvíz-óra alakzattal.)

Katolikus kalendárium 2000 (Miskolc, 100): „…egy Kalasnyikovból leadott sorozat törte meg a csendet.” Igen friss fegyvernév, ne keressük még! Mégis: rövid idő alatt köznevesült e tulajdonnév, ezért nyugodtan írható máris kis kezdőbetűvel: kalasnyikov. Távoli (de legalábbis az orosz nevek ürügyén jogos) asszociációm folytán eszembe jutott a Molotov-koktél. Ez az 1956-os forradalom eseményeiből jól ismert tankellehetetlenítő szer (!) se került bele az MHSz.-be. A kiemelt módján írjuk ezután is: nagybetűvel kezdve és kötőjellel. (Tudjuk: nem holmi molotovot dobtak a hős gyerekek, hanem gúnyból a befolyásos szovjet politikusról nevezték el a „koktélt”.)

Részlet a Pesti Test életmódmagazin októberi számából: „A jó felszerelés másik alapvető darabja a kerékpáros cipő. Ég és föld a különbség egy átlagos edzőcipő és egy speciális kerékpáros cipő között. Már az első néhány méter után érezhetőek a kerékpáros lábbeli előnyei. … Természetesen a korszerű bringás cipők használhatóak az ún. spd rendszerű pedálokkal.” Az első két kiemelt példában az egyik, illetve mindkét kapcsolatelem összetett szó; e máskor is bevett helyesírási megfontolás elfogadtatja velem a látható/látott formájukban. Viszont a bringáscipőt így, tehát inkább egybeírott alakban venném szívesebben.

Többször olvasni ilyet: „Kőbányán (v. másutt) nyílt magán idősek otthonában apartmanok megválthatók.” Gondot okoz az, hogy a magán igazából nem (lehet) önálló szó, csupán előtag. Tudom, eléggé esztétikaellenes (ráadásul egy birtokos jelzős szerkezetnél többet: nómenklatúrát sértünk meg vele!), mégis – míg jobb nem találtatik – több a semminél a mozgószabályos alkalmazás: magán-idősekotthona.

A Színes RTV 41. számából: „…Az őszülő, de igencsak fitt mester irányításával Sophia és Marcello nagyszerű alakítást nyújtott, a film meghozta Loren második Oscardíj-jelölését is.” Szemben az előbbi ötlettel – magamnak egyáltalán nem ellentmondva – elvetem ezt a helyesírási módot. Furcsa ugyanis a kötőjel-fölszámolásos egyberántás. Mivel azonban sokáig lesz még Oscar-díj, Grammy-díj, Nobel- meg aztán sok más egyéb díj, amire jelölnek, amit osztanak, átadnak, új utótagokra gondolva hadd bátorítsak: nem kell félni a kétszeres kötőjelezéstől! Bármennyire szokatlan, de ez esetben épp ez lehet a helyes. Példánkban tehát: Loren második Oscar-díj-jelölését. (E sorok írójának témába vágó tisztázása jelent meg a Magyartanítás 1997/4. számában … + díj + átadás címmel.)

Turcsik György: Szentévi zarándoklatok Rómában 1300–2000 (184): „Néhány éve a televízió – hátborzongató módon – egyenes adásban közvetítette az Öbölháborút.” Ne tiszteljük meg ennyire! A világháborút is kicsivel szokás írni. Nem első előfordulás ez, de szerencsére a korabeli közlések, a történelemkönyvek s talán fogalomtárak, lexikonok is kisbetűs öbölháborúként helyesen hozták/hozzák.

Egyre gyakrabban fordul elő a napisajtóban is, könyvekben is (pl. az Európai Unióról értekezőkben) a páneurópai szó. Ezúttal nem is a kis vagy nagy kezdőbetű kérdése kerül(t) elő (Páneurópai Unió). A kisbetűs alak (a nagybetűs is persze!) eltér az észak-európai, kelet-európai, dél-európai, nyugat-európai, közép-európai sorban láthatóktól. Nyilván jogosan, mert nem (annyira) földrajzi fekvésről van szó. Elfogadjuk az egybeírást. Megpróbáltam – bár korántsem áll fönn százszázalékos szinonimitás – a pán-t össz-re kicserélni. Analógiaként maga a páneurópai kínálkozott, tehát: összeurópai. Jelenleg (még) egyiküket se látjuk az MHSz.-ben.

Gimnáziumunk évkönyvét lektorálva-korrigálva találkoztam ismét a pap költő fogalmával. Szakcikkekben, egyebütt is szükség lehet rá, ha Sík Sándor, Mécs László, Tűz Tamás vagy akár a protestáns Szabolcska Mihály, Bódás János és mások lírájáról esik szó. Nos, az MHSz. (409) pap politikus, pap tanár különírt analógiája kézenfekvő. Ám amikor a költő-höz fordulunk a pap reményében (302), meglepődünk: katonaköltő. Márpedig ez elbizonytalaníthat. Merem remélni, mégiscsak ez a helyes továbbra is: pap költő.

Peter Brown (Pálosfalvi Tamás ford.): Az európai kereszténység kialakulása (297): „Sok szerzetes, apáca, királyi káplán, püspök és egyéb klerikus származott a nemesség soraiból.” Ezúttal kivételesen nincs gond a helyesírással. Annál inkább van a jelentés dolgában, hiszen a szerzetes, apáca nem egészen pontos. Az apáca is szerzetes, csak női szerzetnek a tagja. A szinonimákkal való pontosítás/javítás azonban már nem kis gondot jelent. Álljanak itt az ajánlatok (anélkül, hogy a kiemeléssel élnénk, illetve hogy bármelyik mellett állást foglalnánk). Bizony, e heterogén gyűjtemény valamelyikével előbb-utóbb találkoz(hat)unk:

Történeti tárgyú írást lektorálva, találkoztam a vereshasú bankó alakkal. Történelmi fogalom, kétségtelen. Mindenesetre elgondolkod(hat)unk ezúttal is: egybe kell-e vagy pedig külön kell írnunk a veres-t és a hasú-t…

Vértanú emlékművet avatott Füzesgyarmaton Csurka István – írták a lapok október elején. Így, különírtan látva a kiemelést, fölidéződik a búcsújáró hely, amely benne is van a MHSz.-ben. (E fogalmat, megvallom, számtalanszor reflexszerűen egybeírtam, de mindig kijavítottam, tiszteletben tartván az AkH.-t.) Eszembe villan az egybeírott rendőrőrszoba is. Idézetünk problémás kapcsolatához ezt talán közelebbinek érezhetjük egy fokkal. Különösebb magyarázat helyett ideírom, hogy máskor is láthassam október hatodika táján egybeírva e fogalmat: vértanúemlékmű.

Következzék egy olyan szerkezet, amely az örökké kevert paronimák egyik legjellemzőbbjével (fáradság, fáradtság) kapcsolatos. A paronimával nincs gond: az MHSz.-ben a -ds-es is, a -dts-es is ott áll a maga helyén. Az említett hat hónap során legalább 4-5 különböző könyvben találkoztam a meghökkentő keveréssel a vesz/venni-vel való együttemlítéskor. Jó lenne, ha már a legelső (majdani!) bővítéskor bekerülne (akár az „f”-eseknél, akár a vesz mellé): veszi a fáradságot. Más ugyanis ez, és megint más az, ami szintén odakerülhetne: erőt vesz rajta a fáradtság.

Történelmi tárgyú cikkgyűjteményt lektorálva ébredtem rá, hogy szótárunkban nem szerepel ez sem: vitéz nagybányai Horthy Miklós. Nos, még egy lektor is elbizonytalanodhat: valóban kis v és kis n kell-e, vagy esetleg (legalábbis a Nagybányai) mégiscsak nagy kezdőbetűs. Fogalom-újraéledésről van szó, kész tény elé állítja a helyesírás gondozóit/művelőit. Sőt még egy gond kerül középpontba, miután a vitéz – még öröklés folytán is – ismét használatba kezd jönni. A borítékon, a megcímzéskor igen kell vigyáznunk! És itt fölül kell vizsgálni eddigi szokásunkat is. A dr. nagybetűzésétől eltérően a vitéz v-jét – úgy vélem – nem ajánlatos nagy V-zni! Miért? Mert aki pl. V. Kiss Péter, az még korántsem vitéz Kiss; bizony lehet az illető Vaszari Kiss Péter is! S ha netán mégis vitéz? Máris egyértelmű: v. V. Kiss Péter a címzett.

1848/49-ről szólva a tankönyvek is, a már említett, általam lektorált történeti tárgyú kézirat is együtt említett két illetőt. A J. betűs horvát bán magyar hallás révén rögzült nevét is, az eredeti helyesírásút is hozza a MHSz. A másik férfiúét nem. Szerencsére a W-s oldalon bőven van hely; pótolható a Wimbledon–Windsor közt. Mindezt azért jegyzem meg, mert a javításra kapott szövegbeli Windischgrätz csupán egyetlen variáns. Váltakozik az umlaut az ae-vel; kötőjeleznek, vagy éppen mellőzik, így aztán a kis g, nagy G is tarkítja e névelőfordulást. Igaz, szótárunk is csak ajánlani, válogatni tudna.

Utolsó példám örömteli jelzés: már szinte csak elvétve írnak zöld szám-ot. Hiszen van ugyan zöldre festett nyolcas stb. is, de hamar rájöhettünk, hogy a szabad vagy díjmentes vonal jelölésére épp az egybeírás a jelentéskülönbség legjobb érzékeltetője: zöldszám.

Tudjuk: a kezünkben lévő új szótár anyagát az Akadémiai Kiadó óriási – számítógépes – adatbázisából szűrték ki megalkotói. Vélhetően az általam felsoroltak (hiányoltak!) egyike-másika rajta is volt azon a listán. Tiszteletre méltó volt tehát azon fáradozásuk, hogy – ha kell – akár szigorúan rostáljanak, így aztán biztos szemmel látták valamennyien: mi az, amire – mint szóra vagy kapcsolatra – manapság valóban szükség van, s mi az, ami a múltnak nyugodtan nélkülözhető maradéka. Kéttucatnyis hiányjegyzékemet eleve nem is volt szándékomban „visszacsempészendők”-ként tárni a Nyr. olvasói elé. Az ábécés sorrenden belül – tudatában vagyok – egyfajta heterogenitás is uralkodik: példáim nem azonos fajsúlyúak. Egyiket-másikat nem is nagyon merem már hiányolni az MHSz.-ből: lehet, most még fontos (számomra), de egy idő elteltével a szókészlet perifériájára szorul… Szubjektív észlelésem és tűnődésem továbbra sem feledtetheti: magam is a Fábián Pál által találóan megemlített megcélzottak, vagyis az igényesebbek közül való vagyok. Ha az itt sorjázottak bármelyike – még ha kifejezetten helytelenül is – előfordul egy-egy diákom dolgozatában: legfeljebb az egy aláhúzásra vagy a hullámvonalazásra van jogom. Persze arra meg már őnéki nincs joga, hogy ezek után (mondjuk) ezt írja: vindisgréc!

Azt ajánlom – s továbbra magam is megteszem –: minél többet forgassuk az MHSz.-t. Írásomhoz akár hozzászólók, akár példákkal bővítők reflexióit örömmel fogadom. Mindenképpen termékennyé válhat a közösen gondolkodás, melyre e szótár serkent.

Holczer József