Az isa kihalása után ím(e)s ám szerkezet
Magyarázatkísérlet
Közismert, hogy az élőnyelv folyton változik. Új fogalmak, új szavak, szerkezetek alakulnak; a már meglevők továbbfejlődhetnek, és új alakban, de a régihez hasonló jelentésben mind a kettő tovább élhet, olykor elavulhat.
Eredeti összetételének elhomályosulásával, elemeinek és jelentésének feledésbe merülésével isa szavunk is kihalt nyelvünkből. Így tartja a nyelvtudomány, sőt sokan úgy vélekednek, hogy csak szűkebb nyelvjárási területen használták, és a HB. keletkezésekor már kihalófélben lehetett.
Ezek a megállapítások, úgy gondolom, a mutató névmásokból + (é)s kötőszóból álló isa összetételre érvényesek. Ugyanakkor az isát összetevő elemek és egyéb mutató névmások más összetételekben és szerkezetekben tovább élnek.
Az isát alkotó (e) ~ i és a névmási elemek mint mondatszók összetapadtak a (szintén mondatszó) m- kezdetű névmással, és egyrészről az im, íme figyelemfelhívó mutatószót, másrészről az am, ám határozószót hozták létre. Ez utóbbinak eredeti ’íme ott’-féle jelentésén kívül – egyebek mellett – ’bizony’ jelentése is keletkezett. (Az íme, ám szavak kialakulásáról lásd a TESz. szócikkeit.)
Az ily módon létrejött szavakból, valamint az és ~ is kötőszóból szerkezet keletkezett: (íme és ám ’íme és bizony’). Ebből a HB. szövegében használt szórenddel megegyezően: ’íme bizony is’ (vö. HB. „…hug es tiv…” ’…ahogy ti is…’).
A HB. latin alapszövegében szereplő ecce magyar megfelelője az íme mutató mondatszó. Az ím és ám ’íme bizony is’ szerkezetben az (e)s ~ is-nek nyomósító szerepe van (vö. igenis, ugyanis). A címben jelzett ím és ám szerkezetet ebben a formában és értelemben találjuk Péchy Mártonnak 1560-ban Nádasdy Tamáshoz intézett levelében: „…Továbbá az áros ember még semmit be nem vehetett az kamarásoktól az három ezer forintban és bizonnyal, hogy nem kis kínja vagyon velek, mert mindennap eleget udvarol nekik és nem mondhatni hogy eléggé nem szorgalmaztatja őket, de csak szép szóval tartják és halogatják, jóllehet bésztatják, hogy ím és ám pénz jő és megelégítenek, az mint az kamarásoknak szokása…” (TörtTár. Újf. V. 582).
Az isa kihalását az a körülmény is elősegíthette, hogy élőnyelvi használata nehézkes, kötött volt, hisz csak olyan beszédhelyzetben használhatták, amelyben két-két, valóságnak megfelelő, nyilvánvalóan igaz állítás van.
Azonkívül esetenként – a mondatszerkezettől függően – ki kellett egészíteni kerek mondattá:
1. |
Látjátok feleim szemetekkel, mik vagyunk: ez és az: por és hamu vagyunk. |
2. |
De (az Úr) megmondta neki, hogy miért ne egyék (belőle): ez és az (volt) az Úr szava, vagy: ezt és azt mondta az Úr: „amely napon enni fogsz abból a gyümölcsből, halálnak halálával halsz”. (A 2. előfordulásban az író felfogása szerint az Úr igaz szavát halljuk.) |
A 3.-ban: ahogyan ti is látjátok szemetekkel, ez és az igaz: egy ember sem kerülheti el ezt a sírvermet, a 4.-ben: ez is az (vagyis igaz) mind a felé tartunk… (Vö. a HB. idevágó szövegét, valamint a Nyr. 123: 260 és a helyreigazítás 123: 372.) Az (értelmezéshez hozzáértendő) igaz szónak a 3–4. előfordulásban grammatikai-mondatszerkezeti és értelmi kiegészítő szerepe van.
Az isa eddigi feltett jelentéseinek (vagy ’íme’ vagy ’bizony’) a négy idevágó szövegrészbe való beillesztése dilemma elé állította a kutatókat, mert elemzés hiányában csak szubjektív választás lehetséges, vagyis nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy melyikhez tartozik az ’íme’, melyikhez a ’bizony’ jelentés. Így például Mészöly mind a négy isát, Bárczi az első kettőt ’íme’ jelentésűnek tartja. Pais egyöntetűen négyszer ’bizony’-nak értelmezi. Benkő négyszer ’íme’ jelentéssel adja vissza, de a második, a harmadik és a negyedik esetben a ’bizony’-t is elfogadja. Sőt, az isa rámutató, nyomósító jellegét figyelembe véve többféle hasonló jelentésváltozatot is ajánl.
Úgy gondolom, bármelyik választás csak részben állja meg a helyét, ugyanis az egy szóból álló értelmezés már eleve nem lehet kifogástalan, mivel abból kimaradt az isa s eleme.
Az isa az adott szövegrészekben közöltekkel egyezően ’ez és az szemmel láthatóan igaz’, ’a valóságnak megfelelően igaz’ és ’való igaz’ értelmezései, valamint az ím és ám szerkezetben az ámnak ’bizony igaz’ jelentése között fennálló szemantikai összefüggés arra mutat, hogy az ím és ám szerkezet jelentésileg is pótolhatja az isát.
SZAKIRODALOM
Bárczi Géza 1963. A magyar nyelv életrajza. Gondolat Kiadó, Budapest.
Benkő Loránd 1977. A legkorábbi magyar szövegemlékcsoport. Olvasatok. Értelmezések..MNy. 73: 130–46, 288.
Benkő Loránd 1980. Az Árpád-kor magyar nyelvű szövegemlékei. Akadémiai Kiadó, Budapest, 291–2.
Mészöly Gedeon 1956. Ómagyar szövegek nyelvtörténeti magyarázatokkal. Tankönyvkiadó, Budapest, 106–12.
Molnár József–Simon Györgyi 1980. Magyar nyelvemlékek. Tankönyvkiadó, Budapest, 27, 280–2.
Pais Dezső 1942. A Halotti Beszéd olvasása és értelmezése. MNy. 38: 159–62.
Gaál Imre Péter
