A szövegkezdő metainformációs mondatok struktúrájáról és funkcióiról

Cikkünknek az a célja, hogy bemutassuk a címben jelzett mondatok helyét és szerepét a nyelvi szöveg struktúrájában. Elemzésünk az írott szövegekre korlátozódik.

A szövegnyelvészetben két fő kutatási irány rajzolódik ki: (1) a szövegelmélet és (2) a szöveggrammatika (Szikszainé 1999). A szöveg tulajdonságai közül nagyon fontos a szöveg szerkezete, amelyet nemcsak a nyelvi, hanem a nyelvenkívüli tényezők is befolyásolhatnak (például a szöveg jellege, szituációtól való függése, elkészültségének foka, a kontaktus típusa, a kommunikációs aktus résztvevőinek száma stb.) (Mazur 1986: 22). Tehát a nyelvi tényezők megválasztása sokszor a nyelven kívüli tényezők függvényében történik. Az írott szövegek nyelvi kódja és grammatikája különbözik a beszélt szövegekétől, mivel az utóbbiak olyan eszközökkel is rendelkezhetnek, például a prozódiai eszközökkel, amelyek befolyásolják a szöveg szerkezeti felépítését is. Ezenkívül az írott szövegek közlési specifikumaikra való tekintettel mindig rendezettebbek, kidolgozottabbak a beszélt szövegeknél (Dobrzyńska 1993).

A koherens szövegek ún. koherens kerettel rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy a szövegnek vagy a szöveg elemeinek (például fejezetnek, bekezdésnek) van kezdete (eleje), közepe és vége. A szöveg kezdete és vége megszabja a szöveg határait, azaz delimitációs funkciót tölt be. Ez nagy jelentőséggel bír a kommunikációs folyamatban, és lehetővé teszi, hogy a szöveget egységes közleménynek tekinthessük. Érdemes megjegyezni, hogy a szöveg kezdetének sajátosságára az ókori retorikák is felfigyeltek, és eszerint osztályozták a különféle beszédek fajtáit is (például bírósági, politikai, kérkedő beszédek). A poétikák feltüntették a meghatározott szövegtípusokra jellemző kezdő mondatokat is. A retorikában az incipitnek külön státusza volt: a műnek (bevezetésnek) kompozíciós részeként értelmezték, és más volt a jellege, mint ma.

A szöveg kezdetét vizsgáló különféle elemzések azt mutatják, hogy ez egyrészt a szöveg fajtájától (más a szöveg struktúrája a lírikában, más a prózában és más a mesében vagy a dalban), másrészt pedig a szöveg hosszúságától függ. A szöveg első mondatának szerkezete az adó egyéni stílusát is tükrözheti. A rövid szövegek általában mellőzik a bevezető formulákat, és az események azonnali tárgyalásával kezdődnek.

A szövegkezdő mondatok, mint a szöveg integráns részei, az adott szövegtípusra jellemző kompozíciós szabályoknak vannak alárendelve. A szöveg témáját tartalmazó olyan strukturális csomót alkotnak, amely körül a többi mondat is szerveződik. Tehát a delimitációs (a szöveg kezdetéről tájékoztató) funkción kívül összekapcsoló funkcióval is rendelkeznek. Az írott szöveg elejét grafikai eszközök is jelezhetik (például a bekezdés, a nagybetű, más betűtípus használata; szám, például: 1., 0., I. vagy betű, például A. stb.).

A metanyelvi struktúrák általában átszövik az egész szöveget (Bańczerowski 2000: 112–43). Segítségükkel az információadó, saját kommentárját közvetítve, meghatározza a szöveg strukturális részeit. Nézzük meg a következő metanyelvi szekvenciákat:

E példákat elemezve láthatjuk, hogy az 1, 2, 3 számmal jelölt struktúrák a szöveg kezdetét jelzik. A 4., 5., 6., 7. és a 8. szekvencia a szöveg belsejében szerepelhet, mivel arról is tájékoztat, hogy előttük már volt szövegrész. A 9., 10., 11., 12. példa a szöveg végét jelzi.

A szövegkezdő metanyelvi mondatok általában metainformációt továbbítanak a szöveg témájáról, az ezzel összefüggő idő- és térbeli szituációról, a tárgyalt események körülményeiről, arról, hogy a szóban forgó szöveg milyen műfajhoz tartozik, valamint (néha közvetlenül a vevőhöz fordulva) elősegítik a kontaktus megteremtését az adó és a vevő között. Előfordulhat, hogy a felsorolt három tényező egyszerre jelenik meg, például:

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a gazdasági miniszter felkérésére megismertethetem önöket azzal a tanulmánnyal, amely az utóbbi időben a kőolajpiacon kialakult helyzetről szól.

A szövegkezdő metanyelvi formulák megjelölhetik azt az okot is, ami miatt az adott szöveg létrejött, például:

A „Föld Napja” alkalmából e címszó alatt rendeztünk tudományos tanácskozást 1997. április 21-én, melynek anyaga az MTA „Magyarország az ezredfordulón” stratégiai kutatások eredményeire alapozódott (Kovács Ferenc: Termőföld – életminőség. Magyar Tudomány 1997/12: 1409).

A Nyelvtudományi Intézet 50 éves jubileuma alkalmából megjelenő kiadványunk az intézet legfontosabb munkálatairól tartalmaz rövid összefoglalókat (50 éves a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete. MTA Nyelvtudományi Intézet. 1999).

Kötetünk az Eötvös Loránd Tudományegyetem Lengyel Filológiai Tanszéke fennállásának 20. és Adam Mickiewicz, a nagy lengyel költő születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi tudományos konferencia anyagát tartalmazza (Polono-Hungarica. ELTE, Lengyel Filológiai Tanszék. Budapest. 2000/8: 5).

A szövegkezdő metainformációs mondatok tájékoztathatnak az adott mű céljáról, jellegéről, adójának a szándékáról, intenciójáról. Leggyakrabban megnevezik a műfajt is (például jelen cikk, munka, előadás, eszmefuttatás, reflexió, disszertáció, könyv, szótár, jegyzet, tanulmány, adattár, vázlat, segédanyag stb.):

E szótárral segítséget kívánunk nyújtani az argónyelv iránt érdeklődő szakembereknek, valamint azon rendőrségi és bírósági dolgozóknak, akik munkájuk során gyakran találkoznak jassznyelvi kifejezésekkel (A mai magyar argó szótára. Összeállította: Baross József, Szűts László. Kiadta az Idegenforgalmi Propaganda- és Kiadóvállalat).

Jelen cikkemben szeretnék néhány megjegyzést tenni azzal a kutatási területtel kapcsolatban, amelyet fordításelméletnek, illetve fordítástudománynak szoktak nevezni (B. J. 1996).

A jelen munka célja, hogy rámutasson a címben szereplő három dolog: a beszédaktusok, a konverzációs stratégiák és az egyes kultúrák közötti összefüggésre, megpróbálja feltárni ezek kapcsolatát, s a témáról meglévő tudásunkat újabb információkkal gazdagítsa (Pátrovics Péter: Beszédaktusok – konverzációs stratégiák – kultúrák. Nyr. 1998: 142).

Ez a szótár a lengyel nyelvű közgazdasági kiadványok, szakkönyvek, folyóiratok, kereskedelmi okmányok és gazdasági tájékoztatók tanulmányozásához kíván a szakembereknek segítséget nyújtani (Lengyel–magyar közgazdasági szótár. Műszaki Fordító Vállalat. Budapest. 1992).

A szövegkezdő metainformációs mondatok feltüntethetik azokat a körülményeket is, amelyek hozzájárultak a mű létrejöttéhez, például:

Könyvem azoknak az előadásoknak az alapján íródott, amelyeket 1990–96 között az ELTE Lengyel Filológiai Tanszékén tartottam. Munkámhoz igyekeztem felhasználni a lengyel történetírás régebbi és legújabb eredményeit, valamint történelmi vitákat is (Szokolay Katalin: Lengyelország története. Budapest. 1996 ).

Ez a munka egyéves amerikai tanulmányutam „mellékterméke” (Kovács Ferenc: Szemantika. TIT. Budapest. 1976: 5).

Mint halakkal foglalkozó és nyelvkincsünk iránt érdeklődő ember élvezettel böngészgettem Rácz Jánosnak A magyar nyelv halnevei című kötetét (Rácz 1966), ám az általam ismert kifejezésekre csak részben találtam rá. Ez indított arra, hogy az 1970-es évekből származó feljegyzéseimet előkeresve, megpróbáljam összeszedni és közzétenni a Tiszafüred környékén gyűjtött halneveket. Bár egy rövid írásom korábban már megjelent e tárgykörben (Harka 1973), időközben bővült az anyagom, és sajnálnám, ha ez veszendőbe menne (Harka Ákos: Tiszafüred környéki halnevek. Nyr. 1999/2: 208).

A szöveg metanyelvi elindításakor a mondandójáról (témájáról) szóló információ általában az első mondatban jelenik meg, például:

Előadásom első részében olyan kérdésekről kívánok szólni, amelyek a történeti nyelvtudomány általános fejlődésével, lehetőségeivel, megoldandó feladataival kapcsolatosak, és különösen hazai vonatkozásban időszerűeknek látszanak (Benkő Loránd: A történeti nyelvtudomány néhány kérdéséről. Nyelvtudományi Közlemények 77/2. 1975: 15),

de szerepelhet a későbbi mondatokban is, például:

A stilisztikai szakirodalom tekintélyes hányadát teszik ki azok a munkák, amelyek e tudományág tárgykörének meghatározásával, a fogalmak értelmezésével és módszertani kérdésekkel foglalkoznak. (…)

Dolgozatomban a magyar stilisztika tudományközi kapcsolatainak módosulásán keresztül próbálom megragadni azokat a változásfolyamatokat, amelyek az utóbbi öt évtized során a tudományágban végbementek, és amelyek kihatottak a diszciplína önértelmezésére is (Fehér Erzsébet: A stilisztika Janus-arca hazai tükörben. Nyr. 1996/1: 13).

Néha a szöveg elején a szerző megjelöli azoknak a potenciális vevőknek a körét, akiknek az alapszöveget szánta, például:

A jegyzet nyelvszakosoknak íródott, és nem kíván különbséget tenni magyar és idegennyelvszakosok között: mindkét hallgatói réteg érdeklődésére számít (Lengyel Zsolt: Nyelvtudományi áttekintés. Veszprém. 1993: 1);

Ez a szófejtő szótár nem a szakembereknek, hanem elsősorban a művelt magyar közönségnek szól (Bárczi Géza: Magyar szófejtő szótár. Trezor Kiadó).

Ahogy a fenti példákból láthatjuk a „meta”-elemeknek az alapszövegtől történő elkülönítése nem okoz semmilyen nehézséget a szöveg vevőjének, annak ellenére, hogy formálisan különféle grammatikai relációk kötik össze őket az alapszöveggel. A metamondatok gyakran a jelen melléknévi jelzőt is tartalmazhatják, amely a kezdetnek a lexikális szignálja. A jelen elem, természetesen, a szöveg végén is megjelenhet, de csak olyan mondatban, amely múlt időt fejez ki. A jelen cikk (jelen tanulmány, jelen munka, jelen elemzés stb.) szószerkezet csak a jelen vagy a jövő időt kifejező kijelentő, illetve a feltételes módú szövegkezdő mondatban szerepelhet. A jelenhez hasonló metajellege van az egy, egyik elemeknek is (például egy ember = az, akiről beszélek). Vegyünk egy példát:

Egyik faluban Magyarországon ősszel kivirágzott az orgona.

A szövegkezdő metainformációs mondatokban első elemként elég gyakran fordul elő az ez mutató névmás használata is, például:

Ez a kötet az orosz nyelv hungarizmusainak „teljességét” öleli fel (Nyr. 1997/3: 361);

Ez a munka az 1986-ban megvédett kandidátusi értekezésem alaposan, csaknem felére lerövidített változata (B. Fejes Katalin: A szintaktikai állomány természete gyermekszövegekben. NytudÉrt. 136. 1993: 5).

Ez a könyv, amely a magyar hanglejtés tényeinek átfogó vizsgálatára és elméleti rendszerezésére tesz kísérletet, lényegében (de nem teljesen) azonos az 1989-ben megvédett kandidátusi értekezésemmel (Varga László: A magyar beszéddallamok fonológiai, szemantikai és szintaktikai vonatkozásai. NytudÉrt. 135. 1993: 5).

Igen gyakran előfordul, hogy a szöveg első mondata a szöveg címére utal. Ez valószínűleg azért van, mert a szerző, a megfelelő kezdő formula híján, ezt a megoldást tartja a legalkalmasabbnak. (Természetesen ezzel a technikával csak akkor lehet élni, ha a szövegnek van címe.) A metainformációk kizárólag csak a címre utalhatnak, vagy egyidejűleg tájékoztathatnak a szöveg témájáról, céljáról, szerzőjének intenciójáról stb. is, például:

A cím két, már jó ideje áttekinthetetlenül nagy irodalmú, szerteágazó kutatási témakört nevez meg, s így föltehetőleg túlzott várakozásokat ébreszt (Kiss Jenő: Élő nyelv. Kétnyelvűség, kettősnyelvűség. MNy. 1994/1: 81).

Ez a feldolgozás – amint a címe jelzi – elvi, módszertani és anyagszerű tanulságokat kereső kísérlet a magyar szókészlet szláv elemeinek statisztikával való leírására (Mihalovics Sándor: A magyar nyelv szláv jövevényszavai a statisztika tükrében. PhD-disszertáció).

Mielőtt rátérünk a címben jelzett kérdések tárgyalására, szeretnénk egy általánosabb jellegű megjegyzést tenni (B. J. A kognitív nyelvészet alapelvei. Nyr. 1999/1: 78).

A címre történő utalás lehet hosszabb és lehet rövidebb is, de ennek más és más az oka. Úgy tűnik, hogy ez az alapszöveg hosszúságától és fajtájától függ. A rövidebb metanyelvi utalás a címre általában olyan rövid szövegek esetében áll fenn, ahol a cím kifejezi a szöveg témáját. Ez a megoldás bizonyos „kitérőt” jelent a szerző részéről, aki nem kívánja megismételni ugyanazokat az információkat az első mondatban. Hasonló megoldással találkozunk olyan szövegek esetén, amikor az adott szöveg első mondata más szövegekre vagy a vevő számára ismert információkra utal, például:

Jelen cikk a „Metainformációs struktúrák a nyelvi szöveg síkján” című tanulmányom (MNy. XC, 30–42) folytatását és szerves részét képezi (B. J. 1995).

A jelen munka annak a tervnek a megvalósítása, amelyet még 1973-ban A Magyar Nyelvészek II. Nemzetközi Kongresszusán vázoltam, és amely 1974-ben „Egy gyakorlati magyar jelentéstan terve” címen mint kongresszusi előadás a „Jelentéstan és stilisztika” c. kötetben jelent meg (Hadrovics László: Magyar történeti jelentéstan. Akadémiai Kiadó. Budapest. 1992. 15).

Előfordul olyan eset is, amikor a szerző a szöveg címére hivatkozva pontosítja az alapszöveg tartalmát, illetve magyarázza a címben szereplő fogalmakat, például:

Előadásom címe nem utal a mi mai nyelvi gondjainkra, de szeretnék majd rá kitérni (Fodor István: Nyelvújítás régen és ma – Európában és a harmadik világban. Nyr. 1997/3: 257),

1. A címbeli elviselhetőség szó az elvisel igének többször továbbképzett származéka. Az alapige jelentése az ÉrtSz. szerint: „[Bajt, szenvedést, kellemetlen körülményt] ellenállást kifejtve v. belenyugodva, egészen a végéig tűr, szenved, visel” (Fábián Pál: Az elviselhetőség határai a rádióban az idegen szavak használatában. Nyr. 1997/3: 265).

A cím a nemrég megjelent Új magyar nyelvtanra (É. Kiss, Kiefer, Siptár 1998) utal, de az írásnak nem az a célja, hogy ezt a nyelvtant szokásos módon ismertesse (Hell György: A hagyományos és az „Új magyar nyelvtan”. Nyr. 1998/2: 222).

Találkozhatunk olyan metanyelvi operátorokkal is, amelyek a szöveget explicit módon kezdik el, például:

Kezdjük mondanivalóinkat az alábbi idézettel: „…”

Induljunk ki az alábbi hipotézisből…

A szöveg szerzője ebben a mondatban tájékoztatja a vevőt arról, hogy elkezdi a szöveg továbbítását. A többes szám első személyű felszólító mód használatával ebbe a folyamatba bevonja a vevőt is.

A metaszöveg betöltheti azt a funkciót is, amely az első (kezdő) mondattal kapcsolatos bizonyos leírást vezet be, például:

Az elemzés, amelynek eredményeit a jelen tanulmány tartalmazza, a következő három főpilléren nyugszik:

(1) (…),

(2) (…),

(3) (…).

Ez a struktúra nem funkcionálhat első mondatként a metaszöveg nélkül. Az elemzés három főpilléren nyugszik (…) mondat nem teljes, és megfelelő kontextust igényel. A vevő nem tudja, hogy milyen elemzésről van szó, és csak a metainformáció teszi ezt a mondatot szövegindító mondattá.

Más jellegű metanyelvi ráutalást illusztrálnak a következő példák:

Köztudott, hogy…

Általános egyetértés van abban, hogy…

Közismert, hogy…

Ismeretes…

Úgy tűnik, hogy…

Úgy látszik, hogy… stb.

Köztudott, hogy bennünket, magyarokat világszerte pesszimista szemléletű népnek tartanak (Magyar pesszimizmusról. Magyar Tudomány. 2000/1: 3).

Úgy látszik, az állami tévé arculatváltása nemcsak libazöld háttérrel jár, hanem azzal is, hogy amire az ember nem kíváncsi, azt közlik vele, amit pedig szeretne tudni, azt vagy tudatják vagy nem (Bársony Éva: Kinek nevezzelek? Népszava. 2000. március 25. 24).

Az adó, amikor ily módon kezdi el a szöveget, olyan általános véleményekre hivatkozik, amelyek ismeretesek a vevők számára. Ez nem más szövegekre, hanem a vevők általános tudására történő utalást jelent. Emellett itt jelen van a valódi szöveg is, amely bemutatja az eseményeket. A köztudott, általános egyetértés van abban, közismert, ismeretes, úgy tűnik, úgy látszik stb. szerkezeteket elhagyhatjuk ezekből a mondatokból, és ez nem változtatja meg a mondat többi részét, amely a továbbiakban is teljes autonóm mondatként szerepelhet. Tehát a mondat első része nem kapcsolódik a valódi szöveghez, hanem arra az információra hivatkozik, amely a vevők tudatában általános tudásként értelmeződik. Ez tehát sajátos metaszöveg, amely a kezdetnek a szignálja, és így delimitációs funkciót tölt be. Ezek a metanyelvi kifejezések a szöveg belsejében is szerepelhetnek, de ez az anaforikus funkciójú névmások jelenlétét igényli, például: Ebben teljes egyetértés van.

Sokszor a szöveg szerzője személytelen struktúrákat használ azzal a céllal, hogy jelezze a tárgyalt kérdésektől való távolságát, például:

A cikknek célja számot adni azokról a kérdésekről, …

A tanulmánynak elsődleges feladata bemutatni/elemezni…

Néha a szöveget kezdő mondat megjeleníti a szöveg szerzőjét is, kiemelve ezzel a szöveg szubjektivizmusát. Ez a következő módon történik:

(1) az első személyű igei alak segítségével (például szeretnék/szeretném bemutatni, elemezni, tárgyalni…);

(2) birtokos alakok felhasználásával (például cikkem/cikkünk, tanulmányom/tanulmányunk, előadásom/előadásunk…);

(3) a kijelentő és a felszólító mód többes szám 1. személyű alakjának felhasználásával (például cikkünkben elemezzük/tárgyaljuk…, kísérletet teszünk arra…, beszéljük meg a…, nézzük meg közelebbről… ).

A többes számú alakok szereplése a szövegben az egyes számúak helyett (például cikkünkben kísérletet teszünk arra,… a cikkemben kísérletet teszek arra,… helyett) valószínűleg a kommunikációs konvencióval magyarázható, amelynek az lehet a célja, hogy ily módon bevonja a komunikációba a vevőt is. Ilyenkor a vevő a szöveg mondatait sajátjának tekintheti, és így az átadott információk nagyobb meggyőző erővel rendelkezhetnek.

A fenti elemzésünkből azt vonhatjuk le, hogy a szövegkezdő metamondatok a delimitációs funkción kívül az egyik feltételét képezik a szöveg koherenciájának is. Régebben a metaszöveg nagyobb szerepet játszott a szöveg struktúrájában, mint ma. Nemcsak a szöveg kezdetét jelezte, hanem az egész bevezető részt is képezte. Magának a címnek is szerteágazó metaszöveg formája volt. A bevezetésnek az volt a célja, hogy kontaktust teremtsen a vevővel. A metaszöveg néha olyan terjedelmes volt, hogy a kiadók gyakran az alapszövegen kívülre tették. Ma a metaszöveg nagyon megrövidült, nem szerepel a címben sem, eltűntek a metanyelvi bevezetők, amelyek tulajdonképpen csak a szövegkezdő mondatokra redukálódtak. A legtöbb metaelem a tudományos szövegekben jelenik meg, hogy a delimitációs funkción kívül elősegítse a kontaktus megteremtését a vevővel. A mai regények első bekezdései általában nem tartalmazzák a szövegkezdő metamondatokat, és ez jellemző sok más jellegű (nem tudományos) cikkre is.

SZAKIRODALOM

Bańczerowski Janusz 1995. Az eufemizmusok használatát jelző metainformációs operátorokról. MNy. XCI, 69–71.

Bańczerowski Janusz 1996. A transzlatorika fogalmának meghatározásához. Nyr. 120: 476–9.

Bańczerowski Janusz 2000. A nyelv és a nyelvi kommunikáció alapkérdései. ELTE. Szláv és Balti Filológiai Intézet. Lengyel Filológiai Tanszék. Budapest.

Dobrzyńska T. 1993. Tekst. Próba syntezy. Warszawa.

Mazur J. 1986. Organizacja tekstu potocznego. Lublin.

Szikszainé Nagy Irma 1999. Leíró magyar szövegtan. Osiris Kiadó. Budapest.

Bańczerowski Janusz

SUMMARY

Banczerowski, Janusz

On the structure and functions of text initial metainformational sentences

The aim of this paper is to show the place and role, within the structure of a linguistic text, of the type of sentences indicated in the title. The analysis is restricted to written texts. Text initial metalinguistic sentences are generally there to convey metainformation concerning the topic of the text and to situate it temporally and spatially, as well as with respect to the circumstances of the events described. Also, such sentences may specify the reason why the given text came into being, the aims and character of the text, the intentions of the speaker/writer, or the range of potential addressees; they may refer to the title of the text, they often identify the genre, etc. We can also find metalinguistic operators that introduce a text in some explicit manner, e. g. Let us begin with the following quote “…”. Meta-texts may furthermore serve to introduce some description in connection with the initial sentence of the text. Text initial metasentences, in addition to their basic delimitative function, contribute to text coherence. The highest number of meta-items that play a delimitative role and establish contact with the addressee are found in scientific texts.