Kutya van a kertben…

Az állatneves analitikus metaforák sorában a háziállatokéval képzettek között a ló- előtagúak mellett feltűnő a kutya- jelzői előtaggal alakult összetételek gyakorisága. Az eb, kutya állatnév összetett növényneveinkbe kerülésének több indoka is van. A zoomorf metaforák eb- (vagy kutya-) előtagja a jelölt növény használhatatlanságának, élvezhetetlenségének, csúnyaságának vagy éppen mérgező voltának, egyéb rossz tulajdonságának a kifejezője. Az ilyen összetételek – gyakran az utótaggal jelölt növénnyel szemben – vadon termő, értéktelen, hitvány fajokat jelölnek. Vagy a jelölt növény gyümölcstelensége a kiváltó ok; vö. ’a kutya sem eszi meg’ vagy ’a kutyának való’ stb.

Az ókori, majd a középkori orvosbotanikai művekben, füvészkönyvekben is gyakori a lat. canis, és főként a gör. kyon ’kutya’ állatnévvel (és a kutya valamely testrésze nevével) képzett növénynév, mint például a cynapium, cynara, cynodon, cynodontium, cynoglossum, cynomorium, cynorkis, cynosurus.

A névadási szemlélet háttere tehát leggyakrabban az, hogy az ilyen elnevezésekkel jelölt növények az ember, a névadó közösség számára értéktelenek, hasznavehetetlenek, sőt, jelenlétük sokszor nemkívánatos. Gyomokat, mérgező növényeket, csekély élvezeti értékű gyümölcsöket hívnak így. Az előtag megkülönböztető jelző: az utótag jelölte megbecsült, hasznos növénnyel szemben az ilyen összetétel vadon termő, hitvány fajok elnevezése; például székfű ~ ebszékfű, szőlő ~ ebszőlő, borostyán ~ kutyaborostyán, cseresznye ~ kutyacseresznye, búza ~ kutyabúza stb.

De utalhat az előtag arra is, hogy az állat számára fontos gyógyszer, vagy éppen ellenkezőleg, egészségére komoly veszélyt jelentő méreg a kérdéses növényfaj.

Meglehetősen sok ilyen – szaknyelvi és népi – növénynév használatos a magyarban. Ezek részben idegen mintára keletkeztek, többségükben azonban belső nyelvi fejlemények, etnobotanikai terminusok.

A szótörténetben csupán a név első fölbukkanását az írásbeliségben közlöm. Ugyancsak terjedelmi okokból csak utalok az esetleges széles népnyelvi elterjedtségre, a nyelvjárási alakváltozatok feltüntetése nélkül.

(Érdekes, hogy az agár kutyafajta nevével számos összetett növénynevet alkottak [pl. agármony, agárkosbor, agárszilva stb.], míg egyéb fajtanevekkel kapcsolatban nem jut eszünkbe egyetlen botanikai terminus sem.)

cserjéskutyatej J: Andrachne (P. 66). A ködcserje társneve. A növény tejszerű nedve a név motivációja. A tudományos elnevezés a régi gör. andráchle, andráchne, andráchnos (Theophrastos 1: 93; Dioscorides 1: 175) növénynévre vezethető vissza.

ebagyar J: Cynodon (Nyr. 117: 562). R: 1843: ua. (Bugát). A reformkori nyelvújítás idején Bugát Pál alkotta új név, nyilván az ebfogfű mintájára. Semelyik későbbi forrásban nem található, növénynévként tiszavirág-életű volt, mint Bugátnak (és Pethe Ferencnek, Kováts Mihálynak, Tóthfalusi Miklósnak, sőt Kazinczynak) a magyar természettudományi szaknyelv megalkotását célzó oly sok szóalkotása.

ebbúza J: Triticum caninum = Agropyrum caninum (Nsz. 88). R: 1833: eb-búza ’Triticum caninum’ (Kassai 2:15). A magyar elnevezés összefügg a latinnal, esetleg ebből keletkezett fordítással (< lat. canis ’kutya’). Az összetett szó pejoratív értelmű eb- előtagja az értékes gabonától különbözteti meg. A névadás motivációját jól szemlélteti Ballagi Mór (R. 1868) értelmezése: ebbuza ’a buzáéhoz hasonló kalászú fű’ (Ballagi 1: 231). A búza utótag csuvasos jellegű ótörök jövevényszó a magyarban; számos török nyelvben és a mongolban is megtaláljuk a szó megfelelőjét.

ebcseresznye J: 1. ükörke; 2. N. ostorménfa; 3. Bryonia alba (MNöv. 50).

R: 1833: eb-tseresnye ’Lonicera xylosteum’ (Kassai 2: 15). A Balaton mellékén a bangitafa neve (FöldrKözl. 22: 74). A Bryonia ebcseresznye nevének az a motivációja, hogy apró bogyói feketék, mérgesek. Német megfelelője a Hundskirsche ’Euonymus eur., Frangula alnus, Ligustrum vulgare, Lonicera xyllosteum és alpigena’ (M. 234). Hasonneve a kutyacseresznye.

ebcsipke J: Rosa p.p. (a kerti fajok kivételével) (MNöv. 200). R: 1578: eb cypke ’galagonyafű’ (Herbarium 11b). A latinból részfordítással alkotott elnevezés. A csipke szónak eredetileg ’vadrózsa’ jelentése is volt. Az eb- (és a kutya-) pejoratív jelzői előtag az illető növény szúrósságára utal, a növény társnevei is hasonlóak; vö. kutyarózsa, csipkebogyó, csipkebokor, csipkerózsa (MNöv. 200). Latin Rosa canina nevének tükörszava a kutyarózsa, ebrózsa és fr., ném., a., ol. megfelelői.

ebfa J: Rhamnus catharticus (MNöv. 201). R: 1264: ebfa (TESz. 1: 703), 1272: eb-fa ’kutyabenge’ (TermTudKözl. 10: 402), 1297: ebfa ’Chamelaea’ (OklSz.). Mint Kassai írja: „roszsz, büdös, semmirevaló törőfa” (2: 15), innen a pejoratív előtag a szóösszetételben. Akár a magyar írásbeliségben lényegesen később fölbukkanó hasonnévben, a kutyafában. Társnevei is a növény értéktelenségére utalnak; vö. disznótüskefa, ebtövis, macskatövis, varjútüske (MNöv. 202). A Rhamnus egyébként régi görög növénynév, az utótag frangula (< lat. frangere ’törni’) pedig szintén a fa használhatatlanságára utal.

ebfarkfű, ebfarkú perje J: Cynosurus cristatus (MNöv. 39). R: 1833: eb-fark-fű ’Cynosurus’ (Dankovszky 176). Szaknyelvi szó; ma az ebfarkfű Marosvásárhely környékén (Nyárády 5) etnobotanikai terminus is. A név – minden valószínűség szerint Dankovszky révén – a Cynosurus tükörfordításával került a magyarba, hiszen a szóban a gör. kyon, kynos ’kutya’, és az oura pedig ’farok’ jelentésű. Simonkai Lajos megpróbálta száműzni a magyar növénytani szaknyelvből; 1895-ben megjelent Növényhatározójában úgy alkotott nemi neveket, hogy a latin genusneveket fonetikusan átírta. Így ebben az esetben az illető növény elnevezése künozúrusz lett. (Később ő maga helyesbített, és az ebfarkperje nevet használta azután.)

ebfáj J: Asclepias vincetoxicum (Nyr. 85: 210). R: XVIII. sz. ebfáj ’Vince toxicum’ (uo.). Hapax. A növény súlyosan mérgező volta magyarázza a fecskegyökérnek ezt a nevét.

ebfejűfű J: Antirrhinum majus (MNöv. 141). R: 1578: ebfej f ’mint egy ebnec a feje’ (Herbarium 165). Német megfelelője a Hundskopf ’ua.’ (M. 235). Ez szintén a régi görög kynokephalos ’kutyafejű virág’ növénynév mintájára keletkezett; a virág alakja ugyanis olyan, mint az ókori egyiptomi isten, a szobrokon ábrázolt kutyafejű Osyris feje. Hívták ezért osyriának (Natter 41) is. A tudományos névben egyébként nem fejhez, hanem orrhoz hasonlítják a növény magházát: Antirrhinum < gör. anti (tkp. ’ellen’, de esetenként ’hasonló’); rhinos ’orr’. Az ebfejűfű társneve a borjúorrúfű, R. 1578: ua. és orros fej f, boryu fey f (Herbarium 165), melyek szintén metaforikus terminusok.

ebfingottafa N: ÚMTsz. 2: 9: ëpfigotta foa (Őrisziget) ’Sorbus aucuparia’, ëpfikta foa (Alsóőr) ’ua.’. A veres berkenye tájnyelvi neve az Őrségben.

ebfogfű J: Cynodon dactylon (Nsz. 88). R: 1706: eb foga ’Denticula canis’ (PPNomH.). Minden bizonnyal Pápai Páriz Ferenc névalkotása a nála megadott latin tudományos név tükörfordításával. Szintén a latin dens, genitív dentis ’fog’ és a canis ’kutya’ szavakból képzett név folytatója a német tükörszó, a Hundszahngras ’Cynodon’ (Genaust 195), a Hundszahnmoos ’Cynodontium’ (uo.) és a Hundszahn ’Cynodon dactylon, Erythronium dens-canis’ (M. 236), valamint a fr. R. 1783: dent de chien ’Erythronium d.-c.’ (NclB. 356), mai chiendent ’tarack, perje’ (Genaust 203) tükörszó (tkp. mindkettő ’ebfog, kutyafog’ jelentéssel). Az ógörög kynódon, kynódous ’ebfog’ (uo.) (< gör. kyon, genitív kynos ’kutya’ és odóus, genitív odóntos ’fog’) a végső forrás, mely a növény fogszerű, feltűnően keskeny, fent hegyesen végződő hagymájára utal.

ebfojtófű J: Antitoxicum officinale (MNöv. 129). R: 1833: eb-fojtó-fű ’Cynanchum; Hundswürger’ (Dankovszky 276). A növény társnevei is súlyosan mérgező voltára utalnak; vö. méreggyilok (mai tudományos neve), méreggyőző, méregölő (MNöv. 129). Minden bizonnyal Dankovszky vette át – tükörfordítással – a németből; vö. Hundswürger ’Apocynum, Asclepias cornuti, Scleranthus annuus, Vincetoxicum officinale’ (M. 236), mely a lat. cynanchum (< gör. kyon, kynos = kutya; anchein = fojtani) szó folytatója.

ebfojtó müge J: Asperula cynanchica (MNöv. 50). R: 1869: ebfojtó müge ’Asperula cynanchia’ (Math. és TermTudKözl. 6: 175). N: ebfojtó a Balaton mellékén (FöldrKözl. 22: 74) a ’Cynanchica’ neve. Az Asperula (< lat. asper ’érdes’) genusnév a levél durva, érdes voltára utal. Müge növénynevünk Diószegi és Fazekas révén került a magyar botanikai szaknyelvbe (R. 1807: „müge: Asperula. Tsész. kitsiny 4-fogú … Bokr. töltséres” [MFűvK. 125]). A franciából ültették át; vö. fr. muguet ’gyöngyvirág; szagos müge’ (TESz. 2: 988). Az ebfojtó előtag az Asperula nemzetségbe tartozó egyik növény – önmagáért beszélő – jelzője.

ebfű J: Euphorbia (MNöv. 114). R: 1706: eb fű ’Carex’, eb képű fű ’Psilium pulicar’ (PPNomH.). Ismert a nyelvjárásokban is, l. OrmSz. 111: ëpfí ’Euphorbia’ | Herman:Pászt. 675: eb-fű ’kutyapörje; a kutya gyógyító füve’. A német Hundsgras (Phytologicon 86) tükörszava. Az ebfű minden bizonnyal Pápai Páriz révén került a magyarba. Társnevei, a kutyatej, ebtej, fűtej, szamártej stb. (MNöv. 114) a növény tejszerű nedvére utalnak.

ebgyógyító pázsit J: Agropyron repens (MNöv. 186). R: 1780: eb-gyógyitó pázint ’Triticum repens’ (Phytologicon 86). Diószegi (OrvF. 368) az „Igazító Lajstromban” a taratzk búza terminust javasolta helyette. A későbbi forrásokban mégis gyakran szereplő ebgyógyító pázsit elnevezés nyilván olyan fűfajtát jelöl, melyet a kutya gyógyírként legelészget, ha a gyomra beteg. A növény hasonneve az ebír.

ebgyömbér J: Polygonum persicaria (MF. 277). R: 1578: eb gymber ’Zingiber caninum’ (Herbarium 174a). A magyar szó fordítás eredménye, a Meliusnál megadott latin név, a Zingiber caninum mintájára került a magyar botanika szaknyelvébe. A zingiber (a szanszkritban ’szarv alakú’ jelentésű volt) ’gyömbér’ és a lat. canis ’kutya’ megfelelője. A növény német neve annakidején ’kutyabors’ volt; vö. ném. R. Hundspfeffer ’ua.’ Meliusnál (Herbarium 175).

Az eb megkülönböztető jelzővel létrehozott összetett szó utótagja, a gyömbér növénynevünk (R. 1395 k.: „zinziberíus: genber” [BesztSzj 347], 1405 k.: gengber [SchlSzj. 850], 1525 k.: gewnghber [MNy. 11: 81]) latin eredetű jövevényszó a magyarban; vö. k.lat., h.lat. gingiber ’gyömbér’, lat. zingiber ’ua.’ (TESz. 1: 1134), mely a görögből ered. A görög szó pedig – arab közvetítéssel – egy szanszkrit szóra vezethető vissza. Az újlatin nyelvekben folyamatosan használatos tovább, a latinon át több európai nyelvbe bekerült; vö. ang. ginger, ném. Ingwer, fr. gingembre, ol zénzero, or. imbír ’gyömbér’ (uo.). A növény mai Polygonum persicaria neve – mint azt R. 1775: baratzk levelü-fü (Csapó), fr. R. 1783: persicaire, ném. Pfersichkraut (NclB. 363) elnevezése is mutatja – az őszibarackéhoz hasonló levelére utal.

ebibolya J: Viola canina (P. 121). R: 1833: eb-ibolya ’Viola canina; Hundsviole’ (Dankovszky 276). A sovány ibolya társneve. Lebecsülést fejez ki az elnevezés a lat. canis ’eb’ jelzővel. Az ebibolya név a magyarban a latin tudományos névből való fordítás eredménye, bár a közvetítő nyelv lehet a német, mert a ném. Hundsviole szóra Dankovszky (akinél a név első fölbukkanása található) a jelentésmegadásban utal. Az ebibolya növénykét azért nem kedvelték, ellentétben a jó szagú – és a hosszú tél után kora tavasszal különösen kedves – illatos violával és ibolyával, mert virágai nem illatoznak. Feltűnő világoskék virágukkal ugyan magukra vonják a gyűjtők figyelmét, de aztán csalódást okoznak. Egyik legjobb természetábrázoló írónk, Fekete István írja erről az ibolyáról: „hosszú szárú, fakó, illattalan erdei virág. Nálunk falun csak a gyepűk alatt lehetett egy-két szál ibolyát találni, de azok illatosak voltak és kékek, mint éjjel az ég. Amikor városba kerültem, ismertem meg ezt a fajtát, és ez volt az első kiábrándulásom”.

Az összetett szó ibolya (R. 1578: ’ió szagu sárga iuolya’ [Herbarium 71], 1604: ivolyva [MA. Vacínium alatt], 1753: ivolia [Lippay: Posoni kert 93]) utótagja a latin eredetű viola elkülönült változata; szóhasadás eredményeként jött létre. Mára már jelentéstani elkülönülés is végbement a botanikai szaknyelv kialakításának szándékai szerint. L. még az ebviola szócikkét.

ebír J: Dactylis glomerata (MNöv. 50). R: 1807 előtt: ebir ’Dactylis’ (Jelentés. Julow 399), 1807: ua. (MFűvK. 105). A szaknyelvi szó átkerült a nyelvjárásokba is, az ebír Nagykőrösön (KertLap. 17: 243) és Vas megyében (Herman: Pászt. 675) ismeretes. Hasonneve a kutyaír (Magyarország kultúrflórája. 1955), de szintén ilyen a névadási szemlélet háttere az ebgyógyító pázsit (l. fent) kifejezés esetében. Az ebír Diószegiék szóalkotása. Mint később (1813: OrvF. 358) Diószegi az új elnevezést besorolja: „6-ik Rendbeliek, meljek valami Tulajdonságból vevődtek”. A pázsitfélékhez tartozó igen elterjedt fű. Neve népi megfigyelés eredménye; elárulja, hogy ez a növény a beteg kutya orvossága: Mint a Kertészeti Lapokban (17: 243) közlik: „az eb megeszi, mikor hányásra van szüksége”. Sőt, már korábban Szádler József így írja le a növényt: „a’ kutják némelly nyavalyáikban felkeresik; félrágottan lenyelik, és azután okádnak arra az ösztönére, a’ mellyet a szúrós és tsípős kalászszálkái a’ torokban okoznak” (Magyarázat III: 1). További társneve az ebüröm. Ma – mint kaszálófű – a minősített növényfajtáink közé tartozik.

ebkapor J: Matricaria inodora (MNöv. 50). R: 1405 k.: eb capor ’Anacetum’ (SchlSzj. 859), ’Costula’ (uo. 864). A régi növénynév a további szójegyzékekben és a magyar botanikai szakirodalom műveiben szinte mindenütt fölbukkan, a nyelvjárásokban is használatos (N: ÚMTsz. 2: 9 | SzegSz. 1: 307 | FöTsz. 68). A kamilla nagy termetű rokonának, az ebszékfűnek a társneve. Közvetlen a kapcsolat a magyar és a német növénynév között; vö. ném. R. Hundestille, vagyis Hundsdill ’Anthemis cotula, Matricaria inodora’ (MNy. 29: 51), tükörszavak. Az ebkapor hasonneve a kutyakapor.

ebkáposzta J: Theligonum cynocrambe (P. 77). Újabb szaknyelvi kifejezés.

ebkérdi J: Polygonum orientalis (OrvF. 368). A „Régi Nevek” csoportjában szereplő terminus eredete ismeretlen, magyarázata is bizonytalan, más forrásban nem található. Diószegi a „Megállított Nevek” sorába a ’Polygonum orient.’ jelölésére a pujkaorrú tzikkszár elnevezést javasolja.

ebkolbász J: Cynomorium coccineum (Priszter 56). A máltaigomba, máltaiviasz társnevekkel is jelölt gombafajta elnevezése. Mint a tudományos név latin előtagjából kiderül, itt nem az ehető kolbász szerepel, hanem a kutya pénisze, hiszen a cynomorium a gör. kyon, kynos ’kutya’ és a szintén gör. morion ’hímtag’ szavakból alkotott összetett szó. Már Dioscoridesnél olvasható a kynomorion ’Orobanche crenata’, melyből a lat. cynomorion ’ua.’ (Plinius 22: 162) növénynév keletkezett.

eblesi-szilva J: Prunus domestica. N: ÚMTsz. 2: 9: ëblesi szíva (Szt.gál) ’hosszúkás, kék szilva’. A név valószínűleg arra utal, hogy a kutyák szívesen összeszedik a fa alatt ezt a gyümölcsöt.

ebmankóró J: Glycirrhiza echinata (Soó 340). R: 1943: ua. (Nép és Nyelv. 140). A Szigetközben és Szeged vidékén használatos a népnyelvben (Kovács 28 | SzegSz. 1: 307). Az ednámkóró ’ua.’ (MF. 639) szaknyelvi szó megfelelője; népetimológiás átalakítás eredményeként jött létre (< ebman[kó] kóró: eb + mankó + kóró). Tudományos neve ’tüskés édesgyökér’ (< gör. glykys = édes; rhyza = gyökér) jelentésű. L. még alább: kutyamankó.

ebmák R: 1578: eb mák ’disznó mák’ (Herbarium 60). Melius J. Péter névalkotása. Értéktelen fajta, az összetett szó disznó- és eb- előtagja is erre utal. „Czattogató czörgö mák, vagy mák koszt termö rosza… Németül Klapperrosen” (uo.).

ebmeggyfa J: N. varjútövis (MNöv. 50). N: OrmSz. 111: ëbmötyfa ’disznó tüskefa’. A növény apró bogyótermése a névadási motiváció. Társneve az ebfa.

ebnyelvűfű J: Cynoglossum officinale (MNöv. 50). R: 1525 k.: eb nlw ’Cinoglossa’ (Ortus), 1533: eb nyelue ’Cynoglossa, Hundstzung’ (Murm. 1425). N: SzegSz. 1: 307: ebnyelvűfű ’atracél’ | Nyárády 85: ebnyelvü fű (Marosv.h.). Mint már Földi János jól látta, „a’ Görög és Deák Nyelv példája szerént” jött létre. A növény leveleinek felszínére, annak formájára vonatkozik. Az elnevezés a magyarba a Cynoglossus = lat. lingua canina ’növény keskeny, nyelvformájú levelekkel’ (Plinius 25: 81) tükörfordításával került, mely a gör. kynoglosson, kynoglossos ’útifű’ (Dioscorides 2: 126) (< gör. kyon, kynos = kutya; glossa = nyelv) névre vezethető vissza. A németben szintén megvan; vö. Hundszunge ’Wegerich’ (Mackensen: DWb. 1991: 526), és több más európai nyelvben is, például fr. langue de chien (NclB. 333).

ebostor R: 1706: eb ostor ’Atriplex canina’ (PPNomH.). Pápai Páriz Ferenc – latin mintára történt – névalkotása semmilyen későbbi forrásban nem mutatható ki, tájnyelvi szinten sem használatos.

ebrészfű R: 1868: ua. ’a téritők alatt némely fák derekaiból kinövő élődi növény, mely az eb nemzővesszejéhez hasonlit’ (Ballagi 1: 232). A névadási motiváció az értelmezésből világos.

ebrontófű J: Aconitum (MNöv. 169). R: 1578: ebrontó f ’Cynoctonon’ (Herbarium 156). Hasonnevei: tetűrontó fű, farkasméregfű, farkasölőfű, ném. Wolfsgift (NclB. 379). Ezek is a növény mérgező voltára utalnak. Mint már Melius említi: „ha a gyökerét hussal öszvecsinálod, farkast, ebet öl”. Az ő névalkotása a magyar név, melybe az eb állatnév a Cynoctonon mintájára került. A gyökerében lévő aconitin embert is mérgez. Az Aconitum a görög akoniton ’mérges növény’ névből származik. (A régi elnevezés a növény termőhelyére utal, azaz „en akoneis”, meredek sziklán nő.)

ebrózsa J: Rosa canina (Gyógyn. 8). R: 1783: eb ró’sa ’ua.’ (NclB. 375). A csipkerózsa (vadrózsa, gyepűrózsa, hecserli, tüskefa stb.) etnobotanikai elnevezése Csíkszereda környékén; a latin pontos megfelelője. Akár a növény német, angol, francia és olasz neve, l. a kutyarózsa szócikkében.

ebruta J: Artemisia absinthium (MNöv. 50). R: 1893: ua.; ebcövek ’élősködő fű, Cynomorium’ (Pallas 5: 661). A németből tükörfordítással átvett növénynevünk; vö. Hundsraute ’Scrophularia can., Ricinus comm.’ (M. 235). A Hundsrute (PbF. 143) jelentése tulajdonképpen ’kutyavessző, kutyafarok’, és – akár a lat. cynomorium (< gör. kyon, kynos = kutya; morion = hímtag) – a kutya péniszét jelenti.

ebsóska J: Oxalis acetosella (MNy. 33: 346). A madársóska társneve Őriszigeten: ëbisuaska. Az ember számára értéktelen a növény; erre utal az összetétellel keletkezett elnevezés eb- előtagja.

ebszem J: Pulicaria (MNöv. 33). R: 1578: eb szem ’Conysa media’ (Herbarium 138a). Az összetétel pejoratív előtagja a növény kellemetlen szagára, az utótag pedig kerek, sárga virágjára utal. A német Hundsauge ’Pulicaria dysent.’ (M. 233) tükörszava. Melius révén kerülhetett a magyarba, nála a Conysa media német neve Hundsaugen (Herbarium 138a).

ebszékfű J: Matricaria maritima ssp. inodora (PE. 158). A mai szaknyelvi szó a moldvai csángóknál is ismert (Zelnik 8). A kamilla rokona ez a növény, gyakran össze is tévesztik az orvosi székfűvel, a kamillával, bár virágzata jóval nagyobb. A jól ismert kamillától megfelelően elkülönítette a népnyelv: nem gyógyít, nem jó illatú, tehát: eb. Az orvosi székfűtől ’Matricaria chamomilla’ (Növhat. 200), ami a vetések gyakori gyomnövénye, az ebszékfű magasabb termetével, kellemetlen szagával és laposabb, tömör vackú fészkeivel tér el. Az illatos, kisebb termetű kamilla gyógynövénynek korábban – mint arra Matricaria (< lat. matrix, -icis ’anyaméh’, valamint a német Mutterkraut, tkp. ’anyafű’) neve is mutat – nőgyógyászati jelentősége volt.

ebszopóka J: Echium vulgare. R: 1868: ua. ’terjöke’ (Ballagi 1: 232). Az értelmezésben szereplő növénynév – ellentétben az ebszopóka elnevezéssel – ma is használatos, terjőke kígyószisz (MNöv. 103) helyesen.

ebszőlő J: Solanum dulcamara (VN. 38). R: 1405 k.: eb zele ’Solatum’ (SchlSzj. 896). Igen régi botanikai szavunk, a nyelvjárásokban szintén szélesen elterjedt növénynév (az ÚMTsz. [2: 9] adatain kívül l. még az alábbi tájszótárakban, illetve nyelvjárási gyűjteményekben: SzegSz. | OrmSz. | SzegFüz. | Nyr. 29 | NyIrK. | BaNyj. | FöTsz.). A növény kapaszkodó szára (nyúlánk levélnyelével csavarodva talál támasztékot) és fürtvirágzatából kialakuló tojásdad, fényes piros, őszi bogyócsoportja a névadás alapja. Bogernyőben termő piros bogyói egyformán szemünkbe tűnnek vízpartokon, liget- és láperdőkben. Az összetétel eb- előtagja pedig azt jelzi, hogy gyümölcse ehetetlen, haszontalan. Sőt, veszedelmesen mérges növény, bogyója szívműködést bénító solanint tartalmaz! A tudományos Solanum dulcamara név előtagja is mérges növényre utal, a Solanum a lat. solare ’napszúrást okozni, elbódítani’ jelentésű szóból van képezve. Középlatin eredetű dulcamara (ill. amaradulcis) utótagja pedig a dulcis ’édes’ és az amarus ’keserű’ szavakra vezethető vissza; vö. gör. glykypikros ’keserédes’ (Genaust 219). Arra utal, hogy az ebszőlő mérgező piros bogyói először édesnek tűnnek, majd keserű ízét érzi az ember.

Diószegiék a veres, vízi, erdei ebszőlő elnevezést a „bitang nevek” között sorolták fel, és helyette a „megállított Plánta nevek” sorába a keserédes tsutsór kifejezést javasolták. A németben a növény neve szintén ’ebszőlő, kutyaszőlő’; vö. a Hundesbere ’Solanum nigrum’ (MNy. 29: 51) tükörszóval. A lengyelben is psianka slodkogórz ’Solanum dulcamara’ (Weeds 1600).

A fekete ebszőlő ’Solanum nigrum’ a tájnyelvi adatok szerint a Dunántúl (Nyr. 43: 311: Tata; FöldrKözl. 22: 65: Balaton mell.; NyelvFüz. 9: 40: Zalavidék) szépasszonyszőlője, melyet régen szépszőlőnek is hívtak: 1578: szép szölö (Herbarium), 1583: zep zolo (Atrebatis), 1590: ebszölö vag’, szép szölö (SzikszF.). Mivel azidőtájt a boszorkányok neve volt a szépasszony, következtethetünk, hogy mire használhatták ezt a mérges növényt.

ebtej J: Euphorbia (MNöv. 114). R: 1395: ebtey ’Agrimonius’ (BesztSzj. 383), 1405 k.: eb tey ’Centunritelium’ (SchlSzj. 894), ua. ’cincinabulum’ (uo. 895). Noha Diószegi a „Megállított Nevek” sorába a szettyin terminust javasolta (OrvF. 368), az ebtej szinte minden későbbi füvészeti szakkönyvben szerepel. A régi botanikai terminusnak számos nyelvjárási alakváltozata is használatos, l. ÚMTsz. | Ethn. 8: 94 | FöldrKözl. 22: 74 | Nyr. 86: 441. Hasonneve az azonos jelentésű kutyatej. Megfelelője a német nyelvben a Hundsmilch ’Euphorbia’ (MNy. 29: 51); ugyanezt a növényt jelöli az azonos névadási szemléletű ném. Wolfsmilch (tkp. ’farkastej’), és a szb.-hv. mléčika (< mléko ’tej’) ’ua.’ (TESz. 2: 688). Az összetett szó utótagja a szárban lévő tejszerű nedvre, pejoratív eb- előtagja ennek a nedvnek csípős, élvezhetetlen ízére utal. A Clusius (1584: NomPann.) óta több más forrásban is szereplő (pl. NclB. 371) nagyobb ebtej előtagja kétségkívül a növényneveknél is szokásos lat. maior fordítása.

ebtippan J: Agrostis canina (PE. 173). R: 1868: eb-tippan ’ua.’ (Ballagi 1: 232). Összefügg a ném. Hundsstraußgras ’Agrostis canina’ (LWb. P1855) névvel. A tudományos névben szintén szerepel az eb (lat. canis) állatnév, az agrostis régi görög növénynév. A tippan pedig régi növénynevünk: 1677: „az mely pénz csuporban tipannal levén bétakarva” (OklSz.), 1717: tippan (MNy. 65: 340) ’pázsitfű’ jelentéssel.

ebtövis J: Rhamnus catharticus (MNöv. 202). R: 1584: eb töuisk (NomPann. 242). A német Hundsdorn ’Rosa canina, Crataegus oxyacantha’ (M. 234) tükörszava. Az ebtövis hasonneve a varjútövis ’ua.’, „ágai tövissen végződnek” (MFűvK. 178). A régi görög rhamnus növénynév szintén tüskés, tövises növényt jelölt.

ebüröm J: 1. zergeboglár; 2. ebír (MNöv. 50). R: 1911: eb-üröm ’Trollius’ (Nsz. 89). Az üröm utótag már 1395 k. fölbukkan magyar szójegyzékekben: „rítímeníum: fer rem” (BesztSzj. 374), majd 1405 k.: vrem (SchlSzj. 878), 1435 k.: irim (SoprSzj. 210) ’keserű ízű gyógynövény’. Volga vidéki török nyelvi megfelelései mutathatók ki; vö. csuv. arm, rem, tat. ärem, bask. ärem ’üröm’ (TESz. 3: 1055). A csuvasból az egyik rokon nyelvünkbe, a cseremiszbe is átkerült: arm ’ua.’ (uo.).

A növény keserű voltán alapuló névátvitel eredménye az ürmös szó ’ürmösbor, abszint’ jelentése.

ebvészmag J: Strychnos nux-vomica (Priszter 159). R: 1830: ebvész ’Strychnin’ (Batsó:Dissertatio 59). A strychnos ógörög növénynév. Az ebvészmag igen mérgező elő-indiai fa kőkemény magva, mely igen keserű és rendkívül gyorsan ható méreg; társnevei (sztrichninfa, hánytatófa, farkasmaszlag [uo.]) szintén erre utalnak. Gomb nagyságú magjai mérgező alkaloidákat (sztrychnint, brucint) tartalmaznak. Patkány- és egérméregként használják.

ebviola J: Viola canina (MNöv. 50). R: 1591: eb nevö vad viola ’vad viola’ (Pécsi L.: Keresztyén szüzek). Az évszázadok óta használatos szaknyelvi szó a nyelvjárásokban is ismert; vö. Szabó–Péntek 71: Erdély | Herman:Pászt. 675: Hortobágy. Szó szerinti fordítás a latin tudományos elnevezésből. Más nyelvekben is megvan; vö. pl. ném. Hundsviolen ’ua.’ (M. 236). A viola (R. 1395 k.: „víola: viola” [BesztSzj. 427], 1578: violya [Herbarium 54], 1753: vijóla [Lippay: Posoni kert 611]) utótag önálló növénynevünk, jelentése ’Matthiola incana’. Szintén a latinból származik a ném. Viole, ol. viola stb.

ebvirág J: Cholchicum autumnale (MNöv. 103). R: 1833: eb-virág ’Cholchicum’ (Dankovszky 176). N: Gyógyn. 31: ébvirág (Csíkszereda) ’Colchicum autumnale’. Az őszi kikerics népi elnevezése. Valószínűleg egy másik tájnyelvi kutyadöglesztő ’ua.’ névvel függ össze szorosabban, e mérgező növény francia neve is mort au chien (NclB. 360), azaz ’kutyahalál’. Nevezik még sokféleképpen; vö. kígyóhagyma, kígyóvirág, tücsökkoma stb. (MNöv. 103). Az ebvirág német megfelelője a Hundsblume ’Cholchicum autumnale’ (és még 24-féle növény neve) (M. 234), minden bizonnyal ennek mintájára került – Dankovszky révén – a magyarba.

Legmérgesebb növényeink egyike, tudományos nevének előtagja földrajzi névvel, Colchis városának nevével van összefüggésben, mely az ókorban a méregkeverők hírhedt városa volt. Az autumnale pedig az őszi kikerics szokatlan virágzási idejére utal. Akárcsak őszike társneve, mely Arany János révén közismert lett.

ebzeller J: Aethusa cynapium (MNöv. 19). R: 1911: ua. (Nsz. 89). Latin neve ’fényes ebpetrezselyem’ jelentésű (< gör. aithusa = csillogó, fényes / gör. kynos = eb; lat. apium = petrezselyem). Súlyosan mérgező növény, társnevei is erre a tulajdonságára utalnak, a mai tudományos neve ádáz. Nevezik még a következőképpen: ádázóbürök, kutyapetrezselyem (< a cynapium tükörfordítása), mérges ádáz (uo.). Az összetett szó zeller utótagja német eredetű; vö. baj.-osztr. zellr, ném. B. zeller, ir. ném. Sellerie ’ua.’ (TESz. 3: 1191), mely az olaszon keresztül a lat. selinon ’zeller’ (< gör.) folytatója. Más nyelvekbe is átkerült, vö. a. celery, fr. céleri ’ua.’ (uo.).

ebzuzmó J: Peltigera canina (Mohák, zuzmók, harasztok. Bp., 1974. 6). A közönséges ebzuzmó tudományos nevében is szerepel a lat. canis ’kutya’ állatnév. Az ebzuzmó elnevezés arra emlékeztet, hogy a növényt valamikor veszettség ellen használták a népi gyógyászatban. A zuzmó utótag pedig nyelvújítási alkotás, a R. zúz ’zúzmara’ főnévből való származékszó. Arra utal, hogy a növényi telepek a fákat, sziklákat zúzmaraként lepik be.

kutyabajor J: szőlőfajta. N: ÚMTsz. 3: 667: ua. (Balaton m.) ’korán érő gohér’. A kutyabajor névben az előtag pejoratív értelmű jelző, az értéktelen, apró szemű, korán érő gohért jelölik vele. Az összetett szó bajor utótagja Németh Márton szerint (Ampelográfiai album 2: 63) egy minden szőlőterületünkön nagyon régóta termesztett magyar eredetű szőlőfajta. Szőlőnévként már 1708-tól (bájor zőlő [PP. 12]) adatolható; a nyelvjárásokban rendkívül szélesen elterjedt: fekete bajor, fehér bajor, bajor, baor, bajor szőlő (ÚMTsz. 2: 327), vajor (MTsz. 1: 81), sombajor (CzF. 1: 383). Ez utóbbi szótár szerint a szőlőnév a bajor népnévvel függ össze, azaz ’bajorhoni, bajorországi szőlő’. A németben azonban nincs olyan szőlőnév, mely bayerische Weintraube volna. Az azonosítás az EtSz. (1: 234) és a TESz. (1: 220) szerint is téves. Persze attól, hogy ilyen német szőlőnév nincs, még a magyarban – a származás helyére utaló – bajor szőlő elnevezés létrejöhet. A fajta régi magyar termesztésű, sok társneve is magyar eredetre vall, de a népnévvel való összekapcsolódása elképzelhető.

kutyabenge J: Frangula (P. 155). R: 1807: kutya benge ’Rhamnus frangula’ (MFűvK. 178). A debreceni füvészkönyv szerzőinél fölbukkanó elnevezés – mint Diószegi később (1813: OrvF. 377) „Igazító Laistromában” besorolja – a kutyafa terminust volt hivatva kiszorítani. Ma a kutyabenge a nyelvjárásokban Szeged környékén (SzegSz. 1: 858), Gyergyóban (Gyógysz. 377) és a Kárpátalján (Kótyuk 80) adatolt. Hashajtóként alkalmazott növényt jelöl. Kérge frissen kellemetlen, átható szagú és mérgező, egyévi szárítás után fontos gyógyszerek alapanyaga. Hasonnevei az ebsefa, ebiszelence, büdöscseresznye, dögfa, kutyafa (MNöv. 113), büdösfa (MFűvK. 178). Az angolban a dogwood (AFE. 550). Csupa nem hízelgő, lekicsinylő elnevezés. Akárcsak a régi latin névben a „frangula”. Ez ugyanis a lat. frangere ’törni’ igére vezethető vissza, és a fa hitványságára, törékenységére utal.

kutyaberzen J: Anthemis arvensis (Péntek–Szabó 324). Kalotaszegen, Szucságon használatos etnobotanikai terminus. Az utótag alighanem a berzelni ’borzolni’ (MNyszet. 6: 317) igével függ össze, és a kutya borzasan felmeredő szőrére emlékeztetve írja le a növény valamely részét (a szárát?).

kutyabogyó J: Solanum (MNöv. 46). R: 1798: kutyabogyó ’csucsor’ (Magyary-Kossa: OrvEml. 2: 264). Ismert a nyelvjárásokban is, l. ÚMTsz. 3: 667. Tükörszava a németben a Hundsbeere ’rosszízű bogyó’ (DWb. 526), R. 1783: Hundsbeerstrauch (NclB. 331). Összesen 33 ilyen növényt jelöl a szó a németben (M. 233–234). Diószegi „Igazító Laistromában” (OrvF. 377) a „Megállított Nevek” sorába a kutyabogyó helyett a fekete tsutsór terminust javasolta. A magyarban a csucsort nevezik még kutyaszőlőnek, kutyagolyónak (MNöv. 46) és ebszőlőnek (Zelenyák 30) is. Mind a növény bogyótermésére utal.

kutyaborostyán J: Daphne mezereum (Péntek–Szabó 324). Magyarókerekén a farkasboroszlán neve (ÚMTsz. 3: 667). A borostyán – mely egy másik növényt jelöl – itt nyilván a boroszlán szóból alakult, esetleg népetimológiával.

kutyaboróka R: 1915: N. kutyabojóka ’Lycium vulgaris’ (Nyr. 44: 90). Bács-Bodrog megyében, Adorjánon följegyzett nyelvjárási neve a gyepű sefűsefa növénynek.

kutyabúza J: Melampyrum barbatum (MNöv. 113). N: SzegSz. 1: 858: ua. ’gyomnövény’. Valószínűleg a németből – tükörfordítással – átvett növénynév; vö. Hundsweizen ’ua.’ (M. 236).

kutyacseresznye J: 1. szamócafa; 2. madárberkenye; 3. ribizke; 4. májusfa (MNöv.113). R: 1783: kutya-tseresznye ’Lonicera xylosteum’ (NclB. 338), piros kutya tseresznye ’Sorbus aucuparia’ (uo. 374) és kutya tseresznye-fa ’Prunus padus’ (uo. 373). A nyelvjárásokban ma elsősorban Erdélyben (SzékNySz. 266 | NépismDolg. 4: 27 | SzegFüz. 2: 163) használatos. Mint német R. 1783: Hundselsebeere (NclB. 373), illetve Hundskirsche ’bogyós gyümölcs’ (DWb. 526, M. 235) tükörszavában is, a pejoratív értelmű előtag az élvezhetetlen, apró bogyótermésre utal. Ezek a bogyók – a cseresznyéhez hasonlóan – pirosak vagy sötétvörösek.

kutyadöglesztőfű J: Colchicum autumnale (MNöv. 103). A kikerics egyik népnyelvi társneve. A németben a szintén mérgező Aconitum neve a hasonló névadási szemléleten alapuló Hundstod (M. 236) elnevezés, mely tkp. ’kutyahalál’.

kutyaeper J: az eperparéj nyelvjárási társneve. N: ÚMTsz. 3: 667: kutyaepër (Tatrang).

kutyafa J: Frangula alnus (MF. 700); 1. kutyabenge; 2. (Bács) ördögcérna; 3. Euonymus europaeus (MNöv. 113). R: 1754: kutja fa ’Frangula alnus’, 1758: kutyafa (SzT. 7: 679). Igen sokfelé ismert a nyelvjárásokban (l. SzamSz. 1: 570 | ÚMTsz. 3: 667 | SzegSz. 1: 858 | Zelnik 15 | Nép és Nyelv 1943: 158 | Nyr. 75: 428 | MNy. 23: 263 | Nyr. 27: 96). Hitvány, törékeny fafajtát „tisztelnek” ezen a néven. Tudományos nevében a latin frangula jelző a frangere ’törni’ igére vezethető vissza, és a fa törékenységére utal. A Szeged környéki adatok nem a Frangula alnusra, hanem a Lyciumra vonatkoznak, mely szintén értéktelen anyagú cserje. Társnevei is (semfűsemfa, gyurkafa, ördögcérna) erre vonatkoznak. A Frangula alnus további elnevezéseiben (ebsefa, dögfa), illetve a német Hundsbaum ’Euonymus eur., Frangula alnus, Lonicera xylost., Rhamnus cathart. stb.’ (M. 233) tükörszóban, ill. az ugyancsak ném. Faulbaum, Pulverholz ’Rhamnus grangula’ (Genaust 255) (tkp. ’rothadt, ócska fa’, ill. ’porfa’) elnevezésekben ugyanígy a pejoratív előtag a növény hitványságára, használhatatlanságára utal. Akárcsak a románban; vö. lemn-cîinesc ’Ligustrum vulgare’ (DRM. 226) és az angolban, vö. dogwood ’vadsom’ (TESz. 2: 688). Nem fukarkodtak további pejoratív értelmű elnevezések megalkotásával sem a Rhamnus frangula jelölésére. A magyar R. 1807: büdösfa, büdös tseresznye (MFűvK. 178) és ném. Stinkbaum (Graumann 102), azaz ’bűzfa’ elnevezése a szagra utal, mely szintén előnytelen.

kutyafej J: Taraxacum officinale (Zelenyák 100). R: 1908: ua. (uo.). Hapax. A pitypang zoomorf metaforikus neve aligha lehet. Nyilván sajtóhibás alak, helyesen kutyatej a Taraxacum officinale neve.

kutyafokhagyma J: Allium vineale (MNöv. 26). A bajuszos hagyma népi társneve (uo.). A németből kerülhetett a magyarba tükörfordítással; vö. ném. Hundsknoblauch ’Allium’ (M. 235).

kutyafül (-gomba/-fű) R: 1895: kutyafülgomba ’judásfül’ (Pallas 11: 125). A németben meglévő Hundsfist gombanév ’Lycoperdon’ (M. 234) jelentésű. Egy gyógynövényfajta tájnyelvi neve a kutyafilfü [A.gagy] (ÚMTsz. 3: 668), melyet veszettség ellen kenyérbe göngyölve kap a kutya (Ethn. 48: 152). Apró, bőven termő krumplifajta (ÚMTsz. 3: 668) neve a kutyafülű, mely kemecsei adat.

kutyafű J: (Vas m.) Lathyrus pratensis (MNöv. 114). R: 1774: kutya-fü ’dudva’ (TESz. 2: 688). N: SzegSz. 1: 858, ÚMTsz. 3: 668: ua. ’növényfajta’. Német megfelelője a Hundsgras (DWb. 1891), Hundskraut (DWb. 526), mely 14 növényt (M. 235) is jelöl; további idegen nyelvi megfelelője a r. iarba-cîinelui ’Cynodon dactylon’ (DRM. 226). A kutyafűtej ’Euphorbia cyparissias’ (ÚMTsz. 3: 668) a farkas kutyatej szegedi népi elnevezése. A növény tejszerű nedve alapján jött létre.

kutyagéjcsa N: SzlavSz. 2: 126: kutyógéicsa ’szamártövis’. Ismeretes macskagéjcsa ’Ononis spinosa’ növénynév is Kórógyon, szintén Szlavóniában. Az összetétel utótagja megfejtésre vár.

kutyagolyó J: Solanum nigrum (ÚMTsz. 3: 668). Sövényházán a fekete csucsor neve; metaforikus terminus, a növény gömbölyű – és értéktelen – termésére utal.

kutyagyöngyvirág J: Polygonatum (Péntek–Szabó 195). A kalotaszegi Ketesden és Magyarbikalon használatos növénynév. Itt az előtag maga is metaforikus, amellett, hogy az utótag használata is az. Jelzős fajnév, de az utótag más genusznak a neve.

kutyahagyma R: 1783: kutya-hagyma ’Allium vineale’ (NclB. 355). A Benkő Józsefnél fölbukkanó szaknyelvi szó ma Zalaszegváron a ’Muscari comosum’ (ÚMTsz. 3: 668) neve. A növény vadon termő mezei faj, igen erős, csípős. Ebből ered a neve: ’kutyának való’ vagy a ’kutya sem eszi meg’. Hasonló névadási szemléleten alapul a német R. 1783: Hundsknoblauch ’Allium v.’ (NclB. 355), illetve a Hundszwiebel ’ua. és Allium carinatum, Colchicum autumnale, Equisetum arvense’ (M. 236) tükörszó.

kutyaherélősás J: Stratiotes aloides (PE. 162). A kolokán szemléletes népi neve arra vezethető vissza, hogy a növény fogas, tüskés levelei közé nem jó bekeveredni. Az alul háromszögbe rendezkedő, V keresztmetszetű leveles sás levélszéle az ember kezét is megvérzi; vadászat közben a köztük nyargaló kutyákon végrehajtják a műtétet, melyre a név utal. A növény társneve, a bikatőr szintén a levelekre vonatkozik. Akárcsak német Krebsschere (PbF. 502) (azaz ’rákolló’) elnevezése. Ugyanígy maga a – görög eredetű (Dioscorides) – tudományos nemi név, a Stratiotes, mely Pliniusnál is olvasható (24: 169). A növénynév azonos a gör. stratiotes ’katona, harcos’ szóval; a kardforma, tüskésen szegélyezett levelekkel „felszerelt” növényt láthatták így a régi görögök. A Hortobágyon a kutyaherílősás a ’Carex’ (Nyr. 75: 425).

kutyaibolya J: Viola sylvestris (Péntek-Szabó 324). Erdélyben (Kalotaszentkirály-Zentelke, Magyarvalkó) az ebibolya hasonneve (uo. 304); a névadás indítékát l. ott.

kutyakamilla J: Matricaria inodora (ÚMTsz. 3: 668). Az ebszékfű társneve a Hortobágyon. Ez a növény az illatos kamilla gyógynövénytől való megkülönböztetés végett kapta a kutya jelzőt. Tükörszava a ném. Hundskamille ’Anthemis’ (Mezgazd. 280). Az Anthemis már az ókorban ismert növénynév, a gör. anthemís (Dioscorides), lat. anthemis (Plinius 22: 53) szintén a kutyakamilla elnevezése volt, a gör. anthos ’virágzat, virág, növény’ jelentésű szóból.

kutyakaparó J: Matricharia inodora (Zelnik 8). A moldvai Pusztinán a csángóknál, illetve a Felvidéken szintén (kutyakapar [NyF. 29: 31]) használatos etnobotanikai terminus. A névadási motiváció az lehetett, hogy a kutyák kikaparják a növényt, ha a gyomrukat gyógykezelik vele.

kutyakapor J: 1. nehézszagú pipitér; 2. napraforgó-kutyatej (MNöv. 114). R: 1882: N. kutya-kapor ’Cotula foetida’ (Nyr. 10: 323). Ma is elterjedt a népnyelvben (SzamSz. 1: 570), illetve a moldvai csángóknál (Zelnik 19), Erdélyben (Ethn. 87: 210 és Péntek–Szabó 203), a Székelyföldön (MNy. 4: 32), Gyergyóban és a Hajdúságban (ÚMTsz. 3: 668), Kárpátalján (Kótyuk 82) és Zemplénben (MTsz. 1: 1262). A jelölt növényeket kaporra emlékeztető leveleik miatt hívják így. Hasonneve az ebkapor. Ugyanígy a németben is Hundsdill (M. 234) a neve.

kutyalaboda J: Chenopodium vulvaria (MNöv. 114). R: 1775: kutya-laboda ’Atriplex foetida, Chenopodium foetidum’ (Csapó 150). A N. büdös libatop társneve. Másik hasonneve szintén a növény szagára utal: büdös laboda (MFűvK. 187), akár a ném. stinkende Melde (NclB. 345). A pejoratív jelzői előtagú összetett szóban szereplő laboda növénynevünk a libatop, a spenót és a bojtorján neveként használatos. Már 1395 k. fölbukkan a magyar írásbeliségben: „bleta: laboda” (BesztSzj. 395); N. lobodo (CsángSz.), labogya, loboda (ÚMTsz.). Szláv eredetű jövevényszó; vö. blg. lóboda ’libatop’, szb-hv. loboda ’Atriplex’, szlk. loboda ’ua.’, or. lebedá, N. lobodá ’ua.’ (TESz. 2: 702). A fenti csángó lobodo közvetlen átadója a román lehetett, a rom. lóbodă ’Atriplex’ (uo.) a déli szláv nyelvekből származik.

kutyalánc J: Lycopodium clavatum (MNöv. 94). R: 1908: kutyalánc ’ua.’ (Zelenyák 91). A nyelvjárásokból Erdélyben adatolt, a pitypang neveként (Nyr. 12: 477 és NyIrK. 34: 42). Minden bizonnyal a kutyatej gyermekláncfű nevének hatására keletkezett.

kutyamankó J: (Csongrád) Datura stramonium (MNöv. 127). A maszlag népi neve. L. még alább.

kutyamankóró J: Glycyrrhiza echinata (Nép és Nyelv 140). Az Alföldön, Hantháza környékén (uo.) és Sövényházán (ÚMTsz. 3: 669) használatos. Hasonneve az ebmankóró, mely az ednámkóró név népetimológiai alakváltozata. A növénnyel kapcsolatban az a hiedelem, hogy „öreg emberektől hallottam, mikor Jézus a Tiszát borozdálta, szamara ez után kapkodott, azért olyan görbe a Tisza” (uo.).

kutyamák J: pipacs (ÚMTsz. 3: 669). A pipacs Csábon följegyzett helyi neve. A mák és a pipacs genetikailag rokon fajok (Papaver somniferum, illetve Papaver rhoeas).

kutyameggy J: Padum avium (MNöv. 124). R: 1834: kutya megygy fa ’vad meggy’ (Kassai 3: 338). A növény értéktelennek ítélt gyümölcsét írják le hasonnevei közül a kutyacseresznye, madárcseresznye, vadcseresznye, gerezdescseresznye (MNöv. 124) elnevezések is. Meggy (R. 1395 k.: „Meraíus: meg fa [BesztSzj. 861]) gyümölcsnevünk ősi örökség a finnugor korból.

kutyamonyú (körte, szilva) J: körtefajta (ÚMTsz. 3: 669). A Farkasfán használatos körtenevet a gyümölcs alakja motiválta. A kutyamonyú szilva ’Prunus domestica’ (R: 1902: N. [Heves m., Saár] [Nyr. 30: 349]) ma Gyöngyösön, illetve Abasáron használatos (ÚMTsz. 3:669). A kutyatökű szilva hasonneve, akár a tökös szilva Zala megyében (Nyr. 30: 347), tökös sziva ’öregszemű szilva’ Vas és Sopron megyében (Nyr. 10: 332), ua. ’érés előtt elduzzadt, belül üres, éretlenül lehulló szilva’ (MTsz.), monyóka ’korán érő, aprószemű szilva’ (uo.). A gyümölcs alakjára vonatkozik ez is. Ugyanilyen szemléletű növénynevek a R. 1560 k.: papmonya fw (GyöngySzt. 954), 1578: barát monyu f ’mert vgyan monya vagyon a tuénec mint egy pillisses Papnac’ (Melius:Herbarium 89: 1), N. Mihálka monya (MNy. 6: 37), pap monya, papmony (FöldrKözl. 22: 71), pap töki, agármony fű, bikatök, macskatök, rókamony stb.

kutyanyelvűfű J: 1. ebnyelvűfű; 2. Plantago major; 3. Setaria viridis (MNöv. 114).

R: 1783: kutya nyelvü fü ’Euphorbia silvatica’ (NomVeg. 417). A szaknyelvi kifejezés a népnyelvben szélesen elterjedt, Szombathelyen (Ethn. 5: 37), Kürtön (MNy. 39: 252), a Nyírségben (ÚMTsz. 3: 669), Nagyvátyon (Nagy 41), a Szigetközben (Kovács 36), az Őrségben (MNy. 33: 345) és Zalában (MNy. 23: 589) használatos etnobotanikai terminus. A névadás szemléleti alapja a leveleknek a kutya nyelvéhez hasonlatos formája. Valószínűleg a németből tükörfordítással átvett növénynevünk; vö. Hundszunge ’Cynoglossum officinale és még 16 növény’ (M. 236), mely a lat. Cynoglossum (< gör. kyon, kynos = kutya; glossa = nyelv) folytatója. Már Pliniusnál is szerepel a cynoglossus = lingua canina ’keskeny, nyelvlevelű növény’ (25: 81), mely a gör. kynoglosson, kynoglossos ’lándzsás útifű’ (Dioscorides 2: 126) átvétele. Számos mai nyelvben is, vö. or. pjoszij jazik, a. hound’s tongue (LWb. Cs0246) és a fr. langue de chien (NclB. 333), r. limba cânelui ’Cynoglossum officinale’ (Borza: Primul dicţionar. Cluj, 1921. 558).

kutyanyelvű saláta Az ÚMTsz. (3: 669) adata (Sárszentmiklós, A.nyék) ’a fejes saláta egy fajtája’ jelölésére szolgál. A névadás motivációja – akár az előző elnevezésnél – a levél alakja volt.

kutyaorrgomba R: 1895: kutyaorr gomba ’gímgomba’ (Pallas 11: 126). Aligha lehet alakfestő elnevezés; arra utal inkább, hogy a becses és igen drága szarvasgombát az erdőn állatokkal kutatják fel. Ilyen a sertések mellett a kutya is, jó segítség gombászáskor.

kutyapázsit J: Cynodon dactylon (MNöv. 44). R: 1824: kutyapászit ’Hundsgras’ (Magyarázat III: 7). A csillagpázsit társneve. Szádler József 1824-ben megjelent munkájában bukkan fel. Minden bizonnyal a latin elnevezés alapján keletkezett a növény német Hundszahngras (Genaust 197), azaz ’kutyafogfű’ neve, ugyanis a Cynodon előtag a gör. Kynodon, kynodóus (< kyon, genitívusz kynós = kutya; odon, ódous = fog) ’kutyafog’ szóra vezethető vissza. A tudományos elnevezés dactylon utótagja a már Pliniusnál is szereplő (24: 182) lat. dactylus ’köles’ folytatója.

kutyaperje J: 1. angolperje; 2. ebír; 3. tarackbúza (MNöv. 114). R: 1780: kutya perje ’Triticum repens’ (Phytologicon 86). A népnyelvben (Herman: Pászt. 675) kutyapörje ’Triticum repens; eb-fű, a kutya gyógyító füve’. Német neve Hundsgras (NclB. 328), azaz ’kutyafű’. Az itt kutya előtaggal ellátott perje növénynevünk már 1500 k. fölbukkan az írásbeliségben: „De gramine: per˙e” (MNy. 21: 141) a ’pázsitfüvek családjába tartozó, kaszálóréteken, hegyi réteken, zöld legelőkön gyakori növény; Rispengras’ jelentéssel. Szláv eredetű jövevényszó.

Ma a Poa nemzetség szaknyelvi neve, számos alakváltozata használatos a nyelvjárásokban is: përgye, pörnye, pürgye (ÚMTsz), përjë, pérje, pürnye (Nyatl.), pörgye fü (Ethn. 3: 59).

kutyapetrezselyem J: Aethusa cynapium (MNöv. 19). R: 1783: kutya-petre’selyem ’ua.’ (NclB. 349). Német megfelelője a Hundspetersilie (Kubinyi 44), ill. Hundspetersilge, Hundspeterlein (M. 235), mely szintén a latin cynapium (< gör. kyon = kutya, genitív kynos; lat. apium = petrezselyem) ’kutyapetrezselyem’ névre vezethető vissza. A levelek formája a névadás motívuma. A növény magyar társnevei az ebzeller, mérges ádáz, ádázóbürök (MNöv. 19) a növény mérgező voltára utalnak. Az igen veszélyes coniin a hatóanyaga.

kutyaremenyica N: Zelnik 19: kucsarëmënyica (Külsőrekecsin) ’Anthemis spp.’. Moldvai csángó nyelvjárási növénynév; a pipitér, más néven álszékfű vagy pocvirág (MNöv. 153) jelölésére.

kutyarózsa J: Rosa p.p. (MNöv. 200). Erdélyben az Adonis vernalis neve (Péntek–Szabó 324), egyébként a vadon élő vadrózsa (csipkebokor, csipkerózsa, ebcsipke, gyepűrózsa, bicskafa) egyik tájnyelvi elnevezése. Szintén a tudományos latin ’Rosa canina’ név megfelelője a ném. Hundsrose (M. 235), az a. dog rose, fr. rosier de chien, és az ol. rosa canina (AFE. 1131).

kutyasaláta J: Lapsana communis (MNöv. 32). R: 1843: kutyasaláta ’ua.’ (Bugát 263). Nevezik kutyazöldnek is. A németben a Hundslattich ’Leontodon nudicaulis, Taraxacum officinale’, Hundssalat ’ua.’ (M. 235) tükörszó, Bugát Pál minden bizonnyal ebből fordította.

kutyasom J: Lycium halinifolium (Kovács 33). A sefűsefa vagy ördögcérna élvezhetetlen piros bogyótermését hívják így a Szigetközben (uo. és ÚMTsz. 3: 670). A som utótagot a külső hasonlóság indokolja. A somnak ugyanis szintén apró és piros a gyümölcse. Ez a som igen régi jövevényszó a magyarban, az írásbeliségben – mint növénynév – már 1291-ből adatolható: „Pervenit ad sumbucur meta terrea circumfusum” (OklSz.), majd 1395 k.: „cornus: umfa” (BesztSzj. 902), 1470 k.: Soom (CasGl. 26). Ótörök eredetű; vö. türkm. čüm, kum. čum, karacs.-balk. čum ’som’ (TESz. 3: 571).

kutyaszilva J: Prunus domestica. N: Nyr. 30: 348: kutyaszíva (Bábolna vid.) ’fekete apró szemű’ | SzegSz. 1: 860: ’fanem, amely semmit sem terem’; 2: ’selejtes szilvafajta, amit a kutya is meg szokott enni’. Már a Tsz. is az első jelentést adja meg, az eb-, kutya- előtaggal gyakran fejezik ki a jelölt növény rosszaságát, haszontalanságát, gyümölcstelenségét.

kutyaszopó J: Taraxacum officinale (ÚMTsz. 3: 671). A pongyola pitypang neve Zilahon, kutyaszopogatónak hívják a Szilágyságban Érkőrösön és Tasnádon (NyIrK. 1: 153), valamint Csíkszereda környékén (Gyógyn. 17).

kutyaszömörcsög J: Mutinus caninus (MNöv. 114). Gombanév. Minden bizonnyal a latin Mutinus caninus elnevezés alapján keletkezett a ném. Hundsrute (Genaust 402), azaz ’kutyafarok’ (< lat. mutinus = pénisz; caninus = kutyának a…, kutya-, < canis = kutya). Az elnevezés motivációja a növény gyümölcsének a kutya ivarszervéhez való hasonlósága. A magyar névre is a latin hathatott.

Az összetett szó szömörcsög (R. 1395 k.: „manobriu: emerchek”, „Burto: emerchek” [BesztSzj. 386, 435], 1549: zomorcok (OklSz.), 1793: szömörtsők [Földi 57]) utótagja – a kucsmagomba neve – szláv eredetű a magyarban. Nyelvjárási (csömörcsök, sömörcög [ÚMTsz.]) és szaknyelvi szó; a mai szemérmetlen szömörcsög tudományos fajnév – a ’Phallus impudicus’ neveként – a fentihez egészen hasonló névadási szemléletű.

kutyaszőlő J: Solanum (MNöv. 46). R: 1834: ua. (Kassai 3: 220). N: SzlavSz. 2: 126 | SzamSz. 1: 571 | SzegSz. 1: 860 | Zelnik 15 (Moldva) | Kótyuk 79 (Kárpátalja, Rát) | ÚMTsz. 3: 671 (N.várad, Szt.jobb, Gencs, F.bánya, N.károly, Kárásztelek, M.csaholy, Selymesilosva, Tasnádszarvad, Zilah) | Péntek–Szabó 324 és 302 (Erdély) | Herman: Pászt. 681 (Tyukod) | Nyr. 86: 441 (Baranya m.). Mint ez utóbbi adat értelmezése („mírges a bogyója”) is mutatja, veszélyes „szőlő” ez. A csucsor egyéb tájnyelvi elnevezései szintén a kutya állatnévvel jöttek létre; vö. kutyabogyó, kutyagolyó (MNöv. 46). Megvan tükörszóként a németben is; vö. Hundsrebe ’Bryonia, Saxifraga gran.’, illetve Hundswein ’Solanum dulcamara.’ (M. 235). A szőlő utótag csuvasos jellegű ótörök jövevényszavunk, eredetileg valamilyen bogyótermést jelölhetett, és később tapadhatott hozzá a ’szőlő’ jelentés. A főként nyelvjárási alakváltozatokban meglévő l > ll (szöllő) kettős mássalhangzó hangzóközi geminálódás eredménye.

kutyatalp Etnobotanikai terminus, az ÚMTsz. (3: 671) adata. A hódmezővásárhelyi növénynév metaforikus összetétel, jelentésváltozással, ráértéssel. A tájszótár értelmezése (’pl. a búza között is megtermő gyomnövényfajta’) sajnos nem jelent biztos fogódzót a jelölt növény azonosításában, számos gyom szóbajöhet. Valószínűleg a levél alakja állhat a névadási szemlélet hátterében.

kutyatej J: Euphorbia (P. 155) és pitypang (MNöv. 114). R: 1761: kutya tej fű ’Euphorbia’ (TESz. 2: 688), 1783: kutya-téj ’ua.’ (NclB. 371). Noha Diószegi (1813: OrvF. 377) a „Régi Nevek” között szerepeltetett kutyatéj helyett a „Megállított Nevek” sorába a szettyin terminust javasolta, a kutyatej szaknyelvi szóként megmaradt, sőt, a nyelvjárásokban az ország szinte minden területén (NövKözl. 2: 24 | SzegSz. 1: 858 | OrmSz. 336 | MNy. 4: 32 | Horváth 489 | MNy. 45: 219 | MNy. 39: 252 | MNy. 29: 317 | ÚMTsz. 3: 671 | Herman: Pászt. 681 | BaNyj. 73 | NéprÉrt. 33: 237) és Erdélyben (Szabó–Péntek 69; Ethn. 87: 211; Gyógyn. 17; Gyógysz. 375), valamint a moldvai csángóknál (Zelnik 15) is ismert. A növény hasonnevei szintén, mint az ebtej, farkastej, tejesfű, fűtej, méregfű, szamárfű stb. a mocsaras rétek májusi virágjának csípős tejére utalnak, mely hánytató, maró, hashajtó hatású. A tejnedv mérgező diterpéneket tartalmaz, a bőrön is gyulladásokat idézhet elő. Német elnevezése tükörszó; vö. Hundsmilch (Kubinyi 71), akár a román laptele-cînelui (DRM. 226). Ugyancsak német Wolfsmilch (Term. 1937: 188), azaz ’farkastej’ nevének hátterében szintén a növény mérges nedve áll. A napraforgó kutyatej ’Euphorbia helioscopia’ (Mi. 132) terminus arra utal, hogy a növény virágait a fény felé fordítja. Ezen alapul mind a tudományos, mind a magyar elnevezése; vö. ógörög héliosz ’nap’, szkopein ’nézni, szemlélni’. A tövises kutyatej ’Euphorbia spinosa’ (AFE. 528) megfelelője a ném. Igel-Wolfsmilch (azaz ’sün-farkastej’ [uo.]). A fatermetű kutyatej ’Euphorbia dendroides’ pedig a német Baumförmige Wolfsmilch (AFE. 526) mintájára keletkezett.

kutyatejcserje J: Securinega (P. 156). A szaknyelvi terminus alapja a lat. securis ’balta, bárd’ és a negare ’ellenállni’ szavak, azaz a fejszénél is keményebb fa. Német neve is Hartholz (PbF. 406), azaz ’keményfa’. Ugyancsak szaknyelvi szó az Aleurites hasonló, kutyatejfa (P. 156) elnevezése.

kutyatök J: Solanum tuberosum (MNöv. 36). R: 1865: kutyatök ’vagy svábtök, burgonya’ (CzF. 4). A burgonya egyik népnyelvi elnevezése, újabban a Kemenesalján jegyezték föl (Molnár 20). Szarvas Gábor (Nyr. 23: 423) a N. kutyatök elnevezést a ném. Hundskürbis ’Bryonia alba’ tükörfordításának tartja. Ugyanígy ír később Simai is (Nyr. 31: 139). Fokos F. Dávid az eltérő jelentés miatt megkérdőjelezi az etimológiát (Nyr. 51: 15, 16), és a névadás szemléleti alapjának analóg példájaként említi a zürjénben, a prupi nyelvjárásban meglévő pon-kol’k azaz ’kutyatök’ kifejezést, melyet az oroszból átvett kartapľ (< or. kartofel ’ua.’) mellett használnak. Ennek eredetére vö. a következő mondát: „Egy cár attól fél, hogy a leánya szeretőt talál tartani; ezért elzárja leányát a világtól, csak egy vizslát ad melléje. Egyszercsak azonban vizslakölyköt hoz a leány világra. A bűnös leányt a kutyával együtt elevenen eltemetik. A sírból két fű nő ki: dohány és krumpli. A dohánynak a gyökere a cár leányának a farából nőtt. A krumpli gyökere a kutya tökéből nőtt.”

Valóban a különböző nyelvet beszélők gondolkodásának analóg voltával állunk itt szemben. Az állatok ivarszerveihez való hasonlításon alapuló növénynevek közé tartozik a kutyatök, akár a szamárhere, rókamony, lóhere, agármony, macskahere, kakastökű paszuly, bikatök stb., vagy mint a németben – szintén ’kutyahere’ jelentéssel – a Hundshoden ’Colchicum aut., Orchis, Orobanche, Rubus saxat.’ (M. 234), Hundshödlein ’Rubus saxatilis’ (Aigremont: Volkserotik und Pflanzenwelt. Halle, 1908), a szlovénban a pásja jájca ’Orchis’ (Nyr. 51: 18), a franciában a testicule de chien ’Satyrion’ (uo. 16) tükörszó. Érdekes, hogy a növénynévből jelentésfejlődéssel keletkezett testrész neve (tök = Kürbis > tök = Hoden) ismét növénynévvé változott itt.

kutyatöke J: Astragalus cicer (Péntek–Szabó 324). Metaforikus terminus; Kalotaszegen, Magyarbikalon használatos elnevezés. A növényt hívják vadborsónak is Gyerővásárhelyen (uo. 206). Mindkét neve a termésre utal. Már az ókorban is volt hasonló növénynév, vö. lat. cynomorion = orobanché ’Orobanche crenata’ (Plinius 22: 162) a gör. kynomórion ’ua.’ (Dioscorides) alapján. Ez a növénynév a gör. kyon ’kutya’ és a morion ’hímtag’ szavakból van képezve, és a gyümölcs alakján alapul. Vagy a lat. cynosorchis ’kutyahere’ (Plinius 27: 65) a gör. kyon, genitív kynos ’kutya-’ és az orchis ’here’ szavakból, mely a növény hereformájú dupla gyökérgumójára utal.

kutyazab J: Lolium perenne (NclB. 327). A Benkő Józsefnél 1783-ban felbukkanó, a növény mai nevén angolperjére vonatkozó terminus a későbbi füvészeti szakkönyvekben nem szerepel, a nyelvjárásokból sem adatolt.

A NEM KÖZISMERT FORRÁSOK RÖVIDÍTÉSEINEK FELOLDÁSA

Rácz János

SUMMARY

Rácz, János

There is a dog in the garden

Analytic metaphors involving names of domestic animals include a conspicuously large number of compounds including kutya ‘dog’ as an attributive anterior constituent (along with those including ló ‘horse’). The author discusses such compounds in this paper. He also writes about the intuitive background of name giving and concludes that plants referred to by such compounds are frequently useless or even undesirable for the name giving community. They include weeds, toxic plants, and fruits that are not consumed with pleasure. The anterior constituent is an attribute of distinction. In contrast to useful, well-thought-of plants denoted by the posterior constituent alone, terms prefixed by kutya refer to wild-growing, inferior species. On the other hand, the anterior constituent may also refer to the fact that the plant in question is either an important medicine or else a seriously harmful poison for dogs.