Kossuth nyelve és stílusa kilenc 1845–1846-os hivatalos levele alapján

1. 1999 vége felé a csongrádi Tari László Múzeum igazgatója, Szűcs Judit és Erdélyi Péter muzeológus azzal keresett meg, hogy birtokukban van Kossuth Lajosnak mint akkori ügyvédnek kilenc, 1845-ben és 1846-ban a csongrádi elöljárósághoz írt levele, és ezeket a millennium tiszteletére hasonmás kiadásban, továbbá megfelelő kísérő tanulmányokkal meg kívánják jelentetni (közben a kötet megjelent: Szűcs 2001). Felkérnek tehát e levelek nyelvi-stilisztikai elemzésére. A felkérésre igent mondtam. Annál is inkább, mivel történelmünk talán legkiemelkedőbb szakaszának, a reformkornak az irodalmi nyelvével és stílusával nemrégiben foglalkoztam, 1994. május 10-én pedig a Magyar Tudományos Akadémia évi közgyűlése keretében „Kossuth Lajos az újabb kutatások tükrében” címmel megrendezett tudományos ülésszakon „Kossuth és a szónoki beszéd” témáról előadást tartottam (l. Szathmári 1994). Ebben a szövegtannal és a pragmatikával kibővült nyelvtudománynak, a megújult retorikának és a kiteljesedőben levő funkcionális stilisztikának a segítségével mérlegre tettem Kossuth 1848. július 11-én elmondott híres beszédét, kiemelve az általa felhasznált nyelvi-stilisztikai eszközöket, miközben áttanulmányoztam a kornak és benne Kossuthnak a nyelvét és stílusát.

2. Lássuk először is, miről szólnak a levelek. A kilenc, kéziratban fennmaradt levél Csongrád mezőváros örökváltsága ügyeinek intézésével kapcsolatos. A város elöljárói ugyanis Kossuthtot mint ügyvédet megbízták Csongrád és a Károlyi grófok közötti megegyezésnek (az örökváltság megvalósítása érdekében a földesúri függő viszonyok megszüntetése), valamint a hatalmas váltságösszeg megszerzésével kapcsolatos bankügyleteknek a lebonyolításával. Ennek a kortörténeti hátterét, továbbá a levelek tartalmi vonatkozásait részletesen tárgyalja Erdélyi Péter tanulmánya (Erdélyi 2001). Mivel azonban Kossuth nyelvének és stílusának a tárgyalása közben nekem szintén hivatkoznom kell az egyes levelekre, felsorolom őket megírásuk idejének és lényegi mondanivalójuk, valamint esetleges jellemző hangnemük jelzésével.

1. levél (Pest, 1845. jún. 16.): Kossuth részletesen tájékoztatja a csongrádiakat, hogy a francia ügynököt, Besnard urat miként győzte meg a kölcsönt nyújtóknak a pénzügyi biztonságáról. Jelzi azt is, hogy mennyibe kerül a kölcsön, és mit kell a csongrádiaknak tenniük a siker érdekében.

2. levél (Tinnye, 1845. jún. 22.): Kossuth kedves hangnemben ismerteti – és elfogadásra ajánlja – a saját számvetését.

3. levél (Tinnye, 1845. jún. 25.): Besnard úr elriasztó első ajánlata után Kossuth folytatta az alkudozást, és ennek eredményéről értesíti a csongrádiakat. Egyben sietteti az alku megkötését az urasággal.

4. levél (Pest, 1845. szept. 26.): Bár Besnard úr megérkezését hiába várták, Kossuth megnyugtatja megbízóit, hogy módjuk van válogatni a kölcsönök között. A legfontosabb azonban, hogy „a váltság iránt végezzenek a földes urral”.

5. levél (Pest, 1845. nov. 30.): Ebben a hosszú levélben arról tájékoztatja Kossuth a „Csongrád városa örökváltsági ügyében felhatalmazott bizotmányt”, hogy Besnard úr nem érkezett meg, és az újabb határnapot sem tartotta be. Ezért az ő közbenjárására a Kereskedelmi Társaság lépett fel mint vállalkozó. Közben azonban Európa-szerte eddig nem tapasztalt „financialis crisis” tört ki. Ennek ellenére – bizonygatja Kossuth – a pénz meglesz újévre vagy néhány hónap késéssel. A feltétel, hogy „Csongrád városa közönsége a földes ur irányában már új évkor megszünjék urbarialis praestatiókat tenni”. A továbbiakban az ezzel kapcsolatos szerződés módját részletezi.

6. levél (Pest, 1856. jan. 2.): Kossuth rövid levélben örömmel jelzi, hogy „Csongrád közönsége […] magát ez órátol szabad községnek tekintheti”. Most már csak a pénz „kiszolgáltatása” határnapjának a kitűzése van hátra.

7. levél (Pest, 1845. aug. 21.): Rövid tanácsot ad a további teendőkre, és arra utal, hogy a pénzt illetően a Kereskedelmi Társaság aug. 27-i közgyűlése után nyilatkozik.

8. levél (Pest, 1846. szept. 1.): Kossuth panaszkodik az ellene folyó áskálódások és Szabó Pál igazgató furcsa nyilatkozata miatt, amely szerint bizonytalan, hogy elutazik-e külföldre a pénzügyek intézése végett. Ezért ő maga külön lépést tesz.

9. levél (Pest, 1846. okt. 26.): A főbírót értesíti, hogy Szabó Pál, eljátszván külföldön a hitelét, megszökött. Szeptember közepétől ő maga tett bizonyos lépéseket, de a mellékelt német nyelvű levél szerint csak reménységről és nem bizonyosságról számolhat be. Megígéri azonban, hogy mihelyt a krízis elmúlik, a kölcsönt megszerzi. (A levelek hasonmását és olvasatát 1. Szűcs 200l: 6–58. Itt csupán néhány levél hasonmását közöljük illusztrálásként.)

3. Minthogy a nyelvhasználat és a stílus, vagyis kifejezés- és szerkesztésmód – különösen kiemelkedő emberek esetében – mindenekelőtt az egyéniség függvénye, fel kell sorolnunk a levelek szerzőjének itt is megnyilvánuló legjellemzőbb emberi vonásait.

a) Kossuth eleve politikai alkat volt: az eseményekben, jelenségekben kereste és meglátta a társadalmi célt. E levelek is igazolják, hogy például a feudális felfogással, az elnyomással szemben határozottan a szabadság, a függetlenség oldalán állt. Ezt írja a 8. levélben: „polgártársaimnak illy szent és nemes ügyben minő a szabadság ügye, segéd kezet nyujtani életem legkedvesebb kötelességének ismerem”. Természetes tehát, hogy örökváltság dolgában – a rá szintén jellemző emberi együttérzéstől is indíttatva – a csongrádiak felkérését készséggel elfogadja, és igaz szívvel küzd végig, hagy az örökváltságot megszerezze számukra. Már az első levelét így zárja: „Ezuttal tehát nincs egyébb hátra, mint hogy […] a város szabadsága iránti indulattól szives közbenjárásomat, ’s ügyöknek befolyásom általi előmozditását teljes készséggel megigérjem.” Később (a 6. levélben) együtt örül a csongrádiakkal a város szabadságának, és azt kívánja, hogy „Csongrád városának mai naptól élvezni kezdett szabadsága felbonthatlan és örök legyen.”

Itt jegyzem meg, hogy Kossuth az európai gazdasági, pénzügyi viszonyokat is pontosan ismerte, mint az 5. levélben a holland, a francia, az angol financiális helyzet leírása igazolja.

b) Fontos vonása Kossuthnak a szerénység és az udvariasság. Első levelét például így kezdi: „Azon bizodalomnál fogva, mellyel Önök Csongrád Városa örökváltsága végetti költsön eszközlése végett csekély személyemet küldőik nevében is megtisztelni sziveskedtek, van szerencsém…”. Aztán a csongrádiakat cserbenhagyó Szabó igazgatóról is csupán ennyit ír: „Szabó annyi bajt hagyott ránk, annyira megingatta külföldön is a magyar hitelt, hogy…” (9. levél).

c) Utalok arra is, hogy Kossuth igazi érzelmi lény, még hivatalos leveleiben sem tudja elrejteni érzéseit. „Valóban mondom – írja a 4. levélben – én szinte rettegek, ’s kivánom hogy Besnard még ne jöjjön meg”, tudniillik a csongrádiak ekkor még nem egyeztek meg a földesúrral, és addig nem lehetett szó a kölcsönről.

4. Legalább felsorolásszerűen meg kell emlékeznünk Kossuthnak a stílus felé közvetlenebbül mutató jellemző vonásairól is.

a) Gyors felfogóképesség, logikus gondolkodás, kivételes elemzőkészség. Jó példa ezekre mindjárt az 1. levél. Megbízatása után Kossuth a Magyar Kereskedelmi Társaság összeköttetései révén Besnard úrral felvette a kapcsolatot, és meggyőzvén őt, kijelentette, a kölcsönt eszközölhetőnek tartja. A csongrádiak által közölt adatok alapján kidolgozta a teendőket. A két legsürgősebbet – részletesen megmagyarázva – át is adta a csongrádiak képviselőinek. Ír aztán a kimutatásnak franciára, illetve a Besnard úrék válaszának magyarra való fordításáról. Sürgeti a várost, hogy a földesúrral minél előbb kössék meg az alkut, és kéri a szükséges írások „pontos és lélekismeretes” elkészítését.

b) Az előbbivel is összefügg Kossuth páratlan érvelő – meggyőző, illetve cáfoló – módszere. A 4. levélben például alaposan megindokolja a csongrádiaknak, hogy miért kell Besnard úr mellett kitartani, bár egyáltalán nem biztos, hogy szavának áll. Viszont „száz ut van nyitva előttünk” – írja –‚ ha az utóbbi bekövetkezne. Kitűnő példa a logikus érvelésre a teljes 5. levél is.

c) Kossuth említett érzelmi gazdagságából is következik, hogy azon kevesek közé tartozott, akik – a mindenkori szükségnek megfelelően – a nyelvnek és főként a stílusnak igen széles regiszterén tudtak játszani: a hétköznapi vagy éppen tréfás, esetleg gúnyos hangnemtől az ünnepélyesig, az ódaiig. (A levelekből vett idevonatkozó példákat l. később.) Hangorgánumát egyébként így jellemezte Kemény Zsigmond: „Orgánuma csodálatosan szép volt, melynek a suttogástól kezdve a legélesebb hangokig sajátos varázsa volt, ellenállhatatlan s majdnem bódító”. (Idézi Dénes 1952: 401.) Vezércikkei is gyújtó hatásúak voltak.

d) Kossuth otthonos volt az irodalomban, érdeklődött a nyelv és stílus kérdései iránt, továbbá mindig tudatos gondossággal fogalmazott. Mindezt igazolja az, hogy a magyar újságnyelvnek valójában ő a megalapítója. Aztán hogy például felismerte a nyelvújítás fontosságát: „A’ nyelv mindig csak annyira bő, a’ mennyire szükség van reá. Neveld a’ szükséget, és nevelted a’ bőséget” – írja a Pesti Hírlap 1841. január 9-i vezércikkében. „Az ő újításai azonban – utal rá Tolnai Vilmos (1929: 173) – inkább a stílusban nyilvánulnak” (szóújításairól és nézeteinek a levelekben való megnyilvánulásáról 1. később).

Talán nem lesz felesleges, ha röviden kitérek arra, hogy honnan ered Kossuthnak kivételes nyelv- és stílusbeli képessége. Minden bizonnyal, a Sátoraljaújhelyen, Eperjesen és Sárospatakon végzett tanulmányai rakták le az alapokat, és a választott ügyvédi pálya ki is jelölte a további irányt. Még nagyobb szerepet tulajdoníthatunk azonban e tekintetben annak a rendkívül mozgalmas és sajátos politikai életútnak, amely a zempléni megyegyűlésekkel kezdődik, aztán több mint egy fél évszázad múlva az „Irataim az emigrációból” című, szintén sajátos művel zárul le, és amelyet Szabad György mutatott be lényeglátóan (Szabad 1977). Közben – különösen tüzes beszédeit illetően – nem feledkezhetünk meg a korabeli retorikaoktatásról. Vígh Árpád „Retorika és történelem” című könyvében (Vígh 1981: 75–7) utal arra, hogy „a húszas évektől az ideális polgár képéhez a szónokolni tudás […] hozzátartozott”. Kiemelendőnek tartom továbbá, hogy Kossuth számára a szónokláshoz, illetve stílusának kialakításához alapos előiskola volt az Országgyűlési és Törvényhatósági Tudósítások szerkesztése csaknem hat évig, majd az újságírás, illetve a Pesti Hírlap szerkesztése. Schöpflin Aladár nem véletlenül jegyezte meg, hogy a modern sajtót Kossuth teremtette meg, hogy vezércikkeiből össze lehet állítani az akkor aktuális kérdések egész komplexumát; hogy cikkeivel elsősorban meggyőzni akart; hogy ezekben az argumentumok gazdagságával, az asszociációk bőségével‚ „az eszmemenet logikájával találkozunk” (Schöpflin é. n.). Terestyéni Ferenc pedig „Kossuth, az újságíró” című tanulmányában (Terestyéni 1952) példákkal igazolja, hogy Kossuth szakított az üres cirádákkal, a halmozó, száraz, unalmas modorral. Merészen nyúlt a kérdésekhez, színesen, elevenen írt, gondolataihoz megtalálta a legjobb formát. Talán számolhatunk még a romantika hatásával is, nagyobb mértékben, mint ahogy ezt a Kossuth-irodalom emlegeti. Nem lehet kétséges, hogy Kossuth szenvedélyes hangjában, az érzelmekre is apelláló őszinte pátoszában, egyéni meglátású szemléletes képeiben, oly kifejező körmondataiban a romantika is ott munkált. Mindamellett, hogy kiváló stiliszta lett, az elsősorban istenáldotta tehetségének, idevágó képességeinek köszönhető.

5. Nem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy a vizsgált írások egyrészt bizonyos értelemben hivatalos jellegűek, másrészt levelek, tehát a hivatalos nyelv és a levélstílus szintén rájuk nyomta a bélyegét.

A) A hivatalos stílus a törvényalkotás, a rendeletek, a közlemények, általában a hivatalos érintkezés stílusa. E stílusréteg az illető társadalomtól függően szókincsében és nyelvtani eszközeiben, mondatfűzésében többé-kevésbé eltér a közkeletű, köznyelvi (beszélt és írott) stílustól. Sok benne a sajátos, főleg jogi műszó és kifejezés. Jellemző rá továbbá bizonyos konzervativizmus, az elavult formák, fordulatok megőrzése, a magyar hivatalos nyelvben pedig – érthető történeti okokból – nem ritkák a latinizmusok és germanizmusok sem. Jellemzik még a mondatokat túlterhelő többszörös szószerkezetek, valamint az úgynevezett terpeszkedő kifejezések, továbbá a bonyolult, körülményes és gyakran nehezen érthető összetett mondatok.

Ami a levelek idevágó szókészletét illeti, természetesen viszonylag sok ezekben is a szakszó, a szakkifejezés, illetőleg az azokhoz közel álló lexikai elem. És – érthetően – ezek jelentős hányada nyelvújítási alkotás. Ismeretes, hogy Kossuth maga is a nyelvújítók közé tartozott: új szavai – mint Tolnai Vilmos rámutat (Tolnai 1929: 172–3) – jobbára a közjog, a pénzügy, a közgazdaság körébe tartoznak (pl. adalék, alaptőke, fejlemény, forgalom, hatásos, közgazdaság, közjog, polgárias, úrhölgy, védvám – legismertebb a vezércikk). A vizsgált levelekben két olyan szót találtam, amelyet Kossuth maga hozott létre: bizotmány és iparlovag (l. NyÚSz.). A levelekben szereplő, jobbára mások által a nyelvújítás során alkotott szavak, kifejezések (pl. ügynök, jószág, átruházási törvény, törvényhatóság, haszonbéres, számra vet, alkura lép, urodalmi birtok, termesztmény, pénzt kiszolgáltatni, intézvény, vállalat ’vállalkozás’, áruszerződés), valamint idegen (főleg latin, valamint francia, német, angol) lexikai elemek mind-mind a későbbi – és végeredményben a mai – hivatali és köznyelvet gyarapították. A levelekben található idegen szavak között (itt még az idegen írásmód szerint írva) egyébként kicsi azoknak a száma, amelyek nem találhatók meg a mai idegen szavak szótárában (ilyen például a banquier, initial, escompte, adjudicatio, rationabilis, praestatio). Több szó a jelzett szótárban megvan, de az Értelmező kéziszótárból hiányzik, tehát nem része a mai köznyelvnek (pl. industrialis, provisio, positivitás, disponibilis, consummál, resultatum). Más esetben az illető elem megtalálható mindkét szótárban, de az Értelmező kéziszótárban stílusminősítést kap (pl. mai helyesírással: skrupulus: kissé bizalmas; kapacitál: bizalmas; privát: kissé bizalmas; amortizáció: közgazdasági; kapitalista: sajtónyelvi; krízis: választékos; summa: népies; kontraktus: régi; voks: népies és régi; likvidál: közgazdasági), néha meg helytelenítve szerepel (pl. financiális, ágens). Egyes esetekben nincs stílusminősítés, tehát a szótár szerint semleges köznyelvi szóval van dolgunk (pl. normális, prémium, maximum).

A hivatalos stílusnak természetesen vannak a levelekben is megtalálható nyelvtani sajátságai.

a) A szófajokkal kapcsolatos az ezen, azon nyomatékosító mutató névmás használata (pl. 2 [az adat elé tett szám a továbbiakban a kérdéses levél sorszámát jelöli]: azon számadat; 3: ezen munkálatok; 4: azon ideig). – Érthetően, Kossuth is sok névutóval élt a hivatalos szövegekben (pl. végett, nézve, iránt, képest, szerint, által), de már megjelennek a ma is gyakori terjengős, névutószerű határozószók (talán éppen ekkortól kezdenek terjedni, és éppen a hivatalos nyelv hatására): például 1: ezen becslés tekintetében, adatok nyomán, minek következtében; 2: költségek fejében, látogatásuk folytán; 5: esztendő folytában; 9: magam részéről. – Szintén természetesen, sűrűn előfordulnak kötőszók, összetettek is: 1: valamint, ahogy; 3: ám de; 4: ámbár, minthogy; 8: mindaz által. Elterjedőben van továbbá a napjainkban kifogásolt miszerint (1, 5: többször). – A mai igekötő-elhagyás mintha már itt elkezdődne, például 5: egy állítólag már alakult társaság nevében; 8: nem lévén nyilatkozatával elégedhetve; 9: de időt távolra sem határozhatók. Mindhárom esetben hiányolhatjuk a meg igekötőt.

b) A ragozással kapcsolatos a többet jelentő számnévi jelző utáni többes szám (valószínűleg latinizmusként): 1: több házak; 5: egyébb házak; 6: nehány napok alatt. – Itt említem meg a ragos névszók utáni – ebben a korban egyébként gyakori – -i képzős alakokat: 1: földes urasággali alkuba; 5: adósságboli, az europa szertei rosz aratás; 8: külföldrei személyes kiutazása.

c) A mondattanra áttérve minden bizonnyal a latin hatása is érvényesül a mellékmondatoknak a főmondatba való gyakori beolvasztásában: mégpedig vagy főnévi igenévvel (pl. 1: igéretet tőn Magyarországbol addig elnem menni; 2: elvállalni […] javasolnám; 5: kérem a közönséget nevemben biztositani), vagy -ván, -vén képzős határozói igenévvel (pl. 1: öt […] törvényeinkröl kellöleg felvilágositván kijelentette; 5: A költsön tekintetében Uraságtok […] nyugodtak lehetvén, csak arra kellett gondoskodásunkat intéznünk), vagy éppen befejezett melléknévi igenévvel (pl. 5: mellyet Besnard ur már bevégzettnek mondott). – Megjelenik Kossuth leveleiben is a cselekvő alany kitételét mellőző személytelen jellegű szenvedő szerkezet (pl. 1: a visza fizetési biztositás módjai vele közöltessenek; 5: Midőn felszólitattunk, Arenda fejében befizettessék). Ugyanez -va, -ve képzős és létigés szerkezettel (pl. 5: a franczia kamarák December végére ösze vannak hiva; 6: az egész dolog ki van egyenlitve). – Itt említem meg a hivatalos stílusra már ekkor jellemző úgynevezett terpeszkedő kifejezéseket (pl. 1: Látogatása […] történendik; 3: költsön eszközlésére; 5: költsön adásokat nem tehet).

d) Nem gyakran ugyan, de előfordul a levelekben az olyan szórend, amelyben az állítmány a mondat végére kerül (pl. 3: mellyet elfogadni kész; 9: az arendát […] meghoszabitani ügyekezzenek).

e) Végül felsorolom Kossuth nyelvének néhány, mai érzékünk szerint szokatlan vonzatát (pl. 5: csak a felett panaszkodott, több milliót tartozván; 8: azon véleményben lenni).

Az egyes lexikai és grammatikai jelenségeken túlmutat Kossuthnak az a törekvése, hogy leveleiben érthetőségre törekszik, vagyis mintegy magyarázva ír, hogy a jogilag képzetlenebb városi képviselők is megértsék hivatalos mondanivalóját. Az első levél utolsó előtti bekezdésében például részletesen felsorolja, hogy a kölcsönnel kapcsolatban kiknek és mennyit kell fizetni, így hozzávetőleg megtudják a csongrádiak, hogy összesen mennyibe kerül a kölcsön. A második levél második bekezdésében meg a törlesztés módját mutatja be részleteiben. Aztán az ötödik levélben az európai pénzügyi krízist részletezi világosan, hogy aztán rámutasson – szintén világosan – arra, hogy mindez mit jelent a csongrádiak kölcsöne szempontjából.

Összefoglalva a következőt állapíthatjuk meg: a leveleket udvarias, szerény hangú, nem túlbonyolított hivatalos stílus jellemzi. Kossuth a természetes nyelvről és stílusról valójában ezekben sem tud lemondani (beszélt nyelvi fordulatokkal, hétköznapi szavakkal, a szépirodalomra utaló alakzatokkal stb. él – ezeket 1. később), továbbá itt az igen hosszú, több tagból álló mondatok is érthetőek, mert a tagmondatok és a többszörös szószerkezetek összefüggése világos (1. pl. a 4. levél 2. bekezdésének első 14 sorát). Egyébként a nem hivatalos jellegű részekben több a rövid mondat, illetve tagmondat (pl. 1: „Besnard ur a franczián kivül más nyelvet nem tudván; emlitett kimutatásomat francziára kell vala leforditatnom. Már munkában van, holnap készen lesz, ’s Uraságtok nevében át fog neki adatni, mire ő viszont a költsön financialis tervét kidolgozandja, mit én magyarra lefordittatok, ’s Uraságtoknak azonnal leküldöm”).

Kiemelem még: úgy látszik, hogy mai hivatalos nyelvünknek már sok eleme kikristályosodott ekkorra, de nagyon valószínű, hogy Kossuth e tekintetben sem az átlagot képviselte, ilyenformán hozzájárult e stílusrétegünknek a kialakulásához is.

B) A levélstílusról. A levél valójában írott társalgás. Ennek megfelelően a levélstílus mind szókincsében, mind mondatfűzésében tartalmaz elemeket az írott nyelvi stílusból, de gyakoriak benne a társalgási nyelv közvetlenségre törekvő, legtöbbször könnyed és természetes nyelvi kifejező eszközei is. A levélírás stílusa magától értetődően nem kismértékben függ attól, hogy hivatalos vagy magánlevélről van-e szó, és hogy ki, kinek írja a levelet, továbbá hogy mi a levél tárgya.

A kilenc levél stíluseszközeiről a következő pontban szólok, itt csupán a levelekre különösen jellemző megszólításról, az udvariassági formulákról és a levélzáradékokról emlékezem meg.

Abban, ahogyan Kossuth megszólítja a csongrádiakat, illetve ahogyan a levelek végén elköszön tőlük, a tisztelet és a szeretet nyilvánul meg. Leggyakoribb a „Tisztelt Uraim (vagy uraim)”, a „Tisztelt Bizotmány”, de előfordul a „Teljes bizodalmú fő biró ur”, illetve a „Tisztelt örökváltsági választmány” megszólítás is. Szöveg közben pedig effélékkel találkozunk: „(tisztelt) Uraságtok”, „Kegyetek”, „Ön és Önök”, „Csongrád városa közönsége”.

Hasonlóak a levélzáró formulák: „Tisztelettel ’s nagyrabecsüléssel lévén Tisztelt Uraságtoknak kész köteles (másutt: alázatos) szolgájuk”, illetve „Ajánlom magamat szives indulatikba Tisztelettel lévén alázatos szolgájuk”. Egyébként a levelekben is mindig igen udvariasan fordul Kossuth a csongrádiakhoz (pl. 1: „szivesen kérem, nekem megirni”; 2: „becses látogatásuk”; 4: „méltóztassanak megfontolni”).

6. A fentiekben láttuk, hogyan tükröződik a kilenc levélben a hivatalos és a levélstílus. Hátra van még azoknak a stílussajátságoknak a felvázolása, amelyek általában – de természetesen a tárgyalt levelekben is – megtalálhatók Kossuth írásaiban, beszédeiben.

a) Talán legjellemzőbb a közvetlenség, a természetesség. E levelekben is, mihelyt nem hivatalos dolgokról ír, átvált a természetes hangnemre (pl. a 9. levél első három és utolsó bekezdésében). Ez utóbbit képviselik a levelekben a beszélt nyelvi formák (pl. 1: „van szerencsém […] közölni”; 2: „Ide szerkesztem tehát azon számvetést, ’s kérem tessék engem értesiteni”; 4: „No már”, „nem gondolnak vele”; 5: „Besnard nem jött meg”). – Hasonló hatásuk van a hétköznapi, népi vagy népies kifejezéseknek (pl. 3: „ez a dolog veleje”; 4: „hasztalan várták”, „Csak Isten adja”; 5: „a legjobb hitelü házak rakásra dőlnek, mint őszi legyek”, „meglehet, hogy”; 7: „bizonyos bajos körülmények”; 9: „mert uj évig nincs ember a ki Kegyeteknek pénzt teremtsen)”.

b) Kossuthra, Kossuth stílusára jellemző az is, hogy időnként az éppen tárgyaltakhoz szentenciaszerű megállapítást, reflexiót fűz. Ilyenek: 4: „hanem tudják Kegyetek, hogy ha kereskedelmi ’s financialis vállalatokban az ember egyszer valakivel öszeköttetésbe lép, ’s neki a vállalatot megajánlja, sem a hitel, sem a becsület tekintete nem engedi, hogy az ember mással is kötelezetségbe botsátkozzék”; 5: „jó és nagy dolgok nehézséggel jártak mindenkoron”; 7: „segéd kezet nyujtani életem legkedvesebb kötelességének ismerem”.

c) A felsoroltakon kívül Kossuth él még e hivatalos levelekben is különleges, egyes érzelmekre utaló – mondhatnánk költői – stilisztikai eszközökkel is. Találunk itt választékos, bizonyos fokig ünnepélyes vagy éppen tréfás stb. szavakat, szólásokat (pl. 1: „nagy tekintetü házak”, „körülbelöleges”, „lélekismeretes”, „nem nyugszom‚ mig meg nem lesz. Erre szavamat adom.”; 3: „becses levelök”, „im”; 4: „minő”, „nyugodalom”, „mert illy forma nagy pénz ügyeknél nem lehet a Capitalistákat Pétertől Pálhoz utasitani”; 8: „Van e reménység a dolgot keresztül vinni?”; 9: „Reménység, de nem bízonyosság”).

Előfordulnak szóképek, például megszemélyesítés (5: „balcsillagzatunk ugy akará”, „heverő milliók”; 9: „A hir bizonyosan Kegyetekben is megvitte azt, hogy”); metafora (9: „Itt van kulcsa miért halogatta”.

Találkozunk aztán alakzatokkal, közelebbről túlzásokkal (pl. 4: „mondom, én szinte rettegek”; 5: „az átkozott Besnard”, „szörnyü mértékben növekedett [ti. a kamatláb]”; 8: „alávaló gyanúsitások”; 9: „ifj. Szabó Pál […] gyalázatosan megszökött”) és paralelizmusokkal, úgy is, mint a prózaritmus eszközeivel (pl. 2: „vagy nincs akaratja költsönt adni, vagy bősz nyúzó uzsorás”; 4: „Jöjjön el Besnard ma, jöjjön el holnap”; 5: „sem a becsület, sem a kereskedési hitel nem engedé”).

7. Hogy teljesen mérlegre tehessük Kossuthnak a kilenc levélben alkalmazott nyelvét és stílusát, meg kell vizsgálnunk azt is, hogy e levelek hogyan képviselték a korabeli irodalmi nyelvet. Az irodalmi nyelv (vagy újabb nevén: nyelvi sztenderd) egy-egy nyelvnek a többi használati formán (a nyelvjárásokon, a csoportnyelveken stb.) felülemelkedett, fő vonásaiban egységes, normatív és eszményi változata, amely rendszerint integrációs folyamatok útján hosszabb idő alatt alakul ki, majd a nép, illetve a nemzet nyelvhasználatának reprezentánsává válik, miközben azért a többi használati forma – ha bizonyos mértékig átalakulva is – általában megmarad, esetleg át is alakul, de mindegyik saját normarendszerrel.

Hol tartott irodalmi nyelvünk 1845–1846 táján? Induljunk ki abból, hogy a XVIII. század végére kialakult nyelvi (hang- és alaktani) kép – amelynek alapja minden bizonnyal az északkeleti és keleti területeken beszélt nyelvjárás volt – legfőbb vonásaiban már megegyezik a mai irodalmi és köznyelvével. A hangtan területén az írott nyelvből kiszorult az í-zés (é-vel szemben), az ű-zés (ő-vel szemben), az ü-zés (i-vel szemben) stb.; gyenge fokúvá vált az ö-zés (ë ~ e-vel szemben), a volt, zöld-féle szavakban az 1 megmaradása normává szilárdult stb. Az alaktan területén szintén igen sok esetben a mai változat emelkedett a norma rangjára. Ragok: házval ~ házzal; -ban, -ben ~ -ba, -be (hol?); -tól, -től, -ról, -ről, -ból, -ből ~ -tul, -tül, -rul, -rül, -bul, -bül; -unk, -ünk ~ -onk, -önk (birtokos személyjel és igei személyrag) stb. Képzők: -ít ~ -ét; -ú, -ű ~ -ó, -ő stb. Több jelenség még ingadozó maradt, de már megindult a mai alak elterjedése felé: kezét ~ kezit; barátim ~ barátaim; olvastak ~ olvastanak; vagyon ~ van; leszen ~ lesz; stb. Egy esetben találunk a maival nem egyező normát: a többes harmadik személyű birtokos személyjelben (házok, kertjek, földjök). Meg kell azonban jegyeznünk, hogy szó- és kifejezéskészletünk rendkívül szegényes volt, továbbá a felvázolt hangtani és alaktani normarendszer sem terjedt el. A felvilágosodás és vele együtt a nyelvújítás, majd a reformkor sokoldalú hatásának köszönhető, hogy a jelzett problémák megoldódtak, és hogy a múlt század közepére alapjaiban kialakult a magyar irodalmi nyelv.

Nos, Kossuthnak a nyelvújításban betöltött szerepéről már szóltam. Az általa képviselt hang- és alaktani rendszerről pedig azt állapíthatjuk meg, hogy egyrészt a korabeli átlagnál inkább előbbre járt az egységes irodalmi nyelv megalapozásában, másrészt hogy a már kialakult nyelvi normarendszert – beszédeivel, újságcikkeivel és egyéb írásaival – a legelsők között terjesztette. Milyen nyelvi állapotot mutatnak a levelek?

a) Hangtani és hangtani-alaktani jelenségek. Az í-zés (illetve i-zés) csak a mai -ként ragban mutatkozik következetesen (pl. 1: mikint; 2: évenkint; 5: ekkint). A -ról, -ről mai módon (pl. 8), a -ból, -ből és a -tól, -től még vegyesen (-ból és -bul, -tól és -tul) szerepel a levelekben (pl. 6, 9). Mássalhangzó-rövidülés fordul elő bizonyos esetekben (pl. 1: jönének; 2: füg) és mássalhangzó-nyúlás hasonlóképpen (pl. 3: tőlle, tellyes, illy; 5: szóllitotta). Néhány példa a magánhangzó-rövidülésre (pl. 4: keves; 6: nehány). A rövidebb igető található a kiegyenlitni (3) típusban és a hosszabb az állani (3)‚ valamint a szóllottak (5) alakban. A többes harmadik személyű birtokos személyjelben viszont már vegyesen fordul elő a mai zártabb és a korábbi nyíltabb változat (pl. 1: jelentésüknek, magokkal; de: kifogásuk, szolgájuk).

b) Alaktani jelenségek. Az ikes ragozás teljesen következetesen érvényesül (pl. 1: felvilágositathassék; 3: nyugszom; 5: megtörténhetik). – A feltételes mód többes első személyben még megtalálható a korábbi -nók, -nők (pl. 4: tapasztalnók; 5: véghez nem vinnők). Úgyszintén az elbeszélő múlt (pl. 1: valék, ajánlám; 5: akará, elvesztők). A jövő idő kifejezésére körülbelül egyenlő arányban szerepel az -and, -end képzős és a fog-os változat (pl. 1: át fog neki adatni, tervét kidolgozandja; 5: létre fogja hozni, Szabó Pál Párisba utazandik). – A fosztóképző mindig rövidebb formájú (pl. 2: kimondhatlan; 7: felbonthatlan). – Megtalálható néhány régi tőtípus (pl. 4: jő, közlöttem). Régi, illetve nyelvjárási alak a leszen. Itt jegyzem meg, hogy tájszó szinte nincs a szövegben, talán idevehető a felhág (5: felhágott a kamatláb; az Értelmező szótár köznyelvinek veszi), fúni (5, ez úgynevezett alaki tájszó), kelletnék (5, az Értelmező szótár egyébként népiesnek jelzi).

8. Milyen Kossuth helyesírása a kilenc levélben? Röviden azt mondhatjuk, hogy lényegében követi a Magyar Tudós Társaság 1832-es szabályzatát, és hogy e tekintetben is színvonalat képvisel.

A hangjelölés két ponton tér el a maitól. A c hangot néhány esetben következetesen cz-vel (pl. franczia, daczára), a cs hangot pedig szintén bizonyos szavakban ts-sel írja (pl. költsön, ketsegtet). A magánhangzók hosszú voltának a feltüntetése igen gyakran elmarad (pl. sziveskedtek, arrol, kellöleg, uton). A mássalhangzók hosszúságának a jelölése eléggé meghatározott esetekben szintén elmarad (pl. visza, ösze, roszaltam, kötelezetség, füg).

A megszólításban sokkal gyakoribb a nagy kezdőbetű, de előfordul a kicsi is (pl. Uraim és uraim, Önök, Magyar Keresk. társaság), viszont a nagy kezdőbetű megmarad a tulajdonnévből képzett melléknévben is (pl. Csongrádi költsön). Ezenkívül nagy kezdőbetűsek a hónapnevek és egyes idegen szavak (pl. December, Amortisatio, Agens).

A mai összetételnek számító szavak közül több külön van írva (pl. a mi, még is, mindenek felett, jó formán, alap érték, jószág átruházási törvény).

Az idegen szavak írásában Kossuth az idegen írásmódot követi (pl. scrupulust, provisióba, Amortisatiora).

Kossuth sokféle írásjelet használ: kérdőjelet, kettőspontot, pontosvesszőt, gondolatjelet is. Az s kötőszó előtt mindig ott van a hiányjel: ’s. Egy dolog feltűnő, az, hogy a mellékmondatokat bevezető kötőszó előtt igen gyakran hiányzik a vessző (pl. „Ez gondolom a dolog érdekében áll”). Szerepelnek a levelekben rövidítések is (pl. t. i. ’tudniillik’, pft ’pengőforint’, Mlgos ’méltóságos’).

(Kossuth egy korábbi magánlevelét bemutatta Pásztor Emil „Kossuth Lajos levele Szemere Miklóshoz 1840 nyarán” c. dolgozatában [Pásztor 1977]).

9. Összegezésként megállapíthatjuk, hogy már az 1845–1846-os levelekben ott van az igazi Kossuth: a politikus, az ember, a nyelvújító, a stiliszta, aki ezekkel az írásokkal is előbbre vitte a magyar irodalmi nyelvet, a hivatalos és levélstílust, valamint helyesírásunkat, és mintát adott – még a hivatalos leveleken belül is – az élvezetes és hatásos stílusra.

SZAKIRODALOM

Dénes Szilárd 1952. Kossuth Lajos szónoki és közírói stílusa. Nyr. 76: 401–6.

Erdélyi Péter 2001. Kossuth és a csongrádi örökváltság. In: Szűcs 2001: 59–61.

Pásztor Emil 1977. Kossuth Lajos levele Szemere Miklóshoz 1840 nyarán. Nyr. 101: 330–8.

Schöpflin Aladár é. n. Kossuth Lajos műveiből. Franklin-kiadás, Budapest. X–XXII.

Szabad György 1977. Kossuth politikai pályája. Kossuth Kiadó, Budapest.

Szathmári István 1994. Kossuth és a szónoki beszéd. MNy. 90: 257–63.

Szűcs Judit (szerk.) 2001. A csongrádi Kossuth-levelek. Hasonmás kiadás a csongrádi Tari László Múzeumban őrzött kilenc Kossuth-levélről. Csongrád.

Terestyéni Ferenc 1952. Kossuth, az újságíró. MNy. 48: 34–45.

Tolnai Vilmos 1929. A nyelvújítás. Budapest.

Vígh Árpád 1981. Retorika és történelem. Gondolat Kiadó, Budapest.

Szathmári István

SUMMARY

Szathmári, István

Kossuth’s language and style on the basis of nine of his official letters from 1845–1846

The author summarises the main topics of the nine letters concerned. Then he lists Kossuth’s general characteristics that have a bearing on his style (political turn of mind, modesty and politeness, emotionality), as well as some more specific traits that influence his style more directly (lively intellect, logical thinking; an unparalleled method for convincing people and refuting arguments; ability to command a wide range of different styles; a good sense of literature and of linguistic innovation). He briefly discusses the factors that had an impact on Kossuth’s linguistic/stylistic talents (his studies, his career as a lawyer, his work as the editor of Parliamentary and Municipal Records, and his journalism in general, etc.). The paper then goes on to discuss the essence of official and epistolary style, as well as the way these are represented in the letters at hand: by the use of special terms (those coming from the Language Reform and those borrowed from other languages) and by grammatical properties (the pronouns ezen ‘this’ and azon ‘that’, a number of postpositions, some of them quite recently in use then, the use of plural nouns with quantifiers like sok ‘many’, incorporated (embedded) clauses, etc., and the terms of address and closing formulas used in the letters). The paper discusses the stylistic traits of Kossuth’s writings in general and of these letters in particular: their informality and naturalness, the frequent occurrence of maxims in them, the stylistic variety of lexical items and figures. Finally, the author characterises the literary language and orthography appearing in the letters. In conclusion, he states that the letters exhibit a polite, modest, and not overly complicated official style.