Hangtan vagy hangalaktan?

Hunyadi László Hungarian Sentence Prosody and Universal Grammar c. akadémiai doktori értekezésének nyilvános vitáján (2001. június 7.) Bolla Kálmán opponens nem helyeselte, hogy a szerző a fonetikai szó helyett a fonológiai szó elnevezést használta. Bródy Mihály hozzászólásában helyénvalónak tartotta ezt az új műszót, mert ez pontosabban jelöli az eddig fonetikai szónak nevezett képződmény összetevőit, mivel annak képzésében nemcsak a beszédhangok vesznek részt. A vitát hallgatva felötlött bennem, hogy Bollának és Bródynak is igaza lehet meg nem is, attól függően, hogy melyik jelentésükben használjuk a fonetika és fonológia műszavakat.

1. A fonetika műszó jelentései. A fonetika szó magyaros változata a hangtan, amelynek a tárgyát, részeit, a részek sorrendjét eltérően határozzák meg. Így például Tompa József (1948: 95) szerint „A beszédhangok vizsgálatával a hangtan (fonétika) foglalkozik”. A Temesi Mihály (1955: 36–7) szerkesztette Temesi–Rónai–Vargha Anyanyelvünk c. könyvben „A hangtan, a nyelvi kifejezés a beszéd hangalaki kérdéseivel foglalkozó tudomány”, amely hangállománytanra (fonetikára) és a hangkapcsolatok törvényszerűségeinek a tanára oszlik. Bárczi Géza (1953: 3) a hangtanon belül fonetikát és fonológiát különböztet meg. Az előbbi a hangok alaki tulajdonságaival, az utóbbi pedig a hangok funkciójával foglalkozik. Deme László (Tompa [szerk.] 1961: 57–8) a hangtant fonológiára (a fonémák tanára) és fonetikára (a hangoknak mint élettani és fizikai jelenségeknek a tanára) bontja: „A nyelvtan számára a két vizsgálati terület közül a fonológiai a fontosabb; de nem nélkülözhető a fonetikai sem”. E felosztási sorrend ellenére a leírást a fonetikával kezdi. Papp István (1966) könyvének a címe Leíró magyar hangtan, amelynek a bevezetésen kívül a következő 11 fő fejezete van: I. Beszéd és írás, II. A beszélőszervek működése, III. A magyar hangrendszer, IV. A magánhangzók rendszere, V. A mássalhangzók rendszere, VI. A hang funkciója, VII. Hangtörvények a magyarban, VIII. A szótag, IX. Hangsúly és hanglejtés, X. A helyes magyar kiejtés, XI. Bevezetés a történeti hangszemléletbe. Ehhez itt csak annyi megjegyzést fűzök, hogy a hasonló jellegű munkáknak én a jövőben a Leíró magyar hangalaktan és írástan címet adnám. Bolla Kálmán (1968: 9–156) orosz hangalaktanának nincs összefoglaló címe. E Papp Ferenc szerkesztette könyv első része a Fonetika – Fonológia főcímmel kezdődik. Ez a rész a következő fő fejezetekre tagolódik: az orosz beszéd hangállománya, az orosz fonémarendszer, szótag, szóhangsúly, intonáció, ortoépia. András László és Stephanides Károlyné (1969) tankönyve az angol nyelv hangalaktanát írja le. Címe: Phonetics and Phonology. Siptár Péter (É. Kiss–Kiefer–Siptár 1998: 293–389) a hangtanon belül megkülönböztet beszédhangtant (idegen szóval: fonetikát), nyelvi hangtant (idegen szóval: fonológiát). Vö. Sylvia Chalker és Edmund Weiner (1994: 295): Phonology sometimes called linguistic phonetics or functional phonetics. A továbbiakban a „hangtan” nála a fonológiát jelöli (293), amelynek fő fejezetei: a magánhangzók, a mássalhangzók, a szótag, a hangsúly és a hanglejtés.

2. A fonológia szó jelentései. A fonológia műszó a magyarországi nyelvtudományban a legújabb időkig egyértelműen a fonématant jelölte. Ez azonban nem így van az anglisztikában, ahol egyesek a phonology szót phonetics jelentésben használják, a phonologyt pedig a phonemics ’fonemika’ műszóval jelölik. Vö. Mario A. Pei és Frank Gaynor (1980: 168): „Many authors use the terms phonetics and phonology indiscriminately and interchangeably”. R. L. Trask (1996: 277): „The modern distinction between ’phonetics’ and ’phonology’ was not well established before the 1950s… The term ’functional phonetics’, coined by André Martinet, has often been used in preference to ’phonology’, and is not quite dead even today in some quarters” (267). Phonemics: „A former synonym for phonology, often preferred by the American Structuralists and reflecting the importance in structuralist work of phonemics in sense 1. Any procedure for identifying the phonemes of a language from a corpus of data”. Robert M. Vago a Hungarian c. könyvben (1998: 382) a 3. fejezetnek a Phonology címet adta, amelynek a következő alfejezetei vannak: phonological units (segmental), phonotactics (a magán- és mássalhangzók kombinációs lehetőségeit vizsgálja a szavakban), suprasegmentals, morphophonology (segmental), morphophonology (suprasegmental): stress ’hangsúly és nyomaték’. A Kiefer Ferenc szerkesztette Strukturális magyar nyelvtan 2. kötetének az alcíme Fonológia (1994). Ennek a könyvnek a következő 8 fő fejezete van: 1. A fonológia ma (Kiefer Ferenc), 2. A magánhangzók (Nádasdy Ádám–Siptár Péter), 3. A mássalhangzók (Siptár Péter), 4. A szótag (Törkenczy Miklós), 5. A hangsúly (Kálmán László–Nádasdy Ádám), 6. A hanglejtés (Varga László), 7. Túl a gondozott beszéden (Ács Péter–Siptár Péter), 8. A fonetikai háttér (Kassai Ilona).

3. Javaslataim a káosz megszüntetésére (vö. Pete 2001). (Az alábbi javaslatok elsősorban az anyanyelvi és idegen nyelvi oktatás szem előtt tartásával születtek.) A nyelvi struktúra alsó szintjének (a nyelvi egységek formájának) a leírásával foglalkozó tudományágat nevezzük a jövőben hangalaktannak, amelynek idegen nyelvi megfelelője a fonematika (ang. fonematics, német Phonematik). Hasonló összefoglaló jelentésben használatosak a matematika, informatika, paradigmatika, pragmatika stb. szavak is. A fonematika eredetileg a fonológia szó régies, szinte teljesen elfelejtett szinonimája volt. Ezért semmi problémát nem jelentene új jelentésben való használata. A hangalaktan tárgya a lineáris (szegmentális) és nem lineáris (szupraszegmentális) hangalaktani egységeknek a leírása. A hangalaktannak a következő tudományágai lehetnének:

3.3. Szótagtan vagy szillabika (syllabics, Syllabik) megkülönböztet fonemikus és szillabikus nyelveket, szótagelméletekkel, szavak szótagolásával és a szótagok szerkezetének a leírásával foglalkozik.

3.4. Hangsúlytan vagy akcentológia (Accentology, Akzentologie) a hangsúlytípusokat, a hangsúlyhordozókat, a hangsúly helyét és funkcióit vizsgálja.

3.5. hanglejtéstan vagy intonológia (intonology, Intonologie) tárgya az intonáció komponenseinek, típusainak, funkcióinak és szerkezettípusainak a leírása.

3.6. Kiejtéstan vagy ortoépia (Orthoepy, Orhoepie/Rechtlautung) a kiejtési normákat és variánsaikat kutatja.

3.7. Szociohangalaktan vagy szociofonematika a területi, stilisztikai, életkorbeli, szociális helyzetből, műveltségi szintből, egyéni sajátságokból fakadó tényezők hatását vizsgálja a hangalaktani szint egyes egységeire.

A cikk elején említett tudományos vitán én a fonematikus szó elnevezés használatát tartottam volna a leghelyesebbnek.

SZAKIRODALOM

András, L. T.–Stephanides, E. 1969. An Outline of Presentday English Structure, Volume I. Introduction * Phonetics and Phonology. Tankönyvkiadó, Budapest.

Bárczi Géza 1953. Fonetika. Tankönyvkiadó, Budapest.

Chalker, Sylvia–Weiner, Edmund 1994. The Oxford Dictionary of English Grammar. Clarendon Press, Oxford.

É. Kiss Katalin–Kiefer Ferenc–Siptár Péter 1998. Új magyar nyelvtan. Osiris Kiadó, Budapest.

Kenesei István–Vago, Robert M.–Fenyvesi, Anna 1998. Hungarian. Descriptive Grammars, Routledge, London and New York.

Kiefer Ferenc (szerk.) 1994. Strukturális magyar nyelvtan II. Fonológia. Akadémiai Kiadó, Budapest, pp. 708.

Papp István 1966. Leíró magyar hangtan. Tankönyvkiadó, Budapest.

Pei, Mario–Gaynor, Frank 1980. Dictionary of Linguistics. Totowa, New Jersey, Littlefield, Adamis & CO.

, 2000. . Szláv Intézet, .

Temesi Mihály–Rónai Béla–Vargha Károly 1955. Anyanyelvünk. Művelt Nép, Budapest.

Tompa József 1948. Magyar nyelvismeret. Egyetemi Nyomda, Budapest.

Tompa József (szerk.) 1961. A mai magyar nyelv rendszere I. Bevezetés – Hangtan – Szótan. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Trask, R. L. 1996. A Dictionary of Phonetics and Phonology. Routledge, London and New York.

Pete István

SUMMARY

Pete, István

Phonetics * Phonology or Phonematics?

There is no accepted superordinate term (hyperonym) to cover the various branches of study of the lowest level of language. The author proposes the term ‘phonematics’ for that purpose. He distinguishes seven fields of phonematics: 1. phonetics: a) articulatory phonetics, b) acoustic phonetics, c) auditory phonetics, d) paradigmatic phonetics, e) sound symbolism; 2. phonology/phonemics: the study of a) phonological paradigms, b) phonotactics, c) phonological alternation; 3. syllabics; 4. accentology; 5. intonology; 6. orthoepy; and 7. sociophonematics.