A megalit, avagy a nagy attraktor
A 2001 Ûrodüsszeia és a médium metafizikája

A nagy attraktor korai feltûnése a 2001 Ürodüsszeia szerint az emberiség hajnalára esik. A távolból érkezõ láthatatlan telepítõk egy majomcsapat mellett állították fel. Ez a különös kõhasáb, a monolit, és hasonmásai állnak a film középpontjában: fellelésük sorozata alkotja történetét. E titokzatos mûtárgy eredete mindvégig homályban marad, ám annál inkább nyilvánvalóvá válik funkciója: az a rendeltetése, hogy elômozdítsa az ember fejlôdését. A monolit egy földönkívüli intelligencia médiuma. Arra hivatott, hogy egy távoli magaskultúra tudását fogékony földi környezetének közvetítse és annak fejlõdése érdekében mûködtesse. Nemcsak nevével és formájával utal az ôskori mûvészet monumentumára, a megalitra, hanem mûködésén keresztül is. Igaz, ez utóbbira a film jóval áttételesebb és ellentmondásosabb módon vet fényt. Kubrick monolitja mégis egyedülálló módon megvilágítja a megalit néhány eddig fel nem tárt mozzanatát.
A rendezõ számára nyilvánvaló lehetett ez a kapcsolat; mi több, okkal feltételezhetõ, hogy filmjének transzcendens távlatát is ezzel kapcsolatos felismerései táplálták. A monolit megjelenését egy revelatív zene, az Imigyen szóla Zarathustra, Richard Strauss Nietzsche-inspirálta zenéje kíséri. Figyelemreméltó az alapforma cseréje is: a film alapjául szolgáló elbeszélésben - Arthur C. Clarke: Az ôrszem (The Sentinel) - földönkívüli lények látogatták meg a Földet az ember megjelenése elôtt, és arra a következtetésre jutottak, hogy egy napon értelmes élet fogja lakni a bolygót. A látogatók jelet hagytak hátra, egy "csillogó, két embernyi magas, piramisszerû építményt, amely sziklából készült, és olyan volt, mint egy gigantikus, soklapú ékszer." A piramidális jel Kubrick kezén négyzetes hasáb formáját és a puszta jel helyett a (jel)közvetítô, egy médium szerepkörét öltötte. Bár a filmben feltûnô monolitok (monosz = egy, lithosz = kô) mérete és aránya nem pontosan egyezik a legelterjedtebb megalit (megasz = nagy) síremlékekével, a hasonlóság mégis szembeötlõ.
A monolitot, "földönkívüli" eredete folytán, mindvégig titokzatosság övezi, ám földi "megfelelôje" sem kevésbé talányos. Sôt, létrejötte még rejtélyesebb annál. Ugyanis a sci-fi narrációban jártas nézô számára, a mûfaj megszokott értelmezési horizontján mi sem magától értetôdôbb annál, mint hogy egy e.t. kultúra a földinél fejlettebb médiumokat használ, és ezeket a világûr különbözô pontjaira telepíti. A megalitok esetében híján vagyunk eféle értelmezési kereteknek, és keletkezésük kérdése eredetünk, az emberré válás talányába vezet.
A megalit síremlékek a kôkor embereinek legkorábbi és legkomplexebb alkotásai, képzô mûvészetének monumentumai.

"Kr.e. 3000-nél korábbról semmilyen kôépítényt sem ismerünk Egyiptomból, amely csak távolról is, de összehasonlítható lenne a Nyugat megalitjaival. A megalit nem egyszerûen egy építmény; a megalit már építészet - 3000 évvel az írás nyugat-európai megjelenése elôtt." Colin Renfrew: A civilizáció elõtt. Bp. 1998

E monumentumok megértésének nehézségét fokozza, hogy az atlanti megalitok és a máltai templomok értelmezéséhez nincs "kulcsunk", nincsen másodlagos forrásunk, mivel "egyedüli nagy produktumokként magasodnak ki egy olyan társadalomból, amelynek nincsenek városai, nincsenek írott forrásai, sôt civilizációjuknak egyáltalán nincs más jele, mint maguk az építmények" (C.Renfew).
Kubrick filmjének hosszú, több éves elômunkálatai során szembesülhetett a megalitok megértésének nehézségével. Mûve nem utolsó sorban kísérlet ezeknek a rejtélyes monumentumoknak az értelmezésére, és rajtuk keresztül az ember fejlôdéstörténetének kezdetén ("Dawn of Man" - így a film elsõ alcíme) kulcsszerepet játszó médiumoknak a megértésére. A megalitok értelmezéséhez a filmbeli monolitok képletes "segédegyenes" gyanánt szolgálnak: az idegen magaskultúra médiumának mûködése megvilágítja a kôkori médium mûködésének néhány aspektusát.

A monolit mûködése
A film kezdetén feltûnô monolit médiumként való mûködésére a hatásából lehet következtetni: a monolitnak köszönhetôen a körülötte élô majomcsapat olyan fejlôdésen megy keresztül, amely környezetével és riválisaival szemben evolutív elônyökkel ruházza fel. Ez a monolit-médium valamiféle láthatalan "kisugárzásának" következménye. A képi narratíva a fejlôdésfolyamat fô fázisait részletezés nélkül, egyetlen vágással teszi áttekinthetôvé: az elsô eredményes szerszám/fegyverhasználattól egyenes út vezet az ûrhajózásig.
A filmnek ez a példátlanul nagyívû vágása a prehistórikus elô-idôkrôl egy a film készítésekor, a 60-as évek második felében még viszonylag távoli jövôre fordítja nézõi figyelmét. Ez a fordulat manapság magától értetõdõ. Olyannyira hétköznapi, hogy nap mint nap milliók merülnek örvényébe: ufo-keresõk, SETI-kutatók - és komputereik - tömege kutatja a jövõ felõl érkezõ jeleket. Ám a "vissza a jövõbe" jegyében folyó kutatás tétje valójában a kezdet, az eredet kérdésének megoldása, ill. méginkább az elodázása - lévén ez teoretikusan, a transzcendens kiiktatása folytán éppoly lehetetlen, mint amilyen kilátástalan praktikusan. Ezt a kérdés kutatója, Stanislaw Lem, a vele folytatott Ezredvégi beszélgetésben így summázza:

Részt vettem a legismertebb földönkívülicivilizáció-kutató alapítványban, az úgynevezett SETI-ben.Ott is azt mondtam, hogy a körülöttünk levõ néhány ezer fényévnyi körzetben nincs senki. És ha nincsen senki, akkor a Földet nem éri el, mondjuk az Androméda-galaxisból vagy az ördög tudja milyen irányból érkezõ üzenet, mivel még úton van a Föld felé, noha maximális sebességgel halad.Úgyhogy az embereknek talán inkább mással kellene törõdniük.

A hagyományosan a múlt irányába, és az idõn kívüli transzcendens távlatokba vezetõ kutatás "futurizálódásának" bemutatásában Kubrick filmje egyedülálló. Ez az a múltból a jövõ, a transzcendensbõl a földönkívüli felé vezetõ fordulat a modernitást alapjaiban meghatározó átrendezõdés, amelynek rengéshullámai ma is átjárják kultúránkat. Benne elsõsorban a zsidó-keresztény eszkatológia, az "új Ég és új Föld" iránti várakozás szekularizálódása, és a felvilágosodás - hegeli-marxi történetfilozófiával felerõsített - haladás-hite munkál.
A felvilágosodás során nem pusztán mítosztalanították, hanem elnapolták, a jövõbeni megismerés feladatáva tették - és többnyire szalonképtelen témaként diszkreditálták is - az eredet, a lét és megannyi filozófiai és vallási vonatkozását. Leibniz kérdése - "miért van inkább valami, mint semmi? A semmi ugyanis egyszerûbb és könnyebb, mint a valami." - után közel 250 év telt el, amíg a filozófiában Heidegger újra felvetette a kérdést: "miért van egyáltalán létezõ, nem pedig inkább semmi?" ) A felvilágosodás folytán a peremre szorult és a futurumba ûzött témák azóta torzult formák tömkelegében bukkannak föl a legkülönbözõbb területeken. Ennek oka nem utolsó sorban a hárítás szellemi mechanizmusában keresendõ.

A teológiával és a vallással szembeni tartós intellektuális arrogancia miatt kell a felvilágosodásért nagy árat fizetni. A vallás nem tûnik el a felvilágosodás során, csak kivonja magát a felvilágosodott észlelés körébôl és kisértetként bukkan fel a legkülönbözôbb helyeken. H. Böhringer: Filozófia és mûvészet. 2000 1994/10

A felvilágosodás, a múlt megismerésének sokkja - a történettudományoktól a paleontológián át a darwinizmusig -, és a jelen változásának sebessége egyaránt örvénylô forgataggá alakította az addigi orientációt az idôben. "Az ember elszakadt a vallástól - írja egyik aforizmájában Kubrick -, megelégedettséggel vette tudomásul az istenek halálát, nincs olyan társadalmi vagy erkölcs vagy erkölcsi érték, amely félig vagy egészében el ne tûnt volna. A huszadik század embere kormányszerkezet nélkül vág neki az ismeretlennek."
A kavargó folyamatok közepette kormányszerkezet nélkül hajózó rendezõ, akárcsak Poe Maelströmjének halásza, együtt halad az áradattal - és így sikerül túljutnia rajta. Filmjével a jövõ felé fordult modern várakozást még tovább fordítja, s a futurisztikusat az elõemberi régmúlttal hozza fedésbe. Ez az együttállás alkalmat ad arra, hogy a honnan jöttünk? hová megyünk? kérdéseit felvesse, és filmjével válaszokat is adjon. Méghozzá anélkül, hogy ezek transzcendens kimenetele elõl kitérne. Ezt azonban úgy valósítja meg, hogy közben közvetlenül nem érint religiózus pályákat, nem használ teológiai toposzokat. Megnyilatkozása szerint a mûvész transzcendenciája saját mûvében keresendô". (uo.)
A felvilágosodástól áthatott, "klasszikus" modern gondolkodás nem méltányolta a mûvön túlmenõ transzcendens kutatást. (Ez a végletes ignorancia azóta a ellenkezõjébe fordult át: a posztmodern szellem a különféle színezetû szinkretikus "spritualitások" édezvizének pezsgõfürdõjében pácolódik. ) A kiutat Kubrick számára a mono/megalit rejtélyének sci-fi verziója kínálta. Mi sem jellemzi jobban a film keletkezésének szellemi környezetét, mint az, hogy rendezõje és forgatókönyvírója elõször a New York-i Világkiállítás nyitónapján találkozott, s e világkiállítás témája a jövô volt.

A megalit rejtélye
"Az ôskôkori mûvészet emlékei láthatók, megtapinthatók, lefényképezhetôk. - állapítja meg John Waechter ôskorkutató - Ha viszont létrehozásuk indítékait kutatjuk, akkor az elvont kérdések világába érkezünk." A legmonumentálisabb õskori mûvészet, a kõsíremlékek "elvont kérdéseinek" világába - az antropológia mellett - Hans Jonasnak az ember eredetérõl szóló mûvei vetnek némi fényt. A "filozófiai biológiát" kidolgozó gondolkodó az ember kiválását az állatvilágból - a szokásos magyarázat, a szerszámhasználat mellett - a képalkotás és a síremlékállítás képességével értelmezi: "Az élôlények közül egyedül az ember tudja, hogy meg fog halni." Az állatok nem temetkeznek, nem állítanak síremléket. A síremlékhez közvetlen evolutív érdek nem fûzõdik; aki temetkezik, nem feltétlenül rátermettebb. A temetkezés nemcsak a halottkultusz, az õsök tiszteletének, a történelemnek az eredete, hanem a végességen túlmenõ gondolkodásé is. "Tudatunkban elsôdleges helyet foglal el az a gondolat, hogy meg fogunk halni, ez pedig azt jelenti, hogy kezünk minden munkája, civilizációnk minden teljesítménye magán hordja a halál tudatát." (Northrop Fry) A síremlék az inneni és a túlnani, az immanens és a transzcendens határa. Itt rejlik az eredete a magára eszmélésnek, a reflexiónak és a mindennemû metafizika kibontakozásának. "A síroknál kristályosodik ki a kérdés - írja Jonas -: honnan jövök?, hová megyek? és végül az, hogy: mi vagyok én - mindazon túl, amit mindenkor végzek és tapasztalok? "
A filmjében Kubrick nemcsak az ember eredetének kérdésével, hanem az élet végességével is szembesít. (A rendezõ ezirányú személyes érdekeltsége nyilvánvaló: "Racionális elméje és haláltudata legtöbb filmjét áthatja". - írja róla életrajzírója, Vincent LoBrutto.) A történet tengelyében álló talányos tárgy, a monolit erre is alkalmas. A film végén, mintájától, a megalittól eltérõen megnyílik, és egy - befelé? lefelé? visszafelé? vezetõ - képzuhatag alagútján keresztül transzformálja a fõhõst a túlnanba: elõbb egy átható fényû helyiség transzparens terébe, majd onnan - tétova téblábolás után - a keletkezés kozmikus környezetébe, ahol szférikus embrióként, mint csillaggyermek látszik újjászületni.

A megalit talánya
Modern hasonmásától eltérõen a megalit nem ilyen áttételeken keresztül, hanem sokkal közvetlenebbül jelenít meg kozmikus vonatkozásokat. A megalitok legtöbbje nemcsak merõleges emlékmûként mutat az égre, hanem többnyire - aféle asztrolábiumként - égi testekre is tájolt, a komplexebb építmények - köztük a legismertebb, Stonehenge - "kõkori csillagvizsgálóként", "kozmikus óramûként" ismertek. (A film nyitójelenetében látható bolygó-együttállás utal is erre.)
A másik döntõ különbség a monolit individuális "megközelítése" , ill. a megalit síremlékek kollektív jellege között mutatkozik. Ez éppúgy érvényes a létrehozásukra, mint a "funkcionálásukra" (ami nem is vált szét minden esetben). Az õskori monumentumok létrehozása összehangolt közös munkát és szervezést kívánt. A nagyobb kövek elmozdítása 6-7oo ember együttmûködése kellett; az építmények végsõ formája pedig nem egy esetben több nemzedék munkájának eredményeképpen alakult ki. "Emberek együttélésébôl létrejön valami - írja Norbert Elias -, amit nem értenek, ami számukra is talányosnak és titokzatosnak tûnik."
Az elsõ nagy kõépítmények megépítésével, technikai, gazdasági és társadalmi összefüggéseivel kapcsolatban az õskortudomány számos értelmezéssel szolgál. Ám nem sokat tud mondani arról, hogy mi késztette a régmúlt embereit ilyen erõfeszítésekre; hogy milyen erõ hatotta át azt a halottkultuszt, amely ilyen monumentumokat emelt. Értelmezõ források alapján valószínûleg soha nem válaszolhatók meg ezek a kérdések. Így aztán más megközelítésekre kell hagyatkoznunk. Kubrick filmje ilyen, mivel a megalitok értelmezéséhez sajátos "segédegyenest" képez. "Tudományos fikciójában" a monolit mint közvetítõ, mint médium mûködik. Ha "õsképét", a megalitot is mediumként kezdjük értelmezni, meglepõ eredményre jutunk.

A megalit "mûködése"
A megalit emlékmûvel létrehozásának motívumai ismeretlenek. Ám vannak olyan néprajzi megfigyelések, amelyek hasonló létesítmények indítékaiba is betekintést kínálnak. Ismeretes egy mult századi beszámoló egy idõs, örökös nélküli emberrõl, aki nagy kõsíremléket emeltetett magának.

"Tulajdonom minden mulandó részét mind rá fogom költeni egy hatalmas ünnepre. Emberek százai jönnek majd el. Fényes szórakozás és ragyogó csere lesz. A legutolsó napon ki fogom jelölni emlékmûvemet. Minden jelen lévõ ember kijön majd, és sorba áll egészen a folyómeder partjáig. Ezen élõ lánc mentén kézrõl kézre járnak majd elõször a kis felszíni kövek, és ahogy a munka fokozatosan lejjeb ér, a nagyobb kövek, majd a kõtömbök. Ez mind szépen felvándorol a folyómederbõl, hogy lassan egy kõhalmot formáljon. Ez rövid idõ alatt egy dombbá fog nõni. Így fog az emlékem örökké élni. Az enyém sokkal nagyobb lesz, mint egy közemberé lehet, mert nagyon sokan fognak eljönni az ünnepemre, és nagyon jól fognak szórakozni. Nagyon sokat fogok költeni erre az egyetlen, nagy, végsõ bemutatóra, ezért mindent megtesznek, hogy sziklát a kõtömbre, azt a kõre, követ pedig a kavicsra halmozzanak." Tom Harrison feljegyzése, Észak-Borneo,1859.

A nagy kõkori síremlékek létrejöttében is a történetben említettekhez hasonló motívumok játszhattak közre. Ám Carnac megalit-mezejét vagy Hagar Quim templomát nem csak az emlékmûállítás vágya hozta létre és tartotta fenn. A megalit sírok és a sírépítészetbõl kialakuló templomok nem pusztán temetkezési helyek. Állandó jelei a közösség élõ és holt tagjainak, és állandó helyei az élõk és a holtak egymással való érintkezésének. A holtak emlékhelyei folyamatosan fennálló sûrûsödési pontokat képeznek a térben és - a kultuszok révén - láncolatszerû intenzitás övezi õket az idõben.
A természettudományban attraktoroknak nevezik a magasabb rendezettség lebomlása során keletkezô, új rendezettségeket kialakító tényezôket. Ebben az értelemben a kôkorszaki síremlékek is attraktort képeznek: a halál nyomán a holt test, az élet entrópiája fölé emelt síremlék a szellemi és szociális szövedék rendezõdésének és sûrûsödésének attraktora. A megalit nem utolsó sorban azért mûködhet attraktorként, mert közvetít: nemcsak élõ és holt, evilág és túlvilág között, hanem a köréje gyûlõ, élõ emberek között is közvetítõként mûködik. A megalit az elsõ (fennmaradt) technikai médium.
Ennek az õsmédiumnak a mûködése és a "sávszélessége" más mint a filmbeli monolité. Nem egyirányú, és bár közvetítése nem "zajmentes" (egyértelmû), eredményességét tekintve nem feltétlenül kisebb kapacitású. A prehistorikus idõkben más médiumokat is ismertek, melyekre különféle népek az õseiknek, szellemeiknek, isteneiknek szóló üzeneteiket bízták. Ám ezek egyike sem vált olyan "hatékonnyá", hogy az építészet, és minden magasabb mûvészet és elmekonstrukció eredete lehessen. Az egyik ilyenrõl, a geta nép meglehetõsen különös, bár korántsem egyedülálló médiumáról Hérodotosz számol be.

A geták, halhatatlanság-hitük szerint, nem halnak meg, hanem Szalmoxisz isten elé járulnak. Ötévente kisorsolnak maguk közül valakit és elküldik Szalmoxiszhoz, hogy megüzenjék, mit kívánnak tôle. Ezt pedig úgy hajtják végre, hogy három férfi a magasba emeli a dárdáját, a többiek pedig azt az embert, akit követségbe akarnak küldeni Szalmoxiszhoz, a kezénél és a lábánál fogva ráhajítják a dárdahegyekre. Ha átfúródik a teste és meghal, az az isten kegyelmének megnyilatkozását jelenti. Ha viszont nem hal meg, arról ô maga, a követ tehet, aki bizonyára gonosz ember, így hát mást küldenek helyette, de az illetôre még életében rábízzák az üzeneteket. (IV.94.)

Az üzenetek küldésének ezzel az egyirányú, és a visszacsatolást eleve kizáró módozatával szemben egyértelmû a megalit-médium többirányú közvetítõképességének elõnye. Nem csak humanitárius, hanem evolutív okok folytán is: a geták kihaltak, az atlanti partvidék és mediterrán térség megalitépítõ népei a késõbbi magaskultúrák õseivé váltak. Amiben nem kis mértékben közrejátszhatott az, hogy a megalit már létrehozása, technikai képességeket feltételezõ és méginkább fejlesztõ megalkotása során is médiumnak bizonyul, annakutána pedig idõk sokaságán keresztül szolgál közvetítõként. A megalit-médiumra ezért eredendõbb értelemben érvényes McLuhannek, a médiumelmélet klasszikusának a modern médiumokra vonatkozó megállapítása: a médium az üzenet.
Ennek a médiumnak az üzenete azonban nem merül ki önmaga közvetítésében. Ahol síremléket építenek, oltárt emelnek, ott túlléptek az animalitáson és fokozott figyelemmel várnak az esetleges válaszokra. Mivel az "Isteni nem ér részvétlent" (Hölderlin), a kõkori õsmédiumok egyik "üzenete" az, hogy létrehozzák a másik irányból érkezõ üzenetek fogadásának feltételeit. Nem egy, hanem mindahány tekintetben: evolutív, antropológiai, technikai és mentális téren egyaránt. Mert csak így lehetnek az üzenet, a szó meghallói. Ábrahám elõször "oltárt építe az Úrnak", majd utóbb "segítségül hívá az Úr nevét" (Ter 12,7).
A hívás megszólitottjáról Hans Jonas így ír: "Az ember megjelenésével magához tért a transzcendencia, és visszatartott lélegzettel kíséri ténykedéseinket, remélve, ajánlva, megelégedettséggel és csalódottan - és amint ezt hinni szeretném: anélkül érezteti mindezt, hogy beavatkozna a világi színház dinamikájába. Hiszen talán nem lehetetlen, hogy a transzcendens lény állapotának visszatükrözõdésén keresztül, ahogyan az emberi cselekedetek változó eredményétõl fel-fellángol, fényét, figyelmét az emberi tájra veti."